Népszava, 1929. december (57. évfolyam, 274–297. sz.)

1929-12-01 / 274. szám

4 • - • •• 1 - - a termelésnek 40%-át, ami azután a későbbi időben fokozatosan emelkedett. Pár nap múlva a­ munkások, amikor reggel elmentek hazulról, a házak falaira festett jelmondatokat láttak abból a bolsevista maszlagból, amellyel egyes fiatal emberek koponyáját a Losoncon és Füle­sen tartott propagandatanfolyamokon megtöl­tötték. A jelmondatok rendeltetése, úgy látszik, az volt, hogy hangulatot teremtsenek a „világ-­ forradalom" november 7-i kitöréséhez. A jelek­ből arra lehet következtetni, hogy az egész baglyasaljai sztrájk csak buzdító jeladás akart lenni a többi bányatelepen dolgozó munkások­nak, illetve az országos közgyűlésnek, hogy november 7-re moszkvai rendelésre szállítani lehessen a magyarországi általános bányamun­kássztrájkot és azzal dokumentálódjék, hogy az a pénz, amit egyesek a propaganda céljára zsebrevágtak, n­em veszett kárba. Bizonyítja ezt az a körülmény is, hogy éppen a baglyasaljai kerületből több fiatal ember beutazta az ország különböző bányatelepeit, mindenütt aknabizott­ságot akart szervezni, amely aknabizottságok közvetlenül a salgótarjániakkal tartottak volna fönn összeköttetést. A sztrájk második hetében a munkásság egy része aggasztónak látta már a helyzetet-Tisztában volt azzal, hogy eredményt elérni nem lehet. Lépéseket tettek hát a s­­trájk mielőbbi befejezésére. Az újból összehívott bizalmi férfiülés bizalmat szavazóit a szövet­ség vezetőségének és fölkérte, tegye lehetővé, hogy a sztrájk, ha egyáltalán lehetséges, ered­ményesen befejeződjék. Azok a megbeszélések, amelyek ez ügyben Budapesten folytak, lát­szólag eredményekre is vezettek. Csakhogy a bányaigazgatóság — látván a munkára jelent­kező munkások nagy számát — a legridegeb­ben elzárkózott minden tárgyalás elől. Tár­gyalásra akkor sem volt hajlandó, amikor a munkásság és annak szervezete a legéleseb­ben a sztrájkolók mellett foglalt állást, hogy ezzel kény­szer­ítse az igazgatóságot a tárgya­lások fölvételére. A sztrájk negyedik hetében már a még harcban állók száma annyira megfogyatkozott, hogy a sztrájk folytatása teljesen kilátástalan volt. Azok is fölvették hát a munkát, akik a végsőkig kitartottak. Fölvették­­ a mu­nkát, éleg­súlyosabb föltételek mellett. "" Kénytelenek tudomásul venni a­ munkaidő meghosszabbítását és többszáz em­ber egyáltalán nem kap újra alkal­mazás­t. » A bolsevista demagógia, amely a tömegek világforradalmasításával kívánja a maga cél­ját előbbre vinni, a salgótarjáni munkásoknak olyan mérhetetlen kárt okozott, amit csak hosszú harc árán lehet majd jóvátenni. Hosszú időbe telik majd, amíg legalább a sztrájk­előtti helyzetet vissza lehet állítani. A társulatnak egyenesen ölébe hullott az a munkaidőmeghosszabbítás, amire évek óta törekszik. A bolsevista demagógia valósággal házhoz­szállította. A bányamunkások, de a szervezett munkás­ság tömegei is a salgótarjáni eseményekből láthatják, hogy ezeknek az egyéneknek nem fontos az elérendő eredmény. Előttük egy cél lebeg­és ,ez­ zavart kelteni. Ha elbukik a harc, az a bolsevista vélemény szerint jó, m­ert növeli a munkásság elégedetlenségét. Hogy ezt az elégedetlenséget fokozzák, máris a