Népszava, 1925. február (53. évfolyam, 26–48. sz.)

1925-02-01 / 26. szám

1925 február­­. métermázsával múlta fölül a fogyasztás a termelést. Rossz termésű években még ennél is nagyobb volt a deficit, így 1909-ben csak búzából 6389.709 métermázsát hoztak ke Ma­gyarországba. Tehát nemzetgazdasági szem­pontból a nagybirtok­ uralma semmi hasznára nem volt a közérdeknek. Nem a közép- és nagybirtok további föntartásával, hanem az arányosabb b­i­rt­okmegos­zlássa­l, a kisbirtok­nak a kertszerűségig tehető megmivelésével, a nép gazdasági szakképzettségének, általános művelts­égének emelésével fokozható Magyar­ország terméshozama, amint ezt a többi álla­mok példája is mutatja. Az 1904—1914-ig ter­jedő 10 termelési év országos termésátlaga Dániában 17.40 métermázsa, Magyarországon 7.20 métermázsa volt katasztrális holdanként. A magas északon fekvő, zordon éghajlatú és ,sziklás, kavicsos talajú Svéd- és Norvégország is messze fölülmúlja a tej­jel-mézzel folyó Kánaánnak hirdetett Magyarországot a ter­méseredmények tekintetében, de láthatjuk azt is, hogy a legmagasabb eredményt a kisbirto­kos Dánia és törpebirtokokból álló Belgium érte el. * „A múlttal teljesen szakí­tani kell minden tekintetben" — üzeni Faragó azoknak, akik az ország sorsát intézik „Magyarország hibás közgazdasági rendszerét kell jobbá tenni az államforma fölötti civakodás, a szószátyárko­dás, a népbutitás, a hazugságok végnélküli rendszere, a politikai svihákságok és a sar­kantyúpengetés helyett." Birtokmaximumot kell megállapítani a kanadai Expedition Law (kivételes törvény) mintájára, amely egyrész­ről kizárná az egy földm­űves család megélhe­téséhez szükséges területek szétdarabolását, másrészről lehetetlenné tenné, hogy egyesek bizonyos meghatározott területen túl terjedő földbirtokot összeharácsolhassanak. Figyel­mezteti Csonkam­agyarország 870 nagybirtoko­sát, akik együttesen 2.708.000 katasztrális hold­nyi területet birtokolnak, hogy engedjék át fölösleges földjeiket a nincsetlen és törpe­birtokos földmiveseknek, addig, amig nem késő, mert ..a jelenben folyamatban levő tár­sadalmi erjedés nem fog megszűnni mind­addig­, amig az erjedés be nem fejeződik. Az erjedés folyamat tartama " idő kérdése csak, de elkerülhetetlen". O­kozásmód következtében ugy a már kivándo­roltak, mint az ezután kivándorlók, hasonlóan a szél által szerteszét­ezett falevélhez, nyom­talanul tűnnek el a nemzetek tengerében. En­nek a vérveszteségnek kellene megszűnni, a kivándorlási kérdés gyakorlati helyes megol­dása által, amint azt Anglia, Dánia, Belgium, Hollandia, ésa többi példát igazolják. A kivándorlás kérdésének a rendezése céljá­ból javaslata az, hogy állíttassék föl egy ma­gyar állami kivándorlási iroda, amelynek fel­adatához tartozna: „A bevándorlásra szorulók és a magyar ki­vándorlás érdekeinek szempontjából tekintetbe vehető országokat kiválasztani. Helyszíni szemle által meghatározni azokat az országokat, amelyekbe a magyar kivándor­lást, telepítést ajánlani lehetne. Az ekként meghatározott országok kormá­nyaival haladék nélkül tárgyalásokba bocsát­kozni, a kivándorlóink számára elérhető leg­kedvezőbb bevándorlási, telepítési feltételek elnyerhetése céljából és a legkedvezőbb viszo­nyokat és körülményeket kínáló országba irá­nyítani azokat. A kivándorlásra legalkalmasabb országok közgazdasági viszonyainak lelkiismeretes és hű ismertetése a kivándorlók számára, Ma­gyarországban, hogy