Népszava, 1926. március (54. évfolyam, 49–73. sz.)

1926-03-16 / 61. szám

.1926 március 14. NÉPSZAVA — Borzalmas vasúti katasztrófa Ameriká­ban. San Joséból (Costarica) jelentik: Ala­juele és Carthago között a Virilla-folyón ke­resztül vezető vasúti hídon egy körülbelül 1000 kirándulót szállító vonat kisiklott. Egy kocsi a vízbe zuhant. A halottak és sebesültek szá­mát közel 300-ra becsülik. Másik, Bostonból ér­kezett távirat szerint a costaricai vasúti sze­rencsétlenségnél 178 ember meghalt és 75 se­besült meg. — Éjszaka érkezett távirat jelenti San Joséból. Eddig megállapították, hogy a vasúti szerencsétlenség alkalmával 248 ember meghalt és 93 megsebesült. Bostoni hír szerint az Unity Trust Company közölte, hogy azok a kirándulók, akik a vonaton voltak, Carthagóba igyekeztek, ahol vallási ünnepen akartak részt­venni.­­ A „Magyarság" hazug sajtóbrigantija, mint a megkorbácsolt kutya, szűkölve és egyet-kettőt hátra vakkantva, vonul már vissza rejtekhelyére. A legitimista grófok és papok cselédje a lap vasárnapi számában már be­vallja, hogy nem látott, azon a Krisztina­városban soha meg nem tartott gyűlésen vagy értekezleten, de a korbácsütések nyomán még azt vakkantja vissza, hogy ha nem is vertem arcul a Károlyi-kormány kultuszminiszterét, de­­ „leköptem". De ez az állítása is épp oly hazugság, mint a többi, amit­­izgalmas riport­­jában írt az ujjából szopott gyűlésről. A ha­zug csirkefogó ezt sem tudja soha bebizonyí­tani, holott könnyen telhetné, ha megtörtént volna és tényleg én inzultáltam volna az illető minisztert. Végül azzal akarja förtelmes hazugságait szépíteni, hogy — engem a kom­mün bukása után a földmivelésügyi miniszté­riumban inzultáltak. Ez igaz. Ugyanazok, akik az októberi forradalom és a kommün alatt állandóan előszobáztak nálam és minduntalan szinte undorító módon tettek szolgalelkűségük­ről tanúbizonyságot, nagy legények lettek a román katonai szuronyok védelme alatt és karhatalmi tisztek társaságában „hősies bátor­ságot" mutattak velem szemben. Vagyis alja­sak és gyávák voltak, mint mindazok, akiknek nincs elvük, csak mindenkor szolgálatra és használatra kész nyelvük a hatalom birtoko­saival szemben. Gyáván és aljasan, katonai szuronyok árnyékában, uszított, kutyák mód­jára támadtak szolgalelkű inzultálóim is reám, mint ahogy most a névtelenség rejtekhelyéről támadt reám hazugságaival a grófi fajvéde­lem kibérelt tollú brigantija is. Nem tudom, vájjon nem-e egyike azoknak a volt kar­hatalmi tiszteknek, akik 1919-ben kirabolták a lakásomat és tudják, hogy én egyik-másikról tudom, hogy ki járt nálam „bűnjelek után" kutatni, aminek eredményeképen fehérneműt, gyermekruhákat, órát és más értékeket vittek el — természetesen csupa „hazafiságból" és „keresztény valláserkölcsi alapon" — magán­használatra. Miért nem nevezi meg magát az „izgalmas riport" írója? Fél? Budapest, 1926 március 16-án. Migray József: — Elitélt. plébános. Akasztó község plébánosa, Szemző János, annak idején erőshangú kér­vényt intézett az igazságügy miniszterhez, amelyben az ébredő érzelmeiről ismert plébá­nos azzal vádolta meg a kalocsai törvényszé­ket és ügyészséget, hogy nem járnak el kellő eréllyel az „országfölforgatók" ellen, hanem ezeknek az ügyeit eltussolják. A kecskeméti törvényszék annak , idején a bíróságot rágal­mazó plébánost fölmentette a vád alól. Most a tábla Szemző János plébánost 2.500.000 ko­rona pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet indoko­lása szerint a bíróság a vádlott öreg korára való tekintettel szabott ki csak pénzbüntetést.