leg­képtelenebb hazugságokat terjesztik a munká­sok közt. Ezeknek egyike az, hogy a Bánya­munkásszövetség az angol bányászoktól a salgótarjáni sztrájk támogatására 50.000 pen­gőt kapott és ezt nem akarja kiosztani a mun­kások között. Mindenki, aki a viszonyokat is­meri, tisztában van azzal, hogy ez hazugság és hogy a hírrel a munkások között bizalmat­lanságot akarnak kelteni tulajdon vezetői iránt. Ellentétet akarnak támasztani, hogy a szervezet megerősödésével komoly mozgalmat ne lehessen valahogy folytatni és azzal eset­leg eredményeket elérni, mert az a „forradal­masítás" demagógiáját háttérbe szorítaná. Nem fontos ezeknek a lelkiismeretlen kalan­doroknak körülbelül 2500 munkás egyhavi keresete. Nem fontos nekik az, hogy a hosszú évek óta ott dolgozó munkások elvesztik régi munkahelyüket. Nekik csak az a fontos, hogy „eredményeket" szállítsanak és megszolgálják azt a pénzt, amit erre a célra kapnak. A salgótarjáni mozgalmat túlnyomó részben fiatal emberek irányították, akiknek nagy része 18—22 éves. Ezeket tömték meg Losoncon és Füleken bolsevista maszlaggal és ezeket használják föl arra, hogy a vadmozgalmakat megszervezzék, azokat a vadsztrájkokat, ame­lyek eredménytelensége csak a kapitalizmus­nak­ hozhat előnyt. A magyar bányakapitalizmus nagy összege­iket áldozott azért, hogy jobboldali szervezete­ket létesítsen. A bányakapitalizmus pénzén nyomatták ki azokat a mocskolódó röpiratokat, amelyeknek egyedüli célja az volt, hogy a munkásságot szervezete és annak vezetői iránt bizalmatlanná tegyék. Abban a naiv hitben élte­k, hogy a tömeg,­­ amelyet t­úlradikális jel­szavakkal csődítettek a jobboldalra, megelég­szik a zászlószenteléssel és államtitkári kéz­fogással. Elfelejtették, hogy ugyanaz a tömeg kiábrándult és csalódottan a baloldalra csap át és radikalizmusát ott juttatja kifejezésre. Ez a jobboldali propaganda, amelyet fölül­ről irányítottak, melegágya a bolsevista mozgalomnak. A bányakapitalizmus mind a kettőt örömmel látja. A bányakapitalizmusnak hasznos a jobboldali mozgalom és hasznos a baloldali mozgalom, mert mind a kettő erőtlenné teszi a szervezett munkásság mozgalmát és ha esetleg ki is tör egy-egy vadsztrájk, annak eredményét azután kétszeresen élvezi. Mint ahogy a mai reakció élvezi a magyar munkás­ságnak azt a végzetes tévedését, hogy u­t 19-ben nem látta tisztán a helyzetet és eszközül hasz­náltatta föl magát a bolsevista szédelgéshez. A salgótarjáni bányamunkások harcukból egyet tanuljana­k meg, azt, amit a háború alatt már egyszer megtanultak. A szervezett tőke­ellen a szervezett munkásság erejét kell szembeállítani. Ez az erő számolhat le azzal a bányakapitalizmussal, amely az ország bánya­munkásait mai rettenetes nyomorúságukban tartja. Barabás Gyula f­önyve. „Almosák, lázadórc." — Irta Révész Béla. — Regény. Emlékek krónikája. Impressziók gyűjteménye. Lelkes erőfeszítés arról, hogy egy fiatal lélek elmondja érzelmeit a sorsról, álmokról, végzetes valóságokról. E könyvnél mindjárt azt vesszük észre, hogy a bíráló hajlandóságunk máskép mozdul, mint a szokásos könyveknél. Kedvünkre való, hogy nemcsak az írás iro­dalmiasságát vizsgáljuk, de főként az emberi tartalma érdekel bennünket. Több ez a könyv, mint a mesemondás