Népszava, 1928. április (56. évfolyam, 76–98. sz.)

1928-04-01 / 76. szám

4 A szocialista mozgalom, mégpedig a pártélet épp úgy, mint a szakszervezeti mozgalom, férünk is nők közös munkáján épül. Nem is lehet ez máskép, mert közös a cél, a törekvés, a szocia­lista társadalom megvalósítása. Annak oka, hogy minden ország szocialista pártmozgalmá­ban mégis külön női akciókat szerveznek, egy­szerűen abban rejlik, hogy tekintve a nők meg­szervezésének nagyobb nehézségeit, hasznosnak bizonyult, hogy mi maguk a nők foglalkozzanak nőtársaik fölvilágosításával és megszervezésé­vel. De szükségg van erre a külön akcióra azért is, mert foglalkozni kell olyan speciális nőkre vonatkozó kérdésekkel, mint amilyen az anyá­tó gyermekvédelem, a dolgozó nő védelme, csa­ládjogi kérdések és hasonlók, amelyeknek meg­oldását a kapitalista társadalom teljesen el­hanyagolta. Ez a magyarázata annak, hogy az utóbbi években mindenfelé külön iskolákat is létesíte­nek és tanfolyamokat szerveznek a nők számára a szocialista pártokon belül a női agitátorok kiképzésére. Ebben a mozgalomban is Anglia vezet, mint ahogy az angol munkáspártban vannak a nők számbelileg is legerősebben képviselve és ők vesznek részt a legintenzívebben a pártéletben. A női iskolákat Angliában leginkább a nyári hónapokban rendezik, mert különös tekintettel vannak arra, hogy a résztvevők ne csak élveze­tes és értékes előadásokhoz jussanak, hanem, hogy a kurzus egyszersmind nyári üdülést és szórakozást is jelentsen számukra. Ezért gondot fordítanak arra, hogy a tanfolyamot lehetőleg szép vidéken, kellemes körülmények közt­, nagy parkkal körülvett kastélyban tartsák, ahol a sportnak és nyári szórakozásnak is tere nyílik. London vidékén, Guildfordban múst év július 9-től 16-ig tartott egy ilyen tanfolyam, ame­lyet egy, a felnőttek oktatásával foglalkozó egyesület kezelésében levő régi kastélyban tartottak. „Vendégháznak" nevezik ezt az épü­letet, amely külön azt a célt szolgálja, hogy ott benlakással egybekötött kurzusokat tartsa­nak. A régi kastély nemcsak kényelmes beren­dezésével, hanem jó ellátásánál fogva is pom­pás elhelyezkedést nyújtott, a szép nagy kert­ben pedig pihenni, üdülni és sportolni lehatott a szabad­ órák alatt. .Kirándu­lásukhoz 3.AiSensl volt hiány a vidék szebb pontjaira. A tan­folyamnak összesen 28 hallgatója volt; voltak ezenkívül olyanok is, akik a hétvégi előadá­sokra jöttek el. A hallgatók a pártszervezetek nőbizottságaiból, a szakszervezetekből kerül­tek ki, de képviselve volt a szövetkezeti moz­galom is. Voltak köztük kenyérkereső nők és olyanok is, akik a családban vannak elfoglalva. A tanfolyam tárgyai e kérdés körül csopor­tosultak: „Mi képen kormányoznak minket?'' Az előadók közt a brit szocialista mozgalom tudósai és előadói szerepeltek, így Philipp Snowden, a munkáskormány volt pénzügy­minisztere állampénztári kérdésekről tapott előadást. F. O. Roberts elvtárs, parlamenti képviselő pedig „a parlamenti formaságok és ceremóniákról" beszélt. Ezenkívül egészség­ügyi, nevelési, munkaügyi és kereskedelmi kérdésekről volt szó, hogy a hallgatókat tájé­koztassák az egyes minisztériumok munka­köre felől. Az előadásokat a reggeli órákban tartották, este pedig ugyanezeket a témákat behatóan megvitatták. A tanfolyamnak nagyon szép sikere