Népszava, 1926. május (54. évfolyam, 98–120. sz.)

1926-05-30 / 120. szám

evsoaram, 120. sz. agaaa^BmiHr'Bwmgiirw AZ ELŐFIZETÉS ÄRA: Negyedévre . 150.000 K — külföldre . 270.000 K Egy hóra . . 50.000 IC — külföldre .. 90.000 K Ausztriában egy hóra _ „ _ . . 60.000 magyar K SZERKESZTŐSÉG: VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. Telefonszám .... József 3—29 és József 3—30 BullspBst, 1926 május 30. vasárnap Ara korona •" MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT" KÖZPONTI KÖZLÖNYE m MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP EGYES SZÁM­ÁRA: 2000, ünnepnap 3000, vasár­nap 4000 K, Ausztriában 3000, vasárnap 4000 o. K, Jugoszláviában 4 dinár, Franciaországban 130 fr., Csehszlovákiában hétközn. 1­50 ék, vasárn. 2 fk. KIADÓHIVATAL: VHI, CONTI­ UTCA 4. SZ. Telefonszám J. 3-31, J. 3-32 és J. 70-29 Vázsonyi Vilmos. A badeni szanatórium fehér ágyán pihen a harcok embere, Vázsonyi Vilmos örökre lehunyt szemekkel. A fegyver, amellyel bátran és keményen harcolt egy nemes­veretű, ragyogó életen át, zörrenve hullott ki a kezéből, jelezvén, hogy a harcos meghar­colt harcai után örökr­e lehanyatlott, hősi halált halt. Nemcsak fegyverbarátai és pártjának emberei, az egész ország meg­döbbenve áll ravatala körül és akik a de­mokratikus Magyarországért vívják nehéz és áldozatos harcukat, azok lelkük legmé­lyén érzik a tragikus veszteséget, a pótolha­tatlan űrt, amely Vázsonyi halálával tá­madt a demokrácia harci frontján. Harcos ember volt, mert a harcok emberének kel­lett lennie évtizedeken át és ha most úgy távozott el az élők világából, hogy nem hagyta maga után a győzelem örökségét, akkor ez nemcsak az ő életének a tragé­diája, nemcsak a magyar demokrácia tra­gikus sorsa, hanem tragédiája az ország­nak is, amely nem tud megszabadulni a múlttól és nem tud fejlődni a jövő felé. Vázsonyi Vilmos akkor bontotta ki a pol­gári demokrácia lobogóját, amikor a ma­gyar úri parlamentet még mindig lomhán és súlyosan ülte meg a feudalizmus szürke köde. Egyetlen sugár sem hatolhatott át ezen a ködön és az urak anekdotás kedvvel közjogi problémák játékaival bíbelődtek, noha egyre több gyárkémény emelkedett és a gyárkémények tövében egyre harsogób­ban jelentkezett az új idők új szelleme új követelésekkel, amelyeket az ébredő prole­tariátus dobott az úri parlament tárgyaló­asztalára. A feudalizmus még itt volt és már a szocializmus bontogatta szárnyait, de a polgári demokrácia még nem végezte el számadását a feudális grófok osztály­uralmával. A polgárság lelkében az osztálytudatnak halovány sugara sem derengett, szervezetle­nül engedte magát a nemesség, a papság, a tízezerholdasok osztályérdekeinek szekerébe fogni. Politikai kérszolgája volt a feudális osztályuralomnak és nem érzett semmi ked­vet a harcra, amely megszerezte volna szá­mára a hatalmat és amely kiszabadította volna az országot a középkori elmaradottság fojtó levegőjéből. Nem volt kedve a harcra és nem érezte a harc szükségességét, mert gazdaságilag egyelőre minden jól ment, ke­resni lehetett és a feudális úri szellem jó volt arra, hogy szuronyt szegezzen az ébredő munkásöntudatnak, a jobb bért, emberibb életet követelő bérmunkástömegeknek. Vá­zsonyi Vilmosé az érdem, hogy megmozdí­totta a lomha magyar polgárságot, hogy megébresztette benne az osztályöntudatot, hogy megmutatta az utat, amelyre azonban, sajnos, a magyar polgárság egész táborával nem tudott és talán nem is akart rálépni, noha nagy és követendő példa volt előtte: