Népszava, 1929. július (57. évfolyam, 146–171. sz.)

1929-07-02 / 146. szám

1929 július 2. Hollandiában szerdán lesznek a képviselőválasztások (A Népszava amsterdami tudósítójától.) Nem csupán Dániában, Belgiumban és Angliá­ban voltak az idén parlamenti választások, Hollandiában is az urnákhoz járulnak július 3-án a szavazójoggal bíró férfiak és nők. Hollandia csodálatos kis ország. Népének jellege történetéből magyarázható. A tenger­rel folytatott küzdelem következtében a hol­landok már régóta kis közösségekbe való cso­portosulásra kényszerültek, másfelől azonban megint más körülmények hatása alatt indi­vidualisták is lettek. Innen magyarázható a sok vallási szekta és a még talán ezeknél is nagyobb számú politikai párt. Hogyha képét akarjuk kapni annak, hogy a bekövetkező választásoknál milyen kérdések­ről van szó, akkor ismernünk kell a jelenlegi politikai helyzetet. 1918 óta, mint annyi más ország, Hollandia is keresztülment a reakció megerősödésének az időszakán. Az 1918-i no­vemberi napokban a holland burzsoázia is megrémült és egyszerre munkásbarát és ha­ladó szellemű politikát kezdett folytatni. Amint azonban nyugalmasabb idők és normá­lisabb körülmények következtek, sok mindent visszacsináltak abból, amit a forradalmi na­pokban félelemből nyújtottak a dolgozó nép­osztályoknak. Hollandiában a politikai választóvonal, amelynek szintén a vagyontalanok és a vagyo­nosak között való ellentét az alapja, itt inkább vallási ellentét formájában nyilvánul meg. A vallásos pártok, vagyis a jobboldal volt évek óta uralmon Hollandiában. A katolikus párt azonban munkásokból, vállalkozókból, tőkésekből és nagytőkésekből áll, a legutób­biak adják az uralkodó elemet benne. Colijn miniszterelnök, aki az utolsóelőtti kormány elnöke volt, uralmát arra használta föl, hogy a holland gyarmatok leggazdagabb petróleumforrásokkal rendelkező vidékének egyikét a kormány nevében eladta a holland­batáviai petróleumtársaságnak, amelynek ugyanez a miniszterelnök úr volt az elnöke. Sok volna a különböző „keresztény kormá­nyok" botrányos cselekedeteit fölsorolni. Végül is a keresztény kormány belsőleg teljesen le­gyöngült, úgy, hogy miután néhány fonto­sabb kérdésben leszavazták, a kormány rozoga épülete összeomlott. És hiábavaló volt minden fáradság, hogy azt újból fölépítsék. Ez idő sze­rint Hollandiában parlamenten kívüli kormány­zat van. A demokraták és a liberálisok nem voltak elég erősek arra, hogy átvehessék a kor­mányt és a szociáldemokrácia egymagában gyönge, hogy egy koalícióval szembeszállhas­son. A mai kabinetnél gyöngébb kormányt alig lehet elképzelni. Hollandiában a parlament két kamarából áll. A második kamara mellett, amely a népkamara, mert az általános választójog révén a nép befolyása érvényesül benne, van első kamara is, amelybe a kerületi tanácsosok közül választ­ják a kamaratagokat. A második kamarában, vagyis az alsóházban 100 képviselő ül. E 100 képviselő közül a feloszlatott kamarában 24 szocialista képviselő volt. Az első kamara 50 tagja közt 3 volt a szocialista. A legutóbbi választásoknál 33 különböző párt küzdött a porondon és ez a szám ma már 36-ra nőtt meg, ami még fokozza a szavaza­tok elforgácsolódását. A legnagyobbak ezek között: a római katolikus párt, amely a népes­ség minden rétegéből foglal magában eleme­ket; a forradalomellenes párt, amely protes­táns kisemberekből áll és a keresztény törté­nelmi párt, amely a középosztályt képviseli; ezek alkotják néhány más kis párttal együtt az alsóház jobboldalát. A baloldal a szociáldemokrata munkáspárt­ból, a liberális pártból, a haladó demokraták­ból, a szabadság-szövetségből és a kommunis­tákból áll; van még egy agrárpárt is, amely­nek azonban csak egy képviselője volt a par­lamentben. A szabadságliga az egykori ha­talmas liberális pártnak a maradványa, amely hűtlen lett hagyományaihoz és mindinkább reakciós politikát folytat. Hívei