Népszava, 1924. szeptember (52. évfolyam, 194–217. sz.)

1924-09-02 / 194. szám

t­r. 0vf. m .r. , Budapest, 1924 szeptember 2, kedd ttra 2000 korona AZ ELŐFIZETÉS AHA: Negyed évre 120.006 K — külföldre 240.0 00 K A 5S.SSS« ^i&Tj^mSIS I MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA EGYES SZAM­ARA: KÖZPONTI KÖZLÖNYE Magyarországon 2000 kor., Jugoszláviában 4 dinár^^Ausztriában ^hétkönap^1»» partr. MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 1. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3—SI) ATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3—31 és József 3-32) a gazdasági válság és a munkanélküliség.­­. A kapitalista termelési és társadalmi rend szerkezeti hibája a gazdasági válság és munka­nélküliség, amely 1920—23-ban úgyszólván az összes kulturállamokon végigvonult. 1924 ta­vaszán elérkezett Magyarországra is, hogy pusztításaival mélyen megtermn­tse ennek az amúgy is zilált országnak közállapotait és pél­dátlanul súlyos megpróbáltatások örvényébe sodorja a fizikai és szelle­mi munkások nagy táborát. A munkanélküliség — amint ezt már számtalanszor megállapították — nem speciá­lis magyar jelenség, hasonlóképen nemzetközi jellegűek a termelés és az áruforgalom megbé­nulásának Magyarországon mutatkozó szimp­tomiái is. Ez a körülmény azonban egyáltalá­ban nem jogosít föl arra, hogy bárki is fölü­­letes könnyelműséggel napirendre térjen a gaz­dasági válság és a munkanélküliség ténye fö­lött a könnyű megnyugvás cinikus kézlegyin­tésével, hasonló bajok máshol is voltak és mindenkor lesznek. Ellenkezően: mindenütt, ahol a gazdasági körök és az illető állam kor­mányzata csak szikrányi felelősséget is érzett a dolgozók iránt, komoly tudományos szervek és intézmények figyelték a válság minden meg­nyilatkozását, igyekeztek a betegség okait föl­deríteni, gyógyításának, vagy legalább is eny­hítésének módszereit kikutatni. M­­agyarorszá­gon nincs munkaügyi minisztérium, amel­y a ga­zdasági élet jelenségeivel a munka folyto­nossága és a munkások szociális érdekei vé­delmének szempontjából foglalkozna; nincs semmiféle hivatalos statisztikai szerv, amely a termelés, az ágrcsere és a munka problémáit elfogulatlan tárgyilagossággal és a társadalom magasabb érdekeit figyelembe véve taglalná, nincs hivatalos megfigyelőállomás az élettar­tási költségek, a nagy- és kiskereskedelmi árak változásainak szemmeltartására, tehát természetes, hogy Magyarország, amely pedig évek óta tagja a Nemzetközi Munkaügyi Hiva­talnak, sehol sem szerepel ezen komoly inter­nacionális munkaügyi fórum kiadványaiban, nem szerepel azon kulturállamok sorában, amelyeknek gazdasági viszonyairól és munka­nélküliségéről csak legutóbb jelent meg „­ látják elérkezettnek azt az időt, hogy a pa­rasztok fölösleges terhétől magukat megsza­badítsák. Ezért nem szabad még nagyatádi Szabónak lemondania. A mór még nem tette meg a kötelességét, a mórnak még maradnia kell. De ha a reakció teljesen nyeregben lesz, ha a földreform puszta kiselbé válik, ha Nagy­atádi­ék segítségével elkészülnek azok a tör­vények, amelyek a magyar népet teljesen kiszolgáltatják a feudális uralom erőszaká­nak, akkor gúnymosollyal fogják odakiál­tani: nagyatádi Szabó — brigadéros — jóéj­szakát. munkanélküliség válsága" (La crise de cho­mage) címen egy nagyértékű tanulmány a hi­vatal saját kiadásában. (Etudes et Documents Serie C.) Nézetünk szerint nagyon hasznos és üdvös lett