Népszava, 1925. december (53. évfolyam, 272–295. sz.)

1925-12-01 / 272. szám

LEV. énfolyaka, 272. sz. Budapest,25 december kead Ára 2000 Mi KLOpracrfti Awu NegyetSvw . K — kfflKMdra Egy hóra .. 4tU»0 K -­kUlOMre Auad­riábam tgj bin .... IK sum K K szEKKE8zr0eäet vra. cown-tm» ir Telefonsz&a Junxel 8—29 te Jtemt S—SO MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁR?* '" KÖZPONTI KÖZLÖNYE /B*"* 1 mBBla XKA.: Kujjaiutujg^ 5000, vkOT­ csp 800 BK, AantrlábraMDO, vas£rnap4000o.K JogonMrUbu 4 dinár, Franchomégbaa 1 Anne, Csetadart­dttbu hétköza. 1.50 ék, vnwnn. 2 fk. ittDanTtZMc Tn, axm­uKk *. sk. J. Ml, J. MI tm J. 7M8 Locarno: Ma írják alá Londonban a locarnói egyez­ményt Egyezménynek mondja a diplomá­cia finom árnyalatokat is kifejező szótára ezt a megállapodást, nem szerződésnek, mert szerződés volt az az írásmű, amelyet Ver­saillesban, Trianonban és St. Germain­ban aláírtak és aláírattak, de ezek a szerződések a kényszer torzszülöttei maradtak és idétlen vigyorgásuk letörülte a mosolyt Európa ar­cáról. Nem szerződés a locarnói paktum, ha­nem egyezmény, mert nem a bosszú és a föl­dön fekvő ellenség mellének szegezett szu­rony, hanem a béke és a nemzetközi meg­egyezés őszinte vágya adja a felek kezébe azt a tollat, amellyel Európa vezető államai ma aláírják a locarnói paktumot. * Évezredeken keresztül fogják ereklye gya­nánt őrizni ezt a tollat a British Museum­ban, hirdetve a megváltást és ítéletet jelentő do­kumentum aláírásának emlékét Megváltás ez az okmány, mert megváltja Európát egy hétéves bizonytalanság kínjaitól, attól a fájó lidércnyomástól, amely a fegyverszünet óta állandóan egy új háború véres fantomjával nyugtalanította az emberiséget megváltja Európát a bizalmatlanság és gyűlölet szelle­meitől, amelyeket ördögi ügyességgel tudtak idézni azok, akik milliók szenvedésén tob­zódnak és milliók halálából élnek. De ítéle­tet is jelent a locarnói paktum; meg nem föllebbenhető, halálos ítéletét annak az ideológiának, amely a történelmi fejlődést véres tömegmarcangolások szakadatlan lán­colatának hirdeti, nem tudományos meggyő­ződésből, hanem alantas, önző, üzleti szem­pontokból, amelyeket bevallani nem mernek, de eltakarni nem tudnak. Az európai kontinens két legnagyobb ál­lama, Német- és Franciaország fogadalmat tesznek a locarnói paktumban az egész vi­lág előtt, hogy egymásra fegyverrel támadni nem fognak és ebbe a fogadalomba a közöt­tük fekvő kis­­Belgiumot is bevonják, hogy áthághatatlan legyen az a fal, amely a két ország gyűlölködött egymástól elválasztja. Megerősíti ezt a falat a két másik európai nagyhatalom, Anglia és Olaszország szava­tossága és ezzel a szavatossággal az angol és olasz nép minden diplomáciai frázisnál job­ban dokumentálja a világ előtt hogy nekik is drága Európa békéje. Ez a fal azonban csak a gyűlölet ágyu­talpon utazó, ólomlábú démonát akadályozza meg halált hozó mozgási szabadságában, a megértés, a béke, a munka, a szeretet részére hid ez a fal, amely járhatóvá teszi a két or­szág között eddig tátongó árkot, az európai pusztulás hiénáinak eddigi búvóhelyét. Meg­értő szeretet és békés munka fogja ezután előmozdítani a német és francia kultúra együttműködését és bár a méretek nagysága folytán és a bürokrácia lassúsága miatt az eredmények nem fognak oly gyorsan bekövet­kezni, amint azt óhajtanánk, szimbolikus je­lentőségűnek kell tartanunk azt a tényt hogy az ellenséges megszálló csapatok azon a napon kezdik meg a kölni zóna kiürítését