Népszava, 1927. október (55. évfolyam, 222–247. sz.)

1927-10-23 / 241. szám

20 Javasolja, hogy a szülőotthont a Speyer­k­öl­csön­ből megmaradt részből rendezzék be. Javaslatot tesz iskolaorvosi intézmény létesí­tésére. Szóváteszi a Wekerletelepen lévő iskola­fürdők ügyét is. Sem Kispesten, sem a telepen nincsen köz­fürdő és a meglevő iskolafürdőt sem hasz­nálhatják. A tanács járjon el illetékeseknél, hogy a gyer­mekek fürdetése mielőbb megkezdhető legyen. Indítványozza, hogy kérjék a tüdőgondozó állami támogatási összegének fölemelését. A polgármester válaszolt az elhangzottakra. A költségvetés szerinte azért rossz, mert a város lakói vagyontalanok. A létszámcsökken­tést a képviselőtestületnek alkalma lett volna megcsinálni. Most újabb létszám redukció ese­tén nem vállalná a felelősséget. Kéri a költség­vetés elfogadását. Ragody Géza adóügyi tanácsnok fölszólalása után áttértek a költségvetés részletes tárgya­ A keddi folytatólagos közgyűlésen újabb sérelem érte a baloldalt. A tisztújító­szék jelölő választmányába, mint rendesen, az alispán most is a jobboldali pártok soraiból delegált két tagot. Ennek ellenére a jobboldali pártok a másik két tagot is maguik közül vá­lasztották. A több mint 60 tagot számláló libe­rális párt részéről csak hatan voltak jelen, amivel megkönnyítették a reakciós pártok dolgát. Kisebb ügyek után a Wekerletelep indoko­latlan adómentességére vonatkozó tanácsi ja­vaslatot elfogadta a képviselőtestület, amely azt várja, hogy a határozat révén behozzák azt a 200.000 pengőt, amit Kispest ellenérték nél­kül költ a telepre. Rein Béla elvtárs és mások hozzászólása után elfogadták az építési sza­bályrendeletet. NÉPSZAVA 1927 október 23. lására, majd szavazás alá bocsátották. A köz­gyűlés többsége az 1928. évi költségvetést elfogadta. Vita a vitézi BanRefh­ffl Makó város Képviselt Mestekletérpen, jöjjön előbb a közszükségre!, azután a luxus. Röviden írtunk már arról, hogy Makón vitézi telkek szétosztásával kapcsolatban ün­nepség készül és a tanács 800 pengőt kért a képviselőtestülettől eszem-i számra, amit azon­ban a képviselőtestület csak részben szavazott meg. Miután a tanács részéről bejelentették a közgyűlésen, hogy „az általános szokás sze­rint" — tény, hogy nálunk minden szociális gondoskodás belefullad egy-egy bankettbe — a város díszebédet tervez az ünnepségre érkező vendégek és a vitézek megtraktálására, erre a célra 300 pengő költség megszavazását kérte. Kotroczó József elvtárs élesen tiltakozott a javaslat ellen, kereken kijelentvén: „az én pénzemen és a polgártársaim pénzén a vitézek ne ban­kettőzzenek"­. Bankettezés helyett gondoljon a képviselő­testület a hadiárvákra. Kiss Antal, Brewer Gusztáv és Elek Lajos egységes pártiak a bankett védelmére keltek, velük szemben Farkas Imre elvtárs szólalt föl, majd amikor a jobboldalról közbeszóltak, hogy „a múltat feledjük már végleg el", újra föl­szólalt Kotroczó elvtárs én kijelentette, hogy a múltat elfelejteni soha nem lehet, mert éppen ők azok, akik igyekeznek velünk folyton emlé­kezetünkben tartatni a múltat. Az előirányozni kért 300 pengőt — úgymond — inkább a ki nem tüntetett