Népszava, 1924. július (52. évfolyam, 142–168. sz.)

1924-07-01 / 142. szám

(LIS. £v f. H42. ss. Easöagscs®, 1924 jJaaSSsss IsetíteS JSipa koi»ona AZ ELŐFIZETÉS AHA« Tieryti ire 1M.W8 K — külföldre „M.Mt K Key hóra .. 49.609 K — külföldre 86.041 K Ausztriában cry húr» su.pofi magyar K KGYES SZAMARA: Masryarorszkion SSOO kor.. JugonlaTlftbs* 3 dinár, Ausztriában hétköznap 2600 osztr. kor, vasárnap 1500 osztr. kor. A SZERKEZZTÖSEQ: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PAM^^n (Telefon* j«»,f j-n TM«ei *-» KÖZPONTI KÖZLÖNYE /^l'iS-L ~ MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MUTDEII IUP /KIADÓHIVATAL) VIII, CONTI-UTCA 4. S3. (Telefon: József J-Sl és József 3—32) A fővárosi törvényjavaslat körül tovább kavarognak a szenvedélyek s folytatódnak a taktikai manőverek. Taktikázik a kormány, taktikázik a Wolff-különítmény, taktikáznak a baloldalon ülő pártonkívüli liberális politikusok — mindegyik taktikázó résznek megvan a maga álláspontja s mindegyik kész megesküdni arra,hogy az ő álláspontja az egyedül helyes és célravezető. A szociáldemokrata pártnak szintén megvan a maga álláspontja s ez az álláspont nélkülöz minden taktikai jelleget: a szociáldemokrata párt elvi alapon át, a demokrácia elvi alapján s ennek az elvi álláspontnak megfelelően olyan fővárosi törvényt követel, amely megfelel a demokrácia követelményeinek. Ezt a fölfogást már számtalanszor kifejtettük ezeken a hasábokon, pártunk szónokai elmondották a parlamentben és nyilvános gyűléseken, nem mondunk tehát újdonságot vele, de újra és újra el kell mondanunk, mert a velünk szembenálló csoportok és a baloldalon helyet foglaló pártonkívüli liberális politikusok taktikai villongásai kezdenek oda kiéleződni, hogy a fővárosi törvényjavaslat tárgyalásának eltolódását részben mi okozzuk. Nem hisszük ugyan, hogy akadna olyan épkézlábeszű ember, aki ennek a kútmérgező munkának is beillő állításnak hitelt ad, mégis érdemesnek és szükségesnek tartjuk a kérdést ajra tárgyalni, hogy a kétségnek és a gyanúnak még csak árnyéka se férkőzhessék pártunk álláspontjának tisztaságához és elvi magaslatához. A kormány, helyesebben: a diktátori hatalom birtokosa, a miniszterelnök, ebben a kérdésben is szokásos taktikai módszerét alkalmazta. Egyszerűen elmulasztotta a fővárosi önkormányzat újjáalakulását, ex-lexbe kergette a fővárost, az utolsó pillanatokra hagyta az új törvényjavaslat tárgyalását s azután nekiszegezte az ellenzéknek a felelősség kérdését, mondván körülbelül a következőket: „még a nyári szünet előtt le kell tárgyalni a törvényjavaslatot, különben ebben az évben már nem lehet választani, de a szünetet július 10-ig okvetlen meg kell kezdeni". Ebben az alantas taktikai fogásban kétrendbeli súlyos alkotmányjogi sérelem és egyrendbeli, egészen közönséges politikai zsarolás rejlik. Alkotmányjogi sérelem, hogy a törvényhatóság mandátumának megszűnése után a kormány nem iratta ki nyomban az új választásokat az 1920. évi IX. tc. alapján. Alkotmányjogi sérelem, tetézése az elsőnek, hogy a kormány, ha már sokallotta a Friedrich-féle ellenforradalmi rémuralom demokráciáját, nem sietett idejekorán megfelelő új törvénnyel pótlásról gondoskodni. Ezzel a két súlyos alkotmányjogi sérelemmel a miniszterelnök a leszámolástól irtózó kurzusnak, a várospusztító Wolff-rezsimnek akart politikai szívességet tenni, nyilvánvalóan viszonzásul Wolffék kormánytámogató szolgálataiért Wolffnak ismert okokból szüksége volt a Galgenfristre, Bethlennek pedig bizonyára szüksége volt