Népszava, 1924. január (52. évfolyam, 1–26. sz.)

1924-01-01 / 1. szám

Újévi vizsgálódás. * Mit mutat a gazdasági időjelző? Ha újév napján visszapillantunk az elmúlt­­év gazdasági eredményeire, megállapíthatjuk, hogy a magyar munkásosztály helyzete min­den tekintetben súlyosabb lett. A termék nagy­szerű volt , ennek ellenére a háború kitörése óta egyetlen esztendőben sem volt a drágaság emelkedése olyan rohamos és olyan nagyará­nyú, mint ennek az esztendőnek az aratás után következő részében. A munkabérek emelkedése nem tartott lé­pést az árak, különösen az élelmiszerárak emelkedésével. De ha lépést tartott volna is a drágulással, akkor sem tudta volna behozni azt a nagy visszamaradottságot, amelybe a háború kitö­rése óta a bérek az árak emelkedésével szemben jutottak. Ha a munkabérek mégis némileg követni tud­ták az áremelkedést, az egyes egyedül a szak­szervezetek munkájának tudható be, annak a fáradságot nem ismerő tevékenységnek, amel­­ lyel a munkások érdekképviseletei a munkál­tatóktól a munka eredményének valamivel igazságosabb, becsületesebb megoszlását ki­kény­szerítették. A nagy munkáltató érdekképviseletek ebben az esztendőben is kitartottak a bérdiktatura ál­láspontján s minden legkisebb engedményre a bérkérdésekben egyedül csak a munkásszak­szervezetek nyomása alatt voltak hajlandók. A gazdasági harcokban a munkabeszüntetés fegy­verét mindkét részről alkalmazásba vették s a legfontosabb iparágakban, a vasiparban, a ma­lomiparban, több ízben a ruházati iparágakban heves harcok dúltak a nagyobb falat minden­napi kenyérért. Szakszervezeteink, habár azok gazdasági szükségessége minden elfogulatlan ember előtt kézenfekvő, ebben az esztendőben épp úgy kénytelenek voltak exisztenciájukért küzdeni, mint annakelőtte. Nagyon fontos állami fel­adatokat teljesítenek a munkások szaks­zerve-­­zetei nemcsak akkor, amikor a munkanélkülie­ket, a betegeket, a rokkantakat s az elhunytak hozzátartozóit segélyezik, de akkor is, amikor emberfölötti igyekezettel munkálkodnak a munkások életszínvonalának emelésén. Az ál­lati sorba sülyesztett munkások serege, a pau­perizmus, a tömegek fogyasztóképtelensége nem állami érdek Mégis a magyar állam minden hatósági szerve folyton hadakozik a munkások jobblétéért küzdő m­unkásszervezetek ellen-Nem változott meg az elmúlt évben a vidéki hatóságoknak a szakszervezetek helyicsoport­jaival szemben folytatott gyakorlata. A vidéki hatóságok még mindig nem engedik meg az új helyicsoportok alakítását s még mindig fá­radhatatlanok a régi helyicsoportok működé­sének a megakadályozásában. Fönt a központ­ban is csak alig észrevehetően javult valamit a gyakorlat. Egyes esetekben megsemmisítik ugyan az alsóbbfokú hatóságok intézkedéseit,­­de minden egyes esetnek az instanciák elinté­zése nem hónapokat, de éveket vesz igénybe s addig a jogellenes alsóbbfokú intézkedés megakasztja a szervezkedés lehetőségét. Még mindig ránehezedik minden szervezeti életre a tűrhetetlen kolonc, a kivételes ren­delkezéseken alapuló rendőri asszisztencia. A munkásszervezetek nem félnek az ellenőrzés­től, a munkásszervezetek nem osztanak „pa­rancsokat" s nem küldenek „rendeleteket", amelyeknek a nyilvánosságra jutásától tarta­niok kellene, de igazságtalan és önérzettipró az a rendőri ellenőrzés és gyámkodás, amely­nek a munkaszervezeteket — s a gyakorlat­ban csakis ezeket — alávetik. Ez a rendőri felügyelet nem egy gazdasági harcnak vált már elmárgesztőjévé, nem egy esetben tette lehetetlenné, hogy a munkások előtt nyíltan és őszintén föltárják a helyzetet, végeredmény­ben tehát az ipari békére, a termelés folya­matosságára, az állami rendre épp olyan hát­rányos, amilyen botrányos megcsúfolása az egyéni és állampolgári szabadságnak s min­den emberi önérzetnek. De vannak még súlyosabb bilincsei is a szer­vezeti szabadságnak. A vasutak munkásai és alkalmazottai még mindig nem élheznek a szervezkedés