Népszava, 1927. április (55. évfolyam, 74–97. sz.)

1927-04-01 / 74. szám

AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Negyedévre 10 P 50 f. — külföldre 19 P 50 ! Egy hóra . 3 P 50 f. — külföldre 6 P 50 f. Ausztriában egy hóra.­­ 4 P 50 f. SZERKESZTŐSÉG: VIII. CONTI­ UTCA 4. SZ. Telefonszám .... József 303—SO és J. 303—31 Budapest, 1927 április­­, péntek­wmmmmmmmmammmmmmmamamam MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA­­ KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDENN­­AP Ára 14 fillér (1750 korona) m nwHMMű­ Egyes szám ára II, ünnepnap 20, vasárnap 28 fillér. Ausztriában 26, vasárnap ,36 Izréschen. Jugo­szláviában hétk. 3 dinár, vas. 4 dinár, Franciaorsz. 1­30 fr., Csehszlovákiában hétk. 150 ck, vas. 2 tk. KIAD­ÓHIVATAL: VH1, CONTI­ UTCA 4. SZ. Telefonszám . . . J. 303-30, J. 303-31, J. 303-32 A szekularizácó hősei, vagyis azok a protestáns egyháznagyok, akik még nem is régen olyan tüzesen köve­telték a szekularizációt, a katolikus egyházi vagyonok kisajátítását, szintén megkapták tehát a maguk becses nemzeti ajándékát. A szekularizáció hősei elhallgattak egy idő óta és a türelmes várakozás álláspontjára helyezkedtek. Amint a jelek mutatják, nem vártak hiába, mert türelmüknek és hallga­tásuknak gazdag jutalma lőn. A jelek, ame­lyek egy hivatalos jelentés szürke és rideg soraiból intenek felénk, megmagyaráznak mindent és megértetik a kíváncsiskodókkal, hogy a protestáns püspökségek tájékán egy idő óta miért oly nyugodtak a kedélyek és miért csitultak el a hajdani hangos kö­vetelődzések. Hogy úgy mondjuk, az a hiva­talos jelentés éppen kapóra jön. Szocialista részről szerdán tették szóvá a parlamentben, tüzetes fölvilágosítást kérvén a kormánytól, vájjon mi igaz abból a híresztelésből, hogy a protestáns püspökségek a birtokpolitikai célokra fölgyűjtött földekből külön-külön 500 holdas földbirtokot kaptak? Mintegy vá­laszképen a fölvetett kérdésre, a csütörtök reggel megjelent lapokban sorra-rendre ki­adatott a hivatalos kormányjelentés, amely szerint a protestáns püspököknek földbirtok­kal való megajándékozása tény és valóság. Olvassuk, hogy a nyolc protestáns püspökség egyenként 500, a hajdúdorogi püspökség szintén 500, a hajdúdorogi székeskáptalan ,­500 és az unitárius püspökség 200 katasztrá­lis hold földbirtokot kap. Amint mondottuk, ezeket az egyházi javakat a földbirtokpoli­tikai célokra gyűjtött földekből hasítják ki, mégpedig az állam tulajdonába vagyonvált­sᣠcímén jutott földekből s amint a jelen­tés­ megállapítható, a protestáns egyházak közüé jutó földek volt tulajdonosainak kár­talanítását­­ az állam vállalta magára, így tehát a protestáns püspökségek és a hajdú­dorogi görög katolikus püspök és székeskáp­talan kezére összesen 5000 katasztrális hold jut azokból a földekből, amelyeket a törvény szerint is abból a célból gyűjtöttek össze, hogy egészen nin­csetlen földmunkásokat jut­tassanak egy darabka földhöz s hogy meg­levő törpe- és kisbirtokok kiegészítésére szol­gáljanak. Az a kérdés már most, várjon a protestáns püspökségeknek ez a megajándékozása tör­vényes cselekedet-e vagy nem? Erre mi is csak azzal tudunk válaszolni, hogy: igen, törvényes. A földreformtörvényhez fűzött novelláris kiegészítés szerint a kormánynak módja van az efajta ajándékozgatásra és a nagyarányú ajándéksorozat pénzügyi ter­heit is átháríthatja az államra, amennyiben a megállapított birtokrészeket járadék­birtokként adta át az ajándék haszonélvezői­nek. Nagyon meglehet, sőt egészen bizonyos, hogy ha a kormányt ezért felelősségre von­ják majd, azzal fog válaszolni, hogy a