Népszava, 1928. január (56. évfolyam, 1–25. sz.)
1928-01-01 / 1. szám
2 mpMf &tmm NM a PSukásbiztosító ellen. A Munkásbiztosító Intézet fölálításáról rendelkező 1927. évi XXI. törvénycikk tudvalevően kimondja a Munkásbiztosító Pénztár fölszámolását. A törvény rendelkezése értelmében a pénztár tisztviselőinek szolgálati viszonya megszűnik, akár véglegesített, akár ideiglenesített állást töltöttek be. A Munkásbiztosító Intézethez csupán újkinevezés alapján kerülnek át a pénztár tisztviselői közül azok, akiket a miniszter átvett Minthogy azonban a törvény 222. szakasza értelmében a Munkásbiztosító Intézet jogutódja a Munkásbiztosító Pénztárnak, amely magánintézmény volt, az előbb említett rendelkezések alapján elbocsátott tisztviselők egyike, az ügyészi osztály volt vezető titkára pert indított a Munkásbiztosító Intézet ellen. A központi járásbírósághoz benyújtott kereset azt vitatja, hogy a Munkásbiztosító Pénztárnak tisztviselőivel kötött szolgálati szerződései kötelezik a Munkásbiztosító Intézetet is, mert magánjogi szerződésből folyó jogaitól még törvényes rendelkezéssel sem fosztható meg senki. A kereset fölemlíti azt is, hogy a pénztár nyugdíjszabályzata szerint el nem bocsátható és nem nyugdíjazható az a tisztviselő, aki fegyelmi vétséget nem követett el, föltéve, hogy még nemérte el a 65 éves korhatárt. Az elbocsátott ügyész-titkár ezen az alapon kártérítést követel, mégpedig egyelőre január hónapra eső fizetésének és egyéb járandóságainak megítélését kéri. A benyújtott pört próbapörnek tekintik az elbocsátott tisztviselők, akiknek a száma körülbelül 250. Ha a per eredménnyel jár, a kártérítőpörök egész lavinája indul meg a Munkásbiztosító Intézet ellen. A párt továbbra is ellenzi az igazágigelenttés beszerződéses kiönsörtösét. A francia szocialista párt most lezajlott rendkívüli kongresszusa — amint arról részletesen beszámoltunk — a külpolitikai kérdések tárgyalásánál alaposan megvitatta a békeszerződések ügyét s olyan határozatot hozott, amely minden sérelem orvoslásának lehetővé tételét sürgeti. A békeszerződések ügyével most a párt hivatalos lapja, a Populaire is foglalkozik és a cikk irányáról és tartalmáról az alábbi távirat tájékoztat bennünket: (Páris, december 31.) A Populairében Zytomski hosszú cikkben foglalkozik a béke Béresek. — Irta "Nagy Lajos. — Tanya. Kétszáz hold föld egy tagban. A formája négyszög, majdnem szabályos négyzetalak. Egyik határvonal az országút, másik két határvonal árok, a parton végig akácfákkal, a harmadik határ egyszerű kocsiút. A tanya közepén emelkedik a cselédház, enyhén, sőt finoman: lakóház. Vele szemben, persze jóval magasabb, az istálló, van azután kamra, marhaszín, ólak, krumplisverem szalmatetővel. Mindez messziről, a szomszéd község egy dombjáról nézve: festői csoportozat. A cselédház fala vertföld,, teteje nád, az istálló fala vályog, szembenéznek egymással, de békítően terül el köztük a trágyadomb, amelynek tetején napközben kakas verdesi a szárnyát, szélén tyúkok kaparásznak obskurus utakat megfutott esetleges árpaszemek után. Novemberi idő, sűrt, sárgás köd borítja a vidéket, a nap későn kel. A lakóház közepén konyha, ebből jobbra-balra egy-egy bérescsalád lakik. Az öregebbik béres felesége fölkel, meggyújtja a petróleumlámpát, a béres is fölcikelődik, felöltözik, most már hűl az idő, hetek óta fölhúzta már a nadrágját, csizmát is húz, mándlit ölt