Népszava, 1924. március (52. évfolyam, 51–75. sz.)

1924-03-01 / 51. szám

ute. . t k * Levente-egyesületed céljára egy fillért sem szabad adni az állam jövedelméből. Várnai Dániel: Elismerem, hogy az államnak nemcsak érdeke, de kötelessége a társadalmi egészségügyet a sport terén is szolgálni s a ma­gam részéről szívesen megszavaznám a tárgya­lás alatt álló javaslatot, amely az országos testnevelési­ alap visszaállításáról rendelkezik. Ámde a kultuszminiszternek az 1921. évi test­nevelési törvényre vonatkozó végrehajtási ren­delete ezt lehetetlenné teszi számomra. Úgy látszik, a kultuszminiszter ezúttal csinált va­lami jót és azt másoknak a keze elrontotta. A javaslatnál megragadom az alkalmat, hogy megm­ondjam: képtelenség és tűrhetetlen az, hogy milyen enyhén adóztatják meg a lóversenyt. Ezért van az, hogy a testnevelési alap ebből az adójövedelem­ből mindössze 10%-ra számíthat. A totalizatőr adója mindenestől 20.5%. Tulaj­donképen 23.5% volna, de a földmivelésügyi miniszter a hatalmas, a nagyforgalmú totali­­ng eddig még egy fél percentnyi forgalmi, adót se engedett el. A totalizatőr 20.5%­ adójából 6% megmarad a versenyt ren­dező egyesületnek, 4.5%-ot kap a lótenyésztési alap, 88/a-ot a testnevelési alap és 2%-ot a fő­városi szegényalap. Miután a totalizatőr for­galmában sok milliárd szerepel, a totalizatőrt legalább 30%-kal kellene megadóztatni. Amíg a totalizatőrt annyira kímélik, a szegény sport­egyesületektől vigalmi adó és rendőri díjak címén majdnem egész jövedelmüket elveszik. A testnevelési alap voltakép nem is kapja meg a 8%-ot, mert ennek felét a pénzügyminiszter pályaépítésre adja a gazdag Lovaregyletnek. A Magyar Lovaregylet a szegény országtól sok-sokmilliót kap nemzeti ajándékképen. 1924 .­árcius 1. »E­FIXAVA ezessenek. A munkásság teljes testi leromlott­ságban van, a háború alatt és azután a mun­­kaif­júság annyira tönkrement, hogy elsősorban szociális és egészségügyi véde­lemre van szüksége, nem sportolásra. Előbb fel kell építeni az anya- és csecsemő­védelmet, a gyermekvédelmet, hogy olyan gyermekeket nevelhessenek, akik akalmasak a­­sportolásra. A munkásifj­úság­ 99%-a most nem alkalmas a sportokra. A testnevelés előtt a munkásifjak megélhetéséről kell gondoskodni. A kormány terve szerint majdnem kizáróan c­sak a munkásifjúság van kiszolgáltatva a sportolási kényszernek. Hiszen az ismétlőisko­lák nem mentesítenek a kényszersportolás alól. A munkásgyerek azért marad ki az isko­lából, hogy kereset után nézzen. A gyermek­munkások egyébként is általában napi 10 órát, a falun ennél is többet dolgoznak, ilyen hosszú munkaidő után a munkásgyem­eknek pihe­­nésre van szüksége, arra, hogy szabad idejét olvasással vagy szórakozással töltse el. Az el­len pedig tiltakozni kell, hogy a heti munkában agyongyötört m­unkás­gyermek vasárnap délutánját legyen köte­les föláldozni a kényszersportnak. A gyermekmunkásokat kifárasztja az, hogy többnyire a környékbeli falvakból kell hosszú utat­ tenniök a fővárosba. Helytelen, hogy a Testnevelési Tanácsban a munkássportegye­sületeknek egyetlen képviselője sem foglal he­lyet, holott a munkássportegyesületek elég jelentékenyek volnának ahhoz, hogy a tanács­ban szavuk legyen. Az is helytelen, hogy ami­kkor a javaslat céljára a nemzetgyűlés bizonyos összeget megajánl, külön társadalmi akcióval is gyűjtést rendezzenek a testnevelési kény­szer érdekében. Általában, ami terhet a test­nevelési törvény végrehajtási utasítása a m­un­kásifjúságra nézve előír, azt parancsolóan mondja ki, amíg azokat az előnyöket, amelyek e