Népszava, 1926. április (54. évfolyam, 74–97. sz.)
1926-04-01 / 74. szám
14 ájult meredtségbe kényszerítő frankhamisítással, végigtekintve a bezárult boltocskák, műhelyek, üzemek, gyárak, telepek során, akadhat-e egyetlen pont is, amely felé duzzadó reménnyel, jobb sorsba vetett hittel tekinthetünk? Számíthatunk-e ennek a kormányzati rendszernek a segítségére abban a halálküzdelemben, amelyet most a mindennapiért vívünk? Várhatunk-e csodát közgazdasági életünktől, amelynek összezsugorodott, vértelen ereiben csak mutatványpéldány néhány életképes sejt? Nem és nem! Csak a magunk erejére számíthatunk, csak egy olyan hatalmas és egységes összefogás segíthet rajtunk, amely gátat tud vetni a romboló árnak és leküzdhetetlen partot tud építeni a szakadék szélén. Ezt a gigászi munkát, amelyre a leghatalmasabb erő, a létföntartás puszta ösztöne kényszeríti a magyar munkásságot, csak annak a minden ellenségünket megmutató, minden veszedelemre figyelmeztető, mindent tisztán látó és mutató reflektornak szerteáradó, melegítő és hitünket, bizalmunkat fölrázó fénye mellett tudjuk elvégezni, amit ma a Népszava jelent. A szakadék szélén, az irtózatos zuhanást megelőző perceikben karoló érzéssel, diadalmas szolidaritással álljon hát a Népszava mellé nyomorúságos életünk minden megtiport, kiuzsorázott, éhező párnája és az összeverődő proletár -szívek melege olyan kimeríthetetlen erőforrása lesz a mi egyetlen fényszórónknak, a Népszavának, hogy diadalmas és zavartalan ragyogásának boltozata alatt kiépíthetjük az élet teljességéért vívott harcunk megvívhatatlan bástyáit. Ellentétek Jugoszlávia és Románia között. Belgrádból táviratozzák, hogy a költségvetési előirányzatba az utolsó pillanatban egy módosítást iktattak be, amelynek igen nagy kihatása lehet Jugoszlávia és Románia viszonyára. A román kormány ugyanis idáig azt a gyakorlatot követte, hogy a jugoszláv állampolgároknak román területen fekvő birtokait mind elkobozta. Ez az intézkedés természetszerűen sok embert késztetett arra, hogy Románia javára optáljon. A jugoszláv kormány ezzel a magatartással szemben kénytelen volt föllépni a jugoszláv állampolgárok védelmére. A miniszterelnök, a külügyminiszter és a pénzügyminiszter megbeszélést tartottak, amelyen elhatározták, hogy Romániával szemben megtorlással élnek és a román kormány gyakorlatát hasonló gyakorlattal viszonozták. Ezt az elvet érvényesítette a költségvetési előirányzatba most beiktatott módosítás, amelynek értelmében a földművelésügyi reform miniszterét fölhatalmazták arra, hogy a román állampolgároknak jugoszláv területen levő javait egytől-egyig elkobozhassa. Vagyis, mint mindig, ha a kormányok között ellentétek támadnak, az alattvalókon verik el a port. Az osztrák állami üzemek munkásainak mozgalma. Bécsből jelentik. Az állami üzemek követeléseinek ügyében a kancellár kedden tájékozást kért a pénzügyminisztertől. Kollmann pénzügyminiszter szerdán megkezdi a tárgyalást a munkások képviselőivel. NÉPSZAVA Fran Sivilam III. és a füstös szervezetett. • Kr. • Teleki Pál a rendőrségen történt Kihallgatása után nyomban fölsietett a miniszterelnökhöz. Bethlen miniszterelnök kedden este visszaérkezett a fővárosba és néhány napi távollét után újra átvette a miniszterelnökség vezetését. Szerdán délelőtt Klebelsberg kultuszminiszterrel tanácskozott a miniszterelnök a vallás- és tanulmányi alap ügyében és ennek során Bethlen — Kir szerint — különböző fajvédő vállalkozások szanálásának a lehetőségeit is megvitatta Klebelsberggel. A titkos szervezetek ügyében tárgyalt a miniszterelnök