Népszava, 1927. július (55. évfolyam, 146–172. sz.)

1927-07-01 / 146. szám

10 A Bretagne északnyugati csúcspontján fekvő Ouerzant kikötőváros rádióállomása csütör­tökön délután 4 óra 5 perckor (nyugateurópai időszámítás szerint) rádiogramot vett föl, amelyben Byrd közli, hogy 5 és óra között érkezik a francia kon­tinens fölé.­­A „Miss America" fedélzetén minden rend­ben van. Éjszakai partei jelentés szerint Byrd repülő­gépe 7 óra 55 perckor (francia időszámítás sze­rint) keleti irányban haladva elröpült a Brest­től délre fekvő Lin-sziget fölött. Pár­is­tól ekkor mintegy 450 kilométernyi távolságra volt. Röviddel rá érkezett jelentés arról, hogy a ,,Miss America" este 20 óra 55 perckor a Finis­terre megyében fekvő Landivisiau város fölött röpült át Francia területen minden intézkedés meg­történt Byrd megérkezésére. Este 8 óra óta a tengerparttól Le Bourgetba, a repülőtérre ve­zető útvonalon valamennyi világítótorony üzemben van. Este 21 óra 19 perckor Brieux városa fö­lött röpült el Éjfélkor jelentik Párisból, hogy­­10 óra óta nem érkeznek kifele a Jlfiss Ameriká­ról. A cherbourgi, lehavrei, lebourgeti állomások mind sikertelenül próbálkoztak Byrdék rádió­readójával érintkezést találni. A lebourgeti repülőtéren ezrekre menő tömeg várja a „Miss Amerika" érkezését; a rend fentartása sokkal sikeresebb, mint akkor volt, amikor Lindbergh érkezett. Este 10 óra óta számtalan fényszóró világítja meg a repü­lőtteret Ugyanekkor jelentik Párisból, hogy mind­eddig még nem volt látható Páris fölött Byrdsk repülőgépe. Már az­t is valószínűnek tartják, hogy a „Miss Ame­rika" rendkívüli ködben és sötétségben útirányt változtatott és nem tud értesítést küldeni. Pár perc múltán újabb távirat azt jelenti, hogy Vil­érakor (pontosan 0 óra 38 perckor) a virg-b­antignoni rádióállomásnak sikerült össze­szöttetést találnia a „Miss Ameriká"-val, azon­ban a légköri viszonyok miatt értelmes jeleket nem kaphattak; még azt sem tudták megálla­pítani, hogy e gép ebben az időben hol volt. És végül az utolsó jelentés, közvetetlenül lapunk zár­ca előtt. A flfiss Amerika­ éjfél­u­tán 1 órakor Le Bourget felé érkezett és a repülőtér fölött kering. Leszállani még nem tudott. Az eső ellenére az érdeklődők tömege folytonosan növekedett. Tizenegy óra tájban érkezett a repülőtérre Bokanovszki kereskede­lemügyi miniszter is. Fehér és vörös fény je­lezte a leszállás helyét Tizenegy órától fogva ezenkívül rövid időközökben rakétákat lőttek föl. Az érdeklődő tömeggel 10 perces idő­közökben a repülőtéren elhelyezett megafono­kon közlik a t­herbourgi és viry-b­an­tignoni repül­őállomások jelentéseinek tartalmát. A „Magya­r Távirati Iroda" jelentette ezt. Ezzel szemben az „Információ" sajtótudó­sító jelenti, hogy órakor több állomás föl­vette Byrdék kivételét, de a kérdésekre nem kaptak választ. Úgy látszik, hogy a „Miss Amerika" vevő­készülékében defektus támadt. — 1 óra 5 perckor Viry-Chantignon állomása azt jelentette Párisiba, hogy nem kap érint­kezést a repülőgéppel — 1 óra 10 perckor a leihavrei állomás fölvett egy rádiógramot, amelyben Byrdék azt közlik, hogy fogalmuk sincs arról, hogy a „Miss Ameriká"-val hol vannak, teljesen elvesztették az orientációt, mert igen nagy a köd és a sötétség, még három órára való benzinjük van, egyébként ha minden rendben van, jól ér­zik magukat. Éjjel 2 óra 35 perckor jelenti a „M. T. E". A rep­ülőgép éjjel 1 óra körül vészjelzése­ket adott le, ugyanakkor rádión kérték, hogy Parison kí­vül