Népszava, 1925. november (53. évfolyam, 247–271. sz.)

1925-11-27 / 269. szám

1925 november 25. NÉPSZAVA az egész ország meg fogja hajtani munkája előtt az elismerés lobogóját. Kérdés azonban, hogy Radics el fogja-e tudni végezni ezt a nagy munkát, a legközelebbi jövőben nem fog-e a jugoszláv politika magának új utakat szabni, nem jönnek-e új pártok, új emberek, akik a jelenlegi törzsi politizálás helyett a gazdasági problémák elsőbbrendűségét fogják majd napirendre tűzni? A mostani belpolitikai szélcsend nagyon is alkalmas az új teóriák, az új gondolatok megtermékenyülésére s esetleg az új jugoszláv választások, bizonyára nagy­ban hozzá fogna­k járulni egy új politikai cso­port kialakulásához. G. D. A kultuszminiszter az elüldözött tanerők ügyét „csak kivételes esetekben" hasoniló revízió alá venni. A tanítók szomorú helyzetén sürgősen javítani kell. — A wolk­isták agyba-főbe dicsérik a fajvédővé átvedlett kultuszminisztert. — Az állami színházak kapuit nem lehet elzárni a dolgozó tömegek elől. — Puccsszerűen fejezték be a kultusztárca általános vitáját. A nemzetgyűlés csütörtöki ülését­­/éll órakor nyitotta meg Leitovszky elnök. A teremben alig volt 10—12 képviselő, amikor áttértek a napirendre és az 1925—26. évi költségvetés tár­cánkénti tárgyalását folytatták. A kultusz­tárca volt soron, amelynek vitáját a szerdai ülésen félbeszakították. Az ország kulturális kötelessége, hogy javítson a tanítók helyzetén. Szeder Ferenc elvtárs volt az első fölszólaló. A kultuszminiszter — úgymond —, amikor közbeszólás formájában megjegyeztem, hogy a tanítók helyzetén javítani kell, erre azt vála­szolta, hogy „ez demagógia". Tiltakozik az el­len, hogy a szociáldemokrata párt követeléseit állandóan a demagógia jelszavával igyekezze­nek letorkolni. A szociáldemokrata párt min­dig hangoztatta a népnevelés fontosságát és azt, hogy eredményes népnevelést csak akkor lehet elérni, ha a tanítószemélyzetet mentesítik a mindennapi kenyérgondok alól. A Magyar Tanítók Országos Egyesülete hozzánk is eljut­tatta panaszait a kormány státuszrendezésével szemben. Részleteket olvas föl ezekből a pana­szokból. A tanító ma 1.550.000 korona havi fize­téssel kezdi pályáját. Várjon mikor gondolhat egy tanító ilyen körülmények között arra, hogy megnősüljön, családot alapítson, amikor a stá­tuszrendezés szerint 15 évi szolgálat után is alig éri el a 2.000.000 koronás havi fizetést. A státuszrendezéssel osztályonként le is fokozták a tanítókat, holott itt is szerzett jogokról van szó. Két határozati javaslatot terjeszt be. Az egyikben azt kívánja, hogy a státuszrendezés kapcsán is legalább hagyják meg a tanítókat a már élvezett fizetési osztályokban. A másik ha­tározati javaslat arra irányul, hogy legkésőbb a jövő költségvetési évben gon­­doskodjék a kormány a tanítói kar helyze­tének javításáról, tisztességes fizetéséről. Ne hárítsák el ezt a követelést azzal, hogy erre nincsen fedezet, erre a kormánynak föltétlenül födözetet kell találnia, mert az ország kulturá­lis kötelessége, hogy a tanítók helyzetén javít­son. Magyarországon a haladás a népművelt­ség fejlődésétől függ. A kultusztársa keretében kell gondoskodni arról, hogy az analfabéták száma fokozatosan eltűnjön. Gondoskodni kell arról, hogy a legalsóbb népréteg is megszerez­hesse a legminimálisabb iskolai képzettséget és ennek érdekében nyolcosztályúvá kell fejlesz­teni a népiskolákat. A költségvetésből