Népszava, 1929. november (57. évfolyam, 249–273. sz.)

1929-11-01 / 249. szám

1929" november 3. NÉPSZAVA Évforduló. Tizenegy évvel ezelőtt röpült történeti ma­gaslatok felé a nagy dátum: Október. Évszá­zadok bűnei és mulasztásai s ami mindezt meg­fertezte: a háború nyomora, szenvedése és iszonyatos véráldozatai építették az utat a legújabb kor magyar forradalma felé. A jövő virágzott volna ki belőle, ha az előzménye, forrása és közvetlen kirobbantója nem a bűnök és a szerencsétlenségek sorozata lett volna. A­­háború nagy vérzuhatagai mellől az iszonya­tos vereség robbanásai és omlásai közepette emelkedett föl ez a forradalom. A felelősek, akik az állam élén állottak és a hadvezérek, akik a tépett hadseregeknek parancsoltak, el­tűntek a fórumokról abban a pillanatban, amelyben a vereség véres és sötét fellegei kezdtek gyülemleni a sorsunk fölé. Az évszázados úri politika makacs és vad továbbfolytatói a szerencsétlenség beálltának pillanatában megszöktek a felelősség elől. Megszöktek a munka elől is és megszöktek a számadás elől is. A forradalom maradt itt magára: a jelent elviseltetővé tenni és a jövendőt megépíteni. Itt maradt és odatartotta vállait az állam­ le­hulló gerendázata alá és a néptenger e hatal­mas fölhullámzásának jutott a hallatlan erő­feszítéssel elvégzett föladat is, hogy erős kéz­zel tartsa fönn a termelést és az állam rend­jét. A háború után fölviharzó forradalmak között egyiknek föladata sem volt olyan nehéz, mint októberé. A győztes hatalmak mohó­ságával és a belső ellenség intrikáival és támadásaival szemben önmagát kellett védel­meznie egyik kezével, a másikkal pedig építeni. Megtette mind a kettőt, megtette erőinek legmagasabb kifejtésével. Programot adott a jövőre és a jelenre és nyomban­­megkezdte a végrehajtását. Az első forradalmi pronunciamento a politikai föl­szabadí­tás programját zengte szét az ország­ban. Megcsinálni az általános, titkos választó­jogot. Megalkotni a nép esküdtbírói intézmé­nyét és törvénybe iktatni a legszabadabb egyesülési és gyülekezési jogot. A forradalmi aivay alig hangzott el, máris megjelentek az életté valósító törvények és ahogy megjelent a földreformról szóló törvény, szinte másnap megkezdték a végrehajtását. A jelent enyhítő és a jövőt építő munkakedv áramai száguldoz­tak a forradalom idegzetében és meg is építette volna az első hatalmas lépcsőt a magyar nép fölemelkedéséhez, ha tragikus körülmények az der ember teremtéstől egyenlő jogait, amelyekre örök jussa van minden élőnek. Ti falazzátok börtönablakok mögé a legkülönbeket, a bátra­kat, a merni merőket, amint ti álltok ert a sír­hantok körül is, hogy a rossz álmokat megőriz­zétek. A ti falanxotok mögé kerülnek a tre­zorok, a ti legyűrh­etetlen ellenállástok segíti a magasba halmozódni az aranyhegyeket, a mi életünk másnak jutott hasznát. Ti véditek a szuronyokat, amelyek a változtatásra törek­vők ellen éleződtek nyisszantó élesre. Ti húz­tok sálakat ember és ember köré és ti vagy­tok a mesgyekövek, amelyek helyet teremtenek a gyűlölködésnek. Ti álltok mesterséges hatá­rokat nemzetek között, ti taszítjátok széjjel a mindenhol mindegy sorsú népeket. Ti indítjá­tok el a háború fur­áit minden Aeolus-bar­langot megszégyenítő rombolásra, az Apoka­lipszis négy lovasa a ti ösztökéléstekre zúdul rá a világra, hogy vészt és halált szórjon az embermilliók közé. — Csa­k jódza kacagás lehet a válaszom esz­telen dühöngésedre. Hiszen én vagyok a rács és te csak a kovács. — Igen, különbözünk. Ti viháncoltok paloták és sárkunyhók, puha féssakek és földibe vájt odúk között. Ti vagytok házőrzői a parvenü­nek, önkéntes hadserege a nagystílű tolvajnak, szerződtetett csőszei a kizsákmányolóknak. Ti őriztek simatestű szeretőket és forróölü ném­bereket. Igen, ti kergetitek el a koldusokat. Nélkületek a paradicsom szent nagy közössé­gében élnének az emberek a természettel és a javakkal és veletek, általatok állandósul a föl­dön a legnagyobb arányú gazság, a kizsákmá­nyolás. Boldogtalanságot, bűnt és nyomort szülő társadalmi rendnek vagytok az őrzői. — Úgy? És ha mindezt tudtad, miért készí­tettél ! Miért kovácsoltok ti rácsokat, hogy benneteket rekesszenek ki az élet örömeiből? — Nem mindegyikünk találkozik beszélő