leszállásra alkalmas teret jelöljenek ki számukra. San franciscolói Honoweioig­ Maitland és Hegenberger amerikai katonai repülők, akiknek San Franciscóból történt útnak in­dulásáról a Népszava már hírt adott, 3790 kilométeres repülőút után szerdán reggel 6 óra 31 perckor (középeurópai időszámítás sze­rint 5 órakor) szerencsésen megérkeztek a Hawai-szige­tek fővárosának, Honolulunak wheeler­fieldi repülőterére. A két pilóta 30 órás útra elegendő benzint vitt magával, amiből a leszállásukkor még 800 mér­földes útra elegendő mennyiség maradt. Útjukban kedvezőtlen légi viszonyokkal kel­lett megküzdeniök. Éjszaka mintegy 10.000 láb magasságban röpültek, hogy a felhők fölé ke­rüljenek és láthassák a csillagokat, nappal vi­szont 300 láb magasságban röpültek. Repülő­gépük rádiókészülékkel is föl volt szerelve. A két pilóta, akik a San Francisco és Honolulu­ közötti utat 25 óra 42 perc és 30 másodperc alatt tették meg, megkapja Dole nagykereskedő 35.000 dolláros díját. NÉPSZAVA Útjuk eddig a leghosszabb tengerfölötti út: 2100 tengeri mérföld, míg New­ Foundland és Ír­ország között csak 1900 mérföld a távolság. A rérfelen­ Courtney pilóta Friedrichshafenből a Southampton mellett lévő Cab­otba érkezett 9 órás út után. Innét indul az Atlanti-óceán átrepül­ésére. A párisi nemzetközi repülőszövetség elis­merte Antonini olasz repülő új magassági világrekordját. Antonini az elmúlt hónapban tudvalevően a Milano közelében levő malpensai repülőtéren 2000 kilogram megterheléssel 6262 méter magasságot ért el. Brazíliai jelentés szerint belemi halászok re­pülőgéproncsokat találtak, amelyekről azt hi­szik,­ hogy St. Roman repülőgépének marad­ványai. A madagaszkári Tananarivoból jelentik, hogy Dagnaux repülő­ őrnagyról, aki szerdán reggel 7 órakor startolt mozambiquei (délke­leti Afrika) repülőútjára, még mindig nincs tűz, bár már 11 órakor kellett volna Tananari­vóba érkeznie. A repülőgépet sem útban levő gőzhajókról, sem a kikötőkből nem vettek észre. Amnesztia és (II.) A francia szocialisták mozgalmat indí­tottak a politikai és sajtóvétségekért elitélt, összes egyénekre kiterjedő amnesztia érdeké­ben. A legúja­b­b sürgönyök szerint a francia szocialistáknak ehhez a mozgalmához a radi­kális párt is teljes mértékben csatlakozott és így valószínű, hogy ez a mozgalom teljes sikerrel jár, hogy a politikai- és sajtóvétségek miatt elítélt egyének előtt rövidesen megnyíl­nak a börtönajtók­­ Franciaországban. A francia szocialistáknak ez a mozgalma, és az a körülmény, hogy ahhoz egy másik párt is föntartás nélkül csatlakozott, gondolkodásra készteti az embereket nemcsak Franciaország­ban, hanem — talán még fokozottabb mérték­ben — Franciaországon kívül is. Egy ország börtönei rendszerint akkor szok­tak megtelni politikai okok miatt elítéltekkel, amidőn az illető ország forradalmi hullámon megy keresztül. Amidőn azt mondjuk, hogy „forradalmi hullám", akkor természetesen az ellenforradalmat is ideértjük, sőt az iménti megállapítás az ellenforradalmi periódusokra még fokozottabb mértékben áll, mert az ellen­forradalom a forradalmak dinamikájának ta­nulsága szerint sokkal kíméletlenebb szokott lenni és ezért az ellenforradalom által bör­tönre vetett politikai elitéltek száma rendsze­rint sokkal nagyobb szokott lenni, mint a for­radalom által börtönre ítélt politikai büntette­­­seké. A történelem által igazolt általános sza­bály az is, hogy a forradalmi, illetve ellen­forradalmi hullámok elmúlása után a poli­tikai