rendeletekből a munkásságra hárulhatnának, csak a „leh­etően” szóval támasztja alá. A munkásságra háruló terhek kötelezők. .Viszont nincs kötelezően kimondva, hogy a vállalatok kötelesek fürdőket, uszodákat, mun­kásvédelmi intézményeket létesíteni. Hogyan fogják így kényszeríteni a gyárakat és ipar­vállalatokat, hogy ilyen berendezésekről gon­doskodjam •XV.. Parkas István: Még a védőkészülékeket sem rendezik be! — Egységespárti hangok: Hát Csepelen?! — Várnai Dániel: Csepelen kívül még nagyon sok gyár van! — Vandák János az egységesek felé: Nézzek meg Salgótarjánt vagy Tatabányát! Kéthly Anna: Sokezer ipartelepen egészség­ügyi és munkásvédelmi berendezkedéseknek halvány árnyéka sincs. A vállalatokat kény­szeríteni kell ilyen intézmények létesítésére. Hasonló a helyzet a fővárosnál. A Magyar­országi Munkások Gyermekbarát Egyesülete két évvel ezelőtt a népjóléti miniszterhez for­dult, hogy az egyesület, részére eszközöljön ki irigyen vagy olcsó fürdőjegyeket. A népjóléti minisztertől választ sem kaptunk, hasonlókép válasz nélkül maradt a főváros közoktatásügyi ügyosztályához intézett kérésünk, hogy az egyesület részére játszótereket adjon. (Dinich ) De még milyen véletlen! Szerencsés vé­letlen, kérlek, rendkívüli szerencse rám nézve! — rikácsolta a másik boldogan és valóban lát­szott, hogy örül. S a nevetése ritmusára na­gyokat rántott, az író karján. — Kérlek alássan — folytatta — talán tudod, hogy a feleségemnek holnapután lesz a szüle­tésnapja. Kis estélyfélét adok a tiszteletére, ami illik is jó férjnek, ugy­e­bár" és egyéb apróságokkal is meg fogom lepni őt és éppen veled találkozom! Mert rólad eszembe jut, hogy ... ne haragudj kérlek, tudom . . . egy ilyen híres ember, mint te, de... osztálytársak voltunk és ne haragudj, kérlek szépen!... pár sort, ha szíveskednél, ha kegyeskednél erre az ünnepi alkalomra és bocsáss meg... én is szí­vesen állok rendelkezésedre... a vacsorára sze­mélyesen hozod el és én majd fölolvasom... diszkréció, kérlek !... Az író először csodálkozó képet, vágott, majd rájött, hogy csodás véletlen küldte neki is ezt az embert, aki utóvégre is iskolatársa és nefes pénz kell... eh! mit!... és nyersen, kereken kimondta: — Nézd, remélem, tudod, hogy én nem fog­lalkozom ilyesmikkel; nevetséges, de kissé talán kötelességemnek is tartom, ... hogy te olyan jó számoló voltál az iskolában... és — nekem is kell a pénz, hát, kétszázötvenezer és ham­ar után magam viszem el. Jó 2­­— Ezer hálás köszönet, kérlek. Igaz, hogy elég szép pénz az egy szegény tőzsdésnek ebben a végnélküli besszben, de azért köszönöm! Tudod a­ lakásomat! Szervusz,kérlek,szervusz! Még utoljára jól megrázta az iró karját, az­után elszaladt. Az iró visszafordult. Fölérve a szobájába, ahol égett a villany, azonnal, kabátban neki­ült. Amikor a tollat bemártotta, hangosan el­nevette magát. — Ez pénzt is ad, meg — témát is! ha-ha-ha!... Aztán irni kezdte a megrendelt fölköszöntőt. — „Életem pompázó, sudár májusfája " Ödön' egy végespárti tornatanár. ..A főváros ad játszótereket!" — Vancsik János: ..Az állat­kertben egy nagy port'.'