Népszava, 1925. január (53. évfolyam, 1–25. sz.)
1925-01-01 / 1. szám
15)25 januárI NÉPSZAVA ben úszott, ezentúl hat teljes évig minden éjjel kivilágos-kivirradtig. És a világos termekben éjjelente csaknem szünet nélkül szólt a tere és folyt a drága anthyllai és szelenibiai bor és hárfapengés mellett fölhangzott az ősrégi egyiptomi bordal: Gondmosó szappan a bor! Ragyogó crecal ünnepelj napot S meg ne pihenj, szihitolertül mosdjál. Hogy gondtól tisztan menj a másvilágra ! És szakadatlan tivornya közepette a leghangosabb és legvígabb volt maga a fáraó. A papok és komoly tanácsosok eleinte megbotránkoztak a királyi dáridón, de csakhamar megbarátkoztak a helyzettel és versenyt ittak királyukkal. A nép pedig egyenesen kötelességének tartotta, hogy kövesse a jószívű uralkodó példáját s végül egyetlen óriási tivornya volt egész Egyiptom. úgy azonban senki sem birta, mint a király, akinek orvosa, a csodaszereiről híres Horamheb valami titkos, áloműző szert adott be naponként, ugy hogy hetekig nem hunyta álomra a szemeit. Amikor pedig elérkezett a hatodik év Káthor havának 7. napja, a király, aki tudta, hogy végső órája ütööllt, még egy utolsó, nagy, ragyogó tivornyát rendezett. Amikor 6 óra már közeledett, papjai körülvették és Heriheb meg akarta vigasztalni. — Felséges fáraó — szólt —•, nyugodjál bele az istenei akaratába. Te nagy voltál, de ők még nagyobbak. íme, az ő akaratuk teljesedett, te még hat évig éltél... — Nem igaz — szólt a fáraó. — Túljártam az eszükön, tizenkét évig éltem, mert nappallá tettem az éjszakákat... És mosollyal, a szakadatlan tivornyától sápadt arcán, meghalt. * A Zmhm Belgraal&asn. — Attmed regn Ttranában. (A Népszava, belgrádi tudósítójától.) A decemberi hónap egyik legnagyobb külpolitikai érdekessége az volt, hogy a bolgár miniszterelnök, Cankov, Belgrádba érkezett. Cankov belgrádi utja egyik láncszemparaiak a külpolitikai koncepciónak, amelyet Chamberlain Jaigod külügyminiszter vetett föl a Népszövetség római konferenciáján és amellyel az összes érdekelt európai hatalmakat föl akarjavonultatni Szovjetoroszország ellen. Angliának a szovjet a gyarmatokon valóban sgk kellemetlenséget szerzett. Az európai bolsevista agitáció ma ugyan szünőben van, de a szovjet ügynökei, diplomatái a távol keleten mm maradnak nyugton. Anglia a távol keleten nem tudja megbosszulni az orosz szovjet mindinkább kellemetlenné váló előretörését és most olyan erőket akar akciójának megnyerni, amelyek szatonailag mégis csak jelentenek valamit és amelyek az állandó bolsevista irritáció következtében sem érzik magukat teljes biztonságban. Albert Thomas legutóbbi belgrádi tanácskozásán, a Munkáskamara ülésén Topolovics munkáskamara elnök szintén arról panaszkodott, amikor az egységes szakszervezeti front kiépítéséről volt sz, hogy az állandó orosz befolyás a Balkánon az egészséges szakszervezeti mozgalom kialakulását is sok tekintetben akadályozza. Tagadhatatlan, hogy a szláv romantika, amelyet még az internacionális érzelmű szovjetdiktatúra sem tudott lerombolni, hanem még tovább fejlesztett, még ma is érezteti hatását. Bulgáriában például az agrárpárt, Sztamibininezddj halála után, átitatódott immmunista elemekkel, Jugoszláviában pedig Hradics csatlakozása a moszkvai parasztinternacionáléhoz jelképezi az orosz befolyás erősödését. Cankov bolgár miniszterelnök, aki Sztambulinszkij halála óta vezeti Bulgáriát, az ottani tiszti szervezetek bizalmából van hatalmon. Sehol a világon olyan borzalmas pokol nem jutott osztályrészül üldözött politikusoknak, mint Bulgáriában. A bolgár fehér terrornak eddig 18.000 áldozata van, amelyben a bolgár paraszti mozgalomnak a legjobbjai" ptrszkillákel és a felelőtlen, elemek isirázdálkodásánaik minden héten megvannak még most is az áldozatai. A macedón komit'', amely a bolgár kormánnyal ugyanolyan viszonyban áll, mint a magyar kormány az ébredőkkel, naponta hoz halálos ítéleteket, amelyet Prágában, Milánóban épp úgy végrehajtanak, mint Szófiában. Ennek a fehér terrorban élő Bulgáriának a miniszterelnöke eljött Belgrádba, hogy egy bolsevistaellenes front kialakulásáról tárgyaljon, mert — amint a bolgár hivatalos lapok mondják — a bolsevista agitáció állandóan veszélyezteti a bolgár „konszolidációt". Cankov belgrádi fogadtatása hivatalos részről