Népszava, 1927. március (55. évfolyam, 48–73. sz.)

1927-03-13 / 59. szám

1921. március 13. NÉPSZAVA Márciusok sodrában« Legyint, ifjúsággal lehet március tizenötö­dike, áramlása már öleli május elsejét és a köl­tögetés, zimankóból való m­egrázkódás — a mi számunkra — megkezdődött már február tizen­hetedikén ... Időszakok, amelyek átívelik a Föltámadást és hatalmas érzés, hogy a költögető fázisok­ értünk jönnek. A kapcsolódó dátumok egymásutánját nem mi rendeztük és mégis lelket, értelmet elhódító eseményünk. A Sors lépdel mögöttünk, mert a lét jeleit is úgy villantja meg körülöttünk, hogy ránk emeli a szimbólumot. Mennyire gondolatfáklyás, szépségekkel hul­lámzó, intelmekkel fölsugárzó, hogy a tavasz a miénk! A humusz csak mozdul, a fa r­ügyről álmo­dik, május már gyümölcsöt ígér és ez a meg­nyujtózás, fakadás, fölrajzás, a Mozgalommal találkozik. Legfénylőbb ünnepeink a kikeleti felbuzdulásban köszöntenek reánk, nem meg­rendezett, kifundált jelenség ez! Rög, fű­, levél megárad, ha eljárnak fölöttük a tavaszi fugalmak. A mi álmaink üdék, mint az orgonabokrok, amelyek borzongva tudják érkező koronáju­kat; a mi gondolatunk foganó, újratermő, mint az anyaföld, amely küldi már díszeit, illatát a fakó világ elé; a mi hitünk szűzi, új­ságos, mint a márciusi verőfény — az ifjúság emelkedik föl velünk, a heroldos, magabizó, elborító ifjúságiban. A mi törekvéseink átlépnek személyen, osz­tályon, az egyetemesség felé karolnak és mert világteremtő a megmozdulásunk, találkozunk a kozmikus igézettel, amely Tavaszt feszít a korhadás, rom­lás, pusztulás fölé... Borúban, napsütésben lángolnak a márciusi utcáik; az aszfalt is meghasadna, mert föltör alóla az elnyomott élet; a pára olyan, mint a verejték; a szülés harmata; öreg ablakfák ned­veznek, mert érzik a fa­ lelküket... és mi föl­sereglünk az üdvözlésben, hogy illően, elébe álljunk a csudálatos embernek, akinek az éle­tét is úgy szelte le a végzet, hogy hirdetője legyen mindenképen, minden márciusoknak... * Hanyadszor járulunk Petőfi Sándor elé? Nem csupán tisztelgés, tüntetés a mi föl­vonulásunk. Testvérünk, a Természet megújhodik a Nép­­földpillanásával együtt és a tavaszi rianásban megvillámlik a mi készülődő fiatalságunk is. Nem csupán fölvonulás a mi tisztelgésünk, Petőfi Sándor előtt A megüldözött, letiltott, megláncolt Menet, ime viszi hadainkat kikeletről-kikeletre; a Me­net, amely nem csupán sorakozás, de gálya, amelynek útját meghatározta a história mo­torja és repdeső vitorláit állandóan fújja a Jövendő. Petőfi géniusza tünemény, mint a tavasz ki­hasadása a mindenségből. Emberi mivoltunkkal fölujjongunk hát, hogy ember példázni tudja a mi eszméinket. A baglyok, a sötétek, akik elsötétíteni akar­ták Petőfi kurta és örök életét is, el akarják venni tőlünk Petőfit. A tiszta csendülésű harang mindig megren­dül fölöttünk: „Nem, szívem­ nem eladó, e szívnek Nincsen ára. Nem megy be a hatalmasoknak Kincstárába... Széjjel osztom én a szegénységnek, Kik, konyhában és útfélen élnek, Köztük ingyen osztom szét" Petőfi Sándor Erdélyt járta, ünnepelték, mint az ujjuló Magyarország apostol-költőjét, mindenki hódolt előtte és ő otthagyott gyüle­kezetet, lakomákat, de lement a bányába, hogy lássa a Munkát. Naplójában így ír a találko­zásról: „Távolról halk kopácsol­ásokat hallot­tunk és föl-föl kezdtek tünedezni a bányászok lámpái, meg eltűntek, amint tovább haladtunk, mint a csillagok a fekete felhők között. Talán nincs nyomorúbb élet, mint a bányászok élete. Túrnak, túrnak ezek a sápadt vakondokok, távol a napvilágtól, távol a zöld természettől mindhalálig, és miért? Hogy legyen gyerme­keiknek és feleségeiknek min tengődniük és le­gyen mit eltékozolni azoknak, akik nem gyer­mekeik és nem feleségeik." Képviselőválasztásra készülődött Magyar­ország. Az ősi alkotmányt már megingatta a fejlődés és mérkőztek a progresszívek és ma­radtak. Petőfi Sándor is föllépett képviselő­jelöltnek. Kerületéből az akkori csendőrök, potentátok kiverték, kövekkel­­­elhajigálták és a föl­bérelt sajtó azt írta Petőfiről, hogy