Perényi Zsigmonddal, aki — egyes ellenzéki politikusok értesülése szerint — ugyanannak a titkos társaságnak volt a tagja, amelynek vezetőségében maga Bethlen miniszterelnök, valamint Teleki Pál és Ráday Gedeon is helyet foglaltak. Egyébként Teleki Pál kedden, nyomban azután, hogy a frankhamisításban való szerepéről a rendőrségen újabb vallomást tett, fölsietett a miniszterelnökségre, de mivel ekkor Bethlen még nem tartózkodott a fővárosban, szerdán ismét fölkereste a miniszterelnököt. Bethlennek a titkos társaságok ügyében való információs tárgyalásai természetesen nem azt a célt szolgálják, hogy a miniszterelnök adatokat gyűjtsön a titkos szervezetek ellen. Hiszen Bethleni kijelentette, hogy az ellenzéktől vár ilyen adatokat, mert ő, aki maga is tagja volt az egyik titkos alakulatnak, azt sem tudja, mi fán teremnek az egész országot behálózó titkos szervezetek. Bethlen tehát inkább azért tartotta szükségesnek, hogy titkos társaságbeli bajtársaival tanácskozzék és a frankhamisítás óta nagyon is rendszertelenül funkcionáló emlékezetében a régi bajtársi emlékeket fölfrissítse, mert válaszolni akar arra a leleplezésre, hogy Baross Gáborral együtt szerepelt a neve az Etelközi Szövetség című titkos szervezet taglistáján. A miniszterelnök tehát most puhatolódzik, hogy a titkos szervezetben való szereplését mivel és hogyan mentegethetné. Bethlen ugyanis sejti, hogy ezt a leleplezést újabb leleplezések követhetik, amelyek azután végkép diszkveilizálják a titkos szervezetek föloszlatására irányuló ígéreteit. Kétségtelen, hogy az 1926—27. évi költségvetés tárgyalása újabb, immár harmadik frankvitává alakul majd ki. És ez a vita egyben alkalmul fog szolgálni arra, hogy az ellenzék a kormánynak a titkos alakulatokkal való kapcsolatait és azt a tervszerűen toleráns magatartást, amelyet Bethlenek tanúsítottak a titkos társaságok gaztetteivel szemben, a kormányelnökön számon kérje. Bethlen és vezérkara ezért feszengő aggodalommal néz az új költségvetési vita elé. Ezeknek a kormánypárti aggodalmaknak ad kifejezést az egységes párt frankszakértője, Rubinek István is, az esti faminden egységes volt, a táj messzi-messzi látszott, zöld ragyogásban, tisztán rezgő éteres frisseségben. Fräulein Langer ülőhelyzethez szokott, betegesen nehéz testét boldogan nyújtóztatta, reumás lábait fürösztötte a drága melegben, fájó térdeit ropogtatta, lassan szoktatgatta magát a nagyszerű elterüléshez. Így, háton fekve, érezve teste alatt a föld biztos támasztékát, elnyúlva a teljes lehetőségben, milyen elégült ember volt a Fräulein Langer! Mert arra, hogy így egészen kinyújtózhatott, hogy nagyi, a sok üléstől fájdalmasra súlyosodott testét bő hellyel kínálhatta, már alig emlékezett. Mindig kőházakba szegezetten élt, a kevéske napi bérért küzdött és szűk, kemény ágyban álmodta át a tikkadt éjszakákat. Ez elképzelhetetlenül nagy jó volt a sorstól, ez a tágasság, kényelmesség, ez a bőven alázuhanó napos melegség... Kis, áhítatos imák, meg nagy-nagy levegőzések közt könnyen és hamar eltelt a hat ünnepnap. Aztán folytatódott a régi élet, a megszokott munka: reggel nyolckor becsöngetett valamelyik polgárcsalád lakásán, megitta a kávét és leült a géphez. A masina fölé görnyedve érezte suhanni maga fölött az órákat, míg a toronyba rakott varraivaló lassan fogyott kezének munkája alatt. Néha egy percre abbahagyta a varrást és ilyenkor megropogtatta mind a tíz ujját. Aztán végigdörzsölte a térdeit, mert azok fájtak a legjobban. A világosság miatt a gép mindenütt az ablak alatt állt és igy a hideg éppen oda húzott. Munkaadó