Népszava, 1924. március (52. évfolyam, 51–75. sz.)

1924-03-01 / 51. szám

LII. évf. 51. sz. Budapest, 1324 márfol&as 1, szoml­ati korona AZ ELŐFIZETÉS ABA: Negyed évre HO.880 K — kü­lföld­re 139.00 K Egy hóra .. 20.91­0 K — külfönldre H.S98 K Ausztriában egy hóra 24.000 magyar K EGYES SZAM AHA: Magyarországon 100& kor., JuscmUTlábM 1O .iug. kor., Ausztriában hétköznap SIQI osztr. ker., vasárnap 087,tr. ker. KÖZPONTI KÖZLÖNYE MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRTI­. KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP .­­ SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 1. SZ. (Telefon: József S—53 és József 3-4) 1 ADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 1. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-33) III III III IIII I II Illillin III II IIII­­­I­I I IIIHIillWIIII wm Vége a farsangnak.­ ­ Még egy vasárnap, azután húshagyó kedd és hamvazó szerda és ezzel lezárul a vigság­nak és örömöknek szánt farsang, amely azonban már réges-régen lezárult mindazok számára itt Magyarországon, akik a mun­kásságukkal kénytelenek mindennapi szük­ségletüket megkeresni. Csak azok vigad­hattak, csak azoknak voltak örömeik, akik nincsenek ráutalva a naponkénti robotra. És ezek számára a böjti időszak sem lesz a böjtölés ide­je. De a többiek mind, valameny­nyien böjtölésre kárhozottak, maradnak és a dolgos apával együtt böjtöl a feleség és gyermek, a dolgos fiúval, leánnyal az agg­anya és apa. A nemzetgyűlés mai ülésén a szociáldemo­krata­­frakció megint napirendre kívánta fi­zetni a drágaság kérdését, azt akarta, kí­vánta, hogy a nemzetgyűlés szenteljen egy tárgyalási napot ennek a kérdésnek, a kér­dések e nagy kérdésének, amely az ország­­lakosságának legalább nyolcvan százalékát a legközve­tetlenebb­ül érdekli, húsába, éle­tébe vágóan érinti. És a miniszterelnök megint fölállott és megint elmondotta azt, amit kormányra ju­tása óta annyiszor hallott tőle az ország népe, azt, hogy a kormánynak nem feladata, hogy bérminimumokat állapítson meg, hogy az i­t­dexrendszerről már elmondotta a véle­ményét és nem látja szükségét annak, hogy ezt megismételje. A miniszterelnöknek ezek a kijelentései nem jelenthetnek egyebet annál, mint hogy a­­kormány nem sokat törődik­­a­ lakosság tö­megeit fojtogató drágasággal és nincs mon­danivalója, mert nincs­­semmi szándéka a nyomorúságot és ennek megszüntetését il­letően. Pedig ezen a kérdésen nem teheti túl ma­gát a miniszterelnök úr, sem a kormány, sem a­ nemzetgyűlés, még kevésbé most, amikor rövidesen óriási terheket fog újból a lakos­ságra hárítani a belső kényszerkölcsönnnel és a külföldi kölcsönnel. Ezek a kölcsönja­vaslatok már a jövő hét folyamán a nemzet­gyűlés elé kerülnek, a külföldi kölcsönnel kapcsolatos törvényhozási intézkedések pe­dig rövid határidőhöz is vannak kötve. A miniszterelnök jónak látta kijelenteni azt, hogy a drágaság kérdéséről úgyis beszélhet­nek majd a képviselők a kölcsön­javaslatok tárgyalása során. Magára vessen a minisz­terelnök, ha e nézete következtében a kölcsönjavaslatok tárgyalása nem fog záros határidőn belül lezárulni. Mert a drágaság kérdését, a dolgozó töme­gek életének hihetetlen megnehezítését nem lehet csak úgy mellékes kérdésként kezelni és ha a kormány nem tudja megtalálni a segítés módját, tűrnie kell, hogy e tehe­tetlensége a legélesebb kritika tárgyává té­tessék a nemzetgyűlés nyílt színe­ előtt. A nemzetgyűlésen kell és lehet csak tisz­tázni a drágaság amaz indítékait, amelyek a rossz pénzügyi és vámpolitikából, az igazság­talan adózásból és a gondatlan állami üzem­kezelésekből állanak elő. A lakásnak, a leg­fontosabb élelmicikkeknek, a közszükségleti cikkeknek aránytalan megadóztatása