Népszava, 1925. november (53. évfolyam, 247–271. sz.)
1925-11-27 / 269. szám
1925 november 25. NÉPSZAVA az egész ország meg fogja hajtani munkája előtt az elismerés lobogóját. Kérdés azonban, hogy Radics el fogja-e tudni végezni ezt a nagy munkát, a legközelebbi jövőben nem fog-e a jugoszláv politika magának új utakat szabni, nem jönnek-e új pártok, új emberek, akik a jelenlegi törzsi politizálás helyett a gazdasági problémák elsőbbrendűségét fogják majd napirendre tűzni? A mostani belpolitikai szélcsend nagyon is alkalmas az új teóriák, az új gondolatok megtermékenyülésére s esetleg az új jugoszláv választások, bizonyára nagyban hozzá fognak járulni egy új politikai csoport kialakulásához. G. D. A kultuszminiszter az elüldözött tanerők ügyét „csak kivételes esetekben" hasoniló revízió alá venni. A tanítók szomorú helyzetén sürgősen javítani kell. — A wolkisták agyba-főbe dicsérik a fajvédővé átvedlett kultuszminisztert. — Az állami színházak kapuit nem lehet elzárni a dolgozó tömegek elől. — Puccsszerűen fejezték be a kultusztárca általános vitáját. A nemzetgyűlés csütörtöki ülését/éll órakor nyitotta meg Leitovszky elnök. A teremben alig volt 10—12 képviselő, amikor áttértek a napirendre és az 1925—26. évi költségvetés tárcánkénti tárgyalását folytatták. A kultusztárca volt soron, amelynek vitáját a szerdai ülésen félbeszakították. Az ország kulturális kötelessége, hogy javítson a tanítók helyzetén. Szeder Ferenc elvtárs volt az első fölszólaló. A kultuszminiszter — úgymond —, amikor közbeszólás formájában megjegyeztem, hogy a tanítók helyzetén javítani kell, erre azt válaszolta, hogy „ez demagógia". Tiltakozik az ellen, hogy a szociáldemokrata párt követeléseit állandóan a demagógia jelszavával igyekezzenek letorkolni. A szociáldemokrata párt mindig hangoztatta a népnevelés fontosságát és azt, hogy eredményes népnevelést csak akkor lehet elérni, ha a tanítószemélyzetet mentesítik a mindennapi kenyérgondok alól. A Magyar Tanítók Országos Egyesülete hozzánk is eljuttatta panaszait a kormány státuszrendezésével szemben. Részleteket olvas föl ezekből a panaszokból. A tanító ma 1.550.000 korona havi fizetéssel kezdi pályáját. Várjon mikor gondolhat egy tanító ilyen körülmények között arra, hogy megnősüljön, családot alapítson, amikor a státuszrendezés szerint 15 évi szolgálat után is alig éri el a 2.000.000 koronás havi fizetést. A státuszrendezéssel osztályonként le is fokozták a tanítókat, holott itt is szerzett jogokról van szó. Két határozati javaslatot terjeszt be. Az egyikben azt kívánja, hogy a státuszrendezés kapcsán is legalább hagyják meg a tanítókat a már élvezett fizetési osztályokban. A másik határozati javaslat arra irányul, hogy legkésőbb a jövő költségvetési évben gondoskodjék a kormány a tanítói kar helyzetének javításáról, tisztességes fizetéséről. Ne hárítsák el ezt a követelést azzal, hogy erre nincsen fedezet, erre a kormánynak föltétlenül födözetet kell találnia, mert az ország kulturális kötelessége, hogy a tanítók helyzetén javítson. Magyarországon a haladás a népműveltség fejlődésétől függ. A kultusztársa keretében kell gondoskodni arról, hogy az analfabéták száma fokozatosan eltűnjön. Gondoskodni kell arról, hogy a legalsóbb népréteg is megszerezhesse a legminimálisabb iskolai képzettséget és ennek érdekében nyolcosztályúvá kell fejleszteni a népiskolákat. A költségvetésből