Népszava, 1927. augusztus (55. évfolyam, 173–196. sz.)

1927-08-02 / 173. szám

2 NÉPSZAVA 3927 augusztus 2. társ javaslatához azzal a megszorítással, h­ogy a főt­ár­ok ezt a meghosszabbtatást e£T3T­ríz­re csaló további egy évre kérje. A bizottság elfogadta Bánóczi elvtárs módosítását, to­vábbá Sterbinszky elvtárs javaslatát az utóbb említett megsz­orítássa. Itt írjuk meg, hogy a­­főváros ma­gánépítési bizottsága az adómentességi terminusra va, tekintettel tömegesen intézte el a lakás­építés iránti kérvényeket. Akiknek a szombati ülésen a bizottság az építési engedélyt­ meg­szavazta, azok soron kívül­ kaptak az elöljáró­­ságokon ideiglenes építési engedélyt, hogy az adókedvezménytől el ne eshessenek. Minthogy pedig a magánépítési bizottság az összes kér­vényeket nem tudta elintézni, a bizottság úgy határozott, hogy ezeknek a kérvényeknek ké­sőbbi tárgyalása után is, ha a bizottság az építési engedélyt kiadja, az engedélyt júlus 30-i dátummal keltezi. Hír szerint a kormány foglalkozik azzal a tervvel, hogy­­ egy hónappal meghosszabbítsa az adómentesség kedvezményére a határidőt Remélhetően a főváros fent említett kíván­sága alapján ezt a határidőt legalább egy év­vel kitolják. A­ következőkben a tatai lako­ss­ág elhelyezése került szóba, az idevonatkozó javaslatot­­ki­adták a tabánépítkezés ügyében kiküldött bi­zottságnak. Foglalkozott a bizottság az 3997-bven ép­ül­t kislakások lak­béreinek­ ­megállapításával is és megállapította a leg­kisebb lakbéreket, amelyeken felül a maga­sabb lakbéreket a lakások fekvése, közlekedési viszonyai, stb. alapján állapítják majd meg. Az egyszoba-konyhás lakások lakbére 540—616­­pengő, a kétszobás lakások lakbére 730—1200­­ pengő, amely összeg a jövőben már nem emel­ A minimális lakbérek nagyjában méltá­á­nyosoknak mondhatok, ami viszont nem áll a­­ maximális lakbérekre. Sürgősen szükséges és a­ szociálpolitikai ügyosztály ilyirányú hajlan­dóságának már kifejezést is adott, hogy ezek a lakbérek enyhít­lessenek. Napirendi után Bánóczi László elvtárs meg­állapította egyes korábbi­ megjegyzésekkel szemben. Hogy ha el is képzelhető „lakástúl­protrukció" — a nagylakások dolgában, a kis­lakásokat illetően a legúlyosabb hiány fenye­get. Ez az állapot olyan kényszerhelyzetet te­remt, amely azokat is meggyőzi majd a fővárros tavártól kislaká­sépíít­kezéseinek Szükségéről, akik ezt ma tagadják. Javasolta Bánóczi elvtárs, hogy az ügyosztály még a nyár folyamán készítse el a főváros 1928. évi őslakásépítő programját. Tizenöt kisdrágító a bíróság előtt. Tizenhárom piaci árust fölmentettek, kettőt elítéltek. Amikor­ a drágulás fenyegető méreteket öltött és a közvélemény riadtan követelte az árak megfékezését, a rendőrség — amint ismeretes — megkezdte a piacokon az ár­razziákat. Detek­tívek vizsgálták meg az eladási árakat, szem­ben a hivatalos árakkal és tömegesen jelentet­ték föl azokat a piaci árusokat, akik árujukat a napi hivatalos árnál drágábban adták el. Tizenöt ilyen piaci árus ügyét tárgyalta hét­főn délelőtt a büntetőtörvényszék Mayer­tanácsa. Voltaképen már szombaton került volna ezeknek az ügyeknek a tárgyalására a sor, ez azonban ülnökök hiányában hétfőre ma­radt., így is az illetékes előadó-ügyé­sz megbete­gedése miatt csak hosszas keresés után talál­tak ügyészt, hogy a tárgyalást megtarthassák. A tizenöt piaci árust — köztük tizenhárom asszonyt — leginkább egy-két kiló zöldbabnak pár filléres drágí­tásával vádolták. A rendőrség intenciója — amint mondották — az volt, hogy ezzel is „egészséges óvatosságra" bírja a piaci árusokat. Minden­esetre­­ az egészséges óvatosság csak hasznos lehet a fogyasztó nagyközönség szempontjából, de valóban hasznos csak akkor lenne, ha nemcsak a párfilléres kisdrágítókat vonnák felelősségre, hanem a kormány keze a kö­zönség érdekében belenyúlna a gazdasági nagyhatalmasságok árdrágító manipulá­cióiba is. A tárgyalás során egyébként Vodák Jánost azzal vádolták, hogy a foghagyma kilóját 60 fillér helyett 1 pengő 50 fillérért árusította. A