Népszava, 1930. március (58. évfolyam, 50–73. sz.)
1930-03-01 / 50. szám
AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Negyedévre lí pengő — küllőidre 81 pengi Egy hóra 4 pengő — küllőidre 7 pengi Ausztriában egy lőre. ........ 5 pengis SZERKESZTŐSÉG: Vin, CONTI-UTCA ! SZ. Telefonszám .... József S03—30 és J. S03—SÍ USJGLEMK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL BÜNDENNA? •mag** Ma: Teljes heti rádióműsor külön mellékleten. LVIII. évfolyam IO. szám. Budapest, 1930 március 1. szombat Ára 16 IeHér NÉPSZAVA MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE Egyes szám ára II.Ünnepnap vasárnap 35 fü., Ausztriában 30, vasárnap 40 groscben. Prancaorn. 30 h., Csehszlovákiában hétk. ISO Ek, vas. 231 Romániában hétköznap 8 lei. vasárnap 12 HADÓHIVATAL vm. COSTI-UTCA 487. Telefonszám . . . J. SOWO, J. SOMI, J. 393-85 Amnesztiát! Alább közöljük" az 1930 március 1. kelettel kiadott amnesztiarendelet teljes szövegét Közlésével egyidőben újra hangoztatjuk tízesztendős követelésünket: szabadságot a bebörtönzött politikai elítélteknek, föltételek nélkül való szabad hazatérést az emigránsoknak! Újra és ha kell, ezerszer, tízezerszer minden nap és a napnak minden órájában ezt fogjuk hangoztatni, kívánni, követeini az üldözöttek, a megtiprottak, a politikai küzdelmekben elbukottak megmentése érdekében és Magyarország jövője miatt is. Ez a mi számunkra elháríthatatlan históriai kötelesség. Nem volnánk méltók önmagunkhoz, múltunkhoz és szikrázó lélekkel remélt jövőnkhöz, ha elhallgatnánk, ha csak egyetlen pillanatig is bele tudnánk nyugodni abba, hogy a börtönajtók mögött politikai elítéltek szenvednek és vágyakoznak a szabadság után, hogy az ország határain túl, hazájuktól eltépett emigránsok várnak a megváltó pillanatra — hiába. Nekünk addig kell harcolnunk meghátrálás nélkül, szakadatlanul, amíg az amnesztia, be nem teljesedik, amíg a politikai elítéltek ki nem szabadulnak börtöneikből, amíg a szociáldemo- krata és polgári entigiánsok, kicsinyek és nagyok egyaránt haza nem térhetnek. A megjelent amnesztiarendelet nem teszi fölöslegessé küzdelmünket. Mondjuk meg nyíltan: az egész országban mélységes csalódást okozott ez az amnesztia, csalódást, még azok számára is, akik nem vártak tőle sokkal többet, mint amennyit ad. A kormány teljes felelősséggel tartozik ezért a kiábrándító amnesztiarendeletért, amely nem alkalmas azt a hitet kelteni, hogy Magyarországon lezárult egy korszak, amelynek szomorú jellegzetessége volt a kormányétól különböző fölfogások kegyetlen üldözése, súlyos börtönnel való büntetése, az ellenfelek politikai elhallgattatása. Ismételjük, a kormány súlyos felelősséggel tartozik ezért az uralkodóosztályok érdekeit szolgáló amnesztiarendeletért, mert kötelessége lett volna olyan amnesztiajavaslatot terjeszteni a kormányzó elé, amely valóban lezárta volna a forradalmi időket és likvidálta volna ezeknek az időknek minden olyan konzekvenciáit, amelyek egyesekre túlontúl súlyos teherként nehezednek, az országot pedig cselekvőképességében megbénítják. A kormány azonban, úgy látszik, megint politikai szempontokat tolt az ország egyetemes érdekei elé és most megint figyelmenkívül hagyta az ország népének óhaját. A kormány engesztelhetetlen politikai ellenfeleivel szemben. Mi ezt tudomásul vesszük. Megvalljuk őszintén, nem nagyon csodálkozunk rajta. Mégis azt hittük, hogy a politikai célszerűség, előrelátás, az ország érdekeinek lelkiismeretes mérlegelése legalább bizonyos mértékig érvényesülni fognak és a kormány olyan amnesztiát fog tanácsolni az államfőnek, amely ebben a szerencsétlen sorsba jutott országban, amely most is súlyos válságokkal küzd, legalább bizonyos mértékig megenyhíti a lelkeket és a politikai küzdelmek érdességét és szenvedélyességét letompítja. Csalódott az egész ország! Az amnesztiarendelet nem hozta meg azt, amit nagyon sokan vártak tőle. A politikai elítélteket úgyszólván alig érinti, legföljebb azokat, akik nyolcnapos ítéletet kaptak. Igaz, hogy a kormányzósértésekre az amnesztia teljes kegyelmet hirdet, de ezek nem politikai cselekmények. Az amnesztiarendelet a politikai elítéltek kategóriáját nem is említi föl. Az előző amnesztiarendeletekben legalább szó volt róluk, ebben a mostaniban még utalás sincsen rájuk. Az amnesztiarendelet kiterjed a becsületsértésekre, az enyhébb rágalmazásokra, a magánlaksértésekre, a lopásokra, vagyis a közönséges bűncselekmények elkövetőire, de a politikai elítélteknek legföljebb egy egészen keskeny rétegét érinti, az emigránsokat pedig egyenesen kicsárja az amnesztiából, ha