Népszava, 1924. március (52. évfolyam, 51–75. sz.)
1924-03-08 / 57. szám
? NÉPSZAVA 1924 március 3. i zárszámadás. Hogyan, milyen erkölcsi alapon követelheti ezek után a kormány, hogy az adózók adjanak újabb milliárdokat e gazdálkodás folytatására? Hiszen a bankok a kaplott pénzt nem is a vállalataikba fektették, hanem még a vállalataikból is kivonták a tőkét, hogy a tőzsdére vigyék. Szakemberek megállapítása szerint, a bankok akkor adtak kölcsönt, amikor a papírok árát le akarták szorítani. Mi történik már most a takarékkorona-rendszerrel? A kormány ezzel ismét a nemzetközi spekulációnak alapját teremti meg azáltal, hogy a magyar koronát a különböző piacokon jegyzett papírok értéke szerint állapítják meg. A spekuláció tehát megmarad és a kormány pénzügyi politikája halad azon az úton, amelyest eddig haladt. A törvény indokolása hangsúlyozza, hogy az államtól független szerv figyelembe veszi azoknak a papíroknak a jegyzését, amelyek alapján a takarékkorona értékét megállapítják. A kormány tehát a gazdasági élet egyik legfontosabb tényezőjét a nemzetközi tőkének, a nemzetközi spekulációnak dobja oda martalékul. A spekulációra, a nemzetközi tőke nyereségvágyára építi föl a koronát, amelyet stabilizálni ilyen úton, ilyen módon sohasem lehet majd. Lehetetlen, hogy ezen az alapon a korona megjavuljon vagy stabilizálódjon. A javaslat indokolása utal arra, hogy atakarékkorona értékét a „számbajövő reális tényezők" figyelembevételével állapítják meg. De ez a „számbavehető reális tényező" itt nem más, mint a bank, az értékpapírokkal való spekuláció, az a spekuláció, amely eddig is tönkretette az ország pénzügyeit és megakadályozta általános közgazdasági életének reális kialakulását. Walkó miniszter úr minapi fölszólalásában azt mondotta: „a lényeg az, hogy ezzel a számolási móddal megrögzítik a valóságot". De mi ez a valóság? Megrögzítik azt, ami eddig volt, hogy a pénzzel spekulálhatnak, megrögzítik azt, hogy a spekuláció továbbra is építhet a koronaérték hullámzására, amelyen eddig alapult. A korona értékének befolyásolása tehát nagyon könnyű lesz ezután is. A bécsi, budapesti és más tőzsdéken ugyanazok az elemek fogják ezután is kiszámítani, hogy mennyi lesz a korona értéke. (Propper Sándor: „Nem azt, hogy mennyi lesz, hanem azt, hogy mennyi legyen, hogy mit parancsol az érdek!") A valorizációval sem jutunk tovább. A valorizációt egyoldalúan megcsinálni olyan rossz gazdasági és főként rossz szociális politika, amelynek következményei állandóan jelentkeznek majd. Le kell szögezni, hogy az egyoldalú valorizáció csak a tőkét védi, ellenben a kormány ugyanakkor nem gondoskodik semmilyen vonatkozásban sem a szociális igények kielégítéséről, hogy ezt a szót használjam: valorizációjáról. A hitelezők és — amint előbb hallottuk a népjóléti minisztertől — a háziurak igényei mind olyan fontosak, hogy azokon megindul a kormány egyes tagjainak szíve, azokat föltétlenül kielégítik, más vonatkozásban azonban, a dolgozó, éhező tömegekkel szemben nem akarnak ugyanilyen jószívűek lenni. Igaza van a népjóléti miniszternek abban, hogy a drágasági bizottság összehívása fölösleges, ha a miniszter eleve arra az álláspontra helyezkedik, hogy a bizottságot úgyis befejezett tények elé állítja. Egészen biztos azonban az, hogy az a lakbérpótlék, amelyet a korona romlására hivatkozással a miniszter úr a lakókra ki akar róni, azt jelenti, hogy visszamenően kell majd a munkásoknak, tisztviselőknek, polgároknak az újabb házbéremelést megfizetniök. A népjóléti miniszternek, akinek nevénél fogva is kellene, hogy valami köze legyen a népjóléthez, mégis csak tudnia kell, hogy lakó több van az országban, mint, háziúr és nem volna szabad a házbér kérdését egyszerűen a korona értékhullámzása szempontjából elbírálni. Miért nem viseltetik a népjóléti miniszter a lakók irányában is