Népszava, 1925. október (53. évfolyam, 220–246. sz.)
1925-10-01 / 220. szám
4 NÉPSZAVA Paniza meegyl I Síolás ÉiBaSí ügye a bécsi esSfüi StHiróság el mi Melpomena Carniciut orgyilkosság és életbiztonság veszélyeztetésével vádolja az Ügyészség. (Bécs, szeptember 16.) Szenzációs bűnper tárgyalásátkezdte meg ma a bécsi esküdtbíróság. A vádlott Melpomena (Mencia) Garniciu, egybeteges, fiatal nő, aki ez év május 8-án a Borgszínházban Ibsen „Peer Gynt" című darabjának előadása közben több pisztolylövéssel megölte Theodor Panizát, a macedóniai bolgárok egyik vezérét. Az ügyészség vádiratában orgyilkosság és életbiztonság veszedelmeztetése címén emelt vádat ellene. A vádirat körülményesen elmondja a vádlott leány múltját. 1918-ig Jugoszláviában élt, betegsége miatt megszakította gimnáziumi tanulmányait és vagyonos szüleinek üzletében dolgozott. 1918 szeptemberében Münchenbe utazott egy családdal, amelynek révén megismerkedett Theodor Panizával, akit a macedóniaiak szabadsághősként ünnepeltek. Paniza személye tisztelettel töltötte el, később azonban megtudta, hogy Panizát a háború alatt a Stambrdirsky-kormány jogtalan meggazdagodás miatt perbe fogta és hogy Paniza csak úgy tudott az ellene megindított bűnügyi eljárástól megszabadulni, hogy a bolgár kormány szolgálatába lépett. Ezért megvetette Paniza köpenyelforgatását és már akkor foglalkozott a megtorlás gondolatával. Amikor Paniza Stambalijsky bukása után kénytelen volt Jugoszláviába menekülni, győzött benne a részvét és nem végzett vele. Nemsokára azonban megtudta — úgymond —, hogy Panizát a szerb biztonsági osztály pénzeli, azért, hogy a szerb bandákat jobban megszervezze arra, hogy a Szerbiához csatolt macedón területen macedón szabadságmozgalmat elfojtsák. Ekkor olthatatlan gyűlölet vett rajta erőt, elhatározta, hogy végez Pauszával, aki akkor már Bécsben tartózkodott. A vádlot azzal, hogy gyógykezelése ezt megkívánja, szüleivel Bécsbe küldette magát. Itt azután megtudva azt, hogy Pausza színházba megy, oda követte és még Szófiában vásárolt pisztolyával kétszer lőtt Panizára, majd még ötször sütötte rá a fegyvert. Négy golyó halálosan találta Panizát. A többi golyó súlyosan megsebezte Ekaterina Panizát, valamint Bogatinov mezőgazdát, aki Paniza mellett testőri szerepet játszott. A vádlott a merénylet elkövetése után azt vallotta, hogy csak Panizát akarta megölni, másokban nem akart kárt tenni. A vádirat végül megállapítta, hogy a szakértők véleménye szerint a vádlott nem szenved elmebajban. Kilenc órára tűzték ki a tárgyalást, de Vati órakor még üres volt a bírák és esküdtek számára föntartott hely. A tárgyalás iránt óriási érdeklődés nyilvánult meg. A feltűnően nagyszámban kirendelt rendőrök és detektívek kínos figyelemmel vizsgáltak meg minden igazolványt, belépőjegyet, sőt még a bekívánkozott ruháját is, hogy nem rejtegetnek-e fegyvert. Attól tartanak, hogy Theodor Paniza valamelyik bosszúszomjas honfitársa megtorlásul esetleg le akarja lőni a vádlottat. A hallgatóságban bolgár diplomaták foglaltak helyet. Háromnegyed 11 óra tájban hordszéken hozták el a börtönkórházból a vádlottat. Hordszéken vitték az esküdtszéki terembe, ahol a vádlottak padját eltávolították és ennek helyébe egy karosszéket állítottak. Mencia Carniciu támogatás nélkül foglalta el helyét. Schneweis elnök 11 óra tájban nyitotta meg a tárgyalást. A vádlott bemondta nacionáléját, amely szerint 1899-ben az újszerbiai Grosevoban született, román