a nagytőké­nek képviselői. A haladó demokraták az utóbbi években antimilitaristák lettek és ezen a téren komoly dolgokat is műveltek, külön­ben azonban politikájuk szintén reakciós szel­lemű. A kommunista politikát jól ismerjük. Hollandiában sem a kapitalizmus és a fasciz­mus ellen harcolnak, hanem a szociáldemo­krácia ellen és Hollandiában is szerteszét vannak forgácsolva. A zűrzavar teljes közöt­tük és minden töredékük azt hirdeti magá­ról, hogy ő képviseli az „igazi" kommunista eszméket. A tanulatlan kikötőmunkások kö­zött bizonyos befolyással rendelkeznek. A holland politikát elsősorban is a gyarmat­kérdés foglalkoztatja. Holland-Indiában is ébredezik a nemzeti öntudat. A kizsákmányo­lás a gyarmatokban olyan borzalmas, hogy könnyű volt a kommunistáknak propagandá­jukkal az elkeseredett és elnyomorodott nép­nek egy részét megnyerni. A másik kérdés, ami a holland politikát az utóbbi időben fog­lalkoztatja, a szomszédokhoz való viszonya. Hollandia helyzete következtében külpolitikája a háború óta meglehetősen nehézzé alakult. A két nagy kikötőváros, a belga Antwerpen és a holland Rotterdam közti versengés külön­böző holland-belga, vitákra adott alkalmat, amelyet a nacionalista izgatók mindkét ország­ban csaknem háborús konfliktusig éleztek ki. Azonkívül a munkaviszonyok, a különböző foglalkozási ágakban, így főleg a hering­halászoknál és a tőzegmunkásoknál nem valami nagyon kedvezőek. A munkanélküliek is elég nagy Hollandiáiban. Mind e megoldásra váró problémákkal szemben tehetetlenül áll a parlamenten kívüli kormány. Ez a kabinet egész uralma alatt semmiféle produktív mun­kát nem végzett.­­ Hogszan áll most már a szociáldemokrata párt ezen kérdésekkel szemben? A párt tisztá­ban van vele, hogy a parlamentben demokra­tikus többségre lehetne szert tenni, hogyha­­a katolikus demokraták a haladó demokraták­kal és a szociáldemokratákkal együtt kor­mányt tudnának alakítani. Erre azonban egyelőre nincs remény. A szociáldemokrácia ezen kívül Hollandiában nagy történelmi hivatást teljesít, amikor levonja a következ­tetését annak a fölismerésnek, hogy Hollan­diát az önkormányzat szellemében kell meg­nevelni. A belga kérdést is igazságos meg­oldáshoz kell segíteni, mert úgy Belgiumnak, mint Hollandiának szüksége van rá, hogy szabadon fejlődhessenek egymás mellett és nem egymás rovására. A szociáldemokrácia ezen kívül követeli a szociális törvényhozás ki­terjesztését és a militarizmus fokozatos kor­látozását és megszüntetését. Sok tennivaló van még ebben a kis tenger­melléki országban, ahol a pártok most mind a választási harcra készülnek. A szociáldemo­krácia bizalommal és friss aktivitással indul a harcba. * (Amsterdam, július 1. — Havas.) Hollandiá­ban július 3-án mennek végbe a képviselő­választások. A legutolsó — 1925. évi — válasz­tás után a jobboldali pártok koalíciós alapon alakítottak kormányt, de kevéssel utóbb ez a koalíció föloszlott. A hosszúra nyúló kormány­válságot 1926 márciusában parlamenten kívüli kormányalakítással oldották meg, ez a kor­mány átmenetinek tekintette szerepét és tar­tózkodott olyan kérdések fölvételétől, amelyek a jobb- és baloldal között ellentétet idézhettek volna föl. A mostani választásoknál fog eldőlni, várjon sikerül-e ismét parlamentáris kormányt létesí­teni vagy pedig továbbra is a mostani kor­mány marad-e az ügyek élén, esetleg némi személyes változásokkal. A választás az aránylagos képviseleti rend­szeren nyugszik, a választói jogosultság kor­határa 25 év úgy a férfiakra, mint a nőkre nézve, a megválaszthatóság korhatára 30 év. NÉPS KÜZD A MUNKÁSSÁGÉRT EGY VILÁGGAL SZEMBEN , KÜZDJÖN A MUNKÁSSÁG IS A NÉPSZAVÁÉRT! NÉPSZAVA 3" Sztranyavszkyék beszámolója a szarvasi Piac­téren - kis összekoccanásokkal a titkosság korai Sztranyavszky szerint a magyar népnek nem kell a titkosság, mert már megszokta, hogy vértezetlenül kell Harcolnia a fölvértezettek ellen. A szarvasiak ellenvéleményt jelentettek be.