Vázsonyi Vilmos. A demokráciáért való heroikus küzdelem minden terhe és minden áldozata a munkás­osztályra hárult A magyar munkásosztályra hárult az a történelmi feladat is, hogy a maga forradalmán kívül, a szociális forra­dalmat megelőzően, véghez vigye a polgári forradalmat hogy hatalomra segítse a pol­gárságot hogy azután a történelmi és gaz­dasági fejlődés parancsa szerint szembe­for­duljon vele végleges leszámolásra. A magyar polgárság a maga fölszabadításának históriai kötelességét elvégezni nem akarta és amikor a világháború befejezése után szinte ön­magától megnyílt az út a polgárság előtt, hogy a hatalom polcáról lezuhant feudaliz­mus helyére üljön, akkor itt állt fejvesztet­ten, szervezetlenül és erőtlenül, a történelmi pillanatot elszalajtva végzetes oka lett an­nak, hogy október — március 21-éig siklott. Ilyen előzmények után csodálatosnak éppen nem mondható, hogy a forradalmak össze­omlása után a magyar polgárság egy része az ellenforradalom karjaiba vetette magát, másik része pedig, a bankkapitalizmus és a gyáripari kapitalizmus szemérmetlenül az ellenforradalom fegyvereit használta az ül­dözött munkásosztály ellen. Ebben a sajátosan és tragikusan magyar levegőben, a bizarr ellentmondásoknak eb­ben a csodálatos s keserű világában harcolta végig életét Vázsonyi Vilmos és a demo­kráciáért folytatott legszebb harcai mögött a sereg nem az a polgárság volt, amelyért élt és küzdött, proletártömegek adták az erőt a harchoz. És az is Vázsonyi tragikus sorsának jellemzője, hogy ezek a proletár­tömegek nem egyszer voltak kénytelenek szembefordulni vele. De a harcost mindig megbecsülték benne, mert Vázsonyi harcos szelleme mély és tiszta önzetlenségből fakadt, elvei tisztaságán folt nem esett, élete töretlen is, nem hajlott soha a hatalom urai felé és sirja fölött ragyogó obeliszk­ként áll majd el nem homályosuló emléknek, fénylő példának puritán szegénysége. Politikai pályája harcban született meg és harcban hanyatlott alá. Életének utolsó esztendői hősi erőfeszítésben teltek el, tün­döklő küzdelemben. Két nagy csatát vivott meg életének ezen az utolsó fordulóján. Az egyiket a demokratikus Budapestért, a má­sikat a pénzhamisításig vetemedett ellen­forradalom ellen. Ebben a két hatalmas küz­delemben emberfölötti erővel és nagy képes­ségeinek teljességével harcolt az élen együtt azokkal, akikkel útja nagyon sokszor össze­ért, a szociáldemokrata tömegekkel. Ez a két nagy harc, de különö­sen az utóbbi, a frank­csata összetörte fizikumát és a hatalmas lélek elszállott a törékeny testből. A magyar polgárság méltán állhat megdöbbenéssel koporsója körül, mert vezérét vesztette el benne, ha követni nem is tudta vagy nem is akarta. A magyar proletariátus mélységes tisz­telettel és a gyásznak őszinte érzésével hajtja meg harci lobogóját a magyar pol­gári demokrácia hősi halottjának ravatala előtt és az a reménység tölti el, hogy a halott harcos példája nagy tanítás lesz a magyar polgárság számára és ha a sors meg is tagadta Vázsonyitól, hogy megérje harcai­nak győzelmét és nagy munkájának ered­ményeit, erőfeszítése nem volt hiábavaló. A történelem megérleli küzdelmeinek gyü­mölcsét, a történelmi fejlődés és a magyar proletárság akarata, el nem lankadó ereje kiharcolja a demokrácia diadalát, amelyért annyiszor szállott harcba, együtt azzal a férfiúval, akit ennek a nagyszerű küzdelem­nek halottjaként gyászol megrendült szívvel Magyarország proletársága. A venerácia a£Monya? — Három cikk.