olyan jó szívvel, mint a háziurak irányában? Ha leromlott a korona, ezt a dolgozók amúgy is százszorosan megérzik, mert a munkabérek és a megélhetés költségei között sokkal nagyobb űr tátong, mint a háziurak anyagi helyzete és a drágaság között Hiszen a munkást, általában a dolgozó tömegeket a mi adórendszerünk is sokkal súlyosabb terhekkel sújtja, mint a nagy vagyont. Mégis most hogy a kormány gazdálkodásafolytán az államháztartásnak ismét sürgősen segítségre van szüksége, a belső kölcsönt is az igazságtalan, a dolgozó tömegeket egyoldalúan sújtó adózási rendszerre akarják fölépíteni. Köztudomású, hogy az állam bevételeit ami így is túlnyomórészt a szegény, nyomorgó lakosság szolgáltatja, már csak a réven is, hogy az állam bevételei javarészt a közvetett adókból folynak be. Elég e tekintetben a forgalmi adóra, az egyes közszükségleti cikkek fogyasztási adójára és a kincstári illetékekre utalni. Most már az a helyzet hogy mire a munkás szombaton megkapja az egész héten át megszolgált munkabérét, már kevesebb élelmet, kenyeret kap érte, mint amennyit a hét elején kapott volna és mivel élelmét csak apránként tudja beszerezni, így többszörösen viseli a forgalmi adó terhét is, erre is ráfizet. De ha a magyar munkások kereseti adóját összehasonlítjuk az osztrák munkások kereseti adójával, akkor ebből is kiderül, hogy nálunk milyen aránytalanul adóznak a dolgozók. Nálunk az a létminimum, amely nem esik kereseti adó alá, a heti 50.000 korona, Ausztriában most a kereseti adó alól mentes heti létminimumot 253.690 koronára emelték föl, tehát az adómentes létminimum Ausztriában ötször akkora, mint Magyarországon. Ausztriában a munkások és alkalmazottak 502.000 koronától 634.000 korona keresetig 1%-os kereseti adót fizetnek, ezzel szemben nálunk 550.000 koronáig heti 16.000 és 600.000 koronáig már heti 50.000 korona a kereseti adó. Ugyanilyen eltérések mutatkoznak a havi keresetnél is. Nálunk a kereseti adó alól mentes havi létminimum 200.000 korona, Ausztriában pedig 1,900.000 korona. Ausztriában 2,747.000 koronáig a kereseti adó 2%, ezzel azonban nálunk két millió havi keresettel bíró alkalmazott 500.000 koronát, akinek pedig 2.800.000 korona havi keresete van, 120.000 koronát fizet havonként kereseti adó címén. Ausztriában adómentes a túlórázás utáni kereset, a vasárnapi különmunka keresete, adómentes a borravalóból származó kereset és a mellékjövedelemből származó kereset csak évi 7.200.000 koronán fölül esik adó alá. Ebből kiderül, hogy nálunk az egyenes adók is sokkal súlyosabban sújtják a munkásságot, mint például Ausztriában és ezeket , és hogy amíg például február 25-én egy munkáscsalád heti létminimuma 490.000 korona volt, ezzel szemben, az átlagos hetibér 185.000 koronát tett ki. Ebből is kiderül, hogy milyen rettenetes helyzetben van az ország dolgozó népe és amikor mi ezt a nemzetgyűlésben szóvá tesszük, akkor föláll a miniszterelnök és egyszerűen kijelenti, hogy ő nem avatkozik bele a magángazdálkodás dolljába, abba, hogy a magántőke milyen béreket fizet. (Propper Sándor: „Ehelyett erőt gyűjtenek a gorombáskodásra! A kormánypárti vacsorán gorombáskodnak!" Miért tudnak Angliában, Németországban és másutt a külföldön a kormányok olyan intézkedéseket tenni, amellyel a vállalkozókat a létminimum megfizetésére szorítják. Ausztriában például, am mikor állami szállításokról van szó, az állam kiköti, hogy az állami munkák elvégzésénél a kollektív szerződésekben megállapított béreket kötelesek a szállítók fizetni. Angliában és valamennyi nyugati államban is elfogadják az állami szállításoknál ezeket a kollektív szerződéseket. Miért zárkózik el ez elől tervszerűen a magyar kormány, miért nem hajlandó gondoskodni arról, hogy a munkásság is hozzájuthasson a létminimumhoz? Miért nem gondoskodik legalább a statisztikai hivatal a létminimum megállapításáról, arról, hogy kimutassa, milyen összeg szükséges a létfön tartáshoz. Magyarországon kívül talán egyetlen olyan állam nincsen, amelynek ne lenne hivatalos bérstatisztikája, ahol ne lehetne megállapítani, hogy a bérek miképen viszonyuanak a létföntartás költségeihez. (Pikter Emil. ..Még Lengyelországban is megvan már régen!