Népszava, 1930. március (58. évfolyam, 50–73. sz.)

1930-03-01 / 50. szám

AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Negyedévre lí pengő — küllőidre 81 pengi Egy hóra­­ 4 pengő — küllőidre 7 pengi Ausztriában egy l­őre. ........ 5 pengis SZERKESZTŐSÉG: Vin, CONTI-UTCA ! SZ. Telefonszám .... József S03—30 és J. S03—SÍ USJGLEMK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL BÜNDEN­NA? •mag** Ma: Teljes heti rádióműsor külön mellékleten. LVIII. évfolyam IO. szám. Budapest, 1930 március 1. szombat Ára 16 IeHér NÉPSZAVA MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE Egyes szám ára II.Ünnepnap vasárnap 35 fü­., Ausztriában 30, vasárnap 40 groscben. Pranc­aorn. 30 h­., Csehszlovákiában hétk. ISO Ek, vas. 2­31 R­omániában hétköznap 8 lei. vasárnap 12 HADÓHIVATAL vm. COSTI-UTCA 4­87. Telefonszám . . . J. SOWO, J. SOMI, J. 393-85 Amnesztiát! Alább közöljük" az 1930 március 1. kelettel kiadott amnesztiarendelet teljes szövegét Közlésével egyidőben újra hangoztatjuk tíz­esztendős követelésünket: szabadságot a bebörtönzött politikai el­ítélteknek, föltételek nélkül való szabad hazatérést az emigránsoknak! Újra és ha kell, ezerszer, tízezerszer min­den nap és a napnak minden órájában ezt fogjuk hangoztatni, kívánni, követeini az üldözöttek, a megtiprottak, a politikai küz­delmekben elbukottak megmentése érdeké­b­en és Magyarország jövője miatt is. Ez a mi számunkra elháríthatatlan históriai kö­telesség. Nem volnánk méltók önmagunk­hoz, múltunkhoz és szikrázó lélekkel remélt jövőnkhöz, ha elhallgatnánk, ha csak egyet­len pillanatig is bele tudnánk nyugodni abba, hogy a börtönajtók mögött politikai elítéltek szenvednek és vágyakoznak a sza­badság után, hogy az ország határain túl, hazájuktól eltépett emigránsok várnak a megváltó pillanatra — hiába. Nekünk addig kell harcolnunk meghátrálás nélkül, szaka­datlanul, amíg az amnesztia, be nem teljese­dik, amíg a­ politikai elítéltek ki nem szaba­dulnak börtöneikből, amíg­ a szociáldemo-­ krata és polgári entigi­ánsok, kicsinyek és nagyok egyaránt haza nem térhetnek. A megjelent amnesztiarendelet nem teszi fölöslegessé küzdelmünket. Mondjuk meg nyíltan: az egész országban mélységes csaló­dást okozott ez az amnesztia, csalódást, még azok számára is, akik nem vártak tőle sok­kal többet, mint amennyit ad. A kormány teljes felelősséggel tartozik ezért a kiábrán­dító amnesztiarendeletért, amely nem alkal­mas azt a hitet kelteni, hogy Magyarorszá­gon lezárult egy korszak, amelynek szomorú jellegzetessége volt a kormányétól különböző fölfogások kegyetlen üldözése, súlyos börtön­nel való büntetése, az ellenfelek politikai el­hallgattatása. Ismételjük, a kormány súlyos felelősség­gel tartozik ezért az uralkodóosztályok érde­keit szolgáló amnesztiarendeletért, mert kö­telessége lett volna olyan amnesztiajavasla­tot terjeszteni a kormányzó elé, amely való­ban lezárta volna a forradalmi időket és likvidálta volna ezeknek az időknek minden olyan konzekvenciáit, amelyek egyesekre túlontúl súlyos teherként nehezednek, az or­szágot­ pedig cselekvőképességében megbénít­ják. A kormány azonban, úgy látszik, megint politikai szempontokat tolt az ország egye­temes érdekei elé és most megint figyelmen­kívül hagyta az ország népének óhaját. A kormány engesztelhetetlen politikai ellen­feleivel szemben. Mi ezt tudomásul vesszük. Megvalljuk őszintén, nem nagyon csodálkozunk rajta. Mégis azt hittük, hogy a politikai célszerű­ség, előrelátás, az ország érdekeinek lelki­ismeretes mérlegelése legalább bizonyos mértékig érvényesülni fognak és a kormány olyan amnesztiát fog tanácsolni az államfő­nek, amely ebben a szerencsétlen sorsba jutott országban, amely most is súlyos vál­ságokkal küzd, legalább bizonyos mértékig megenyhíti a lelkeket és a politikai küzdel­mek érdességét és szenvedélyességét letom­pítja. Csalódott az egész ország! Az amnesztiarendelet nem hozta meg azt, amit nagyon sokan vártak tőle. A politikai elítélteket úgyszólván alig érinti, legföljebb azokat, akik nyolcnapos ítéletet kaptak. Igaz, hogy a kormányzósértésekre az amnesztia teljes kegyelmet hirdet, de ezek nem politikai cselekmények. Az amnesztiarendelet a politi­kai elítéltek kategóriáját nem is említi föl. Az előző amnesztiarendeletekben legalább szó volt róluk, ebben a mostaniban még uta­lás sincsen rájuk. Az amnesztiarendelet kiterjed a becsület­sértésekre, az enyhébb rágalmazásokra, a magánlaksértésekre, a lopásokra, vagyis a közönséges bűncselekmények elkövetőire, de a politikai elítélteknek legföljebb egy egészen keskeny rétegét érinti, az emigránsokat pedig egyenesen kicsárja az amnesztiából, ha