*) — G. — Páris, május. A civilizált világ államaiban a diktatúra és demokrácia mindenféle fokozata és kombiná­ciója megtalálható, kivéve a diktatúra egyik olyan formáját, amely ma már teljesen kive­szett: a dinasztiák fejéhez kapcsolt mon­archikus önkényuralmat Amely monarchiá­ban ma diktatúra uralkodik, ott azt nem maga az uralkodó gyakorolja, hanem annak feje fö­lött valamely föltolakodott diktátor, mint pél­dául Olaszországban Mussolini, aki teljesen félretolta a királyt, Spanyolországban Primo de Rivera, akinek kezében játékszer a király s Bulgáriában, ahol ugyanez volt a helyzet. Cankoff és királya között Monarchia ma már­ csak kétféle van: vagy szigorúan alkotmányos, amikor is az uralkodó a demokratikus parla­ment mellett játszik üres reprezentáló szere­pet, vagy olyan, amelyben az egykori abszolút uralkodók hatalma valamely diktátor kezébe­siklott át s az uralkodó emellett játssza jelen­téktelen statiszta-szerepét Olyan uralkodó ma már nincsen, aki önmaga gyakorolja a maga korlátlan uralkodói hatalmát — mint például alig néhány év előtt még az orosz cár és a tö­rök szultán —­s akinek kezében báb és játék­szer volt nemcsak a nép, hanem minden mi­nisztere is. Az abszolút monarchiák diktatúrájá­nak helyét, amelyet a föltartóztathatatlan de­mokratikus előnyomulás buktatott meg, Orosz­országban a szovjet, a többi, erre a sorsra ju­tott államban a fascizmus foglalta el, mégpedig legkirívóbb formájában Olaszországban, amely ennélfogva Mekkája lett valamennyi ország fascistájának. Az eleven élet ilyenfor­mán Európa szű­k határai között úgyszólván egymás mellé teregette az államkormányzat szervezeteinek számos fokozatát, kettő kivéte­lével. Hiányzik a két szélsőség: az abszolút monarchia és az abszolút demokrácia. Amaz sok évszázados uralom után tűnt el. Emez sohasem volt uralmon, de soha annyi helyen annyira közel nem volt hozzá, mint ma. Ez a helyzet egy bizonyos fokig egymagában véve is följogosít arra a megállapításra, hogy­ amaz már nincs, emez még nincsen meg". De ne vágjunk elébe az eredménynek. Vizs­gáljuk meg egyszer az Európában egymás mellett kiteregetett különféle összetételű ál­lamkormányzati szervezeteket abból a szem­pontból, hogy m­­elyik az, amelyik a legjobban szolgálja és biztosítja a haladást, vagyis me­lyik visz legbiztosabban egy magasabbrendű állami és társsadalmi szervezet felé. Ezt vizsgálva, a mai leghaladottabb állam­szervezeteknél magasabbr­endűnek természet­e­sen csak azt tekinthetjük, amely kö­zelebb visz egy magasabb re­ndű célhoz: az osztályuralom megszüntetéséhez, ami persze nem lehetséges másként, mint­­az osztá­lykülönbség­eknek s ma­gának az osztályállamnak teljes megszünteté­sével. Mert hiszen minden eddigi állam­ osz­tályáll­a­m volt s az egyiknek a másik fölött való magasabbrendűségét eddig is azon mér­tük, h­ogy benne az osztályu­ralom formája ed­yhéibb és­­hatásfoka kisebb volt-e? Angliát nemcsak azért tekintette mindenki magasabb­rendű ál­lamnak a cári Oroszországnál, mert gazdaságilag és kulturálisan fejlődöttebb volt, hanem azért is, mert ott az osztályuralom kevésbé volt brutális s inkább volt demokra­tikus intézményekkel enyhítve, mint emitt, no­ha persze ez mindenkor szoros kapcsolatban állott éppen magasabb főrendű gazdasági és kul­turális fejlődöttségével. Kutatva azt, hogy melyik államszervezet áll legközelebb az ideális célhoz, három főcsoportra oszthatjuk a meglevő számos változatot: ac *) Harmadik közlemény. Az első m­ájus 10-án, a ciik május 23-án jelent meg.

Next