Népszava, 1929. január (57. évfolyam, 1–26. sz.)
1929-01-01 / 1. szám
4 Újesztendei üzenet* Új nekiindulás — és nem tudjuk, hogy hová vezet!? Lent állunk, üres tarisznyával és mégis irtó életterhekkel, a völgyben mselőttünk magasodnak az uj esztendőnek, az ismeretlen tizenkét hónapnak ködös hegyormai. Indulni kell, mert az idő nem áll meg fölöttünk, csak azt nem tudjuk még: fölfelé megyünk-e? Hegyormok égi tisztasága, acél levegője,egészsége és szabadsága szikrázik-e az ismeretlenségködfüggönyei mögött, vagy megint csak a züllés lejtője vár? Itt van-e már a mélypont, ahol feneket ér a mocsár, v vogy még mindig süllyedünk? Egyik kérdés a másik helyébe ugrik, egyik nehéz probléma a másik nyomába hág. Ez is jelképe a mának Az ember tétova és életének minden kis sorsfordulójánál tépelődve keresgél. Mintha minden összetört volna, ami azelőtt öntudat, méltóságérzet és bátorság volt! Lomtárba nyomorodott büszkeség, kitartás, akarat és az ember mintha ráfeküdt volna a mozgó iszapra: hadd vigyen, ahová akar és hadd legyen, aminek lennie kell!... Nem lehet az, hogy az ember befogja a szemét, vagy elmélázzon másfelé, ahol talán nem iyen -vigasztalan a tajok. Nagy a kötelességük és irtózatos a felelősségük azoknak, akiket még nem kezdett ki a kór, van szemük, fülük, önérzetük és látnak, hallanak és tudnak. Ezeknek kell fölrázniuk az alvókat, elvégezni az élet nagy csatornatisztító munkáját, fölégetni a szemetet és belesörétezni a sötét varjura jókba, amelyek a hulladékban és az ember ernyedt szendergésében vagyont, rangot, hatalmat szemelgetnek és ott zsebelnek, ahol tudnak. Nem lehet most, még megpihenésként sem, derűsebb tájakra tekintgetni, mert mindannyian, akik tisztességesek maradtak, ezzel a nagy és megnyugtató életszépséggel együtt azt a kötelességet is vállalták, hogy megmentik et jövendőt! Hogy miképen, azt már ne kedezzétek. Azt se kérdezzétek, hogy az új esztendő, az uj nekiindulás — új utat is jelent-e egyszersmind. A harc utja a régi maradt. A harc módszerei nem változtak Céljai, ideáljai, hadseregei ... minden maradt az, ami volt... Csak arra van szükség, hogy a hadseregek gyarapodjanak, hogy az erők, a tartalékok gyűljenek és a hadrakelt frontsereg lelkesedése lángoljon jobban. Úgy látszik, nagyobbnak kell lennie az áldozatkészségnek, hogy a példaadás ereje is mélyebb és hódítóbb legyen. Mi, a szocializmus és a demokrácia szervezett mozgalma, ismerjük utainkat és tudjuk közeli és távoli céljainkat, de nagy még azoknak a száma, akiket minden érdekük hozzánk, a szakadatlan harc ütközeteibe utal — és még sincsenek itt! Hát hol vannak ők? A munkások majd jönnek, mert, a csírázó és fejlődő öntudat vezérli őket. Ésjönnek majd, a demokrácia hadsorait erősíteni, mások is, ifja és fölnőttje egyaránt ha lehull szemükről a káprázat és rávilágosodnak, hogy mostani prédikátoraik a hazugság és az álnokság prófétái. Fölébrednek majd ezek is és meg fogják ismerni mai vezéreiket. Azokat, akik a kormányzó reakció ellenfeleinek hirdetik magukat, de hideg rázza őket a szótól is, hogy demokrácia. Ezt a fajtát nem lesz nehéz fölismerni — és otthagyni. A kardcsörtetés szélhámosait és a magyarkodás tudóskáit. Hiszen ezek levetik az álarcot abban a pillanatban, amint a szót, demokrácia, le kell írniok vagy ki kell mondaniok. Akkor ők nyomban eléje ragasztják az óvatos jelzőt, hogy „magyar" és roppant hajlamosak arra, hogy a jelző nélkül való demokráciát a történelmi és a nemzeti célok árulójaként denunciálják. Az erőszakos és a buta fondorkodás és a nacionalista nagyotkurjantás hőseiről is ki kell derülnie egyszer, hogy az uralkodó rendszer lelke ésszelleme van bennük is — csak éppen más bőrben. Otthagyni őket: fölszabadulás és megcímilás. S otthagyni őket: kell, mert a demokrácia hadseregeinek több és több erőre van szükségük. Mi úgy látjuk, hogy a munkát meg kell kezdeni az ilyen hódítások irányában is.. .Hiszen vannak gondolatok, amelyeknek kiérlelése önként adódik s amelyek nyomban célokká válnak, amint beléjük kerül az értelem és a könnyen érthetőség csontja, izma és idegrendszere. A Népszava egyik vasárnapi cikkének gondolatára is utalhatok, amely arról szól, hol keressen a magyarság támogatókat és barátokat? Igen bizony, a rokontalan és a társtalan magyarság hogyan állhat meg a maga lábán, itt, Kelet-Közép-Európában! Ez még mindig probléma, mert a megoldás egyes kísérletei rosszak voltak s még jobban összegubancolták. A magyarság faji, nemzeti és nyelvi elszigeteltsége kezd erős gátja lenni fejlődésének és