Népszava, 1929. február (57. évfolyam, 27–49. sz.)
1929-02-01 / 27. szám
2 kulturális fejlődését gyarapítja. Ha a kormány a tőkések kicsiny csoportját jobban szereti, mint a dolgozók millióit, akkor elismeri, hogy az osztályuralom szolgája és működése áldatlan, káros hatású. A munkások felé ment tehát az üzenet, hogy szeretni kell a tőkét. Szeretni kell, mert a tőke foglalkoztatja a munkást. Mi a tételt megfordítjuk és azt mondjuk, hogy a tőkének kellene a munkást szeretnie, mert minden, érték egyedüli forrása az emberi munkaerő. A tőke csak azáltal halmozódhatik föl, hogy kihasználja az emberi munkaerőt és nyomorúságosan elsorvad, ha a munkásokat nem tudja kizsákmányolni. A tanár úr tehát rossz helyre küldte az üzenetet, mert a munkásnak semmi oka sincsen arra, hogy szeresse azt a tőkét, amely a legprimitívebb megélhetés lehetőségét sem biztosítja részére, azt a tőkét, amelyet, ha szabadjára eresztenek, az évetekig kizsákmányolja a dolgozókat, amely 8—10 pengős heti keresetekkel kergeti sírba a nélkülöző munkások tízezreit. Olyan ez a tanári intelem, mintha azt követelné, hogy szeressük a korbácsot, amely a fejünkre suhint, a rendőrkardot, amely sebet üt rajtunk, a villamost, amely elgázol bennünket. A munkásoknak joguk van az élethez és éppen a tőke az, amely elzárja az utat attól a lehetőségtől, hogy a szorgos munkáskezek nyomán a munkáslakásokban is a jólét, a tisztaság és a kultúra lakozzék. * A tanár úr mellé fölsorakozott a miniszterelnök és a népjóléti miniszter is. A kor-mánypárti sajtó lelkes önkívületi állapota még korántsem jelenti azt, hogy a föladott kérdésekre meg tudtak felelni és nem menti föl a kormányt ama vád alól, hogy bűnös könnyelműséggel és közönnyel nézi a munkanélküliek tízezreinek szenvedéseit. Az elkenés nagy művészei hamis vágányokra akarták tolni a fölvetett kérdéseket, de a tények ereje szétrombolja frázisaikat. A miniszterelnök újból a 14—15.000 főnyi munkanélkülivel operált és tudatosan elhallgatta, hogy a Szakszervezeti Tanács statisztikája csak a szervezett munkásokról számol be, hogy Magyarországon a munkanélküliek száma meghaladja a 60.000-et, és ha figyelembe vesszük a munkanélküli földmunkásokat is, akkor a munkanélküliek százezreivel kell számolnunk. Itt kell mindjárt közbeszúrnunk, hogy a miniszterelnök pontos adatokkal szolgált az angol, a német és az ausztriai munkanélküliek számáról, de a magyarországi munkanélküliségrőlcsak a szakszervezeti statisztika alapján tudott beszélni. Miért nem készítenek pontos kimutatást az ipari, mezőgazdasági és a szellemi foglalkozásúak munkanélküliségének mértékéről, miért nincs nálunk megbízható statisztika a nyomorgó tömegekről? A kérdésre a felelet nagyon egyszerű. Ugyanis, ha volna ilyen megbízható kimutatásunk, akkor a miniszterelnök világjelenséges elkenése nem volna lehetséges, akkor a statisztika riasztó számai lehetetlenné tennék a hazugságoknak azt a szövevényét, amellyel a munkanélküliség problémáját eltakarják. Viszont az egyszerű számok nem bizonyítanak semmit, ha nem tudjuk, hogy a dolgozó munkásoknak hány százaléka munkanélküli. Ausztriában az iparban és kereskedelemben a lakosság 52,4%-a nyer alkalmazást, Németországban a lakosság 52,4%-a, Angliában a lakosság 73,5%-a. Magyarországon ezzel szemben az iparban és a kereskedelemben a lakosságnak csak 20%-a talál foglalkozást. Ez magyarul azt jelenti, hogy Németországban az iparban és kereskedelemben foglalkoztatott 33 millió alkalmazott közül 1.700.000 volt munka nélkül, vagyis a munkásoknak alig 5%-a, viszont Magyarországon az iparban és kereskedelemben foglalkoztatott 719.755 munkás közül minimálisan 