.izket!"') Kinek lehet ki­fogása az­ egyesület ellen .' (Rothenstein Mór: „Talán nem elég hazafias !!" — Klárik Ferenc: „Az a baj, hogy proletárok gyermekei!") Ve­szedelmes, hogy s, rendeletben említett lajstro­mozási ívek a vallás iránt érdeklődnek. Miért kell ilyen megkülönböztetés, miért hintik el a­ gyermekek között a fele­kezeti viszály magvát? A magyar cserkészszövetség csak azzal a föl­tétellel volt hajlandó elismerni a munkás­gyerekek csrkészcsapatait, ha a Munkások Gyermekbarát Egyesülete külön csapatokban szervezi a zsidó és külön a keresztény gyerme­keket. Ennek a föltételnek nem tehettünk ele­get. A cserkészszövetség szabályzata kimondja, hogy a cserkész minden cserkészt testvérének tekint. Nos, mi sem akartunk egyebet. A mun­kásság részére szabad időt kell adni, lehetővé kell tenni, hogy elég testi ereje legyen a spor­tolásra. (Peyer Károly: „Adjanak nekik enni­valót és rendes munkabért!") A javaslatot nem fogadom el. Ezután Petrovácz Gyula wolffista beszélt és anélkül, hogy elnöki rendreutasításban része­sült volna, arra a kijelentésre vetemedett, hogy „az előtte szóló megfeledkezve női mél­tóságáról, a szocializmus ideológiájával val­lási térre vitte át a kérdést". (Fölkiáltások a szociáldemokratáknál. ..Ohó! Micsoda hang ez!" „Nincs a városházán!") A wolffista hasonló szellemi nívón fűzte tovább „elme"-ínttatásaik Amikor — úgymond — a sportba bekerültek azok az idegen elemek, akik mindent kalmár­szellemben csinálnak, akkor üzletté lett a sport. (Sali­ Endre: „Arról beszéljen, hogy mi­lyen kalmárszellem van a városházán, miért olyan drága a villamos?") Szóló beszédét azzal fejezte be, hogy a testnevelési alapból juttassa­nak a cserkészeknek­ is. A javaslatot elfogadta. Rothenstein Mór elvtárs szólalt föl ezután. Rothenstein Mór elvtárs beszéde. Roth­enstein Mór: Petrovácz azzal kezdte be­szédét, hogy Kéthly Anna képviselőtársunk megfeledkezett női méltóságáról, amikor arról beszélt, hogy helytelen vallás szerint különb­séget tenni a gyermekek között. Honnan veszi Petrovácz ezt a merészséget? (Kláris, Ferenc: „Ezt a durvaságot!" — Sütő József: .J És ezt az elnök nem veszi észre?") Ha Kéthly Anna olyasmit mondott volna, ami nem méltó egy képviselőhöz, az elnök bizonyára figyelmez­tette volna. (Petrovácz hébegye-dadogva pró­bálja letagadni, amit Kéthly elvtársról mon­dott.) Az bizonyos, hogy az ilyen kijelentések csak Petrovácsékra jellemzők. Rátérve a test­nevelésre, helyes cselekedet, ha azt az elemi és középiskolákban kötelezővé teszik. A jelen javaslat csak kiegészítője az 1921. évi testneve­lési törvénynek, úgyszintén a január 31-iki rendeletnek. A testnevelést higiénikus beren­dezéseknek kell megelőzniük. Hogyan menjen testet edzeni az a munkás, akinek nincs pénze, hogy tisztasági fürdőt vegyen? A főváros nem gondoskodik olcsó fürdőkről. (Ellentmondások a Wolff-parton.) Ehelyett, az értékes forrásvizet elpocsékolják, a Dunába engedik, hogy a fürdőtulajdonsok tovább zsa­rolhassák a fürdőzőket. Ez hasonlít az argen­tínai esethez. Argentínában ugyanis mozdony­fűtésre használják a búzát, hogy a nagy kíná­lat le ne szorítsa a búzaárakat. Igaza volt a kultuszminiszternek abban, hogy az ifjúság a háborúból hetegben került ki. A demokratikus testnevelést a miniszter úgy képzeli el, hogy a­ azt mindenkire kötelezővé teszi. Akkor minek a vallás szerinti megkülönböztetés? A Magyar Atlétikai Club, amely a klubok között úgyne­vezett előkelőségi szempontokból az első he­lyen áll, nem ilyen finnyás, mert tagjai, kö­zött van egy zsidó húsiparos is. Hogyan képzeli el a miniszter az üzemi vagy vál­lalati testnevelő szerveket? Hiszen a munká­sok a város különböző részeiben laknak s csak szabad idejüket, vagyis a vasárnapot használ­hatják föl sportolásra. Hogyan lehet a munká­sokat gyűjtőhelyekre kommandírozni, tekintet nélkül arra, hogy hol aaknak? Ki téríti meg nekik a vilamosköltség­et? (Saly Endre: „Ha akár elmegy, de kényszeríteni nem lehet!"). Noha eddig is léteztek munkássportegyesületek, a jelen törvény életbeléptetésével