föl­forgató, „hazaáruló". A költő levelet küldött egyik bizalmas hívének és abban így panasz­kodik: „Oly borzasztó hírek keringenek felő­lem, amilyenek csak a legelvetemedettebb go­­nosztevőt illetik." - akarják venni tőlünk Petőfitt... Zsenijének legtündöklőbb lángolása a népre világít; emberiességének legálhitatosabb meg­nyilatkozása a dolgozók felé fordul és isteni homlokán a „­hazaáruló" stigmája — a miénk... A badar igyekezetre ma azzal felelünk, soha mi társadalmi és politikai békénket. Ebből a városból el kell költözni. Ilyen körülmények között kútba esett az a városmentő akciónk is, amit végső szükség esetére tartogattunk és amit most már bátran elárulhatok annak a jellemzésére, hogy mire képes egy-egy, a város és a társadalom nyugal­mát féltő lélek, amikor arról van szó, hogy cselekedni kell. Kézenfekvőnek látszott az a föltevés, h­ogy ha a tornatanárt sikerülne elválasztanunk a feleségétől, Gyuri bá­ri beszüntetné a női ho­zomány további kiszolgálását. Úgy terveztük tehát, hogy a tornatanár feleségét névtelen le­velekben figyelmeztetjük, hogy a tisztelt férje­ura egyik-másik kikapós menyecske ajtaján­ablakán ki-beugrál. (Ilyen ki-beugrálást egy tornatanárról könnyen elhihet az ember.) Ha a szerencse mellénk szegődik, a Pista házas­életét sikerül földúlnunk. (Egyesek érdekei a közjó érdekének alája rendelendők.) Ugyan­ilyen erkölcsi alapon szó volt arról is, hogy a számvevő és a Jucika házassága elé akadályo­kat, gördítsünk. A legkétségbeejtőbb helyzetben voltunk, ami­kor a főjegyző újságolta: — Ne félj a másik laptól, ami nincs, mert az is bedöglik, ami van. — Hogyan, ki döglesztené be? — Maga Gyuri bácsi. A városi nyomtatvá­nyokat eddig a megye székhelyén csináltattuk. Mostantól kezdve Gyuri bácsi szállítja. Igaz, hogy egy kicsit borsosabban kapjuk, de a vá­ros nyugalma minden pénzt megér. Úgy lett A Gyuri bácsi nyomdája egyszerre beszüntette a női hozomány további kiszolgál­tatását Pista egy kis fizetésemeléssel meg­vigasztalódott A Nagytakarék sem panamá­zot­t többé a váltójával: leszámította. És amióta nincs­­helybeli újság, azóta a leg­nagyobb békesség­ben éldegélünk. Nálunk nem történik semmi, de semmi. A polgármester együtt kártyázik Barkó fiskálissal és a játék végén minden komolyabb következmények nél­kül vitatkozhatnak azon, hogy tököt-e vagy makkot? sem is akartuk kisajátítani Petőfi Sándort Nagyszerű szelleme, akármerről is vizsgáljuk, felénk hajlik, de mi Petőfi Sándort is arra a magaslatra emeljük, ahol az emberiség héro­szai állanak. A bálványszemélyeket mi nem ismerjük. De az embert, aki túlhalad a maga hüvelykezetén és fölármol, mint az ideálok monumentuma, szeretjük, hisszük, követjük, így érezzük még a legközelebb álló magunk nagyjait is, akik­nek személye eltűnik és nem személykultusz az, ha a zseni előtt meghódolunk. A halandó élet legdöbbenetesebb szenzációja: a zseni. Halhatatlan ajándék: emberarcú universum. A keserű életterület magyar szögletének, Petőfi Sándor volt az ilyen folyton lobogó lángelméje. A vékony, cingár alakján túl, mi látjuk az A­tie­sz­ vállait... A magyar szöglet­ben ő jelenti ennek az országnak a jobb sor­sát, a cipke bokorlángolása az igét: a népszabad­ságról, emberi fölemelkedésről. A zseni azon­ban arcszárnyal a határokon és géniusza lesz mindenszerte mindennek, amiért élni szép, érdemes... A lumen, a vates inkarnációja az emberiség vágyainak, képességeinek. Petőfi ilyen szel­lem volt. És találkozunk vele, mint a meg­nyilatkozással : Márciussal... Elébe járulunk, mag­unk is személytelenül, de elődökkel, utódokkal sokasodva, a nagy Menettel, mint az Idők hordozói... "I I'III M"KHII>TI"HIIHIIIIHÍHI'IIIiIi|IHIMIWWWBI1 Hill IBM—«I emberbaráti kötelességének a teljesítésében. Még a műkedvelő előadások sem voltak szen­tek a helybeli kritikusok előtt. A „Sárga csikó" baritonistájáról azt írták, hogy a hangja arra emlékeztette őket, mintha Suhajda tanító úr a címszerepet akarta volna énekelni. És ez az átkozott, újság lassanként a Barkó­párt kezébe kezdett csúszni. Ez hangoskodott benne a legjobban, mert