állampolgár. Szavait részben bolgár tolmács fordította le németre. Ezután a tanukat szólították elő, amiközben kiderült, hogy a meggyilkolt Paniza özvegye nem jelent meg. Dr. Schwarcz államügyész bejelentette, hogy Panizáné amiatt a sebesülés miatt, amely a Burgtheaterben történt merényletnél érte, néhány nappal ezelőtt műtéten ment keresztül, szanatóriumban fekszik, azonban ennek ellenére holnap reggel megjelenik a bíróság előtt. Bunbarov tanú azt a kérelmet intézte a bírósághoz, hogy a bolgár tolmács ellenőrzése végett három bolgár embert állítsanak melléje. Az elnök megmagyarázta a tanúnak, hogy a tanúnak, mint ilyennek nincs joga a kérést előterjeszteni. A vádirat fölolvasása után, még mielőtt az elnök fölszólította volna, fölemelkedett helyéől a vádlott. Az elnök közölte vele, hogy a törvényszék, tekintettel a betegségére, megengedi neki,ogy ülve feleljen a hozzá intézendő kérdésekre. A készenlétben levő karosszéket odavitték az elnöki emelvény elé, a vádlott leült rá és a vele volt felügyelőnő a lábát és térdét takaróval betakarta. Az elnök: Bűnösnek érzi magát? A vádlott (föltűnően hangosan): Igen. Az elnök fölszólította a tolmácsot, hogy minden kérdést, amelyet a vádlotthoz intéznek, fordítson le bolgár nyelvre. A vádlott, amikor úgy kívánja, németül válaszolhat. Azonban mindjárt a tárgyalás elején kiderült, hogy a vádlott, nyilván nagy izgalma miatt, nem tud megbirkózni a német nyelvvel és így minduntalan rászorult a tolmácsra. rnt G József a Sajtóbíróság helyett a Járásbíróságnál tett sajtóügyben panaszt. — Ki okozta Beke Zoltán öngyilkosságát ? Annak a maffiának az ügyével kapcsolatban, amelyet Márffy József az Erzsébetvárosi Kör ellen intézett és egyéb bombamerényletek intézője volt a központja, a „Pesti Napló" megírta, hogy Bedő Zoltán, aki öngyilkos lett, azért választotta a halált, mert arra Márffy szorította rá. Márffy József a cikkben foglaltakat olyanoknak találta, ami az ő becsületének árt és ezért rágalmazás és becsületsértés címén pert indított. A többszörös gyilkosságért halálraítélt gonosztevő valóban újszerű módját találta ki annak, hogy miképen lehet sajtóközleményért nem a sajtóbíróság előtt reparációt keresni. A cikk két szerzőjét, Ráskay László és Bodó Béla újságírókat, valamint a közlemény anyagát szolgáltató Bendler Ferenc bankhivatalnokot rágalmazásért jelentette föl, amelyet szerinte úgy követtek el, hogy a „Pesti Napló" szerkesztőségében egymás közt és mások előtt beszélgettek Márffy üzelmeiről és „írásbelileg is" elkövették ezt a rágalmazást, mert a kéziratot, amelyet kiszedés végett leküldtek a nyomdába, a szedők is elolvashatták. Ez a furfang azonban nemcsak Márffy büntetőjogi találékonyságáról tesz tanúságot, hanem cellabeli fifikájáról is. Sikerült módot találnia arra, hogy a gyűjtőfogház unalmas csöndjét fölélénkítse a villamosút és a tárgyalás változatosságával. Néhánz nappal ezelőtt kísérték át a gyűjtőfogházból a Markó utcai fogházba, hogy részt vehessen a tárgyaláson. És még valamit elért. Nagy föltűnést keltett. A bíróság folyosóin hamar kelt szárnyra a hír, hogy itt van az az ember, akit annyi ártatlan emberélet tudatos, gonosz és gyáva kioltásáért halálra ítéltek. Egész sokaság gyülekezett dr. Lajos Ödön járásbíró földszinti tárgyalóhelyisége elé. Az egyik csoportot azonban furcsa csalódás érte. Látták, hogy egy föltűzött szuronya fegyőr kisér egy férfit. Azt hitték, hogy ez a Márffy. Úgy gondolták, hogy