Népszava, 1928. május (56. évfolyam, 99–122. sz.)

1928-05-01 / 99. szám

8 esetben özvegye az 53. és 54. §-ok előírásainak megfelelően annak a járadéknak a felét kapja, amelyre az elhunyt jogosult volt. A félárva az öregségi vagy rokkantsági járadéknak a 15%-át kapja, míg a teljes árva járadéka az el­h­a­lt járadékos járadékának a 30%-a (62. §.). Ha tehát az elhalt férj évi járadéka a nyolcadik napibérosztályban 200 ideti (4 év) befizetés után évi 189.12 pengő volt, akkor az özvegy járadéka évi 94.57 pengő a teljes árva járadéka évi 56.74 pengő a félárva járadéka évi 28.37 pengő Ha azonban az elhalt férj a VIII. napibérosz­tályban 400-szor 1.44 pengőt fizetett be és ezzel (8 év) évi 258.24 pengő járadékra jogosult, akkor az özvegy járadéka évi 129.12 pengő a teljes árva járadéka évi — 77.47 pengő a félárva járadéka évi — — 30.74 pengő lenne. A megállapított özvegyi és árvajáradékok együttes összege az elhalt járadékának az ösz­szegét azonban nem haladhatja meg. Ha azon­ban megszűnik az ok, amelynek alapján a já­radékot csökkentették, úgy az megfelelően eme­lendő. Ha a járadékra igényjogosult, üzemi baleset következtében, baleseti járadékot is kapna, úgy a két járadék együttes összege nem haladhatja meg annak az összegnek a 150%-át, amelyet a járadékos baleseti járadék címén kap, h­a pe­dig az özvegy vagy árva is jogosult az elhalá­lozott balesete következtében baleseti jára­dékra, úgy ezek együttes járadéka sem halad­hatja meg a baleseti járadék 150%-át. Mikor fizetik a járadékot? (Segélyt.) Minden járadék annak a hónapnak az első napjától fizetendő, amelynek folyamán a jára­dékigényt megállapítják (64. §.). A járadékot havi részletekben előre kell fizetni (65. Ha pedig a folyósított járadékot egy évig nem ve­szik föl, úgy a járadék már nem fizethető ki. Ha azonban valaki jóhiszeműen vesz föl olyan járadékot, amely őt nem illeti meg, tőle ez nem követelhető vissza. Ki kap végkielégítést? Ha a járadékos, vagy a járadékra jogosult biztosított meghal, de se özvegye, se árvája nem marad, úgy méltánylást érdemlő esetek­ben vagyontalan, keresőképtelen, rokkant vagy 65. életévét betöltött anyja, apja, mostoha­apja a befizetett járulék 90%-áig terjedő egy­szeri pénzbeli segélyt kap (67. §.). Ha a bizto­sított nő férjhezmenetelét követő egy éven belül foglalkozását abba­hagyja és 200 várako­zási hete van, befizetett járulékának­­90%-a ere­jéig végkielégítést kaplhat (68.­­). Végkielégí­tést kaplhat még ugyanilyen mérvben és a vá­rakozási idő mellett, aki szerzetesrendbe lép, ha a külföldi honos külföldre távozik és ott egy évnél­­hosszabb ideig tartózkodik (70. és TL­I.). A 8—8—8 — a három nyolcas — világtörténeti jelentőségét ma már senki sem tagadja. Talán egy eszme sem hódí­totta meg olyan rövid idő alatt a világot, s egy gondolat sem tört olyan gyorsan a nevetségesség és lenézettség szürkeségéből a győzelem felé, mint a munkásvédő törvények, a szociálpolitikai intézmé­nyek szükségességének fölismerése. Amikor elődeink négy évtizeddel ezelőtt apostoli lelkük minden ere­jével a nyolcórás munkaidőt jelölték meg a legsür­gősebben megoldandó munkáskövetelésnek, tisztában voltak azzal, hogy a rövidebb