volt. A hallgatók, akik között ha­las nők és többgyermekes családanyák voltak, egyforma lelkesedéssel tűzték ki maguk elé a célt, hogy egy jobb világ megteremtésén közreműködjenek és mindnyájan őszinte buzga­lommal keresték ennek a módjait. A múlt nyár folyamán többfelé tartottak Angliában ilyen iskolákat, amelyek közül a Borrowdaleban tartott egyhetes tanfolyamnak a „szakszervezetek története" volt a tárgya. Tizenheten vettek részt rajta, csupa olyan nő, akik még nem ismerték a nyári iskola intéz­ményét és akik szemmel láthatólag élvezték a tanulást, a szabad idő szórakozásait, a gond­talanságot és a friss levegőt. A hallgatók egyike így irt az iskolákról: „üröm volt látni a nők derűtől ragyogó arcát. Egy kis időre elfeledték a piszkos városokat, a szénporos bányászfalvakat és egy hétig a természet szépségeit élvezték. Az esti szórakozások alatt megismerkedtek egymással és végül mint egy nagy család tagjai vettek részt a rendezett társas estélyen és ki-ki hozzájárult egymás szórakoztatásához." A Durhamban tartott hasonló tanfolyamon 31-en vettek részt. Pompás kis társaság verő­dött itt össze — amint a tanfolyamról szóló jelentésből kitűnik —,­ akik nemcsak különös komolysággal és módszerességgel fogtak a tanuláshoz, hanem kitűntek pompás jókedvük­kel is, ami a szórakozásokat jellemezte. Egy másik iskolában, amelyet július végén Staveleyben tartottak a csecsemő- és gyermek­gondozó intézményekről, a földmivelésről és m­unkan­élküliségről, a háború leküzdésének kérdéseiről volt szó. Svédországban szintén meghonosították már a szocialista nők iskoláját. A múlt év októbe­r,V­hen filocivholmbiai rendezett a szocialista Hitlgzpits Kft. a párt támogatásával nagy­szabású tanfolyamot a szocializmus kérdései­ről. A tanfolyam 15 előadója részben szocia­lista egyetemi tanár, részben a párt gyakor­lati és elméleti vezérei voltak, köztük néhány volt miniszterrel. A pártprogram ismertetése volt a sorozatos előadások főtárgya, amit úgy elméleti, mint gyakorlati szempontból világí­tottak meg. A 350 hallgatót az ország külön­böző vidékéről a pártszervezetek küldték saját költségükön. Az utóbbi években hosszabb­rövidebb ideig tartó nyári iskolákat is rendez­tek Svédországban, vagy Svédország kü­lön­emlékek virágos mezején, hiszen nagyon rossz gyerek voltam, de mit ér ez az álmatlan éj­szakákon át való vezeklés, ha egyszer soha­sem követheti a megbocsátás lelket nyugtató szava. László bátyámmal, mondom, nagy el­számolni valóm van. Mit tudtam én, hogy é­l-e még? Ha él, bizony már túl a hetvenen tipeghet a nyolcvan felé. De mért élne? Azért, hogy nekem megbocsásson? Ó, mert nagy az én vétkem ő ellenében. A negyven-ötven év előtt elkövetett bűn súlya csak most nehezedik a lelkemre, amikor dere­sedő fejjel csavargok a gyermekkori emlékek mezején. El is mondom, szégyenkezés nélkül. Nem restellem bevallani, hogy a leginfámi­sabb úri kölyök voltam és László bátyám, sze­gény, kocsis volt nálunk. Én meg a bátyám valóságos rémei voltunk a szomszédságnak, az atyafiságnak. Tűzijátékkal a vagyonbiztonsá­got, a vadászpuskákkal való célbalövöldözé­sekkel az életbiztonságot fenyegettük. Apánk nem ért rá velünk bájolni, mert őt sűrűn el­röpítette a csétán László bácsi vadászni a határban. Édesanyánk? Ugyan, hát egy édes­anya hogyan boldoguljon