tör­vények értelmében cselekedett és emiatt semmi gáncs nem érheti. Hát igen, törvényesen cselekedett. De ez még korántsem jelenti azt, hogy jól is csele­kedett , hogy a nincsetlen földmunkások érdekében cselekedett, amikor megajándé­kozta a protestáns egyházakat, mielőtt az igénylők túlontúl megrostált seregét egytől­egyig kielégítette volna. Szomorú, lehan­goló, elkeserítő jelenség az ilyesmi és azo­kat, akik felelősséggel tartoznak, egyáltalá­ban nem menti az a körülmény, hogy tör­vényre hivatkozhatnak és a törvény rendel­kezéseivel bástyázhatják körül magukat a jogos kritika, a jogos izgulás és a jogos felelősségrevonás támadásaival szemben. Hi­szen olyan szűkmarkú, olyan zsugori az a földreform, hogy csak gúny és keserűség nyilazhatja benne a „reform" megjelölést és a kormányzat szelleme és rendszere is olyan megfontoltan és tudatosan tette korlátozottá ezt a reformot, hogy minden szociális érzé­kenységnek, minden előrelátásnak és annak a sokszor hangoztatott hálaérzetnek is azon kellene dolgoznia, hogy a rendelkezésre álló földmennyiségből elsősorban azokat elégít­sék ki, akik a legjobban rászorulnak s akik számára egy darabka föld is az életet, az embertelen nyomorgás megenyhül­ését je­lenti. A kormány nagyon sietett. A kormány nem tartotta be a parancsolóan kötelező sor­rendet s a jó ég tudja, hogy milyen politikai meggondolásoknál fogva, milyen politikai hasznok reményében: elvont 5000 holdat azoktól, akik nagyon rászorulnak és oda­adta azoknak, akik bizonyára várhattak volna még egy keveset , akiknek kielégítése más földterületekből is lehetséges lett volna. Igenis, más földterületekből, más birtok­vagyonból is. Itt csak arra utalunk, hogy az 1848. évi XX. törvénycikk még mindig nincs végrehajtva. Nincs végrehajtva annak ellenére sem, hogy a most megajándékozott protestáns püspökök egyike-másika, egész egyházával egyetemben, még nem is olyan régen heves rohamokat intézett a kormányok ellen e 48-iki törvény végrehajtása érdeké­ben. Akik olyan hangosak voltak azelőtt és olyannyira elcsitultak most, azok nagyon jól tudják, hogy miért követelik e törvény végrehajtását. Tudták, hogy ebben a tör­vényben ki van mondva az egyházi vagyonok szekularizációja; tudták azt is, hogy az 1848-iki felsőtábla püspökei sem magyaráz­ták, mert nem is magyarázhatták máskép a törvény értelmét és amennyiben e törvény erejénél fogva az egyházi vagyonok fölött az állam szabad rendelkezési jogot nyert, a protestáns egyházak sem követelték alap­talanul, hogy ezekből a vagyonokból őket is részeltessék. A kérdésnek ilyen magyaráza­tával szemben bizonyára vannak ellenveté­sek, vannak fölhördülések és habzó tiltako­zások is, de e szenvedélyes kitörések nem változtathatnak azon az igazságon, hogy az 1848 : XX. nincs végrehajtva. Kár itt min­­­den izgalom és hasztalan minden heveskedés, mert a történelmi igazságot nem tudja el­fújni sem a biztonságérzet fölénye, sem a haragvó szenvedélyeskedés. A magunk részé­ről is tárgyilagosan és higgadtan akarunk hozzányúlni ehhez a kérdéshez. Nem élezünk ki ellentéteket, nem feszítjük a fény és az árny játékait és távol áll tőlünk az izgatás gondolata, mert hiszen itt áll előttünk a valóság: a kormány e legújabb cselekedete, amely értelmesen beszél, eleget mond és eleget izgat egymagában is. Csak szerényen és ismételten arra akarunk még rámutatni, hogy a szekularizáció ex­bajnokai csakugyan alaposan elhallgattak-A hallgatás ára nem megvetendő és aki ilyen becses dologhoz jut, az vajmi keveset törődik azzal, hogy egy régi törvény végre van-e hajtva vagy nincs. Számukra az a tanulság, hogy