Népszava, 1923. július (51. évfolyam, 146–170. sz.)

1923-07-01 / 146. szám

I. évf. 146. $x AZ ELŐFIZETÉS ARA : Negyed évre 480« kor. — külföldre . MM kor. Qsy hóra ... 1600 kor. — külföldre . 310« kor. Ansitrl* egy hóra ISOO magyar koron«. EGYES SZÁM ARA: .Magyarországon 80 korona, Jugoszláviában "1O­­ug. kor., Ausztriában 1590 osztr. kor. Budapest, 1©23 juffius 1, vasárnap. Mik­a Korona MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4.­^2. (Telefon: József 3—23 és József 3—3*) 0330 KIADÓHIVATAL: VHI, CONTI-UTCA 4. SZ* (Telefon: József 3—31 és József 3—SS) Párhuzamos aratás. Péter-Pálkor megtették az első hagyomá­nyos kasza­vágást az érett élet rengetegében. Néhány nappal későbben azután megkezdő­dik a valóságos munka. Megindul az új gaz­dasági év alapvető tevékenysége, az aratás, a cséplés, a betakarítás. Amit az emberi ész és szorgalom a zsugori természetből ki­csiholni képes, az most halomra gyűl, azzal a céllal és rendeltetéssel, hogy a dolgos em­bernek kenyere, az uj munkához, a termé­szettel folytatott uj hnchoz ereje legyen. Normális időkben, helyes gazdasági és po­litikai viszonyok között az aratás — az új élet — betakarítása reménnyel kecsegtető, vigaszt nyújtó fázisa a gazdaság menetének. És joggal, mert az ember és a természet ösz­szetett energiái millió métermázsaszámra ontják a fizikai élet elengedhetetlen kellékét. Uj kenyér, amikor a régi fogyófélben van, új lendület a gazdasági életben, amikor az ernyedni kezd, uj remény, amikor a dolgozó szegénység már-már a reménytelenség kar­jaiba hull, uj árak, hiszen a természet bőven viszonozza a bőven ontott emberi verejtéket, szóval: uj élet! — ezt jelentené az aratás. Igen. Ez volna a természet rendje, ez volna az ember eszköze, a nemesebb emberi ideálok megvalósításához, ez volna a minimum, ez a legkevesebb, amivel az egész társadalom együttese a társadalom minden egyes tagja iránt tartozik: elégséges és olcsó kenyér! Kenyér! Hát kell indokolni azt, hogy a dol­gozó embert, aki a közért mindenét kockáz­tatja, mindenét odaadja, anélkül, hogy re­ménye volna egyhamar az élet szépségeiből meríteni — legalább az élet fön­tartásának minimális föltételeivel kell ellátni? Hová jutottunk, hová jutott a világ, hogy ezért követelődzni, harcolni kell. Mivé let­tünk és mivé leszünk, ha a kenyér áramlásá­nak szűkítésére, akadályozására emberek, pártok, rendszabályok, világnézetek vonul­nak föl zárt csatarendben, taktikai és stra­tégiai készültséggel? Bizony, valamikor az aratás Magyarorszá­gon is a gazdasági feszültség enyhülését je­lentette, noha Magyarországon a múltban is a legalacsonyabb munkabérek és a legdrá­gább élelmiszerek kettős nyomása alatt szen­vedett a nép. De a kenyeret, a mindennapi élet, a födél, az egyszerű gúnya létjogát — ezt a keveset, amit a jó gazda még az igavonó barmától sem von el, itt sem merték tagadni. A kereszténység és a nemzetiesség lobo­gója alatt kalózkodó kurzusnak kellett jönnie, hogy az agrárius Magyarországon, ahonnan vég nélkül guruló vonatok hordják ki az elsőrendű élelmiszereket, megfizethetet­len legyen a kenyér, halálos gond a szoba­konyha, elérhetetlen ideál a cipő, ruha... Aratnak. Dusán hevernek a keresztek a magyar rónákon. A természet kegyes volt ez idén, az ember meg szorgalmas, mint min­dig: jó termés ígérkezik — és a búza ára minden nap megteszi a maga ugrását, mikor kisebbet, mikor nagyobbat, de már túllépte, régen iriessze elhagyta a békeparitást