amelyen a locarnói paktum aláírása tör­ténik. Németország keleti határain nem olyan erős a béke locarnói fala, mint nyugaton, de a nemzetközi bizalom megszilárdulásának itt is kétségtelen jelei mutatkoznak. És ha a pacafimms úttörői nem is mondhatják el, hogy célhoz értek — mert nem értek célhoz sem Keleten, sem Nyugaton és különösen nem értek célhoz a Duna medencéjében —, a mai nap ünnep a pacifizmus életében és az ünnepnap nemcsak azért jó, mert örülni le­het ebben az örömtelen világban, hanem azért is, mert gondolkozni lehet Ha pedig gondolkozunk és anre gondolunk, kik tették lehetővé ennek az egyezménynek a mai aláírását akkor elismeréssel és hálá­val kell gondolnunk arra az erkölcsi testü­letre, amely a pártérdek föláldozásával biz­tosította az egyezmény sorsát. A német szo­ciáldemokrata pártra gondolunk, amely az egyezmény érdekében segítségére sietett egy konzervatív kormánynak akkor, amidőn azt saját konzervatív párthíveinek zöme el­hagyta. A német szociáldemokrata párt óriási taktikai előnyhöz jutott volna egy új választásnál, ha a nacionalisták pártütése miatt kell föloszlatni a német parlamentet de a szociáldemokrata párt eldobta magától ezt a taktikai előnyt, mert az egész német nép és az egész emberiség egyetemes érdekeit fontosabbnak tartja kicsinyes pártszempon­toknál. Ez a példa gondolkozóba kell, hogy ejtsen másokat is, nemcsak Németországban, ha­nem egész Európában. Európa az utóbbi években a legbántóbb széthúzás képét mu­tatta, nemcsak nemzetközi, hanem belpoli­tikai téren is. Ember ember ellen, párt párt ellen, érdekcsoport érdekcsoport ellen a leg­ádázabb küzdelmet folytatja, nem a béke­idők politikai eszközeivel, hanem az esztelen gyűlölség bacillusaitól megfertőzött mér­ges fegyverekkel, mintha a háborús pszichó­zis háború utáni korösszülött démona tar­taná görcsös leigázásban a lelkeket A német példa megmutatta, hogyan lehet fölülemelkedni a gyűlölködő pártérdekek mérges légkörén túl az egyetemesség céljait szolgáló szempontok tisztultabb légkörébe. Legfőbb ideje volna, hogy azok a körök is megtanulják ezt az önzetlenséget amelyek a demokráciát sokszor vádolták hazaárulás­sal, legfőbb ideje, hogy Európa minden országában ez a tisztultabb fölfogás győzzön, nem azokban a jelszavakban, amelyek az egyetemes érdek jelszava alatt önföláldozást kérnek a demokráciától önző csoportok ked­véért, hanem azokban a tettekben, amelyek az önző csoportérdekeket rendelik alá az egyetemes érdekeknek a béke és megértés tisztultabb atmoszférájában, legfőbb ideje, hogy előkészítsék a talajt egy új Locarno részére a belpolitika züllött frontjain. A genfi út Sísérőzenéje, Gróf Bethlen mimesaterekrelk kedden indul Genfbe, politikai barátai azonban mér vasár­nap megszólaltattak egy zenekarra való kísérő muzsikát különböző célo­kat szolgáló útjára. A zenekarban föltétlenül nagy bitek konsta­tálhatók, nemcsak sipító gik­szerek, hanem a különböző instrumentumoknak némileg ellen­iünk, hogy a genfi út kísérőzenéje ma ege­lünk, hogy a genfi út kísérő­zenéje ma egé­szen más, mint amilyen például a múlt esz­tendőben volt. A­kikor még demokráciáról szól­tak a fuvolák és maga a „nagy genfi vándor" is a demokráciának tett szerelmi vallomást a Népszövetség fóruma előtt. Megvolt az össze­hangoltság, diszharmónia nem zavarta a zene­kart és a jóhiszeműek sem sejtették, hogy voltaképen ők lesznek azok, a­kik egy újabb becsapással fognak gazdagodni. Ma már más szelek fújdogálnak. Idehaza legalább