Népszava, 1928. január (56. évfolyam, 1–25. sz.)
1928-01-01 / 1. szám
fLWSL 1. szú®. Ára 12 mm wxmasssms. AZ HJOFIZETSSARA: Negyedévre 12 pengo — köllfildre SÍ pengi Egy hóra . 4 pengő - külföldre 7 pengi' Ausztriában egy bóra ........ 1 pengi 6Z8KKESZTÖSBQ VUL CONTI - UTCA 4. SZ. Telefonszám .... Jóasef SOS—»ca 303—SÍ MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE •nWBLEMU HBTFÖ KTVftTELAVEL HINDE« NAP BgyeekAsd *ra It. Casepnap 24, rasarcfsp 32 Hute. Auratriábao 30, »ssárnap 40 groschen Juge* «zláriábao bétk. 3 dinár, vas. 4 dinár, Franciaorsa. 136 tr., Csehszlovákiában bétk. 150 ck. vas. 2 ck. KIADÓHTVATAli Telefonnám . . . VM. CONTI IRRCA «. sz. J. 303-30. i SOS-SI. i S03-S2 Jubileumi esztendő küszöbére érkeztünk el az új évvel. Hosszú harcok, nagy küzdelmek után az 1903. esztendőben jutott el egy sereg szakma munk lássága a szövetségi szervezkedés lehetőségéhez. A szakmai szövetségek gondolata ebben az esztendőben teljesedett valósággá és a magyarországi modern szakszervezeti mozgalom rohamos fejlődése is ettől az időtől számítódik. Az 1928. esztendő tehát a szakszervezeti mozgalom negyedszázados fejlődésének záróköve és illik megállni egy pillanatra a nevezetes esemény jelentősége előtt. Az országos szövetségbe való tömörülés lendítő gondolata már jóval 1903 előtt keletkezett, hiszen voltak szakszervezetek, amelyek már országos jellegűek voltak. De amíg a gondolat valósággá válhatott, rendkívül nehéz harcokat kellett megvívnia a szervezkedett munkásságnak és nem is elsősorban ettől a gondolattól még idegen munkásokal, hanem a közhatalmat kezelő különböző hatóságokkal és kormányokkal, amelyek nemcsak idegenül, hanem ridegen és határozottan elzárkóztak az országos szakmai szövetségek alapszabályainak jóváhagyása elő. De mert a harc SZÍVÓS volt és rendületlen, végre mégis célt ért és az apró vidéki helyi egyletek és a budapesti szervezetek a nagyobb egységbe olvadhattak és aagasabbrendű organizációba épülhettek. Néhány évvel azelőtt a legveszettebb üldö-B08 pergőtüzében állt a szervezkedés gondolata, a szocialista agitáció. A Bánffy— Perczel-korszak üldöző hadjáratának emléke még egészen eleven volt. A halálra itélt szocializmus nem halt meg, a halálos ítéletet nem tudták végrehajtani. Ellenkezően. Hatalmasan megerősödött a mozgalom országszerte. Diadalmas sztrájkok egész sora emelte ki a szervezett munkásokat az embertelen lét mélységéből és egyre szélesebb körre terjedt a szolidaritás gondolata, amely új morált vitt be a munkásosztály tömegeibe. Mérhetetlen áldozatkészséggel, az eszmékbe vetett hit forróságával, szívósan, önzetlenül, bátran építették a mozgalmat azok az elvtársaink, akiket a sorsuk a szocialista munka szolgálatába állított Apostoli tevékenység volt ez. A szakszervezeti mozgalom úttörői nemcsak szabadságukat vetették kockára, hanem föláldozták a mozgalomért exisztenciájukat is. Hiszen a mozgalomnak ezek az előharcosai a legkiválóbb és a legjobban kereső szakmunkások soraiból kerültek ki. A mozgalom akkor még nem adott semmit, ellenben nehéz munkát és sok áldozatot követelt . Csak a legnagyobb csodálattal lehet ráemlékezni azokra az időkre és fokozódik a csodálatunk, ha 1903-tól 1914-ig fölmérjük az utat. Esz az alig tizenkét esztendő annyi eredményt hozott a magyar munkásságnak és annyira vitathatatlan tényezővé emelte a szakszervezeteket, hogy szinte meseszerűnek látszik és ha 1914-ben nem ront rá a világra a pokoli szörnyeteg, a háború és nem szakítja meg a szakszervezetek gyors tempóban haladó, de mégis egyenletes fejlődését és ha mindaz elmaradt volna, ami a háborút követte, akkor ma a magyarországi szakszervezetek az európai szakszervezeti mozgalom büszkeségei lehetnének. Ha a tizenkét esztendő eseményeinek, munkájának, fejlődésének mértékével mérünk, csak akkor tudjuk megérteni, hogy a nyolc esztendő óta tomboló ellenforradalmi erőszak nem tudott erőt venni a szakszervezeti mozgalmon és noha minden módon megpróbálták, nem tudták megsemmisíteni a szakszervezeteket, amelyek ma is keményen állanak őrt a munkásosztály érdekei fölött. A magyarországi szakszervezeti mozgalom értékelésénél nem lehet csupán annál a jótékony és nagyjelentőségű gazdasági ténynél megmaradni, hogy emelte a munkásság életnívóját, hogy letörte a szégyenletesen túl hosszú munkaidőt és megszüntette a korlátlan kizsákmányolást, hanem mindenkinek, ahol objektív szemmel nézi a szakszervezeti mozgalmat, föl kell, hogy tűnjön az a másik, nem kisebb jelentőségű tény, amely a munkásosztály kulturális emelkedésében és szociális elhelyezkedésében nyilatkozik meg. A szakszervezeti mozgalom emberré emelte a munkást, újságot, könyvet adott a kezébe, megnyitotta a szemét az irodalom, a művészet szépségei számára, a szakszervezetek útján