Népszava, 1924. augusztus (52. évfolyam, 169–193. sz.)

1924-08-01 / 169. szám

t ÉVFORDULÓRA. A bolsevizmus hu Minden nap új dátum. A vérnek, a szenve­désnek és az ínségnek ez az elmúlt tíz esz­tendeje nem fukarkodott a történelmi jelen­tőségű eseményekben. Alig múlott el a vi­lágháború tízéves fordulója, amely elénk­idézte öt rettenetes esztendő minden ször­nyűségét, amely fölcitálta az elesett milliók véres árnyait, az özvegyek, az árvák, a va­kok, a bénák vádoló tömegeit, máris emlé­kezetbe kellett hoznunk Jaurés nagyszerű alakját, a békéért küzdő harcos tragikus végzetét. És jönnek az új terminusok: a vi­lágháború befejezése után szétmállott, szét­züllött hadsereg nyomán előálló nagy fejet­lenség, az októberi forradalom nagyszerű küzdelme az új Magyarországért. Ezután már gyorsabban lendülnek az ese­mények. A magyar társadalom, gyönge­sége, az antanthatalmak esztelen, reakciós politikája­­egyre gyorsabban viszik az orszá­got a romlás felé. A polgári társadalom erőtlensége, a szervezetekbe újonnan be­özön­lött lázas tömegek fegyelmezetlensége és politikai járatlansága, siettetik a ka­tasztrófát. Az ország kész prédája azoknak a kalandoroknak, akik minden felelősség érzete nélkül kedveznek a szervezetlen tö­megek hangulatának, akik az akkori tartha­tatlan helyzetben új, boldogabb világot ígér­nek, akik azt hirdetik, hogy elérkezett a munkások leghőbb vágyának, a proletár­állam megvalósításának a lehetősége. A forradalmi népköztársaság bukását a proletárdiktatúra kikiáltása követi. Nem akarunk rekriminálni és nem tartozunk azok közé, akik unosuntalan a proletárdik­tatúra bűneit hány­tor­gatják. Ezt a munkát­­végezzék el az úgynevezett fajvédő lapok, amelyek úgyis sokszorosan megnagyítva és eltorzítva adják vissza a bolsevizmus ese­ményeit. Nekünk itt csak azt kell megállapí­tanunk, hogy a szervezett munkásság nem akarta a bolsevizmust és a proletárdikta­túra bukásának ötödik évfordulóján azt kell leszögeznünk, hogy az események ellenáll­hatatlan kényszere kergette Magyarország népét ama tragikusan szomorú lejtőre, ame­lyen immár öt esztendeje egyre lejebb csu­szánk. Az uralkodó osztályok íródeákjai még ma is azt hánytorgatják, hogy kik bűnösök a Károlyi-forradalom és a bolsevizmus fölidé­zésében. Személy szerint neveznek meg em­bereket és az elmúlt átkos öt esztendő tö­méntelen áldozata mellé új áldozatokat kö­vetelnek. Ez az újfajta emberevő-keresz­ténység még ma is azt hiszi, hogy hazug és tudatlan jelszavaival föntarthatja azt a rém­uralmat, amelyet a bolsevizmus bukása al­kalmával alapozott meg. A szándák és a ki­tűzött cél nagyon áttetsző: mentesíteni akar­ják a fehér terror bűnöseit, megfélemlíteni akarják azokat, akik egyre hangosabban hir­detik, h­ogy az ártatlan áldozatokat gyilkoló terror ugyanolyan elítélendő, alávaló elve­temültség, akár Csernyék csinálják, akár az új kereszténység nevében: mások. Kik csinálják a forradalmat? Már a kérdés föltevése is helytelen, mert napjainkban minden elemi iskolát végzett gyermeknek tudnia kellene, hogy egyes em­berek nem csinálhatnak forradalmakat. Csa­k at, akik, szerintük, a forradalmakért fele­lőssé tehetők. Bizonyos, hogy az uralkodó osztályok megbízottai és sajtólakásai szín­tén tudják, hogy a forradalmak nem egyes­ emberek izgatásának eredményei, de így ál­lítják be a kérdést, mert ez a beállítás a leg­alkalmasabb arra, hogy az igazi bűnökről és az igazi bűnösökről eltereljék a figyelmet. Ha mi bűnösökről beszélünk, akkor nem egyes személyeket