kiderül, hogy mtssmmtummmmmmmmammmmmaamsmm amíg a csendőrség létszámát a békebeli viszonyokhoz képest alig, vagy egyáltalán nem csökkentették, addig az állami nép­tanítók számát felére redukálták. Az indokolásból pedig megállapítható, hogy 916 elemi népiskolában egy-egy tanítóira 80 tanuló jut és vannak iskolák, amelyekben több mint 100 tanuló jut egy-egy tanítóra. Amíg e téren javulás nem áll be, addig a komoly kultúrmunka lehetőségéről beszélni sem lehet. Ezután a mezőgazdasági oktatás fontosságáról beszélt. A mezőgazdasági szak­oktatás kifejlesztése nélkül a többtermelés el sem képzelhető. Mivel mindezek a kívánságok nem érvényesülnek a költségvetésben, a kul­tusztárca költségvetését nem fogadja el. Buday Dezső, a wolffi Baszkár-lovag fejte­gette ezután a kurzus kulturprogramját. Agyba-főbe dicsérte Klebelsberget, hogy hiánytalanul képviseli ezt a kulturprogramot, majd kijelentette, hogy ők, wolffistáik, haza­fias, nemzeti szellemben kívánják fejleszteni az iskolákat. A szociáldemokraták kultur­programjában ő nem hisz, mert a proletár­diktatúra alatt nem látta ennek nyomát. A költségvetést természetesen elfogadta. Csak a demokrácia lehet a kulturális fejlődés átegyengetője. Rothenstein Mór elvtárs beszélt ezután és beszéde elején Buday fölsz­ó­lalására­ reflektált. A szociáldemokraták nem abban látják a haza­fiságot, amiben Buday és társai. (Malasits Géza: ,Az Beszkár-hazafiság!") Hogy mit érte­nek Budayék hazafiság alatt, azt megmutat­ták a városházi uralmukkal. Buday a proletár­diktatúráról beszélt és Trockijt is idézte. De nyilván ő is tudja, hogy ahol Trockij az úr, ott elsősorban a szociáldemokratákat üldözik. Egyébként ahol a kommunisták bent vannak a parla­­mentben, ott a szociáldemokratákkal álla­nak a legélesebb ellentétben és többnyire éppen Buday elvbarátaival kooperálnak. Majd áttért a kultusztárca bírálatára A szociáldemokrata párt az állami iskoláztatás, az ingyenes oktatás és a teljes tanszabadság alapján áll. Magyarország a nyugati államok­kal szemben mintegy fél évszázaddal maradt vissza az iskoláztatás terén. A kultuszminiszter is megállapította, hogy az orosz cárizmus iskolarendszere volt a szülőanyja a bolseviz­musnak, ennek konzekvenciáit azonban nem hajlandó levonni. Igaz, demokrácia nélkül megfelelő kulturmunkát végezni nem is lehet. Súlyos hiba volt, hogy a közoktatásügyi mi­niszter az iskolai reformot a középiskolákon kezdte és nem az elemi iskolákon. (Klebelsberg miniszter: ,Az nem került pénzbe!") Ingyenes oktatást követelünk és állami iskolákat, hogy a gyermekek a felekezeti megkülönböztetést és gyűlölködést ne legyenek kénytelenek már az iskolákban megismerni. Ezért nem vagyunk hívei a felekezeti iskoláknak. A numerus clausust el kell törölni. A kultuszminiszter legutóbb Berlinben járt és most Genfbe készül, ahova a miniszterelnök­talán éppen azért viszi magával, hogy távolléte alatt Klebelsberg ne végezhessen itthon furómunkát (Derültség.) Klebelsberg kultuszminiszter dühösen ki­fakad. Az országnak komolyabb dolga is van, mint az ilyen mesékkel foglalkozni.