­­ Százhúszmillió koronás csalás után Török­országba szökött báró Ghillányi József. A Bel­városi Takarékpénztár Rt. a főkapitányságon napokkal ezelőtt feljelentést tett báró Ghillányi József ellen, aki az intézettől hamvis okmányok alapján 120.000.000 koronát csalt ki. A báró megvásárolta a Magyar Török Kaszinó Hege­dűs Sándor­ utcai helyiségeit, amelybe, többszáz­millió koronát fektetett bele, a kaszinó azon­ban rosszul ment, folyton újabb pénzekre volt szüksége és így anyósának, Jeney Józsefnének nevében egy jótállási nyilatkozatot hamisított, amelyben az bekebelezési engedélyt adott a kölcsön összegének erejéig Szerencs mellett levő birtokára. A bankban Jeney­né megjelené­sét kérték, amire Ghillányi két barátjával, báró Goumens Leóval és Kunóval igazolta, hogy anyósa betegen fekszik lakásán, de a köl­csön föltételeit magáévá tette. Amikor a be­kebelezés megtörtént, Jeneyné értesítette a bankot, hogy arra nem adott engedélyt s ekkor a bank csalás címén megtette a följelentést Ghillányi ellen. A csaló báró azonban időköz­ben Törökországba utazott, Jeneyné pedig nem hajlandó visszavonni panaszát és így a báró ellen a napokban elfogatóparancsot adnak majd ki. A Goumens-fivérek igazolták jó­hiszeműségüket. — Tűzoltók pusztultak el a tűzben. A fran­ciaországi Tourcoingból jelentik, hogy egy textiláruház égése közben az oltás munkáit ve­zető parancsnok és egy altiszt a tűzbe veszett. Tizenöt tűzoltó megsebesült. Töprengés. Mi lenne itt, Jézus Krisztus, Ha a muszka bolsevizmus Megszűnnék egy szép napon? Mit használtunk ki elégszer: Új mumusra hol tennénk szert, Hol lenne új alkalom? Hol kerülne újabb holmi Diktatúrát indokolni Fajvédelmi alapon? Akkor miért léteznének Szűz­ alatti intézmények. Társaságok, mi fenék? Mit mondanánk Európának. Hogy bunkóval miért járnak A legények mifelénk? Mivel adnánk okát annak, Mikor bombás táncvigalmak során még kileng e nép? A rendszerre, mely gyalázat. Mi volna a magyarázat, Ha nem bolsi­ félelem? Mivel tudnánk levágni hát A bitang demokráciát. Hogy elnyúljék véresen? Mit szónának Vicziánék, Ha a bolsi bekrepálnék Egy szép napon, édesem? ­ Kiadatási eljárás indult két kereskedő ellen. A budapesti főkapitányság megkeresé­sére a bécsi rendőrség hétfőn letartóztatta Lebovits Zsigmond 33 éves és Friedländer Zsigmond 69 éves kereskedőt, akik becsapták Haim J­amies budapesti bankárt, azután Bécsbe menekültek. Mindkettőjüket az orszá­gos törvényszék fogházába szállították. A bécsi rendőrfőnökség értesítésére a hatóságok megindították a két kereskedő Budapestre ho­zatala érdekéb­en a kiadatási eljárást. — összeestek az utcán. Kozár István 27 éves magántisztviselő a Gyulai Pál­ utcában, — Horváth István 28 éves tisztviselő a Baross­utca 38. számú ház előtt, — Dobner Vencel 50 éves lakatos a Bethlen-utcában, — Sulyok Margit 24 éves háztartási alkalmazott a Bor­áros-téren, — Hackmann Károly 67 éves nap­számos a Teleki-téren és Szabó­­Jánosné 52 éves asszony a Gyáli-úton hirtelen rosszul lett és összeesett. A mentők valemen­yüü­ket a kórházba szállították. Foss József prédikált vasárnap, de nem a mázai hadiözvegyeknek és a munkanélküli bányamunkásoknak, akik­nek ügyes-bajos dolgaival a papi borjáran­dóság körül lapunk más helyén foglalko­zunk, hanem a budapesti belvárosi templom­ban szólott a „Szent