az összes formák betartásával történt, az utca azonban élesen demonstrált ellene. Az utca Cankovban Sztambulinszkij gyilkosát látta, azét a Sztambulinszkijét, aki a nagy jugoszláv koncepció híve volt. A jugoszláv sajtó is nagyon hűvösen fogadta Cankovot, sőt a sajtó munkatársai nem is mentek el a bolgár követségre, ahol Cankov az itteni tárgyalásainak eredményeiről akart a nyilvánosságnak beszámolni. Cankov belgrádi tárgyalásainak eredményei nem fitkrozódtak egy jegyzőkönyvben, hanem egy hivatalos kommüniké állapította meg, hogy bár a teljes barátsághoz még sok minden hiányzik, mégis az antibolsevista front kiépítése körül lehetett k közös munkaprogramról megegyezni. Ezek után Cankov eltávozott Belgrádból és Bukarestbe utazott, ahol a bolsevistaellenes front megalakítása a leginkább égető problémája a román hivatalos politikának. Bulgária, Jugoszlávia és Románia venne tehát részt a balkáni bolsevistaellenes front kiépítésében. Románia szempontjából az egész bolsevistaellenes fölvonulás már egy nagyonnagy politikai siker, hiszen ő az egyetlen közelről érdekelt fé, mert a besszarábiai kérdés megoldása román szempontból így könnyebben biztosítva lehet. Dehát mi is lehet a gyakorlati célja ennek a bolsevistaellenes frontnak, a belső bolsevista mozgalmat mind a három állam le fogja tudni gyűrni, egy katonai védelmi szövetség is posszibilis alakulás, de már egy támadó háború szervezése kívül esik a logika törvényein. Egyes balkáni orgánumok félreérthetetlen célzást tettek egy szovjetelleni háborúra, de azonnal föl is tették a kérdést, várjon ad-e a külföld és különösen Amerika erre a célra megfelelő anyagi segítséget? A közeljövő ebben a fölötte veszedelmes kérdésben tiszta képet fog adni arról, hogy mit is akar jelenteni a bolsevistaellenes Balkán-front megalakulása. A decemberi hónap másik szenzációja az albán kérképre, fordította ügyelmünket. Albániában még júniusban Fan Noli püspök, azelőtt, athéni színházi súgó, a földreform jelszavával megbuktatta Ahmed Beg Zogu kormányát - amelynek aztán Albániából Jaenekü Ule -t- kellett. "Albánia már az. .1012-ei bukaresti békeista állandó viszály tárgya" Itáliának, a régi monarchiának, de az akkori szerb politikának is. Albánia, kitűnően fekvő kikötői sok gazdasági előnyt nyújthatnak annak, aki ott az állandó befolyást magának biztosítani tudja. Albánia 1912-ben alakult önálló állammá, a békeszerződések is elismerték az önállóságát ennek a 800.000 lakosú kis államocskának, azonban Albánia nem tud mit kezdeni függetlenségével, hiszen még középkori a társadalmi berendezése, törzsi szervezete nagy akadálya annak, hogy Albániában nyugodt polgári élet kifejlődhessen. Azonkívül az állandó harcok sem nagyon segítik elő az európai civilizáció elterjedését. Albániának nincsen egyetlen vonatja sem, primitív élet folyik ott, élet és lárma csak akkor van, ha a különböző törzssfőnökök iénzt kapnak és elindulnak, hol az olasz bizalmi ember dicsőségéért, hol más hatalom bizalmi embere érdekében a háborúba. A háborúnak itt is ára van, mégpedig mindent aranyban kell üzetni, a papírpénznek itt nincsen értéke. Fan Noli, amint mondottuk, a földreform jelszavával indult el Achmed Beg Zogu ellen, azonban esze ágában sem volt megkezdeni a földosztást. Achmed Beg Zogu a feudális bégek vezetője, ő az albán Eszterházy herceg, neki van a legtöbb földje, mint elszánt emigráns féltette földjeit a Fan-Noli által indított hazaárulási pernek a kimenetelétől és ezért ellene fölkelést szított. Ahmed Beg Zogunak sikere volt, már Tirana és az ország nagyobb része kezében van. Fan-Noli és kormánya pedig Róma felé menekül. A római sajtóaz egész lázadásban jugoszláv pénzt és jugoszláv érdekeknek a mozgósítását látja, bár erős szordinóval írnak, amelyből egyesek már Albániának három részre, úgymint jugoszláv, görög, olasz részre való fölosztását látják. Minden meneted-monda ellenére Achmed Beg Zogu uralomrajutása megfosztotta Olaszországot attól a lehetőségtől, hogy a valonai—brindisii kikötőkön keresztül az Adria bejáratát tetszése szerint elzárhassa és ebből a szempontból a legújabb albán esemény tekintélyes veresége a Mussolini-féle külpolitikának. Gr. Pecsenyeszagot szimatoltak a demokrácia ellenségei abban a tárgyalási jegyzőkönyvben, amelyet a Bethlen-kormány