Népszava, 1930. május (58. évfolyam, 98–122. sz.)

1930-05-01 / 98. szám

ILVSN­o évfolyam 68. szám, Budapest, 1930 május 1. csütörtök Ára 80 fillér AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Negyedévre 12 pengő — külföldre Sí pengi Egy hóra 1­4 pengő — külföldre 7 pengi Ausztriában egy hóra. ... ... 8 pengi SZERKESZTŐSÉG: VITI, CONTI-UTCA 1. SZ. Telefonszám .... József 303—30 év 1. 103—SÍ MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA­­ KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL, MÜNDEN NAP Egyes szám ára 18, ü­nnepnap 24, vasárnap 52 fülét Ausztriában 30, vasárnap 40 grosebeit Franciaorsz. 130 tr., Csehszlovákiában hétk. 150 ok. vas. 2 ck. Romániában hétköznap 6 lel, vasárnap 12 lel KIADÓHIVATAL: VIH, CONTI-UTCA 1. SZ. Telefonszám . . . J. 303-30, J. 303-31, J. 303-SÍ Huszonöt év... Negyven év, — írta Garami Ernő. — Készült a napilap első száma. Láztól égett az emelet, a földszint, a pince. Fönt a szerkesztőség szive vérét és minden tudását szerette volna ráköltöztetni a papi­ros fehérségére, a földszinten lázasan szor­galmas kerek betűt betű­ mellé raktak, hogy sorok, hasábok, oldalak formálódjanak belő­lük s lent a szűk pincében ott állott a gép, éhesen várva a kiöntött ólmot, a végtelenül szaladó papirost, hogy szerelmesen egymásra bujtassa őket és az ölelésből megszülessék az első Népszava-napilap ... Sercegett a toll, sorakozódott a betű­, sis­tergett a kiöntött ólom, egyik oldal a másik mellé került, mindenki izgult, mindenki ag­gódott, mindenki reszketett, sikerül-e, jó lesz-e, nem sújt-e le reánk valami baj, amit írunk, méltó lesz-e az eseményhez, a szedés megfelel-e, a gép engedelmes lesz-e? Holnap reggel mit szól majd a világ s ami a legfon­tosabb: mit szólnak majd az elvtársak? Sze­retni fo£r,­ák-e lapunkat, miként m­t m­ásis szeretjük, még mielőtt megszületett s mi lesz vájjon gyermekünk sorsa: nagyra nő-e, fér­fias, dacos, büszke, erős lesz-e, miként remél­jük, homlokát szembeesegzi-a majd az egész ellenséges világgal és méltó harcostársa lesz-e a külföldi szocialista napilapok hosszú sorának? Csupa gondterhes, sorsdöntő, izzó kérdés, amely , a malga forróságával elöntötte mind­azokat, akik a munka részesei voltak. Min­denki érezte, hogy ott vagyunk az alapkő­letételnél, részesei vagyunk egy nagy, talán történelmi pillanatnak, s miközben aggódva néztük a lap készülését és leszü­k az óra perc­mutatójának rohanását, éreztük, hogy szí­vünk e pillanatban együtt dobog sok tíz­ezernyi derék elvtársunkéval, akik reggelre kelve izgatottan várják az új, hősi pályára hivatott harcosnak fényes fegyverzetben, harci sisakban, vörös lobogóval való bekö­szöntét. Az izgalom mámorában futott be a hír: az utcán, a nyomda pincéjének kivilágított ab­laka előtt tömeg gyülekezik és lassan, de folytonosan szaporodik. Ez a tömeg áll és vár. Kívülről lesi, a világló, de semmit sem mutató ablakon keresztül lesi, mikor kezd zúgni, zakatolni a gép, hogy megtudja belőle — most, most indul útjára, most lép acélsar­kával Magyarország történelmébe a mi la­punk, a munkások lapja, a Népszava-napi­lap! Odabent pedig még nőtt az izgalom, mert ime, ott volt a nagyszerű szimbólum: oda­kint a munkásság áll és vár... S azután... azután lassan nekilendült a gép. Csakhamar zizegve hullottak ki belőle a kész példányok. Még föl sem ébredtünk kábulatunkból s máris zúgva morajlott a ma­sina, búgott a sok kerék, öntötte a Népszavát, mindenki kapkodta, mindenki nézte, ölelte, simogatta — ime, megszületett! És ekkor — részeg örömünk ámulva hall­gatta — zúgni, morajlani és búgni kezdett odakünn az utca is, a zúgás, a morajlás hanggá tömörült, a tömérdek hang dallammá sűrűsödött s a zúgva dörgő gép s a zúgva dörgő utca ime, egyszerre csak közösen da­lolták emberi és gépi hangon a mi dalunkat: a Marseillaise-t!... A nap izzó vörösen emelkedett, így emelkedett útjára a Népszava. Ez volt a kezdet. Aki ott volt, sohasem felejti el. Régi nemzedékünk még emlékszik reá, a kezdetre, az elindulásra. A mai nemzedék talán