Imre-kollégium" leven­téihez. A nagyprépost úr a „tekintélyek pusztulá­sáról és a hábo­rú meg a forradalom destruk­ciójáról" elmélkedett, amely oda vezetett, hogy „királyi és császári trónok omlottak össze". Úgy szólott, mintha a háborúért, a ször­nyű, kegyetlen nagy embermészárlásért nem a trónjukról elkergetett, vagy országukból gyáván megszökött császári és királyi „te­kintélyek" volnának a felelősek, hanem a háború­­vágóhídjára hajszolt dolgozó nép. És a világ fölemelkedése a nyomorúságból, a szenvedések poklából, attól függne, hogy az összeomlott „tekintélyek" visszakerülnek-e újra a „tekintélyek"-nek, mert nélkülöik az emberiség ,,kifosztottalak, boldogtalannak, sülyedőnek érzi magát". Csak az a csodálatos, hogy sem az ame­rikai Egyesült Államok, se Svájc, Francia­ország vagy Németország dolgoz­ó néposz­tályai nem érzik magukat a „tekintélyek", az ,,uralkodók hiánya miatt" se kifosztottaknak, se boldogtalanoknak, se sülyedőknek. A tiszta erkölcsök szükségéről is beszélt a nagyprépost népjóléti miniszter úr. Bizony, erre nagyon nagy szükség volna mindjárt ott, a saját közelében, a kurzus kormány­zati rendszerében, amely utat engedett a kü­lönböző ki- és beviteli panamáknak, büntet­lenül hagyta, az erzsébetvárosi és a csongrási bombamerényleteket, nem találta meg a különböző „hazafias" gyilkosságok tetteseit és lehetővé tette­­ a frankhamisítás bűn­tényét, még­pedig az ország rendőrfőkapi­tányának vezérlete alatt. Mi is valljuk: nagy szükség volna már az országban tiszta erkölcsökre, amelyek ránk is fognak köszönteni, mihelyt gróf Bethlen István kormánya elhagyja a helyét s a kur­zus uralmát, a demokrácia egyszerű, polgári erkölcsei váltják föl. — Arisztokraták vigasssáros éjszakája a Lipótvárosban. A magyar rónán hullámokban reng a kalász, a magyar rónán nehéz vere­j­tékre parasztok napestig munkálkodnak. Ti­száninnen-Tiszántul rónáiból, a Dunántúl lan­káiból, a dolgozók verejtékéből dus áldás fakad nagybirtoku magmásoknak. Gazdagság, életbib­ás, örömvágy, világ­szépségek: mind­mind csak az övék — nékik kamatozik rög és verejték. Telik bőségesen a kamatokból élet örömökre, telik a kamatból néhanapján való jótékonykodásra is. Mindkettőre telne külön is, de mennyivel egyszerűbb egy suba alá ke­ríteni a kettőt és h­a már áldozatot kell hozni .A jótékonyság oltára előtt, úgy hozni az áldo­zatot, hogy abból is csak öröm háruljon rájuk. Ilyen intenciók eredménye volt a szombat éjjeli úgynevezett jótékonycélú „főúri" elő­adás a Vígszínházban. Amikor a kezdéssel jel­zett, időpontra kiértünk a színházba, a nézőtér már nagyjában megtelt az előadás közönségé­vel. Rövid terepszemle után megállapítottuk, hogy gróf Salm és társainak előad­á­sar, a Múzeum­ utca címeres oligarchiát és a Szudvay­utca plutokratát egyaránt kíváncsiskodtak. Páholyokban, földszinten fényes urak, asszony­ságok ültek, fönt a karzaton azonban helyet­foglaltak polgári családok ábrándos leány­gyermekei is. Hivatalnok-leányok, boltos­kisasszonyok eljöttek megnézni, miként feste­nek szentimentális regényük hősei a valóság­ban. Nem tudom, kterm­eződtek, vagy meg­szürkültek a látottak után bohókás ábránd­jaik? A magunk részéről ki kell jelentenünk, hogy rosszabbra voltunk elkészülve. Féltünk nagyon, hogy főúri dilettantizmusukat nem­zeti szinti csomagolásban szolgálják majd föl és a mondások értéktelenségét a trikolor fé­nyében próbálják elviselhetővé tenni. Nem így történt. Csak azt adták, ami