volna Magyarország szempontjából, hogy a mi viszonyainkról is minél tüzetesebb és minél őszintébb adatok alapján mondhat véleményt egy komoly, tekintélyű nemzetközi fórum. Ma­gyarország hivatalos körei azonban nyilván úgy vélekedtek, hogy nincs Gerfben jelenteni valójuk és ez az ország saját maga tudja leg­jobban ügyeit elintézni. A nagy kulturállamok, mint az Amerikai Egyesült Államok, Japán, Nagybritannia, a skandináv országok, Finn­ország, Hollandia, Svájc, Olaszország, Francia­ország, Belgium és Középeurópa többi országai mindenesetre szükségesnek látták, hogy bőséges adatokat bocsássanak munkaviszonyaikra vo­natkozólag a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal rendelkezésére és ezáltal megkönnyítsék a hi­vatal munkáját és előmozdítsák annak az ideálnak megvalósítását, miként lehet az em­beri gazdálkodás módszereit olyképen tökélete­síteni, hogy az emberek minél nagyobb tömege részére biztosítsunk állandó megélhetést, tar­tós és emelkedő életszínvonalat. Lehet, hogy a magyar viszonyok ismerete módosította volna egy és­ más vonatkozásban a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal ítéletét, lehet, hogy az általa javasolt rendszabályok egy és más vo­natkozásban drasztikusabbbak lettek volna, ha minden részletében ismeretes előtte, mi történt a legutolsó évek során a gazdaságpolitika te­kintetében Magyarországon, így, sajnos, nélkü­löznünk kell ennek a a-vas fórumnak Ma­gyarországra vonatkozó r­­­eményét, meg kell­­elégednünk azzal, hogy a többi államok, habár kritikus, de még amu­.it,­ sokkal tűrhetőbb álla­potának vizsgálatából leszűrt tanulságait igyekezzünk a saját javunkra alkalmazni. • A gazdasági válságnak a munka szempont­jából való vizsgálatánál a N­emzetközi Munka­ügyi Hivatal főként azon kapcsolatokra he­lyezi a súly­t, amelyek a árhullámzások és a munkanélküliség között fönnállanak. A magyar viszonyok szempontjából két megállapítás ér­demel különös figyelmet: 1. az árak rendkívüli emelkedése, miként az némely országban katasztrofális méretű­ inflá­ció következtében mutatkozott, végeredmény­ben mindenütt munkanélküliségre vezetett; 2. az árszínvonal stabilizálódása, amely a A mór még nem tette meg kötelességét. Eskütt Lajosnak még vizsgálják az elme­beli állapotát, közben azonban az egész vi­lágsajtót végigjárta az a vallomás, amelyet ez a bolondjelölt három és fél órán át tett a budapesti büntetőtörvényszék előtt és amely vallomás minden fejezete egy-egy ökölcsa­pás nemcsak nagyatádi Szabó István politi­kai szereplésére, hanem az egész mai kor­mányzati rendszerre. A pernek ama furcsa fordulatára vonatkozóan, hogy a védők he­lyett a vádat képviselő államügyész kérte a vádlott elmebeli állapotának a megvizsgálá­sát, világszerte fölhangzó kacagás a felelet, a komolyan gondolkozók részéről pedig az a stereotip megállapítás, hogy „a gyermek meg a bolond a legtöbb esetben igazat szo­kott mondani". A földmivelésügyi miniszter — a tárgyalás nem várt fordulata után — levonta az egye­dül lehetséges következtetést és elhatározta a lemondását, hogy mint semmi különleges méltóságot nem­ viselő polgár kereshesse a maga igazát rágalmazóján és azokon, akik nyilván­valóan xnogone allanak. A levest azonban sohasem szokták azon forrón be­kanalazni, ahogy föltálalják. Most is más­ként történt. Bethlen István és szűkebb környezete átérezte azt, hogy ez a nagyatádi Szabó még nem fejezte be azt a