vitézek gyermekeinek étkeztetésére fordítsák. A képviselőtestület nem fogadta el a tanács javaslatát, 33 szóval 27 ellenében ki­mondotta, hogy a vitézi bankettet megtartják ugyan, de a város — 150—200 pengő költség­gel — csak a vendégeket és a szegénysorsú makói vitézeket vendégeli meg. Ugyancsak nagyobb vita volt a rendőrségi épület átalakítására irányuló javaslat körül. Kotroczó József elv­tára ellenezte a javaslatot, mondván, nincs pénz, az átalakítás kizáróan szépé­szeti érdekeket szolgál, mert az épület a Fő-téren van és ennél sokkal fontosabb tennivalói vannak a városnak, ha ugyan nem is a város belső területén. Kiss Já­nos és Marton Bálint polgári demokraták ugyancsak az átalakítási javaslat ellen szólal­tak föl és azokkal szemben, akik a jobboldalon a szépészeti szempontokat hánytorgatták. Far­kas Imre elvtárs fölhívta a figyelmet, hogy gondoljanak inkább az elhanyagolt külső ré­szekre. A közgyűlés az építkezés kérdését, ezen az alapon el is halasztotta. A Összesillítottu­k az ú­jpesti százhelyjogosultak névjegyzékét Amint már jeleztük, az újpesti házhelyjogo­sultak névsorának összeállítása befejezést nyert. E számunkban megkezdjük a jogosul­tak névsorának közlését, hogy érdekelt elvtár­saink ne legyenek ráutalva a nem mindig meg­bízható polgári lapok közléseire. A névvel együtt közöljük az igénylő sorszámát is, éppen ezért kérjük azokat, akiknek neve az alábbiakban előfordul, hogy e névsort meg­őrizni szíveskedjenek, mert ezzel nagyban megkönnyítik az esetleges fölvilágosítás mun­káját. Jogosultak névsora: 1. Kiss Dénes, Budapest. 2. Eiben József, Árpád-út 3­. .1. Wodoschek Milán, Villasor 8. 4. Sulyok Ferenc, Báthory -utca 10. 5. László István, Népsziget. 6. Röszling Péter (füg­gőben), Mátyás - tér. 7. Szepesi Antal, Vasút-utca 53. X. Kari Zsófia, Nádor-utca 23. II. Misi István, Liszt Ferenc­utca 23. 10. Ziegler József, Dugonics-utca 3. 11. Gölön­csér Lajos, Baross-utca 57. 13. Dömötör Gyula, Pállfi-utca 9. 14. Krakauer Rudolf, Vasvári-utca 3. 15. Csábi János, Pestújhely. 36. Dudás János, Báthory-utca 19. 17. Bieber Ferenc, Verbőczy-utca 9. 18. Kanyó Ferenc, Vasút-utca 102. 39. özv. Németh Jánosné, Katona József-utca 1. 31. Czei­zing Lajos, Kossuth-utca 24. 22. Hattyár Endre, Árpád-u. 33. 23. Kovács Géza, Rákospalota. 24. Tóth István, Lő­rinc-utca 29. 23. Kram­mer László, Kálmán-utca 28. 27. Nittman József, Tavasz-utca 20. 28. Thiel János, Ká­rolyi-utca 5. 29. Kovács Péter, Király-utca 9. 30. Kaszás G György, Attila-utca 10. 32. Varga Zsigmond, Dugonics-u. 26. 33. Rónai Gyula, Nyár-utca 50. 34. Körmendi Imre, Tavasz-utca 38. 35. Szűcs Imre, Apponyi-utca 8. 36. Hof­fer Jenő, Béla-utca 17. 36/a Tatai Gyula, Deák-utca 80. 37. Kelemen Lajos, Budapest. 39. Bóra Jenő, Váci-út 65. 40. Herényi Ferenc, Attila-utca 27. 42. Nagy-Gál Kálmán, Városház. 46. Valentini Ferenc, Megyeri-u. 16. 47. Linter Tivadar, Dunasor 12. 49. Segyeri Lajos, Váci-út 62. 54. Kürti Antal, Zichy-utca 9. 59. K­ozsits Károly, István­tér 10. 60. Mikus Géza, Tomori-u. 20. 61. Kovács Sándor, Kisfaludy-utca 9. 62. Papp Károly, Baross-utca 57. 63. Kovács László, Nádor-utca 7. 