Népszava, 1926. március (54. évfolyam, 49–73. sz.)
1926-03-16 / 61. szám
.1926 március 14. NÉPSZAVA — Borzalmas vasúti katasztrófa Amerikában. San Joséból (Costarica) jelentik: Alajuele és Carthago között a Virilla-folyón keresztül vezető vasúti hídon egy körülbelül 1000 kirándulót szállító vonat kisiklott. Egy kocsi a vízbe zuhant. A halottak és sebesültek számát közel 300-ra becsülik. Másik, Bostonból érkezett távirat szerint a costaricai vasúti szerencsétlenségnél 178 ember meghalt és 75 sebesült meg. — Éjszaka érkezett távirat jelenti San Joséból. Eddig megállapították, hogy a vasúti szerencsétlenség alkalmával 248 ember meghalt és 93 megsebesült. Bostoni hír szerint az Unity Trust Company közölte, hogy azok a kirándulók, akik a vonaton voltak, Carthagóba igyekeztek, ahol vallási ünnepen akartak résztvenni. A „Magyarság" hazug sajtóbrigantija, mint a megkorbácsolt kutya, szűkölve és egyet-kettőt hátra vakkantva, vonul már vissza rejtekhelyére. A legitimista grófok és papok cselédje a lap vasárnapi számában már bevallja, hogy nem látott, azon a Krisztinavárosban soha meg nem tartott gyűlésen vagy értekezleten, de a korbácsütések nyomán még azt vakkantja vissza, hogy ha nem is vertem arcul a Károlyi-kormány kultuszminiszterét, de „leköptem". De ez az állítása is épp oly hazugság, mint a többi, amitizgalmas riportjában írt az ujjából szopott gyűlésről. A hazug csirkefogó ezt sem tudja soha bebizonyítani, holott könnyen telhetné, ha megtörtént volna és tényleg én inzultáltam volna az illető minisztert. Végül azzal akarja förtelmes hazugságait szépíteni, hogy — engem a kommün bukása után a földmivelésügyi minisztériumban inzultáltak. Ez igaz. Ugyanazok, akik az októberi forradalom és a kommün alatt állandóan előszobáztak nálam és minduntalan szinte undorító módon tettek szolgalelkűségükről tanúbizonyságot, nagy legények lettek a román katonai szuronyok védelme alatt és karhatalmi tisztek társaságában „hősies bátorságot" mutattak velem szemben. Vagyis aljasak és gyávák voltak, mint mindazok, akiknek nincs elvük, csak mindenkor szolgálatra és használatra kész nyelvük a hatalom birtokosaival szemben. Gyáván és aljasan, katonai szuronyok árnyékában, uszított, kutyák módjára támadtak szolgalelkű inzultálóim is reám, mint ahogy most a névtelenség rejtekhelyéről támadt reám hazugságaival a grófi fajvédelem kibérelt tollú brigantija is. Nem tudom, vájjon nem-e egyike azoknak a volt karhatalmi tiszteknek, akik 1919-ben kirabolták a lakásomat és tudják, hogy én egyik-másikról tudom, hogy ki járt nálam „bűnjelek után" kutatni, aminek eredményeképen fehérneműt, gyermekruhákat, órát és más értékeket vittek el — természetesen csupa „hazafiságból" és „keresztény valláserkölcsi alapon" — magánhasználatra. Miért nem nevezi meg magát az „izgalmas riport" írója? Fél? Budapest, 1926 március 16-án. Migray József: — Elitélt. plébános. Akasztó község plébánosa, Szemző János, annak idején erőshangú kérvényt intézett az igazságügy miniszterhez, amelyben az ébredő érzelmeiről ismert plébános azzal vádolta meg a kalocsai törvényszéket és ügyészséget, hogy nem járnak el kellő eréllyel az „országfölforgatók" ellen, hanem ezeknek az ügyeit eltussolják. A kecskeméti törvényszék annak , idején a bíróságot rágalmazó plébánost fölmentette a vád alól. Most a tábla Szemző János plébánost 2.500.000 korona pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet indokolása szerint a bíróság a vádlott öreg korára való tekintettel szabott ki csak pénzbüntetést. Százhúszmillió koronás csalás után Törökországba szökött báró Ghillányi József. A Belvárosi Takarékpénztár Rt. a főkapitányságon napokkal ezelőtt feljelentést tett báró Ghillányi József ellen, aki az intézettől hamvis okmányok alapján 120.000.000 koronát csalt ki. A báró megvásárolta a Magyar Török Kaszinó Hegedűs Sándor utcai helyiségeit, amelybe, többszázmillió koronát fektetett bele, a kaszinó azonban rosszul ment, folyton újabb pénzekre volt szüksége és így anyósának, Jeney Józsefnének nevében egy jótállási nyilatkozatot hamisított, amelyben az bekebelezési engedélyt adott a kölcsön összegének erejéig Szerencs mellett levő birtokára. A bankban Jeneyné megjelenését kérték, amire Ghillányi két barátjával, báró Goumens Leóval és Kunóval igazolta, hogy anyósa betegen fekszik lakásán, de a kölcsön föltételeit magáévá tette. Amikor a bekebelezés megtörtént, Jeneyné értesítette a bankot, hogy arra nem adott engedélyt s ekkor a bank csalás címén megtette a följelentést Ghillányi ellen. A csaló báró azonban időközben Törökországba utazott, Jeneyné pedig nem hajlandó visszavonni panaszát és így a báró ellen a napokban elfogatóparancsot adnak majd ki. A Goumens-fivérek igazolták jóhiszeműségüket. — Tűzoltók pusztultak el a tűzben. A franciaországi Tourcoingból jelentik, hogy egy textiláruház égése közben az oltás munkáit vezető parancsnok és egy altiszt a tűzbe veszett. Tizenöt tűzoltó megsebesült. Töprengés. Mi lenne itt, Jézus Krisztus, Ha a muszka bolsevizmus Megszűnnék egy szép napon? Mit használtunk ki elégszer: Új mumusra hol tennénk szert, Hol lenne új alkalom? Hol kerülne újabb holmi Diktatúrát indokolni Fajvédelmi alapon? Akkor miért léteznének Szűz alatti intézmények. Társaságok, mi fenék? Mit mondanánk Európának. Hogy bunkóval miért járnak A legények mifelénk? Mivel adnánk okát annak, Mikor bombás táncvigalmak során még kileng e nép? A rendszerre, mely gyalázat. Mi volna a magyarázat, Ha nem bolsi félelem? Mivel tudnánk levágni hát A bitang demokráciát. Hogy elnyúljék véresen? Mit szónának Vicziánék, Ha a bolsi bekrepálnék Egy szép napon, édesem? Kiadatási eljárás indult két kereskedő ellen. A budapesti főkapitányság megkeresésére a bécsi rendőrség hétfőn letartóztatta Lebovits Zsigmond 33 éves és Friedländer Zsigmond 69 éves kereskedőt, akik becsapták Haim Jamies budapesti bankárt, azután Bécsbe menekültek. Mindkettőjüket az országos törvényszék fogházába szállították. A bécsi rendőrfőnökség értesítésére a hatóságok megindították a két kereskedő Budapestre hozatala érdekében a kiadatási eljárást. — összeestek az utcán. Kozár István 27 éves magántisztviselő a Gyulai Pál utcában, — Horváth István 28 éves tisztviselő a Barossutca 38. számú ház előtt, — Dobner Vencel 50 éves lakatos a Bethlen-utcában, — Sulyok Margit 24 éves háztartási alkalmazott a Boráros-téren, — Hackmann Károly 67 éves napszámos a Teleki-téren és SzabóJánosné 52 éves asszony a Gyáli-úton hirtelen rosszul lett és összeesett. A mentők valemenyüüket a kórházba szállították. Foss József prédikált vasárnap, de nem a mázai hadiözvegyeknek és a munkanélküli bányamunkásoknak, akiknek ügyes-bajos dolgaival a papi borjárandóság körül lapunk más helyén foglalkozunk, hanem a budapesti belvárosi templomban szólott a „Szent Imre-kollégium" leventéihez. A nagyprépost úr a „tekintélyek pusztulásáról és a háború meg a forradalom destrukciójáról" elmélkedett, amely oda vezetett, hogy „királyi és császári trónok omlottak össze". Úgy szólott, mintha a háborúért, a szörnyű, kegyetlen nagy embermészárlásért nem a trónjukról elkergetett, vagy országukból gyáván megszökött császári és királyi „tekintélyek" volnának a felelősek, hanem a háborúvágóhídjára hajszolt dolgozó nép. És a világ fölemelkedése a nyomorúságból, a szenvedések poklából, attól függne, hogy az összeomlott „tekintélyek" visszakerülnek-e újra a „tekintélyek"-nek, mert nélkülöik az emberiség ,,kifosztottalak, boldogtalannak, sülyedőnek érzi magát". Csak az a csodálatos, hogy sem az amerikai Egyesült Államok, se Svájc, Franciaország vagy Németország dolgozó néposztályai nem érzik magukat a „tekintélyek", az ,,uralkodók hiánya miatt" se kifosztottaknak, se boldogtalanoknak, se sülyedőknek. A tiszta erkölcsök szükségéről is beszélt a nagyprépost népjóléti miniszter úr. Bizony, erre nagyon nagy szükség volna mindjárt ott, a saját közelében, a kurzus kormányzati rendszerében, amely utat engedett a különböző ki- és beviteli panamáknak, büntetlenül hagyta, az erzsébetvárosi és a csongrási bombamerényleteket, nem találta meg a különböző „hazafias" gyilkosságok tetteseit és lehetővé tette a frankhamisítás bűntényét, mégpedig az ország rendőrfőkapitányának vezérlete alatt. Mi is valljuk: nagy szükség volna már az országban tiszta erkölcsökre, amelyek ránk is fognak köszönteni, mihelyt gróf Bethlen István kormánya elhagyja a helyét s a kurzus uralmát, a demokrácia egyszerű, polgári erkölcsei váltják föl. — Arisztokraták vigasssáros éjszakája a Lipótvárosban. A magyar rónán hullámokban reng a kalász, a magyar rónán nehéz verejtékre parasztok napestig munkálkodnak. Tiszáninnen-Tiszántul rónáiból, a Dunántúl lankáiból, a dolgozók verejtékéből dus áldás fakad nagybirtoku magmásoknak. Gazdagság, életbibás, örömvágy, világszépségek: mindmind csak az övék — nékik kamatozik rög és verejték. Telik bőségesen a kamatokból élet örömökre, telik a kamatból néhanapján való jótékonykodásra is. Mindkettőre telne külön is, de mennyivel egyszerűbb egy suba alá keríteni a kettőt és ha már áldozatot kell hozni .A jótékonyság oltára előtt, úgy hozni az áldozatot, hogy abból is csak öröm háruljon rájuk. Ilyen intenciók eredménye volt a szombat éjjeli úgynevezett jótékonycélú „főúri" előadás a Vígszínházban. Amikor a kezdéssel jelzett, időpontra kiértünk a színházba, a nézőtér már nagyjában megtelt az előadás közönségével. Rövid terepszemle után megállapítottuk, hogy gróf Salm és társainak előadásar, a Múzeum utca címeres oligarchiát és a Szudvayutca plutokratát egyaránt kíváncsiskodtak. Páholyokban, földszinten fényes urak, asszonyságok ültek, fönt a karzaton azonban helyetfoglaltak polgári családok ábrándos leánygyermekei is. Hivatalnok-leányok, boltoskisasszonyok eljöttek megnézni, miként festenek szentimentális regényük hősei a valóságban. Nem tudom, ktermeződtek, vagy megszürkültek a látottak után bohókás ábrándjaik? A magunk részéről ki kell jelentenünk, hogy rosszabbra voltunk elkészülve. Féltünk nagyon, hogy főúri dilettantizmusukat nemzeti szinti csomagolásban szolgálják majd föl és a mondások értéktelenségét a trikolor fényében próbálják elviselhetővé tenni. Nem így történt. Csak