ráccsal, de az öntudat egyszer majd elönti a teremtő kezeket. Eresszétek hát magatokba a rozsdát, hogy eltörjetek, adjátok meg magato­kat a hőségnek, hogy elolvadjatok, hódoljatok meg a fagynak, hogy darabokra hulljatok! A mi időnk vasfogát kovácsoljuk most, hogy el­porlasszon benneteket! Nem tudta folytatni. A padon alvó öreg ko­vácsot a rendőr marka rázta föl. Mivel sem lakása, sem foglalkozása nem volt, mint köz­veszélyes munkakerülőt, a rács mögé tették, útjába nem állanak. Biztatásért, erőért és lelkesedésért mi mégis csak ide tudunk az emlékezet útján vissza­zarándokolni. Becsülettel, hittel és meggyőződéssel Október nagy munkát akart elvégezni. És ha a rágalom sarát ezerszer is feléje dobálják, Október tisz­taságát mégsem tudják bemocskolni. Októbert nem szennyezi vér, mint az előtte lezárult kor­szakokat és az utána elkövetkezett idők vad­ságát és tébolyát. Október olyan tiszta és annyira példa, hogy van benne erő, ma­ sokkal inkább, mint bármikor­­ programmá emel­kedni. Igen, Október a demokrácia programja. A politikai és gazdasági fölszabadulás harcai­nak leghatalmasabb ütközete, amely ha nem is végződött győzelemmel, de szellemének élő és biztató erejével új harcokra ösztönöz. Ami azóta történt, Október vívmányainak visszacsinálása volt. A magyar nép történeté­nek szomorú korszaka ez, de bármit művelje­nek is e kor felelősei, szellemének és lelkiségé­nek di­ktálói, a fölszabadulás egyszer mégis csak el fog jönni. Október nem engedi magát a történelem sír­jába temetni. Erőt és biztatást nyújt, reményt és lelkese­dést ad a további küzdelmekre. 3 A kiskundorozsmaiak alázatos kérelme hogy­­ engedtessék meg nekik a nem­hivatalos kormánypárti jelöltre szavazni. Amikor a választók az ellenzéktől kérnek védelmet a n­emhivatalos egy­séges párt­ ellen érvényesülő terrorral szemben. — Korkép a Dethlen-rezsim nyiltszavazásos módszereiről. A történet azzal kezdődik, hogy a kiskun­dorozsmai választókerület mandátuma — egy kormánypárti képviselő elhalálozása folytán — tudvalevően nemrégiben megüresedett. Az egységes párt dr. Steuer György volt állam­titkárt léptette föl hivatalos jelöltként, akiről köztudomású, hogy a magyar nyelvet nem bírja olyan jól, hogy magyarok is megért­hessék. Ugyanakkor pályázott a mandátumért Kiss Ferenc helybeli malom tulajdonos, ter­mészetesen ugyancsak egységespárti program­mal és Dénes István, mint ellenzéki jelölt. Nem az első eset, hogy nyíltszavazásos ke­rületben több jelölt lép föl a Bethlen-párt programjával, hiszen más programmal minek is lépne föl. De minden ilyen esetben is az a generális utasítás, hogy a mandátumot ilyen­kor a hivatalos egységespárti jelöltnek kell juttatni, nem pedig a félhivatalosnak. Ehhez szigorúan tartják magukat a hatóságok és a mandátumosztó egyéb kormányszervek. A nemrégiben lezajlott kiskundorozsmai nyílt­szavazásos „választásnál" azonban a hatósá­gok még nem tudtak véglegesen eleget tenni a reájuk bízott feladatnak és a szavazatokat úgy osztogatták el, hogy a két egységespárti — a hivatalos és a nemhivatalos — pótválasz­tásba­ jusson, gondolván, hogy majd a nyílt­szavazásos pótválasztáson „elintézik"­ azt, hogy a mandátumot végeredményben Bethle­nék hivatalos jelöltje, Steuer György kapja. Arról természetesen szó sem lehetett, hogy az ellenzék győzzön. A pótválasztást november 2-ára, Halottak napjára tűzték ki. A kiskundorozsmai kerület nyíltszavazásra ítélt választói erre összeültek, hogy hát mi­tevők is legyenek. Hiszen jól tudják ők, hogy a nyíltszavazásos terror ellen nincs mit tenniök, nem is gondoltak arra, hogy föl­lázadjanak ellene. A tapasztalat már megtanította ezeket a sze­rencsétlen embereket, hogy a „választás" ná­luk — mint minden nyíltszavazásos kerület­ben — azt jelenti, hogy le kell szavazniok az egységespárti jelöltre. Csakhogy miután most az ő kerületükben kettő is akadt ebből a fajtá­ból, gondoltak egy merészet: megpróbálják, hátha a miniszterelnök úr őexcellenciája nagy­kegyesen hozzájárulna ahhoz, h­ogy ők , ha egységespártira is szavaznak, a két egységes­párti közül a nemhivatalosat választhassák. Erről azután megszerkesztették az alázatos ké­relmet, megcímezve a miniszterelnökhöz és — amint a kérelem másolatához