Népszava, 1924. június (52. évfolyam, 119–141. sz.)

1924-06-01 / 119. szám

LIB. évf. 119. sac. Budapest, 1924 junius 1, vasárnap Mvr a 2500 korona AZ ELŐFIZETÉS ARAJ Negyed évre 99.068 K — külföldre 1W.«M K Egy hóra .. 38.08» K - külföldre Sfl.MO­K Ausztriában egy hóra 38.000 magyar K­EGYES SZAM ARA: Magyarországon apoo kor„ jugroralávlóban 3 dinár, Ausztriában hétköznap 288 aastr. kor, vasárnap 2508 osztr. kor. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA P. KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HI­TFŰ KIVITELÉVEL MINDEN MAP SZERKESZTŐSÉG: VITT, COWTI-UTCA I. SZ. (TetefCH: József 1—25 és József 3-3») y^RIADÓHI­VATAl Vni, COWM-UTCA I. SZ. (TeMei: Jómai S-H és József I-H) Csak fonjátok a hurkot!... A nemzetgyűlés igazságügyi bizottsága gyorstalpaló módszerrel tárgyalja Pesthy hurok javaslatát. A bizottság kormánypárti tagjai, akik valamennyien demokráciát és közszabadságokat harsogtak a választások előtt, most, hogy zsebükben a mandátum és az ígéret ara nézve, hogy azt jó hosszú időre meghosszabbítják, serényen ágálnak és lelkesen támogatják a „liberális" frakon sza­badságfojtó terveit, vagy, ahol lehet, a reak­ció örök életének reményében, még súlyos­bítani igyekeznek a javaslat intézkedéseit Az egész magyar közvélemény egyértel­műen utasítja vissza Pesthy rendjavaslatát. A sajtó, számításba alig jöhető dicstelen kis kivételekkel, szintén ellene nyilatkozott, sőt különvélemények alakjában még a kormány délutáni félhivatalosa is követelte a sajtó­szakaszok kivételét a javaslatból. A jogászi testületek még szakszerű bírálatra sem mél­tatták ezt a fércjavaslatot; a kormány leg­szűkebb körén és a reakció kormánypárti rohamcsapatán kivü­t nincs tehát eltérés abban, hogy az idétlen és korszerűtlen kísér­letezést be kell szüntetni. Sajátságos, hogy a kormány ennek ellenére­­mégis görcsösen ragaszkodik fixa ideájához, tárgyaltatja a javaslatot, még csak jelentős módosításokat sem tűr, noha látnia kell azt az általános undort, amely ezt a kísérletezést fogadta és kíséri. A hazugságon fölépült mai kormányzati rendszer mellett nehéz meg­állapítani ennek az okát. A bevallott ok — „prevenció a forradalmasítás ellen" — semmiesetre sem az igazi. Valamilyen titkolt benső ok játszik itt közre, amelyet nem haj­landók a közvélemény tudomására hozni Olyan ostobának ugyanis nem tarthatjuk a kormányt, hogy forradalmi veszélyeket forradalmasító szabályokkal akarjon elhárí­tani. Annyi államművészetet és kormány­zati bölcsességet még erről a kormányról is föltételezünk, hogy a forradalmi hajlandóság belső inspiráló erőit ismeri s így maga sem tartja alkalmas villámhárítónak az olyan műszert, amely inkább fokozza, mint csök­kenti a vihart tápláló energiákat. A rendjavaslat — ez a legújabb, a Pesthy­féle, amely semmivel sem jobb dicstelenül ki­múlt elődeinél — iyen vihar­fejlesztő műszer lesz, ha törvénnyé válik. Ezt nem nehéz meg­állapítani a múltak tapasztalataiból s az ese­mények összehasonlításából A miniszterelnök maga mondotta a bizott­sági tárgyalások folyamán, hogy az orosz és a magyar nép sok közös tulajdonságban ha­sonlít egymáshoz, félő tehát, hogy itt az ese­mények menete és végkifejlődése is azonos lesz. Ahány állítás — annyi ferdítés! Nem az orosz és a magyar nép tulajdonságai azono­sak vagy hasonlatosak, hanem sok a rokon­vonás a háború előtti orosz és magyar osz­tályuralmi rendszerben — az orosz és a ma­gyar belső politikai, társadalmi és gazdasági viszonyok hasonlítottak egymáshoz nagyon veszedelmesen s legelsősorban ez az oka annak, hogy a bolsevista hullámverés csak ebben a két