Népszava, 1930. január (58. évfolyam, 1–25. sz.)

1930-01-01 / 1. szám

V Ez a szellemi ébredés és újjászületés az egyetlen kedvező jelenség, amit az elmúlt esztendő sivárságában nyújtott. Ha a nö­vekvő elégedetlenséget és elkeseredettséget számbavesszük, még több hittel és tudatos­sággal mondhatjuk: Az idő nekünk dolgo­zik! De ezzel együtt feladataink is óriási mér­tékben megnőttek. Még fontosabbá, ezerszer fontosabbá válik a pártért, a pártmozgalomért és a szocializmusért való munkánk! Most már, annyi esztendő keserű és súlyos tapasz­talatai után mindenki láthatja és tudhatja — mert érzi! —, hogy semmi más módon és azott sem az egyes ember, sem az ország sor­sán segíteni nem lehet, mint a munkás­mozgalom erején keresztül! Minden más út és eszköz hiányos és nem célravezető! Egye­e­dül a munkásmozgalom ereje, a pártmozga­lom hatalma lehet az, amely az ország népét ennek a hihetetlenül konok és vak politikai uralomnak az elsöprésére sikerre viheti. Csak a magyar munkásmozgalom erején és fölemelkedésén­­keresztül változtatható meg az ország sorsa. Csak ezen keresztül változ­tatható reakcióiból demokratikus országgá. Csak a tömegek sorsának javulásával javul­hat az egyes ember sorsa is! Csak igy, csak ezen az úton emelkedhetünk föl és rázhatjuk le eltiprottságunknak bilincseit és válhatunk szabadokká! Tíz esztendő küszöbén régi nagy küzdel­meinkre visszatekintve, idézzük nagy har­caink emlékét, amelyeket megvivtunk a Bánffy—Perczel-u­ralom üldözéseivel szem­ben és megvívtunk később, még fokozottabb erővel, kitartással és elszántsággal Tisza és a munkapárt politikai jogfosztásaival, to­vábbá az ellenforradalom véres tobzódásával szemben. Idézzük harcos elszántságunk em­lékeit, amikor semmitől vissza nem riadva, kényelmet és közömbösséget nem ismerve, dolgoztunk a pártért, a párt minden intéz­ményéért! Régi, nemes tradíciókat elevení­tünk föl, amikor egy­mással versenyezve dol­goztunk szervezeteink megerősítéséért és tettünk­­naggyá pártszervezetet, szakszerve­zetet és szövetkezetet! Lelkesen és hittel épí­tettük a szocializmus útját! Örültünk min­den eredménynek és buzdítást találtunk benne további harcra és szervezésre!... Új esztendő küszöbén, ha minderre gondo­lunk, nem kívánhatunk mást magunknak, az ország népének, mint hogy félretéve minden széthúzást, közömbösséget, tunya tehetetlen­séget, benső hittel dolgozzunk a szocializ­musért, pártunkért, az ország demokratizá­lásáért! Akkor bizton el tudjuk érni, hogy pártunk, intézményeink, sajtónk, politikai befolyásunk és erőnk megsokszorozódik, hogy boldogabb, derűsebb, eredményekben gazda­gabb esztendőt teremthetünk! Ezt kívánjuk, ezt akarjuk magunknak, elvtársainknak és az ország népének! A munkásmozgalom halottai 1929-ben. Amint a sűrűn záporozó napok, az egyre­másra hulló hetek alól elénk ködlik csillag­arcuk, építő kezük, próféta lelkük, világok kelnek életre a pillanat világosságában. Az egyik babonázó szemével eszmem­agokat hint fölázott, vágyó szívekbe, h­ogy a szocia­lizmus embererdejének minden részt kiálló szálfájává magasztosuljanak. A másik rendező kezével tömegeket úsztat óriás városok siká­torain, széles körutain öblösödő terekre, hogy testük rongyain át megcsillogtassák halhatat­lan hitüket és szépreéhezésüket. A harmadik sikoltó tollával betűket szór a, szélbe, hogy lisztító orkánt élesszen dermedt koponyákban. A negyedik palotákat épít a gondolatnak, hogy vendéglátó termeik tüzénél melegedhes­senek a fagyoskodók, hogy biztos békéjükbe odamenekülhessenek a roppant szeretetlenség­ben már-már megfulladok. Az ötödik betűkre szabdalt agyát könyvtárakká tornyozza, hogy késő évek homályát is kettéhasítsa és nappalt világítson ott, ahol éjszakák köde kavarog. A hatodik zenélő szavakká békített gondolatok lávájával szab új határt milliók sóvárgó vá­gyának és rebbenő akaratának. Ővilágokat formáztak mássá, új világokat teremtettek, amíg a frissítő vér kerengve áradt ereikben. A vér lüktetése elállhatott, izmaik megmerevedhettek, agyvelejük elnémul­hatott, de a kezük alól kikerült világok világí­tanak , és ott keringenek az eszmék