a meglevő munkássportegyesületeket nem hajlandók elfogadni, mert a rendelet sze­rint csak azok a sportegyesületek kapnak kedvezményeket és csak azoknak az alap­szabályait hagyják jóvá, amelyek a kor­mányszellem értelmezése szerint „haza­fiasak". Ez nagyon tám­fogalom. Mi, szociáldemokraták, azt mondjuk, hogy jó hazafiak vagyunk. Önök valószínűen mást mondanak. (Saly Endre: „Aki bombával dolgozik, az a jó hazafi!" — Petro­vácz Wolff-párti: „Magyarok vagy magyar­országiak?" — Várnai Dániel a közbeszóló Wolff-párti felé: „Petrovácz magyar vagy rutén!") A hazafiság körül széles vita indul­hatna meg. Nem mindig a többségnek van igaza. A Testnevelési Tanácsban csupán a mun­kásság nincs képviselve. Hát ez demo­krácia?! Ha azt akarják, hogy a munkásságnak bizalma legyen a tervbe vett intézkedések iránt, akkor ezekbe beleszólást kell engedni a munkásság­nak is. (Klárik Ferenc: „Azt küldik be a tanácsba, akit jónak látnak! Demokratikusan kell megszervezni!" — Egy wolffista: „A tanács nem politizál!" — Saly Endre: „De politizál a Levente­ Egyesület!") Másik kifogásom a javas­lattal szemben az, hogy olyan nemes cél érde­kében, mint a testedzés, igénybe kívánja venni a totalizatőr és a bukmékerek bevételeit.. Jogosan kifogásolható egy erkölcsös és egy erkölcstelen intézmény összefoglalása. Hiszen a totalizatőr és a bukméker intézményét el kel­lene törölni. Ezek az intézmények csak alkal­mat nyújtanak sok embernek bűnözésre. Ha régen eltörölték volna ezeket, sok exisztencia nem ment volna tönkre. A totalizatőrnek semmi köze a lótenyésztéshez. Ha a testneve­lést ezekből az intézményekből akarják táp­lálni, akkor a totalizatőr és a bukmékerek in­tézményét még jobban alátámasztják. A szo­ciáldemokraták már ebből a szempontból sem akceptálhatják a javaslatot. A javaslatnak nagy hibája, hogy bizonyos esetekben megbénítja a munkások szabadságát. Bérharcok esetén a szűkkeblű munkáltatók a munkásokkal szemben kijátszák a munka­védelmi osztagokat. Úgy látom, hogy a mos­tani javaslatban tervezett akció a munka­v­édelmi osztagok számára karhatalomról gon­doskodik. (Propper Sándor: „Hivatalos sztrájk­törő testület!­" — Zai és ellentmondások az egységes párton.) Lehet, hogy a kultuszminisz­tert nem vezette ilyen szándék, de ez egymaga nem használ. A javaslat csak akkor vezetne eredményre, ha a munkás nem volna kénytelen üres gyomorral és gondterhelten menni a sport­gyakorlatokra. A javaslatot nem fogadom el. Ezután Gömbös Gyula, (fajvédő) szólalt föl. A kormányt, nem tartja alkalmasnak az ország vezetésére, ezt a javaslatot azonban elfogadja. Nem érti, hogy a szociáldemokratáik miért szólnak a javaslat ellen, holott itt tömegneve­lésről van szó. (Propper Sándor: „A sorrend! Előbb kenyeret kérünk!") A fősúlyt a vidékre kell helyezni. Az olympiádot másodrangú kér­désnek tartja. Csak azok menjenek ki az olym­piádra, akik méltóan képviselhetik a magyar sportot. A sportban egyébként a professzioniz­mus híve, mert az álamatőrizmust erkölcste­lennek tartja. Helyteleníti azt, hogy csak Levente-egyesületeiket alapítsanak, mert van­nak olyan sportegyesületek is, amelyeknek a tömegsport terén nagy érdemeik vannak. Mint katona mondja, hogy uniformisban sportolni nem lehet. Sokkal szívesebben látná ő a mun­kásokat délutánonként, sportpályákon, mint a szakszervezetekben. (Fölkiáltások az ellenzé­ken: „A belügyminiszter a munkássportesgye­sületek alapszabályait sem hagyja jóvá!") Sür­geti egy nagyszabású magyar Stadion fölépí­tését. A javaslatot, elfogadja. Ezután Várnai Dániel elvtárs szólalt föl.

Next