a gyilkost nem is kísérhetik másképen. De nem Márffy volt ez, hanem valami politikai bűncselekménnyel vádolt vizsgálati fogoly. Márffyt nem ilyen szigorú fedezet alatt kísérték, amikor a bíró előtt előállították. Kedélyesen ment mellette két, csupán oldalfegyverrel ellátott őr és barátságosan beszélgettek vele, mintha csak úgy véletlenül találkoztak volna ezzel az úrral. Fél egykor került a sor Márffy József panaszának tárgyalására. Szóval is elmondotta, amit Ráskay László, Bodó Béla és Kendler Fertile ellen tett írásbeli följelentésében megírt. Ráskay László hírlapíró, az egyik terhelt, előadta, hogy Rendler Ferenc telefonon kérette őt magához és amikor ő odament, Rendler elmondta neki, hogy hosszabb ideig barátja volt Márffynak, aki őt, Rendlert is bele akarta vonni akcióiba, sbben az időben Bekő Zoltán is jóbarátja volt Márffynak. Amikor Márffy határozott formában követelte tőle, Rendlertől, hogy vegyen részt az ébredők akcióiban, eltávolodott tőlük. Elmondta Rendler, hogy Márffy asztalán vérbírósági aktákat látott, amiből arra következtetett, hogy valóban Márffy hozta Bekét abba a helyzetbe, hogy öngyilkosságot kellett elkövetnie. Interjú formájában írta meg ezt a cikket, amelyet Rendler appróbált is. Rendler Ferenc banktisztviselő volt a másik terhelt, aki nagyjában megismételte a Ráskay előadását. A cikknek minden sorát tanukkal tudom bizonyítani — mondotta. Márffy József hamis alibitanukkal operál és így akar kibújni a felelősség alól. Márffy dühösen ugrott föl és kérte ennek jegyzőkönyvbefoglalását. Rendler azonban még hangosabban ismételte: — Esküvel is bizonyítom a cikk minden sorát. Bekő Zoltánt nem sikkasztás kergette a halálba. A IX. kerületi nemzetvédelmi osztályt a belügyminisztériumtól függetlenül szervezték meg nagyon különös célokra. Ide belevették Bekőt is és igy ezt a tisztességes, lovagias gondolkozású embert is belekeverték valami disznóságba, valamiféle bombamerényletbe, megbízták valamivel, amit végre kelett volna hajtania és mert nem hajtotta végre a megbízatást, öngyilkosnak kellett lennie, öngyilkossága előtt megelőzően nem beszéltem Bekővel. De azt biztosan állítom, hogy Márffy miatt lett öngyilkos, erre két tanúm van, akikkel ezt bizonyítani tudom. A bíró: Mi is tulajdonképen az a vérbíróság? Rendler: A vérbíróság a nemzetvédelmi osztály saját tagjai fölött ítélkezett. Aki nem parírozott, azt megfotozásra, 25 botra, 48 órai elzárásra, sőt halálra is ítélték. Így halt meg Kasnyik. Ezért akart öngyilkos lenni Kiss Ferenc és ezért lett öngyilkos Bekő Zoltán. A szigorú titoktartás kötelezettségét rótták a tagokra, még a szülőkkel szemben is kötelező volt ez a titoktartás és ha ezt valaki megszegte, akkor nemcsak az illetőn, hanem a szülein is bosszút kellett állni. Márffy elégült mosollyal hallgatta Rendler előadását, aki a bíró kérdéseire válaszolva, a következőket mondta még el: — Egy izben váratlanul meglátogattam Beket. Ő akkor még aludt, mert reggel 4 órakor jött haza. Ez az öngyilkosság előtt két-három héttel volt. Az asztalon egy füzet formájú naplófélét láttam, amelyben dátumról-dátumra voltak bejegyzések. Az egyik így szólt. ..Miklós, Rupert, Rassay, bombamerénylet. Nem sikerült. Részt vettek benne Szász és azután még egy csomó név volt ott. Bodó Béla hírlapíró következett ezután, aki elmondta, hogy a Ráskay Béla cikkével kapcsolatban neki jutott a feladat, hogy Bekő édesanyjával beszéljen. Bekőné — mondotta el az