Népszava, 1923. szeptember (51. évfolyam, 196–220. sz.)
1923-09-01 / 196. szám
2 ÉPSZAVA 1923 szeptember 1. é válsággal küzdenek — az egyikben mert csökken, a másikban mert nem csökken a valuta árfolyama. A nyomorúságtól szabadulni akarók tekintete ezek között a körülmények között önkéntelenül is exotikus terveken akad meg. Lelkiismeretlen emberek paradicsomi képeket festenek a tájékozatlanoknak ismeretlen országokról. A jobb viszonyokat áhítozó emberek fölülnek a szép ígéreteknek, amelyek mögött csak az egyszerű üzletcsinálás és haszonlesés vágya lappang s csak akkor veszik észre, hogy szorult helyzetükkel nyomorultan visszaéltek, amikor már nem tudnak magukon segíteni. Ne legyen félreértés. Mi — amint lelkiismeretlen dolognak tartjuk a kivándorlásra való biztatást, a hamis képek rajzolását — úgy nem akarjuk visszatartani azokat, akik valóban javítani tudnak a helyzeten, hiszen ezzel az itthonmaradók sorsát nem rontják, inkább javítják. De az álomképek kergetését ezen a téren is károsnak és veszedelmesnek tartjuk. A kivándorlás lehet célja az egyesnek, de nem lehet egyetemes eszköze a szociális viszonyok javításának. A dolgozó nép nagy többségének a sorsa csak akkor javul meg, ha itthon meg tudjuk változtatni a gazdasági és társadalmi viszonyokat. És erre megvan a lehetőség. Magyarország nem túl népes ország, ellenkezően: a népsűrűsége meglehetősen kicsiny. Nincs itt más teendő, mint munkaalkalmakat teremteni s a dolgozó emberek életszínvonalát emelni, ami már maga munkateremtő tényező. A magyar munkásosztálynak nem szabad a lemondás apátiájába sülyedni s az országból való menekülésben keresni az egyetlen kivezető utat. Mert amellett, hogy a kivándorlás az egész nép helyzetét sohasem változtatja jobbra s hogy a mai viszonyok mellett a kivándorlásnak csak a legminimálisabb lehetőségei vannak, a dolgozó népnek joga van ahhoz, hogy az ország határain belül biztosítsa a maga boldogulását. Azok, akik négy év óta tömegesen vettek vándorbotot a kezükbe s azok, akiknek most végső reménységük és birodalmuk az országból való menekülés, mind értékeket teremtettek itt, mind verejtékes munkával szolgálták ennek az országnak a boldogulását. A gyárakban, a mezőkön, a bányákban verejtékezők is teremtették meg ennek az országnak a kultúráját, az ő munkájuk nyomán serdült itt minden élet. Joguk van azt követelni, hogy továbbra is itt dolgozhassanak s munkájuk után becsületes, nyugodt életet élhessenek. Az iszonyatosan elfajult viszonyok végzetes módon travesztálják a költő szavait. Maholnap már csak meghalni kell itt mindenkinek, aki a mundit választotta élete céljának. A „fajvédelem négy esztendeje alatt, irtózatos rendeket vág itt a kérlelhetetlen halál az emberek között. Pusztul, vész az ország népének a java, a legmunkaképesebb korban. A magyar munkásnép nem nyugodhatok bele ebbe a helyzetbe, nem nyugodhatik bele abba, hogy csak két módon menekülhessen a nyomorúság elől: a bizonytalanba való kivándorlás vagy az idő előtti halál útján. S épp ezért a magyar munkásságnak, bármilyen erőfeszítések árán is, de meg kell teremtenie a demokratikus kormányzás előfeltételeit, mert ez ma már nem a politikai módszereknek, hanem egyszerűen a létnek, az életnek a kérdése rája nézve. A miniszterelnököt a külügyminiszter is elkíséri külföldi útján. Bethlen miniszterelnök, aki csütörtökön este érkezett vissza Budapestre, pénteken délelőtt hosszasan tanácskozott