asszonyai néha leültek melléje, gombokat varrtak a már kijavított fehérneműre, bestoppolták az apróbb lyukakat és meséltek a szomszédokról. Hogy ott szemben ki lakik, hogy annak a másik családnak hány gyermeke van és hogy a különböző lakásoknak milyen a beosztásuk. Beszélgetés közben ő is elmondta, hogy két kis szobája van, hogy a nagyobbik szobában már tíz éve lakik egy öreg tanító, aki nyáron át Csehszlovákiába utazik a pókban közölt következő nyilatkozatában: -- Nagyon helytelen taktika volna az ellenzék részéről, ha a húsvéti szünet után újból a frankhamisítás ügyével foglakoznék, ahelyett, hogy megelégednék a titkos társaságok kérdésével. Bethlen miniszterelnök húsvét után nyomban össze fogja hívni a pártközi konferenciát és számít arra, hogy az ellenzéknek itt megjelenő vezető tagjai elő fogják terjeszteni a titkos társaságok működésére vonatkozó adataikat. A kormány el van határozva arra, hogy ez adatok alapján megindítja a nyomozást és a tényállás tisztázása után megteszi mindazokat az intézkedéseket, amelyek garanciául szolgálhatnak arra, hogy a titkos társaságok végérvényesen befejezik szereplésüket. Ez olyan konkrét eredmény, amelynek elősegítése sokkal inkább megfelelhet az ellenzék célkitűzésének, mint a frankhamisítás ügyének teljesen hiábavaló fölmelegítése. Ebből a nyilatkozatból is kiderül, hogy Bethlen miniszterelnök csak azért „ragadtatta magát" arra az ígéretre, hogy szakít majd a titkos szervezetekkel, mert remélte, hogy ennek ellenében lekerül a napirendről a frankhamisítás botránya. Ám Bethlenek nagyon is csalódnak, ha azt hiszik, hogy az ellenzék és az egész ország közvéleménye nem látja tisztán a szerves kapcsolatot a frankhamisítás és a titkos alakulatok között. Az ország népe jól tudja, hogy a frankbotrányt, a titkos szervezetek szabad garázdálkodását és az ezek nyomán jelentkező gazdasági válságot, az újabb és újabb B-listákat, a tömegpusztító nyomort egyaránt a bethleni reakció számlájára kell írnia. És itt tulajdonképen nem a titkos szervezetekkel, hanem az ország erőforrásait végkép fölemésztő zsarnoki hatalommal kell a dolgozó tömegeknek élet-halálharcot folytatniok, hogy a jobb jövő útját egyengessék. Oroszország nem szerel le. Moszkvából jelentik. A szovjet kormány most formális jegyzékben jelentette be a genfi népszövetségi főtitkárságnak, hogy a leszerelési konferencián nem vesz részt és sem a vörös hadsereget, sem a flottát neon szereli le. A szovjet kormány kifejti, hogy abban, hogy a konferencia székhelyét Svájcból nem akarják áttemni, angol intrikát lát. Abban viszont, hogy az orosz kormány annyira csökönyösen ragaszkodik ahhoz az elhatározásához, hogy Svájcba menjen, mindenki azt látja, hogy ürügyet keres arra, hogy ne vegyen részt a leszerelési konferenciáin és ne tegyen esetleg kötelező ígéretet a leszerelésre. Farinaccit elcsapták, mert rosszul súgott Mussolininak. Rómából táviratozzák, hogy a fascista nagytanács kedden egész éjszaka ülésezett. A tanácskozáson Farinacci főtitkár lemondásával kapcsolatban izgalmas jelenetek játszódtak le. Kitűnt, hogy Farinaccinak azért kellett visszavonulnia, mert Mussolini éles németellenes beszédeit, amelyek miatt a nagykövetek egymás után aggodalmakat hangoztattak, Farinacei sugalmazta. A beszédek még Franciaországban is rossz hatást tettek. Farinacei szerepe ellen főleg Federaoni belügyminiszter foglalt állást, aki Németországgal szemben sohasem tanúsított elfogultságot. Farinacei utódjául Augusto Turati képviselőt választották meg főtitkárnak. Turati mellett négy altitkár fog