munkaidő az alapföl­tétele a proletárszabadságharc győzelmének. A világ­háború pusztításai után bekövetkezett szociálpolitikai hullám­ már csaknem végső győzelemhez juttatta a három nyolcas ügyét. A washingtoni munkaidő­egyezményt a kapitalisták a fölébredt lelkiismeret sugalma alatt alkották 1919-ben. A lelkiismeret szava azóta elhalkult és a sebeiből kigyógyult kapitalizmus ismét támadásba ment át a nyolcórás munkanap ellen. A nemzetközi munkásosztály természetszerűen nem nézi tétlenül a kapitalizmus támadását. Ellentáma­dásba megy át, hogy a proletárérdekeket megvédel­mezze. A proletárság és a kapitalizmus között le­folyó eme gigászi küzdelmet világítja meg a Nő­munkás májusi számának vezércikke, a dolgozó nők és anyák szempontjából. A logikus okfejtések hatása alatt minden anya, munkásfeleség meggyőződik arról, hogy ebben a harcban az istentelenséggel és a családi élet szétrombolásával vádolt szocialisták a munkás­család boldogságát, jólétét védelmezik, míg a tömjén­füstös kapitalizmus a „szent család" szétdúlására törekszik. A Nőmunkás májusi száma a szokottnál is érde­kesebb tartalomban jelent meg. Cikkei élénkek és a női léleknek megfelelően tárgyalnak minden poli­tikai és gazdasági kérdést. A Nőmunkásnak nem sza­bad hiányozni egy munkáscsalád asztaláról se.a. Előfizetési ára negyedévenként 50 fillér. Előfizetni lehet a lap kiadóhivatalában (VIII, Conti­ utca 4). 4 NÉP 835 AVA A magyar kapitalistát a racionalizálás alatt is a ministásn­yoi­ionisstg ímm&­t értik. Az üzemkon­centráció legújabb eredményei. Hónapokkal ezelőtt hír jelent meg arról, hogy a Magyar-Belga Fémipari Rt., a Magyar Acélárugyár és a Gróf Csáky László Prakfalvi A.iax Acélművek vezetőségei között tárgyalá­sok indultak meg a három üzem fúziója érde­kében. A tárgyalások megindulását a racionális ter­melés megvalósításával magyarázták és most, amidőn a terv tényleges megvalósítása kü­szöbön áll, kiderül, hogy ez a fúzió sem külön­bözik semmiben a korábban végrehajtott fúzióktól. A lényegen nem változtat a Gróf Csáky László Prakfalvi Ajax Acélművek ki­kapcsolódása, m­ert az a fontos, hogy a Ma­gyar-Belga Fémipari és a Magyar Acéláru­gyár nem racionalizál, nem koncentrál, hanem egyszerű fúziót hajt végre. A Magyar-Belga-gyárban egy évvel ezelőtt, amikor még a fúzióról szó sem volt, körülbelül 500 ember állt alkalmazásban és most, amidőn a fúzió tényleges végrehajtása megkezdődött, már csak­­100—320 munkást foglalkoztat. Mi történt tehát! A fúziós tárgyalások alatt a Magyar-Belga munkáslétszámát majdnem a felére csökkentette le. A munkáslétszámcsökkentés a legridegebb ka­pitalista szempontok alapján történt, nem kímélték a legrégibb alkalmazottakat sem, mert a 15—20, esetleg 25 év óta szolgálatot tel­jesítő munkás épp úgy minden végkielégítés és gondoskodás nélkül került az utcára, mint az 3—2 év óta alkalmazott. Bezzeg az igaz­gatók és egyéb vezető tisztviselők elhelyezésé­ről vagy áthelyezéséről, esetleges végkielégíté­séről bőséges gondoskodás történt. A munká­soknál ezt a szempontot egyáltalán nem vették figyelembe, bár a munkások egészségét, erejét az üzem sokkal nagyobb mértékben vette igénybe és gyöngítette meg,­­ mint a