a kormány többi tagjaival és az olasz meg francia követtel. Most már meg van állapítva a miniszterelnök külföldi útjának programja. Eszerint Bethlen szombaton délután utazik Genfbe, vele megy Daruváry külügyminiszter és Kálloy pénzügyminiszter is, akiről pedig azt mondták, hogy beteg és egyelőre Budapesten marad. A miniszterelnököt távollétében Vass népjóléti miniszter fogja helyettesíteni. Az ántant fővárosaiban tett első külföldi út tanulságain okulva, a kormány körében most már józanabbul mérlegelik a genfi utazás esetleges eredményeit. Azt beszélik, hogy a külföldi úttal kapcsolatban nem kell vérmes reményeket táplálni s a kölcsönügy gyors elintéződésében se kell bizakodni. A kölcsön ügyében a jóvátételi bizottság dönt, csak az oldhatja föl a békeszerződésben megállapított zálogokat. Ezeknek a zálogoknak a dolgát most a miniszterelnök a kisantant embereivel, főként Benessel próbálja tisztázni Genfben s csak ezután kerülhet sor a kölcsön megszerzésére. Péntek este a kormány tagjai megtartották a rendes heti minisztertanácsot, amelyen a miniszterelnök is részt vett. Az úgynevezett Ftlyó ügyek fifikiről, természetesen, a genfi út is szóba került. A tisztviselői létszámcsökkentésről szóló javaslat általános vitája a nemzetgyűlés pénteki ülésén véget ért és a kormánytábor ezt az elhibázott javaslatot is tető alá segítette. A javaslat hiányait pótolni és hibáit némikép orvosolni törekvő szociáldemokrata határozati javaslatot, amelyet a szerdai ülésen terjesztett be Várnai Dániel elvtárs, Bethlen hada, leszavazta. A javaslatot egyébként, az általános vita utolsó napján, Klebelsberg kultuszminiszter és Rakovszky belügyminiszter próbálták agyonvédeni, mindegyik a maga tárcája szempontjából indokolván a balkezes rendelkezéseket, közben a belügyminiszter a közigazgatás új átszervezéséről, a kultuszminiszter pedig legújabb oktatási terveiről értekezett. Ellenzéki oldalról a kultuszminiszter maradt szó kijelentéseit heves közbekiáltásokkal fűszerezték. Éles vihar kerekedett Szilágyi Lajos záróbeszédénél, aki kifogásolta, hogy — noha az általa benyújtott határozati javaslat erre módot nyújtana — a kormány bizonytalanságban hagyja a nemzetgyűlést a közalkalmazottak járandóságainak emelése tekintetében. A belügyminiszter Kállay miniszter távolmaradását próbálta mentegetni, nem nagy sikerrel. A legközelebbi ülés kedden lesz, amikor részleteiben tárgyalják a létszámcsökkentési javaslatot. A belügyminiszternek az ébredők letartóztatására vonatkozóan tett nyilatkozatai után — amelyeket lapunk más helyen, külön tudósításban közlünk — a nemzetgyűlés áttért a tisztviselői létszámcsökkentésről szóló javaslat tárgyalására. Bartos Andor egységespárti volt az első szónok, aki megállapította, hogy a nemesség, amely félt a produktív pályáktól, elözönlötte a tisztviselői pályát. Ennek a következményeit most kell levonni. A létszámcsökkentés nem elég, rendszerváltozásra van szükség. Vajnai Dániellel polemizálva, megállapítja, hogy éppen Garami Ernő kereskedelmi minisztersége idején bővült az államvasutaknál az igazgatói létszám. Helytelen, hogy azok a köztisztviselők, akik egyúttal képviselők, nem léptethetők elő. A javaslatot elfogadta. Ezután Klebelsberg Kunó kultuszminiszter beszélt. Nem várhatja be a vita végét, a fölszólalásra , mert orvosi műtétet fognak rajta végrehajtani ezért- szólal föl most a javaslatnak a kultusztárcát érintő szakaszával