játéka; hirnek a mélységből, ahol a mi társaink élnek és feltörnek a napvilág elé, ha van erejük, ta­lentumuk a tusához, emelkedéshez. A jelenségeket, mifelénk, gyakrabban meg­figyelhetjük. Látunk fölbukkanni sorainkból egyénisége­ket, akik jelesei a szociális munkának; mások fölhágnak az embersűrűségből és a szószék ki­válóságai; vannak embereink, akik csillognak az alkotó politika képességeivel: a mozgalom motora dolgozik a lelkek mögött és itt-ott meg­s­zár­nyal az írás hatalmával a talentum is, aki l­iteraturával fogja szolgálni dolgainkat. Sokágú meginnivaló lenne az, hogy van az, hogy a mozgalom zajban fölserkenti a min­denfajta hivat­ottabb társainkat, viszont író, igazi iró, ritkábban érkezik közénk. Nagyon is érdemes volna e problémás valamiről írni, de most más a föladatunk éspedig az, hogy megállapítsuk Barabás Gyula könyvéről: java írói képesség indul a bizonytalan, de ígérkező útjára és mindjárt ide írjuk azt is, hogy e könyvnek irodalmi karaktere elsősorban azért tetszik nekünk, mert avatottan, a rejtelmeket tapintgatva, nagyjában fölmeríti elénk a tit­kot, miként küzdi föl magát az élet a proletár -elhagyatottságból, ha érte megy a szolidaritás, a mi mozgalmunk fölkutató, előhívó segítsége. Talán az első irodalmi arculatú könyv a magyar szocialista literaturában, amely el­mondja az útját-módját-titkát a születésnek, amikor az igás munkás eljut a fölismeréshez és mint új ember, más ember, beleölelkezik harcos ideáljaink sodrába. Barabás Gyula könyvének meghangsúlyozni való nevezetessége, hogy a némult­abb mu­nká­sok nevében, jól, tiszta csendüléssel beszél. A bírálat módja e könyvről más, mert éppen arra akarunk rámutatni, hogy munkásszárma­zású iró írta meg e világító dokumentumot a munkásokról és aki megírta, ritkább jövevény tájékainkon: író. Barabás Gyu­la elvtársunk munkás volt, amíg a szerszám meg nem változott a keze ügyében. Hirtelen élő, ifjú tehetség, akinek lelkisége érdekesen tükrözik első könyvének lapjairól. Még munkás, már h­ó ... Szokványkönyvekben nem ízlelünk ilyen passzusokat. ..Lassan fogta a szerszámokat, szinte simo­gatóan, mintha élő lények volnának. Mintha apró csirkéket becézne." „Búcsúzkodom tőlük, a szélestalpú, nagyoló gyalutól, amelynek olyan volt a hangja, amint vágta a forgácsot, mint Sándornak, az asztmás öreg koldusnak, a karcsú simító gyalutól, ezt a fölszabaduláskor vette, mintha csak tegnap lett volna, ó, hogy elszaladt két esztendő. Ezt szerette a legjobban, finom, karcsú ívelésű volt a fogója, mint valami fiatal leány nyaka. És olyan vékonyan fodros a forgácsa, mint konfirmációs leányok pünkösdi szoknyája." „Kint még világos volt, de az öblös műhely­ben már barnultak az árnyékok. Körötte ma­gas halomba gyűlt a göndör forgács, sivítva gurultak ki a gyalu alól, frissen fehéren be­temették őt, illatuk volt, mint a friss viznek. Az öreg, segéd, merevarcú román, mélyhangon nótákat dünnyögött, néha hozzácsatlakozott apjának fátyolos tercelése, a forgácsok zize­gése, a gyaluk ütemes sivitása, az elnyújtott román dalok halk dünnyögése, valami szomorú és mégis jóleső zsongássá borult össze. Vala­hogy illata volt ennek a hangulatnak, mint amikor őszi fenyőerdőkre rápermetez a csöndes eső." A