és egyre száguld­t a munkabér, a magvetők, az aratók, a kasza-kapa, a kalapács, az iratoll rabszolgáinak a munkabére, azt lecövekelték, az képtelen követni a veszejtő iramot, annak a méréséhez nem használják a búzavalutát, sem a békeparitást, sem az aranyparitást, sem a frank- vagy dollárvalutát, azt a kurzusvalutában számítják és fizetik. Hát így állunk 1923-ban, az arany közép­úttal frigyre lépett boldogító kurzus negye­dik esztendejében — s hogy zokszó ne zavarja a bölcs rendezők kényelmét, másféle aratá­sokat is rendeznek. Arat a reakció is. Learatta már a köz­szabadságokat. Learatta a szabad vélemény­nyilvánítás jogát is. Learatta a sajtószabad­ság még megmaradt gyöngécske palántáit. Hozzáfogott a parlamenti bírálat szabadsá­gának a learatásához is — így párhuzamosan aratnak: egyik oldalon a munkások kenyeret aratnak másoknak, a másik oldalon a panasz, a tiltakozás, a bírálat lehetőségét aratják le a másoknak kenyeret arató munkások elől... De csönd legyen. Hallgasson a panasz — nem a bölcs rendelők kényelmére, hanem azért, mert hiábavaló. Maradjunk meg a tények konstatálásánál és vonju­k le a tanul­ságokat. Mert nagyon tanulságos ez a kettős menet: a drága kenyér és az olcsó közszabad­ságok aratása. És bűn volna figyelmen kívül hagyni ezeket a tanulságokat, amelyek ok­tatnak és irányítanak. A munkásság — beleértve ebbe a meg­határozásba a dolgozó nép egyetemét — csak önmagában, saját intézményeiben és sajtójá­ban bízhatik s az ország sorsa és jövője is attól függ, hogy ezt az igazságot­­milyen ha­mar és milyen mértékben ismerik föl azok, akiket illet. Ez a legbecsebb tanulság! Még több erőt a szervezetekbe, még sűrű­bb tábort a Népszava mellé: meg kell mutatnunk, hogy­ az egy heti trafikártetem, amely szombaton járt le, nem ártott és nem árthat a Népszavá­nak. Meg kell értenünk, hogy a Népszava árának kényszerű fölemelése a gazdasági bacchanália sajnálatos következménye. Tud­nunk kell és bíznunk kell abban, hogy pár­tunk, sajtónk, szervezeteink erősítése az egyetlen ígéretes reménysége annak, hogy olcsóbb lesz a kenyér és drágább az emberek joga és szabadsága ... • ­j ni •' »Ii '•'ff^B^^yjprji.j,;^ A belü­gyminiszteri rendelet értelmében a mai naptól kezdve ismét szabad az istván NÉPSZAVÁT árusítani. Ak­i ebben akadályozná (A Népszava berlini tudósítójától.) A bajor nacionalisták hazaáruló perében július 15-ére halasztották el az ítéletkihirdetést. A német közvéleménynek azonban nem volt szüksége, hogy ennyi ideig várjon ítéletével azokról a dolgokról, amelyeket ez a per napvilágra ho­zott. Hogy a vádlottakat az államügyész javas­latára súlyos fegyházbüntetésre ítélik-e vagy sem­, csak az úgynevezett, néptörvényszék érté­kelése szempontjából lehet érdekes, politikai fontossága azonban nincsen. Politikailag nagyon fontosak azonban a 11 napos tárgyalás folyamán tett nyilatkozatok és leleplezések és csodálni csak azt lehet, hogy a Bajorországban uralkodó „hazafias" klikkek tűrték ennek a nacionalista mocsárnak a le­leplezését, amelyet a Bajorországban három év óta tartó reakció rothasztott naggyá. München terve van még egész sereg ki nem derített­ bűn­cselekménnyel. Fátyol takarja még Gareis elvtárs meggyilkolását, az Erzberger-féle gyil­kosság előkészítését és egész tucat más személy eltüntetését. Különös okok játszhattak szerepet abban, hogy a Fuchs-Machhaus-féle össze­esküvés napfényre került. Ezek az okok pedig nem mások, mint a na­cionalista