a kivándorolni szándé­kozók, még kivándorlásuk előtt, kellőképen tájékozhassák magukat, hogy ezáltal anyagi boldogulásukat minél kevesebb csalódás, nél­külözés és szenvedés nélkül, mentél kevesebb idő-, pénz-, munkaveszteség elkerülhetésével mentel jobb eredményeket érhessenek el. Ugyanezen célból érdekeik megvédése az idegenben. A világon szétszórva bolyongó, tévelygő ma­gyarságot, propaganda által eme kiválasztandó hely vagy helyekre lehetőleg összpontosítani. Az eddig Magyarországból kivándorolt és kivándorlandó telepesekkel a jövőben állandó kapcsolat föntartását" A szerző ezeken kívü­l még több javaslatot sorolt föl tanulmányában. S habár azok egy­némelyike kissé ötletszerű is és az egész mun­kán végigvonul bizonyos rendszertelenség, mindezek nem rontják le azoknak az egész­séges gondolatoknak az értékét, amelyeket az 58 oldalas kis füzetben találunk. A kivándor­lás kérdése már régen égető sebe Magyar­országnak. A fölvetett kérdések olyan termé­szetűek, hogy lehetetlen azok előtt a homokba dugni a fejüket azoknak, akiket csal, egy pa­rányit is érdekel ennek a szerencsétlen or­szágnak és még szerencsétlenebb dolgozó népé­nek jövője. A kivándorlás és a földbirtok­megoszlás szoros okozati kapcsolatban vannak egymással És a földkérdés miként való ren­dezése fogja eldönteni, jobbra vagy balra, a jelenlegi Magyarország és 7 millió lakosá­nak sorsát. Takács József. Hibáztatja — és teljes joggal —, hogy az ed­digi magyar kormányok teljesen magukra hagyták a kivándoroltakat, minden tanács, vé­delem, útmutatás és támogatás nélkül. Csak a küzdelmek és nélkülözések árán keservesen összekuporgatott és hazaküldött dollármillió­kat fogadták örömmel mindig. Pedig, a szerző szerint, két, sőt három Magyarország alakul­hatott volna ki 30 év óta a földgömbön szerteszéjjel tévelygő fdvándoroltak koncentrá­lása és a kivándorlás kérdésének aszerint való rendezése által, amint azt egyes nyugati or­szágok csinálják. Milyen nagy segítségére le­hettek volna ezek az elmúlt két évtized alatt az anyaországnak. Az eddigi magyar gondol­nektek is, nekem is hiányzott valami, mégpe­dig ugyanaz a valami. De én most egy új közösséget akartam meg­teremteni. Új közösséget, amely azonban már úgy lett volna értelmezendő, hogy a közösség minden tagjának lett volna egy közös vala­mije. Itt már meglett volna az, ami össze kel­lett, hogy kapcsoljon egymással. Érzem, hogy kissé zavaros ez, ahogy így le­írom és talán ez az oka, hogy most sem és ak­kor sem fogalmaztam meg a tervezett prokla­m­ációt, amelynek ez lett volna a címe: Mun­kások! Testvéreim! A cím azonban megvolt és én töprengtem tovább. * Rájöttem, hogy a mondanivalóm nagyon sze­gényes és ha már elétek lépek, testvéreim, mun­kások, akkor már legalább gazdagon megra­kodva lépek elétek, sok újságot hozok és föl­világosítlak benneteket sok mindenről, amit ti eddig észre sem vettetek. A megszólítás megvolt és tetszett. Most már biztosra vetítem, hogy megírom kitűnő munká­mat, amelynek ilyen pazar címe volt: Munká­sok! Testvéreim! Munkásold Testvéreim! Igen, ehhez ragasz­kodom, ez nagyon jó, ezért érdemes; valóban, ti vagytok azok, akikhez még a társadalomban valami közöm van. Nosza, föl a munkára, hadd tárom elétek életem összes eredményeit.