a kincstári haszonrészesedéssel, az élettartást, ipart és kereskedelmet fojtogató forgalmi adó, a közlekedést, áruszállítást, forgalmat megbénító vasúti tarifák, a kereskedelmet, ipart-, bénává tevő posta- és távírda-, táv­beszélődíjak, a legszükségesebb élelmicik­kekn­ek­ egyoldalú kiviteli engedélyezése, a behozatal korlátozása vagy teljes szünete­lése, a városokban a közüzemi pótlékok és a közszolgáltatások: víz, gáz, villanyáramok véget nem érő emelése, mindezek első helyen okai a drágaság irtó nagyságának és mérté­ket nem ismerő emelkedésének. A főváros mindezeken felül a város külföldi kölcsöneit a fogyasztókkal törlesztteti, a közüzemi szol­gáltatások külön megszázalékolásával. Azt elhisszük, hogy mindezeknek a tár­gyalása, szóbahozása a nemzetgyűlésen­­ ké­nyelmetlen a kormányra nézve, de mind­ezekért mégis csak a kormány a felelős, mint ahogy felelős azért is, hogy a néptömegek ilyen hallatlan fokú megterhelése mellett konokul elzárkózik attól, hogy a dolgozó milliók kereseti lehetőségei szaporíttassanak, hogy a fizetések és bérek a drágaság mérté­kével legyenek viszonylatba hozhatók. A miniszterelnök szinte fölényesen és teljes könnyelműséggel veti oda az ország közvé­leményének, hogy­ nem a kormány feladata a minimális munkabérek megállapítása. De nem is erről van szó, hanem arról, hogy a kormánynak kötelessége a gazdaságilag gyöngébb feleknek lehetővé tenni, hogy a gazdaságilag erősebb felek ne élhessenek vissza erejükkel az előbbeinek kárára. Hol vannak a munkabéregyeztető bizott­ságok? Hol a mezőgazdasági munkásság munkaerejének jogosulatlan kihasználását meggátolni hivatott szervek? Hol késik az élelmicikkek behozatalát szabaddá tevő kor­mányintézkedés? Hol a munkások és kü­lö­nü­sen a mezőgazdasági munkások gazdasági szervezkedésének szabadsága, amely nélkül nincs védelme a munkásságnak a kizsákmá­nyolás és­ a munkáltatók egyoldalű­ bérmeg­­allapításai ellen? Ezekre is azt mondja a miniszterelnök, hogy nem a kormányzat kötelességei? Hát akkor mi a kormány kötelessége? Csak az adók beszedése, csak a hatalmának erősítése, csak az időnek elhúzása? Ha közben minden el is pusztul, el is vesz! Pedig minden pusz­tul már, élet, jövő generáció, adózóképesség, ipari és kereskedelmi versenyképesség, a nemzeti vagyon és érték minden pillére re­cseg, ropog, omladozik és a kormány, mint a kábult,, csak egy fix pontra merevül: a bel- és külföldi kölcsönre, ettől várja a megváltást, ettől várja lehetetlen és tehe­tetlen országkormányzásának igazgatását és megmentését. Teljesen fölösleges jósnak lenni, h­ogy előre ne lássa mindenki azt a keserű csalódást, amely a kormányt és első­sorban a miniszterelnököt fogja érni, kölcsö­nöstül, reménységestül együtt. A korona körüli, kuruzslás, az értéktelen korona valorizálásával, a gazdasági élet komplikálása sehol be nem vált kísérletek­kel, amelyeket éppen a legjobb szakkörök elleneznek és elvetendőnek tartanak, csak a zavart fokozhatják, de nem segíthetnek és ez senkit meg nem nyugtathat. Hiába dugja tehát a kormány és a minisz­terelnök a közönyösség homokjába fejét a drágaság, a tömegnyomor, tömegpanasz számomszelei elől, ezek a szelek el fogják­ söpörni helyéről, mert a népek életösztöne erősebb minden kormánynál, minden kor­mányzati rendszernél és­ Magyarország népe élni akar és élni fog. Bethlenek kormányzás­nál­ak és kormányrendszerének ellenére rá. A böjtökből elég volt, legyen elég más ol­dalon a farsangból is." Nem működnek a mezőgazdasági munkabérmegállapító bizottságok. Az elmúlt év­ban 4 m- iséketfillér vott a mező­gazdasági munkás napszáma. (ti.) A mezőgazdasági munkások munkaereje jogosulatlan kihasználásának meg­állásáról szóló törvény hatálya