Népszava, 1926. április (54. évfolyam, 74–97. sz.)

1926-04-01 / 74. szám

14 ájult meredtségbe kényszerítő frankhamisí­tással, végigtekintve a bezárult boltocskák, műhelyek, üzemek, gyárak, telepek során, akad­h­at-e egyetlen pont is, amely felé duzzadó re­ménnyel, jobb sorsba vetett hittel tekinthe­tünk? Számíthatun­k-e ennek a kormányzati rendszernek a segítségére abban a halálküzde­lemben, amelyet most a mindennapiért vívünk? Várhatunk-e csodát közgazdasági életünktől, amelynek összezsugorodott, vértelen ereiben csak mutatványpéldány néhány életképes sejt? Nem és nem! Csa­k a magunk erejére számít­hatunk, csak egy olyan hatalmas és egységes összefogás segíthet rajtunk, amely gátat tud vetni a romboló árnak és leküzdhetetlen partot tud építeni a szakadék szélén. Ezt a gigászi munkát, amelyre a leghatal­masabb erő, a létföntartás puszta ösztöne kény­szeríti a magyar munkásságot, csak annak a minden ellenségünket megmutató, minden ve­szedelemre figyelmeztető, mindent tisztán látó és mutató reflektornak szerteáradó, melegítő és hitünket, bizalmunkat fölrázó fénye mellett tudjuk elvégezni, amit ma a Népszava jelent. A szakadék szélén, az irtózatos zuhanást meg­előző perceikben karoló érzéssel, diadalmas szo­lidaritással álljon hát a Népszava mellé nyo­morúságos életü­nk minden megtiport, kiuzso­rázott, éhező párnája és az összeverődő proletár -szívek melege olyan kimeríthetetlen erőforrása lesz a mi egyetlen fényszórónknak, a Népsza­vának, hogy diadalmas és zavartalan ragyogá­sának boltozata alatt kiépíthetjük az élet tel­jességéért vívott harcun­k megvívhatatlan bás­tyáit. Ellentétek Jugoszlávia és Románia között. Belgrádból táviratozzák, hogy a költségvetési előirányzatba az utolsó pillanatban egy módo­sítást iktattak be, amelynek igen nagy ki­hatása lehet Jugoszlávia és Románia viszo­nyára. A román kormány ugyanis idáig azt a gyakorlatot követte, hogy a jugoszláv állam­polgároknak román területen fekvő birtokait mind elkobozta. Ez az intéz­kedés természet­szerűen sok embert késztetett arra, hogy Ro­mánia javára optáljon. A jugoszláv kormány ezzel a magatartással szemben kénytelen volt föllépni a jugoszláv állampolgárok védelmére. A miniszterelnök, a külügyminiszter és a pénz­ügyminiszter megbeszélést tartottak, amelyen elhatározták, hogy Romániával szemben meg­torlással élnek és a román kormány gyakorla­tát hasonló gyakorlattal viszonozták. Ezt az elvet érvényesítette a költségvetési előirány­zatba most beiktatott módosítás, amelynek ér­telmében a földművelésügyi reform miniszte­rét fölhatalmazták arra, hogy a román állam­polgároknak jugoszláv területen levő javait egytől-egyig elkobozhassa. Vagyis, mint min­dig, ha a kormányok között ellentétek támad­nak, az alattvalókon verik el a port. Az osztrák állami üzemek munkásainak moz­galma. Bécsből jelentik. Az állami üzemek kö­veteléseinek ügyében a kancellár kedden tájé­kozást kért a pénzügyminisztertől. Kollmann pénzügyminiszter szerdán megkezdi a tárgya­lást a munkások képviselőivel. NÉPSZAVA Fran Sivila­m III. és a füstös szervezetett. • K­r. • Teleki Pál a rendőrségen történt Kihallgatása után nyomban fölsietett a miniszterelnökh­öz. Bethlen miniszterelnök kedden este vissza­érkezett a fővárosba és néhány napi távollét után újra átvette a miniszterelnökség vezeté­sét. Szerdán délelőtt Klebelsberg kultuszmi­niszterrel tanácskozott a miniszterelnök a val­lás- és tanulmányi alap ügyében és ennek so­rán Bethlen — K­ir szerint — különböző faj­védő vállalkozások szanálásának a lehetősé­geit is megvitatta Klebelsberggel. A titkos szervezetek ügyében tárgyalt a