jo­gával, a villamosvasutak szociáldemokrata érzelmű, komoly szervezeti munkálkodást akaró alkal­mazottai még mindig hiába várják szakszer­vezetük alapszabályainak a jóváhagyását, holott a m­agukat keresztény-szociálisoknak nevezők hatósági támogatással folytatják a szervezkedést. A földmunkások nem tarthat­nak gyűléseket, nem alakíthatnak csoportokat s még az országos közgyűlésük megtartását is olyan feltételek mellett engedték meg, amely minden tanácskozást lehetetlenné tett. A föld­munkásoknak, a vasutasoknak írásban sem szabad egymással érintkezniük, lapjaik be van­nak tiltva, azok megjelenését nem engedik meg­ , Súlyosan nehezedik a m­agyar munkás­osztályra az utóbbi időben a munkanél­küliség. A kormány minden egységes terv és mesz­szebbre látó elgondolás nélkül való gazdasági politikája az ipari termelésnek is akadályokat vetett az útjába. A gyárosok a kormány devizapolitikája elleni harcukat a munkásság hátán akarják kiverekedni. Ezért a demon­strációs munkabeszüntetések és ü­zemkorláto­zások. De emellett objektív okai is vannak a munkanélküliségnek, ezek: a nagy tömegek krónikus fogyasztóképtelensége s a be- és ki­viteli korlátozások és a kormány teljesen passzív magatartása az építkezések megindí­tása és a szükséges közérdekű munkálatok el­végeztetése dolgában. A gazdasági helyzet nem vigasztaló, a mun­kásosztály helyzete nem rózsás. De azért csüg­gedésre, lemondásra gondolni sem szabad. Harcok, küzdelmek jelzik a magyar munkás­osztály útját a múltban mindvégig s a harcok, a küzdelmek elől a jövőben sem szabad kitér­nie. Bármilyen súlyos kölöncöket kellett is ci­pelniök a munkások gazdasági szervezeteinek, mégis azok erejével tudta a magyar munkás­osztály a most elmúlt esztendőben s az azt megelőző súlyos időkben is mag­át föntartani s azzal tudott előrejutni. Elven kitartani szervezetei mellett, ta­nulni, és tanítani, gondolkodva és harcolva előremenni: ez legyen a magyar munkás­ság jelszava a most következő esztendőben is. Akkor meg fogja törni a reakció bástyáit s ki fogja küzdeni magának az emberiesebb létet s az embert megillető szabadságot. U3c&$­irevs* -Jfr Megint lebukott egy esztendő a hóba. Rossz volt, öreg volt és reménytelen, lorz arca halottan meredt rám ezen az utolsó éjjelen. Talán, luilott volt akkor is, mikor jött, csak lárvát tett csont arcának elébe. És mit várhatunk egy halottól a trónon? Sohse fut derűs fény a szemébe, idegen hang a kacaj, az ének, a sóhajtás és a vágy százhangú sikoltása is neki. Halott arcából a két sötét üreg a semmit, a semmit nézi. A csontember a szilveszteri éjben lebukott a trónról hangtalanul, S­eb, aki siratja s jajdul utána. Jön a fiatal, új legény, a délceg, a hóba is hangzik lába dobbanása, s minden remény vad marsba megy utána. Millió kéz emeli trónra és várja a várt szó zengő hirdetését. A Miség is lapul, tán megjött a nagyúr, sd a reményeket mind aranyra váltja. De én tudom, a lárva mögött megint nincsen élet, s ott látom a hóban megint, hogyha élek, ugyanazt az évet, aki volt a régi. De tán az emberek s a hitek lesznek mások... Szakas­s Árpád. * * n sípszava 1924 január . SiSa Palásísky /&%Szrucci!. I. A király mellszobra fölött a tárgyalóterem homályfeaolvadó falán félegyet­ mutatott az óra, amikor az elnök kihirdette, hogy a ki­rályi törvényszék, mint esküdtbíróság, Tom­ka Pétert a hitvesgyilkosság vádja és következ­ményei alól fölmenti. — Éljen! — rikoltott bele az izgalom fulladt csöndjébe egy vékonyka, reszketeg hang és Helfgott Albert telekkönyvi betétszerkesztő úr vézna kis figurám úgy pattant föl a hallgató­ság első padsorában, mint ahog­y a krampusz­skatulyákból ugrik elő az ördög. Még ingott és remegett is, amint izgalmának drótrugói talpra szökkent­ették és két karjával félszegen hadonázott kitörő, nagy lelkesedésében. Az elnök az orranyergén ülő szemüvege fö­lött ránézett­ Helfgott Albert úrra és megcsó­válta fejét, mint a professzor, aki