Népszava, 1927. március (55. évfolyam, 48–73. sz.)

1927-03-01 / 48. szám

AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Negyedévre 10 P. 50 t — külföldre 19 P. 50 t Egy hóra . 3 P. 50 L — külföldre 6 P. 50 t Ausztriában egy hóra. _______.4 P. 50 I. SZERKESZTŐSÉG: Vm. CONTI­ UTCA L SZ. Telefonszám _ . _ _ József 3—30 és József 3—31 Budapest, 1927 március l, Hedd mmtt^ttmtmmmlHmmmmmmmmmm——— MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT—­A KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MENDEK NAP '­A.n v. Ára 14 fillér (1750 korona) Egyes szám ára 0, ünnepnap 20, vasárnap 28 fillér. Ausztriában 26, vasárnap 36 groschen. Jugo­szláviában hétk. 3 dinár, vas. 4 dinár, Franciaorsz. 1­30 fz., Csehszlovákiában hétk. 1'50 ck, vas. 2 fk. KIADÓHIVATAL: VIII. CONTI­ UTCA 4. SZ. Telefonszám .... J. 3-30, J. 3-31 és J. 3-32 Ploszkva érü­ltjei megint alkalmat adtak a magyar kormány­nak arra, hogy a pórázára kötött magyar burzsoáziával és a külföldi közvéleménnyel elhitesse, hogy mindazokra a rendszabályokra szükség van itt, amelyeket a demokratikus szellem szégyenére, a szabadság gyalázatára még mindig életben tart. Moszkva megint megírta a háborús kivételes törvények további életbentartására és a páncélautók beszerzésére irányuló kormányakarat ürü­gyét Hét esztendő óta egyre küldi a világ­forradalom fantasztáit és az orosz rubeleket nem a magyar ellenforradalom ellen, hanem a szociáldemokrata munkásmozgalom kárára és veszedelmére. A rubelek elfogynak, a fantasztákat le­fülelik és a reakció tovább építi védelmi bástyáit­­ a nép ellen. Mert gyökeret nőnn fog a bolsevizmus. Néhány tucatnyi ábrán­dozó, néhány tucatnyi éhes és rongyos em­ber talán horgára kerül a moszkvai agitá­ciónak, de ebből a néhánytucatnyi „forra­dalmárból" nem viharzik ki a magyar meg­váltás, mert annak az útja nem Moszkvában kezdődik. Csak a hatalom örvend rajtuk, mert ijesztheti velük,­ akiket ijeszteni lehet és segítségükkel nyomhat el minden meg­mozdulást, amely több kenyérre és több jogra szomjúhozik. Amit Moszkva csinál, az több az őrületnél, a gazsággal határos, mert egy egész nép szolgaságának láncait kovácsolja tömörebbé. Az egymásután következő bolsevista kísér­letek mind lelepleződtek és mindig kiderült, hogy a bolsevisták kisded táborában a leg­nagyobb szerepet a rendőrspiclik és az ázsán provokátorok játsszák. Most is már hónapok-­­­kal ezelőtt tudott róluk a rendőrség, minden mozdulásukat látta, figyelte és talán még irányította is. Emlékszünk Vass József egyik beszédére, amelyben azt állította, hogy tudomása van kommunista rohamcsapatok szervezkedéséről. Szántó Zoltán vallomásá­ban azt mondotta, hogy az ifjúmunkások megszervezése volt a célja, hogy később rohamcsapatokat szervezzen belőlük. A kor­mány, a rendőrség, a hatóságok tehát csodá­latosan jól vannak informálva ezeknek a bolsevista törekvéseknek az irányáról. Azaz nem is olyan csodálatos, hiszen az orosz ochrana kismiska volt ahhoz, ami ma van Magyarországon! Soha annyi rendőrspicli, soha annyi bérenc besúgó nem táplálkozott az állam pénzén, mint most. Pedig a bolse­vista törekvések ellen irányuló harcnak nem ezek az eszközei és nem ezek a mód­szerei. A bolsevizmus problémáját rendőr­karddal nem lehet keresztülvágni. A bolsevizmus ellenszere a szabadság, a kiadós szociálpolitika, a tömegek nyomorú­ságának