ebben az évben lejár. A törvény­ 15. szakasza módot ad ugyan arra, hogy szükség esetén a kormány annak hatá­lyát továbbra is kiterjeszthesse, ennek azonban csak i­gy volna valami értelme, ha teljesen új kormányzati rendszer következne Magyar­országon; olyan, amelyik komolyan veszi a törvényeket és igyekszik annak érvényt sze­rezni akkor is, ha az a munkásság­­védelméről szól. A munkaerő jogosulatlan kihasználásá­nak r meggátlása nagyon szép, de most csak címnek szép, mert amíg akár a szabadság­jogok terén, akár a törvény végrehajtására hi­vatott közigazgatás gyakorlata körül a mai állapotok maradnak fönn, teljesen mellékes az, hogy a törvény 1924. év végéig vag­y 1948-ig marad-e érvényben. A mezőgazdasági munká­sok munkaereje jogosulatlan kihasználásáról szóló törvény ugyanis még 1923 július 1-én életbe lépett, de nemcsak, hogy nem gátolta meg a mezőgazdasági munká­sok munkaer­ej­énnek jogosulatlan kihaszná­lását, hanem a helyzet azóta erősen rosz­szabbodott. Az elmúlt évben súlyos kár érte különösen azokat a munkásokat, akik fizetésének­­egy ré­szét a szerződés kötésekor készpénzben állapí­tották meg. Ugyanis a legtöbb uradalom vagy birtokos arra törekszik, hogy aratóit nemcsak aratási időre, hanem az egész évi gazdasági munkára lekösse. Ennek az a magyarázata, hogy a mezei munkás az aratást a legfonto­sabbnak tartja, mert ezáltal véli egész évi­­kenyérszükségletét beszerezni s igy bármilyen súlyos föltételeknek aláveti magát,­, csakhogy az aratást biztosítsa. A birtokos számítása tehát elég alapos,és éppen ő az, aki ebben a számításban soha n­em csalatkozik. De nem így a­ földmunkás. A most egy éve létrejött megállapodásoknál a leertöbb birtokos 200—300 koronás napszám mellett kötötte le aratóit az. ev.i­éb gazdasági munkák végzésére. De előfordult H0—100 koro­nás napszám is. Megtörtént tehát, hogy a mezei munkások 1923. év őszén, amikor a búza ára már meghaladta a 100.000 koronát, 20—30 hekti­gram búzáért dolgoztak naponta a birtokosnak a maguk kenyerén. Ez a napszám a háború előtti 20 koronás búzaár szerint 1,6 biker fillérnek felel meg. Bármilyen nyomorúságos bérek is voltak annak idején a mezőgazda­ságban, arra még­sem volt példa, hogy a bir­tokosok 4 filléres napszám mellett kaptak volna munkásokat, 1923-ban azonban megtörtént. Most azt kérdezhetjük, hol volt hát a mező­gazdasági munkabérmegállapító bizottság, amelynek nemcsak feladata, hanem törvényes alapja lett volna ahhoz, hogy meggátolja a mezőgazdasági munkások munkaerejét,ek ezt az égbekiáltóan jogtalan kihasználását. Ezek a munkabérmegállapító bizottságok egyszerűen nem vettek tudomást a­­ filléres napszámról. Ennek többféle oka van. Egy ok az, hogy a járási (városi) mezőgaz­dasági bizottságokat — amelyeknek tagjaiból választandó a munkabérmegállapító bizott­ság — 1921 elején a földmunkásság és szerve­zeteik kizárásával s a legnagyobb terror mel­lett választották. Ugy, hogy a járási mezőgaz­dasági bizottságokban a munkások részére csak kegyelemből engedtek néhol képviseletet. A legtöbb helyen azonb­an kizárták a munká­sok igazi képviselőit. Ennek a következménye­ az, hogy a munkabérmegállapító bizottságok közönnyel szemlélték a 4 békefiléres béreket. Vannak ezenkívül egyéb okok is. Az egyik aír, hogy az ujjunkon meg tudjuk számolni azokat a járásokat, ahol a munkabérmegállapító bi­zottságok eddig megalakultak. És ahol meg­alakultak, ott­ nemcsak a már fölhozott okok gátolják kötelességük teljesítésében, hanem a törvény is, amely úgy intézkedik, hogy a leg­kisebb munkabérek megállapításának elrende­lése a földmivelésü­gyi miniszternek a joga. Ezt a jogát a­ miniszter csak a mezőgazdasági kamara javaslatának meghallgatása után gyar

Next