kiderül, hogy mtssmmtummmmmmmmammmmmaamsmm amíg a csendőrség létszámát a békebeli viszonyokhoz képest alig, vagy egyáltalán nem csökkentették, addig az állami néptanítók számát felére redukálták. Az indokolásból pedig megállapítható, hogy 916 elemi népiskolában egy-egy tanítóira 80 tanuló jut és vannak iskolák, amelyekben több mint 100 tanuló jut egy-egy tanítóra. Amíg e téren javulás nem áll be, addig a komoly kultúrmunka lehetőségéről beszélni sem lehet. Ezután a mezőgazdasági oktatás fontosságáról beszélt. A mezőgazdasági szakoktatás kifejlesztése nélkül a többtermelés el sem képzelhető. Mivel mindezek a kívánságok nem érvényesülnek a költségvetésben, a kultusztárca költségvetését nem fogadja el. Buday Dezső, a wolffi Baszkár-lovag fejtegette ezután a kurzus kulturprogramját. Agyba-főbe dicsérte Klebelsberget, hogy hiánytalanul képviseli ezt a kulturprogramot, majd kijelentette, hogy ők, wolffistáik, hazafias, nemzeti szellemben kívánják fejleszteni az iskolákat. A szociáldemokraták kulturprogramjában ő nem hisz, mert a proletárdiktatúra alatt nem látta ennek nyomát. A költségvetést természetesen elfogadta. Csak a demokrácia lehet a kulturális fejlődés átegyengetője. Rothenstein Mór elvtárs beszélt ezután és beszéde elején Buday fölszólalására reflektált. A szociáldemokraták nem abban látják a hazafiságot, amiben Buday és társai. (Malasits Géza: ,Az Beszkár-hazafiság!") Hogy mit értenek Budayék hazafiság alatt, azt megmutatták a városházi uralmukkal. Buday a proletárdiktatúráról beszélt és Trockijt is idézte. De nyilván ő is tudja, hogy ahol Trockij az úr, ott elsősorban a szociáldemokratákat üldözik. Egyébként ahol a kommunisták bent vannak a parlamentben, ott a szociáldemokratákkal állanak a legélesebb ellentétben és többnyire éppen Buday elvbarátaival kooperálnak. Majd áttért a kultusztárca bírálatára A szociáldemokrata párt az állami iskoláztatás, az ingyenes oktatás és a teljes tanszabadság alapján áll. Magyarország a nyugati államokkal szemben mintegy fél évszázaddal maradt vissza az iskoláztatás terén. A kultuszminiszter is megállapította, hogy az orosz cárizmus iskolarendszere volt a szülőanyja a bolsevizmusnak, ennek konzekvenciáit azonban nem hajlandó levonni. Igaz, demokrácia nélkül megfelelő kulturmunkát végezni nem is lehet. Súlyos hiba volt, hogy a közoktatásügyi miniszter az iskolai reformot a középiskolákon kezdte és nem az elemi iskolákon. (Klebelsberg miniszter: ,Az nem került pénzbe!") Ingyenes oktatást követelünk és állami iskolákat, hogy a gyermekek a felekezeti megkülönböztetést és gyűlölködést ne legyenek kénytelenek már az iskolákban megismerni. Ezért nem vagyunk hívei a felekezeti iskoláknak. A numerus clausust el kell törölni. A kultuszminiszter legutóbb Berlinben járt és most Genfbe készül, ahova a miniszterelnöktalán éppen azért viszi magával, hogy távolléte alatt Klebelsberg ne végezhessen itthon furómunkát (Derültség.) Klebelsberg kultuszminiszter dühösen kifakad. Az országnak komolyabb dolga is van, mint az ilyen mesékkel foglalkozni. Ezzel a kultuszminiszter fogta magát és dühösen eltávozott az ülésteremből. Rothenstein Mór: Ezek a hírek nagyon is komoly formában terjedtek el. (Szabó Imre: „Az egész közvélemény így volt informálva!") Sajnálja, hogy Klebelsberg eltávozott... (Meskó Zoltán: „Mert megfúrta!") ...mert éppen olyan ügyet kíván szóvátenni, amely