Népszava, 1928. január (56. évfolyam, 1–25. sz.)

1928-01-01 / 1. szám

fLWSL 1. szú®. Ára 12 mm wxmasssms. AZ HJOFIZETSS­A­RA: Negyedévre 12 pengo — köllfildre SÍ pengi Egy hóra . 4 pengő - külföldre 7 pengi' Ausztriában egy bóra ........ 1 pengi 6Z8KKESZTÖSBQ VUL CONTI - UTCA 4. SZ. Telefonszám .... Jóasef SOS—»­ca­­ 303—SÍ MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE •nWBLEMU HBTFÖ KTVftTELAVEL HINDE« NAP Bgyee­kAsd *ra It. Casepnap 24, rasarcfsp 32 Hu­te. Auratriábao 30, »ssárnap 40 groschen Juge* «zláriábao bétk. 3 dinár, vas. 4 dinár­, Franciaorsa. 136 tr., Csehszlovákiában bétk. 1­50 ck. vas. 2 ck. KIADÓHTVATAli Telefonnám . . . VM. CONTI IRRCA «. sz. J. 303-30. i SOS-SI. i S03-S2 Jubileumi esztendő küszöbére érkeztünk el az új évvel. Hosszú harcok, nagy küzdelmek után az 1903. esz­tendőben jutott el egy sereg szakma munk­ l­áss­ága a szövetségi szervezkedés lehetősé­géhez. A szakmai szövetségek gondolata ebben az esztendőben teljesedett valósággá és a magyarországi modern szakszervezeti mozgalom rohamos fejlődése is ettől az idő­től számítódik. Az 1928. esztendő teh­át a szakszervezeti mozgalom negyedszázados fejlődésének záróköve és illik megállni egy pillanatra a nevezetes esemény jelentősége előtt. Az országos szövetségbe való tömörülés lendítő gondolata már jóval 1903 előtt kelet­kezett, hiszen voltak szakszervezetek, ame­lyek már országos jellegűek voltak. De amíg a gondolat valósággá válhatott, rend­kívül nehéz harcokat kellett megvívnia a szervezkedett munkásságnak és nem is első­sorban ettől a gondolattól még idegen mun­kás­ok­­­al, hanem a közhatalmat kezelő kü­lönböző hatóságokkal és kormányokkal, amelyek nemcsak idegenül, hanem ridegen és határozottan elzárkóztak az országos szakmai szövetségek alapszabályainak jóvá­hagyása elő. De mert a harc SZÍVÓS volt és rendületlen, végre mégis célt ért és az apró vidéki helyi egyletek és a budapesti szerve­zetek a nagyobb egységbe olvadhattak és a­agasabbrendű organizációba épülhettek. Néhány évvel azelőtt a legveszettebb üldö-B08 pergőtüzében állt a szervezkedés gondo­lata, a szocialista agitáció. A Bánffy— Perczel-korszak üldöző hadjáratának emléke még egészen eleven volt. A halálra itélt szocializmus nem halt meg, a halálos ítéle­­­tet nem tudták végrehajtani. Ellenkezően. Hatalmasan megerősödött a mozgalom országszerte. Diadalmas sztrájkok egész sora emelte ki a szervezett munkásokat az embertelen lét mélységéből és egyre széle­sebb körre terjedt a szolidaritás gondolata, amely új morált vitt be a munkásosztály tömegeibe. Mérhetetlen áldozatkészséggel, az esz­mékbe vetett hit forróságával, szívósan, ön­zetlenül, bátran építették a mozgalmat azok az elvtársaink, akiket a sorsuk a szocialista munka szolgálatába állított Apostoli tevé­kenység volt ez. A szakszervezeti mozgalom úttörői nemcsak szabadságukat vetették kockára, hanem föláldozták a mozgalomért exisztenciájukat is. Hiszen a mozgalomnak ezek az előharcosai a legkiválóbb és a leg­jobban kereső szakmunkások soraiból kerül­tek ki. A mozgalom akkor még nem adott semmit, ellenben nehéz munkát és sok áldo­zatot követelt . Csak a legnagyobb csodálattal lehet rá­emlékezni azokra az időkre és fokozódik a