már el sem tudja képzelni ezt a forró kezdetet, amelybe mind­egyikünk ott künn az utcán és bent a mű­helyben belevitt egy darab szivet. Hát még másnap reggel a város, az ország! Örömmámorban úszott az egész párt és sohasem várt agitációba kezdett mindenki. És ez az agitáció elsősorban napilapunknak és ezzel együtt az akkor közelgő Május Else­jének szólt. Két nagy erőpróbánknak.. A napilap megvolt, most jött a feladat ne­hezebb része: a napilap megtartása. Május Elsejét is gyakran ünnepeltük már, most jött a komolyabb feladat: az ünnep ha­talmassá tevése. Az elvtársak csodákat műveltek. A napilap megmaradt, megerősödött és megnőtt. Május Elseje pedig kibontotta szárnyait és óriási tömegeivel megmutatta, hogy Magyarország legerősebben megszervezett tábora és pártja, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt. Ettől a pillanattól fogva megszűnt az, hogy a munkások pártja rendőrségi híranyagot alkosson csupán és dübörgő léptekkel rálé­pett a politika harcmezejének első frontjára: a szociáldemokrácia, a jövendő pártja. Azóta sok diadal és sok csapás érte pár­tunkat. Sasszárnyakon vittük fölfelé a Szo­cializmus eszméit, egészen a diadalmas for­radalomig, amelynek ormáról országunk középkori elmaradottsága sötét esztendők fe­neketlen poklába taszított le ismét. Fájdal­mas, de tanulságos esztendők voltak ezek, amelyeknek legfőbb tanulsága az volt, hogy pedig a Szocializmust nem lehet megölni se „szellemi" fegyverekkel, se gyilkoló hadjára­tokkal! Mert hiszen ime­ áll, rendületlenül áll még mindig a Népszava és a lelkek mé­lyén ott él, ha bujtatva is. Május Elsejének csodálatos gondolata. Vagyunk! * De ez nem elég. A mostani nemzedék csöndes hőstettet kö­vetett el eddig azzal, hogy megtartotta, amit korábbi nemzedékek alkottak. De most már elég volt a védekezésből — most már táma­dásba kell átmennünk! Nem elég, hogy a Népszava megállta he­lyét — a Népszavának újból nőnie, erősödnie kell, hogy föl legyen készülve az eljövendő harcokra! Nem elég, hogy május elsején csöndes munkaszünettel áldozunk a szocializ­mus oltárán — gondolnunk kell arra is, hogy cselekednünk kell érette! Gondolnunk kell a huszonöt esztendő előtt volt időkre, amikor kisebb volt a táborunk, de nagyobb volt alkotóvágya, amikor töké­letlenebbek voltak fegyvereink, és izmosabb kezek forgatták azokat. Amikor célt tűztünk ki magunk elé és a célt elértük! Huszonöt éve áll a Népszava-napilap, több mint négy évtizede ünnepeljük Május Elsejét, de azért nem vagyunk öreg párt: mindig nekünk kell lennünk a legfiatalabb­nak! Úgy kell viselkednünk, dolgoznunk, agitálnunk, lelkesednünk, áldozatokat hoz­nunk, mintha ma kezdtük volna meg pálya­futásunkat, mintha ma indulnánk első Má­jus Elsejére, mintha ma lesnék a pince ab­lakán át napilapunk első számát, mintha ma kezdődnék számunkra a világ. Az egykori fiatalok csodákat művelő lel­kesedésére van szükségünk. Ebben a lelkese­désben egyesüljenek a mai öregek a mai fia­talokkal és egyesítsék e lelkesedést a közben lezajlott esztendők súlyos tapasztalataival. Tudásnak és lelkesedésnek kell párosulnia a mi küzdelmeinkben. Tudásnak, amely min­dent megfontol és lelkesedésnek, amely min­den gátat letör! Emlékeznünk kel arra a nagy igazságra, hogy a mi mozgalmunknak soha egy pilla­natra sem szabad megállania, hogy sohasem szabad azt hinnünk, hogy már mindent el­értünk, hogy nekünk, akik elégedetlenek va­gyunk az egész mai társadalmi renddel, elé­gedetleneknek kell lennünk elsősorban ön­magunkkal is, hogy mindig egyetlen célnak kell szemünk előtt lebegnie: igyekeznünk kell mindig még tovább, még előbbre, még magasabbra, szüntelenül újabb célok felé! Csak abban a szocialista mozgalomban van legyőzhetetlen erő, amelynek tagjait — min­den egyes tagját! — az ilyen gondolatok, ilyen érzések hatják át az önfeláldozásig. És csak az a mozgalom lehet igazi szó­ M­ájus elsején minden munkás délelőtt 10 órától 1 óráig az Andrássy-u­ton sétál! EsiMeifi sa «asaie^és HaeS« csfösaiIesEaeS* és méltóságtfeBiesrael& kell lennie?

Next