­­ így sürgettem magamat, de azt nem­ állítom, hogy ez időtá­jt valami sokat olvastam volna, tudományos műveket, statisztikákat, történel­met, szociológiai könyveket vagy éppen szép­irodalmi alkotásokat. Egyáltalán nem! Sőt még az újságokat is kerültem, a­z események zajától meg­ éppen visszavonultam és csak önmagamat ástam, aknáztam és bányásztam; innen akartam­ kirobbantani azokkat a kőzete­ket, amelyekkel majd piramisokat építek alá­tok, hogy fölemeljelek benneteket magasra, a por és a fájdalmaik fölé. Egyelőre azonban csak a megszólítás volt készen. Az évek gyorsan kergették egymást, a munka lassan haladt, de azért minden ment valahogy. Végre eljutottam a befejezésig. Nem akarlak benneteket most az egész mű­­ közlésé­vel terhelni, csupán néhány olyan jellegzetes mondatot vetek ide a papírra, amelyből meg­tudjátok ítélni, mi is proklam­ációnmak a ve­zérfonala. Tehát: * „Vegyétek tudomásul, hogy az élettel nagy kufárkodás folyik. Az ember semmivel sem becstelenebb állat, mint akár a folyóvíz, tehát megvan az a minimális joga, hogy elengedjék őt és így szabadon hömpölyöghessen előre, akaratának medrében. Az ember csak úgy élheti igazi életét, ha kihasználhatja azt a saját maga számára. És ha másnak adunk va­lamit, igazán akkor adunk és akkor adunk valóban értékeset, ha olyat adunk, amit raj­tunk kívül senki sem adhat." „A társadalom azon alapszik, hogy mindenki kitermeli magából a saját képességeit, min­denki mást hoz és ha ez alól senki magát ki nem­ vonja, akkor lesz is a földön minden." (Érzem, hogy még így is zavaros vagyok egy kissé. De hát ez csa­k kivonat, ez az oka. De folytassuk !) • „Az élettel kufárkodás folyik. Mert minden­kinek joga van az élethez! És mindenkinek kel­lemes kötelessége az, hogy adjon, gyorsan, örömmel, mindent, ami van. Amit a föld kiter­mel, abból adni kell a­ föld lakóinak és amit az emberi agy teremt, abból juttatni kell az embernek.'' „Mert ne feledjük, nem értem van ez vagy az és nem érted, hanem az életért, a mindnyájunk nyugodtan biztos és izgatóan érdekes életéért és hogy így legyen, annak nincs más akadálya, csak a hazugság." „Az álarc, az arcfesték, a hazugság az élet egyetlen megrontója. Ez okozza az erkölcs­telen­séget, ez okozza az üzletes gondolkozást, a ha­mmssameEEBaegmansmnc szenlesést, az emberpusztítást, kényszermunkát, az okozta mindezt, hogy a dolgoknak más érzelmeket is adunk, mint az egyetlen eredeti ősértelem, amelynek jegyében megszülettek. És bizony mondom nektek a csúnya, kendőzetlen ember tovább él, akármilyen csúnya, mint az, akinek arcát a festék marja le, testét a felső roncsolja magtalanná és lábát sántává nyomo­rítja a keskeny, mag­assarkú, francia cipő. Bi­zony mondom nektek, hogy a hazugságok akár­milyen szépek is, előbb pusztulnak el, mint a legrutább igazság." „És higyyétek el, az élet a fontos! Az Élet!... Az Élet!..." „Az élettel azonban kufárkodás folyik, kufár­kodik vele minden törvénytelen gyermeke: az ember­ ellen-fordult civilizáció, a harácsolt pénz és a szuroms­ok sírkeresztje alatt pihenő halálos rend..." Nem folytatom tovább! Mutatóul ennyi is elég. Most már megvan a szöveg is a címhez, amelyet már két évvel ezelőtt megcsináltam, ott kint, az egyik tavernához, remegő­­térdek­kel, szétroncsolt koponyával, lázban, éjszaka. Munkások! Testvéreim! És ahogy így elgondolkodom, hirtelen rájö­vök valamire. Rá kell jönnöm arra, hogy a szöveg nem illik hozzá a címhez. Minek elmon­dani mindent nektek, munkások, testvérek? Hi­szen ti mindezt éppen olyan jól tudjátok, mi­nt én és az, aki többet