bíróság fölmentette Vodákot, aki azzal véde­kezett, hogy ezért az árért nem egy kilogram, h­anem egy füzér fogha­gymát adott el. Sztanek Józsefné, Trepák Józsefné, Krizsán Györgyné, Szakács Ignác, Újvári Mihályné, Strom­pf Béláné, Wimmayer János részint tököt, részint zöldbattot adtak el drágábban. Valamennyien azzal védekeztek, hogy egy-két nappal előzően magasabb áron vásárolták az árut, a razzia napján az árak leestek és amennyiben a hiva­talos áron adják, úgy ráfizettek volna. A bíró­ság valamennyit fölmentette. Salamon Izidorné piaci árus nem úszta, meg ilyen könnyen. Azzal vádolták, hogy 60 fillérért árusította 48 fillér helyett a gyalult tök kilóját. A szakértők sze­rint 50%-os árdrágítást követett el, amiért is a bíróság jogerősen 60­­pengő pénzbüntetésre ítélte. Ugyancsak elítélte a bíróság éspedig 40 pengő fő- és 10 pengő mellékbüntetésre Krusnyik Lajosnét, aki 20 fillérrel drágította a zöldbabot. A továbbiak­ban fölmentette a bíróság Surányi Sándornét,­­Somogyi Józsefnét, Sally Józsefnét és Triba Annát, akiket 3 filléres árdrágítással vádoltak. Szőcs Istvánnét azon a címen mentették föl, hogy a champignongomba luxuscikk. A törvény­szék Eigner-tanácsa kedden folytatja ezeknek az árdrágító pöröknek a tárgyalását, hír sze­rint, ez alkalommal már súlyosabb esetek ke­rülnek a bíróság elé. A belügyminiszter rendelete a törvényható­ságokhoz a külföldi kölcsönök ügyében. A belügyminiszter — amint az „M. T. I." je­lenti — rendeletet intézett a vármegyei és városi törvényhatóságokhoz, amelyben kifogá­solja, hogy több helyen megfontolás és terv­szerűség nélkül használták föl a beruházó köl­csönöket Felhívja a miniszter a törvényható­ságokat arra is, hogy kölcsön fölvétele iránt a jövőben csak akkor indítsanak tárgyalásokat, ha az erre irányuló határozatokat a kormány már jóváhagyta, mert a jövőben a kormány nem hagyja jóvá azoknak a kölcsönöknek a fölvételét, amelyekhez előzetesen hozzá nem­járult. Terjesszük a mérssüt! Hábonis a háború ellen? !A Magyarországi Szociáldemokrata Párt 1927 augusztus 4-én, csütörtökön este­­­8 órakor a régi képviselőház üléstermében (Főherceg Sándor-*u­tca 8) nyilvános népgyűlést tart, amelyre meghívja Budapest dolgozó férfiait­­és asszonyait !A gyűlés napirendje: B­esnaok­rácia és világszéke. Előadók: Propper Sándor országgyűlési képviselő és Knuz Pálné törvényható­sági bizottsági tag. Elvtársainkat fölhívjuk, agitáljanak a gyűlés sikere érdekében, legyenek ott minél többen azok közül, akik ellenségei a háborúnak és akik harcolni akarnak a világbékét megteremtő demokráciáért! Testvéri üdvözlettel a Magyarországi Szociáldemokrata Párt. Kft Templomajtóban. — Irta Szirmai Rezső. — Az ősz szürkére mázolta a régi, korhadó katolikus­­templom repedezett falát. A szél ha­rapta az ajkakat, nehezen lélelkző tüdőkbe szo­rult és a templomkapuba is besüvitett, ahová •Keresztes János menekült a borzongató őszidő feléL Miá­r negyedik éve annak, hogy, jött az a golyó, akkor is ősz volt a lengyel réteken, em­lékezik még Keresztes János, amikor­ jött, a sok golyótól világlott az éj és akkor nem ér­nzett semmit. Mi történt? Hogyan? Vérzivata­­rok rásüvöltötte­k, jöttek a kórházaik, tengernyi kin­cs ide került végül megnémulva s két csonka lábával kis vidé­ki város templom­ajtajába, várni könyörü­létes emberektől a ka-na­pba hiv­ló alamizsnáit. Keresztes János igé­nyeit megcsappantotta az az őszi éj, ott a len­gyel mezőn, mert hogy addig ő is nagyigényű emb­er volt, valahol a Bácskában, aki vetni akart és aratni, de most már Keresztes János Csak roncs lá­bát és néma­ságát­ állította, pano­rámába s másnak a vetését akarta koronám­­kén­t aratni. Ide silányult. Csöndesen volt így, megelégedetten s vasárnap délelőttönként, ha a friss város kicsiny embe­rei könnyítettek a felkükön, Keresztes János kalap­ja kéklett a koronáktól. Egy októberi reggelen aztán Keresztes Já­nos életébe döntő fordulat csapott. A szokott időben, reggeli 7 óraikor a templom előtt leült a szokott helyére és