Népszava, 1924. március (52. évfolyam, 51–75. sz.)
1924-03-01 / 51. szám
LII. évf. 51. sz. Budapest, 1324 márfol&as 1, szomlati korona AZ ELŐFIZETÉS ABA: Negyed évre HO.880 K — külföldre 139.00 K Egy hóra .. 20.910 K — külfönldre H.S98 K Ausztriában egy hóra 24.000 magyar K EGYES SZAM AHA: Magyarországon 100& kor., JuscmUTlábM 1O .iug. kor., Ausztriában hétköznap SIQI osztr. ker., vasárnap 087,tr. ker. KÖZPONTI KÖZLÖNYE MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRTI. KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP . SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 1. SZ. (Telefon: József S—53 és József 3-4) 1 ADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 1. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-33) III III III IIII I II Illillin III II IIIIII I IIIHIillWIIII wm Vége a farsangnak. Még egy vasárnap, azután húshagyó kedd és hamvazó szerda és ezzel lezárul a vigságnak és örömöknek szánt farsang, amely azonban már réges-régen lezárult mindazok számára itt Magyarországon, akik a munkásságukkal kénytelenek mindennapi szükségletüket megkeresni. Csak azok vigadhattak, csak azoknak voltak örömeik, akik nincsenek ráutalva a naponkénti robotra. És ezek számára a böjti időszak sem lesz a böjtölés ideje. De a többiek mind, valamenynyien böjtölésre kárhozottak, maradnak és a dolgos apával együtt böjtöl a feleség és gyermek, a dolgos fiúval, leánnyal az agganya és apa. A nemzetgyűlés mai ülésén a szociáldemokratafrakció megint napirendre kívánta fizetni a drágaság kérdését, azt akarta, kívánta, hogy a nemzetgyűlés szenteljen egy tárgyalási napot ennek a kérdésnek, a kérdések e nagy kérdésének, amely az országlakosságának legalább nyolcvan százalékát a legközvetetlenebbül érdekli, húsába, életébe vágóan érinti. És a miniszterelnök megint fölállott és megint elmondotta azt, amit kormányra jutása óta annyiszor hallott tőle az ország népe, azt, hogy a kormánynak nem feladata, hogy bérminimumokat állapítson meg, hogy az itdexrendszerről már elmondotta a véleményét és nem látja szükségét annak, hogy ezt megismételje. A miniszterelnöknek ezek a kijelentései nem jelenthetnek egyebet annál, mint hogy akormány nem sokat törődika lakosság tömegeit fojtogató drágasággal és nincs mondanivalója, mert nincssemmi szándéka a nyomorúságot és ennek megszüntetését illetően. Pedig ezen a kérdésen nem teheti túl magát a miniszterelnök úr, sem a kormány, sem a nemzetgyűlés, még kevésbé most, amikor rövidesen óriási terheket fog újból a lakosságra hárítani a belső kényszerkölcsönnnel és a külföldi kölcsönnel. Ezek a kölcsönjavaslatok már a jövő hét folyamán a nemzetgyűlés elé kerülnek, a külföldi kölcsönnel kapcsolatos törvényhozási intézkedések pedig rövid határidőhöz is vannak kötve. A miniszterelnök jónak látta kijelenteni azt, hogy a drágaság kérdéséről úgyis beszélhetnek majd a képviselők a kölcsönjavaslatok tárgyalása során. Magára vessen a miniszterelnök, ha e nézete következtében a kölcsönjavaslatok tárgyalása nem fog záros határidőn belül lezárulni. Mert a drágaság kérdését, a dolgozó tömegek életének hihetetlen megnehezítését nem lehet csak úgy mellékes kérdésként kezelni és ha a kormány nem tudja megtalálni a segítés módját, tűrnie kell, hogy e tehetetlensége a legélesebb kritika tárgyává tétessék a nemzetgyűlés nyílt színe előtt. A nemzetgyűlésen kell és lehet csak tisztázni a drágaság amaz indítékait, amelyek a rossz pénzügyi és vámpolitikából, az igazságtalan adózásból és a gondatlan állami üzemkezelésekből állanak elő. A lakásnak, a legfontosabb élelmicikkeknek, a közszükségleti cikkeknek aránytalan megadóztatása a kincstári