csodálatunk, ha 1903-tól 1914-ig fölmérjük az utat. Esz az alig tizenkét esztendő annyi eredményt hozott a magyar munkásságnak és annyira vitathatatlan tényezővé emelte a szakszervezeteket, hogy szinte meseszerű­nek látszik és ha 1914-ben nem ront rá a világra a pokoli szörnyeteg, a háború és nem szakítja meg a szakszervezetek gyors tempóban haladó, de mégis egyenletes fejlő­dését és ha mindaz elmaradt volna, ami a háborút követte, akkor ma a magyarországi­­ szakszervezetek az európai szakszervezeti mozgalom büszkeségei lehetnének. Ha a ti­zenkét esztendő eseményeinek, munkájá­nak, fejlődésének mértékével mérünk, csak akkor tudjuk megérteni, hogy a nyolc esz­tendő óta tomboló ellenforradalmi erőszak nem tudott erőt venni a szakszervezeti moz­galmon és noha minden módon megpróbál­ták, nem tudták megsemmisíteni a szak­szervezeteket, amelyek ma is keményen állanak őrt a munkásosztály érdekei fölött. A magyarországi szakszervezeti mozga­lom értékelésénél nem lehet csupán annál a jótékony és nagyjelentőségű gazdasági ténynél megmaradni, hogy emelte a mun­kásság életnívóját, hogy letörte a szégyen­letesen túl hosszú munkaidőt és megszün­tette a korlátlan kizsákmányolást, hanem mindenkinek, ahol objektív szemmel nézi a szakszervezeti mozgalmat, föl kell, hogy tűnjön az a másik, nem kisebb jelentőségű tény, amely a munkásosztály kulturális emelkedésében és szociális elhelyezkedésé­ben nyilatkozik meg. A szakszervezeti moz­galom emberré emelte a munkást, újságot, könyvet adott a kezébe, megnyitotta a sze­mét az irodalom, a művészet szépségei szá­mára, a szakszervezetek útján jutott el a munkás a múzeumi képtárakig, a színházig, a magasabbrendű erkölcsig és annak fölismeréséig, hogy fontos tényezője a gaz­dasági és társadalmi életnek s hogy jussa van az élethez. A szakszervezeti gondolat és a munkások szervezkedése a minden téren való előrehaladásnak legjelentősebb ténye­zőjévé­ vált. Az utolsó nyolc esztendő tengernyi meg­próbáltatásokon vitte keresztül a szakszer­vezeti mozgalmat Nemcsak a hatalom üldö­zésivel kellett megrküzr­ernie, hanem a tö­megek fáradságával, közömbösségével és nem utoljára a rendbontás szellemével is. Keserves küzdelmek voltak ezek. Sok erőt emésztettek föl De a szakszervezetek szel­leme mégsem tört meg, hűségesek marad­tak évtizedekkel ezelőtt kijelölt céljaikhoz és a munkásosztályhoz, amelyet képvisel­­nek s éppen amikor a negyedszázados múlt utolsó esztendeje következik el, a magyar­országi szakszervezeti mozgalom újra a fej­lődés vigasztaló útjára tért Most megint gyarapodik a mozgalom taglétszámban, erő­ben, lelkesedésben és hitben. A rengeteg vérveszteséget amelyet el kellett szen­vednie, kezdi már kiheverni. Az új gene­ráció szeme egyre jobban megnyílik a szak­szervezetek fontossága és jelentősége előtt s noha még nem vagyunk túl a szenvedések és küzdelmek utjain és jöhetnek még meg­próbáltatások, mégis nyugodt önbizalom­mal és határtalan hittel mondhatjuk, hogy a magyarországi szakszervezeti mozgalmat megsemmisíteni, harci erejét összetörni, er­kölcsi és szellemi mivoltából kiforgatni nem lehet és nincsen olyan hatalom ebben az országban, amely erre képes volna. A jubileumi esztendő kötelességeket ró a szervezett