miniszterelnök Perényi Zsig­monddal, aki — egyes ellenzéki politikusok értesülése szerint — ugyanannak a titkos társaságnak volt a tagja, amelynek vezető­ségében maga Bethlen miniszterelnök, va­lamint Teleki Pál és Ráday Gedeon is he­lyet foglaltak. Egyébként Teleki Pál kedden, nyomban az­után, hogy a frankhamisításban való szere­péről a rendőrségen újabb vallomást tett, föl­sietett a miniszterelnökségre, de mivel ekkor Bethlen még nem tartózkodott a fővárosban, szerdán ismét fölkereste a m­iniszterelnököt. Bethlennek a titkos társaságok ügyében való információs tárgyalásai természetesen nem azt a célt szolgálják, hogy a miniszterelnök adatokat gyűjtsön a titkos szervezetek ellen. Hiszen Bethleni kijelentette, hogy az ellenzék­től vár ilyen adatokat, mert ő, aki maga is tagja volt az egyik titkos alakulatnak, azt sem tudja, mi fán teremnek az egész országot be­hálózó titkos szervezetek. Bethlen tehát inkább azért tartotta szükségesnek, hogy titkos társa­ságbeli bajtársaival tanácskozzék és a frank­hamisítás óta nagyon is rendszertelenül funk­cionáló emlékezetében a régi bajtársi emléke­ket fölfrissítse, mert válaszolni akar arra a leleplezésre, hogy Baross Gáborral együtt sze­repelt a neve az Etelközi Szövetség című tit­kos szervezet taglistáján. A miniszterelnök tehát most puhatolódzik, hogy a titkos szervezetben való szereplését mivel és hogyan mentegethetné. Bethlen ugyanis sejti, hogy ezt a leleplezést újabb leleplezések követhetik, amelyek azután végkép diszkveilizálják a titkos szervezetek föloszlatására irányuló ígéreteit. Kétségtelen, hogy az 1926—27. évi költségve­tés tárgyalása újabb, immár harmadik frank­vitává alakul majd ki. És ez a vita egyben alkalmul fog szolgálni arra, hogy az ellenzék a kormánynak a titkos alakulatokkal való kapcsolatait és azt a tervszerűen toleráns magatartást, amelyet Bethlenek tanúsítottak a titkos társaságok gaztetteivel szemben, a kor­m­ányelnökön számon k­érje. Bethlen és vezér­kara ezért feszengő aggodalommal néz az új költségvetési vita elé. Ezeknek a kormánypárti aggodalmaknak ad kifejezést az egységes párt frankszakértője, Rubinek István is, az esti fa­minden egységes volt, a táj messzi-messzi lát­szott, zöld ragyogásban, tisztán rezgő éteres frisseségben. Fräulein Langer ülőhelyzethez szokott, betegesen nehéz testét boldogan nyúj­tóztatta, reum­ás lábait fürösztötte a drága melegben, fájó térdeit ropogtatta, lassan szok­tatgatta magát a nagyszerű elter­üléshez. Így, háton fekve, ére­zve teste alatt a föld biztos tám­asztékát, elnyúlva a teljes lehetőségben, milyen elégült ember volt a Fräulein Langer! Mert arra, hogy így egészen kinyújtózhatott, hogy nagyi, a sok üléstől fájdalmasra súlyoso­dott testét bő hellyel kínálhatta, már alig emlékezett. Mindig kőházakba szegezetten élt, a kevéske napi bérért küzdött és szűk, kemény ágyban álmodta át a tikkadt éjszakákat. Ez el­képzelhetetlenül nagy jó volt a sorstól, ez a tágasság, kényelmesség, ez a bőven alázuhanó napos melegség... Kis, áhítatos imák, meg nagy-nagy levegőzé­sek közt könnyen és hamar eltelt a hat ünnep­nap. Aztán folytatódott a régi élet, a meg­szokott munka: reggel nyolckor becsöngetett valamelyik polgárcsalád lakásán, megitta a kávét és leült a géphez. A masina fölé gör­nyedve érezte suhanni maga fölött az órákat, míg a toronyba rakott varraivaló lassan fo­gyott kezének munkája alatt. Néha egy percre abbahagyta a varrást és ilyenkor megropog­tatta mind a tíz ujját. Aztán végigdörzsölte a térdeit, mert azok fájtak a legjobban. A vilá­gosság miatt a gép mindenütt az ablak alatt állt és igy a hideg éppen oda