Népszava, 1929. december (57. évfolyam, 274–297. sz.)
1929-12-01 / 274. szám
4 • - • •• 1 - - a termelésnek 40%-át, ami azután a későbbi időben fokozatosan emelkedett. Pár nap múlva a munkások, amikor reggel elmentek hazulról, a házak falaira festett jelmondatokat láttak abból a bolsevista maszlagból, amellyel egyes fiatal emberek koponyáját a Losoncon és Fülesen tartott propagandatanfolyamokon megtöltötték. A jelmondatok rendeltetése, úgy látszik, az volt, hogy hangulatot teremtsenek a „világ- forradalom" november 7-i kitöréséhez. A jelekből arra lehet következtetni, hogy az egész baglyasaljai sztrájk csak buzdító jeladás akart lenni a többi bányatelepen dolgozó munkásoknak, illetve az országos közgyűlésnek, hogy november 7-re moszkvai rendelésre szállítani lehessen a magyarországi általános bányamunkássztrájkot és azzal dokumentálódjék, hogy az a pénz, amit egyesek a propaganda céljára zsebrevágtak, nem veszett kárba. Bizonyítja ezt az a körülmény is, hogy éppen a baglyasaljai kerületből több fiatal ember beutazta az ország különböző bányatelepeit, mindenütt aknabizottságot akart szervezni, amely aknabizottságok közvetlenül a salgótarjániakkal tartottak volna fönn összeköttetést. A sztrájk második hetében a munkásság egy része aggasztónak látta már a helyzetet-Tisztában volt azzal, hogy eredményt elérni nem lehet. Lépéseket tettek hát a strájk mielőbbi befejezésére. Az újból összehívott bizalmi férfiülés bizalmat szavazóit a szövetség vezetőségének és fölkérte, tegye lehetővé, hogy a sztrájk, ha egyáltalán lehetséges, eredményesen befejeződjék. Azok a megbeszélések, amelyek ez ügyben Budapesten folytak, látszólag eredményekre is vezettek. Csakhogy a bányaigazgatóság — látván a munkára jelentkező munkások nagy számát — a legridegebben elzárkózott minden tárgyalás elől. Tárgyalásra akkor sem volt hajlandó, amikor a munkásság és annak szervezete a legélesebben a sztrájkolók mellett foglalt állást, hogy ezzel kényszerítse az igazgatóságot a tárgyalások fölvételére. A sztrájk negyedik hetében már a még harcban állók száma annyira megfogyatkozott, hogy a sztrájk folytatása teljesen kilátástalan volt. Azok is fölvették hát a munkát, akik a végsőkig kitartottak. Fölvették a munkát, élegsúlyosabb föltételek mellett. "" Kénytelenek tudomásul venni a munkaidő meghosszabbítását és többszáz ember egyáltalán nem kap újra alkalmazást. » A bolsevista demagógia, amely a tömegek világforradalmasításával kívánja a maga célját előbbre vinni, a salgótarjáni munkásoknak olyan mérhetetlen kárt okozott, amit csak hosszú harc árán lehet majd jóvátenni. Hosszú időbe telik majd, amíg legalább a sztrájkelőtti helyzetet vissza lehet állítani. A társulatnak egyenesen ölébe hullott az a munkaidőmeghosszabbítás, amire évek óta törekszik. A bolsevista demagógia valósággal házhozszállította. A bányamunkások, de a szervezett munkásság tömegei is a salgótarjáni eseményekből láthatják, hogy ezeknek az egyéneknek nem fontos az elérendő eredmény. Előttük egy cél lebegés ,ez zavart kelteni. Ha elbukik a harc, az a bolsevista vélemény szerint jó, mert növeli a munkásság elégedetlenségét. Hogy ezt az elégedetlenséget fokozzák, máris a legképtelenebb hazugságokat terjesztik a munkások közt. Ezeknek egyike az, hogy a Bányamunkásszövetség az angol bányászoktól a salgótarjáni sztrájk támogatására 50.000 pengőt kapott és ezt nem akarja kiosztani a munkások között. Mindenki, aki a viszonyokat ismeri, tisztában van azzal, hogy ez hazugság és hogy a hírrel a munkások között bizalmatlanságot akarnak kelteni tulajdon vezetői iránt. Ellentétet akarnak támasztani, hogy a szervezet megerősödésével komoly mozgalmat ne lehessen valahogy folytatni és azzal esetleg eredményeket elérni, mert az a „forradalmasítás" demagógiáját háttérbe szorítaná. Nem fontos ezeknek a lelkiismeretlen kalandoroknak körülbelül 2500 munkás egyhavi keresete. Nem fontos nekik az, hogy a hosszú évek óta ott dolgozó munkások elvesztik régi munkahelyüket. Nekik csak az a fontos, hogy „eredményeket" szállítsanak és megszolgálják azt a pénzt, amit erre a célra kapnak. A salgótarjáni mozgalmat túlnyomó részben fiatal emberek irányították, akiknek nagy része 18—22 éves. Ezeket tömték meg Losoncon és Füleken bolsevista maszlaggal