Népszava, 1926. december (54. évfolyam, 273–298. sz.)

1926-12-01 / 273. szám

A falvakban a jegyzők, a birák és kisbi­rók, a kántorok mindenütt két-két esendőr­kíséretében jelentek meg a munkások la­kásaiban és ha a családfő nem volt odahaza, az asszonyo­kat fenyegették meg, hogy írják alá az aján­lási ívet, mert különben férjeik holnap már nem dolgozhatnak a bányában vagy a gyár­ban. Az üveggyár igazgatója egyenként ci­tálta magához a munkásokat és kényszerítette ő­ őket az ajánlási ív aláírására. Veres szolgabíró összehivatta a falvak jegy­zőit és kijelentette előttük, „ha nem dol­goznak megfelelően Sztranyavszky érde­kében, akkor ki lesznek rúgva". A csendőröket is összehívták, azt a parancsot adták nekik, hogy mindenütt álljanak a bíró és a jegyző rendelkezésére és reprezentálják a hivatalos tekintélyt, magyarán a szuronyos erőszakot. Tanítók az iskolákban a gyerekeket arra oktatták, hogy tépjék 1© az utcákon Baticz plakátjait. A jármű­ves gazdáknak megtiltot­ták, hogy a szocialista jelölt részére kocsit ad­janak. A városi hirdetővállalatot Sztra­nyavszkyék a maguk számára foglalták le. Terror alá vették a salgótarjáni építőmunká­sok termelőszövetkezetét is. Azokat a pártmegbízottakat pedig, akik ajánlási íveimmel jártak, fölbérelt spiclikkel figyel­tették. Ha valakiről valahogyan megtudták, hogy alá­írta ajánlási ívemet, rákényszerítették, noha ez világos törvénysértés, Sztranyavszky aján­lási ívének aláírására is. A szociáldemokrata választók és a demokratikus polgárság a bányaigazgatóság és közigazgatási hatóság kettős terrorja alá kerültek. N­a a munkások a közigazgatósági hatóság terrorja elől el tudtak menekülni, belefutottak a bányaigazgatóság karjaiba. Voltak munkások, akiket ötször-hat­szor becitáltak az irodába és addig fenyeget­ték és terrorizálták őket, amíg csak hajlandó­ságot nem mutattak Sztranyavszky ajánlási íveinek aláírására. Nem maradhat megemlítés nélkül az sem, hogy mielőtt még a központi választmány a vá­lasztási határnapot kitűzte volna. Sztra­nyavszkyék már megkezdték az aláírások gyűjtését. Mint Bethlenek tiszta választásának jelleg­zetes tényét, meg kell említenem még, hogy a salgótarjáni ipartestület helyiségében egész nap faluig az ingyenes dáridó. A szociáldemokrata választókat, a demokra­tikus érzésű polgárokat mindazonáltal sem megfélemlíteni, sem elrettenteni, sem a zászló hűtlen elhagyására kényszeríteni nem lehetett. Ezt bizonyítja az a hatalmas népgyűlés is, ame­lyet Salgótarján Fő­terén tartott a szociáldemo­krata párt és amelyen szerencsém volt pro­grambeszédemet elmondhatni. De bizonyítékai a salgótarjáni kerület szoci­­ildemokrata han­gulatának azok a népgyűlések is, amelyeket a kerület falvaiban tartottunk. Mindenekfölött bizonyíték pedig az a­­700 aláírás, amely ajánló­íveimen szerepel. A bizalomnak és szeretetnek mindeme meg­nyilatkozásai ellenére mégis úgy kellett határoznom, hogy a jelöltségtől visszalépek. Nem volt könnyű ez az elhatározás, nem volt könnyű a döntés számomra, hogy vájjon le­tegyem-e a fegyvert, vagy választóimmal együtt végig szembenézzek a tomboló terrorral. Bizonyos vagyok abban, hogy választóim győzelemre vitték volna a szo­ciáldemokrata párt zászlaját és Salgótarján népe újból szociáldemokratát küldött volna az országgyűlésbe. De könny