Népszava, 1929. július (57. évfolyam, 146–171. sz.)
1929-07-02 / 146. szám
1929 július 2. Hollandiában szerdán lesznek a képviselőválasztások (A Népszava amsterdami tudósítójától.) Nem csupán Dániában, Belgiumban és Angliában voltak az idén parlamenti választások, Hollandiában is az urnákhoz járulnak július 3-án a szavazójoggal bíró férfiak és nők. Hollandia csodálatos kis ország. Népének jellege történetéből magyarázható. A tengerrel folytatott küzdelem következtében a hollandok már régóta kis közösségekbe való csoportosulásra kényszerültek, másfelől azonban megint más körülmények hatása alatt individualisták is lettek. Innen magyarázható a sok vallási szekta és a még talán ezeknél is nagyobb számú politikai párt. Hogyha képét akarjuk kapni annak, hogy a bekövetkező választásoknál milyen kérdésekről van szó, akkor ismernünk kell a jelenlegi politikai helyzetet. 1918 óta, mint annyi más ország, Hollandia is keresztülment a reakció megerősödésének az időszakán. Az 1918-i novemberi napokban a holland burzsoázia is megrémült és egyszerre munkásbarát és haladó szellemű politikát kezdett folytatni. Amint azonban nyugalmasabb idők és normálisabb körülmények következtek, sok mindent visszacsináltak abból, amit a forradalmi napokban félelemből nyújtottak a dolgozó néposztályoknak. Hollandiában a politikai választóvonal, amelynek szintén a vagyontalanok és a vagyonosak között való ellentét az alapja, itt inkább vallási ellentét formájában nyilvánul meg. A vallásos pártok, vagyis a jobboldal volt évek óta uralmon Hollandiában. A katolikus párt azonban munkásokból, vállalkozókból, tőkésekből és nagytőkésekből áll, a legutóbbiak adják az uralkodó elemet benne. Colijn miniszterelnök, aki az utolsóelőtti kormány elnöke volt, uralmát arra használta föl, hogy a holland gyarmatok leggazdagabb petróleumforrásokkal rendelkező vidékének egyikét a kormány nevében eladta a hollandbatáviai petróleumtársaságnak, amelynek ugyanez a miniszterelnök úr volt az elnöke. Sok volna a különböző „keresztény kormányok" botrányos cselekedeteit fölsorolni. Végül is a keresztény kormány belsőleg teljesen legyöngült, úgy, hogy miután néhány fontosabb kérdésben leszavazták, a kormány rozoga épülete összeomlott. És hiábavaló volt minden fáradság, hogy azt újból fölépítsék. Ez idő szerint Hollandiában parlamenten kívüli kormányzat van. A demokraták és a liberálisok nem voltak elég erősek arra, hogy átvehessék a kormányt és a szociáldemokrácia egymagában gyönge, hogy egy koalícióval szembeszállhasson. A mai kabinetnél gyöngébb kormányt alig lehet elképzelni. Hollandiában a parlament két kamarából áll. A második kamara mellett, amely a népkamara, mert az általános választójog révén a nép befolyása érvényesül benne, van első kamara is, amelybe a kerületi tanácsosok közül választják a kamaratagokat. A második kamarában, vagyis az alsóházban 100 képviselő ül. E 100 képviselő közül a feloszlatott kamarában 24 szocialista képviselő volt. Az első kamara 50 tagja közt 3 volt a szocialista. A legutóbbi választásoknál 33 különböző párt küzdött a porondon és ez a szám ma már 36-ra nőtt meg, ami még fokozza a szavazatok elforgácsolódását. A legnagyobbak ezek között: a római katolikus párt, amely a népesség minden rétegéből foglal magában elemeket; a forradalomellenes párt, amely protestáns kisemberekből áll és a keresztény történelmi párt, amely a középosztályt képviseli; ezek alkotják néhány más kis párttal együtt az alsóház jobboldalát. A baloldal a szociáldemokrata munkáspártból, a liberális pártból, a haladó demokratákból, a szabadság-szövetségből és a kommunistákból áll; van még egy agrárpárt is, amelynek azonban csak egy képviselője volt a parlamentben. A szabadságliga az egykori hatalmas liberális pártnak a maradványa, amely hűtlen lett hagyományaihoz és mindinkább reakciós politikát folytat. Hívei