megszüntetése. A magyar proleta­riátus halálos fegyelmezettséggel tart ld pártja mellett, a szociáldemokrácia mellett, szakszervezetei és intézményei mellett. Pedig ugyancsak szorongatja a bilincs és az éhség. A magyar munkásosztály soha még retten­tőbb és megalázottabb helyzetben nem volt, soha még annyit nem szenvedett, soha még annyi bántás nem érte, mint most, ezekben az időkben. Annyi spiclije van a kormány­nak, miért nem tud arról, hogy az ipari és a mezőgazdasági munkásság a szó szoros értel­mében vett pusztulás szélén áll, hogy a mar­cangoló inség valósággal az őrületbe kergeti az embereket. Hogy a magyar gyárak és mű­helyek rabszolgái és a magyar földek nyo­morult jobbágyai teljesen kiszolgáltatottjai az ipari és az agrárkapitalizmusnak. A magyar munkásság kezéből kivették az önvédelemnek minden fegyverét, szervezeteit üldözik, gyűléseit betiltják, lapjai fölött ál­landóan ott lebeg a hóhérpallos. És még azt akarják, hogy imádja ezt a kormányrend­szert? Ellenségei vagyunk a bolsevizmus­nak, megmondtuk nem egyszer, százszor nyíltan, mert ellenségei vagyunk minden erőszaknak, akármilyen színekben pompázik is. A demokratikus haladás harcosai va­gyunk. Bennünket a bolsevizmustól nem­csak taktikai vagy tempóbeli különbségek választanak el, hanem társadalomszemléleti különbségek is. De hogyan védjék magukat a tömegek a bolsevizmus őrülete ezen, ha kicsavarják a kezükből mindazokat az eszközöket, ame­lyekkel sorsának jobbrafordulását munkál­hatná? A magyar reakció vakon és süketen most is azt rikoltja, hogy: még kevesebb szabad­ságot, még nehezebb igáz a tömegekre, mert ime, fölüti fejét a bolsevizmus. Hát éppen az ellenkezőjét érik el vele. Ha a munkás­mozgalmat a föld alá kényszerítik, nem se­gít a társadalom rendjén se páncélautó, se gépfegyver. Szabadságot és kenyeret! Csak ezzel a kettővel lehet megvédelmezni a társadalom rendjét. Csak ez a kettő bizto­síthatja a nyugodt fejlődés útját Sehol se nőtt veszedelemmé a bolsevizmus, ahol nem fordult az államhatalom minden fegyveres ereje a munkásmozgalom ellen. Itt Magyar­országon minden bolsevista kísérletből a reakció akar profitálni, mert a reakció nem tud és nem is akar tanulni. De a munkásságnak tanulnia kell és látnia kell! Bármennyire megnehezíti is a bolsevizmussal szemben való védekezést az uralkodó rendszer népellenes politikája, mégis az a kötelessége Magyarország szer­vezett proletariátusának, hogy minden tőle telhető erővel küzdjön a bolsevizmus ellen, amely eddig még sohasem vált veszedelmévé az uralkodó osztályoknak, hanem csak a munkásmozgalomnak. A bolsevizmus mindenütt azon kezdődik, hogy a munkásmozgalom egységét meg­bontja, fegyelmét és akcióképességét elsőm­^X^V^ny­­vassza. Ezzel akarva, nem akarva, az ural­kodó osztálynak tesz szolgálatot. Mindenütt ahol a bolsevizmusnak sikerült kettészakí­tania a munkásmozgalom egységét a prole­tariátus sorsa katasztrófába jutott Nincs féltettebb kincsünk a munkásmoz­galom egységénél. Ezt a világforradalom káprázatának föláldozni nem szabad. A munkásosztály csak a demokrácia fegyverei­vel győzhet és csak akkor, ha bonthatatlan egységgé szerveződik. A forradalmi erő szerteszórva annyit sem jelent mint a szél­fújta szikra. Él tehát a romantikus képzel­gésekkel! A magyar munkásosztály továbbra is hűséggel és fegyelmezettséggel tartson ki­­a szociáldemokrácia