két olyan rabló­gyilkosjelölttel, mint mi voltunk? Apánk vész­törvényszéke előtt ő volt a mentőangyalunk. Az istálló, a padlás volt a legkedvesebb fész­künk. Ha a lajtorját fölhúztuk a padlásra, hadat üzenhettünk az egész környéknek: sen­kitől sem féltünk, mert nem tudta­k megköze­líteni. Egyszer Mátyás bácsit is megostromoltuk. Mátyás bácsi is a kocsisunk volt, öregedő, bi­cegő ember, de azért volt egy-két menyecskéje, akik meg-meglátogatták az istálló vackán. Mi a szénatartó nyilasán keresztül figyeltük az enyelgésüket. A nagyapánk orvosi prakszisá­ból ránkmaradt kristályokkal, mint vizipus­kákkal szereltük föl magunkat és a padlásról ezekkel intéztünk orvtám­adást a gyanútlanul enyelgő Mátyás bácsiék ellen. Szegény édes­köző vidékein munkásnők és háziasszonyok számára. A múlt nyáron két háromhónapos és több rövidebb tanfolyamon ismertették a nők­kel a szocializmus kérdéseit és ezzel kapcsolat­ban a nevelési és kulturális problémákat. A svájci Oltenben ez év januárjában rende­zett több napra terjedő női iskolának egészen különleges tananyaga volt. Emmy Freundlich képviselőnőt, az osztrák nőmozgalom egyik vezérét hívta meg a Svájci nő­bizottság, hogy tartson sorozatos előadásokat arról, hogy mikép sikerült az osztrák nőknek hatalmas mozgalmakat fölépíteniök. Emmy Freundlich asszony előadásaiban különösen az iparban foglalkozó nőknek a szakszervezetekbe való bevonására és a női választójogra utalt, mint amelyek elősegítették a nők szervezését. A szocialista községigazgatás eredményei Bécs­ben, a munkáslakásépítés, az egészségügyi be­rendezések, a szociális intézmények és a ki­tűnő iskolák voltak azok, amelyek a nők nagy tömegeit megnyerték a szocializmus számmára. Ezt a tanfolyamot 80 nő hallgatta végig. A szocialista nyári iskolák, női tanfolyamok legnagyobb érdeme föltétlenül az, hogy kitűnő szolgálatot tesznek a­ szocialista szolidaritás kifejlődésére és fokozására a nők közt, föl­keltik a behatóbb érdeklődést a mozgalom kérdései iránt és egymás megismerése által személyes kapcsolatot teremtenek egy-egy ország szocialista asszonyai, vagy amennyiben nemzetközi iskolákról van szó, a különböző országok szocialista vezetői között. Storl¥eig dala. Csak várni, várni hosszú esteken, virrasztva várni, míg sápad az éj, míg csillagom remegve hányni kezd s hajam sötétje ősz lesz, hófehér. Csak vár az asszony, mindig várni kell, a férfi él, a férfi messze jár, az asszony fészkén ülő bús galamb, a férfi büszke, nagy, szabad madár. Az asszony szive néha felzokog s hattyús dallam szárnyal a hegyen. Salveig örök, szerelmes éneke, ki Peer Gyntet várja egy életen. Várnai Zseni. Úri betyárság. — Irta Farkas Antal — Amikor az alvás nem megy, amikor hiába fúrom a fejemet a párnába, olyankor vissza­visszaröpítem a lelkemet a múltba, messze­messze, egészen a gyermekkor virágos meze­jéig, az emlékezés határáig: kóborolj ottan, amíg el nem fáradsz, amíg bele nem szédülsz az álmok alattad kavargó örvényébe. Ilyen éjszakai kirándulások alkalmával szoktam találkozni László bácsival. Kínos találkozás. Olyan, mint amikor az adós a hitelezőjével találkozik. Én ugyanis adósa vagyok László bátyámnak, nagyon sokkal va­gyok az adósa. Olyan adósság ez, amit nem lehet­­leróni pénzzel, aminek tisztázásához nem elég a gyónás, a vezeklés, mert