munkásságra. Ez az esztendő le­gyen a szakszervezeti agitáció esztendeje! Minden, szakszervezeti tag ugyanolyan apos­toli hittel, lelkesedéssel és SZÍVÓS buzgalom­mal, mint ahogyan azt a régiek tették, dol­gozzék a szakszervezeti mozgalom előre­haladásáért Induljon meg nagyobb erővel, mint eddig, a toborzás munkája, vigye szét az ipari munka szervezett serege a világos­ság fáklyáit és mozdítsák meg a közömbö­söket, a fáradtakat a tanyákat hogy a megindult fejlődés erősebb lendülettel vigye előre a szakszervezeteket valamennyiünk legdrágább kincsét az osztályharcos mun­kásmozgalom leghatásosabb intézményét. SS-s A fővárosi fogyasztási adókról heteken át izgalmas viták voltak, amelyek során meg­mozdult a tudománynak és a gyakorlatnak úgyszólván minden érve ezek ellen az anti­szociális fogyasztási adók ellen. A főváros 1928. évi költségvetési vitájának ez lett úgy­szólván a tengelykérdése, amely körül nem­csak a főváros törvényhatóságának belső küz­delme forgott, de a főváros egész közönségé­nek érdeklődése is. Mondhatjuk, nem volt esz­tendők óta törvényhatósági akció a főváros­ban, amely annyira megragadta volna a fő­városi lakosság szívét és agyát, mint ameny­nyire megragadta az a célkitűzés, hogy végre legalább a legfontosabb fogyasztási adókat meg kell szüntetni. A főváros közgyűlése valóban törölte is az 1928. évi költségvetésiből a hús, a baromfi, a hal és a vad fogyasztási adóját és ezeknek a fogyasztási adóknak a „boldog újév" első nap­ján már meg kellett volna szünniök. Meg kel­lett volna szünniök és ezzel a főváros népe a jövendő ködébe burkolt új esztendejét a jó­akaratnak, a megértésnek, a segítésnek ezzel a meleg, barátságos gesztusával kezdhette volna meg. A kormány nem sietett jóváhagyó határozatával, ezért a vámőrök továbbra is ott állnak, hogy nyomorúságos falatunkat a meg­bélygezett, elvetett adóval megterheljék. A tömegek fogyasztásának lankadt szár­ny­air­ól nem kerülhet le ez a nehezék, mert a kormány nem siet. Ez a kormány „boldog új év"-kivonása Budapest közönsége számára. A hangzatos szavak és hamis ígéretek frázis­tengeréből es a ki­tornyosodó valóság. Ez a ,,szociális gondoskodás", és a «sszolidariamma” igazi képe. A mun­kásság kívánságaira a reakciós kor­mányzatok nem sokat hederítettek, de ami­kor végre a szociáldemokrata községi frakció több­esztendős követelése a fogyasztási adók megszüntetése érdekében végre a főváros köz­gyűléseiben termékeny talajra talált a gon­dolat olyan oldalon lelt támogatóra, ahonnan pódiumnak használták föl a népszerű eszmét önmaguk népszerűsítésére, egyúttal azzal is dicsekedtek, hogy december 31-ére hozzák a kormány jóváhagyását a fogyasztási adók el­tölésére. Mi történt! A pódium megtette a kötelességét, a pódium mehett Le­het ígérni a lakosságnak valamicskével nagyobb falatot valamicskével kisebb drágaságot azzal a tit­kolt gondolattal, hogy a többi úgyis a kor­mány dolga, sebaj, ha nem is hagyja jóvá a fogyasztási adók eltörlését? Ha így gondolták, rosszul gondolták. A ke­serű figyelmeztetést Budapest népe január 1-én megkapta. A szociáldemokrata községi frakció majd nem hagyja oly könnyen elaludni lelki­ismeretüket ®§sar®fo s^aasl „szoUeSartemMas",­ sztási adókat

Next