és ezeket használják föl arra, hogy a vadmozgalmakat megszervezzék, azokat a vadsztrájkokat, amelyek eredménytelensége csak a kapitalizmusnak hozhat előnyt. A magyar bányakapitalizmus nagy összegeiket áldozott azért, hogy jobboldali szervezeteket létesítsen. A bányakapitalizmus pénzén nyomatták ki azokat a mocskolódó röpiratokat, amelyeknek egyedüli célja az volt, hogy a munkásságot szervezete és annak vezetői iránt bizalmatlanná tegyék. Abban a naiv hitben éltek, hogy a tömeg, amelyet túlradikális jelszavakkal csődítettek a jobboldalra, megelégszik a zászlószenteléssel és államtitkári kézfogással. Elfelejtették, hogy ugyanaz a tömeg kiábrándult és csalódottan a baloldalra csap át és radikalizmusát ott juttatja kifejezésre. Ez a jobboldali propaganda, amelyet fölülről irányítottak, melegágya a bolsevista mozgalomnak. A bányakapitalizmus mind a kettőt örömmel látja. A bányakapitalizmusnak hasznos a jobboldali mozgalom és hasznos a baloldali mozgalom, mert mind a kettő erőtlenné teszi a szervezett munkásság mozgalmát és ha esetleg ki is tör egy-egy vadsztrájk, annak eredményét azután kétszeresen élvezi. Mint ahogy a mai reakció élvezi a magyar munkásságnak azt a végzetes tévedését, hogy ut 19-ben nem látta tisztán a helyzetet és eszközül használtatta föl magát a bolsevista szédelgéshez. A salgótarjáni bányamunkások harcukból egyet tanuljanak meg, azt, amit a háború alatt már egyszer megtanultak. A szervezett tőkeellen a szervezett munkásság erejét kell szembeállítani. Ez az erő számolhat le azzal a bányakapitalizmussal, amely az ország bányamunkásait mai rettenetes nyomorúságukban tartja. Barabás Gyula fönyve. „Almosák, lázadórc." — Irta Révész Béla. — Regény. Emlékek krónikája. Impressziók gyűjteménye. Lelkes erőfeszítés arról, hogy egy fiatal lélek elmondja érzelmeit a sorsról, álmokról, végzetes valóságokról. E könyvnél mindjárt azt vesszük észre, hogy a bíráló hajlandóságunk máskép mozdul, mint a szokásos könyveknél. Kedvünkre való, hogy nemcsak az írás irodalmiasságát vizsgáljuk, de főként az emberi tartalma érdekel bennünket. Több ez a könyv, mint a mesemondás játéka; hirnek a mélységből, ahol a mi társaink élnek és feltörnek a napvilág elé, ha van erejük, talentumuk a tusához, emelkedéshez. A jelenségeket, mifelénk, gyakrabban megfigyelhetjük. Látunk fölbukkanni sorainkból egyéniségeket, akik jelesei a szociális munkának; mások fölhágnak az embersűrűségből és a szószék kiválóságai; vannak embereink, akik csillognak az alkotó politika képességeivel: a mozgalom motora dolgozik a lelkek mögött és itt-ott megszárnyal az írás hatalmával a talentum is, aki literaturával fogja szolgálni dolgainkat. Sokágú meginnivaló lenne az, hogy van az, hogy a mozgalom zajban fölserkenti a mindenfajta hivatottabb társainkat, viszont író, igazi iró, ritkábban érkezik közénk. Nagyon is érdemes volna e problémás valamiről írni, de most más a föladatunk éspedig az, hogy megállapítsuk Barabás Gyula könyvéről: java írói képesség indul a bizonytalan, de ígérkező útjára és mindjárt ide írjuk azt is, hogy e könyvnek irodalmi karaktere elsősorban azért tetszik nekünk, mert avatottan, a rejtelmeket tapintgatva, nagyjában fölmeríti elénk a titkot, miként küzdi föl magát az élet a proletár -elhagyatottságból, ha érte megy a szolidaritás, a mi mozgalmunk fölkutató, előhívó segítsége. Talán az első irodalmi arculatú könyv a magyar szocialista literaturában, amely elmondja az útját-módját-titkát a születésnek, amikor az igás munkás eljut a fölismeréshez és mint új ember, más ember, beleölelkezik harcos ideáljaink sodrába. Barabás Gyula könyvének meghangsúlyozni való nevezetessége, hogy a némultabb munkások nevében, jól, tiszta csendüléssel beszél. A bírálat módja e könyvről más, mert éppen arra akarunk rámutatni, hogy munkásszármazású iró írta meg e világító dokumentumot a munkásokról és aki megírta, ritkább jövevény tájékainkon: író. Barabás Gyula elvtársunk munkás volt, amíg a szerszám meg nem változott a keze ügyében. Hirtelen élő, ifjú tehetség, akinek lelkisége érdekesen tükrözik első könyvének lapjairól. Még munkás, már hó ... Szokványkönyvekben nem ízlelünk ilyen passzusokat. ..Lassan fogta a szerszámokat, szinte simogatóan, mintha élő lények volnának. Mintha