Népszava, 1924. szeptember (52. évfolyam, 194–217. sz.)
1924-09-02 / 194. szám
tr. 0vf. m .r. , Budapest, 1924 szeptember 2, kedd ttra 2000 korona AZ ELŐFIZETÉS AHA: Negyed évre 120.006 K — külföldre 240.0 00 K A 5S.SSS« ^i&Tj^mSIS I MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA EGYES SZAMARA: KÖZPONTI KÖZLÖNYE Magyarországon 2000 kor., Jugoszláviában 4 dinár^^Ausztriában ^hétkönap^1»» partr. MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 1. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3—SI) ATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3—31 és József 3-32) a gazdasági válság és a munkanélküliség.. A kapitalista termelési és társadalmi rend szerkezeti hibája a gazdasági válság és munkanélküliség, amely 1920—23-ban úgyszólván az összes kulturállamokon végigvonult. 1924 tavaszán elérkezett Magyarországra is, hogy pusztításaival mélyen megtermntse ennek az amúgy is zilált országnak közállapotait és példátlanul súlyos megpróbáltatások örvényébe sodorja a fizikai és szellemi munkások nagy táborát. A munkanélküliség — amint ezt már számtalanszor megállapították — nem speciális magyar jelenség, hasonlóképen nemzetközi jellegűek a termelés és az áruforgalom megbénulásának Magyarországon mutatkozó szimptomiái is. Ez a körülmény azonban egyáltalában nem jogosít föl arra, hogy bárki is fölületes könnyelműséggel napirendre térjen a gazdasági válság és a munkanélküliség ténye fölött a könnyű megnyugvás cinikus kézlegyintésével, hasonló bajok máshol is voltak és mindenkor lesznek. Ellenkezően: mindenütt, ahol a gazdasági körök és az illető állam kormányzata csak szikrányi felelősséget is érzett a dolgozók iránt, komoly tudományos szervek és intézmények figyelték a válság minden megnyilatkozását, igyekeztek a betegség okait földeríteni, gyógyításának, vagy legalább is enyhítésének módszereit kikutatni. Magyarországon nincs munkaügyi minisztérium, amely a gazdasági élet jelenségeivel a munka folytonossága és a munkások szociális érdekei védelmének szempontjából foglalkozna; nincs semmiféle hivatalos statisztikai szerv, amely a termelés, az ágrcsere és a munka problémáit elfogulatlan tárgyilagossággal és a társadalom magasabb érdekeit figyelembe véve taglalná, nincs hivatalos megfigyelőállomás az élettartási költségek, a nagy- és kiskereskedelmi árak változásainak szemmeltartására, tehát természetes, hogy Magyarország, amely pedig évek óta tagja a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalnak, sehol sem szerepel ezen komoly internacionális munkaügyi fórum kiadványaiban, nem szerepel azon kulturállamok sorában, amelyeknek gazdasági viszonyairól és munkanélküliségéről csak legutóbb jelent meg „ látják elérkezettnek azt az időt, hogy a parasztok fölösleges terhétől magukat megszabadítsák. Ezért nem szabad még nagyatádi Szabónak lemondania. A mór még nem tette meg a kötelességét, a mórnak még maradnia kell. De ha a reakció teljesen nyeregben lesz, ha a földreform puszta kiselbé válik, ha Nagyatádiék segítségével elkészülnek azok a törvények, amelyek a magyar népet teljesen kiszolgáltatják a feudális uralom erőszakának, akkor gúnymosollyal fogják odakiáltani: nagyatádi Szabó — brigadéros — jóéjszakát. munkanélküliség válsága" (La crise de chomage) címen egy nagyértékű tanulmány a hivatal saját kiadásában. (Etudes et Documents Serie C.) Nézetünk szerint nagyon hasznos és üdvös lett volna Magyarország szempontjából, hogy a mi viszonyainkról is minél tüzetesebb és minél őszintébb adatok alapján mondhat véleményt egy komoly, tekintélyű nemzetközi fórum. Magyarország hivatalos körei azonban nyilván úgy vélekedtek, hogy nincs Gerfben jelenteni valójuk és ez az ország saját maga tudja legjobban ügyeit elintézni. A nagy kulturállamok, mint az Amerikai Egyesült Államok, Japán, Nagybritannia, a skandináv országok, Finnország, Hollandia, Svájc, Olaszország, Franciaország, Belgium és Középeurópa többi országai mindenesetre szükségesnek látták, hogy bőséges adatokat bocsássanak munkaviszonyaikra vonatkozólag a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal rendelkezésére és ezáltal megkönnyítsék a hivatal munkáját és előmozdítsák annak az ideálnak megvalósítását, miként lehet az emberi gazdálkodás módszereit olyképen tökéletesíteni, hogy az emberek minél nagyobb tömege részére biztosítsunk állandó megélhetést, tartós és emelkedő életszínvonalat. Lehet, hogy a magyar viszonyok ismerete módosította volna egy és más vonatkozásban a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal ítéletét, lehet, hogy az általa javasolt rendszabályok egy és más vonatkozásban drasztikusabbbak lettek volna, ha minden részletében ismeretes előtte, mi történt a legutolsó évek során a gazdaságpolitika tekintetében Magyarországon, így, sajnos, nélkülöznünk kell ennek a a-vas fórumnak Magyarországra vonatkozó reményét, meg kellelégednünk azzal, hogy a többi államok, habár kritikus, de még amu.it, sokkal tűrhetőbb állapotának vizsgálatából leszűrt tanulságait igyekezzünk a saját javunkra alkalmazni. • A gazdasági válságnak a munka szempontjából