és vér árán, szenvedések árán, védtelen munkások ínsége árán nem akar­tam Salgótarjánban mandátumhoz jutni. Nem akartam a hatóság és bányaigazgatóság kezére játszani az ajánlóíveimen szereplő hűsé­ges és lelkes szociáldemokratákat és demokra­tikus polgárokat. Nem akartam a hatalom bosz­szújának és gyűlöletének kiszolgáltatni azokat, akik bátran mellém állottak. A szociáldemokrata párt, a szegény emberek pártja nem tudja kár­talanítani azokat, akiket a bánya és a hatóság gyűlöletes terrorja kenyörtelenné tett volna. Ajánlási íveim a közigazgatási hatóság és a bányaigazgatóság kezében a feketelisták szerepét töltötték volna be. Ezt nem akartam, lelkiismeretem szavára hall­gatva, inkább visszaléptem a jelöltségtől, abban a hitben és meggyőződésben, hogy Salgótarján népe mégis, csak azért is szociáldemokrata ma.Amikor ezt az elhatározásomat Salgótarján dolgozó népével és demokratikus polgárságával közlöm, egyben arra kérem őket, maradjanak hívek mindvégig a szociáldemokráciához, ami­ként én is hű leszek Salgótarjánhoz és úgy pár­tom, mint a magam nevében ígéretet teszek arra, hogy a salgótarjáni választókerület mun­kássága és polgársága érdekében úgy az ország­gyűlésben, mint egyéb téren küzdeni fogok. Fo­gadják harcos köszönetemet azért az áldozat­kész és lelkes munkáért, amelyet végeztek, le­gyenek továbbra is hű katonái az új Magyar­országért folytatott küzdelemnek. Testvéri üdvözlettel Baticz Gyula, volt nemzetgyűlési képviselő, az Epitermunkásszövetség titkára. Nyílt levél az ózdi választókerü­let választóihoz! A Magyarországi Szociáldemokrata Párt megbízásából képviselőjelöltséget vállaltam az ózdi választókerületben, amelynek választói 82%-ig munkásokból rekrutálódnak. A jelöltség vállalásánál már tudtam, hogy nehéz munkára vállalkozom, mert ellenjelöltem Biró Pál, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. vezér­igazgatója. A választás kiírása után azonnal Ózdon, a gyártelepen, valamint az összes bányatelepeken a mérnökök és mesterek föl­hívták a munkásokat arra, hogy „bár ők nem kényszerítenek senkit az ajánlási ívek alá­írására, azonban aki azokat alá nem írja, az viselni fogja ennek következményeit". Ez még nem is lett volna olyan nagy baj, ha velem szemben a választási törvény rendelke­zéseit betartották volna. A sajószentpéteri szolgabíró a dubicsányi és sajógalgóci gyűlést azért tiltotta be, mert „aznap az ő járásában mások is tartanak programbeszédet és kevés csendőr áll rendelkezésére". Az ózdi gyűlést először a Kolm-féle vendéglőben óhajtották megtartani, azt elutasították. Később a Mun­kásotthon udvarára jelentettük be, ahol 100 wattos villanykörte ég, úgy, hogy világos az udvar, ennek a gyűlésnek az engedélyezését a szolgabíró pedig azzal tagadta meg, hogy „este ts 7 órakor az udvaron tartandó gyűlés révén a lakosság éjjeli nyugalmát zavarnák". Ezzel szemben mindenki tudja, hogy a Munkásotthon környékén csupán két lakóház van és a gyűlés az ottlakók éjjeli nyugalmát sem veszedelmez­tette volna, mivel a 1 7 órakor kezdődő gyűlés már 8 órára befejezést nyert volna. A többi gyűlésünket is a legnevetségesebb ürügyekkel tiltották be. Az Ózdon november 28-án a Piac­téren, Vasár­nap délután tartandó programbeszédem meg­tartását azért nem engedte a szolgabíró, mivel délelőtt 11 órakor