föl, kimegy a házból, belemered a ködbe, már az istállóig sem lát el. Már a másik béres család ablakán is sárga világosság ver ki, nem kell hát bezörgetni, kelnek pontosan, a megszokott időre, mintha ébresztőórájuk lenne, amit pedig még soha nem is láttak. A® öregebbik béres ötvenegynéhány esztendős ember, a bajusza már ősz, az arca szabályos, tiszta magyar típus, mert hiszen felvidéki tót eredetű, a két szemhéja véresen kifordult, arcvonásai mozdulatlanok, félévenként egyszer ha nevet, akkor is hangtalanul, csak úgy mosolyogva, esetleg valami kis szeszesital következtében. A másik béres is előbúvik, jó reggelt mond, fekete nyakra való szakálla van, aprók, gúnyosak a szemei. Mind a ketten belenéznek a ködlbe, mintha a tekintetük sugarától az már ritkulna is, mintha a keleti égen, messze túl az istállón, az izzó vörös gömb már sejtetné magát. A fátyol foszlik, mögüle lassan kiemelkedik az istálló tömbje, feketül korhadt nádMmmmmmmummammmmmmmMammmmm teteje. Omlatag szürkeség, ezt átüti a mögötte libegő sötét massza, ezen is túl pedig, messze, valami egy központból áramló vörös szivárgás — mindez az árnyalat változásaival gyönyörű színjáték, szinte ujjongó érzést vethetne föl, kapcsolatban holmi gondolatokkal a „természet ébredéséiről, munka kezdetéről", ,,ég áldásáról". Mire ezután a béresek elővezetik a cammogó ökröket, megitatják őket a kútnál, befogják az ekékbe — mindketten négy-négy nagyszarvú, fehér ökröt —, már csak enyhén gőzölög a föld, a lenge ködgomolyok utolsó maradványokként szökve szállnak el, a messze vörös gömb már sárgán izzik, emelkedik, kisebbedik, de fénye már vaku , a szürke ég kékké acélozódik körülötte, ameddig a szem ellát, mindenfelé feketén és szürkén bontakoznak ki a földtáblák s ide merednek a távolból a magyar akácok — mindezt csak véletlen pillantásokkal ha értékelik a béresek, mert hát minek is, hiszen mindez régi, régi ismerős komédiája színeknek és vonalaknak, vagy talán nem is ismerős, hiszen igazában talán észre sem vették még soha, legföljebb annyira, hogy: most ősz van, máskor fehér hó borítja a földet, az a tél, azután minden zöldbe virul, az a tavasz, a sárga pedig a nyár. Költeményt ők soha nem olvastak, Petőfitől sem, mástól sem; képet, tájképet még soha nem láttak, olyanok ők, mint a szinvakok, olyanok ők a sasszemükkel, mint zenéhez a borfülűek, bizony, ha valami városi, furcsa ember mellettük fölsóhajtva kitörne és holmi szörnyű üvöltés bódulna ki belőle, hát azt hinnék, hogy tisztára bolond az az úr. Rámozdulnak az ökrökre, azok lassan megindulnak, nemsokára elérik az egyik fekete tábla szélét, belevágják az ekét a szürke ugarba s döntik egymásután a kifordult sáros földet a fekete táblához. Messzebb a már bevetett táblát tüllszerűen borítja a buzaszálacskák zöld hamva. De mindez semmi, csak éppen hogy már hideg van, sáros a föld, a csizma bokáig ragad bele s az ember uj teherként cipeli a ragadó sarat, este, ha hazamegy, topog a ház ajtaja előtt, megrugdalja a földet, veri a lábafejét az eperfához, az asszonyok mégis zsörtölődnek, hogy nem jó, mind beviszi a sarat a házba, pedig amúgyis annyi a piszok odabenn, hogy megesz mindent Amire vége a szántásnak, megindul a havazás, amire elolvad a fehér bunda, akkorára eloszlanak a mindennapi ködök, sárgán nekividámodik a mindennapi nap a keleti égen, ittott, mindenhol új zöldfoltok ütköznek ki, a rét virágozni