puccsisták táborában támadt szaka­dások, aminek következtében az egyes részek — amint a perből kiderült — állandóan gyilko­lásra készen állnak egymással szemben. A ve­zérek erkölcsi minősége mellett nem csoda, hogy a mértéktelen becsvágy, beteges bizalmat­lanság, állandó szakadásokat okozott. De mind­ezeken fölül a két irányzat között elvi ellentét is mutatkozik: az egyiket, a bajor szeparatistá­kat, csak a bajor érdekek lelkesítik. Céljuk a Németországtól elszakított, a német ausztriai szomszéd népekkel megnagyobbított önálló Bajorország, amely természetszerűen egy nagy­hatalomra kénytelen támaszkodni és ezt a nagyhatalmat Franciaországban keresi és találja meg. Ez az irányzat csak egyenesvonalú folytatása a birodalomellenes, soha teljesen ki nem halt bajor szeparatizmusnak. A másik irányzat, amelyet nagyrészt nem bajorok vezet­nek, Bajorországot csak eszközül akarja föl­használni. Bajorországot akarják megtenni az egész Németországot kitevő ellenforradalom központjává, hogy onnan kiindulva teremtsék meg az egész birodalomra szóló „nacionalista diktatúrát" Ludendorff diktátorral az élén. E két irányzat között tombol a harc. _ Fuchs és Machhaus az előbbi, a bajor szepa­ratista irányzathoz tartoznak. Ezek Ruprecht trónörököst akarták trónra segíteni. Bajor­országban a nacionalista diktatúrát kikiáltani, egyébként pedig Bajorországot elzárni a „bolsevista pestistől fertőzött északtól". A másik párt, amely egységesen reakciós Német­országot kíván, természetszerűen nem lelkese­dett ezekért a tervekért. Ellenkezően, zavaró­nak kellett találni azokat. Ezért egyenesen léprecsaltá­k a szeparatistákat, támogatást i­gértek nekikk és igazi ázsán-provokatőr módra támogatásuk megigérésével bátorították üzel­msikben és a legvadabb vakmerőségre késztet­ték őket. "A­z igaz, hogy itt is csak néhány jelentéktelen, harmadrendű alak került bajba, Fuchs, Mach­haus és Kühles, akik benső viszonyban voltak Rib­ert francia ügynökkel, menthetetlenül kompromittálták magukat francia pénzek el­fogadásával. Azonban azok, akik ma­ erkölcsi megbotránkozással fordulnak el ezektől a le­álcázott gazfickóktól, ugyancsak nem mind feddhetetlen becsületességű a férfiak. Ó nem! Azok a nacionalista vezérek, akik őket később elárulták, egy pillanatig sem éreztek lelki­furdalást azért, mert a kapott francia pénzeket szövetségük kiépítésére használták föl. Az egyik vezérnek az a nyomorúságos kifogása, hogy ezeket a pénzeket „zsákmánynak" tekin­tették, azt mutatja, hogy azokban a körökben, ahol tele szájjal beszélnek a nemzeti becsület­ről, erkölcsi köpenybe tudják burkolni a leg­piszkosabb pénzügyi műveleteket is. De ezeket a pénzügyi üzelmeket intézzék el a nacionalista hősök a saját lelkiismeretükkel. A nyilvánosságot itt az érdekli, hogy kik álltak Fuchs és Machhaus mögött, mert hiszen ezek nem voltak olyan őrültek, ho­gy a maguk jelen­ték­telenségé­vel puccsra készüljenek. Bizonyos­nak érezték magukat mértékadó körök támoga­tásában s egész bizonyosan számoltak nagyobb­ emberek segítségére. A tárgyalások során siet-t­­ek ugyan gondosan mellőzni ezt a kérdést, mi a helyt szóba került, de azért valami mégis csak kiszivárgott erről is. Frick, a müncheni rend­­őrség politikai osztályának a vezetője, el­mondta, hogy Fuchs fölkereste őt és megdob­, bentő nyíltsággal a legapróbb részletekig el­mondta a tervét. És mit tett a müncheni rend­­őrség politikai vezetője?. Talán letartóztatta

Next