való vizsgálatánál a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal főként azon kapcsolatokra helyezi a súlyt, amelyek a árhullámzások és a munkanélküliség között fönnállanak. A magyar viszonyok szempontjából két megállapítás érdemel különös figyelmet: 1. az árak rendkívüli emelkedése, miként az némely országban katasztrofális méretű infláció következtében mutatkozott, végeredményben mindenütt munkanélküliségre vezetett; 2. az árszínvonal stabilizálódása, amely a A mór még nem tette meg kötelességét. Eskütt Lajosnak még vizsgálják az elmebeli állapotát, közben azonban az egész világsajtót végigjárta az a vallomás, amelyet ez a bolondjelölt három és fél órán át tett a budapesti büntetőtörvényszék előtt és amely vallomás minden fejezete egy-egy ökölcsapás nemcsak nagyatádi Szabó István politikai szereplésére, hanem az egész mai kormányzati rendszerre. A pernek ama furcsa fordulatára vonatkozóan, hogy a védők helyett a vádat képviselő államügyész kérte a vádlott elmebeli állapotának a megvizsgálását, világszerte fölhangzó kacagás a felelet, a komolyan gondolkozók részéről pedig az a stereotip megállapítás, hogy „a gyermek meg a bolond a legtöbb esetben igazat szokott mondani". A földmivelésügyi miniszter — a tárgyalás nem várt fordulata után — levonta az egyedül lehetséges következtetést és elhatározta a lemondását, hogy mint semmi különleges méltóságot nem viselő polgár kereshesse a maga igazát rágalmazóján és azokon, akik nyilvánvalóan xnogone allanak. A levest azonban sohasem szokták azon forrón bekanalazni, ahogy föltálalják. Most is másként történt. Bethlen István és szűkebb környezete átérezte azt, hogy ez a nagyatádi Szabó még nem fejezte be azt a feladatot, amelyet neki a magyar oligarchia és feudalizmus képviselői szántak, mielőtt véglegesen megszabadulnának tőle, ennélfogva — megfelelő előzetes tanácskozás után — a miniszterelnök elhatározta, hogy megérteti Nagyatádival, hogy nincs semmi oka a lemondásra, hogy ő maga állít ki részére egy elsődleges erkölcsi bizonyítványt, a másodikat pedig a földmivelésügy minisztere maga állíthatja ki a maga számára, akár a nemzetgyűlésben, akár a megsürgetett Eskütt-tárgyaláson, végeredményben, akár egy alkalmi összejövetelen, amelynek nyilvános jellege lészen. A sok mód közül ez az utóbbi lehetőség állott elő leghamarább. Kényelmes, igazi Bethlen-féle találmány. Bethlen is úgy szokta, hogy amikor a nemzetgyűlésben kellene bizonyos politikai kérdéseket és kormányzati tényeket tisztáznia, elmegy Kaposvárra, Orosházára és honnan szónokol az országnak, hol pódiumról, hol meg a fehérre terített asztalok mellől. Nagyatádi Szabó István is megelégedett a bankettasztal közéleti fórumával és onnan keseregte el, hogy „az lett az áruló, aki velem egy tányérból mártott". .Nagyatád községben leleplezték a háborúban elesett hősök szobrát. A háború szegény áldozatainak vajmi kevés közük van Bethlen István reakciós kormányzatához, vajmi kevés érzékük Eskütt Lajos vádjai és nagyatádi Szabó István sérelmei iránt, mégis az ő emlékükhöz fűzte Szabó István a maga nagy sérelmeit, az ő kegyeletes ünnepüket használta föl arra, hogy az ellene elhangzott vádak ellen védekezzen és ezzel pártvezére jó tanácsának eleget is tegyen. A porladó, megünnepelt hősök siri nyugalma mellett most már valószinüen ő is nyugodtabban alszik és nem gyötri tovább a vágy, hogy Bethlenéktől függetlenítse magát és mint szabad polgárember keresse a maga igazát. Hogy az ország közvéleménye mennyivel lát ma tisztábban az Eskütt által fölsorolt panamavádak homályos tekervényeiben, mennyiben látja tisztázottnak a megvádolt miniszter szereplését, azt nyugodtan rábízhatjuk a kövéleményre; de hogy a miniszter védőbeszéde furcsa volt védőbeszédnek és súlyos vádbeszéd is volt azok ellen, akiket maradásával és politikai eltévelyedésével a hatalom megtartásában segít és védelmez, az kétségtelen. Mert mit mondott nagyatádi Szabó István? Célzott arra, hogy vannak, akik az ő megbuktatásával a kisgazdák pártjának az elgáncsolására törekednek. E törekvésre megjegyezte, hogy vigyázzanak ezek a körök, nézzék a világeseményeket, mindenütt balra tolódnak el az események, féljenek és óvatoskodjanak. Megmondotta, hogy akiknek sok az egy szál kisgazdaminiszter a kormányban, azokat érheti az a baleset, hogy csupa munkásminisztere lesz Magyarországnak. És akik ellenségei a látszat-földreformnak, azokat érheti meg az a szerencsétlenség, hogy nélküle (Nagyatádi nélkül) és néle^ir^ri'.. tu • .... . — .-z.. -t--- r-r o^tt,s külük egy igazi földreformot fognak itt végrehajtani — mások. Ezek után a helyzet teljesen tisztázott. A kisgazdapárt a politika szinterén nem egyéb, mint zsilip a demokrácia árja ellen, mint védelmezője a nagybirtoknak az igazi, becsületes földreform végrehajtása ellen, egyszóval: eszköze Bethlenéknek uralmuk föntartásához és reakciós céljaik eléréséhez. Bethlenék nagyatádi Szabó Istvánt és pártját régen fölösleges tehernek tekintik a maguk kormányzati rendszerében. De most szanálnak, most még kísérleteznek „konszolidációjuk" megszilárdításában. Még nem