- Hiszen jellemző, hogy folyton hangoztatják Magyarország agrár voltát és a miniszterelnök azt mondja, hogy az agrárdemokrácia híve. Ezzel szemben való, hogy a falu népe még a múlt esztendőben is békeértékre átszámítva 1 és 6 filléres napszámokért dolgozott, ebben az esztendőben pedig 8 és 13 filléres napszámokért van már lekötve. Azokról a földmukásokról pedig, akik nem jutottak aratáshoz, semmiféle gondoskodás sem történik. Ezekre nem gondolnak. (Esztergályos János: ...Nálunk a földmunkások rosszabbul élnek, mint a kulik!"• Vanczák János: „A kulikatok legalább rizskásájuk és kukoricájuk van!") Már most tél idején 2000 koronás napszámért vannak földmunkások lekötve szántásra, sőt kaszálásra. (Propper Sándor. ..... az agrárdemokrácia!" -- Nagyatádi Szabó földmivelésügyi miniszter: „Konvenciót kapnak!") Tudom, hogy konvenciót is kapnak, csakhogy az aratás mellett más munkájukat is el kell végrezniök - ezek is hozzátartoznak a konvencióhoz, amely mellett a napszámuk 3000 korona, amelyért ma mlég egy fél kiló kenyeret sem kapnának, de rdladt,hogy júliusra már negyed kilót sem kapnak érte. A mezőgazdasági muokásság, mindig a legelnyomottabb néprétese volt az országnak, de a háború előtt mégsem fordultak elő a 4 filléres napszámok. Ha a kormány mindig csak a háziurak, a bankok, a hártelek érdekeivel törődik, ellenben a dolgozó néposztályról, az ipari és mezőgazdasági munkásságról, az alkalmazottakról nem gondoskodik, hanem őket ellenkezően a pusztulásba kergeti, ezzel beláthatatlan katasztrófát zúdít az országra. A földművelésügyi miniszter például megszavaztatta a mezőgazdasági munkabérek megállapításáról szóló, javaslatot de ez is csupán kirakattörvénynek bizonyult mint ahogy annak kellett bizonyulnia, mert a földmunkásság szersúlyos adóterheket a munkások bérébőlbizony valorizatian, hetenként pontosan levonták. A munkások tehát, a legpontosabb adófizetők, mert nem tagadhatják le a keresetüket, mint például a bankigazgatók, akik milliárdokra menő reprezentációs jövedelmeiket egyszerűen eltitkolhatják. A kivitel és behozatal terén is a kormány a legrendszertelenebb, kapkodó politikát folytatja. Az élelmiszerek kivitelét azon a címen forszírozta a kormány, hogy stabilizálni kell a koronát. Azt láttuk, hogy a közélelmezési miniszter kitűnő exportőrnek bizonyult (Propper Sándor: „Svájcot kitűnően közélelmezi!") A múlt esztendőben például a korona javítása címén vitték ki innen vagyonszámba a gabonát és ezzel elérték azt hogy itthon a legszükségesebb élelmiszerek árát fölverték. Szinte rendszerré vált már nálunk, hogy például januárban, februárban kiviszik az ország sertésállományának nagy részét és azután egy félév múlva, szeptemberben, drágábban, külföldi valutáért hoznak be Amerikából zsírt. Egyrészt tehát koronajavítási jelszavakkal viszik ki az itthoni fogyasztók elől az élelmiszereket és okoznak ezzel drágulást, másrészt rontják a koronát azzal, hogy utóbb valutáért amelynek értéke azóta itthon már fölszökött, jóval drágábban hozzák be a szükséges élelmicikkeket. Az ilyen üzletekre természetesen ráfizet az ország és ráfizet elsősorban az ország dolgozó népevezkedését lehetetlenné teszik és ezzel lehetetlenné teszik, hogy a föld nincstelenjei a maguk gazdasági érdekeit érvényesíthessék. (Az elnök figyelmeztette Farkas Istvánt hogy a tárgyalási idő lejárt fejezze tehát be beszédét. Ezek után az idő előrehaladott voltára való tekintettel csupán pártom javaslatát kívánom előterjeszteni, amelyet részletesen meg is akartam