értünk, hanem osztályo­kat. Legyen valaki akármilyen zseniális, akármilyen elszánt és fáradhatatlan, akár­milyen kiváló szónok, mégsem tud forra­dalmi mozgalmakat elővarázsolni abban az esetben, ha a társadalmi viszonyok nem érettek arra, hogy agitációja termékeny ta­lajra találjon. Az 1789. évi nagy francia forradalom, a 48-as forradalmak, az 1871. évi kommün osz­tályok harca volt. És az említett forradal­mak közül, a párisi fölkelés kivételével, va­lamennyi a föltörekvő polgári osztályok harca volt a kapitalista kizsák­mányolás kor­látlan lehetőségeinek megteremtésébe. A ka­pitalista fejlődésnek állt útjában a régi ne­messég, amelynek előjogai megbénították az ipart és a kereskedelmet, amelynek té­kozló önzése, népnyomorító politikája lehe­tetlenné tett minden haladást. Az egyre job­ban erősödő nagyipar­­ügyesen kihasználta­­a néptömegek elégedetlenségét és a tömegek segítségével söpörte el a feudális nemesség gyötrő uralmát. Az elmúlt forradalmak majdnem minden előharcosa a polgári osz­tályból került elő s még a párisi kommün vezetői között is többségben voltak a polgá­rok. A 48-as magyar forradalom is a feudális nemesség ellen irányult, de, sajnos, annak hatalmát nem tudta megtörni. Az idők folyamán e forradalom minden vívmánya veszendőbe ment, mert a magyar kapitaliz­mus, a magyar polgárság sokkal erőtlenebb" és tehetetlenebb volt, semhogy a gróf föld­birtok hatalmát és befolyását megtörhesse. A világháború kitörése alkalmával a szer­vezett munkásság Európa minden államá­ban jelentős szerepet játszott. Magyar­országot és Oroszországot kivéve minden parlamentben ott ültek a munkások képvi­selői s a munkás tömegek politikai iskolá­zottsága a parlamenti harcok nyomán egyre jobban megerősödött. Nálunk a választó­jogért indított harc meddősége végső elkese­redésbe kergette a tömegeket s már a béke­időkben is a munkások tízezrei hirdették, hogy Magyarországon a demokratikus par­lamenti eszközökkel lehetetlen megtörni az uralkodó osztályok hatalmát, így érkeztünk el a világháborúhoz. A ma­gyar képviselőházban a szociáldemokrata munkások nem voltak képviselve, tehát egyetlen tiltakozó szó sem hangozhatott el a háború ellen. A magyar képviselőház a szó legszorosabb értelmében osztály­parlament volt s a képviselőknek semmi közösségük sem volt a néptömegekkel. De nemcsak a munkásság, hanem a polgárság képviselete is hiányzott a parlamentből. Akik a polgá­rok sorából a képviselőházba kerültek, azok mindenkor hű szolgái voltak a nagybirtoko­soknak. Ilyen körülmények között igazán nem cso­dálható, hogy amikor a háború befejeződött és az elkeseredett tömegek a frontról vissza­özönlöttek, nem­ volt olyan hatalom, amely az ország kormányát kezébe vehette volna. A min­­k­ásóknak csak egy csekély töredéke volt szervezve s a polgárok teljesen szerve­zetlenül állottak. Csak emberfölötti munká­val sikerült a nagyobb arányú fosztogatást és gyilkolást meggátolni. A Károlyi kor­mány hervadhatatlan érdeme, hogy a szer­,­vezeti munkások segítségével ezekből a kaotikus állapotokból az országot aránylag csekély áldozatokkal kivezette, s a történe­lem legnagyobb hitványsága, hogy a jelen­leg uralmon levő földbirtokososztály életé­nek megmentését a Károlyi ellen irányuló gyalázkodással fizeti meg. Itt kell beszélnünk arról a hálátl£áonságról is, amellyel a Peidl-kormánynak fizettek azért, hogy vérontás nélkül mentette meg az országot a bolsevizmus bukása után a fölfor­dulástól, azzal az elhatározott és bevallott szándékkal, hogy