főtiszt­viselőkét. Akik ismerik a viszonyokat, azok előtt tiszta a helyzet, mert meg tudják ítélni, hogy ennél az úgynevezett racionalizálásnál, illetőleg koncentrációnál sem történt egyéb, mint a veszedelmes versenytárs eltüntetése a versenypiac színteréről. Másrészt a munkanélküliek hatalmas táborá­nak növelése volt a cél, hogy kellő számú, olcsó munkaerő álljon az ipari mágnások ren­delkezésére. A Magyar-Belga Fémipari Rt. egyes osztá­lyainak átszerelése a Magyar Acélárugyár üzemébe most folyik, de hogy előzőleg mi tör­tént, azt legjobban igazolják a következő ese­mények: A csigafúróosztályban állandóan 30 ember dolgozott, ezt már időközben csaknem telje­sen megszüntették, ezidő szerint csak 3 mun­kás van alkalmazva. A rugóosztályban szintén állandóan körül­belül 60 munkás volt foglalkoztatva. Ezt­ az osztályt már átszerelték, azonban a 60 ember­ből csak hetet vettek át a Magyar Acéláru­gyárba, ezeket is kisebb órabérekkel alkalmazták, mint a Magyar-Belgában. A tömegcikkosztály, a csavar- és patkóáarok­gyártás teljes föloszlatás előtt áll, a szög­osztályban ugyancsak a tökéletes föloszlatás tünetei mutatkoznak. A többi osztályok, mint a szerszám-, a kés­osztály, a lakatos-, esztergályos- kovács­osztályok átszerelése szintén megkezdődött. Azonban a szakszervezetben eljáró munkás­csoportok keserűen panaszolják, hogy a lét­számot mindenütt alaposan lecsökkentik­, az esetleges áthelyezésnél pedig bizonytalan a keresetük, egyszóval az egész gyár munkás­sága bizonytalan helyzet előtt áll, senki sem tudja, mikor bocsátják el, vagy — szerencsé­sebb esetben — az áthelyezésnél mennyivel fogják munkabérét leszállítani. Ez a valódi képe a magyar ipari racionali­zálásnak, ilyenek azok az üzemi koncentrá­ciók, amelyeknek célja máshol az ipar átszer­vezése, nálunk azonban tipikusan kapitalisz­tikus célokat szolgálnak és csak a munkas nyomorúságot nagyobbítják. Ami időszerű és ami — időszerűtlen. Megemlékeztünk már arról, hogy a kormány — miután Bethlen Debrecenben szabadság­jogokat ígért — még a képviselőházban is el akarja konfiskálni az ellenzék szólásszabadsá­gát. Újabb házszabályszigorításra készülnek Bethlenek, hogy betetőzzék a nyíltszavazásos diktatúra rendszerét és fascista módra szavazó­géppé süllyesszék azt a parlamentet, amely a nyílt szavazás folytán amúgy is csak torzképe a népképviseletnek. Hivatkoznak arra, hogy egyes külföldi parlamentekben még szigorúb­bak a házszabályok, mint a ma álparlamen­tünkben. De ahányszor arra történik hivatko­zás, hogy mindenütt a világon titkos a vá­lasztójog, a bethleni oldalról mindig az a vá­lasz, hogy a magyar név éretlen a titkos vá­lasztójogra, vagy — amint Bethlen miniszter­elnök legutóbb mondotta — „ez a kérdés nem időszerű". Ahol a parlament valóban a népakarat hű kifejezője, tükre, ott kétségtelenül alárendelt szerepe van annak, hogy a házszabályok a tár­gyalás rendjét miképen kötik meg. Hiszen a titkos szavazással megválasztott törvényhozó­testület minden egyes tagja joggal hivatkozhat arra, hogy a választók ruházták föl a mandá­tummal. Ám nálunk az a helyzet, hogy a Bethlen-kormány mammuttöbbsége úgyszólván kizáróan a nyíltszavazásos kerületek mandá­tumait