apró csirkéket becézne." „Búcsúzkodom tőlük, a szélestalpú, nagyoló gyalutól, amelynek olyan volt a hangja, amint vágta a forgácsot, mint Sándornak, az asztmás öreg koldusnak, a karcsú simító gyalutól, ezt a fölszabaduláskor vette, mintha csak tegnap lett volna, ó, hogy elszaladt két esztendő. Ezt szerette a legjobban, finom, karcsú ívelésű volt a fogója, mint valami fiatal leány nyaka. És olyan vékonyan fodros a forgácsa, mint konfirmációs leányok pünkösdi szoknyája." „Kint még világos volt, de az öblös műhelyben már barnultak az árnyékok. Körötte magas halomba gyűlt a göndör forgács, sivítva gurultak ki a gyalu alól, frissen fehéren betemették őt, illatuk volt, mint a friss viznek. Az öreg, segéd, merevarcú román, mélyhangon nótákat dünnyögött, néha hozzácsatlakozott apjának fátyolos tercelése, a forgácsok zizegése, a gyaluk ütemes sivitása, az elnyújtott román dalok halk dünnyögése, valami szomorú és mégis jóleső zsongássá borult össze. Valahogy illata volt ennek a hangulatnak, mint amikor őszi fenyőerdőkre rápermetez a csöndes eső." A munka holt objektumai, amik megzizegnek, életbe lendülnek, a munka zárkózó lelki csapdos felénk e sajátságos lírából, amiről meghangzani tud a munkás, aki írónak született. * A lassan gyülekező szocialista írók közé érkezik be Barabás Gyula elvtársunk. Próbálkozó útját állandóan figyeltük. Ide tartozik az is, hogy figyelmeztessünk a szerényen, serényen megirt munkásriportjaira a Népszavában Megbecsülni való plasztikus írások. Ez a biztos, érces hang jellemzi a könyvét is. .A könyv két címe közül inkább az álmodókat emlegetjük. Ez a fölírás a könyv első részét jelzi, ahol az emberek éldegéléséről, nihil mozdulatlanságáról írja megfigyeléseit Barabás Gyula. Valahol az Isten háta mögött, Székelyországnak valamelyik falujában, ipartelepén vesztegelnek az eredendően nyugtalankodó munkásfiókák, akik egykoron öntudatosan munkások lesznek. A könyvnek ez a porciója föltétlenül eldönti Barabás Gyula írói hivatottságát. Erő, érintő hevület, ahogy Barabás a fülledt miliőt fölidézi, de meglepő lélekrajzolás is, amint figuráit belülről megmutatja. Ennek az impozánsan föltámasztott széles keretnek van egy kocsmai jelenete. Óvatoskodás nélkül mondjuk, hogy a legszebb magyar fejezetek közül való. Tartalék viharzás szunnyadhat a lélekben, aki ezt a kozmikus lendületű jelenetet megálmodta és így elmondani tudta. A feszülő tehetség hánykódásának tudjuk be azt is, hogy a könyv másik része, amely a lázadók, a Pestre, a mozgalomba kerülő munkások metamorfózisait akarja elénk vetíteni, kaotikus, ingadozó. Az erő ambicionálta a legnehezebbet: lelkek fordulásának csínját-bunját meglesni, járni a pszichék kanyarulatain, amelyek fölvezetnek a proletársivárságból a fejlődöttség, a megismerés, a cél homlokterébe. Barabás Gyula itt is megmarkolja a témát, de a meglepő fegyelem, amely győztessé alakította könyvének első részét, itt szertelenül kuszálja a mondanivalót. Többhelyütt pongyola és átbukik a men mkk SZAVA )ftcrbor X& m^ 65 íy aktíverék, eg^ osok&fádévcd ' UCOClUOCr J. Mi folyik a lóversenyek körül ? Preparálták a lovakat a versenyekre, elítélték őket. A VIII. kerületi elöljáróság kihágási bírósága szombaton különös pert tárgyalt. Ez év augusztusában a Baross-kávéházban tettenérték a detektívek Schandtner József gyógyszerügynököt, amint ez egy Pinka nevű lótrénertől 500 pengőt vett át olyan gyógyszerekért, amelyekkel a versenylovakat doppingolják Sehandtnert, amikor lefogták, kijelentette, hogy másoknak is szállított ilyen doppingoló szereket és a nyomozás során megállapították, hogy az ügyben többen vannak érdekelve. A kihágási bíróság Schandtner ügynököt 10 napi elzárásra és 200 pengő pénzbüntetésre, Bihari Béla lovászt ugyancsak 10 napi elzárásra és 200 pengő pénzbüntetésre, Schneider József kereskedőt, aki közvetítője volt a doppingoló szereknek, ötnlapi elzárásra, Janász Ödön vegyészmérnököt, aki a szereket forgalomba hozta, ugyancsak ötnapi elzárásra ítélték. Elítélték még Wack Géza gyógyszerkereskedőt is, akinek az üzletéből forgalomba kerültek ezeka doppingoló szerek, habár ő tagadta, hogy tudta volna, hogy ezeket az orvosságokat milyen célra használják. Ez az eset is mutatja, hogy mik folynak le a lóversenyek körül