azt adták, ami lényegük. Az éjjeli mulatók inkognito páholyának mélyéből szerzett tapasztalatok, a parkottáncosok, az éjjeli élet ezen szegénylegényeitől kikölcsönzött mozdulatok, egész jól érvényesültek táncprodukcióikban és előadott darabjukban, abban a darabban, amelyet a főurak színházán kívül nálunk csak a Folies Caprice-ban, a Trocadero-mulatóban kultiváltak eddig. El kell azonban ismerni, hogy ezen a téren nem utolsók. Őgrófságok között néhány igen kiváló parkettáncos talentumot fedeztünk föl — csak sajnálatos az ország szempontjából, hogy nem ezen a téren keresnek érvényesülést —,lámáik között petsig akadt olyan is, aki dekadens lényével, temperamentumával a fönt érintett helyeken is sokra vinné. Az előadás kulminációs pontjának a „Divatrevü"-t tartogatták. Ebben jutott főszerephez a hírhedt és véreskezű Salm gróf, az a Salm, akinek nevéhez fűződik ártatlanul legyilkolt emberek özvegyeinek és árváinak könnye, zokogása, soha el nem múló bánata. A „Divatrevü" egyébként „óriási" sikerű volt. Káprázatos ruhákban, estélyi toalettekben vonultak föl egymás után a magas növésű, a „Probirmanwit" szerepére igen alkalmas (íme egy újabb foglalkozásilehetőség) arisztokrata hölgyek. A Salm volt a kikiáltó, tört magyarsággal jelentette be az egymás után következő kreációkat és ha tenyerébe csapott, már hozták is az újabb áldozatot — pardon — mannequin-t. Sokáig, csaknem a kora reggeli órákig tartott el az előadás. A magyar rónák robotosainak már virradásra kukorékolt a kakas, nekik már készülődni kellett lassacskán a dolgos élethez, hogy az uraságok továbbra is gond nélkül mulathassanak. (f. g.) — Egy kis detektivnyomozás ... Papp Gábor államrendőrség! detektív néhány esztendővel ezelőtt valami csalási ügyben nyomozott, amelyben a sértett fél is megbízott a nyomozással egy magándetektívet: Tiszányi Györgyöt. Az állami és magándetektív elhatározták, hogy közösen folytatják le a nyomozást, amelyhez nyomban hozzá is láttak, mégpedig oly módon, hogy miután egyik kocsmában alaposan bebotoztak, éjjel berontottak Székely Imre lakásába, akire durván rátámadtak, hogy nála bujkál a keresett sikkasztó. Székely tiltakozott a durva föllépés ellen, amire a részeg nyomozók nekiestek, majd magukkal hurcolták különböző helyekre, végül pedig a rendőrségre. Miután Székelynek sikerült magát tisztáznia, a két nyomozót följelentette. A törvényszék annak idején Papp Gábor államrendőrségi detektívet 3 hónapi fogházra és hivatalvesztésre, Tiszányi Györgyöt pedig 6 hónapi fogházra ítélte. Most a tábla ezt az ítéletet helybenhagyta. — A halál önkéntesei. Kormos Pál 19 éves asztalos a Tél utca 9. számú házban levő lakásán fölakasztotta magát. Amire a házbeliek rátaláltak, már halott volt. A Steiner Margit 25 éves leány a Rákóczi út 76. számú ház ötödik emeletéről levetette magát és az udvar kövezetén szörnyethalt. A holttesteket a törvényszéki orvostani intézetbe szállították. — P. Teréz 31 éves varrónő az Erzsébet királyné ut 30. számú házban, levő lakásán ismeretlen méreggel megmérgezte magát. Eszméletlen állapotban került a Rókus-kórházba. — 15. .Józefné 53 éves nyugdíjas asszony kelenvölgyi lakásán morfiummal mérgezte meg magát. A mentők őt is a Rókus-kórházbaállították. A Cs. Béla 18 éves katonai reáliskolai tanuló Koráll utca 21. számi házban levő lakásán mellbelőtte magát. A mentők súlyos sérülésével a Rókust kórházba vitték. 13