60.000 -a munkanélküli, vagyis több mint 11%. A munkanélküliség problémáját nem lehet hamis adatokkal lekicsinyíteni, a munkanélküliséget nem lehet hamis érvekkel megszüntetni. És a munkanélkülieket azzal sem lehet megnyugtatni, ha kenetteljesen arról szavalunk, hogy a tőkének kötelességei vannak a munkásokkal szemben, hogy az élethez mindenkinek joga van. A szavakat követniök kellene a tetteknek. Amikor azonban cselekvésre kerül a sor, akkor kiderül, hogy a „pusztuló" mezőgazdaság részére mindig akad jónéhány millió pengő, hogy a borfogyasztás elősegítésén gőzerővel dolgozik az állami gépezet és nemcsak két és félmillió pengőt fordítanak erre a célra, hanem kocsmákat is létesítenek a külföldön, viszont a kötelező munkanélkülibiztosítás bevezetésére nincs pénz és az ipart „nem lehet megterhelni". Ha a munkást csak félannyira szeretnék, mint a tőkést, akkor legalább a szervezkedés szabadságát biztosítanák a részére és nem szavalnának arról, hogy az utcán csak az egyházi körmeneteknek lehet elvonulniuk, mert a kormány minden hatalmával meggátol egyéb tüntetéseket. Ha a kormány nem védelmezné minden eszközzel a kizsákmányolást, akkor nem hoznának minden esztendőben olyan törvényeket, amelyek majdnem lehetetlenné teszik, hogy a dolgozó munkás mint egyenrangú fél állhasson a tőkével szemben. Nem a tőkést kell szeretni, hanem a dolgozó munkást. A gazdasági miniszter szerelmi vallomása megerősíti azt a rideg tényt —amellyel különben eddig is tisztábban voltunk —, hogy Magyarországon túlontúl szeretik a földbirtokosok, a nagyiparosok és a bankárok maroknyi csoportját, de nem törődnek az ország leghasznosabb rétegével, a dolgozók millióival. Ez az egyoldalú szerelem tartja ínségben és nyomorúságban az ország lakosságának legnagyobb részét és a velejáró kíméletlen osztályuralom kergeti katasztrófába az országot! NÉPSZAVA (Folytatás az oldalról.) háborúellenes paktumot és békefogadalmat tesz, ugyanakkor újabb véres katasztrófára és kataklizmára készül. Pokoli koncert ez: az európai uszítók az amerikai uszítókkal versenyt hirdetik az emberiség katasztrófáját. A pokoli koncert előkészíti a poklok poklát: az európai fegyverkezésre válaszul fegyverkezik Amerika. Aki gondolkodik és figyel, borzalommal néz a jövőbe, amely a kapitalisták és imperialisták jóvoltából új borzalmakat rejt méhében. (Washington, január 30.) A flottaépítési javaslat vitája során Reed demokrata szenátor tegnap este nagy föltűnést keltő beszédet mondott, amelyben az amerikai törvényhozó testületben egészen szokatlan hévvel szállott síkra a flottaépítési javaslat haladéktalan megszavazása mellett. A demokrata szónok valósággal extázisban beszélt és azt mondotta, hogy Amerikának nem szabad hipnotikus álomba ringattatnia magát és nem szabad kritika nélkül bevennie mindent, amit a titkos európai diplomácia műhelyeiben "Amerika használatára" jelzéssel gyártanak. Amerikának látnia kell, hogy mi folyik Európában. Egész Európa lázasan fegyverkezik és az európai államok hadi iskoláiban pontosan kidolgozott haditervek állanak készen, amelyekben részletes utasítások vannak arra nézve, hogyan kell majd az amerikai flottát elsüllyeszteni és megtámadni az amerikai kontinenst. Akinek jó füle van, az még az Óceánon át is meghallja az európai vaskohók dübörgését, az Amerika ellen készülő fegyverek kovácsolását. Nem lágy békemuzsika hallatszik az Óceánon túlról, hanem ágyúdörgés és a katonai repülőgépek bugása. A katolikus kongregációk nemzeti tanácsa egyébként memorandumotintézett a szenátushoz, amelyben tiltakozik a flottaépítési javaslat megszavazása ellen, azzal az indokolással, hogy a Kellogg-paktum mindenkiben fölélesztette az örök béke reményét, amelyet nem szabad most rombadönteni. 