64. Kun Istvánné, ősz­utcai 14. 66. Deckner Imre, Városháza. 67. Jakab Pál, Erzsébet-utca 41. 68. Szabó György, Károlyi-utca 38. 69. Frank­hauser János, Szent Gellért-utca 38. 70. Peöcz Julia, Nyár-utca 55. 73. Tömpe La­jos, Attila-utca 104. 71. A­opi Ferenc, P­ózsa-utca 44. 75. Kovács Pál, Megyeri uradalom. 76. Zsilinszky Mihály, Deák-u. 97. 77. Petendi Sándor, Árpád-utca 54. 78. Z. Tóth Lajos, Kassai-utca 2. 80. Rákosi Zoltán, Venetiáner-utca 22. 81. Méri Ferenc, Deák-utca 27. 84. Huszár Mátyás, Ősz-utca 32. 86. Zaha­niewszky István, István-tér 19. 87. Balázs Gyula, Budapest. 88. Kardos Ferenc, Báthory-utca. 11. 89. Longó Máté, Damjanick­-utca 17. 91. Kovács György, Budapest. 93. Kis­m­arjai-Tóth József, Budapest. 94. Odor Károly, Nyár-u. 53. 95. Nagy János, Fóti-út 5. 97. Károlyi Károly, Árpád-u. 12.9­. 99. Pareisz József, Népsziget. 300. Süveg Lajos, Bocskay­utca 32. 101. Solymos János, Rózsa-utca 53. 102. Vinczek László, Wekerle-utca 7. 103. Mészáros Vendel, Arany-u. 3. 105. özv. Fü­löp Károlyné, Ipartelep. 106. Felekány György, Tél-utca 134. 107. Riha Emil, Tél-utca 134. 108. Horváth Ádám, Tavasz-utca 74. 109. Bischof Frigyes, Tél-utca 12. 1lo. Tamás Mihály, Baross-utca 77. 111. Spindler Gusztáv, ősz-utca 74. 112. Piskátor István, Virág-u. 13. 113. Fábián Ignác, Budapest. 114. Baniner Rezső, Budapest. 115. Prad Péter, Budapest. 116. Jäger Adolf, Budapest. 117. Pásztor Lajos, Hajnal-utca 27. 319. Schultz József, Kisfaludy-u. 21. 320. Kovács Dezső, Arpád-utca 74. 121. Z­etrik Géza, Bpest. 123. Csorba Ödön, Jókai u. 26. 324. Kövér László, Béla-u. 17. 127. Föhring József, Dobó-utca 2.1. 128. Medics Rezső, Megyeri u. 27. 130. Gallik Béla, Horánszky-utca 22. 131. Rónai Vendel, Árpád-utca 169. 132. Szalkay István, Jókai-utca 6. 134. Mérő Jenő, Deák-utca 30. 135. Reippert József, Kálmán-utca 40. 136. Tamás Mihály, Apponyi-u. 6. 137. Bodor István, Rákóczi-u. 19. 138. Bitfera Ferencné, Ősz-utca 62. 339. Miklicz József, Vasút-u. 49. 140. Csomós János, Árpád-u. 17. 143. Ko­­ma Gyula, Árpád-u. 38. 344. Antal Tivadar, Bercsényi-utca 9. 148. Buresch Gyula, Erkel-u. 24. 150. Mészáros Gyula, Budapest. 353. Kerényi László, Vasút-utca 6. 152. Nem­ecsek János, Kossuthh-u. 68. 153. Szányics Rezső, Tisza-u. 17. 355. Lapi Miklós, Tél-u. 134. 358. Szunderlich Mihály, Wekerle-utca 27. 159. Deák Gyula, István-tér 19. 160. Rack Vilmos, Király-utca 50. 162. Kal­már Lajos, Nyár-utca 60. 163. Csittel Gyula, Károlyi­ipartelep. 164. Lengyel Lajos, Budapest. 165. Vigh­ György, Károlyi - ipartelep. 166. Hentz József, Csokonai-utca 28. 167. Kecskés Pál, Ősz-utca 31. 168. Perényi László, Árpád-u. 77. 169. Ölvedi Gyula, Árpád-u. 137. 170. Méhes István, Budapest. 171. Heffinge­r Kálmán, Budapest. 172. Nagy Máté, Kassai-u. 15. 173. Fazek­as Pál, Lőrinc-utca 42. 174. Bozé Imre, Budapest. 176. Windisch Gyula, Tél-u. 148. 179. Sinkalovics Imre, Erkel-utca 24. 180. Kovács József, József­ utca 19. 181. Turóczi Mihály Nyár-utca 41. 182. Spindler Viktor, Lőrinc-utca 38. 183. Kánya Tál, M­aria-utca 55. 185. Reich-Diarm Stá-n­dor, Dobó-utca 24. 186. Bárány András, Király-utca 14. 187. Illés István, Deák-utca 63. 