Népszava, 1929. január (57. évfolyam, 1–26. sz.)

1929-01-01 / 1. szám

4 Újesztendei üzenet* Ú­j nekiindulás — és nem tudjuk, h­ogy­­ hová vezet!? Lent állunk, üres tarisznyával és mégis irtó életterhekkel, a völgyben ms­­előttünk magasodnak az uj esztendőnek, az­­ ismeretlen tizenkét hónapnak ködös hegy­ormai. Indulni kell, mert az idő nem áll meg fölöttünk, csak azt nem tudjuk még: fölfelé megyünk-e? Hegyormok égi tisztasága, acél levegője,­egészsége és szabadsága szikrázik-e az ismeretlenség­­ködfüggönyei mögött, vagy­­ megint csak a züllés lejtője vár? Itt van-e már a­ mélypont, ahol feneket ér a mocsár, v vogy még mindig süllyedünk? Egyik kérdés a másik helyébe ugrik, egyik nehéz probléma a másik nyomába hág. Ez is jelképe a má­nak Az ember tétova és életének minden kis sorsfordulójánál tépelődve keresgél. Mintha minden összetört volna, ami azelőtt öntudat, méltóságérzet és bátorság volt! Lomtárba nyomorodott büszkeség, kitartás, akarat és az ember mintha ráfeküdt volna a mozgó iszapra: hadd vigyen, ahová akar és hadd legyen, aminek lennie kell!... Nem lehet az, hogy az ember befogja a sze­mét, vagy elmélázzon másfelé, ahol talán nem­ iyen -vigasztalan a­ tajok. Nagy a kötelességük és irtózatos a felelős­ségük azoknak, akiket még nem kezdett ki a kór, van szem­ük, fülük, önérzetük és látnak, hallanak és tudnak. Ezeknek kell fölrázniuk az alvókat, elvégezni az élet nagy csatorna­tisztító munkáját, fölégetni a szemetet és belesörétezni a sötét var­jura jókba, amelyek a hulladékban és az ember ernyedt szender­gésében vagyont, rangot, hatalmat szemel­getnek és ott zsebelnek,­ ahol tudnak. Nem lehet most, még megpihenésként sem, derű­sebb tájakra tekintgetni, mert mindannyian, akik tisztességesek maradtak, ezzel a nagy és megnyugtató életszépséggel együtt azt a kötelességet is vállalták, hogy megmentik et jövendőt! Hogy miképen, azt­ már ne k­edezzétek. Azt­ se kérdezzétek, hogy az új esztendő, az uj nekiindulás — új utat is jelent-e egyszersmind. A harc utja a régi maradt. A harc mód­szerei nem­ változtak Céljai, ideáljai, had­seregei ... minden maradt az, ami volt... Csak arra van szükség, hogy a hadseregek gyarapodjanak, hogy az erők, a tartalékok gyűljenek és a hadrakelt frontsereg lelkese­dése lángoljon jobban. Úgy látszik, nagyobb­nak kell lennie az áldozatkészségnek, hogy a­ példaadás ereje is mélyebb és hódítóbb le­gyen. Mi, a szocializmus és a demokrácia szervezett mozgalma, ismerjük utainkat és tudjuk közeli és távoli céljainkat, de nagy még azoknak a száma, akiket minden érde­kük hozzánk, a szakadatlan harc ütközeteibe utal — és még sincsenek itt! Hát hol van­nak ők? A munkások majd jönnek, mert, a csírázó és fejlődő öntudat vezérli őket. És­­jönnek majd, a demokrácia hadsorait erő­síteni, mások is, ifja és fölnőttje egy­aránt ha lehull szemükről a káprázat és rávilágosodnak, hogy mostani prédikátoraik a hazugság és az álnokság prófétái. Fölébred­nek majd ezek is és meg fogják ismerni mai vezéreiket. Azokat, akik a kormányzó reakció ellenfeleinek hirdetik magukat, de hideg rázza őket a szótól is, hogy demokrácia. Ezt a fajtát nem lesz nehéz fölismerni — és ott­hagyni. A kardcsörtetés szélhámosait és a magyarkodás tudóskáit. Hiszen ezek levetik az álarcot abban a pillanatban, amint a szót, demokrácia, le kell írniok vagy ki kell mon­daniok. Akkor ők nyomban eléje ragasztják az óvatos jelzőt, hogy „magyar" és roppant hajlamosak arra, hogy a jelző nélkül való demokráciát a történelmi és a nemzeti célok árulójaként denunciálják. Az erőszakos és a buta fondorkodás és a nacionalista nagyot­kurjantás hőseiről is ki kell derülnie egy­szer, hogy az uralkodó rendszer lelke és­­szelleme van bennük is — csak éppen más bőrben. Otthagyni őket: fölszabadulás és megcímilás. S otthagyni őket: kell, mert a demokrácia hadseregeinek több és több erőre van szükségük. Mi úgy látjuk, hogy a munkát meg kell kezdeni az­ il­yen hódítások irányában is.. .Hiszen vannak gondolatok, amelyeknek ki­érlelése önként adódik s amelyek nyomban­ célokká válnak, amint beléjük kerül az ér­telem és a könnyen érthetőség csontja, izma és idegrendszere. A Népszava egyik vasár­napi cikkének gondolatára is utalhatok, amely arról szól, hol keressen a magyarság támogatókat és barátokat? Igen bizony, a ro­kontalan és a társtalan magyarság hogyan állhat meg a maga lábán, itt, Kelet-Közép-Európában! Ez még mindig probléma, mert a megoldás egyes kísérletei rosszak voltak s még jobban összegubancolták. A magyarság faji, nemzeti és nyelvi elszigeteltsége kezd erős gátja lenni fejlődésének és egyenesen katasztrófa, hogy a reakciós