­­ Ezzel a kultuszminiszter fogta magát és dühösen el­távozott az ülésteremből. Rothenstein Mór: Ezek a hírek nagyon is komoly formában terjedtek el. (Szabó Imre: „Az egész közvélemény így volt informálva!") Sajnálja, hogy Klebelsberg eltávozott... (Meskó Zoltán: „Mert megfúrta!") ...mert éppen olyan ügyet kíván szóvátenni, amely kell, hogy érdekelje a kul­tuszminisztert. De talán éppen ezért távozott el Klebelsberg. A Magyar Egyetemi Nyomda a kultuszminiszter fönhatósága alatt áll. Ennek az a története, hogy a tudományos társulatok mintegy másfél évvel ezelőtt összeállottak és a Magyar Tudo­mányos Társulatok Sajtóvállalata címmel nyomdát alakítottak. Ebben a nyomdai rész­vénytársaságban Klebelsberg is helyet foglalt. Ez a nyomda összeköttetései révén előnyöket tudott magának biztosítani, így a Fut­urától olcsóbban kapta a papirost és ilyenformán olyan versenyt fejtett ki, amely szinte az üzleti tisztességbe ütközik. Ez a nyomda az­után utóbb beolvadt a Magyar Egyetemi­­Nyomdába és ez most is a kultuszminiszter fönhatósága alatt áll. (Rupert Rezső: „Hol a vádlott!") összeférhetetlennek tartja, hogy aktív miniszter egy vállalatnál ilyen szerepet vállaljon. A szakiskolákról beszél még. Erre a célra a kormány nagyon keveset fordít. Amikor Apponyi volt a kultuszminiszter, a nyom­dászok szakiskolájuk támogatására 30.000 béke­beli koronát kaptak. Most ez a szakiskola semmiféle támogatást sem kap az államtól. Végül kijelentette, hogy a kultusztárca költ­ségvetését nem fogadja el. Petrovácz (wolffista) hangoztatta, hogy a wolffisták a legteljesebb bizalommal vannak el­telve Klebelsberg iránt (Malasits Géza: „Min­den okuk megvan rá!") Elismeri, hogy a taní­tóság helyzetén valóban javítani kelleme, a költségvetést elfogadja. Szilágyi Lajos (Demokratikus Szövetség) ugyancsak a tanítók­ szomorú helyzetével fog­lalkozott A Kamsz, amely közel áll a kormány­hoz, megcáfolta Bud pénzügyminiszternek azt a kijelentését, hogy a tanítók egy része már békebeli fizetésének 120%-át éri el. Súlyos pa­naszok merültek föl a diáknyomorenyhítő ak­ció ellen. Az első diáksorsjegyakció bűncselek­mény, amely a bíróság elé való. A Mefhosz vezetősége ellen súlyos vádak merültek föl, a kultuszminiszter részéről azonban nem történt lépés a vizsgálat meg­­indítására és a vétkeseik nem nyerték el büntetésüket. A numerus claususról beszélt ezután. A numerus clausus árt az ország hírnevének, fentartása a legszerencsétlenebb politika. Kíváncsi, mikor mozdulnak már meg a numerus clausus ellen azok az egységespárti képviselők, akik meg­választásuk előtt fogadalmat tettek, hogy küz­deni fognak a numerus clausus ellen. Barabás Samu (egységespárti) beszélt ez­után. A keresztény felekezetek között nem volna szabad visszavonást szítani. (Láng János wolffista: „Mondja ezt meg Balthazárnak!") Fölolvassa a váci katoliknus püspök egy levelét, amelyben a püspök közli, hogy nem engedi meg a katolikus vallású tanulóknak, hogy más felekezeti iskolákba járjanak olyan helyeken, ahol katolikus iskola is van és ilyen esetekben a más felekezeti iskolákban nem is engedi meg a­­katolikus vallás tanítását. (Szijj Bálint: „Szóval nemcsak Balthazárról van szó!") A hitoktatás megtagadása törvénybe ütközik. Kár feszegetni, hogy melyik egyház van jobban ellátva, a kato­likus avagy a protestáns. Tény, hogy a protestáns egyháznak nincsenek latifundiumai, a protestáns egyház nem ren­delkezik alapítványokkal. A költségvetést el­fogadta. Pakots József (demokrata) volt a következő fölszólaló. János-arcú miniszternek nevezte Klebelsberget, mert amíg egyrészt érdeklődés­sel fordul a kulturproblémák felé, másrészt minden érdeklődését leköti a pártpolitika és nem tudja magát a szélsőségektől függetlení­teni. Csodálatos változáson ment át a