kapcsolatban. A javaslat végzetes föladatot ró a kultusztárcára. Itt az apasztást főleg a népoktatás közigazgatásának- személyzeten és a létszámcsökknetés mellett azonban nem lehet, iskolatipró s ezért a redukciót csak az aminteztrativ személyzetnél viszi keresztül, az óvónők, néptanitók és polgári iskolai tanítók létszámát nem csökkentik. A 6 éven fölüli analfabéták száma 100.000, tehát nincs elég tanító. A vagy uradalmak keveset tesznek iskoláztatás érdekében. Szükség esetén törvényhozási úton fogják kényszeríteni ezeket, hogy az oktatás terén tegyék meg kötelességüket. Az új polgári iskolák létesítésére irányuló kérelmeket lehetően teljesíteni kell. A cél az, hogy minden nagy faluban legyen polgári iskola. Tanítókat, nem ért jogtalanság. (Peidl Gyula: „A bosszúállás áldozatai!" — Klárik Ferenc: „Vissza kell helyezni az ártatlanul elbocsátottakat!" — Reisinger Ferenc. ..Kíváncsiak vagyunk a miskolci esetre!'') Nem kívánja a középiskolai tanárok létszámának 20%-os apasztását se, ellenben csökkenteni kell a túltengő központosítást. A kultuszminisztériumnak 1000 alkalmazottja van, ezért szükség van a népoktatási közigazgatás decentralizálására, ugyancsak szükséges a kinevezések decentralizációja. (Fölkiáltások az ellenzéken. ..A főispánok ne nevezgessenek ki tanítókat!") Most az a helyzet, hogy a tanítók kinevezésénél a miniszter meghallgatja a főispánt. Ezentúl pályázat alapján a főispán nevezné id a tanítókat, de erről köteles lesz jelentést tenni aközigazgatási bizottságnak. Támogatta a magasfokú kultúra szerveit, elhelyezte a pécsi egyetemet. (Felkiáltások a szociáldemokratáknál: „Elemi iskolákat telepítettek ki miatta.") Ugyanekkor nem hanyagolta el a népoktatást sem. (Esztergályos János: „Arról beszéljen, hogy Pécsett kilakoltatták az elemi iskolákat!" — Nagy zaj az ellenzéken, közbeszólások.) Készen van a gazdasági szakoktatásról szóló javaslat,úgyszintén a közoktatás reformja. Kell, hogy Magyarország Keleteurópa legműveltebb állama legyen. Végül kérte a javaslat elfogadását, közölvén, hogy a részletes tárgyalás során Walkó kereskedelmi miniszter, illetve Petri államtitkár fogják a szükséges felvilágosításokat megadni. Csík József keresztény-szociális papképviselő főként azt kifogásolta, hogy a főispán kinevezési joga politikát visz be a törvénybe, amelynek végrehajtása nyomán a tanítóság lezüllik a politikai ágensek színvonalára. A tanítóság létszáma oly kicsiny, amely mellett szakszerű oktatás lehetetlen. A javaslatot nem fogadta el. Öster József pártonkívüli a gyámhatósági eljárásnak új alapon való szabályozását sürgette, úgyszintén a javaslat megfelelő szakaszának módosítását. Kiss M. ébredő után Rakovszky belügyminiszter a belügyi tárca szempontjából foglalkozott az eddigi felszólalásokkal. Megállapította, hogy már az ország megcsonkítása előtt szükség volt bizonyos fokú létszámcsökkentésre. Nemcsak fölösleges hivatalok vannak, hanem vannak hivatalok, amelyek túl bonyolulttá teszik a közigazgatást. Föl kell oszlatni azokat az intézményeket, amelyeket a háborús szükségletek folytán szerveztek. A hivatalnoki létszám túltengésének egyik következménye a hivatali munka széttagozódása és az egyes szerveknek egymássa való hosszadalmas érintkezése. Az állam igyekszik kárpótolni az elbocsátott tisztviselőket. A javaslat a vármegyék közigazgatásának egyszerűsítését is célozza, és a javaslatnak a megcsonkított vármegyék