kell, hogy érdekelje a kultuszminisztert. De talán éppen ezért távozott el Klebelsberg. A Magyar Egyetemi Nyomda a kultuszminiszter fönhatósága alatt áll. Ennek az a története, hogy a tudományos társulatok mintegy másfél évvel ezelőtt összeállottak és a Magyar Tudományos Társulatok Sajtóvállalata címmel nyomdát alakítottak. Ebben a nyomdai részvénytársaságban Klebelsberg is helyet foglalt. Ez a nyomda összeköttetései révén előnyöket tudott magának biztosítani, így a Futurától olcsóbban kapta a papirost és ilyenformán olyan versenyt fejtett ki, amely szinte az üzleti tisztességbe ütközik. Ez a nyomda azután utóbb beolvadt a Magyar EgyetemiNyomdába és ez most is a kultuszminiszter fönhatósága alatt áll. (Rupert Rezső: „Hol a vádlott!") összeférhetetlennek tartja, hogy aktív miniszter egy vállalatnál ilyen szerepet vállaljon. A szakiskolákról beszél még. Erre a célra a kormány nagyon keveset fordít. Amikor Apponyi volt a kultuszminiszter, a nyomdászok szakiskolájuk támogatására 30.000 békebeli koronát kaptak. Most ez a szakiskola semmiféle támogatást sem kap az államtól. Végül kijelentette, hogy a kultusztárca költségvetését nem fogadja el. Petrovácz (wolffista) hangoztatta, hogy a wolffisták a legteljesebb bizalommal vannak eltelve Klebelsberg iránt (Malasits Géza: „Minden okuk megvan rá!") Elismeri, hogy a tanítóság helyzetén valóban javítani kelleme, a költségvetést elfogadja. Szilágyi Lajos (Demokratikus Szövetség) ugyancsak a tanítók szomorú helyzetével foglalkozott A Kamsz, amely közel áll a kormányhoz, megcáfolta Bud pénzügyminiszternek azt a kijelentését, hogy a tanítók egy része már békebeli fizetésének 120%-át éri el. Súlyos panaszok merültek föl a diáknyomorenyhítő akció ellen. Az első diáksorsjegyakció bűncselekmény, amely a bíróság elé való. A Mefhosz vezetősége ellen súlyos vádak merültek föl, a kultuszminiszter részéről azonban nem történt lépés a vizsgálat megindítására és a vétkeseik nem nyerték el büntetésüket. A numerus claususról beszélt ezután. A numerus clausus árt az ország hírnevének, fentartása a legszerencsétlenebb politika. Kíváncsi, mikor mozdulnak már meg a numerus clausus ellen azok az egységespárti képviselők, akik megválasztásuk előtt fogadalmat tettek, hogy küzdeni fognak a numerus clausus ellen. Barabás Samu (egységespárti) beszélt ezután. A keresztény felekezetek között nem volna szabad visszavonást szítani. (Láng János wolffista: „Mondja ezt meg Balthazárnak!") Fölolvassa a váci katoliknus püspök egy levelét, amelyben a püspök közli, hogy nem engedi meg a katolikus vallású tanulóknak, hogy más felekezeti iskolákba járjanak olyan helyeken, ahol katolikus iskola is van és ilyen esetekben a más felekezeti iskolákban nem is engedi meg akatolikus vallás tanítását. (Szijj Bálint: „Szóval nemcsak Balthazárról van szó!") A hitoktatás megtagadása törvénybe ütközik. Kár feszegetni, hogy melyik egyház van jobban ellátva, a katolikus avagy a protestáns. Tény, hogy a protestáns egyháznak nincsenek latifundiumai, a protestáns egyház nem rendelkezik alapítványokkal. A költségvetést elfogadta. Pakots József (demokrata) volt a következő fölszólaló. János-arcú miniszternek nevezte Klebelsberget, mert amíg egyrészt érdeklődéssel fordul a kulturproblémák felé, másrészt minden érdeklődését leköti a pártpolitika és nem tudja magát a szélsőségektől függetleníteni. Csodálatos változáson ment