országban tudott sikereket elérni. Ez tagadhatatlan. Ha pedig ez így van, akkor könnyű megállapítani, hogy a gondo­latszabadság megfojtása, a gazdasági önvé­delem lehetetlenné tétele, az önsegély elzá­rása, a panaszok és sóhajok visszaszorítása, bizonyos jogszolgáltatási rémuralom meg­teremtése, együttvéve a régi mintájú orosz osztályuralmi rendszer meghonosítása bol­sevizáló hatást fog gyakorolni az alsóbb tár­sadalmi osztályokra, amit a felszínen el lehet majd nyomni, de végleg leküzdeni annál ne­hezebb lesz. A rendjavaslatot éppen a miniszterelnök megállapításai alapján kell irattárba tenni, ha már a rosszul értelmezett presztízskérdés nem engedi meg, hogy a közvélemény egyete­mes és egyöntetű tiltakozását a kormány figyelembe vegye. A kormány forradalmi ál­láspontja mellett — és ez a másik különös sa­játsága és pikantériája a rendjavaslat-rém­regénynek — úgyszólván mi képviseljük az ellenforradalmi álláspontot azzal, hogy nyu­gateurópai állapotokat, nyugodt idegéletet biztosító közigazgatást és kormányzatot, azonkívül kielégítő gazdasági helyzetet akar r­unk létrehozni. Ezt a törekvésünket, amely egyetlen útja az igazi konszolidációnak , az ellenforra­dalmi kormány forradalmi hatású intézke­dései hátráltatják, úgy lehet lehetetlenné te­szik. Mi azonban ezzel nem törődünk: mi folytatjuk a legélesebb harcot a kormány szabadságtipró tervei ellen s fölhívjuk erre mindazokat, akik igaz hívei­k­, a polgári szabadságjogoknak. A polgári szabadságjogokról van szó, jól jegyezzék ezt meg maguknak a polgári osz­tályhoz tartozó lapok és politikusok. Lássák­ meg a vadul vagdalódzó reakció legújabb merényletében a paradoxont és küzdjenek el el­lene, mint ahogy küzdünk mi, amíg fölülről el nem gáncsolják vagy alulról — fölöslegese­nek nem s­intősítik ezt a küzdelmet, látván annak m­eddő voltát... Nekünk mindegy. Miránk és a mi tábo­* runkra ebben a pillanatban az a kötelesség is hárul, hogy erőben, kitartásban, egység­ben, harci fölkészültségben edzve —­ ké­szen! — várjuk a Bethlen—Pesthy-féle igaz-* ságszolgáltatási rémuralmat. Lapjaink legyenek erősek és ellenállhatat­­lanok, szervezeteink megbonthatatlanok, minden közénkvaló ember legyen köztünk majd meglátjuk és meglátják majd ők is az­­után, hogy mennyire jutnak meggondolatlan bosszúvágyakkal! Bethlen kisebbségi véleménye. Bethlen István gróf miniszterelnök a köz­igazgatási bizottság pénteki ülésén elkesere­dett hangon kiáltotta közbe szavazás után: „ki­sebbségi véleményt jelentek be". Ez a kijelen­tés spontán az ott történt események hatása alatt szaladt ki a miniszterelnök úr száján; ideje nemigen volt a fontolgatásra és így ezt a kijelentését őszintének kell venni. De nem­csak őszinte, hanem igaz is a miniszterelnök úr ezen kijelentése és ha spontán tört is ki belőle ez a kijelentés, hűen fejezte ki kor­mányzati politikáját. Hűen, mert egész kor­mányzása alatt a kisebbséget képviselte s csak mesterségesen összetákolt pártjával volt képes kormányozni és a hatalmat birtokolni. Az ország közhangulata sohasem volt Bethlen mellett, egész kormányzása alatt a kisebbség véleményét képviselte és igy ez egyszer el kell fogadnunk kijelentését igaznak, amit ő maga állapított meg, hogy a kisebbség nevében szó­lalt meg. Bethlen István a fővárosi törvény körül ugyanazt a kétszínű játékot űzi, mint amilyen játékot űzött annak idején a nemzetgyűlési választójog megalkotásánál. Akkor az első nemzetgyűlés utolsó idejében elamerikázta a választójog törvényes szabályozását csak azért, hogy a nyílt szavazási rendszert a vi­déki kerületekben megvalósítsa és ezzel a ter­rort, az