szerezte meg olyan úgynevezett válasz­tói rendszer alapján, amely lehetővé teszi, hogy a hatalom kinevezze a képviselőket, a többséget. Amikor tehát ez a kinevezett több­ség készül házszabályszigorításra, ennek nem lehet más célja, mint az, hogy ama néhány kép­viselő számára, akiket a titkos kerületekben a népakarat juttatott mandátumhoz, még jobban megnehezítsék, sőt lehetetlenné tegyék a kriti­kát. Lehetetlenné tegyék azt, hogy a választó­tömegek követelései bármilyen formában utat találjanak a parlamenthez. A tervbe vett házszabályszigorítás paragra­fusokba öntése annak a kormányzati szellem­nek, amely a választókat, a népet éretlennek minősíti arra, hogy terrormentesen választ­hassák meg a képviselőház tagjait. Mert ha valóban nem az ellenzék, nem a titkosan vá­lasztott képviselők ellen irányulna a ház­szabályreform, úgy ezt föltétlenül meg kellene előznie a titkos választójog törvénybe iktatásá­nak. Ez ellen azonban a házszabályszigorítás tervezői a leghatározottabban tiltakoznak. Szerintük éppen a titkos választójog az, ami legalább is egyelőre időszerűtlen és az újabb házszabály szigorítás az, ami a nyíltszavazásos terrorral összetoborzott képviselőház számára időszerű, sőt sürgős. Hoggy miként gondolják a parlamenti szó­lásszabadság elkobzását, arról is nyilat­kozik az egységes párt házszabályszakértője, Örffy Imre, aki a klotürös házszabályoknak is szerzőjük volt­. Örffy szerint a tervbe vett ház­szabályszigorítással mindenekelőtt az appro­priációs vitát akarják négy napra korlátozni. Tervbe vették, hogy a mentelmi ügyekhez csak összesen négy képviselőt engednek fölszólalni és mindegyik fölszólaló legföljebb egy negyed­vagy félórát beszélhet. Arra is gondolnak, hogy egyáltalán egy óránál tovább — a mi­niszterek kivételével — senki se beszélhessen. És a házszabályszigorítás tervei között szere­pel az is, hogy a képviselőház akkor is tár­gyalhasson, ha a képviselők nincsenek tanács­kozóképes számban jelen, ha esetleg a szónok és az elnök tartózkodik csak az ülésteremben. Kétségtelen, hogy mindezekből a tervekből kiviláglik, mennyire taksálják maguk Bethle­nék a nyíltszavazásos kinevezési rendszeren alapuló parlamentet. Az egész házszabály­szigorítás tervezete újabb bizonyíték amellett, hogy Bethlenek a parlamentet csak a kor­mmánydiktatúra leplezgetésére hajlandók föl­használni. Ezért tartanak fölöslegesnek min­den szónoklást, ezért tartják megengedhető­nek, hogy a szónok teljesen üres padsorok előtt beszéljen és ezért érzik még azt is teher­nek, hogy a parlament tanácskozóképességét a házszabályok bizonyos számú képviselő jelenlétéhez kössék. A hatalom az övék és miért ne használnák ki fenékig a hatalom lehetőségeit? Nyilván ebből az elgondolásból fakadt a parlamenti szólásszabadság elkobzá­sának ez a terve is. Mert hát ők azt hiszik, hogy a végtelenségig folytathatják ezt a háborúskodást az ország népével és nem gondolnak arra, hogy minden erőszaknak előbb - udőbb mégis csak vége­szakad. 1928 május 1. Tekintse meg az Árumintavásár útügyi cso­portjának XI/1, XII/2 é­s XX szakaszait Magyar Olaj- és Vegyiipar is, Budapest V. Vilmos császár­ út 76 Telefon: Teréz 262-51, Teréz 219-53

Next