újságíró — könnyek között mondta el fia öngyilkosságának körülményeit. Megmutatta nekem a naplójegyzeteit, a búcsúlevelét és a fényképét. Elmondta, hogy a fia mennyire szerette az életet. Ez különben a naplóból is kitűnt, amely ezzel a jelmondattal kezdődött: „Pro femina" (a nőért). A napló végén ez a följegyzés állott: „Hazudtam, amikor azt állítottam, hogy tőzsdeveszteségeim voltak. Sohasem játszottam a tőzsdén." Ez kétszer is alá volt húzva. Elmondta azután a szerencsétlen fiú anyja azt is, hogy félszavakkal sokszor célzott arra, hogy Márffyékkal összeköttetésben áll. Ezzel véget is ért a bizonyítási eljárás, amire Márffy elmondta vádbeszédét. Mindenki mosolygott azon, hogy Márffy vádolt. Azonkívül, hogy rágalmazással vádolta az újságírókat és az informálót, még különvádat is emelt. Azt mondta, hogy Rendlernek, aki ha már 1922-ben ismerte a bűnösöket, neki azokat a hatóság kezére kellett volna juttatnia, minthogy azonban ezt nem tette, bűnpártolást követett el. Miután a fogház előlegezte neki a villamosköltségeket, kérte a vádlottaknak a bűnügyi költségekben való elmarasztalását. A bíró röviddel ezután meghozta ítéletét, amellyel mind a három vádlottat fölmentette azzal, hogy Márffy panasza csak a sajtóbíróságé elé tartozhat. Márffy föllebbezett az ítélet ellen. Amikor a tárgyalás után kifelé vezették", Rendler előtt elhaladva, odamormogta neki: — Csirkefogó. Rendler leintette: — Fiatal ember, maga még lógni fog. Közbelépett azonban a fogházőr és keményein kikérte, hogy Márffyt sértegessék. Ezzel aztán Márffyt visszakísérték a fogiházba. 1925 október 1. A koron valorizációs javaslat a filsm rafiotizás. A pénzügyi zűrzavar kiküszöbölésére szánt kormányjavaslatok sorában szerepel az úgynevezett valorizációs javaslat is, amelyet a pénzügyminiszter — az eddigi tervek szerint — ugyancsak a nemzetgyűlés első üléseinek egyikén fog beterjeszteni. Ismeretes, hogy a szociáldemokrata párt és a komoly polgári ellenzék részéről állandóan sürgették — a dolgozó kisembereik jogos érdekeinek megóvása szempontjából — a valorizáció problémájának legalább a németországi mintára történő megoldását. Ezekre a kívülről jövő ösztökélésekre a pénzügyminiszter nagy nehezen rászánta magát, hogy rendezi a kérdést és ennek eredményeképen dolgoztatta ki azt a törvénytervezetet, amelyben minden van, csak éppen valorizáció nincs. Ez a megállapítás nem önkényes belemagyarázás, hiszem maga a kormány tervezete mondja ki, hogy általában és elvben nincs és nem is lesz valorizáció, csupán a bíróság döntheti el esetenként, hogy az eléje kerülő konkrét ügyben lehet-e a jogosultnak igénye valamelyes, nagyon mérsékelt fokú valorizációra. Ismételten és ismételten rámutattunk a kormányjavaslat abbeli iirányaira, hogy nem gondolkodik a munkásbiztosítási járulékok a nyugdíjasok, hadirokkantak, özvegyek és árvák járandóságainak valorizálásáról. Úgy látszik, a figyelmeztetések pusztába elhangzó kiáltások voltak, mert — amiint most híre jár Bac a pénzügyminisztériumban kieszelt valorizációmentes javaslatot eredeti alakjában kívánja a nemzetgyűlésen benyújtani. Ha a kormány valóban nem gondoskodik a javaslattervezet oly irányú módosításáról, hogy az méltányosan valorizálja a kisembereknek a fentiekben fölsorolt követeléseiből, valamint elértéktelenedett hadikölcsökökből eredő igényeit, fel lehet készülve, hogy a demokratikus ellenzéki pártok a végsőkig küzdeni fognak az antiszociális törvényjavaslat ellen.