azok külföldön is hangot mertek adni politikai fölfogásuknak, vagy a magyar kormányrendszerről való véleményüknek. Az amnesztia -rendelet utolsó része ugyan lehetőséget nyújt az egyéni kegyelezés érvényesülésének, de ez a fönnálló törvények értelmében eddig is lehetséges volt. Viszont az „amnesztia"rendelet, statuálja a föltételes megkegyelmezést és az ötvenpercentes megkegyelmezés tényét. Súlyosabb esetekre egyáltalában nem terjed ki, érvényesülésének határa az egyesztendei szabadságvesztés büntetés.. A bebörtönzött politikai elítéltek tehát Mába várják szabadulásukat az amnesztiarendelet alapján és az emigrációba kényszerültek közül is csupán azok térhetnek majd vissza hazájukba, akiknek bűncselekményét esetleg vétséggé minősítik az ügyészségek. A sajtó útján elkövetett bűncselekmények elítéltjei és perbefogottjai szintén csak nagyon kis mértékben mentesülnek ama merészségük következményeitől, hogy perbe mertek szállni a fönnálló kormányzati rendszerrel. A politikai gyűlések „izgatói" is hiába vártak az amnesztiára. Mert az efajta „izgatókat" nem szokták nyolc napra vagy egy hónapra elítélni. A félhivatalos magyarázat szerint a kormányzói elhatározásban az a jogpolitikai szempont" érvényesült, hogy a rövidtartamú szabadságvesztés büntetéseket lehetőleg ki kell küszöbölni, a másik szempont bizonyára, igazságügyi adminisztrációs érdekeket vetett mérlegre és itt a cél a bíróságok tehermentesítése volt azoktól az apróbb, régebbi keletű peröktől, amelyek miatt az igazságügyi kormányzat annyiszor panaszkodott. Ezek is szempontok, kétségkívül, de a kormánynak az egész vonalon azt a másik szempontot kellett volna érvényesítenie, amely a kor- mányzósértési pörök teljes amnesztiáját diktálta. Ez felelt volna meg az ország érdekeinek, ki merjük mondani, még a kormányzat érdekeinek is. Ez jelentette volna a kiengesztelődést, azt a revíziót, amely a belső Trianon vérző sebeire enyhülést hozott volna. Az ország népének túlnyomó többsége csalódottan ejti ki majd kezéből az újságot, ha elolvasta ezt az amnesztiarendeletet és azt fogja majd kérdezni legbensőbb bensőjében: hát még mindig nincsen vége? Még mindig nincsen vége! De a csalódottság érzése senkiben se mélyüljön kétségbeeséssé, senkit el tie lakkaszszón. Mert nekünk tovább kell harcolnunk törhetetlenül mindaddig, amíg a börtönajtók ki nem nyílnak, amíg az emigrációba üldözöttek haza nem térhetnek, amíg az állásuktól, nyugdíjuktól és nyugbérüktől megfosztott közalkalmazottak és munkások fegyelmi ítéletei revízió alá nem kerülnek, amíg az ellenforradalom szelleme végleg nem likvidálódik Tovább kell harcolnunk mindenekfölött és elsősorban, soha célt nem tévesztve, Magyarország demokratikus átalakulásáért. Magyarország dolgozó népe ezt a megdöbbentő amnesztiát nem felejti el, nem felejtheti el soha ... Annál kevésbé, mert az ellenforradalom gyilkosainak gyorsan adtak teljes amnesztiát! * Tíz év vitán... Amnesztiái kapnak, akiket kormányzósértésért vagy akiket vétség miatt nyolc napra vagy három évvel ezelőtt elkövetett vétség miatt legföljebb egy hónapra és föltételesen azok, akiket öt évvel ezelőtt elkövetett vétség miatt legitimebb hat nőnapra ítéltek. Az amnesztia nem terjedhel a forradalmak miatt bebörtönzöttekre és az emigránsokra. A polgári sajtó tudvalevően már hetek óta híreket közölt arról, hogy a kormányzó tízéves jubileuma alkalmából általános, vagy legalább is nagyon széleskörű amnesztiarendelet jelenik meg. Ezekre a hírekre azonban az amnesztiarendelet, amelyet a hivatalos lap szombati száma közöl, döbbenetes módon rácáfol. Az amnesztiarendelet ugyanis, amellyel érdemben előző vezető cikkünkben foglalkozunk, néhány bevezető mondat után a következő rendelkezéseket tartalmazza: I. Kegyelemben részesítem azokat, akiket a polgári büntetőbíróság jogerős ítélettel a kormányzó megsértésének a jelen elhatározásom kelte előtt elkövetett vétsége (1920. évi I. törvénycikk 14. § és 1913. évi XXXIV. törvénycikk 2. §) miatt szabadságvesztés-büntetésre vagy akár fő-, akár mellékbüntetésként pénzbüntetésre ítélt, ha az utóbbi behajthatatlansága folytán szabadságvesztés-büntetésre kellene átváltoztatni, úgyszintén azokat is, akik ellen a jelen elhatározásom kelte előtt elkövetett ily bűncselekmény miatt kell eljárást indítani vagy folytatni. II. a) Kegyelemben részesítem azokat is, akiket a polgári büntetőbíróság jogerős ítélettel: 1. A jelen elhatározásom keltét megelőzően elkövetett vétség, úgyszintén az ezzel esetleg együtt elbírált kihágás miatt 8 napot meg nem haladó tartalmú szabadságvesztés büntetésre