azok külföldön is hangot mertek adni politikai föl­fogásuknak, vagy a magyar kormányrend­szerről való véleményüknek. Az amnesztia -rendelet utolsó része ugyan lehetőséget nyújt az egyéni kegyel­ezés érvényesülésének, de ez a fönnálló törvények értelmében eddig is lehetséges volt. Viszont az „am­nesztia"­rendelet, statuálja a föltételes megkegyelme­zést és az ötvenpercentes megkegyelm­ezés té­nyét. Súlyosabb esetekre egyáltalában nem terjed ki, érvényesülésének határa az egy­esztendei szabadságvesztés büntetés.. A bebörtönzött politikai elítéltek tehát Mába várják szabadulásukat az amnesztia­rendelet alapján és az emigrációba kénysze­rültek közül is csupán azok térhetnek majd vissza hazájukba, akiknek bűncselekményét esetleg vétséggé minősítik az ügyészségek. A sajtó útján elkövetett bűncselekmények elítéltjei és perbefogottjai szintén csak na­gyon kis mértékben mentesülnek ama me­részségük következményeitől, hogy perbe mer­tek szállni a fönnálló kormányzati rendszer­rel. A politikai gyűlések „izgatói" is hiába vártak az amnesztiára. Mert az efajta „izga­tókat" nem szokták nyolc napra vagy egy hónapra elítélni. A félhivatalos magyarázat szerint a kor­­­mányzói elhatározásban az a jogpolitikai szempont" érvényesült, hogy a rövidtartamú szabadságvesztés büntetéseket lehetőleg ki kell küszöbölni, a másik szempont bizonyára­, igazságügyi adminisztrációs érdekeket vetett mérlegre és itt a cél a bíróságok tehermente­sítése volt azoktól az apróbb, régebbi keletű peröktől, amelyek miatt az igazságügyi kor­mányzat annyiszor panaszkodott. Ezek is szempontok, kétségkívül, de a kormánynak az egész vonalon azt a másik szempontot kellett volna érvényesítenie, amely a kor-­ mányzósértési pörök teljes amnesztiáját dik­tálta. Ez felelt volna meg az ország érdekei­nek, ki merjük mondani, még a kormányzat érdekeinek is. Ez jelentette volna a kiengesz­telődést, azt a revíziót, amely a belső Tria­non vérző sebeire enyhülést hozott volna. Az ország népének túlnyomó többsége csa­lódottan ejti ki majd kezéből az újságot, ha elolvasta ezt az amnesztiarendeletet és azt fogja majd kérdezni legbensőbb bensőjében: hát még mindig nincsen vége? Még mindig nincsen vége! De a csalódottság érzése senkiben se mé­lyüljön kétségbeeséssé, senkit el tie lak­kasz­szón. Mert nekünk tovább kell harcolnunk törhetetlenül mindaddig, amíg a börtönajtók ki nem nyílnak, amíg az emigrációba üldö­zöttek haza nem térhetnek, amíg az állásuk­­tól, nyugdíjuktól és nyugbérüktől meg­­fosztott közalkalmazottak és munkások fe­gyelmi ítéletei revízió alá nem kerülnek, amíg az ellenforradalom szelleme végleg nem likvidálódik Tovább kell harcolnunk mindenekfölött és elsősorban, soha célt nem tévesztve, Magyar­ország demokratikus átalakulásáért. Magyarország dolgozó népe ezt a megdöb­bentő amnesztiát nem felejti el, nem felejt­heti el soha ... Annál kevésbé, mert az ellenforradalom gyilkosainak gyorsan adtak teljes am­nesztiát! * Tíz év vitán... Amnesztiái kapnak, akiket kormányzósértésért vagy akiket vétség miatt nyolc napra vagy három évvel ezelőtt elkövetett vétség miatt legföljebb egy hónapra és föltételesen azok, akiket öt évvel ezelőtt elkövetett vétség miatt legitimebb hat nőnapra ítéltek. Az amnesztia nem terjed­hel a forradalmak miatt bebörtönzöttekre és az emigránsokra. A polgári sajtó tudvalevően már hetek óta híreket közölt arról, hogy a kormányzó tízéves jubileuma alkalmából általános, vagy leg­alább is nagyon széleskörű amnesztiarendelet jelenik meg. Ezekre a hírekre azonban az am­nesztiarendelet, amelyet a hivatalos lap szom­bati száma közöl, döbbenetes módon rácáfol. Az amnesztiarendelet ugyanis, amellyel ér­demben előző vezető cikkü­nkben foglalkozunk, néhány bevezető mondat után a következő rendelkezéseket tartalmazza: I. Kegyelemben részesítem azokat, akiket a polgári büntetőbíróság jogerős ítélettel a kormányzó megsértésének a jelen elhatározásom kelte előtt elkövetett vétsége (1920. évi I. törvénycikk 14. § és 1913. évi XXXIV. törvénycikk 2. §) miatt szabad­ságvesztés-büntetésre vagy akár fő-, akár mel­lékbüntetésként pénzbüntetésre ítélt­, ha az utóbbi behajthatatlansága folytán szabadság­vesztés-büntetésre kellene átváltoztatni,­­ úgyszintén azokat is, akik ellen a jelen elhatá­rozásom kelte előtt elkövetett ily bűncselek­mény miatt kell eljárást indítani vagy foly­tatni. II. a) Kegyelemben részesítem azokat­­ is, akiket a polgári büntetőbíróság jogerős ítélettel: 1. A jelen elhatározásom keltét megelőzően elkövetett vétség, úgyszintén az ezzel esetleg együtt elbírált kihágás miatt 8 napot meg nem haladó tartalmú szabad­ságvesztés büntetésre

Next