várta. Sugárzó őszi reggel volt s tünő ködfoltok úszkáltak a levegőben. S a konkurensét csak akkor vette észre, ami­kor már ott ült a templomajtó másik szögle­tében. Honnan jött? Merről? Kicsoda? Mit akar? Nem tudta Keresztes János. Sohse látta, nem városbéli ember. Az idegen pedig furcsa dolgokat mivelt. Egyik lábát behúzta a másik alá s ugy látszott, mintha fólilába lenne csak. Aztán hirtelen kiabálni kezdett, artikulátla­nul s amire Keresztes János meglepetéséből magához tért, már egy piros kétkoronás hul­lott az idegen kalapjába. Csak ekkor eszmélt föl Keresztes János, átvillant agyon a jövő, a megrontott, kis, kikönyörgött jövő, a szokott ételeik ize fölelevenedett a szájában s rá­döbbent a rémületes ellenfélre, aki ellopja előle a könyörgést, megkicsinyiti a porciót, kis, nyo­morult életét elgáncsolja. Keresztes Jánosnak fölsajgo­tt az agya, állfájt szivén az élet, két­ségbeesetten vergődött, a nyelve szólni akart: ne, ne, kérem, ne, menjen másfelé, én élni aka­rok... — de csak integetni tudott, a­­karja mozgó filalomja volt, ahogy intett a jövevény­nek, hogy ne itt, menjen másfelé... De az rá se hederített. Czsak amikor Keresz­tes János szánalmas integetése már kellemet­lenné vált, akkor mérgesen rárivallt: — Nem megyek innen! Kuss! Aztán tovább nyögött, kiabált és a szeméből bő könnyek csorogtak alá, pontosam kiszá­mítva, mindig akkor, amiikor valaki arra ment. Lassanként észrevették az emberek az új koldust a templom előtt, a fél-láb, a borzal­mas hang, a könnyek kikaparták a pénzt a zsebekből. Keresztes Jánost, aki dermedten" ült helyén és lihegve nézte a bankókat, amelyek hullottak a másik szögleten, meg se látták, az életét beszőtte ott a pók s a szivet igazán nem lehet látni, ha a szenvedést befelé dobolja. Keresztes Jánostól lassanként elfordult min­denki. S ahogy szegény érezte megromlott éle­tét és nézte a város változatlan kavarodását és az álkoldus gúnyos mosolyát, Keresztes Já­nos töprengeni kezdett azon, hogy hogy javít­hatná újrta föl elbicsaklott sorsát. Ezer módo­zat villámlott át az agyán, de hiába volt mind az ezer, vadmacskatest ruganyossága többet ért véllig ezer szépen föltervelt gondolatnál, amíg végre kabalisztikus lett Keresztes János. A­rra gondolt, hogy azért van minden, mert a másik sarok jobb, oda hamarabb néznek az emberek, persze j ó, hogy erre nem gondolt előbb! — S másnap már 5 órakor kijött a templom elé, hogy megelőzze a másikat és megelégü­lt arccal, mint aki rájött arra, hogy mi okozza élete mostohaságát, befészkelte magát a másik szö­rletbe. De jaj, az épek épségükben hordják a diadalt s a má­sik, ahogy jött 7 órakor és meglátta szögleté­ben Keresztes Jánost, éktelen haraggal ugrott rá s átdobta a régi sarokba. A templom fe­hér lett fölöttük s egy galamb beszállott a ha­i rangok közé. Keresztes János pedig ült tovább némán, ahogyan négy éve megszokta már 7 órától reggel este 10-ig és várt, mindig várt, pedig sorsa óráról-órára rosszabbodott s lassan kint már kenyérre se tellett. Gyötrelmes kínlódás­sal vonszolta a napokat és szinte pattant már az agya, ahogy tépelődött folyton: mit te­gyen? Megfakult könnyei befelé folyatták a keservét és kicsit már apatikus lett. Végre egy éjjel, ahogy álmatlanul lehelte condrákból tákolt vackán a dohosszagú ért, hirtelen eszébe ötlött; a másik ordít, kiabál —s ezért kap, ő némán csak ül —, ezért nem ve­szik észre. Mosoly derült az arcán és nagy vi­lágosság lett az éj. Tehát kiabálni fog. Ő is. De hogyan is kell azt? Már négy éve, hogy hangot nem adott ki, utoljára akkor, amikor vagdalták a lábát. Keresztes János megpró­bálta, hogy tud-e még? Kinyitotta a száját, az erei kivastagodtak s aztán kirepedt belőle a hang, ijesztő rikoltása a repedt toroknak és Keresztes János nevetett, ez az, 5 is tud. Így lesz jó és ordított elégülten, nyújtva, próbálta a hangját, gyakorolta és messze utcákra is el­r­émüldözött a hang, borzongatva az éjt­i éber sziveket. Aztán elhallgatott Keresztre János és sunyin nevetett az újba

Next