lényegük. Az éjjeli mulatók inkognito páholyának mélyéből szerzett tapasztalatok, a parkottáncosok, az éjjeli élet ezen szegénylegényeitől kikölcsön­zött mozdulatok, egész jól érvényesültek tánc­produkcióikban és előadott darabjukban, abban a darabban, amelyet a főurak színházán kívül nálunk csak a Folies Caprice-ban, a Trocadero-mulatóban kultiváltak eddig. El kell azonban ismerni, hogy ezen a téren nem utolsók. Őgrófságok között néhány igen kiváló parkettáncos talentumot fedeztünk föl — csak sajnálatos az ország szempontjából, hogy nem ezen a téren keresnek érvényesülést —,­­lámáik között petsig akadt olyan is, aki dekadens lényével, temperamentumával a fönt érintett helyeken is sokra vinné. Az előadás kulminá­ciós pontjának a „Divatrevü"-t tartogatták. Ebben jutott fő­szerephez a hírhedt és véres­kezű Salm gróf, az a Salm, akinek nevéhez fűződik ártatlanul legyilkolt emberek özve­gyeinek és árváinak könnye, zokogása, soha el nem m­úló bánata. A „Divatrevü­" egyébként „óriási" sikerű volt. Káprázatos ruhákban, estélyi toalettekben vonultak föl egymás után a magas növésű, a „Probirmanwit" szerepére igen alkalmas (íme egy újabb foglalkozási­­lehetőség) arisztokrata hölgyek. A Salm volt a kikiáltó, tört magyarsággal jelentette b­e az egymás után következő kreációkat és ha te­nyerébe csapott, már hozták is az újabb áldo­zatot — pardon — mannequin-t. Sokáig, csak­nem a kora reggeli órákig tartott el az elő­adás. A magyar rónák robotosainak már vir­radásra kukorékolt a kakas, nekik már készü­lődni kellett lassacskán a dolgos élethez, hogy az uraságok továbbra is gond nélkül mulat­hassanak. (f. g.) — Egy kis detektivnyomozás ... Papp Gábor államrendőrség! detektív néhány esztendővel ezelőtt valami csalási ügyben nyomozott, amelyben a sértett fél is megbízott a nyomo­zással egy magándetektívet: Tiszányi Györ­gyöt. Az állami és magándetektív elhatározták, hogy közösen folytatják le a nyomozást, amelyhez nyomban hozzá is láttak, mégpedig oly módon, hogy miután egyik kocsmában ala­posan bebotoztak, éjjel berontottak Székely Im­re lakásába, akire durván rátámadtak, hogy nála bujkál a keresett sikkasztó. Székely tiltakozott a durva föllépés ellen, amire a ré­szeg nyomozók nekiestek, majd magukkal hur­colták különböző helyekre, végü­l pedig a rendőrségre. Miután Székelynek sikerült ma­gát tisztáznia, a két nyomozót följelentette. A törvényszék annak idején Papp Gábor állam­rendőrségi detektívet 3 hónapi fogházra és hivatalvesztésre, Tiszányi Györgyöt pedig 6 hó­napi fogházra ítélte. Most a tábla ezt az íté­letet helybenhagyta. — A halál önkéntesei. Kormos Pál 19 éves asztalos a Tél­ utca 9. számú házban levő laká­sán fölakasztotta magát. Amire a házbeliek rátaláltak, már halott volt. A Steiner Margit 25 éves leány a Rákóczi­ út 76. számú ház ötö­dik emeletéről levetette magát és az udvar kö­vezetén szörnyethalt. A holttesteket a törvény­széki orvostani intézetbe szállították. — P. Te­réz 31 éves varrónő az Erzsébet királyné­ ut 30. számú házban, levő lakásán ismeret­len mé­reggel megmérgezte magát. Eszméletlen álla­potban került a Rókus-kórházba. — 15. .Józ­­efné 53 éves nyugdíjas asszony kelenvölgyi laká­sán morfiummal mérgezte meg magát. A men­tők őt is a Rókus-kórházba­­­állították. A Cs. Béla 18 éves katonai reáliskolai tanuló Koráll­ utca 21. szám­i házban levő lakásán mellbelőtte magát. A mentők súlyos sérülésé­vel a Rókust kórházba vitték. 13

Next