188. Szilágyi Pál, Apponyi-utca 34. 189. Zerrer István, Hajnal-utca 27. 190. Tánczos József, Mátyás-tér. 191. özv. Schneider Arturné, Vasút-utca 13. 392. Stein Dénes, Damjanich-utca 7. 194. Németh Gyula, Nádor-utca. 1. 198. Bozsó János, Osx-utca 109. 199. Szaládi János, Aradi-utca 8. 200. Kocsis András, Nyár-utca 74. 202. Hartner Lajos, Bpest. 203. Holecz Lajos, Tisza-u. 15. 206. Csanaki István, Erzsébet-utca 6. 208. Farkas Imre, Szent Gellért-utca 17. 210. Roth Ferenc, Baross-utca 51. 213. Pokorny Is­tván, Beniczky-utca 5. 215. Tóth Gyula, Jókai-utca 10. 217. Kristóf Gáspár, Árpád-út 77. 218. Len­gyel Vilmos, Csokonai-utca 32. 219. Erős Dezső, Budapest. 220. Nagy Mihály, Vasvári Pál-utca 11. 221. Bonyhády Lajos, István-u. 23. 222. Prodovics Ödön, Lőrinc-utca 103. 223. Magocs András, Lőrinc-utca 30. 224. Simon Emilia, Váci-út 43. 225. özv. Csenger Károlyné, Ősz-utca 61. 226. Sztojkovics András, Károlyi-ipartelep. 228. Terek Jó­zsef, Tavasz-utca 87. 229. Forstinger János, Báthory-u. 16. 231. Ebner Gyula, Attila-utca 16. 233. Szedlacsek Jánosné, Bocskay-u. 30. 234. Zollner György, Bpest, 235. Szenten­stein István, István-u. 21. 238. Dávid Róbert, Vörösmarty­utca 20. 239. Kabane, Lajos, Ispán-tér 18. 240. Schmidt István, Corvin-utca 6. 241. Haris Ferenc, Nyár-utca 93. 32 P-tól 40 P-tól SS P-től 48 P-től 60 P-tól 72 P-től 240 P-tól •Ss P-től 20 P-től 16 P-től 30 P-tól 12 P-től ftsfóS- és ®sr©i'Esa®E«­feaiBaiwasar Női télikabátok, gyapjúszövetből. . . Női télikabátok, gyapjúszövetből, végig bélelve szőrmével Női ripszkabátok, minden színben. . . Női posztókabátok Női posztókabátok, elsőrendű minőség Plüsskabátok, minden bőségben, végig bélelve, l-a minőség Szőrmebundák, nagy választékban. . Leánykakabátok, minden szinben. . . Leányka télikabát, l­ a ottománból, végig bélelve, szőrmével...... Női szövetruhák. Női selyemruhák, jó minőség, nagy választékban Leányka szövetruhák GROSZ LAJOS VII, Hirály.a<ca 1. sas. E-Läa-oEar-IMäru« sarok Telefon: Józsel' 414—83 245. Konvicsni János. 246. Kónya Sándor, Kölcsey-utca 20. 249. Horváth Gyula, Wekerle-utca 3. 251. Özv. Apfel Árpádné, Attila-utca 50. 252. Szappanos István, Népsziget. 254. Kolozsvári Istvánné, Tavasz-utca 15. 255. Kálmán Jónás, Deák-utca 30. 256. Thnanas Péter, Aradi-utca 15. 257. Dobcsek Péter, Király-utca 72. 258. Niklós Gyula, Király-utca 26. 261. Szanyi Gyula, Báthory-utca 14. 264. Tamássy Árpád, Jókai-utca 38. 265. özv. Sztankó Jánosné, Árpád-utca 343. 267. Kövi István, Arany-utca 11. 268. özv. Csalovszky Jánosné, Károlyi-uradalom. 270. Ko­vács János, Tavasz-utca 76. 271. Benkő Sándor, Vasút-u. 6. 272. Neubrand Gyula, Kolozsvári-u. 43. 273. Kasza Istvánné, Wekerle-utca 15. 274. Kőszegi Teréz, Wekerle-utca 15. 275. Szollár Oszkár, Nap-utca 6. 276. Juszt Silván, Baross­utca 27. 277. Blazsracsics Irma, Deák-utca 37. Elutasítottak névsora: 12. Tóth 27 János, Budapest, 21. özv. Tokay Lajosné, Nyár-utca 51. 26. Kerti János, Ősz-utca 8. 31. Kikilay József, István-tér 19. 41. Özv. Szatocsny Ferencné, Tél-u. 72. 43. Jármer János, Tél-u. 86. 44. Bermicsa Imre, Deák-u. 57. 45. Lakos István, Szabadkai-u. 18. 