és a szociáldemokrata párt megbízottai között 1921-ben lefolyt tárgyaláson szövegeztek. Az álliberálisok és a nagyon is valódi reakciósok stratégiailag szétszórt, de taktikailag tökéletesen együttműködő különítményei külön-külön és együttvéve, boldogan dörzsölgették tenyereiket afölött való örömükben, hogy nyílt és burkolt célzásaikkal, a valóságot jóval meghaladó sejtetéseikkel diszkreditálhatják mindenekelőtt a szociáldemokrata pártot, azután, ezen keresztül, halálos csapást mérhetnek a letiport, de eszmélő és mindjobban izmosodó és előretörő demokratikus gondolatra. A szociáldemokrata párt vezetőségének és országos választmányának együttes határozata folytán a Népszava szerdai számában a sokat vitatott jegyzőkönyv napvilágot látott és a pecsenyeszagra gyülekezők leejtették az állukat: itt nincs kilátás pecsenyére! Nyomban be kellett látniok az ólálkodóknak, hogy nem ez az a pont, noha jobb hijján ezt szemelték ki erre a célra, amelyre támaszkodva a lábbadozó demokráciát ki lehet forgatni a sarkaiból. Mert hogy a tulajdonképeni cél ez volt, úgy hisszük, egyetlen logikus fő előtt sem kétséges azóta, amióta a szóbanforgó — egyébként jelentéktelen — álliberális csoport a baloldalról támogatja a kormány reakciós törekvéseit. Nos, a nyilvánosság ítélőszéke előtt fekszik a jegyzőkönyv teljes szövege, mellette a hozzátartozó magyarázat. És mit látunk? A sajtó egy része egyszerűen hallgat, egyetlen megjegyzése sincs a Bethlen-kurzus eme produktumához — ez a hallgatás azonban igen ékesszólóan sokatmondó! A kormánynak közvetlenül alárendelt sajtó nem tud egyebeit produkálni szánalmas dadogásnál, a kormánnyal titkon szeretkező álliberális férfin, a „paktumharc" vezéregyénisége pedig — elfojtott szitkozódással próbálja menteni a menthetőt.. kormány fölfogását a kormány délutáni félhivatalosa tükrözi vissza. Ennek a közleménynek két olyan része van, amelyre szükségesnek tartunk egy-két megjegyzést tenni. Azt mondja a „8 Órai Újság" tisztelt „jól informáltja", hogy a ..kormány a szocialisták kiváltságára nem publikálta az 1921. évi tárgyalások eredményétEbben az egy állításban két valótlanság foglal helyet: 1. Nem felel meg a valóságnak, hogy a tárgyaló pártvezetőségi tagok ilyen irányú akaratot nyilvánítottak volna. 2. Nem igaz, hogy a kormány nem publikálta a jegyzőkönyvet, mert igenis publikálta; nem tette közzé hírlapokban, de sok példányban sokszorosítva, minden hivatalt elárasztott vele, közléseket is adott róla a nyilvánosságnak, a sokat sejtető utalások száma pedig -- ami ravaszabb módja a közlésnek — megszámlálhatatlan. Ez egyébként nem is fontos. Csak jellemző a kormányzat szellemére hogy a miniszterelnök a világ előtt, a „Neue Freie Presser-ben, döntő jelentőségűnek tünteti föl a jegyzőkönyvet, de amikor az nyilvánosságra kerül — csak ennyi a mondanivalója. Pontosabb ennél a „jól informált" másik megjegyzése, ami úgy szól, hogy: „a vállalt kötelezettségek be nem tartása különös politikai morálról tesz tanúbizonyságot". Ez igaz, de elsősorban a miniszterelnökre áll, aki meg ...-n kísérelte ígéreteinek teljes beváltását. Másrészről a döntő itt az, hogy a politikai morál ebben az ügyben akkor kapta, a halálos defektust, amidőn, a kormány természetes szükségletek kielégítéséért természetellenes ellenszolgáltatásokat erőszakolt ki. Amit a szociáldemokrata párt akkor követelt, az mind olyan kiérett és természetes szükséglet volt, amit minden jóérzésű, jótakaró, a köz javát szem előtt tartó kormány, ellenszámla, alku és tárgyalás nélkül teljesíteni köteles lett volna! És viszont, amit a miniszterelnök követelt, az kivétel nélkül olyan egyoldalú párttaktikai szükséglete volt vagy lehetett a kormánypártnak, amit kormányfőnek követelni — a legenyhébben szólva — a legnagyobb fokú politikai erkölcstelenség! Közjogok, közjogi szolgáltatások nem lehetnek politikai alku tárgyai és ha azzá alacsonyítják, aki ezeket a közkincseket áruba bocsátja, annak van a legkevesebb joga arra, hogy politikai immoralitásról beszéljen. Éppen úgy nem lehet senkinek előírni, hogy kivel barátkozzék vagy szövetkezzék — a törvény, a jog keretein belül, ennek a puszta kísérlete, a polgári öntudat lealacsonyítása, a lelkiismereti szabadság konfiskálása. Aszociáldemokrata párt tehát nem azért nem tartotta 3