a bűnnek tel­jes bocsánata is szükséges hozzá. Vezekelhetek én azokért a bűnökért, amiknek csokrát na­gyon könnyű összeszednem a gyermekkori Prágai távirat jelenti. A Prága melletti Maleschitz uradalomban a minap délután ki­gyulladt egy száz méter hosszú és öt méter magas szalmakazal. A környékbeli falvakból kivonult tűzoltók tehetetlenül nézték az óriási szalmakazal égését és a lángok által előidézett elviselhetetlen hőségben meg sem tudták köze­líteni az égő szalmát. A kazal körül össze­gyülekezett tömeg nagy rémületére közben az égő szalmából két ember mászott ki, akikről hamarosan kiderült, hogy csavargók, akik előző este bújtak a kazalba és átaludták az egész napot is. A két szerencsétlen rettenetes égett sebeket szenvedett. Az egyik súlyosan sebesült csavargó elmondotta, hogy a Urtürtö­kök­ tete negyvenen kerestek szállást a szalai a­­kazalban, valamennyien vidéki csavargók, akiknek legnagyobb része azonban másnap reggel már tovább ment. Azt azonban egészen biztosan tudja, hogy négyen közülük: két férfi, egy asszony és egy kislány nem mentek tovább, hanem péntekre is a kazalban ma­radtak, ahol többnapi tartózkodásra rendez­kedtek be. Estére, amidőn a kazal már teljesen leégett, az izzó hamu alól egy teljesen szénné égett női holttestet húztak elő a tűzoltók. Való­színű, hogy a kazal másik három lakója is a lángokban pusztult el, anyánk alig győzte borral csillapítani a vizi­támadás miatt füstölgő haragot. A menyecs­kéi­ sem a legjobb véleménnyel voltak úri ne­velésünkről. Mindegy, az istállóban mi voltunk az urak. Valami vándorcirkusz megbolondított bennün­ket. Erőnek erejével műlovarok akartunk lenni. Amit a komédiában láttunk, azt akartuk produkálni otthon is. Igaz, hogy nemcsak a lo­vak testi épsége, de a mienk is veszedelemben forgott. Örültjei voltunk a lovasmutatványai­­nak. Ha nem volt otthon édesapánk, kiloptuk a lovakat az istállóból és megkezdődött a hajrá: az akadályverseny, az ugratás, az állva­lovaglás. Szegény lovak, ti kövérre abrakolt, sohasem dolgozott Jancsi, Csillag, bocsássátok meg az esztelen kölyköknek ezt a kínzását. Példának okáért úgy uzsonnáztunk, hogy besuttyantunk az istállóba, fölültünk a lo­vakra és szalon­áztunk. De hogyan ültünk? Egyszerűen és becsületesen ü­lni a lovon és sza­lonnázni még nem művészet. Úgy csináltunk, hogy a jászolhoz kötött lovak falára egy-egy szakajtót tettünk és a szakajtó tetejére ültünk. (Ha a ló hasát csipi a légy és fölrúg, aláhempe­redünk szakajtóstól és a bicska belénk döföd­h­et. A lovak­ sohsem hágtak volna ránk. Sok­szor lett volna nekik erre alkalmuk, de több eszük volt, mint nekünk.) Nos, László bácsi is kocsiskodott nálunk. Szőke, szerény fiatalember volt, akiben nyoma sem volt a kocsis­ virtusnak. Mi nagyon szeret­tük. Tőlünk rukkolt be pirosnadrágos honvéd­nak, hozzánk is jött vissza a leszerelés után. Mintha ma lett volna, úgy emlékszem. Tél volt. László bácsi történetesen egy kocsi el­fát­ hozott haza. Én nyitottam kaput s a kapu­félfához álltam. A kezemben nádpálcát suhog­tattam. László bárki rámszólt a kocsi tetejé­ről: — Meg ne üsse a lovat! Hát persze, hogy azért is ráhúztam a mel­lettem elhaladó Csillagra. Abban a pillanatban röpült a terhes szekér. ftf 2£ JE* £» AAV. A sasalmakazsil­lakéi. Négy em­ber megégeti.

Next