1929 február 1. Amanullah hivei körülzárták Kabult. Aggódnak az eltűnt repülőgép utasaiért. (Moszkva, január 31. — Havas.) A "Tass-iroda jelentése szerint a moszkvai afgán nagykövet közölte, hogy Amanullah hivei körülzárták Kabulban a lázadókat. Amanullah valószínűen rövid időn belül visszatér a fővárosba. A külföldön akkreditált afgán követek csupán Amanullah rendeleteinek engedelmeskednek. Az ország legfontosabb városai és legnépesebb tartományai hűséget esküdtek Amanullahnak. (London, január 31.) A „Daily Telegraph" jelenti Peahavarból. Az ezidő szerínt uralkodó rossz időjárás miatt állandóan fokozódik az aggodalom annak a katonai repülőgépnek a sorsáért, amely kedden innen Kabulba röpült, de nem érkezett célhoz. Egy felderítő repülőgép az eltűnt repülőknek nem akadt nyomára. Az a másik angol repülőgép, amely egy héttel ezelőtt indult el Peshavarból Kabul felé, csak ma érkezett meg Kabulba. Az angol forrásból származó jelentések ennek a feltűnő késedelemnek nem adják meg okát. „Fölünnepezetés" egy pécsvidéki bányában... Két Halott... — Gondatlanság senkit sem terhel... (Pécs, január 31.— „Magyar Távirati Iroda.") Tegnap este a vasasi Thomen-aknában egy fejtés, ahol 12 bányász dolgozott, beomlott és három munkást maga alá temetett. A mentési munkálatok nyomban megindultak és éjszaka Val óráig sikerült az egyik betemetett munkást." Horn György vájárt kiásni, akinek csodálatosképen semmi különösebb baja nem történt. Hajnal felé előkerült egy másik betemetett munkás, Zsifkovics Mihály is, aki azonban az orvosi beavatkozás ellenére rövid szenvedés után meghalt. Tóth Márton, a harmadik szerencsétlenül járt munkás még mindig nem került elő, bár a mentési munkát ma egész nap folytatták. Valószínűen már meg is halt az omladék alatt. A szakértők véleménye szerint a szerencsétlenséget a bányákban gyakori és előre nem látható földmegmozdulás okozta. Gondatlanság senkit sem terhel," mert a fejtést szabályszerűen kiducolták. a tanács Barosséktól a másfélmilliópengős taxipénzt• A főváros tanácsa a csütörtöki ülésében foglalkozott azokkal a feltételekkel,amelyek alapján a legutóbb „kiosztott" taxirendszámok tulajdonosaival a szerződéseket megköti. Emlékezetes, a közgyűlés kimondotta, hogy Barossék nem kaphatják meg kedvezőbb feltételek mellett a rendszámokat, mint a kistaxisok, ami azt jelentette,, hogy amiként a bérkocsisoknak le kell szurkolniuk két bérkocsirendszámot, illetően annak az árát, hogy egy autótaxi rendszámhoz jussanak, ugyanez a teher háruljon a főváros pénztárának javára Barossékra is. Másfélmillió pengő lefizetéséről volt szó, azonban Barossék mindent megmozgattak, amire új „megoldást" eszeltek ki, amelyről már annak idején megírtuk, hogy ez a főváros pénzügyi igényeinek súlyos sérelmével óriási nemzeti ajándékot jelent a rendszámtulajdonosoknak. A közvélemény általános tiltakozása ellenére a tanács mégis ilyen értelmű határozatot fogadottel a csütörtöki ülésében. Amíg a bérkocsisokat változatlanul a két rendszám beszolgáltatása terheli, addig Barossék minden kocsi után évenként 200 pengő helypénzt fizetnek csupán, vagyis évente 50.011 pengőt. Tudjuk, hogy ez a fizetség csupán töredékrésze az egyösszegben eredetileg követelt másfélmillió , pengőnek. A tanácsegyébként kimondta, hogy Barossét, az első 50 kocsikat ez év júliusáig forgalomba tartoznak helyezni, a továbbiakat megállapított sorrendben az év végéig. Itt említjük meg, hogy a kereskedelmi miniszter a további 100 autótaxi kiosztására vonatkozó közgyűlési határozatot jóváhagyta.