okok miatt elítéltek előtt a börtönajtók meg szoktak nyílni. Ebből a szempontból tehát a politikai okokból elítéltek részére adott am­nesztia a konszolidáció jele. Ebből a megállaz­­ításból önként köve­tkezik az a másik meg­állapítás, hogy hanig egy országban a börtö­nök tele vannak politikai elítéltekkel, addig nehezen lehet állítani, hogy az illető ország­ban a konszolidáció terén már nincsenek kí­vánnivalók, mert a politikai börtönök zárva­tartásával maga a k­ormány állít ki gyönge­ségi bizonyítványt helyzetének szilárdságáról. A most elmondottak nemcsak belpolitikai, hanem külpolitikai szempontból is a legna­gyobb mértékben figyelembe veendők. A külpo­litikai szempontok talán még fontos­abb­ak, mint a belpolitikaiak, különösen olyan orszá­gok esetében, amelyek a legnagyobb mérték­­ben rá vannak utalva arra, hogy a külföld jó véleménnyel legyen felőlük, hogy a külföld tel­jesnek tartsa, az illető országok belpolitikai konszolidációját. Az a kormány, amely egy­részt azt állítja, hogy teljesen biztosította a belső konszolidációt, másrészt azonban nem meri szabadon bocsátani a politikai, illetve sajtóvétségekért elítélt egyéneket, a legsúlyo­sabb ellentmondásba keveredik és ezt az ellent­mondást nemcsak a belföldön, hanem a külföl­dön is észreveszik. A szomorú a dologban csak az, hogy ilyen esetekben a­ kormány ellentmon­dásáért az egész ország lakol, mert azok a hát­rányok, amelyek a külföld bizalmatlansága folytán bekövetkeznek, nem a kormányt, ha­nem az egész országot érik. Minden országban előfordul, a hogy politikai és sajtóvétségekért bizonyos egyéneket elítél­nek, de minden ország — ahol konszolidáció van — siet megragadni az első kínálkozó alkal­mat, hogy az ilyen okok miatt elítélteket egy általános amnesztia útján szabadon bocsássa. Vannak, akik egy ország kultúrájára az illető országiban elhasznált szappan vagy újságpapír mennyiségéből vonnak következtetést. Nem akarjuk vizsgálni közelebbről, hogy ez a követ­keztetés mennyiben helytálló, az azonban bizo­nyos, hogy egy ország­ konszolidációjának mér­tékét egész határozottsággal meg lehet állapí­tani a börtönben sínylődő politikai bűntettesek számából. Talán ezért is van az, hogy a legtöbb ország, amelyben a belső politikai viszonyok alakulása folytán időről-időre fölmerülnek po­litikai és sajtóbű­­npörök, időről-időre akadnak politikai és sajtóvétség miatt elitéltek, hogy a legtöbb ilyen ország olyan nagyon siet az am­nesztiával. Lengyelországban 1926 karácsonyán volt na­gyobb mértékű amnesztia, Spanyolországban 1927 első napján, Japánban 1927 januárjában 50.000 egyén nyert amnesztiát. Belgiumiban 1927 májusában nyíltak meg a börtönajtók a poli­tikai- és sajtóvétségek miatt elítéltek előtt, Csehszlovákiában június elején volt amnesztia, szóval láthatjuk, hogy az amnesztia nem egy olyan rendkívüli kegy, amelyet a hatalmon levő kormányok csak nagyritkán szoktak ado­mányozni, hanem a kormányzati bölcsesség­nek egy megszokott eszköze a politikai és sajtó­vétségek miatt elítélt egyének irányában. Kü­lönösen kiemeljük a spanyolországi amnesz­tiát, mert Spanyolországban diktatúra van és az amnesztia azt bizonyítja, hogy még a spa­nyol diktátorok is súlyt helyeznek arra, hogy a külföld az amnesztia ablaküvegén keresztül bizonyos mértékig konszolidáltnak lássa a hazai viszonykat. Az amnesztia lényege, hogy az az ugyan­azon kategóriába tartozó egyének összességére kiterjed és nem tesz különbséget az illető po­litikai pártállása