haszonrészesedéssel, az élettartást, ipart és kereskedelmet fojtogató forgalmi adó, a közlekedést, áruszállítást, forgalmat megbénító vasúti tarifák, a kereskedelmet, ipart-, bénává tevő posta- és távírda-, távbeszélődíjak, a legszükségesebb élelmicikkeknek egyoldalú kiviteli engedélyezése, a behozatal korlátozása vagy teljes szünetelése, a városokban a közüzemi pótlékok és a közszolgáltatások: víz, gáz, villanyáramok véget nem érő emelése, mindezek első helyen okai a drágaság irtó nagyságának és mértéket nem ismerő emelkedésének. A főváros mindezeken felül a város külföldi kölcsöneit a fogyasztókkal törlesztteti, a közüzemi szolgáltatások külön megszázalékolásával. Azt elhisszük, hogy mindezeknek a tárgyalása, szóbahozása a nemzetgyűlésen kényelmetlen a kormányra nézve, de mindezekért mégis csak a kormány a felelős, mint ahogy felelős azért is, hogy a néptömegek ilyen hallatlan fokú megterhelése mellett konokul elzárkózik attól, hogy a dolgozó milliók kereseti lehetőségei szaporíttassanak, hogy a fizetések és bérek a drágaság mértékével legyenek viszonylatba hozhatók. A miniszterelnök szinte fölényesen és teljes könnyelműséggel veti oda az ország közvéleményének, hogy nem a kormány feladata a minimális munkabérek megállapítása. De nem is erről van szó, hanem arról, hogy a kormánynak kötelessége a gazdaságilag gyöngébb feleknek lehetővé tenni, hogy a gazdaságilag erősebb felek ne élhessenek vissza erejükkel az előbbeinek kárára. Hol vannak a munkabéregyeztető bizottságok? Hol a mezőgazdasági munkásság munkaerejének jogosulatlan kihasználását meggátolni hivatott szervek? Hol késik az élelmicikkek behozatalát szabaddá tevő kormányintézkedés? Hol a munkások és különüsen a mezőgazdasági munkások gazdasági szervezkedésének szabadsága, amely nélkül nincs védelme a munkásságnak a kizsákmányolás és a munkáltatók egyoldalű bérmegallapításai ellen? Ezekre is azt mondja a miniszterelnök, hogy nem a kormányzat kötelességei? Hát akkor mi a kormány kötelessége? Csak az adók beszedése, csak a hatalmának erősítése, csak az időnek elhúzása? Ha közben minden el is pusztul, el is vesz! Pedig minden pusztul már, élet, jövő generáció, adózóképesség, ipari és kereskedelmi versenyképesség, a nemzeti vagyon és érték minden pillére recseg, ropog, omladozik és a kormány, mint a kábult,, csak egy fix pontra merevül: a bel- és külföldi kölcsönre, ettől várja a megváltást, ettől várja lehetetlen és tehetetlen országkormányzásának igazgatását és megmentését. Teljesen fölösleges jósnak lenni, hogy előre ne lássa mindenki azt a keserű csalódást, amely a kormányt és elsősorban a miniszterelnököt fogja érni, kölcsönöstül, reménységestül együtt. A korona körüli, kuruzslás, az értéktelen korona valorizálásával, a gazdasági élet komplikálása sehol be nem vált kísérletekkel, amelyeket éppen a legjobb szakkörök elleneznek és elvetendőnek tartanak, csak a zavart fokozhatják, de nem segíthetnek és ez senkit meg nem nyugtathat. Hiába dugja tehát a kormány és a miniszterelnök a közönyösség homokjába fejét a drágaság, a tömegnyomor, tömegpanasz számomszelei elől, ezek a szelek el fogják söpörni helyéről, mert a népek életösztöne erősebb minden kormánynál, minden kormányzati rendszernél és Magyarország népe élni akar és élni fog. Bethlenek kormányzásnálak és kormányrendszerének ellenére rá. A böjtökből elég volt, legyen elég más oldalon a farsangból is." Nem működnek a mezőgazdasági munkabérmegállapító bizottságok. Az elmúlt évban 4 m- iséketfillér vott a mezőgazdasági munkás napszáma. (ti.) A mezőgazdasági munkások munkaereje jogosulatlan kihasználásának megállásáról szóló törvény hatálya