a nagytőkének képviselői. A haladó demokraták az utóbbi években antimilitaristák lettek és ezen a téren komoly dolgokat is műveltek, különben azonban politikájuk szintén reakciós szellemű. A kommunista politikát jól ismerjük. Hollandiában sem a kapitalizmus és a fascizmus ellen harcolnak, hanem a szociáldemokrácia ellen és Hollandiában is szerteszét vannak forgácsolva. A zűrzavar teljes közöttük és minden töredékük azt hirdeti magáról, hogy ő képviseli az „igazi" kommunista eszméket. A tanulatlan kikötőmunkások között bizonyos befolyással rendelkeznek. A holland politikát elsősorban is a gyarmatkérdés foglalkoztatja. Holland-Indiában is ébredezik a nemzeti öntudat. A kizsákmányolás a gyarmatokban olyan borzalmas, hogy könnyű volt a kommunistáknak propagandájukkal az elkeseredett és elnyomorodott népnek egy részét megnyerni. A másik kérdés, ami a holland politikát az utóbbi időben foglalkoztatja, a szomszédokhoz való viszonya. Hollandia helyzete következtében külpolitikája a háború óta meglehetősen nehézzé alakult. A két nagy kikötőváros, a belga Antwerpen és a holland Rotterdam közti versengés különböző holland-belga, vitákra adott alkalmat, amelyet a nacionalista izgatók mindkét országban csaknem háborús konfliktusig éleztek ki. Azonkívül a munkaviszonyok, a különböző foglalkozási ágakban, így főleg a heringhalászoknál és a tőzegmunkásoknál nem valami nagyon kedvezőek. A munkanélküliek is elég nagy Hollandiáiban. Mind e megoldásra váró problémákkal szemben tehetetlenül áll a parlamenten kívüli kormány. Ez a kabinet egész uralma alatt semmiféle produktív munkát nem végzett. Hogszan áll most már a szociáldemokrata párt ezen kérdésekkel szemben? A párt tisztában van vele, hogy a parlamentben demokratikus többségre lehetne szert tenni, hogyhaa katolikus demokraták a haladó demokratákkal és a szociáldemokratákkal együtt kormányt tudnának alakítani. Erre azonban egyelőre nincs remény. A szociáldemokrácia ezen kívül Hollandiában nagy történelmi hivatást teljesít, amikor levonja a következtetését annak a fölismerésnek, hogy Hollandiát az önkormányzat szellemében kell megnevelni. A belga kérdést is igazságos megoldáshoz kell segíteni, mert úgy Belgiumnak, mint Hollandiának szüksége van rá, hogy szabadon fejlődhessenek egymás mellett és nem egymás rovására. A szociáldemokrácia ezen kívül követeli a szociális törvényhozás kiterjesztését és a militarizmus fokozatos korlátozását és megszüntetését. Sok tennivaló van még ebben a kis tengermelléki országban, ahol a pártok most mind a választási harcra készülnek. A szociáldemokrácia bizalommal és friss aktivitással indul a harcba. * (Amsterdam, július 1. — Havas.) Hollandiában július 3-án mennek végbe a képviselőválasztások. A legutolsó — 1925. évi — választás után a jobboldali pártok koalíciós alapon alakítottak kormányt, de kevéssel utóbb ez a koalíció föloszlott. A hosszúra nyúló kormányválságot 1926 márciusában parlamenten kívüli kormányalakítással oldották meg, ez a kormány átmenetinek tekintette szerepét és tartózkodott olyan kérdések fölvételétől, amelyek a jobb- és baloldal között ellentétet idézhettek volna föl. A mostani választásoknál fog eldőlni, várjon sikerül-e ismét parlamentáris kormányt létesíteni vagy pedig továbbra is a mostani kormány marad-e az ügyek élén, esetleg némi személyes változásokkal. A választás az aránylagos képviseleti rendszeren nyugszik, a választói jogosultság korhatára 25 év úgy a férfiakra, mint a nőkre nézve, a megválaszthatóság korhatára 30 év. NÉPS KÜZD A MUNKÁSSÁGÉRT EGY VILÁGGAL SZEMBEN , KÜZDJÖN A MUNKÁSSÁG IS A NÉPSZAVÁÉRT! NÉPSZAVA 3" Sztranyavszkyék beszámolója a szarvasi Piactéren - kis összekoccanásokkal a titkosság korai Sztranyavszky szerint a magyar népnek nem kell a titkosság, mert már megszokta, hogy vértezetlenül kell Harcolnia a fölvértezettek ellen. A