Wolff támogatására. Csak azt nem tudjuk megérteni, hogy ezek tudatában, milyen alapon merészeli bárki is a demokráciáért harcoló ellenzéket felelőssé tenni a fővárosi ex-lex beálltáért? Más kérdés a határidős törvényalkotás, ami — ismételjük: a legsúlyosabb politikai zsarolások kategóriájába tartozik. Ezt a csúnya, európaiatlan, antiparlamentáris módszert egynéhányszor már alkalmazta a miniszterelnök- de rendszeresíteni talán mégsem kell ezt a burkolt diktatúrát? Az ebben rejlő veszedelmet az apró taktikai sikerekre pályázó baloldali pártonkívüli politikusok talán nem is vették észre. Mi azonban, akik komoly célul tűztük ki az ország demokratizálását, nem engedhetjük rendszerré jegecesedni ezt a gyakorlatot, mert ha ez megtörténnék, parlamentáris mázzal bevonva lehetne itt rendre megteremteni a középkori reakció institúcióit. Nem tudjuk hamarjában megérteni, hogy mi vezeti a baloldalnak azt a részét, amely segítőtárs gyanánt szegődik a miniszterelnök alkotmányellenes és antiparlamentáris törvényalkotó módszere mellé — nem látunk logikát abban, miért olyan kedves ezeknek a liberálisoknak a jogfosztó fővárosi törvényjavaslat, hogy gyorstalpaló módszerrel, akár bírálat nélkül, törvénnyé akarják avatni. Hiába keressük a logikát ebben, de a magunk bíráló jogát nem engedhetjük semmiféle zavaros taktikai posványba belemeríteni. Örök szégyene maradna a maga hivatását komolyan betölteni akaró ellenzéknek, ha a fővárosi törvényjavaslat gyalázatos jogfosztását és antidemokratikus rendelkezéseit szó nélkül keresztül engedné. Terjeszszenek be őszintén demokratikus, becsületes javaslatot és meglátják: senki sem fogja akadályozni a gyors elintézést. Ez ellen a javaslat ellen azonban, amely mentőöv a fuldokló városi kurzus számára, harcolni kell a határidő figyelembevétele nélkül. S ez a kötelezettség nemcsak reánk, hanem a baloldal egész polgári részére is fönnáll, mert az 1922. évi országos választások alkalmával erre kérték és kaptak megbízást a választóktól... Ami már most az obstrukció vádját illeti, ez annyira nevetséges, hogy foglalkozni is alig érdemes vele. Itt megint csak csodálkozhatunk azon, hogy ezt a vádat, amit eddig csak a gondolatszegény kormánypárt szajkózott, most Ugron Gábor veszi át a „Pester Lloyd" hasábjain. Nevetséges vád tíznapi fölhatalmazási vita után obstrukcióról beszélni, ugyanakkor, amidőn a kormány gazdasági, kulturális és szociális politikája halomszámra termeli a jogos — és így köteles — bírálat anyagát. Az ellenforradalmi reakció hínárjából szabadulni képtelen Bethlen-kormányt mentesíteni a bírálattól: ma egyenlő a demokrácia elárulásával és a nemes értelemben vett ellenzéki álláspont föladásával — amire mi nem vagyunk hajlandók. Egyébként semmi akadályát nem látjuk annak, hogy a nemzetgyűlés még két-három hétig együttmaradjon, csak éppen nem kell dogmává avatni a vakáció kezdő időpontját. Ha a miniszterelnök komolyan akarná a fővárosi önkormányzat helyreállítását, jobb javaslattal állott volna elő, vagy legalább is időt engedett volna a rossz javaslat alapos megvitatására. Ezt nem tette vagy nem teszi, ami annak a jele, hogy meghosszabbítani kívánja Wolffék uralmát, de szokásán hoz híven: nem a saját felelősségére... Mi pedig megvívjuk a harcot a főváros demokratizálásáért és a leghatározottabban visszahárítjuk a felelősséget a kormányra és pártjára. A német szociáldemokrata párt * * Parisban átadták a német választjegyzéket. _ Készülődés a lombosti kossleresseiára. A Vorwärts első helyén a német