húzott. Munkaadó asszonyai néha leültek melléje, gombokat varrtak a már kijavított fehér­neműre, bestoppolták az apróbb lyukakat és meséltek a szomszédokról. Hogy ott szemben ki lakik, hogy annak a másik családnak hány gyermeke van és hogy a különböző lakásoknak milyen a beosztásuk. Beszélgetés közben ő is elmondta, hogy két kis szobája van, hogy a nagyobbik szobában már tíz éve lakik egy öreg tanító, aki nyáron át Csehszlovákiába utazik a pókban közölt következő nyilatkozatában: -- Nagyon helytelen taktika volna az ellenzék részéről, ha a húsvéti szünet után újból a frankhamisítás ügyé­vel foglakoznék, ahelyett, hogy megelégednék a titkos társaságok kérdésével. Bethlen miniszterelnök húsvét után nyomban össze fogja hívni a pártközi konferenciát és számít arra, hogy az ellenzéknek itt megjelenő vezető tagjai elő fogják terjeszteni a titkos társaságok működé­sére vonatkozó adataikat. A kormány el van határozva arra, hogy ez adatok alapján megindítja a nyomozást és a tényállás tisztázása után megteszi mindazokat az intéz­kedéseket, amelyek garanciául szolgálhatnak arra, hogy a titkos társaságok végérvényesen befejezik szereplésüket. Ez olyan konkrét eredmény, amelynek elősegítése sokkal inkább megfelelhet az ellenzék célkitűzésének, mint a­ frankhamisítás ügyének teljesen hiábavaló fölmelegítése. Ebből a nyilatkozatból is kiderül, hogy Bethlen miniszterelnök csak azért „ragad­tatta magát" arra az ígéretre, hogy szakít majd a titkos szervezetekkel, mert remélte, hogy ennek ellenében lekerül a napirend­ről a frankhamisítás botránya. Ám Bethlenek nagyon is csalódnak, ha azt hiszik, hogy az ellenzék és az egész ország közvéleménye nem látja tisztán a szerves kap­csolatot a frankhamisítás és a titkos alakula­tok között. Az ország népe jól tudja, hogy a frankbotrányt, a titkos szervezetek szabad garázdálkodását és az ezek nyomán jelentkező gazdasági válságot, az újabb és újabb B-lis­tákat, a tömegpusztító nyomort egyaránt a bethleni reakció számlájára kell írnia. És itt tulajdonképen nem a titkos szervezetekkel, ha­nem az ország erőforrásait végkép fölemésztő zsarnoki hatalommal kell a dolgozó tömegek­nek élet-halálharcot folytatniok, hogy a jobb jövő útját egyengessék. Oroszország nem szerel le. Moszkvából je­lentik. A szovjet kormány most formális jegy­zékben jelentette be a genfi népszövetségi fő­titkárságnak, hogy a leszerelési konferencián nem vesz részt és sem a vörös hadsereget, sem a flottát neon szereli le. A szovjet kormány ki­fejti, hogy abban, hogy a konferencia szék­helyét Svájcból nem akarják áttem­ni, angol intrikát lát. Abban viszont, hogy az orosz kor­mány annyira csökönyösen ragaszkodik ahhoz az elh­atározásához, hogy Svájcba menjen, min­denki azt látja, hogy ürügyet keres arra, hogy ne vegyen részt a leszerelési konferenciáin és ne tegyen esetleg kötelező ígéretet a leszere­lésre. Farinaccit elcsapták, mert rosszul súgott Mussolininak. Rómából táviratozzák, hogy a fascista nagytanács kedden egész éjszaka ülé­sezett. A tanácskozáson Farinacci főtitkár le­mondásával kapcsolatban izgalmas jelenetek játszódtak le. Kitűnt, hogy Farinaccinak azért kellett visszavonulnia, mert Mussolini éles németellenes beszédeit, amelyek miatt a nagy­követek egymás után aggodalmakat hangoz­tattak, Farinacei sugalmazta. A beszédek még Franciaországban is rossz hatást tettek. Fari­nacei szerepe ellen főleg Federaoni belügy­miniszter foglalt állást, aki Németországgal szemben sohasem tanúsított elfogultságot. Farinacei utódjául Augusto Turati képviselőt választották meg főtitkárnak. Turati mellett négy altitkár fog