Biró Pál tartott program­beszédet. A sajóvá­rkonyi gyűlést azért ne­m engedélyezte, mert „közbiztonsági okokból a tűzoltószertár előtt nem­ lehet gyűlést tartani". A­­borsodnádasdi gyűlésbe­jelentés aláíróit meg­fenyegették, hogy ha 24 órán belül nem vonják vissza a be­jelentést, azonnal elbocsátják őket a mün­kéből. Sajóvárkonyon Lengyel jegyző Weiner fa­kereskedőhöz levelet küldött, községi pecséttel lebélyegezve, amelyben fölhívta a fakereske­dőt, hogy bocsássa el a nála segédmunkási mi­nőségben alkalmazott Béniért Vincét, mivel alá­írta a szociáldemokrata programbeszéd enge­délyezését célzó kérvényt, továbbá Csapó Sá­muel ajánlási ívét. Azonnal el is bocsátották. Erre Spitálsky Károly szaktársam elment a főjegyzőhöz, aki hajlandó volt eggy nyilatkozat kiadására, amely szerint ,,nincs semmi ki­fogása az ellen, hogy ha Weiner fakereskedő­lemert, továbbra is alkalmazza". Borbás Gyula kerékgyártót, aki a Farkas­lyukon dolgozik (Rima bányatelep) Holzmann Gusztáv bányaigazgató fölszólította, hogy menjen haza és kérdezze meg édesapját, alá­írja-e Biró ajánlási ívét, mert ha nem írja alá, akkor ne is jöjjön el többé munkába. Ifj. Csépányi Pál asztalost (lakik Hódos­csépány, 52. szám) elbocsátották Somsálybányá­ról, mert édesapja, aki nincs a Rima szolgálatá­ban, nem­ írta alá a Rima ajánlási ívét. Sajóvárkonyban 600 liter bort utaltak ki Biró Pál programbeszéde után. A borsod­nádasdi gyár igazgatósága utalványokat osz­togatott, amelyekre a választók az ottani ven­déglőstől egy-egy liter bort kaptak. Hiába igyekszik a gyári pénzen föntartott „Ózdi Nemzeti Újság" az ellenkezőjét igazolni, mégis tény az, hogy az 1922. évi választás után azoktól a mun­kásoktól, akik Vanczákra szavaztak, meg­vonták a kedvezményeket, sőt megtették azt is, hogy nem­ küldték haza a szenüket és így üldözték őket. Hiába jelenti ki Biró Pál vezérigazgató úr, hogy nincsen terror, mégis november 28-án a fölszólításra jelentkező Liziczai Imre gyári­munkást, aki nyíltan szemébe merte mondani a vezérigazgatónak, hogy a kerületben milyen terror folyik, az ottlevő hajcsárok egy másik­ elvtársunkkal egyetemben azonnal kidobták. Biró Pál, aki állandóan azt merte hangoz­tatni, hogy nincsen terror, szívesen tű­rte ezt és ugyanakkor tudomása volt arról is, hogy a közigazgatási hatóságok a törvény elle­nére egyetlen programbeszédemet sem en­gedélyezték és így lehetetlenné tették, hogy akár egyetlen szót is szóljak választóimhoz. Ha megnézzük a választási bizottságok össze-, állítását — különösen Ózdon —, azt látjuk, hogy a bizottságokba a vállalat igaz­atóit, fő­mérnökeit delegálták. Mindezek nyomán sze­mélyes tapasztalataim alapján is meg kellett győződnöm arról, hogy az ózdi kerületben még a képviselőválasztás formáit sem tartják be, itt arról van szó, hogy a Rimamurányi vezér­igazgatóját egyszerűen kinevezik képviselő­nek és azok ellen a választók ellen, különös­képen mindama munkások ellen, akik bá­tor áldozatkészséggel szembe mernek sze­gülni a terrornak, a legképtelenebb üldöző hadjáratot akarják megindítani. Rimamurányiék szívesen vennék, ha e becste­len üldözői hadjárathoz meg­felelően kész listát kapnának az én ajánlóíveim révén, hogy az­után megismétlődjenek az 1922. évi választáso­kat követő szomorú események. Én­­azonban, mint a munkásérdekek