a tornatanár fizetés­javítási kérelmét a városi tanács elutasította. A polgármesterpárt most már nem jutott szó­hoz? Új lapot csinálni? Kész őrültség, hiszen ki áldozna csak egy garast is azért,­­hogy a tusakodásnak nagyobb tere legyen? De még a nyomda nagyon borsos és a tornatanár is csak úgy győzi, hogy hozományban kapja a lapot az apósától. Könyörögtünk neki. — Pista, légy tekintettel társadalmi és poli­tikai életünk békéjére: szüntesd be a lapo­dat. — Nem lehet. Egy-egy sajtónak kulturhiva­tása van. — Nálunk? Hiszen feneskestől fölforgatod vele a várost. — Most jön az építőmunka, csak várjatok. A Nagy­takaréknál olyan panamák vannak! Bizonyos, hogy a Nagytakarék a Pista váltó­ját nem számította le. Szó sincs róla, ez tapin­tatlanság, de még nem olyan nagy panama. Megkörnyékeztük az apóst: — Gyuri bácsi, ne nyomtassa ki többet ezt a békebontó újságot. Tulaj­donképen árt vele a vedének. — De magamnak használok, mert egy kis hasznom mégis van belőle. Valamiből csak élni kell. (Szép kis após, aki abból a hozományból él, amit a leányának adott.) — Aztán — tette hozzá az öreg — most adom férjihez Jucikát is. Munka nélkül nem élhe­tünk. Szent Isten, az ám! A Jucikát most veszi el a városi számvevő és mi lesz, ha Jucika egy másik helybeli újságot visz hozom­ányul az urához, aki elkeseredett polgármesterért­ és egyszerre két háborúskodó lap veri agyon a 3 Elsimítottál­­ az ellentéteket a Kuo-Min-Tang-pan­gjai. Szangszaóban megint szírojkolnak a m­un­kások.­­ A kantoniak tovább támadnak. (Lon­don, március 12.) Kantoni jelentések szerint Sang-Kai-Csek tábornoknak, a kantoni hadsereg főparancsnokának sikerült kiegyen­lítenie a Kuo-Min-Tang-párt kebelén belül föl­merült súlyos ellentéteket. A tábornok mani­fesztumot tett közzé, amelyben békére és egyetértésre hívja föl a kantoniakat, mert csak a párt egysége biztosíthatja a forradalom vív­mányainak stabilizálását. Shanghaiban 30 tagú nemzeti tanács alakult a shanghai kínai negyed közigazgatásának ellátására Sun-Csuan-Fang shanghai meg­bízottja elhagyta a várost és Sun-Csuan-Fang maradékcsapataival egyetemben Kiangsu tar­tomány felé tart. A Shanghai körül operáló cs­apatok parancsnokságát Csang-Csung-Csan tábornok egyik alvezére vette át Sun-Csuan-Fang csapatainak távozása folytán Shanghai védelmére Csang-Csung-Csan tábornoknak most már alig 10.000 főnyi hadsereg áll rendel­kezésére. Shanghaiban újabb sztrájk kezdő­dött, amelyben közel 6000 munkás vesz részt, ami az angol lakosságot nagymértékben nyug­talanítja. A Shanghaiban partraszállított angol katonaság létszámát 8000-re becslik. A kantoni csapatok offenzívája változatlan lendülettel folyik. A „British United Press" shanghai jelentése szerint Sunkiang közelében döntő ütközet fejlődött ki a déli és az északi csapatok között. A kantoniak mindenáron kezükbe akarják kaparintani a Shanghai— Nanking-i vasútvonalat és támadásaik jelen­leg a vasútvonal két gócpontja, Sunkiang és Lucsau ellen irányulnak. Csang-Cso-Lin és Vu-Pej-Fu csapatai között szintén áll a harc. Csang-Cso-Lin hadosztályai Honan tartományban operálnak és a csapatok egy része Vu-Pej-Fu egyre fokozódó ellen­állása ellenére is átlépte a Jangcsekiangot. javul a h­elyzet, de nem csökken a nyomor... Ez az ellentmondás a főváros polgármeste­rének jelentéséből hámozható ki, amely jelen­tős a fővárosi közigazgatás tevékenységét is­merteti a múlt esztendő második feléről Az általános helyzet a jelentés szerint az előbbi fél évvel szemben lényegesen nem változott, mégis — úgymond — megállapítható, hogy pénzünk értékállandósága gazdasági életünket megerősítette és az általános kereseti és munkaviszonyokat elviselhetőbbé tette. Hozzá­teszi: még mindig nagy azonban a munka­nélküliek és a hatósági támogatásra szorulók száma, széleskörű intézkedésre van szükség a nyomor enyhítésére, még mindig nagyon sokan vannak, akik a főváros étkeztető helyein ingyenes ebédért jelentkeznek. Még mindig sokan vannak olyanok, akik iparukat meg­szüntetik. Elmondja azonban, hogy folyamodtak iparigazolványért.

Next