­­ „Bízzák csak ránk, kikre szavazunk!" „Csak terror ne legyen!" Vasárnap Szarvason egységespárti beszámo­lót rendeztek, amelyen a kerület Bethlen-párti képviselőjén, dr. Tóth Pálon kívül Sztra­nyavszky államtitkár és egész vezérkara is részt vett. Szombat este 9 órakor érkeztek Szarvasra Sztranyavszkyék és ebből az alka­lomból a szarvasi pályaudvart telezsúfolták csendőrökkel és kivonultatták oda a leventé­ket is. A városban pedig a községháza előtt diadalkaput emeltek, mert hiszen ilyesmire akad pénz mifelénk, ha a rokkantak ellátására, a népbetegségek ellen való küzdelemre „nincs is fedezet". A beszámolót azután vasárnap délelőtt a Piac­téren tartották meg, a hivata­los kőnyomatos szerint „többezer ember részt­vételével", a valóságban pedig az történt, hogy Szarvas 28.000 lakosából mindössze 100— 150-en verődtek össze az egységespárti „nagygyűlés" színhelyén. Maguk a gyűlés rendezői is röstelkedtek emiatt és ezért a közelben összeverődött földmunká­sokat igyekeztek kalaplengetéssel odahívni,­­ csalogatni Sztranyavszkyék beszámolójára. Az áldozatul kiszemelt földmunkások azonban nem nagy hajlandóságot mutattak arra, hogy odakíváncsiskodjanak az egységespárti szó­nokok tájékára. Végül egy félórai várakozás után, miután néhány kíváncsiskodó mégis csak összeverődött, Sztranyavszkyék bele­kezdtek a szónoklásba. Először a kerület egységespárti képviselője, dr. Tóth Pál beszélt. Utána következett Sztra­nyavszky államtitkár, aki azzal kezdte, hogy „amikor a nemzet otthont adott a nemzetisé­geknek, ezzel jogcímet szerzett arra, hogy elvárja a nemzetiségektől, hogy ők is magyarnak érezzék magukat. Békés megye földjén — mondotta — kísérletek történnek arra, hogy a nemzetiségeket szembeállítsák a magyar hazával. Meggyőződése azonban, hogy nem lesz szükség a magyar államhatalom ere­jére, mert a békési tótok is jó hazafiak lesznek". A felekezeti békességről beszélt ezután, majd a búzaárak eséséről. Elismerte, hogy a ma­gyar külpolitika egyik hivatása volna bará­tokat szerezni az országnak. Majd a kormány fascista mintára készült közigazgatási reform­ját dicsérte, amelynek célja — szerinte — az volt, hogy „a nép széles rétegeit bevigyék a közigazgatás ágába". Fenyegetődzött, hogy a kormány majd jól fölfigyel arra, kiket küldenek be a választók a megyeházára, mert ezzel a választással tesz majd bizonysá­got a falu népe és a munkásosztály arról, hogy érett-e ama jogokra, amelyeket neki a Bethlen-kormány „adott". Eldicsekedett azzal, hogy a virilizmussal, érdekképviseletekkel és kinevezett tagokkal eltorzított törvényhatósá­gok választásánál a titkos választójog alapján szavaznak majd. Erre a gyűlésre összeverődött és közben föl­szaporodott tömeg tomboló lelkesedéssel éltette az általános, titkos választójogot. Stranyavszkyt és ve­zérkarát ez láthatóan kínosan érintette és nyilván arra gondoltak, hogy mégis csak jobb lett volna az eredetileg 100—150 főre kor­látozott hallgatóság előtt megtartani a be­számolót és kár volt odaengedni „a jogokra éretlen nép" fiait is. Majd a belügyi állam­titkár azzal vágott vissza, hogy „jól vigyázza­nak, kikre adják le szavazatukat, nehogy holmi forradalmi elemek félrevezessék a magyar föld népét". Óriási lárma keletkezett erre a gyűlésen megjelentek soraiban és többen közbekiáltot­tak: „Bízzák csak ránk, hogy kikre szavaz­zunk!" „Mi tudjuk, kire kell szavazni!" „Csak terror ne legyen!" Majd újra fölzúgott az általános, titkos választójog éltetése. Sztranyavszky államtitkár most már kínos zavarában azzal próbálta a megjelentek közbeszólásait kiparírozni, hogy neki bizony nem kell „a kívülről jött demokrácia". A magyar ember jelleme — mondotta — az ezeréves múlt után nem kívánkozik a titkossághoz, a magyar ember nyíltan is meg meri mon­dani azt, amit akar. A magyar ember ezer év küzdelmei folyamán megszokta, hogy amikor

Next