ebben az évben lejár. A törvény 15. szakasza módot ad ugyan arra, hogy szükség esetén a kormány annak hatályát továbbra is kiterjeszthesse, ennek azonban csak igy volna valami értelme, ha teljesen új kormányzati rendszer következne Magyarországon; olyan, amelyik komolyan veszi a törvényeket és igyekszik annak érvényt szerezni akkor is, ha az a munkásságvédelméről szól. A munkaerő jogosulatlan kihasználásának r meggátlása nagyon szép, de most csak címnek szép, mert amíg akár a szabadságjogok terén, akár a törvény végrehajtására hivatott közigazgatás gyakorlata körül a mai állapotok maradnak fönn, teljesen mellékes az, hogy a törvény 1924. év végéig vagy 1948-ig marad-e érvényben. A mezőgazdasági munkások munkaereje jogosulatlan kihasználásáról szóló törvény ugyanis még 1923 július 1-én életbe lépett, de nemcsak, hogy nem gátolta meg a mezőgazdasági munkások munkaerejénnek jogosulatlan kihasználását, hanem a helyzet azóta erősen roszszabbodott. Az elmúlt évben súlyos kár érte különösen azokat a munkásokat, akik fizetésénekegy részét a szerződés kötésekor készpénzben állapították meg. Ugyanis a legtöbb uradalom vagy birtokos arra törekszik, hogy aratóit nemcsak aratási időre, hanem az egész évi gazdasági munkára lekösse. Ennek az a magyarázata, hogy a mezei munkás az aratást a legfontosabbnak tartja, mert ezáltal véli egész évikenyérszükségletét beszerezni s igy bármilyen súlyos föltételeknek aláveti magát,, csakhogy az aratást biztosítsa. A birtokos számítása tehát elég alapos,és éppen ő az, aki ebben a számításban soha nem csalatkozik. De nem így a földmunkás. A most egy éve létrejött megállapodásoknál a leertöbb birtokos 200—300 koronás napszám mellett kötötte le aratóit az. ev.iéb gazdasági munkák végzésére. De előfordult H0—100 koronás napszám is. Megtörtént tehát, hogy a mezei munkások 1923. év őszén, amikor a búza ára már meghaladta a 100.000 koronát, 20—30 hektigram búzáért dolgoztak naponta a birtokosnak a maguk kenyerén. Ez a napszám a háború előtti 20 koronás búzaár szerint 1,6 biker fillérnek felel meg. Bármilyen nyomorúságos bérek is voltak annak idején a mezőgazdaságban, arra mégsem volt példa, hogy a birtokosok 4 filléres napszám mellett kaptak volna munkásokat, 1923-ban azonban megtörtént. Most azt kérdezhetjük, hol volt hát a mezőgazdasági munkabérmegállapító bizottság, amelynek nemcsak feladata, hanem törvényes alapja lett volna ahhoz, hogy meggátolja a mezőgazdasági munkások munkaerejét,ek ezt az égbekiáltóan jogtalan kihasználását. Ezek a munkabérmegállapító bizottságok egyszerűen nem vettek tudomást a filléres napszámról. Ennek többféle oka van. Egy ok az, hogy a járási (városi) mezőgazdasági bizottságokat — amelyeknek tagjaiból választandó a munkabérmegállapító bizottság — 1921 elején a földmunkásság és szervezeteik kizárásával s a legnagyobb terror mellett választották. Ugy, hogy a járási mezőgazdasági bizottságokban a munkások részére csak kegyelemből engedtek néhol képviseletet. A legtöbb helyen azonban kizárták a munkások igazi képviselőit. Ennek a következménye az, hogy a munkabérmegállapító bizottságok közönnyel szemlélték a 4 békefiléres béreket. Vannak ezenkívül egyéb okok is. Az egyik aír, hogy az ujjunkon meg tudjuk számolni azokat a járásokat, ahol a munkabérmegállapító bizottságok eddig megalakultak. És ahol megalakultak, ott nemcsak a már fölhozott okok gátolják kötelességük teljesítésében, hanem a törvény is, amely úgy intézkedik, hogy a legkisebb munkabérek megállapításának elrendelése a földmivelésügyi miniszternek a joga. Ezt a jogát a miniszter csak a mezőgazdasági kamara javaslatának meghallgatása után gyar