minden­séginek tejútján, halhatatlanul, örök időkre. Fű nem rezdül hiába. Falevél ha lebben, örök örvénylést döf a légóceánba. Virág ha hasad, gyümölcs fogantatására készül. Az emberi kéz legkisebb moccanása sem múlik el, ha a múlttól a jövő felé áradó válto­zás örök ütemében lüktet. Örökéletű a hang, ha egyszer elhangzott. Nem fakul el a betű ha m­eg-zugos idegutakon át egyszer rá­vésődött a hirdető papirosra. A gondolat, a hang, az ölelés, a tette gyűlő akarat örökkön tovább rezeg, ha rég kihunyt is a forrása. Tovább rezeg és tovább hullámzik a tér és idő végtelenségén átúl: élnek az új világok, ame­lyek megszülettek, amikor a szocialista agi­tátor fölállott az előadói emelvényre, amikor a szocialista író kezébe simította a tollat, ami­kor a szocialista kutató könyvtárak remete­ségében ráeszmélt egy új gondolatra. Élnek, világítanak­­az uj világok és örökkön ott keringenek az eszmék mindenségének tej­útján. Az egyes ember lázas szeme kiéghet, fáradó keze bucsút inthet, de az érzések, gondolatok, idegvillanások, lendületek, ritmusok, harmó­niák, amikből keveredik az ember, nem égnek ki és nem búcsúznak az emberrel. Tovább él­nek a kelő szélben, a melegítő napsugárban, a szállongó hópihében, a tenger árjában és megsokszorozódva, a hullámzó emberáradat­ban. Élnek, világítanak... Aki hallotta valaha Kunfi Zsigmond orgo­názó hangját, aki olvasta ötvözött gondolatait, annak kihullhat-e füléből az egyszer hallott hang, elhamvadhat-e szeme elől a látott betű? Kunfi Zsigmond ritka művész volt, varázsos erejű művésze a tollnak és varázsos erejű művésze a szónak. Művésztehetségénél csak tudása volt mérhetetlenebb. A napnak szóló írásaiban, a percnek szóló beszédeiben is a tudományt szolgálta. Agitátor lendületébe is belelépett olykor a tudós önkritikája s poli­tikus örömpoharába is ürmöt csepegtetett oly­kor a tudós fejcsóválása. Ha csak a művészetnek él, örökkéhangzó harmóniák csendülnek a keze alól. Ha csak a tudásnak él, könyvtárakat szégyenít meg alkotó munkája. Ha csak a politikának él, még életében bevonul a polgári történetírás pantheonjába. De mindenekfölött szocialista volt: a szocializmust szolgálta művészete, tudománya és politikája. Az új idők új, vágyó és vérző embere vált tehát belőle, aki végig­járta minden idők forradalmárainak golgotá­ját, amelynek végső állomása számára nép­milliók szívében épül kápolna. Amíg Kunfi Zsigmond önnön tüzében elégő titánja volt a magyar munkásmozgalomnak, Erdélyi Mór legkiválóbb építőmesterei közül is a legelsők közé tartozott. Benne teljesedett valósággá mindaz a vágyódás és mindaz az akarat, amely a politikai és szakszervezeti mozgalomban már föleszmélt tömegeket a szö­vetkezeti mozgalom felé terelte. Erdélyi Mór azok közé a szervezők közé tartozott, akik a semmiből hívják életre alko­tásaikat. Az Általános Fogyasztási Szövetke­zet és testvérintézményei nélküle csak el­késetten és bénán álltak volna be a magyar munkásmozgalom szolgálatába. Ha az emigrá­cióból visszatérte után másfél évvel nem omlik össze munkabíró teste, még sok ered­ményt csikarhatott­­volna ki a munkásság szö­vetkezeti mozgalmának. Csizmadia Sándor életében a magyar róna sokmillió rabjának sorsa teljesedett be. Ami­kor a béreslegény emberesedő korában e­sajátította a betűvetés mesterségét, a föld népének ébredését szimbolizálta. Amint ivett fölfelé költői pályája, azonképen terjedt faluról - falura, tanyáról - tanyára a szocializ­mus futótüze. Amilyen ütemben jártak kézről­kézre népies stílusban megírt agitációs iratai, ugyanúgy duzzadt a földmunkásság politikai jelentősége. Bukása, ahogy önkritikát nem ismerő és mások kritikáját nem tűrő érzékenysége el­különítette, majd egyenesen szembefordította a szocialista mozgalommal, szintén a föld né­pének a sorsát jelképezi: a kisgazdákat és­­a Földnélküli Jánosokat a kurzus szirénéneke szembesorakoztatta a városok népével, hogy aztán kifacsart citromként dobhassa félre a falu népét. Kürschner Jakab a magyar munkásmoz­galom legendás korszakának egyik hőseként magaslott az újabb nemzedék elé: ősz fejjel, de töretlen energiával, a