Népszava, 1923. november (51. évfolyam, 247–271. sz.)
1923-11-01 / 247. szám
83. évff. 247. sz. AZ ELŐFIZETÉS ARA : JVeeyed fTre 21816 kor. — kölföldre 42000 scor. Eary hóra ... 7001 tor. — klifldre 14 100 kor. Ausztria egy búra 9000 magyar korona. EGYES SZÁM ARA: Magyarországon 350 korona, Jugoszláviában 13 jug. kor., Ausztriában hétköznap 2008 osztr. kor., vasárnap 25. osztr. kor. i . Budapest, 1923 Ksvsadlssssr 1, «sältsäs'Sök Una róna A BZJBHKESZXÖSfiG: VIII, CONTI-UTCA 1. S3, MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PAftKA croieion: staset sm és 16*Bei 3-3.«, KÖZPONTI KÖZLÖNYE j) IIi .^yCIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 1. SZ. MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP VáKOitt (Telefon: József 1-31 és József 3-32) Az ötödik évforduló. Egy fél évtizede múlott. És mi minden történt azóta! Mennyi vér, könny folyt, mennyi hazugság, rágalom, gyalázkodás hangzott el, mennyi hatalmaskodás ment végbe és mégis, az eszme él, a gondolat szárnyal és túléli ellenségeit és a kor és idő érleli az igazság föltámadását. Egy nappal vagyunk túl 1918 október 31-én, a második magyar forradalom napján, amely vér nélkül, erőszak nélkül diadalmaskodott, mert nem talált sehol ellenállásra, mert akik később, azóta mocskolják, sárral fröccsentik —, akkor — gyávák voltak arra, hogy ellenálljanak, gyávák arra, hogy az összeomló Magyarország élére álljanak és új, nagy, régi utakon egy új élet felé vezéreljék a magyar népet. Nem véletlenségből maradtunk el tegnapról mára a mondanivalónkkal, csak látni akartuk, kik és mennyien vannak még, akik nem fogytak ki a hazugságokból, a rágalmakból, a gonoszságokból, a történelem tudatos meghamisításából. Jólesően állapítjuk meg, hogy fogynak ezek a nemzetvesztők, hogy ocsmány szertáraik kimerülnek, hogy önkényes és szubjektív mocskolódásnál egyebet nem tudnak szembeszögezni az októberi eseményekkel. Az, amit tettek, ahogyan viselkedtek és ahogy még csökevényeikben cselekszenek, hajszálnyira hasonlatos az első magyar forradalom reakciójának viselkedéséhez és cselekedeteihez. Sőt Októbert is az a szellem és az az uralom érlelte meg, amely 1840 Márciusát, a legridegebb osztályuralommá vedlett feudális uralom szelleme. Egy négy évig tartó, a világtörténelemben példával nem bíró áldozatokat elnyelt háborúval kimerítették ennek az országnak minden anyagi és erkölcsi értékét, kimerítették a népnek minden erejét, belehánytak mindent a militarizmus torkába és amikor őrületük maga alá temetett mindent, akkor elveszítették a lelküket, erejüket és félénken bújtak meg a történelmi események viharai elől, kísérletet sem téve arra, hogy évezredes tradícióikat megmentsék. Avagy szállt-e ki hüvelyéből egyetlen szál kard is a Habsburgok trónjának megmentésére, az osztrák-magyar monarchia egybetartására, a forradalmi áradat föltartóztatására? Nem dobtak-e el mindent, mindent és csak a maguk egyéni életét tartották fontosnak megmenteni, az egy Tisza Istvánon kívül, aki öntudatosan és a legrosszabbra is előkészülve jelentette ki barátainak, hogy nem menekül, nem tér ki sorsa elől? Az októberi magyar forradalomnak az ő halála az egyedüli árnyfoltja és a szociáldemokrácia akkor mindjárt a legkeményebben elítélte ezt a forradalmi túlkapást, amelyre semmi szükség nem volt. De nemcsak, hogy nem akadtak az ezeréves tradícióknak védelmezői, hanem behódolt mindenki a forradalomnak, mellé állott mindenki az új irányoknak és ha tartani tudja magát