képviselője, nem vállakozh­atom arra, hogy Biró Páléknak ezt az üldöző hadjáratát megkönnyítsem és lehe­tővé tegyem, hogy azokat a munkástársaimat, akik a választási agitáció megindulása óta oly lelkes áldozatkészséggel állottak mellém és tettek hitet a szociáldemokrácia mellett, a vál­lalat korlátlan urai megfosszák kenyerüktől, éhenpusztulásra kárhoztassák. Ezért — noha a törvény szerint szükséges ajánlá­sok fölös számban állottak rendelkezé­semre — el kellett határoznom magamat­­ arra, hogy a jelöltségtől visszalépek. Az ózdi kerületet tehát, amelynek szavazói túlnyomórészt leigázott munkásemberekből és kispolgárokból kerültek ki, a parlamentben Biró Pál fogja képviselni, de kétségtelen, hogy, a Rimamiurányi vezérigazgatója legföljebb a­ szavazók 18%-ának lesz csupán a kép­viselője. Az ózdi kerületben lefolyt hajtóvadászat mindezek után is olyan értékes tanulságokat szolgáltatott, amelyek nem maradhatnak követ­kezmények nélkül. Ifjra bebizonyosodott, hogy amíg Magyarországon európai értelemben vett választásokra nem nyílik mód és alkalom, mindaddig a dolgozó,­­ jogfosztott és kizsákmá­nyolt tömegek nem számíthatnak arra, hogy képviseletükkel a maguk szószólóit bízhassák meg, hogy meggyőződésüket és akaratukat az urnák előtt kifejezésre juttathassák. Ebből pe­dig az következik, hogy az eddiginél is foko­zottabb áldozatkészséggel, minden erőnk latba­ vetésével lankadatlanul folytatnunk kell a har­cot az általános, titkos választójogért, hogy ez­zel lehetetlenné tegyük, hogy az ország dolgozó népe, elsősorban a munkásság ellen a legbecs­telenebb üldöző hadjáratot folytassák csak azért, mert a saját belátása szerint kíván élni választójogával. Az ózdi választókerületben szerzett tapasztalataim meggyőztek arról, hogy az ózdi munkásság igaz, szocialista öntudattal és áldozatkészséggel készül föl erre a harcra. És amikor itt hálás köszönetet mondok Ózd munkásságának és demokratikus választópol­gárainak azért a példátlan önfölállozásért, amellyel a mindvégig féktelenül tomboló ter­ror ellenére mellém állottak, egyben arról biz­tosíthatom Ózd­i választóit hogy minden képes­ségemmel és erőmmel továbbra is szolgálni fo­gom érdekeiket, amelyeknek mindenütt szó­szólója leszek. Testvéri üdvözlettel Csapó Sámuel, az ózdi kerület volt szociáldemokrata képviselőjel­öltje. »WAWWUWWUVyAAAA/V/WVWWVWWWW\^/VWWWWWWI 4 NÉPSZAVA 1926 december 2. Huszonötéves szolgálati jubileum. A Buda­pesti Ásványolaj­gyár Rt. munkásai meg­hitt ünnepség keretében tartották meg Erb György munkástársukna­k 25 éves szolgálati jubileumát. A Kovalek-féle vendéglő külön­termében vacsorával egybekötött kedélyes összejövetelt rendeztek, amelyen megjelent a gyár igazgatósága, valamint az egész tiszt­viselői kar. A gyárvezetőség nevében Szirmai vezérigazgató, a tisztviselők részéről Kretsch, a munkások nevében pedig Szűcs István elv­társak köszöntötték föl az ünnepeltet. Az ün­­nepségen a pesterzsébeti Általános Munkás Dalkör is közreműködött. A mi megbízottaink is fölkeresik az elvtársakat lakásaikon. Ezek azonban rózsaszínű igazolvánnyal vannak ellátva, amelyen Szabó Imre pecsétje, a központi választási iroda körbélyegzője és a pártszervezet titkárának kézjegye látható. Minden aláírást gyűjtő elvtárstól követeljük az igazolvány fölmutatását.

Next