pátriárka mindent megértő szeretetével, de a térdre nem kény­szeríthető harcos kemény büszkeségével. A legelsők közé tartozott, akik a magyarországi munkásmozgalomba belevitték az osztályharc öntudatát és Marx parancsoló logikáját. Az élen menetelt aggastyán korában is. Fiatal maradt, amíg körülötte megtörten hajladoztak a hitetlen koravének. Nemcsak igeterjesztő volt, hanem alkotó erő is: amikor Magyar­országon állam, város és testületek számára ismeretlen fogalom volt még a szociálpolitika, néhányadmagával ő teremtette meg a mun­kásbetegsegélyezés és rokkantbiztosítás első szerveit. Matos Jenő a szorgalomnak volt a példa­képe attól kezdve, hogy a katolikus legény­egyletből átszakadt a munkásmozgalomba. Mindenekelőtt szaktársainak, a szabómunká­soknak az érdekeiért küzdött, de hallatlan szor­galommal növelte naggyá a Munkások Gyer­mekbarát­ Egyesületét is, amelyet Somogyi Bélával együtt ő ültetett magyar talajba. Novitzky N. László a nyomdászmunkások­nak volt ugyanilyen lelkiismeretességű úttö­rője. Halkszavú, az előtérbe sohasem álló szo­cialista volt, aki nagy műveltségével és szé­leskörű tudásával jelentékenyen hozzájárult a magyarnyelvű általános és nyomdása szak. IP I NÉPSZAVA 1930 január 1. Párisban már számolnak azzal, hogy Hágában nem oldják meg a magyar jóvátételi kérdést. A hágai konferencia éjjel-nappal dolgozik majd, hogy január 13-ig elkészüljön munkálataival. (Paris, december 11.) A második hágai érte­ ,­kezlet küszöbén a ,,Petit Párisién" fontosnak mondja, hogy az előkészítés során minél szű­kebb körre szorítsák az értekezleten fölmerül­hető nehézségeket. Az eszményi cél az lenne, hogy az értekezletnek más feladata ne legyen, mint hogy­­jóváhagyja a különböző bizottsá­gok munkálatait. A lap sajnálattal állapítja meg, hogy nem minden érdekelt fél tanúsított az előkészítés során engedékeny szellemet, így például a keleti jóvátétel kérdésében" a magyarok a végletekig makacskodnak. Ez a legnagyobb akadálya annak, hogy az értekezlet gyorsan és sikerrel végezhesse munkáját. Mindaddig, amíg a magyarok nem hajlandók engedni, a kisántant államai — amint Miro­nescu jelezte — nem fogadják el azokat a ter­heket, amelyeket a jóvátétel bizottsága által kidolgozott előkészítési tervezet rájuk hárít és így az a veszedelem fenyeget, hogy a keleti jóvátétel problémája függőben marad. A lap értesülése szerint a bolgárok hajlandók engedni. A „Journal" Titulescu és Briand hétfői talál­kozásával kapcsolatban szintén foglalkozik a keleti jóvátétel kérdésével. A „Journal" is úgy tudja, hogy a bolgárokkal valószínűen sikerül meg­egyezni. A hatalmak 1,1 millió arany frankot kíván­nak Bulgáriát­ól 10 éven keresztül, mí­g a bol­gárok 9 milliót ajánlanak föl ugyancsak 37 évre. A legnagyobb nehézséget — állapítja meg a „Journal" — Magyarország ellenállása okozza. A „Journal" szerint az okozza a ne­hézséget, hogy a magyarok azok, akik kár­talanítás címén igényeket támasztanak. Cseh­szlovákiától 1, Romániától 2, Jugoszláviától pedig szintén 1 milliárdot követelnek. A lap szerint nehézségek merülnek föl a jugoszlávok részéről is, akik kifogásolják a legutóbbi fel­osztási tervezetet és ellenzik azt a módot, amelynek alapján a nekik juttatott előlegeket megál­lapították. A „Matin" azt írja, hogy párisi diplomáciai körökben hosszadalmas tárgyalásokkal szá­molnak, miután még nagyon sok nehézség áll fönn. A hágai konferencia időtartamát nagyon rövid időben szabták meg és január 3-tól 13-ig úgyszólván éjjel-nappal kell dolgozni, ha a konferencia még idejében el akar ké­szülni munkálataival. Január 13-án tudva­levően már megkezdődik a Népszövetségi Tanács ülésszaka. Országos Munkás Jogvédő Iroda. Az Or­szágos Munkás Jogvédő Iroda célja, hogy a munkásság számára egy politikáig mint ma­gánjogi ügyekben rendelkezésre álljon. A jog­védő iroda összes ügyeit a Szociáldemokrata Jogászok Szövetségének taszjai látják el. A­­jogvédő iroda helyisége: VII. Nagydiófa­ utca 3. Hivatalos órák: minden hétköznap délután 4—7 óra között. A jogvédő iroda, minden oda­forduló munkásnak díjtalanul ad­­oni tanácsot bármely ügyben.

Next