egyenesen katasztrófa, hogy a reakciós kormányzat még külön kínai falakat is épít elszigeteltségünk fölibe. A németség például nincs egyedül sehol sem. Se a, segítés, se semmi más tekintetben. A magyarság mindenütt egyedül van. A turanizmus chivillúzió; politikai erőnek vagy , tudománynak csak nevetőgörcs. Öreg gyermekek játékszere. A magyarság hiába keres, nem talál testvéreket, nem talál rokonokat, akik a vérség erejénél fogva éreznék magukat támogatásra kötelezettnek. A magyarság csak a világszemlélet és a belső kormányzás szellemének azonosságában találhat barátokat és támogatókat. A turánizmus csak álom, az európai demokrácia , az a valóság. A fascizmus és a nacionalista reakcionarizmus minden formája csak átmenet, ha politikailag amolyan Lues Mussoliniana is, a demokrácia ellenben egyre kiérlelődőbb és egyre hódítóbb formája a jelen és a jövő kormányzatának. A magyarság a világ demokráciájában keressen támogatókat, barátokat, testvéreket éspedig ne a diplomáciai szándírozás fondorlataival, előszobázásaival vagy kunyerálásaival , hanem a maga demokráciájával, intézményes szabadságszeretetével és embertiszteletével. Értse meg, akinek még mindig meg kell értenie: hiába szaladozunk finnekhez, lettekhez, esztánokhoz vagy akármilyen uralajtáji származékú rénszarvas-pásztorokhoz. Hiába! Csak álmokat kergetünk és legföljebb testvéresülési nyilatkozatokat és gyomorrontást hozunk haza, de nem támogatást. Értse meg, akinek még mindig meg kell értenie: bele kell magunkat harcolnunk, bele kell magunkat érdemelnünk a világ demokratikus erőinek barátságába és testvéri támogatásába. Ez a jövendő. És ez nem elárulása történelmi és nemzeti céljainknak, amint a gyávák és a hazugok hirdetik, hanem a harc ezekért is, a megvalósulás szent reményeivel. Azonban ez a jövendő nem jön magától. Nem jön el úgy, hogy végigdőlünk nyomorúságunk és megaláztatásaink száraz bokrai alatt, aztán nézzük a köldökünket és várjuk a jószerencsét. Elébe kell mennünk és egymásután kell ledöntögetnünk az akadályokat, amelyeket a politikai és gazdasági reakció az útjába állított. Hogy sok a tennivaló, az bizonyos. Hogy áldozni is kell, mi sohase tagadtuk. De nem tagadtuk azt sem, hogy tenni is, áldozni is érdemes. Sőt. Voltunk olyan bátrak és megmondtuk mindig, aminthogy megmondtuk ma is: még mindig sok azoknak a száma, akik távol vannak a cselekvéstől és az áldozatok megajánlásától. Négy évvel ezelőtt, ilyenkor, két kérdésünk volt ezen a helyen. Először: Amikor itt mindenki mindent tud, amikor részben az undor, részben a rémület lett úrrá a társadalom fölött , azt kérdeztük, kiáltva kérdezzük az új esztendő küszöbén: hol vannak a tisztességes emberek? És másodszor: Fölzaklatott életünk és megcsonkított jogaink koldustanyáján ki merészelné igényelni azt, a jogot, hogy félrehúzódjék, hogy az ujjacskáit óvja a tűztől és másokkal, a bátrakkal és az önfeláldozókkal kapartassa ki a parázsból a gesztenyét? Mi változott várjon négy esztendő alatt, hogy e két kérdés föltevéséről ma okunk volna lemondani? A kormányzat, mint" rendszer és mint szellemi és materiális rabszolgatartó, inkább" erőre kapott, semmint gyöngült. Erőre kapott, nem a népmilliók szolidaritásába legyökerező igazi erőben, hanem a szemérmetlenségben és az erőszaktevés bátorságában. Változott a helyzet tehát annyiban, hogy a dolgozóknak, a tisztáknak és a tisztességeseknek ma még több okuk van, mint négy évvel ezelőtt a politikai és gazdasági reakcionarizmus ellen harcra szervezkedni. Jöjjenek hát mindezek és harcolják velünk együtt a demokráciának és a tisztességnek nagy harcait. Nincsenek rejtélyek, csak kötelességek vannak. Az új esztendő, amely friss és üde gyermekként ma születik számunkra, az sem rejtély , ha nem rejtély, amit tenni akarunk és ha tudjukk is, mi a teendő. évfolyam 1. szám. Budapest, 1929 január 1. Kedd Ára 24 fillér ZAVAR AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Negyedévre 12 pengi külföldre 1. pengil Egy hóra . 4 pengi — kifliérre 7 pengi*» Ausztriában egy lóra. ........ C pcpg5 SZERKESZTŐSÉG: VITT, CONTI-UTCA 4. SZ. Telefonszám .... József 303—30 és 3. 303—31 MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MEVDEVNAP Egyes számára 16,ünnepnap 21, vasárnap 621illér. Ausztriában 30, vasárnap 40 groschen. Jugosszláviában hétk. 3 dinár, vas. 4 dinár, Franciaortz. 130 fr., Csehszlovákiában hétk.lo0 ök, vas. 2 cv. Romániában hétköznap 6 lei, vasárnap 12 lei. KIADÓHIVATAL, VTH, CONTI-UTCA 4. SZ. Telefonszám . . . J. 303-30, J. 303-31, J. 303-32 s ..