feladatot, amelyet neki a magyar oligarchia és feudalizmus kép­viselői szántak, mielőtt véglegesen megsza­badulnának tőle, ennélfogva — megfelelő előzetes tanácskozás után — a miniszter­elnök elhatározta, hogy megérteti Nagyatá­dival, hogy nincs semmi oka a lemondásra, hogy ő maga állít ki részére egy elsődleges erkölcsi bizonyítványt, a másodikat pedig a földmivelésügy minisztere maga állíthatja ki a maga számára­, akár a nemzetgyűlés­ben, akár a megsürgetett Eskütt-tárgyalá­son, végeredményben, akár egy alkalmi összejövetelen, amelynek nyilvános jellege lészen. A sok mód közül ez az utóbbi lehetőség állott elő leghamarább. Kényelmes, igazi Bethlen-féle találmány. Bethlen is­­ úgy szokta, hogy amikor a nemzetgyűlésben kel­lene bizonyos politikai kérdéseket és kor­mányzati tényeket tisztáznia, elmegy Ka­posvárra, Orosházára és honnan szónokol az országnak, hol pódiumról, hol meg a fehérre terített asztalok mellől. Nagyatádi Szabó István is megelégedett a bankettasztal közéleti fórumával és onnan keseregte el, hogy „az lett az áruló, aki ve­lem egy tányérból mártott". .Nagyatád köz­ségben leleplezték a háborúban elesett hősök szobrát. A háború szegény áldozatainak vajmi kevés közük van Bethlen István reak­ciós kormányzatához, vajmi kevés érzékük Eskütt Lajos vádjai és nagyatádi Szabó István sérelmei iránt, mégis az ő emlékük­höz fű­zte Szabó István a maga nagy sérel­meit, az ő kegyeletes ünnepüket használta föl arra, hogy az ellene elhangzott vádak ellen védekezzen és ezzel pártvezére jó tanácsának eleget is tegyen. A­ porladó, megünnepelt hősök siri nyugalma mellett most már valószinüen ő is nyugodtabban alszik és nem gyötri tovább a vágy, hogy Bethlenéktől függetlenítse magát és mint szabad polgárember keresse a maga igazát. Hogy az ország közvéleménye mennyivel lát ma tisztábban az Eskütt által fölsorolt panamavádak homályos tekervényeiben, mennyiben látja tisztázottnak a megvádolt miniszter szereplését, azt nyugodtan rábíz­hatjuk a kövéleményre; de hogy a miniszter védőbeszéde furcsa volt védőbeszédnek és súlyos vádbeszéd is volt azok ellen, akiket maradásával és politikai eltévelyedésével a hatalom megtartásában segít és védelmez, az kétségtelen. Mert mit mondott nagyatádi Szabó Ist­ván? Célzott arra, hogy vannak, akik az ő megbuktatásával a kisgazdák pártjának az elgáncsolására törekednek. E törekvésre megjegyezte, hogy vigyázzanak ezek a kö­rök, nézzék a világeseményeket, mindenütt balra tolódnak el az események, féljenek és óvatoskodjanak. Megmondotta, hogy akik­nek sok az egy szál kisgazdaminiszter a kor­mányban, azokat érheti az a baleset, hogy csupa munkásminisztere lesz Magyarország­nak. És akik ellenségei a látszat-földreform­nak, azokat érheti meg az a szerencsétlen­ség, hogy nélküle (Nagyatádi nélkül) és nél­e^ir^ri'.. tu • .... . — .-z.. -t--- r-r o^tt,s külük egy igazi földreformot fognak itt végrehajtani — mások. Ezek után a helyzet teljesen tisztázott. A kisgazdapárt a politika szinterén nem egyéb, mint zsilip a demokrácia árja ellen, mint védelmezője a nagybirtoknak az igazi, be­csületes földreform végrehajtása ellen, egy­szóval: eszköze Bethlenéknek uralmuk fön­tartásához és reakciós céljaik eléréséhez. Beth­lenék nagyatádi Szabó Istvánt és pártját régen fölösleges tehernek tekintik a maguk kormányzati rendszerében. De most szanálnak, most még kísérleteznek „konszo­lidációjuk" megszilárdításában. Még nem­

Next