indokolni, ami azonban, sajnos, már nem áll módomban. Ezért arra szorítkozom, hogy előterjesztem a szociáldemokorat c. pártnak az ország gazdasági szanálását célzó javaslatát, amely alkalmas arra, hogy az ország gazdasági helyzetét megfelelően, a szociális szempontok figyelembevételével orvosolja és a gazdasági életet egészségesebb alapokra fektesse. A javaslat a következő: Határozati javaslat 1. A nemzetgyűlés „a korona értékcsökkenésének meggátlására irányuló egyes intézkedésekről" szóló 381. számú törvényjavaslatot visszaadja a pénzügyi, igazságügyi és közgazdasági bizottságnak ujabb tárgyalás végett. A nemzetgyűlés utasítja a kormányt, hogy a fönt megnevezett bizottságoknak bocsássa, rendelkezésére a következő anyagot: L elszámolást az 1921. XV. tc. és 1921. XLV. tc. alapján befolyt vagyon és részvényváltság összegek hovafordításáról; 2. elszámolást az 1920. III. tc. alapján a pénz lebélyegzéséből visszatartott és államkölcsönként befolyt összegek hovafordításáról; 3. kimutatást arról, hogy mely bankok és mely vállalatok milyen összegű hiteleket kaptak a fegyintézettől; 4. kimutatást a legutóbbi öt év alatt befolyt adójövedelmekről, külön föltüntetve az egyes aflónemeket; 3. a vagyon- és jövedelem katasztert a legutóbbi öt évről. 2. A nemzetgyűlés utasítsa a föntnevezett bizottságot, hogy az émlített anyag birtokában, dolgozza át a törvényjavaslatát az alábbi szempontok érvényesítésével: 1. A valorizáció a gazdasági élet minden terén érvényesítendő: valorizálandók a különböző járadékok, nyugdíjak, rokkantsegélyek és az egyes pénzbeli szolgáltatások; 2. a kényszerkölcsön alól mentesítendők mindazok, akiknek a jövedelmi adója nem érte el a 230.000 és vallyonadója a 100.Ott koronát az 1923. évben; 3. a kényszerkölcsön a progresszivitás elvén érvényesítendő, a jövedelmi adó után kivetett kényszerkölcsön szorzószáma arányosait alacsonyabb legyen a vagyonadó után kivetett szorzószámnál; 4. a kölcsönkényszeradó kivetendő a) a Pénzintézeti Központ útján a bankokra, b) a Tőzsdetanács utján a tőzsdetagokra, a) a részvénytársaságokra és szindikátusokra. II. A nemzetgyűlés utasítsa a kormányt, hogy a pénzügyi javaslatokkal egyidejűen terjesszen elő megfelelő törvényhozási javaslatokat a munkások és alkalmazottak anyagi helyzetének javítására. a) 1. Módosítsa a béregyeztetésről szóló rendeletet; 2. alkossa meg a béregyeztető hivatalokat, amelyek a bérek és árak állandó fgyelemmel kísérése mellett szabályozzák a minimális béreket; 3. vezesse be az állam hivatalos indexet; 4. iktassa törvénybe a létminimumot. b) A nemzetgyűlés küldjön ki parlamenti vizsgálóbizottságot, amely vizsgálja meg a gyáripari és mezőgazdasági munkásság gazdasági, egészségügyi és szociális viszonyait és vizsgálatának eredményéről annak idején tegyen jelentést a Háznak. IV. 1. A nemzetgyűlés utasítsa a kormányt, hogy sürgősen szüntesse meg az elsőrendű cikkek forgalmi adóját és kincstári részesedését; 2. szüntesse meg a gabona- és élalmiszervámokat; 3. biztosítsa a devizaszükséglet zavartalan kielégítését; 4. szüntesse meg a beviteli és kiviteli engedélyekkel való visszaéléseket és biztosítsa a kereskedelmi forgalom zavartalanságát addig a mértékig, amit a közérdek ezt megengedi; 5. a kormány gondoskodjon a korona stabilizációjáról, amely előfeltétele a gazdasági és pénzügyi helyzet szanálásának Ha a korona stabilizációja nem volna megvalósítható, úgy a német „Kenton Marke" muntájára „.járadékkoronát" bocsásson ki, amelynek fedezetét az ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági nagytőke szolgáltassa; 6. a nemzetgyűlés utasítsa a kormányt, hogy készítse elő az adóreformot, terjesszen elő törvényi javaslatot a szükségleteknek megfelelő, • progresszivitás Ennek a politiknak a következménye, h hogy a dolgozók keresete ma annyira elmarad a létföntartás költségei mögött