beszélni: nincsetlenség, hall­gatni: földbirtok. Ami más tanulság adódik a dologból, az egyesegyedül a magyar népé, amely minden tanulságot jól megjegyez magának.! x" ' . mmmmmmmmmmm A külföldiek itt sob kínai várost kiürítenek. Megcáfolják az angol rémhíreket. — Amerika és Japán nem vesz részt a közös akcióban. Kínából az angol lapok hasábjain egyre nyugtalanítóbb hírek érkeznek. Több városból kitelepítették az európai lakosságot, mert féltik a kínaiak „kegyetlenkedéseitől". Annyi bizonyos, hogy az imperialista hatalmak, első­sorban pedig Anglia magatartása végtelen el­keseredést kelt a nemzeti függetlenségükért harcoló kínaiak sorában és nem csoda, ha ez az elkeseredés néhol az idegenek iránt való gyűlöletben jut kifejezésre. Az angolok politikáját mindenesetre súlyos kudarc érte a kínai kérdésben, mert minden kiprovokált idegengyűlölet tulajdonképen az angoloknak szól. A hankaui francia konzul például határozottan megcáfolja az angol sajtóban terjesztett hazug rémhíreket. A kínaiaknak a gyilkolásnál sokkal hatalmasabb fegyvereik vannak a betolakodottak ellen. Ma már nem lehet ágyúval rájuk kényszeríteni az idegenek áruit, mint ahogyan az ópiumot beléjük bombázták annak idején. És az idegen áruk bojkottja fogja legyőzni az angolokat, akik szívesebben föláldoznák katonáik tíz­ezreit, mint a profitjuknak akár egy parányát is. Ezért igyekeznek megfeszített erővel akció­juk körébe vonni az amerikaiakat és a japáno­kat is, akik azonban jobb diplomatáknak és jobb kereskedőknek bizonyulnak, mint az angolok és vonakodnak minden közös akciótól. Több városból kitelepítik a külföldieket. (London, március 31.) A Shanghaiban élő amerikai és angol állampolgárok most már napok óta nem merik átlépni a koncessziós területek határát, amelyet erős kínai osztagok őriznek. Kínai katonák tegnap ismét foszto­gattak a városban. Hankau kiürítése folya­matban van. Santung, Anhwei és Honan tar­tományokban az angolok szintén számolnak a kantoniak előnyomulásával és elrendelték több város kiürítését, hogy megkíméljék a la­kosságot a déseitől. kínai katonaság kegyetlenke- Shanghaiban az idegen üzletek ellen agitálnak. (London, március 31.) A legújabb shanghai jelentések szerint a kantoni csapatok Csun­kiang városában megszállták a Standard Oil épületeit. Kveilin városában a csőcselék ki­fosztotta az angol misszió épületét. A­ misszio­náriusok Shanghaiba menekültek. Hangcsau városát a külföldiek most már teljesen kiürí­tették és a városban csupán három angol ma­radt. Aling városának 47 külföldi lakóját szintén megtámadták a kínaiak. Az európaiak­nak sikerült idejekorán egy amerikai ágyú­naszád fedélzetére menekülniük. Shanghai külföldi negyedében a helyzet vál­tozatlan. A kínai szakszervezetek még mindig nem hagytak föl sztrájkfenyegetéseikkel és egyre nagyobb propagandát fejtenek ki az angol, üzletek és vállalatok ellen. Nincsen közös akció­­ ról eskü alatt tett vallomásait tartalmazzák. A lapok annak a reményüknek adnak kifeje­zést, hogy London, Washington és Tokió közös lépést fognak tenni a nacionalista kormánynál. A „Times" ezzel szemben azt jelenti Tokió­ból, hogy az a hír, amely szerint a japán kor­mány a nankingi események ügyében foly­tatott tárgyalásoknál megbeszéléseket fog foly­tatni az angol és az amerikai kormánnyal, több japán miniszter tiltakozását hívta ki. (Newyork, március 31.) A „Newyork Times" örömmel üdvözli, hogy elszállítják a Kínában élő amerikaiakat, mert Amerikában az az általános óhaj, hogy a mostani válságban a lehetőségig kerüljék a vérontást. A „World" ünnepli Cooladge államférfiul

Next