48. Sclidl Rezső, Tél-u. 08. 50. Bathó Márk, Király-utca 9. 51. Rappai Mihály, Árpád-út 62. 52. Zufall József, Szent Gellér-utca 16. 53. Kukorovics Ignác, Apponyi-utca 16. 55. Hajdú Jenő, Rákóczi-utca 2. 56. Magyar Elek, Tó-utca 9. 57. Hattyár Kálmán, Árpád-u. 150. 58. Krezsolek Jeromos, Attila-u. 22. 65. Ifj. Szilágyi Béla, Lőrinc-utca 8. 71. Hódos Sándor­, Budapest. 72. Diamant Lipót, Árpád-utca 135. 79. Fried Gyula, Árpád-utca 5. 82. Vogel Fü­löp, Bpest. 83. Horváth Sándor, Budapest. 83. Vnnk Lajos, Erzsébet-utca 72.. 90. Klein Vilmos, Kölcsey-utca 21. 92. Kiss András, Bpest. 96. Kovács László, Kassai-utca 24. 98. Wahl Dezső-Erzsébet -utca 72. 104. Duda István, Károlyi-ipartelep. III. Doli János, Lőrinc-utca 142. 122. Eperjesi Rudolf, Kispest. 125. Burcs Ferenc, Virág-utca 15. 126. Bajusz József, István-tér 27. 129. B. Kovács Pál, Bpest. 133. Gyurkovics Károly, Virág-utca 50. 111. Finta János, Erkel-utca 5. 142. Kuszi Pál, Ősz-utca 73. 145. Lúgos Hugó, Corvin-u. 10. 148. Spitzer Artúr, Budapest. 347. Duba II. Gyula, Erzsé­bet-utca 17. 149. Vörös Lajos, Erzsébet-u. 35. 154. Pollich Ágoston, Hajnal-utca 6. 356. Bischof István, Löwi-utca 3. 157. Czuczor István, Lőrinc-utca 97. 161. Piatrik József, Attila-u. 32. 175. Farkas Nándor, Rákóczi-u. 3. 177. Vavra Mihály, Apponyi-utca 16. 178. Kárpáti Pál, Rákóczi-u.. 36. 184. Dinnyéi Antal, Attila-utca 65. 193. Hild Péter, Árpád­út 4. 195. Balázs Mihály, István-tér 39. 196. Szandtner Imre, Bocskay-utca 25. 197. Laviczka Kálmán, József-u. 11. 201. Pasztner Mária, Liszt Ferenc-utca 6. 204. Reippert Anna, Tisza-utca 15. 205. Pásztor Zsuzsanna, Budapest. 207. Stölczner Mihály, Mátyás-tér. 209. özv. Varga Já­nosné, Kolozsvári-u. 105. 211. Kisfalvi József, Budapest. 212. Morvay Ferenc, Tél-utca 13. 211. Dózsa Béla, Lőrinc­utca 120. 216. Zatykó Lajos, Rózsa-utca 26. 207. özv. Budai Jánosné, Rákóczi-u. 20. 230. Pásztori Margit, Király-u. 38. 232. Koch Ede, Árpád-ut 6. 236. Lamos Rezső, Kossuth-u. 18. 237. Herczeg Lajos, Csengeri-utca 2. 241. Bogárdi József, Budapest. 242. Rustyán Ede, Irányi-utca 10. 243. Vermes Sándorné, Budapest. 247. Dioldberger Miksa, Csokonai-u. 30. 248. Weisz Árpád, Bocskay-utca 9. 250. Rosenzweig Antal, Szabadkai-utca 6. 253. Király Nándor, Virág-utca 15. 259. Lukács József, Rózsa-utca 7. 260. Muszka Ferenc, T­omori-utca 16. 262. Nagy Mózes, Tél-utca 85. 263. Vágó Sándor, Tél-u. 85. 266. özv. Hanusz Jánosné, And­rássy-u. 10. 269. Boleman Lajos, Nyár-utca 55. 278. Kerekes József, Budapest. 279. Keresztes István, Budapest. 280. Keresz­tes Sándor, Budapest. A jogosultak névsorát a választmány java­solja az O. F. B.-nak, míg az elutasítottak észrevétellel élhetnek a kifüggesztés ideje alatt, aminek megtörténtét lapunkban közöln­i fogjuk. A névsor közlését jövő számunkban foly­tatjuk. Példányonként: Hétköznap Ünnepnapon Vasárnap Előfizetési ára: Egy hétre Egy hóra Negyedévre Blokkrendszer mellett: Egy hétre 1.10 Egy hóra ím Konyhálj, elöszöre, leányszobák kizárólag elsőrendű minőségben "S"rä£6s József asztalos, mesternél, BorBáni­n(%) 'itt. Cimre kérem figyelnij —.16 —.21 1.— 4.— 10

Next