mellett, minden akadá­lyokon át építse ki szervezeteit, szaporítsa táborát, fokozza erejét és harckészségét, hogy döntő küzdelemre indulhasson a ma­gyar reakció ellen, a demokratikus Magyar­országért, amely csak a proletariátus egysé­ges erejéből születhetik meg. R3 Hová n­evez Mussolini? Fascizmus és az európai béke. • in •iiMimichiiw A Népszava számára írta Ramsay MacDonald, volt angol miniszterelnök. Az olasz fascizmus a rosszul mérlegelt forra­dalmár ipari agitáció közvetlen következ­ményekép ütötte föl a­ fejét és jutott uralomra: az olasz szocializmusnak abból a hibájából, hogy nem tette meg azt amit a brit mozgalom és nem szakított végkép a kommunizmussal, valamint az olasz parlamenti pártok gyönge­ségéből. A hosszantartó zűrzavar nem termé­szetes állapot azoknál a népeknél, amelyek kormányzatot teremtettek és nemzetként élnek. Ha a zavarokat továbbra is táplálják, mindig az a veszedelem fenyeget­, hogy katonai vagy politikai diktatúrák fölborítják a helyzetet és a diktatúrák egy időre azzá a központtá vál­nak, amely köré a nemzet csoportosul. Föl­ébresztik a nemzeti szellemet. A nemzet szol­gálatát hívják segítségül és ez rendelkezésükre áll. Uralmuk alatt az állam újjáéled és a fölü­letes szemlélőik, különösen ha csak vendégek az országban, az ideiglenesen megtermékenyí­tett új, nemzeti energiák megnyilatkozását látva, vakok azzal szemben, ami a föld alatt rejtőző börtönökben történik és azokkal a kö­vetkezményekkel szemben, amelyek minden diktatúrában elkerülhetetlenül megérlelődnek. Az erőszakosságot elnyomatást, gyilkossá­got tetszetős ruházatba öltöztetik. Ebben a te­kintetben a történelem megismétli önmagát, mert egyebet nem tehet. Ha az érdekelt orszá­got el lehetne szigetelni, mindezek csak a maga ügyei lennének. Ha az önkormányzatot a demokráciát a szabad sajtót az egyéni cselek­vés szabadságát nem becsülik az országban, nos, hát akkor így is jól van, ha lemondanak arról a követelésről, hogy ezeket jól rendezett kormányzatban egyesítsék, ez megint csak jól van. Az ország virágozhatik a hatalom anyagi dolgaiban, de nem vezethet más nemzeteket Mindamellett ez nem oldja meg a kérdést mert az ilyen ország nem szigeteli el magát és nem is akarja, hogy elszigeteljék. Nem feledkezhetik meg a szomszédairól és világ­politikájának is kel­l lennie. Helyet kell talál­nia a nap alatt. Ez tette Németországot az európai lélektan nyugtalanító elemévé. Hatal­mas volt, szervezett, központosított, bizony­talan. Egynek az akarata volt­ a végső sza­bálya. Ezért veszedelemnek tartották. Ösztön­szerűen félelmet keltett. Amikor a főnöke be­szólt, hivalkodnia kellett, szenvedélyesnek kel­lett lennie, a bajuszát kellett pödörnie és jelen­tőségteljesen megragadnia kardjának a mar­kolatát. Ez volt a szerepe: ezek voltak a dráma kellékei. A dara­b lényege és természete moz­gatja a szereplőket szabja meg a befejezést. Gyönge akarat közbeléphet, gúnyt űzhet a dráma fenséges erejéből, de félrelökik, mihelyt a nagy pillanat elérkezik. Ilyenfajta drámát játszanak most a diktatúra alatt olasz sze­replők Európai színpadán. Jól tudjuk, hogy Mussolini megveti a Nép­szövetséget, mert hiszen nyíltan vallja. Kül­politikáját kizáróan az olasz imperializmus érdekei irányítják és Mussolininek nem jutnak eszébe a Népszövetség szabályai, sem a Nép­szövetség gépezete, amikor a Balkánra, Kis-

Next