működni, családjához. Hogy a tíz év alatt csak nagy­ritkán látta, alig találkozott vele, esztendőn­ként talán csak kétszer-háromszor, mert a tanító reggel még mosdik, amikor ő már el­megy, este meg későn jön haza, amikor ő már fekszik. Szolid ember ugyan, csöndes agg­legény, d­e esténként megenged magának egy kis tarokkot a sarki kávéházban. — A havi fizetést is csak leteszi az asztalra,, megtalálom, amikor söpröm a szobáját. Mégis örülök ennek a becsületes embernek, legalább nem élek egyedül. Ilyen és efajta beszélgetések közben fogytak a lepedők és jött el az ebéd ideje, amely alatt Fräulein Langer nagy és bő étvággyal evett. Megszokta a jó, a dús kosztot, amellyel min­denütt kínálták. Mert polgári elv és szokás volt ilyenkor a bőségesen telt asztal: „aki nálunk dolgozik, az lakjon jól, ne mondja el másutt, hogy éhezett!" Harminc éven át hiz­lalták ez elv szerint Fräulein Langert, már­egészen tágult gyomorral nyelte a vastag leve­seket, falta a zsíros húsokat, az agyoncukro­zott tésztákat, vérévé vált már ez a betegesen bő burzsoá-táplálék, hússá dagadt benne, hájjá vastagodott rajta, megreumásította a csont­jait, elmeszesítette a véredényeit, elzsirosította a szivét és asztmás légzést csiholt ki a melléből. — Jó mard ez a hús — mondotta evés köz­ben, míg rossz fogaival rágni próbálta a pecse­nyét és hogy az alig összerágott nagy darab lemenjen, vizet ivott utána — és ez a saláta meg különösen pompás. Sehol sem készítenek ilyen nagyszerűt! — és evett tovább és ivott utána, közben nehezen szuszogott, mert a rágás egészen kifárasztotta. Este hatkor fölállít a gép mellől, lesöpörta szokniyájái­­ól a fehér cérnaszálaikat, bebujt rzégi kabátjaiba, kis, bársony kalapját a feje tete­jére myomtta és nehezen lépegetve megindult a lépcsőkön lefelé. Munkáltatója lakásától a leg­közelebbi villamosmegállóig és otthonához 1926 április 1. » «N­'1 lim mr-jKJ Fräulein Lassiger.­ ­ irja Zemplényi Klára. — Fräulein Langernek fekete cletűi ruhája volt, amelyen egészen apró fehér pontocskák virággá futottak össze. A szoknya alja földig ért és cimlára vasalt fodor keretezte körül, a b­luz szorosan fonta át a nyakat­­ és a kap­csokra csukódott. Fräulein Langer ezt a ru­hát 30 évvel ezelőtt varratta, közvetlenül az anyja halála után, azóta számtalanszor mosta, vasalta és a leszakadt kapcsokat frissekkel pótolta. Új ruhát csak egyszer csináltatott, ezelőtt öt évvel, amikor majd egy évi gondol­kodás és készülődés után, hat munkátlan napot ajándékozva magának, elutazóit Mária­cellbe „nyaralni" és imádkozni. De ez az új ruha semmit sem ért, már az első év után javítani, alakítani, foltozni k­ellett. A máriacelli kirándulás elég jól sikerült és aránylag kevés pénzbe került. Fräulein Lan­ger egy ottani parasztasszonynál hált, akit a házmesterné leánya ajánlott neki, a magá­val hozott elemózsiát fogyasztotta és egész nap a mezőn feküdt egy lankás dombolda­lon, amely a parasztasszony házától nem messze zöldelt. Frälein Langer egy nagy városban élt, ahol ülőfoglalkozást folytatott. Évről-évre, napról­napra mindig csak fehérneműt javított, sza­kadt lepedőt toldott, lukas gatyát foltozott. Két-három napig volt egy helyen, ott földol­gozta a család rongyosát, aztán továbbment, a város túlsó felére, ahol már toronyba készítve várta őt a sok elnyűtt holmi, idegen emberek ruhadarabjai, inini szakadásai, kikopott vász­nai. Reggel nyolctól esti hatig ült a gépnél Fräulein Langer és nyomkodta nehéz lábaival a masina pedálját Máriacellben, a forrón tűző nap alatt, mindez messzi tűnt. A poros város, a zakatoló varró­gép, az idegen emberek elnyűtt rongyai. Itt

Next