jutott el a munkás a múzeumi képtárakig, a színházig, a magasabbrendű erkölcsig és annak fölismeréséig, hogy fontos tényezője a gazdasági és társadalmi életnek s hogy jussa van az élethez. A szakszervezeti gondolat és a munkások szervezkedése a minden téren való előrehaladásnak legjelentősebb tényezőjévé vált. Az utolsó nyolc esztendő tengernyi megpróbáltatásokon vitte keresztül a szakszervezeti mozgalmat Nemcsak a hatalom üldözésivel kellett megrküzrernie, hanem a tömegek fáradságával, közömbösségével és nem utoljára a rendbontás szellemével is. Keserves küzdelmek voltak ezek. Sok erőt emésztettek föl De a szakszervezetek szelleme mégsem tört meg, hűségesek maradtak évtizedekkel ezelőtt kijelölt céljaikhoz és a munkásosztályhoz, amelyet képviselnek s éppen amikor a negyedszázados múlt utolsó esztendeje következik el, a magyarországi szakszervezeti mozgalom újra a fejlődés vigasztaló útjára tért Most megint gyarapodik a mozgalom taglétszámban, erőben, lelkesedésben és hitben. A rengeteg vérveszteséget amelyet el kellett szenvednie, kezdi már kiheverni. Az új generáció szeme egyre jobban megnyílik a szakszervezetek fontossága és jelentősége előtt s noha még nem vagyunk túl a szenvedések és küzdelmek utjain és jöhetnek még megpróbáltatások, mégis nyugodt önbizalommal és határtalan hittel mondhatjuk, hogy a magyarországi szakszervezeti mozgalmat megsemmisíteni, harci erejét összetörni, erkölcsi és szellemi mivoltából kiforgatni nem lehet és nincsen olyan hatalom ebben az országban, amely erre képes volna. A jubileumi esztendő kötelességeket ró a szervezett munkásságra. Ez az esztendő legyen a szakszervezeti agitáció esztendeje! Minden, szakszervezeti tag ugyanolyan apostoli hittel, lelkesedéssel és SZÍVÓS buzgalommal, mint ahogyan azt a régiek tették, dolgozzék a szakszervezeti mozgalom előrehaladásáért Induljon meg nagyobb erővel, mint eddig, a toborzás munkája, vigye szét az ipari munka szervezett serege a világosság fáklyáit és mozdítsák meg a közömbösöket, a fáradtakat a tanyákat hogy a megindult fejlődés erősebb lendülettel vigye előre a szakszervezeteket valamennyiünk legdrágább kincsét az osztályharcos munkásmozgalom leghatásosabb intézményét. SS-s A fővárosi fogyasztási adókról heteken át izgalmas viták voltak, amelyek során megmozdult a tudománynak és a gyakorlatnak úgyszólván minden érve ezek ellen az antiszociális fogyasztási adók ellen. A főváros 1928. évi költségvetési vitájának ez lett úgyszólván a tengelykérdése, amely körül nemcsak a főváros törvényhatóságának belső küzdelme forgott, de a főváros egész közönségének érdeklődése is. Mondhatjuk, nem volt esztendők óta törvényhatósági akció a fővárosban, amely annyira megragadta volna a fővárosi lakosság szívét és agyát, mint amenynyire megragadta az a célkitűzés, hogy végre legalább a legfontosabb fogyasztási adókat meg kell szüntetni. A főváros közgyűlése valóban törölte is az 1928. évi költségvetésiből a hús, a baromfi, a hal és a vad fogyasztási adóját és ezeknek a fogyasztási adóknak a „boldog újév" első napján már meg kellett volna szünniök. Meg kellett volna szünniök és ezzel a főváros népe a jövendő ködébe burkolt új esztendejét a jóakaratnak, a megértésnek, a segítésnek ezzel a meleg, barátságos gesztusával kezdhette volna meg. A kormány nem sietett jóváhagyó határozatával, ezért a vámőrök továbbra is ott állnak, hogy nyomorúságos falatunkat a megbélygezett, elvetett adóval megterheljék. A tömegek fogyasztásának lankadt szárnyairól nem kerülhet le ez a nehezék, mert a kormány nem siet. Ez a kormány „boldog új év"-kivonása Budapest közönsége számára. A hangzatos szavak és hamis ígéretek frázistengeréből es a kitornyosodó valóság. Ez a ,,szociális gondoskodás", és a «sszolidariamma” igazi képe. A munkásság kívánságaira a reakciós kormányzatok nem sokat hederítettek, de amikor végre a szociáldemokrata községi frakció többesztendős követelése a fogyasztási adók megszüntetése érdekében végre a főváros közgyűléseiben termékeny talajra talált a gondolat olyan oldalon lelt támogatóra, ahonnan pódiumnak használták föl a népszerű eszmét önmaguk népszerűsítésére, egyúttal azzal is dicsekedtek, hogy december 31-ére hozzák a kormány jóváhagyását a fogyasztási adók eltölésére. Mi történt! A pódium megtette a kötelességét, a pódium mehett Lehet ígérni a lakosságnak valamicskével nagyobb falatot valamicskével kisebb drágaságot azzal a titkolt gondolattal, hogy a többi úgyis a kormány dolga, sebaj, ha nem is hagyja jóvá a fogyasztási adók eltörlését? Ha így gondolták, rosszul gondolták. A keserű figyelmeztetést Budapest népe január 1-én megkapta. A szociáldemokrata községi frakció majd nem hagyja oly könnyen elaludni lelkiismeretüket ®§sar®fo s^aasl „szoUeSartemMas", sztási adókat