Október, ma nem lenne senki, aki mocskolódva emlékezne reá és gyalázatnak bélyegezné. Hiszen okmányok és le nem tagadható történelmi momentumok bizonyítják, hogy a militarizmus, a klérus, a nagybirtok, a nagytőke, a tudomány és művészet minden rendű és rangú képviselői hűséget fogadtak októbernek és csak akkor fordultak ellene, amikor atörténelmi események elgáncsolták és a bolsevizmus kísérlete elpocsékolta, kompromittálta, belehurcolva ebbe az éretlenségbe a magyar munkásosztályt is. De még a bolsevista uralomból sem kapcsolódott ki a polgárság és a történelmi tradíciók reprezentációja. Hiszen a vörös hadseregnek magasrangú katonatisztek voltak parancsnokai és vezetői, hiszen a diktatúra financiális részénél érdekelve volt és szolgálatra állott a finánckapitalizmus, hiszen a nagybirtokok tulajdonosai termelő biztosokként maradtak meg birtokaikon, hiszen a középosztály tagjai törtettek a hivatalok, a politikai megbízatások után, hiszen mindenki igyekezett szolgálatvállalásával átmenteni magát és osztályát egy új élet lehetőségeibe. Tehát még a diktatúrában is, mennyivel inkább októberben, amely a valódi demokrácia jegyében indult el és haladt volna , ha Magyarország jövőjét nem tették volna tönkre a háború fölidézői és a kapitalista-militarista osztályuralom rajongói. Lassan, fokozatosan oszlik már a homály arról is, kik intrikálták rá Magyarországra a bolsevizmust és milyen célokból tették, hogy hálásak lehessenek szövetségeseiknek, akik a háborúban oldalukon harcoltak. A nagyhatalmak militarizmusának szüksége volt egy kis magyar bolsevizmusra, azért, hogy letörjék a magyar demokráciát, hogy ürügyük legyen Magyarország határainak megszűkítésére, hogy itt belül az országban nyeregbe segítsék a reakciót, jól számítván arra, hogy a reakciónak legfontosabb teendője nem a tiltakozás lesz az ország erőszakos megcsonkítása ellen, hanem a saját uralmának a biztosítása. Sajnos, a magyar munkásosztály, amelyet az állami élet gépezetéből kikapcsolva tartott az ősi osztályuralom, a maga politikai iskolázatlanságánál és hevesebb vérmérsékleténél fogva, nem láthatott bele a kapitalista-militarista körök boszorkányüstjeibe, nem sejthette azt, hogy gonosz hatalmi törekvések miként adnak vermet a magyar demokráciának s ezzel az egész magyar jövendőnek. De nem mi, munkások tévedtünk egyedül. Mindenki tévedett, azok is, akik magukat, mint a történelmi osztályok leszármazottai tartják hivatottnak arra, hogy a nemzetet vezessék. Egy sem akadt közöttük bölcs, aki államférfiúi előrelátással és tapasztaltsággal figyelmeztetett volna a veszedelmekre, az ellenséges diplomácia intrikáira és országrontó céljaira. Egy sem! Azóta mindenki bíróvá lett, azóta mindenki megokosodott, azóta vannak bűnösök és ártatlan bárányok, még ha farkasbőrből van is a kacagányuk. Ez a magyar sorstragédia, amely azonban még nem zárult le és amelyből ki fog emelkedni a magyarság és a magyar nép nem lesz örök rabja a maradiságnak és a megkövesedett történelmi kialakultságnak. * A szervezett magyar munkásosztály fölött nem szállott el tanulságok nélkül az az öt esztendő, amely 1918 októberétől elválaszt már bennünket. A munkásosztály változatlanul ragaszkodik a reakció által lebecsült, sárba taposott, igazi demokráciához, lelkében, érzés- és gondolatvilágában kiirthatatlanul él a meggyőződés, hogy annyi szenvedés és balsors után a magyar nép is megpihenhet a fejlődést és haladást biztosító demokratikus új Magyarországban. Bethlen — mehet. Bethlen tudvalevően szolnoki és balassagyarmati beszédében megtagadta az ellenforradalom ama három esztendejét, amely az ő miniszterelnökségét megelőzte. Megtagadta ezt a valóban dicstelen kort — szóval és elméletben, mint ahogy ő már szokta. A komoly cselekvésre irányuló jeleket azonban még nagyító üveggel sem lehet fölfedezni Bethlen tetteiben és viselkedésében. Nem akarunk a politikai naivitás gyanújába esni és igy nem reklamáljuk Bethlentől azt, hogy a nyilvánosság számára bejelentett állítólagos politikai irányváltoztatását tettekkel és intézkedésekkel igazolja. Nem kérünk és nem várunk ettől a kormánytól semmit, mert alkalmatlannak tartjuk arra — minden függvényével egyetemben —, hogy olyan komoly és őszinte politikai irányt diktáljon, amely megfelel az ország mai helyzetének és a kor szükségleteinek — tehát a demokrácia követelményeinek. Bethlenről és kormányáról, a mögötte ülők erőszakkal és jogfosztással összepofozott többségéről, általában a bethleni politikai kuruzslás módszereiről megvan a magunk kialakult és jól megalapozott véleménye, ami abból áll, hogy Bethlen semmi más, mint egy rosszul sikerült Tisza-imitátor, célja pedig legelsősorban és mindenekfölött az, hogy" uralmott maradhasson s ha lehet, visszaállítsa a háború előtti álliberális munkapárti uralmat. Ezt a véleményünket nincs okunk revízió alá venni, mert Bethlen minden szava, minden lépése újabb és újabb bizonyítékokat szolgáltat fönt több kifejtett véleményünk igazolására. Nem is a reklamáció okából szólunk ismét a kérdésről, sem azért, hogy Bethlenről jel-lemrajzzal szolgáljunk. Szólnunk kell azért, mert Bethlen legutóbbi viselkedésével kapcsolatban a politikai kuruzslás olyan menynyiségével és minőségével állunk szemben, ami még a mai kritikátlan időkben is kihívja a legélesebb bírálatot — különös tekintettel arra is, hogy ez az országbolondítás kezd immár nemcsak tűrhetetlen, hanem veszedelmes is lenni. Kezdjük a külföldi kölcsönnel. Bethlen volt az, aki az ország sorsát tette függővé a kölcsön sikerétől. Kierőszakolta és igénybe vette a kölcsön megalapozásához a temetői csöndet, a bírálatfölöttiséget, az abszolutizmussal hatásos kormányzati módszereket, leigázott minden ellenvéleményt, tájékozatlanságban hagyta a közvéleményt — amit mégis mondott ezalatt, az merő dicsekvés és öndicséret volt, soha be nem vált terminusokat szabott, végül fogadkozott, hogy igy-ugy, megvédelmezi az ország szuverenitását. Most azután a csehszlovák külügyminiszteri szájából értesül az ámuló magyar közvélemény arról, hogy Bethlen megint félrevezette a közvéleményt, csak mélyreható belső politikai átalakulások esetén remélhet kölcsönt. Vagyis megtudjuk Benes expozéjából, hogy a Bethlen-kormány egyáltalán nem remélheti a külföld pénzügyi támogatását, mert alkalmatlan is, képtelen is a demokratikus átalakulás keresztülvitelére. El kell most tekintenünk attól, hogy a kölcsönadók ilyetén állítólagos vagy készülő kikötései sértik-e és mennyiben sértik az ország szuverenitását, hallgatniok kell ezzel kapcsolatban a különböző szempontokból aggodalmaskordóknak is. Hallgatniok kell, mert a leckét Bethlen úgy adta föl, hogy ,,külföldi kölcsön nélkül elvész az ország" — viszont a kölcsönt adók" csak bizonyos mélyreható belső politikai átalkkulások esetén hajlandók a — Bethlen szerint! — országmentő kölcsönt folyósítani. Mi következik ebből? Nem volna nehéz erre felelni, ha komoly parlamentarizmusunk volna s ha az ország köt-i