miniszter a liberalizmustól egészen az Albrecht-vacsorán hangoztatott jobboldali össze- látott meg". Impresszionista volt... Az indi­viduum anarchizmusa itt voltaképen az oroszlánbőrbe bújt szamár fenyegető föllépé­sére, a félelmükben támadó gyávák vakmerő­ségére hasonlít. A festészet határozatlan kontúrjainak a költészetben a burkolt célozgatás, az értelem takargatása, a titokzatos megsejtetés felelt meg. „Esik a hó"-szerű egyszerű állítások józan értelemkimerítésükkel, puszta tartalmi­ságukkal elviselhetetlenné váltak és lényüknél jóval bonyolultabb megfogalmazásra serken­tették az írót. Az egyszerű tartalom elkompli­kált formával, az egyszerű viszont elkompli­kált tartalommal párosult „Esik a hó", mint egyszerű forma ennélfogva szükségképen sok­értelműen kendőzött tartalmat, nagyképű bele­magyarázását nyert „szimbólum"-má emel­kedett ... A szimbolisták költészetét ma már az önképzőköri középiskolás is az ócskavasak közé dobja. Ez ma m­ár el van intézve. Elintéz­ték maguk a költők, akik az egyszerű tartal­mat épp oly külsőségesen cicomázták föl az elkomplikált köntössel, mint ahogy az el­komplikált tartalmat enyelegve kényszerítet­ték az egyszerű formába Maeterlinck Maurice drámáit ez a természetellenes párosítási kedv teszi visszataszítóvá. Emberei vagy fölnőttek­ként gondolkodnak és ilyenkor gyermek mód­jára beszélnek, vagy pedig — megfordítva — így ennek módjára gondolkodnak és fölnőttek­ként beszélnek. A tartalom és forma játszi, de kiélezett ellentéte közönségesen szándékolt, kieszelt kombináció és épp ezért nem adja meg a tűz és jég magasabb értelmű szin­tézisét. Debussy szándékoltan mollusak muzsikája Maeterlinck költészetével azonos forrásból fa­kkad. C­supán a zeneszerző finomabb és poétiku­sabb izlésén mázítik, hogy tisztább légkörben mozoghat. A „Pelléas és Mélisande" zenéje és szövege azonos elgondoláson alapult. A mű két eleme között ez okból csakis a hiábavaló és mesterkélt esztétizálás agyalhat ki fogalmi színvonalkülönbséget. Debussy később maga is belátta ezt. Operája fejlődési útjának közepére esik. Utolsó műveiben, nagyszerű kamara­szonátáiban, trióiban és zongorapredüdjeiben oly bensőségessé, oly intenzívvé fokozta im­presszionizmusát, hogy szükségképen vissza kellett térnie a tárgyilagos beállítási módhoz, a művészi objektivizmushoz, a klasszikusok ideáljához. * Az Operaház előadása egységes és stílusos. A teljesítmények középpontjában Márkus László rendezői művészete áll, amely itt való­ban megfelelő feladatra akadt. A bámulatos érzékkel és beleéléssel összehangolt színpadi díszletezés e produkció külön nevezetessége lesz. A szikár gótiikus termekkel a rendező talán épp azt a biztos vonalrajzot akarta pó­tolni, amely magából a műből hiányzik. Marschalkó Rózsi meleg hangon és nagy intelligenciával énekelte Mélisande szerepét. Kár, hogy ezt a komoly és rokonszenves mű­vésznőt éveken át mellőzték és nem segítették képességeihez méltó működési körhöz. Gábor József (Pelléas), Venczell Béla (Arkel király), Budanovits Mária (Genovéva) és Komáronyy Pál (orvos) kielégítően képviselik az előadás irányvonalait. Szemere Árpád azonban meg nem engedhető módon könnyít feladatán, ami­kor szólamát felerészben csa­k amúgy elsza­valja. A kis Márkus-Szoyer Ilike egészséges fiatalsága még tiltakozik az efajta vértelen recitativók ellen. A gondosan betanított zene­kart Rékay Nándor karmester vezényelte. Je­mnitz Sándor. 3

Next