a polgári osztályokk­al váll­vetve megteremti a demokratikus Magyaror­szágot. Jutalma tagolom és üldözés volt. Ho­lott ha nem akadályozzák meg erőszakkal ezt az egyetlen célravezető kibontakozást, az or­szágot mérhetetlen károsodástól menthették volna meg. Mi nem azt mondjuk, hogy Magyarország bűnös a világháború fölidézésében, mert ez nem is­ felelne meg a valóságnak. Nem Ma­gyarország okozta a háborút, hanem a kü­lönböző országok kapitalistái. A franciák ép­pen úgy akarták, mint a németek és tenger­sok okirat bizonyítja, hogy a háborút meg­előző őrült fegyverkezés a világháború előké­­szítése volt. Az azonban bizonyos, hogy a dol­gozó néptömegek ártatlan és szenvedő áldo­zatai voltak a háborúra készülő imperialista­kapitalista hitványságn­ak. Tehát azokat tessék okolni, akik bűnösök a háború felidézésében. Ezek felelősek a sok millió halottért, rokkantért, özvegyért és ár­váért, ezek felelősek a harmadrésznyire leol­vadt Magyarországért, ezek felelősek a jelen­legi nyomorúságunkért és ők felelősek a bol­sevizm­usért. És amilyen hálátlanok és alávalóak a Ká­­rolyi-kormmánnyal szemben, ugyanolyan hit­ványak a szociáldemokrata párttal szemben is. Az igazán szervezett szocialista munkások hóna­pokig elszánt harcot folytattak a bolse­vistákkal szemben és erejük csal: akkor tört meg, amidőn a Vyx-jegyzék hatása alatt min­denki elvesztette a fejét és a katasztrófa el­kerülhetetlenné vált. De a bolsevizmus ideje alatt is a szociáldemokrata munkások voltak azok, akik minden erejükkel harcoltak a rab­lások és gyilkosságok ellen és nemcsak azok, akik idehaza, vannak, hanem azok is, akik m­­ég most is külföldön élnek. Le kell szögeznünk, hogy Buchigger és Garami elvtársaink, akik teljesen távol tar­tották magukat­ a bolsavizmustól és kifeje­zetten ellenezték azt, éppen úgy külföldön vannak, mint azok az elvtársaink, akik a kommün idejében szerepet vállaltak, de a legjobb tudásukkal dolgoztak azon, hogy ne a kegy­etlen bosszúállás, hanem az igazsá­gosság szelleme érvényesüljön. Hogy­ ez nem­­mindig és nem mindenben sikerült, arról ők nem tehetnek. Azonban minden rágalom ellenére örök igazság marad, hogy Böhm, Garbai, Erdélyi, Kunf­ és Rónai elvtársak is teljes erővel harcoltak a kommunizmus ki­lengései ellen s hogy teljes erejükkel fékez­zék a kegyetlenkedő terrorizmust. Ezt tartottuk szükségesnek lesrni a bolse­vizmus bukásának ötödik évfordulóján, amellett, hogy hangsúlyozottan újra ki­emeljük: helytelennek, károsnak tartj­u­k a bolsevistáktól alkalmazott terrorista rend­szert, hogy megrendíthetetlen hittel valljuk, hogy véleményünk szerint csupán a szociál­demokrácia módszereivel juthatunk el az új világrendhez. Viszont itt kell újra kiemel­nünk azt is, hogy a fehér terrorizmust egy csöppet sem tartjuk különbnek a Csernyék terrorizmusánál és ez ellen is, minden rágal­mazás ellenére, fáradhatatlanul harcolunk. Ufl. évf. 169* ssm Budapestg­­aaagasssfess 1» péntek M&egy AZ ELŐFIZETÉS ARA: .Negyed évre 119.M­ J n­­ külföldre 141.0M S Egy bóra .. 10.6­ 38 K — külföldre Sű.tttB K Ausztriában ejry hör» SO.OOO magyar K­ERTES SZAM­ARA: Magyarországon BOCS kr.r., Jugoszláviában 3 dinár, Ausztriában hétköznap SS«a­usztr. kar., Tatarnai» 2.­6 osztr. kar. MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁ KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP SZEBB. ÉSZTÖLÉSI: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-23 és József 3-34) uto­gATÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-3.)

Next