működni, családjához. Hogy a tíz év alatt csak nagyritkán látta, alig találkozott vele, esztendőnként talán csak kétszer-háromszor, mert a tanító reggel még mosdik, amikor ő már elmegy, este meg későn jön haza, amikor ő már fekszik. Szolid ember ugyan, csöndes agglegény, de esténként megenged magának egy kis tarokkot a sarki kávéházban. — A havi fizetést is csak leteszi az asztalra,, megtalálom, amikor söpröm a szobáját. Mégis örülök ennek a becsületes embernek, legalább nem élek egyedül. Ilyen és efajta beszélgetések közben fogytak a lepedők és jött el az ebéd ideje, amely alatt Fräulein Langer nagy és bő étvággyal evett. Megszokta a jó, a dús kosztot, amellyel mindenütt kínálták. Mert polgári elv és szokás volt ilyenkor a bőségesen telt asztal: „aki nálunk dolgozik, az lakjon jól, ne mondja el másutt, hogy éhezett!" Harminc éven át hizlalták ez elv szerint Fräulein Langert, máregészen tágult gyomorral nyelte a vastag leveseket, falta a zsíros húsokat, az agyoncukrozott tésztákat, vérévé vált már ez a betegesen bő burzsoá-táplálék, hússá dagadt benne, hájjá vastagodott rajta, megreumásította a csontjait, elmeszesítette a véredényeit, elzsirosította a szivét és asztmás légzést csiholt ki a melléből. — Jó mard ez a hús — mondotta evés közben, míg rossz fogaival rágni próbálta a pecsenyét és hogy az alig összerágott nagy darab lemenjen, vizet ivott utána — és ez a saláta meg különösen pompás. Sehol sem készítenek ilyen nagyszerűt! — és evett tovább és ivott utána, közben nehezen szuszogott, mert a rágás egészen kifárasztotta. Este hatkor fölállít a gép mellől, lesöpörta szokniyájáiól a fehér cérnaszálaikat, bebujt rzégi kabátjaiba, kis, bársony kalapját a feje tetejére myomtta és nehezen lépegetve megindult a lépcsőkön lefelé. Munkáltatója lakásától a legközelebbi villamosmegállóig és otthonához 1926 április 1. » «N'1 lim mr-jKJ Fräulein Lassiger. irja Zemplényi Klára. — Fräulein Langernek fekete cletűi ruhája volt, amelyen egészen apró fehér pontocskák virággá futottak össze. A szoknya alja földig ért és cimlára vasalt fodor keretezte körül, a bluz szorosan fonta át a nyakat és a kapcsokra csukódott. Fräulein Langer ezt a ruhát 30 évvel ezelőtt varratta, közvetlenül az anyja halála után, azóta számtalanszor mosta, vasalta és a leszakadt kapcsokat frissekkel pótolta. Új ruhát csak egyszer csináltatott, ezelőtt öt évvel, amikor majd egy évi gondolkodás és készülődés után, hat munkátlan napot ajándékozva magának, elutazóit Máriacellbe „nyaralni" és imádkozni. De ez az új ruha semmit sem ért, már az első év után javítani, alakítani, foltozni kellett. A máriacelli kirándulás elég jól sikerült és aránylag kevés pénzbe került. Fräulein Langer egy ottani parasztasszonynál hált, akit a házmesterné leánya ajánlott neki, a magával hozott elemózsiát fogyasztotta és egész nap a mezőn feküdt egy lankás domboldalon, amely a parasztasszony házától nem messze zöldelt. Frälein Langer egy nagy városban élt, ahol ülőfoglalkozást folytatott. Évről-évre, naprólnapra mindig csak fehérneműt javított, szakadt lepedőt toldott, lukas gatyát foltozott. Két-három napig volt egy helyen, ott földolgozta a család rongyosát, aztán továbbment, a város túlsó felére, ahol már toronyba készítve várta őt a sok elnyűtt holmi, idegen emberek ruhadarabjai, inini szakadásai, kikopott vásznai. Reggel nyolctól esti hatig ült a gépnél Fräulein Langer és nyomkodta nehéz lábaival a masina pedálját Máriacellben, a forrón tűző nap alatt, mindez messzi tűnt. A poros város, a zakatoló varrógép, az idegen emberek elnyűtt rongyai. Itt