erőszakot a választásokra döntő té­nyezővé tegye. A fővárosi törvényt régen meg kellett volna alkotni. Mód és alkalom lett volna erre, csak akarata nem volt a miniszter­elnök úrnak hozzá mert tudatában volt annak, hogy a fővárosban az egységes pártnak nincs talaja és a kormányt támogató Wolff-párt pe­dig eljátszotta kis játékait és közutálatnak ör­vend Budapest népe előtt. Bethlen tehát szo­kott módszerét alkalmazta itt is és alkudozott hol a liberális polgári pártokkal, hol Wolffék­kal és végre is egy olyan torz törvényjavaslat­tal állott elő, amely nem elégít ki senkit és amely csak arra alkalmas, hogy Budapest vá­lasztóközönségét rávigye arra a kisebbségi ál­láspontra, amelyet Bethlen képvisel és ame­lyet ezzel a törvényjavaslattal akar érvényre juttatni. Így jött létre az az alkotmány­ellenes állapot, hogy Budapest fővárosnak nincs törvényhatósága, hogy ezt a milliós la­kosú várost kormánybiztos igazgatja, hogy ennek a vállalatokban gazdag városnak a de­ficitje napról-napra növekszik és oly gazdál­kodás folyik a közüzemekben, amire ráfizet­nek és amely rossz gazdálkodást a város la­kosainak mindegyike keservesen nyögi. Bethlen Istvánnak ez a taktikázása nyilván­valóan azt mutatja, hogy ő állandóan kisebb­ségi véleményt képvisel és ezt a kiatati.az vé­leményt rá akarja erőszakolni a nagy több­ségre és nem riad vissza attól, hogy az ebben rejlő nagy igazságtalanságot törvényes látsza­tokba burkolja. Az a törvénytervezet, amely a közigazgatási bizottság előtt fekszik, teljesen torz alkotás és a főváros közönségének semmi­lyen rétegét sem elégítheti ki. Először az örö­kös tagok rendszerével, azután a különböző szaktestületektől kinevezettek rendszerével és végre egy olyan kerületi beosztással akarja mindezt megvalósítani, amely nyilvánvalóvá teszi Bethlennek a rejtett céljait. Az egyes ke­rületeknek juttatandó különböző számú bizott­sági tagok olyan elosztási módszer szerint vannak tervbevéve, amely a kisebbségi véle­ményt akarja érvényre juttatni­ és ehhez ke­resi a törvényes formákat. A fővárosi törvényhatóság újjászervezéséről szóló törvényjavaslat tele van olyan intézkedé-­­sekkel, amelyek mind ezt a célt szolgálják. Ezekről már megemlékeztünk e lap hasábjain és kimutattuk, hogy mennyire reakciós ennek a törvénynek a konstrukciója, hogy mindez azért van így, mert Bethlen István miniszter­elnök a „kisebbségi véleményt" képviseli és ezt a „kisebbségi véleményt" akarja körülbás­tyázni. A bizottsági tárgyalás folyama alatt láttuk azt a kétségbeesett kapkodást a reakció részéről, hogy hogyan fúrták faragták ehhez a törvényjavaslathoz a módosításokat, amelyek mindazt a célt szolgálják, hogy a „kisebbségi véleményt" többséggé tegyék és törvényesítsék. Csak egy kis epizódot említünk föl a legutóbbi bizottsági tárgyalásról. A szavazás kötelező. Aki a szavazást elmulasztja, megbírságolják. A szociáldemokrata párt részéről az az indít­vány létetett, hogy a szava­zás törvényes mun­­kaszüneti napon tartassék. Ezt az indítványt nem fogadták el. Ellenben elfogadták a keresz­tényeknek azt a szigorító indítványát, hogy 20.000 papírkoronáról 10.000 aranykoronára emeltessék föl annak a megbírságolása, aki szavazati jogát nem gyakorolja. Kínosan, nyögdécselve ismerte el Rakovszky be­lü­et­miniszter ezen vita közben azt, hogy lehetnek­ munkások, akik olyan helyzetben vannak, hogy nem gyakorolhatják választójogukat állásuk­ elvesztése nélkül, de azért a legnagyobb lelki nyugalommal járult hozzá a súlyos pénzbün­tetéshez, míg a törvényes munkaszüneti napon való szavazás ellen csak az híd tudott és veleti

Next