összevonására irányuló rendelkezése nem jelenti a trianoni szerződés igazságosságának elismerését. Nem osztja a vármegyék összevonására nézve tett aggályokat. Az egyszerűsítés érdekében szükség van bizonyos közigazgatási egységek megszüntetésére. Nem végkép szüntetnek meg vármegyéket, csupán ideiglenesen egyesítik egyes törvényhatóságok közigazgatását. Klárik Ferenc azon kérdésére, hogy miért nem szünteti meg a kormány a főispánságok egy részét, kijelenti, hogy 47 törvényhatóságból csak 11-nek van önálló főispánja, a többinek összesen 16 főispánja van. Nem mindig a megyei székhelyen, hanem más városban van a gazdasági élet központja. Hogy az elbocsátandó tisztviselőket a törvényhatósági bizottságok válasszák ki, gyakorlatilag keresztülvihetetlen. A maga részéről is kérte a javaslat elfogadását. Szilágyi Lajos a házszabályokhoz szólva utalt arra, hogy határozati javaslata, amelyet a közalkalmazottak helyzetének javítása céljából adott be, válasz nélkül maradt a pénzügyminiszter részéről, aki napok óta távol van. A tanácskozást föl kell függeszteni, amíg a kormány a parlamentarizmus útjára tér. Rakovszky belügyminiszter azt válaszolta, hogy a pénzügyminiszter betegsége miatt nem jelenhetett meg és nem reflektálhatott a fölszólalásokra. A pénzügyminiszter az első alkalmat megragadja majd, hogy megadhassa a szükséges fölvilágosításokat. Hegymegi Kiss Pálnak (ellenzéki) az a véleménye, hogy a felelős miniszter nyilatkozata nélkül nincs helye szavazásnak. (Szilágyi Lajos: „Ha nem fontos a nemzetgyűlés, föl kell oszlatni!" — Nagy zaj az egységes párton.) Szakács Andor csatlakozott Szilágyi megállapításaihoz. Szilágyi Lajos hangoztatta, hogy észrevételeit és megjegyzéseit már szerdán külön interpellációba akarta foglalni, de a pénzügyminiszter titkárai útján, úgyszintén a miniszterelnök helyettese megkörnyékezték, hogy álljon el fölszólalásától. Interpellációját ezek után elhalasztotta és azt várta, hogy a javaslatnál elmondott fölszólalására, amelyben a közalkalmazottak ügyét tette szóvá, a helyettes miniszterelnök nyilatkozni fog. De se ő, se a miniszterek nem terjeszkedtek ki erre az ügyre, amit parlamenti illetlenségnek tart. (Farkas István: „Mondjon le a kormány!") Az ilyesmi a többségi párt fölbomlására fog vezetni. (Az elnök: „Tessék a határozati javaslat keretei között maradni!") Arról van szó, hogy szombat reggel milyen fizetést kap 200.000 közalkalmazott. A legutóbbi minisztertanács ellentétbe került a pénzügyminiszter ígéreteivel, a közalkalmazottak járandóságainak megfelelő emelésére vonatkozóan. (Nagy zaj az egységes vámon. Platthy György és Kószó István dühösen közbeszólnak.) Ha a közalkalmazottak ügyében nem talál megértésre itt, akkor a sajtóban és gyűléseken fog agitálni. (Egységespárti hangok: „Újból lázítanak!" — Az elnök rendrevadsította Szilágyit beszédének hangja miatt.) Ezután szavazásra került a sor és az egységespárti többség általánosságban elfogadta a javaslatot. A benyújtott ellenzéki határozati javaslatokat, ezek sorában Várnai Dániel elvtárs határozati javaslatát, a 20%-nál kisebb mértékben * * A türdereg elvetette Várnai Dániel eLvEirsnak a forradalmak után „mesfend« szabályosoílt' tanítóit, tanárok és nt&s kSaalfeatsiiai'sttak «B^yén®** reviE»i&ja érdeklését benyújtott határozati javaslatot. — A belügyminiszter nyiatkozot as ébredők letartóztatáséról. — A huHusisniniszter a közoktatási személyzet redukciójéról.