kezd, a szellő illatot hoz a családház elé s ha reggel kibújnak az odúból a béresek, tüsszentenek a fűszagra... Tavaszi szántás után meg vetés, fűkaszálás, kapálás, munka, robotmunka reggeltől estig, június felé már a szorgalmas munka gyümölcse hullámzik köröskörül és érik, amerre a szem ellát. Az akácfák virágoznak, az országút szalagja fehér, a gabonatáblák szinte dagadnak. No, és most csakugyan elvetődik a tanyára a városi ember. A tanya gazdájával jön, kocsin a faluból, ahol a gazda lakik, ahol boltja és malma is van. A gazda mutogat a városi embernek és magyaráz, mindenhová betekintenek; a városi ember bőre fehér, arca beretvált, a szeme ragyog, szüntelenül nevet, úgy örül, mint valami gyerek. Amikor már mindent megnézett, megtapintott, megszagolt, amikor már a cselédház felé is elindult, de az ajtaja előtt hirtelen megtorpant s oda már nem kukkantott be, — megáll, körülnéz újra, gyönyörrel legelteti szemét az egész tájon, mélyen lélegzik, azután beszél és csudabolondokat mond, hogy milyen „fölséges" ez a friss levegő, a városban bizony nincs ilyen, hogy milyen „elragadó" ez a táj, az ember szíve „repes" örömében és hogy milyen boldogok lehetnek, akik itt lakhatnak az egész esztendőn keresztül. A tanya gazdája mosolyogva piszkálja kisded angol bajuszát. Ott áll mögöttük a két béres, ha kérdeznek tőlük valamit, röviden, tompán felelnek, ugy, mint akiket vallatnak; a beszédükre különben nem figyelnének, csak éppen a furcsaságok ütik meg a fejüket e ugy a szemük szögletéből kémlelés alá veszik a városi embert, hogy ugyan micsoda különös szerzet is azt Amikor azután odébb állnak, gazda és a városi ember, elgördül a kocsijuk, az öregebbik béres odaballag a cselédez elé, megáll, szétnéz a tájon, néz, bámul és semmit nem lát, semmi örömöt nem érez, mert sehol a tarka tengerben egy darabka föld, sehol egy búzaszál, egy fa, egy árokpart, sehol egy darab ég, ami az övé, mert az övé csak a görnyesztő robot, legföljebb, ha bemegy a cselédházba, az övé néhány dohos, rozoga holmi, a kedvetlen asszony és a gyerek. NIF SZAVA szerződés revíziójának kérdésével a szocialisták most lezajlott országos kongresszusával kapcsolatban. A kongresszus kétségtelen eredménye — mondja a cikkíró —, hogy a programelőkészítő bizottság most már komoly tanulmány tárgyává fogja tenni az 1910. évi állítólagos békeszerződések revíziójának kérdését. Jól tudjuk, hogy veszedelmes volna magára a békére, ha valamennyi vitás területi és politikai kérdéést egyszerre akarnák megoldani, de a francia szocialista pártnak legalább is kötelessége a nemzeti keretek között tiltakozni olyan külpolitika folytatása ellen, amely a szerződések revízióját egyre nehezebbé tenné. Ez a legfontosabb pont. Senki sem tagadhatja, hogy az 1919 óta Franciaország és a kisántántállamok, valamint Lengyelország között kötött szerződések célja területi és politikai állapotuk abszolút érinthetetlenségének biztosítása volt, ami annyit jelent, hogy a népszövetségi egyezségokmány 19. pontjában jelzett békés revíziólehetőségek útja e szerződésekkel már eleve el van vágva az egyezményt aláíró államok részéről. Ne feledjük el, hogy 1919-ben a szocialista párt megtagadta a versaillesi szerződéshez való hozzájárulást. Az 1919-iki berni kongresszus, valamint a bécsi, hamburgi és marseillei kongresszusok szintén elítélték a működésben levő imperializmust és föntartották az előbbeni