szarvasiak ellenvéleményt jelentettek be. „Bízzák csak ránk, kikre szavazunk!" „Csak terror ne legyen!" Vasárnap Szarvason egységespárti beszámolót rendeztek, amelyen a kerület Bethlen-párti képviselőjén, dr. Tóth Pálon kívül Sztranyavszky államtitkár és egész vezérkara is részt vett. Szombat este 9 órakor érkeztek Szarvasra Sztranyavszkyék és ebből az alkalomból a szarvasi pályaudvart telezsúfolták csendőrökkel és kivonultatták oda a leventéket is. A városban pedig a községháza előtt diadalkaput emeltek, mert hiszen ilyesmire akad pénz mifelénk, ha a rokkantak ellátására, a népbetegségek ellen való küzdelemre „nincs is fedezet". A beszámolót azután vasárnap délelőtt a Piactéren tartották meg, a hivatalos kőnyomatos szerint „többezer ember résztvételével", a valóságban pedig az történt, hogy Szarvas 28.000 lakosából mindössze 100— 150-en verődtek össze az egységespárti „nagygyűlés" színhelyén. Maguk a gyűlés rendezői is röstelkedtek emiatt és ezért a közelben összeverődött földmunkásokat igyekeztek kalaplengetéssel odahívni, csalogatni Sztranyavszkyék beszámolójára. Az áldozatul kiszemelt földmunkások azonban nem nagy hajlandóságot mutattak arra, hogy odakíváncsiskodjanak az egységespárti szónokok tájékára. Végül egy félórai várakozás után, miután néhány kíváncsiskodó mégis csak összeverődött, Sztranyavszkyék belekezdtek a szónoklásba. Először a kerület egységespárti képviselője, dr. Tóth Pál beszélt. Utána következett Sztranyavszky államtitkár, aki azzal kezdte, hogy „amikor a nemzet otthont adott a nemzetiségeknek, ezzel jogcímet szerzett arra, hogy elvárja a nemzetiségektől, hogy ők is magyarnak érezzék magukat. Békés megye földjén — mondotta — kísérletek történnek arra, hogy a nemzetiségeket szembeállítsák a magyar hazával. Meggyőződése azonban, hogy nem lesz szükség a magyar államhatalom erejére, mert a békési tótok is jó hazafiak lesznek". A felekezeti békességről beszélt ezután, majd a búzaárak eséséről. Elismerte, hogy a magyar külpolitika egyik hivatása volna barátokat szerezni az országnak. Majd a kormány fascista mintára készült közigazgatási reformját dicsérte, amelynek célja — szerinte — az volt, hogy „a nép széles rétegeit bevigyék a közigazgatás ágába". Fenyegetődzött, hogy a kormány majd jól fölfigyel arra, kiket küldenek be a választók a megyeházára, mert ezzel a választással tesz majd bizonyságot a falu népe és a munkásosztály arról, hogy érett-e ama jogokra, amelyeket neki a Bethlen-kormány „adott". Eldicsekedett azzal, hogy a virilizmussal, érdekképviseletekkel és kinevezett tagokkal eltorzított törvényhatóságok választásánál a titkos választójog alapján szavaznak majd. Erre a gyűlésre összeverődött és közben fölszaporodott tömeg tomboló lelkesedéssel éltette az általános, titkos választójogot. Stranyavszkyt és vezérkarát ez láthatóan kínosan érintette és nyilván arra gondoltak, hogy mégis csak jobb lett volna az eredetileg 100—150 főre korlátozott hallgatóság előtt megtartani a beszámolót és kár volt odaengedni „a jogokra éretlen nép" fiait is. Majd a belügyi államtitkár azzal vágott vissza, hogy „jól vigyázzanak, kikre adják le szavazatukat, nehogy holmi forradalmi elemek félrevezessék a magyar föld népét". Óriási lárma keletkezett erre a gyűlésen megjelentek soraiban és többen közbekiáltottak: „Bízzák csak ránk, hogy kikre szavazzunk!" „Mi tudjuk, kire kell szavazni!" „Csak terror ne legyen!" Majd újra fölzúgott az általános, titkos választójog éltetése. Sztranyavszky államtitkár most már kínos zavarában azzal próbálta a megjelentek közbeszólásait kiparírozni, hogy neki bizony nem kell „a kívülről jött demokrácia". A magyar ember jelleme — mondotta — az ezeréves múlt után nem kívánkozik a titkossághoz, a magyar ember nyíltan is meg meri mondani azt, amit akar. A magyar ember ezer év küzdelmei folyamán megszokta, hogy amikor