szenvedett, mint én, és meg jobban. De el kell mondanom, igenis, azok­nak, akik minderről tudomást sem vesznek, nem akarnak róluk tudomást venni, azoknak, akik a­ mi csontjainkból szívják a velőt és a mi szájunk elől szívják el a levegőt és a mi éle­tünk értelmét hamisítják át pénzzé a saját egyéni hasznukra. Ezeknek mondom tehát! Hallják meg, akik­nek szól, akik nem testvéreim, nem munkások, hanem akik fajra, társadalmi állásra, művelt­ségre és osztálykülönbségre való tekintet nél­kül : Hitvány kutyák! * NÉPSZAVA A Bécsben megtartott konferencia második napján Otto Bauer dr., L. de Brouckére, Karl Kautsky és Tom Shaw szólaltak föl a befeje­zés előtt és rendkívül érdekes és értékes szem­pontokat emeltek ki, amelyeket itt a Népszava olvasóival is megismertetünk. Otto Bauer dr.: . Ellenzéke voltam a párt vezetőségéi?" Adler barátommal együtt a háború alatt , most a pártvezetőség­e­k másodelnöke vagyok Ismerem tehát a helyzetet mindkét szempont­ból. Tudom, hogy az ellenzéki oldalon a leg­nehezebb dolgunk volt azt a határt megtar­tani, amelyet a párt egységes érdeke paran­csolt ránk. Mindig félő volt, hogy követőink túl­t aláírnak menni ezen a határon. De mi eze­k 311 elhatároztuk, hogy a párt egységét meg­óvjuk, semmiféle külön szervezet alakításába bele nem megyünk és fölfogásunkat a párton belül juttatjuk kifejezésre. Azt természetesen megtettük, hogy a hasonlóan gondolkodó elv­társakkal érintkezést tartottunk fönn, ez azon­ban nem vezetett és nem vezethetett a pár­t gyöngítésére vagy k­ülön organizációk létesí­tésére. A mi ellenzéki tevékenységünk a leg­súlyosabb időkben, a háború alatt folyt le és természetesen nagyon vigyáztunk arra, hogy a magunk ellenzéki tevékenységét m­ás szá­ndékú egyének a maguk céljaira ne használhassák föl a párttal szemben. Tudom, hogy nagyon nehéz egy ellenzéki mozgalomhoz azok csatlakozását megakadályozni, akik az ellenzéki mozgalmat egészen más szempontokból fogják föl. Kétszeresen nehéz ebből a szempontból a magyar párt helyzete, ahol bolsevista moz­galomnak nincs meg a lehetősége, hogy nyíl­tan lépjen föl — mint más országokban—, mint politikai p­á­rt élje a maga életét. Az ellenzéki mozgalom így ki van téve annak a ves­zede­lemnek, hogy bolsevista és félbolsevista is be­léje kapaszkodik és az ellenzékiség álarcában törnek a párt egységének a megbontására. Mi, itt Ausztriában, ezektől az elemektől könnyű­szerrel szabadultunk meg. Akiről meggyőződ­tünk, hogy munkájával, tevékenységével és ér­zéseivel nem csüng a párton és a párt érde­kein, hanem kifelé gravitál, azt kizártuk. Kizá­ratás után beigazolódott fölfogásunk helyes­sége, mert a kizártak nyomban csatlakoztak a bolsevista párthoz. Annak azonban, aki magát szociáldemokratának,­ vallja, munkájával és minden agilitásával a párt érdekeit szolgálja, természetesen megvan a lehetősége arra, hogy esetleges ellenzéki fölfogásának kifejezést ad­jon. Magától értetődő, hogy nem mindenki jut­tatja kifejezésre ellenzéki fölfogását olyan mó­don, hogy az elfogadható volna, de e téren 13 nagy türelmet kell tanúsítani. Azt hiszem, hogy magyar elvtársaink talán túlságosan ér­zékenye­k. Minket is támadtak és rágalmaztak­, de mi ezzel nem törődtünk, ha olyanok tették, akiktől képzettségüknél fogva nem várhattuk el, hogy másként fejezzék ki magukat Termé­szetesen egészen más eset, ha valaki tudatosait, kellő intelligenciával bírván, rágalmazza a

Next