már sokalja, hogy ez a nebuló minden előadáson meg­zavarná a rendet . Csöndet kérek, mert különben kiüríttetem a termet... Azután színtelen, közömbös han­gon, szinte gépiesen olvasta tovább az indoko­lást amelynek aktaszagú szövegében csak úgy hemzsegtek a paragrafusok. Tomka Péter magába süppedten állott a te­rem piacán és kábán meredt az emelvény tö­vében álló asztalra, amelyen egy világoslila pongyola rozsdafoltos selyme volt kiterítve s mellette egy nagy konyhakés hevert, közel, szinte összetartozóan, mint amiknek már volt közük egymáshoz. S mist az indokolás monoton patakja ömlött az elnöki emelvényről, utat­ törve Tomka Pé­ter számára, a börtön falán át, ki a szabad életbe, a fölmentett hitvesgyilkos elgyötört agyában az az egyetlen gondolat világított, vájjon el lehet-e kérni azt a lila pongyolát? Mert milyen jó volna illatát beszívni és össze­csókolgatni ott, ahol a, kés... és becézgetni és suttogni neki könnyes, gügyögő szavakat. Egész éjszakákon át, mert hogy éjszaka nem lehet aludni, azt már tudta egy fél esztendő óta. Helfgott Albertet, mint a­ haloittieket általá­ban, nem érdekelte a finálé s amint az ítélet szövegében elhangzott az „azonnali szabad­lábra helyezése mellett". — megelégedetten kuncogva és nesztelen járással osont ki a te­remből, mintha pamutlábakon lépegetett, volna. A téren azután szembefordult a törvényszék palotájával, amelynek magas ablakai vörös­sárgán világítottak bele az alvó kisváros hold­fényes éjszakájába. A palota ormán aranylón ragyogott a tör­vényház jelmondata: Az igazságnak. Helfgott Albert, amint ott állt, rossz szabású, keshedt szalonkabátjában, sillabizálva olvasta el — életében talán tizezradszer — az arany föliratot Apró kortyokban, mint ahogy az ital szerelmese issza a jó, nehéz, nemeszamatu asszót. — Igen — állapította meg hangos fönszóval —, van igazság! És suttogva fűzte hozzá: — És vannak­, hálistennek, hősök. De ezzel a lábujjhegyen kisurranó gondola­tával már elrejtőzött a Szentháromság-szobor árnyékába, mert a törvényszék kapuján már jönni kezdett a főtárgyalás közönsége és ő ez ünnepélyes órában nem akarta hallani a dráma kommentárjait, amelyeket a férjü­ket csaló asszonyok s a kocsmaszagú, tréfákra hajló tekintetes urak fűznek ahhoz. Neki különben is dolga van még itt. Különleges, esztendők óta várt dolga. Mert ma igazi szerencse érte. A főnyere­mény, amelyre évek óta játszott, amióta egyet­len hitvesgyilkossági tárgyalásról sem maradt volna el a világ minden kincséért sem. Inkább sohasem ment szabadságra, csakhogy az elnök úr elnézze neki, hogy ezeken a napokon elma­radjon a hivatalból. A Tomka-tárgyalás két napig tartott. Holnap­ este haza kell majd vinnie a restanciákat és hajnalig fog dolgozni. De mit tesz az, ha ma mégis vendégül lát­hatja a hőst, aki szerencsére messzi vidékről való és itt a megyei székvárosban egyetlen ismerőse sincsen. Figyelmeztetjük az ország valamennyi szo­ciáldemokrata pártszervezetét,­­hogy az 1922. évben kibocsátott 2200/1922. M. E. számú nemzet­gyűlési választójogról szóló rendelet értelmé­ben 1324 január 1-től 10-ig Hiíndazssas a 5Krisn!«8 al;ík sis 'SffiM. énpEset 2­8-ek é?e&&vUg£Ql és teti­ofSaxofti a näts, arJsSfc az 3934. ét­ben a Sögáts é3eSa'ji39«el betöltise, kötelesek a választói névjegyzékbe való föl­vételük céljából a „számlálólapot" kitölteni és azokat a községi elöljárósághoz, városban a városházára benyújtani. Ugyancsak töltsék ki azok is a számlálólapot, akiket a múlt eszten­dei összeírás alkalmával a választói névjegy­zékből kihagytak. A pártszervezetek­­ lépjenek tehát azonnal akcióba és az ezzel járó munká­kat végezzék el. Ahol a hatóságok akadékoskodása miatt eddig lehetetlen volt a pártszervezeteket meg­alakítani, ott az egyes elvtársak vegyék ke­zükbe és szocialista lelkiismeretességgel lássák el ezt a munkát. Elvtársi üdvözlettel a Magyarországi Szociáldemokrata Párt titkársága.

Next