kormányzat még külön kínai falakat is épít elszigeteltsé­günk fölibe. A németség például nincs egye­dül sehol sem. Se a, segítés, se semmi más te­kintetben. A magyarság mindenütt egyedül van. A turanizmus chi­villúzió; politikai erő­nek vagy , tudománynak csak nevetőgörcs. Öreg gyermekek játékszere. A­ magyarság hiába keres, nem talál testvéreket, nem talál rokonokat, akik a vérség erejénél fogva éreznék magukat támogatásra kötelezettnek. A magyarság csak a világszemlélet és a belső kormányzás szellemének azonosságá­ban találhat barátokat és támogatókat. A turánizmus csak álom, az európai demokrá­cia , az a valóság. A fascizmus és a nacio­nalista reakcionarizmus minden formája csak átmenet, ha politikailag amolyan Lues Mussoliniana is, a demokrácia ellenben egyre kiérlelődőbb és egyre hódítóbb for­mája a jelen és a jövő kormányzatának. A magyarság a világ demokráciájában ke­ressen támogatókat, barátokat, testvéreket éspedig ne a diplomáciai szándírozás fondor­lataival, előszobázásaival vagy kunyerálá­saival , hanem a maga demokráciájával, intézményes szabadságszeretetével és ember­tiszteletével. Értse meg, akinek még m­indig meg kell értenie: hiába szaladozunk finnekhez, lettek­hez, esztánokhoz vagy akármilyen uralajtáji származékú rénszarvas-pásztorokhoz. Hiába! Csak álmokat kergetünk és legföljebb test­véresülési nyilatkozatokat és gyomorrontást hozunk haza, de nem támogatást. Értse meg, akinek még mindig meg kell értenie: bele kell magunkat harcolnunk, bele kell magunkat érdemelnünk a világ demo­kratikus erőinek barátságába és testvéri tá­mogatásába. Ez a jövendő. És ez nem elárulása történelmi és nemzeti céljainknak, amint a gyávák és a hazugok­ hirdetik, hanem a harc ezekért is, a megvaló­sulás szent reményeivel. Azonban ez a jövendő nem jön magától. Nem jön el úgy, hogy végigdőlünk nyo­morúságunk és megaláztatásaink száraz bokrai alatt, aztán nézzük a köldökünket és várjuk a jószerencsét. Elébe kell mennünk és egymásután kell ledöntögetnünk az aka­dályokat, amelyeket a politikai és gazdasági reakció az útjába állított. Hogy sok a tenni­való, az bizonyos. Hogy áldozni is kell, mi sohase tagadtuk. De nem tagadtuk azt sem, hogy tenni is, áldozni is érdemes. Sőt. Vol­tunk olyan bátrak és megmondtuk mindig, aminthogy megmondtuk ma is: még mindig sok azoknak a száma, akik távol vannak a cselekvéstől és az áldozatok megajánlásától. Négy évvel ezelőtt, ilyenkor, két kérdésünk volt ezen a­ helyen. Először: Amikor itt min­denki mindent tud, amikor részben az undor, részben a rémület lett úrrá a társadalom fölött , azt kérdeztük, kiáltva kérdezzük az új esztendő küszöbén: hol vannak a tisztes­séges emberek? És másodszor: Fölzaklatott életünk és megcsonkított jogaink koldus­tanyáján ki merészelné igényelni azt, a jo­got, hogy félrehúzódjék, hogy az ujjacskáit óvja a tűztől és másokkal, a bátrakkal és az önfeláldozókkal kapartassa ki a parázsból a gesztenyét? Mi változott várjon négy esztendő alatt, hogy e két kérdés föltevéséről ma okunk volna lemondani? A kormányzat, mint" rendszer és mint szel­lemi és materiális rabszolgatartó, inkább" erőre kapott, semmint gyöngült. Erőre ka­pott, nem a népmilliók szolidaritásába le­gyökerező igazi erőben, hanem a szem­érmet­lenségben és az erőszaktevés bátorságában. Változott a helyzet tehát annyiban, hogy a­ dolgozóknak, a tisztáknak és a tisztességesek­nek ma még több okuk van, mint négy évvel ezelőtt a politikai és gazdasági reakcionariz­mus ellen harcra szervezkedni. Jöjjenek hát mindezek és harcolják ve­lünk együtt a demokráciának és a tisztesség­nek nagy harcait. Nincsenek rejtélyek, csak kötelességek vannak. Az új esztendő, amely friss és üde gyer­mekként ma születik számunkra, az sem rejtély , ha nem rejtély, amit tenni a­ka­­­runk és ha tudjukk is, mi a teendő. évfolyam 1. szám. Budapest, 1929 január 1. Kedd Ára 24 fillér ZAVAR AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Negyedévre 12 pengi külföldre 1­. pengil Egy hóra . 4 pengi — kifliérre 7 pengi*» Ausztriában egy lóra. ........ C pcpg5 SZERKESZTŐSÉG: VITT, CONTI-UTCA 4. SZ. Telefonszám .... József 303—30 és 3. 303—31 MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA­­ KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KI­VÉTELÉVEL MEVDE­VNAP Egyes számára 16,ünnepnap 21,­ vasárnap 621illér. Ausztriában 30, vasárnap 40 groschen. Jugos­s­­zláviában hétk. 3 dinár, vas. 4 dinár, Franciaortz. 130 fr., Csehszlovákiában hétk.­l­o0 ök, vas. 2 cv. Romániában hétköznap 6 lei, vasárnap 12 lei. KIADÓHIVATAL, VTH, CONTI-UTCA 4. SZ. Telefonszám . . . J. 303-30, J. 303-31, J. 303-32 s ..

Next