csatolt kísérő­levélben írják — kérelmüket többszáz aláírás­sal ellátva, „a szolgálati út betartásával" ter­jesztették föl. Ebben a kísérőlevélben egyéb­ként hangoztatják, hogy valahogy úgy érzik: „kérésük nem volt szerénytelen és igazság­talan", de mégis azt látják, hogy „még ez a szerény kérés sem talált meghallgatásra, mert Steuer államtitkár nem akar a kerület­ből eltávozni és lemondani a jelöltségről, ha­nem, ellenkezően: párthívei az eddiginél is nagyobb erőszakkal korteskednek és fenyege­tőznek. Ez — írják — annál fájdalmasabb, mert a novemberi községi választásokkal kap­csolatosan is erőszakoskodnak túlbuzgó hívei és így nem tudnak szabadon mozogni még a helyi képviselőtestületi tagválasztásoknál sem". Továbbá ebben a kísérőlevélben a valóban nagy szerénységre szoktatott kiskundorozsmai választók azzal a kéréssel fordulnak az ellen­zéki pártokhoz, küldjék le a maguk meg­bízottjait a november 2-i pótválasztáshoz, hogy azok — az ellenzékiek — védelmezzék meg őket „az okvetlen bekövetkező terror ellen", amelyben azért lesz részük, mert egységes­pártira szavaznak ugyan, de nem a hivata­los bethlenistára. Ami mármost a miniszterelnökhöz eljutta­tott alázatos kérelmet illeti, amely — amint a kiskundorozsmaiak a kísérőlevélben panaszol­ják — teljesen hatástalan és eredménytelen maradt, ebben a többi között a következőkkel próbálták a miniszterelnök hozzájárulását megnyerni ahhoz, hogy nekik ne kelljen a hi­vatalos egységespárti Steuer Györgyre sza­vazniok, hanem miniszterelnöki engedéllyel a félhivatalos egységespárti Kiss Ferencre sza­vazhassanak. — Kiskundorozsma, Kistelek, Tömörkény, Pusztaszer országgyűlési kép­vi­se­lő választó­kerület választói százszázalékban olyan ős ma­gyar kumivadékok vagyunk, akik a magyar nyelven kívül más nyelven nemigen értünk és beszélünk. Ennek az ősi magyar hibának csak most tapasztaljuk rossz hatását, amikor a mostani hivatalos képviselőjelölt, dr. Steuer György államtitkár úr nevét nem is tudjuk kiejteni, de nem is értettük meg programbeszé­dét, mert olyan idegen és előttünk eddig isme­retlen tájszólással beszélt. Mi azonban vala­mennyien olyan régi függetlenségi magyarok vagyunk, akik előtt még mindig Kossuth La­jos a legnagyobb magyar ember, mert meg merte mondani, hogy a magyarok függetlenek és szabadok akarnak lenni, nem pedig osztrák rabszolgák. Nekünk már évtizedek óta olyan országgyűlési képviselőink voltak, akik éppen csak a választások alkalmával ismertek meg és szerettek meg bennünket, de csak a program­beszédek és beszámolók alkalmával. Az volna a kérésünk, hogy dr. Steuer államtitkárt olyan határmenti választókerületben léptessék föl, ahol németül is értenek és azon a vidéken kép­viselné és hirdetné a magyar nemzeti eszme dicsőségét, azokat tanítaná a magyar faj szere­tetére és hazaszeretetre. Bennünket azonban ne kényszerítsenek a­ választásvezetők, hogy olyan képviselőt kelljen választanunk, akivel csak tolmács útján tudnánk beszélgetni. Kér­jük Nagyméltóságodat, hogy szerény és igaz kérelmünket meghallgatni és teljesíteni ke­gyeskedjék ... Ismételjük, nehogy véletlenül is bárki téve­désbe essék: a kiskundorozsmaiak kérelme csupán arra irányul, hogy a kettő közül a, nem­hivatalos egységespártira szavazhassanak. De annál jellemzőbb az eset és annál élénkebb fényt vet arra, mit neveznek mifelénk kép­viselőválasztásnak. A kiskundorozsmai „választók" minden­esetre fején találták a szöget: itt valóban a miniszterelnök előtt való alázatos instanciá­zásra és bethleni jóváhagyásra van szükség még akkor is, ha egy választó ugyan a kor­mánypártra, de nem a kormány hivatalos je­löltjére szeretné leadni a szavazatát. Mi lenne még, ha netán egy ellenzéki jelölt — nem is szólva arról, ha szocialista — merészelt volna vállalkozni arra a kilátástalan feladatra, hogy­­m­egpályázza a kiskund­orozsmai nyíltszava­zásos kerület mandátumát. Akkor a jó kiskun­dorozsmaiak nyilván nem merték volna kér­vényüket még csak meg sem szerkeszteni, nehogy a lázadás vádját zúdítsák magukra. Mert hát szegények már jól kitapasztalhatták, hogy mi az: Magyarországon nyíltszavazásos kerület választójának lenni. Ez a „szolgálati úton" eljuttatott alázatos kérelmük eléggé ta­núskodik erről.

Next