át a miniszter a liberalizmustól egészen az Albrecht-vacsorán hangoztatott jobboldali össze- látott meg". Impresszionista volt... Az individuum anarchizmusa itt voltaképen az oroszlánbőrbe bújt szamár fenyegető föllépésére, a félelmükben támadó gyávák vakmerőségére hasonlít. A festészet határozatlan kontúrjainak a költészetben a burkolt célozgatás, az értelem takargatása, a titokzatos megsejtetés felelt meg. „Esik a hó"-szerű egyszerű állítások józan értelemkimerítésükkel, puszta tartalmiságukkal elviselhetetlenné váltak és lényüknél jóval bonyolultabb megfogalmazásra serkentették az írót. Az egyszerű tartalom elkomplikált formával, az egyszerű viszont elkomplikált tartalommal párosult „Esik a hó", mint egyszerű forma ennélfogva szükségképen sokértelműen kendőzött tartalmat, nagyképű belemagyarázását nyert „szimbólum"-má emelkedett ... A szimbolisták költészetét ma már az önképzőköri középiskolás is az ócskavasak közé dobja. Ez ma már el van intézve. Elintézték maguk a költők, akik az egyszerű tartalmat épp oly külsőségesen cicomázták föl az elkomplikált köntössel, mint ahogy az elkomplikált tartalmat enyelegve kényszerítették az egyszerű formába Maeterlinck Maurice drámáit ez a természetellenes párosítási kedv teszi visszataszítóvá. Emberei vagy fölnőttekként gondolkodnak és ilyenkor gyermek módjára beszélnek, vagy pedig — megfordítva — így ennek módjára gondolkodnak és fölnőttekként beszélnek. A tartalom és forma játszi, de kiélezett ellentéte közönségesen szándékolt, kieszelt kombináció és épp ezért nem adja meg a tűz és jég magasabb értelmű szintézisét. Debussy szándékoltan mollusak muzsikája Maeterlinck költészetével azonos forrásból fakkad. Csupán a zeneszerző finomabb és poétikusabb izlésén mázítik, hogy tisztább légkörben mozoghat. A „Pelléas és Mélisande" zenéje és szövege azonos elgondoláson alapult. A mű két eleme között ez okból csakis a hiábavaló és mesterkélt esztétizálás agyalhat ki fogalmi színvonalkülönbséget. Debussy később maga is belátta ezt. Operája fejlődési útjának közepére esik. Utolsó műveiben, nagyszerű kamaraszonátáiban, trióiban és zongorapredüdjeiben oly bensőségessé, oly intenzívvé fokozta impresszionizmusát, hogy szükségképen vissza kellett térnie a tárgyilagos beállítási módhoz, a művészi objektivizmushoz, a klasszikusok ideáljához. * Az Operaház előadása egységes és stílusos. A teljesítmények középpontjában Márkus László rendezői művészete áll, amely itt valóban megfelelő feladatra akadt. A bámulatos érzékkel és beleéléssel összehangolt színpadi díszletezés e produkció külön nevezetessége lesz. A szikár gótiikus termekkel a rendező talán épp azt a biztos vonalrajzot akarta pótolni, amely magából a műből hiányzik. Marschalkó Rózsi meleg hangon és nagy intelligenciával énekelte Mélisande szerepét. Kár, hogy ezt a komoly és rokonszenves művésznőt éveken át mellőzték és nem segítették képességeihez méltó működési körhöz. Gábor József (Pelléas), Venczell Béla (Arkel király), Budanovits Mária (Genovéva) és Komáronyy Pál (orvos) kielégítően képviselik az előadás irányvonalait. Szemere Árpád azonban meg nem engedhető módon könnyít feladatán, amikor szólamát felerészben csak amúgy elszavalja. A kis Márkus-Szoyer Ilike egészséges fiatalsága még tiltakozik az efajta vértelen recitativók ellen. A gondosan betanított zenekart Rékay Nándor karmester vezényelte. Jemnitz Sándor. 3