állapotot. Fontos dolog a párt külpolitikáját a jelenben is ezekhez az elvekhez alkalmazni, amely elvek összefüggő és logikus folytonosságot alkotnak. Karlanvissi főkapitány és Szusztér föalaptííinyhelyettes frissaia a rendőrségifil. A távozó főkapitányt és főkapitány helyettest a tisztikar és a rendőrségi intézmények nevében Andréka Károly és Nagy Károly főkapitányhelyettesek búcsúztatták szombaton délelőtt. A hivatalos beszédek elhangzása után a rendőri tudósítók küldöttsége jelent meg Marinovicza Jenő főkapitánynál. Nagy Gyula hírlapíró, a Rendőri Tudósítók Szindikátusának elnöke beszédében rámutatott arra, hogy az utóbbi évek milyen nehéz helyzetet teremtettek a rendőrség és a sajtó együttműködése terén és kérte a főkapitányt, hogy a jövőre való tekintettel szögezze le álláspontját és tapasztalatait a sajtóval szemben. Marinovich Jenő ugy a magát""mint" Szevzlér Hugó nevében a többi között a következőkkel válaszolt: " Mi. ""résfi rendőrtisztviselők, abból az iskolából valók vagyunk, akik át vagyunk hatva a sajtó jelentőségétől. Bűnügyi szolgálatot sajtó nélkül el sem tudok képzelni. Az ilyen nyomozásnál néhány távíró és 1928 január . telefonvonal áll a rendőrség rendelkezésére. A legnagyob erőlködés mellett is mit jelent ez a sajtó nyilvánosságához képest. A magyar sajtó olyan óriási, fejlett szervezet, hogy nyilvánossága messze túlhaladja mindazokat az intézkedéseket, amelyeket mi tehetünk. A sajtó nyilvánossága a legjobb detektív. Remélem, nem lesz semmi akadálya annak, hogy a rendőrség és a sajtó között fönnálló visszásság kiküszöböltessék. Jó rendőrség csak a sajtó támogatásával képzelhető el. Hatévi főkapitányságom után hálával búcsúzom a sajtótól, amelyben az egész idő alatt nem olvastam tendenciózus, fegyelmet aláásó közleményeket. A tárgyilagos kritikát pedig fölhasználtam a testület érdekében. A rendőrség és a sajtó barátságos együttműködésének fontosságát alig lehetne tömörebben jellemezni, mint azt a távozó főkapitány tette. Sajnos, ezek a megállapítások csak elméleti igazságok maradtak, mert a főkapitány nyilatkozata és a vezetése alatt állott rendőrség magatartása között óriási szakadék tátong. „A jövőre való tekintettel" szeretnék hinni, hogy az új főkapitány abban a szellemben lát majd hozzá a rendőrség és a sajtó kiélezett viszonyának rendezéséhez, amilyenben hivatali elődjének búcsúbeszéde született. Akarjuk hinni, hogy dr. Pászkán Ferenc rendőrkapitány, a főkapitányság sajtóirodájának új vezetője, a már eddig is megnyilvánult készségével ezirányú képességeit annak a közérdekű célnak szolgálatába állítja, amely békés és megértő együttműködést akar teremteni a rendőri riporterek és a rendőrség között. A litván fascizmus még mindig gyilkolni akar. Kovnóból jelentik, hogy a kovnói litván hadbíróság Poplauska szociáldemokrata képviselőt, aki Vilnában tartózkodik, in contumaciam halálra ítélte. Poplauska egyik kezdeményezője volt a diktatúra megbuktatására törekvő taurogyeni felkelésnek és Pleskaitiszszal egyetemben a litván emigránsmozgalom vezérei közé tartozik. A Népszava kiadóhivatala fokozottabb mértékben kívánja. olvasói érdekeit kielégíteni, ezért kéri, hogy Ha valaki előfizetni akar, Ha valakinek címváltozása van, Ha nem kapja a lapot, Ha korábban akarja a lapot, Ha a kézbesítés körül panasza van, forduljon azonnal a Népszava kiadóhivatalához (Budapest, VIII. Contintea 4. szám.)