szociáldemokrata párt vezetőségének úgy Németország belső politikájában, mint külső politikájában, valamint egész Európa békéjének kérdésében jelentős felhívást tesz közzé. Az elvtársakhoz címzett kiáltvány bevezető részében rámutat a május 4-iki birodalmi gyűlési választások eredményére, amely egyik pártot és csoportot sem juttatta kormányképes többségre. Elmondja, hogy a német nemzetieknek a kormányzásra való igényét mindeddig elutasították, ezek azonban újból és újból nyúlnak a hatalom után, amelyet egykor mint a privilegizált rétegek képviselői bírtak. A középpártok egyes részei taktikai szempontból hajlandóknak mutatkoznak a német nacionalisták igényeit kielégíteni. A német nacionalisták azzal ámították a választókat, hogy a szakértői vélemény elutasítása alapján is lehetséges német külpolitikát folytatni. Most aztán nem tudnak ettől a hazugságtól szabadulni és nem hajlandók olyan törvények meghozatalára, amelyek ugyan súlyos terhet jelentenek Németország számára, de amelyeket mégis meg kell hozni, ha azt akarjuk, hogy Németország megmaradjon. Amióta szocialisták vezetik Anglia ügyeit és Franciaországban radikális polgári kormány a szocialisták támogatásával vezeti az ügyeket, megvan az alkalom, hogy Európa visszanyerje békéjét, amely alkalomra a háború befejezése óta hiába vártunk. „A szociáldemokrata párt erre való tekintettel követeli a német kormánytól, hogy olyan politikát folytasson, amely lehetségessé teszi angol és francia, barátainknak, hogy a súlyosan szenvedő emberiség javára kitűzött céljaikat elérjék — mondja a fölhívás. — Azonban a szakértői vélemény alapján szükséges törvények gyors keresztülvitele szükséges ehhez, mert különben a német munkásokra, alkalmazottakra és hivatalnokokra olyan nyomorúság következik, amely minden eddigi tapasztaltat fölülmúl. A szakértői vélemény elutasítása újabb inflációval járna, amely hatásában még borzasztóbb lenne, mint az 1923. évi infláció." Ha a német birodalmi gyűlés lelkiismeretlen nacionalista demagógpolitika alatt nem lesz elég erős arra, hogy a nép érdekében a legsürgősebben elintézendő törvényeket meghozza, úgy még ezen a nyáron megint a népre háramlik a döntés feladata. Ebben az esetben a választási küzdelem hirtelen következik be és csak néhány hétig tart. A szociáldemokrata pártnak erre az eshetőségre készen kell lennie. A demokrata köztársaságban a nép saját szerencséjének kovácsa. Egész Európa jövőjéről, a jövő nemzedék sorsáról van szó. A kapitalizmus igája alól való fölszabadulás, a szabadság és egyenlő jog, a világ békéje nevében hívja föl a pártvezetőség új küzdelemre a német elvtársakat. Ez a fölhívás természetes és logikus következménye a beállott politikai helyzetnek. Az angol és francia munkásdemokrácia uralomrajutása óta már többször hangzottak el a csalódottság panaszai. Hallunk hangokat, amelyek kifogásolják, hogy lényegben most mindig semmi jelentős nem történt azonkívül, hogy a megszállott Bajna-part bebörtönzöttjeit szabadon bocsátották és elűzöttjeit visszaengedték otthonukba. Aki a magyar viszonyokat ismeri, az tudja, hogy milyen sokat jelent ez a „csak", hogy mit jelent üldözöttek és a kibörtönzöttek fölszabadítása. Nagyon természetes, hogy ez maga még távolról sem az az eredmény, amelyet az angol és francia demokráciák politikájától várunk és amelyre ők törekszenek. A béke azonban nemcsak az egyik féltől függ, hanem kell, hogy ezt a másik fél is elősegítse. Ez a másik fél Németország. A kibontakozás és a béke most Németországon múlik. A na-