munka holt objektumai, amik megzizeg­nek, életbe lendülnek, a munka zárkózó lelki csapdos felénk e sajátságos lírából, amiről meghangzani tud a munkás, aki írónak szü­letett. * A lassan gyülekező szocialista írók közé ér­kezik be Barabás Gyula elvtársunk. Próbál­kozó útját állandóan figyeltük. Ide tartozik az is, hogy figyelmeztessünk a szeré­nyen, serényen megirt munkásriportjaira a Népszavában Megbecsülni való plasztikus írások. Ez a biz­tos, érces hang jellemzi a könyvét is. .A könyv két címe közül inkább az álmodókat emlegetjük. Ez a fölírás a könyv első részét jelzi, ahol az emberek éldegéléséről, nihil­ mozdulatlansá­gáról írja megfigyeléseit Barabás Gyula. Va­lahol az Isten háta mögött, Székelyországnak valamelyik falujában, ipartelepén vesztegel­nek az eredendően nyugtalankodó munkás­fiókák, akik egykoron öntudatosan munkások lesznek. A könyvnek ez a porciója föltétlenül eldönti Barabás Gyula írói hivatottságát. Erő, érintő hevület, ahogy Barabás a fülledt miliőt fölidézi, de meglepő lélekrajzolás is, amint figuráit belülről megmutatja. Ennek a­z impozánsan föltámasztott széles keretnek van egy kocsmai jelenete. Óvatoskodás nélkül mondjuk, hogy a legszebb magyar fejezetek közül való. Tartalék vihar­zás szunnyadhat a lélekben, aki ezt a kozmikus lendületű jelenetet meg­álmodta és így elmondani tudta. A feszülő tehetség hánykódásának tudjuk be azt is, hogy a könyv másik része, amely a lá­zadók, a Pestre, a mozgalomba kerülő munká­sok metamorfózisait akarja elénk vetíteni, kaotikus, ingadozó. Az erő ambicionálta a legnehezebbet: lelkek fordulásának csínját-bunját meglesni, járni a pszichék kanyarulatain, amelyek fölvezetnek a proletársivárságból a fejlődöttség, a meg­ismerés, a cél homlokterébe. Barabás Gyula itt is megmarkolja a témát, de a meglepő fegye­lem, amely győztessé alakította könyvének első részét, itt szertelenül kuszálja a mondani­valót. Többhelyü­tt pongyola és átbukik a men­ mkk­ SZAVA )ftcrbor X& m^ 65 íy aktíverék, eg^­ osok&fádévcd ' UCOClUOCr J. Mi folyik a lóversenyek körül ? Preparálták a lovakat a versenyekre, elítélték őket. A VIII. kerületi elöljáróság kihágási bíró­sága szombaton különös pert tárgyalt. Ez év augusztusában a­ Baross-kávéházban tetten­érték a detektívek Schandtner József gyógy­szerügynököt, amint ez egy Pinka nevű lótré­nertől 500 pengőt vett át olyan gyógyszerekért, amelyekkel a versenylovakat doppingolják Sehandtnert, amikor lefogták, kijelentette, hogy másoknak is szállított ilyen doppingoló szereket és a nyomozás során megállapították, hogy az ügyben többen vannak érdekelve. A kihágási bíróság Schandtner ügynököt 10 napi elzárásra és 200 pengő pénzbüntetésre, Bihari Béla lovászt ugyancsak 10 napi elzárásra és 200 pengő pénzbüntetésre, Schneider József kereskedőt, aki közvetítője volt a doppingoló szereknek, ötnlapi elzárásra, Janász Ödön ve­gyészmérnököt, aki a szereket forgalomba hozta, ugyancsak ötnapi elzárásra ítélték. El­ítélték még Wack Géza gyógyszerkereskedőt is, akinek az üzletéből forgalomba kerültek ezek­­a doppingoló szerek, habár ő tagadta, hogy tudta volna, hogy ezeket az orvosságo­kat milyen célra használják. Ez az eset is mu­tatja, hogy mik folynak le a lóversenyek körül

Next