is azt hiszik, hogy az európai politikában éles for­dulatot vett a szelek járása és mint kitűnő politikai meteorológusok, sietve hangolják ma­gukat vérmes, de alaptalan föltevéseikhez. A zenekar, mint divatjamúlt nótát, félretette a demokráciát és a vezénszollamok fúvósai és nagydobosai vasárnap már a politikai konzer­vativizmusra zendítettek rá. A konze­rvativiz­m­usért élnek-halnak, ezt jelölték meg nem mindig egyenes politikai útjaik kockakövei­nek. Az­t, hogy a miniszterelnök még a mú­lt héten is a „haladó demokratikus politika" lovagjává ütötte magát, csak megemlítjük, de nem hangsúlyozzuk. Hiszen az ország ügyei­nek mostani vezetői egyáltalában nem szemér­mesek és nem szégyenüik maguikat ma homlok­egyenest ellenkezőjét mondani annak, amit tegnap szilárd meggyőződés gyanánt hirdettek. A belügyminiszter volt az, aki nyíregyházi beszámolójában még a legérthetőbben beszélt. Három pontban foglalta össze a kormányzat feladatait és nyomban hozzátette, hogy e fel­adatok közül kettő már teljesítve is van. Helyreállították a belső rendet és biztosították az államháztartás egyensúlyát A harmadik feladat, amely az volna, hogy most már az egyének boldogulásának előmozdítására kell törekedni, a belügyminiszter szerint szintén teljesülőben van. Ezekkel az állításokkal szem­ben nem kell különösképen megmagyarázni, hogy mennyiben állították helyre a belső ren­det s hogy az ország dolgozó polgárainak mi­lyen rettenetes árat kellett fizetni ők az állam­háztartási egyensúly­­ látszatáért Az I. számu­ rendjavaslat hőse igazán nem büszkélkedhetik a rend helyreállításának munkájával. Mert hiszen az, amit ő egyszerűen rend­nek nevez, a temetők síri csöndje csupán, a csönd mögött erőszakosságok és alantas szekatúrák soroza­tával és emiatt a keserűségnek olyan határ­talan mértékével, amely nem a rend, hanem maga a legvégzetesebb nyugtalanság. Ami pe­dig azt illeti, hogy most már az egyének bol­dogulására fognak törekedni: vájjon akad-e valaki ebben az országban, aki elhiszi, hogy a kormány komolyan akar ilyesmit Nem most először nyilatkoztatták ki ezt a kormány nevé­ben és nem is most először történik meg az, hogy az ígéret csak ígéret marad, egyszerű áltatás — a cselekedeteknek minden komoly szándéka nélkül Ha a belügyminiszter végre elérkezettnek látja az időt annak a kijelenté­sére, hogy a kormány -"nem­ vállalkozott a nemzeti föllángolás megszüntetésére", akkor bevallott mindent, amit eddig gondosan titkolt. Bevallotta, hogy amit a kormány csinál, az az ellenforradalom továbbfolytatása, a „ne­mzeti föllángolás" tüzecské­jének tovább­élesztése, az ellenforradalom egész lelki és er­kölcsi tartalmának vállalása, tehát egy olyan, a kormányzati politika meghirdetése, amely tel­jességgel képtelen arra, hogy azt ország érdeké­ben valami jót tegyen. És csak természetes, hogy mindezt a belügy­miniszter „konzervatív" politikának nevezi. Ez a bő fantázia és a benne megnyilatkozó merész­ség tulajdonképen arra késztet minket, hogy egyáltalában ne törődjünk azzal, hajlandó-e a kormány vagy nem­ szalonképessé tenni az októbri­ánust A belügyminiszter azt mondja, hogy nem, de a belügyminiszternek tudnia kell, hogy az októbrizmus egyáltalában nem pályázik szalonképességre. Mert ami benne po­litikai, szellemi és erkölcsi tartalom, az soha­sem lehet semmiféle finom exkluzivitásnak a magántulajdona. Az oktobrizmus kormány­­képes és annál hamarább lesz tényleges kor­mányzati politika, mennél jobban védelmezi

Next