szerint, mert az olyan am­nesztia amely testre van szabva, nem am­nesztia, hanem a kegyelmezési joggal való visszaélés és nem a politikai konszolidáció, hanem a politikai jogbizonytalanság szentesí­tett bizonyítéka. Vannak országok, amelyek­ben szabadon dühöng a terror, szabadon dü­höng a diktatúra, ezekben az országokban csak a hatalmon levők ellenlábasai kerülnek politikai vétségek miatt lakat alá és így ezek­ben az országokban nem szokásos az am­nesztia. Vannak országok, amelyekben a dik­tatúra burkoltabb, amelyekben a belföldi és külföldi közvélemény nyomása alatt a hatal­masok szolgálatában bűnöző egyének is kerül­hetnek lakat alá — nem mindig, de néha —,és a testreszabott amnesztia, amiről az imént beszéltünk, rendszerint az ilyen országokban divatos, mégpedig olyan formában, hogy a ha­talom pártján Sió bűnözők ak­kor is amnesz­tiában részesülnek, ha bűntetteiket nem sajtó útján, hanem golyóval vagy késsel követik el, akkor is, ha bűntetteiknek a politikához semmi, közük sincsen, míg a hatalommal szembenálló tábor hívei politikai- és sajtóvétségekért rájuk­zárt börtönajtók mögött is hiába várják az amnesztia, a szabadulás napját. Az ilyen országokban az amnesztia nem je­lent konszolidációt, az ilyen amnesztia csak árt az illető ország jó hírnevének. Pedig leg­főbb ideje volna, hogy az ilyen országok kor­mányai is fontolóra vegyék, vájjon nem érke­zett-e el az ideje az igazságos és általános amnesztiának, vájjon nem többet használná­nak-e a belső konszolidációnak és az ország külpolitikai tekintélyének, ha a testreszabott amnesztiák helyett általános amnesztiát ad­nának a politikai- és sajtóvétség miatt elítélt összes egyéneknek, sőt nemcsak az elítéltek­nek, hanem az üldözötteknek is, akiket az üldö­zéstől való félelem tart távol hazájuk földjétől. külpolitika. 1927 Július 1. StreseMinn sjpttgMMffiL A locarnói politika utja, Stresemann német külügyminiszter szerdán Oslóban a Nobel-díjbizottság rendkívüli ülé­sén mondta el a Nobel-díj átvételénél szokásos ünnepi beszédét Stresemann beszédében úgy­szólván kizáróan a német politikával foglal­kozott és mindenekelőtt összehasonlította a régi német császárság és a mai német köztár­saság szellemi és politikai hangulatát. Ma már senki sem gondol Németországban arra — mondotta Stresemann —, hogy restaurálja a múltat. Hindenburg birodalmi elnök a régi Németországban nőtt föl és ma ő a Múlt és Jelen kibékülésének szimbóluma. Németország föltétel nélkül a nemzetek kibékülésének esz­méjét szolgálja. A politika tradicionális sors­döntő jellege ma már a háttérbe szorult és sokkal nagyobb fontossága van ma a gazda­ságpolitikának. A népeket és a nemzeteket elsősorban a gazdasági együttműködés útján kell vezetni. Tudjuk, hogy a földet nem lehet évek alatt paradicsommá változtatni — foly­tatta Stresemann —, de meg vagyunk győ­ződve arról, hogy boldogabb és szebb jövő felé haladunk. Az új éra felé vezető út első mér­földköve Locarno volt. Locarno vezet az új világpolitika felé és első garanciája a béké­nek és a nyugalomnak. A locarnói politikát azonban nem lehet­ összeegyeztetni a bizal­matlanság politikájával és német területek katonai megszállása nem illik bele a locarnói keretekbe. Németország bizalommal néz a jövő elé — fejezte be Stresemann beszédét —, politikailag konszolidálva és gazdaságpoliti­kájában olyan eszméktől vezetve, amely békét és munkát jelent Stresemann beszédet a béke­díjbizottság tagjai lelkes éljenzéssel fogadták

Next