Népszava, 1930. május (58. évfolyam, 98–122. sz.)
1930-05-01 / 98. szám
ILVSNo évfolyam 68. szám, Budapest, 1930 május 1. csütörtök Ára 80 fillér AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Negyedévre 12 pengő — külföldre Sí pengi Egy hóra 14 pengő — külföldre 7 pengi Ausztriában egy hóra. ... ... 8 pengi SZERKESZTŐSÉG: VITI, CONTI-UTCA 1. SZ. Telefonszám .... József 303—30 év 1. 103—SÍ MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL, MÜNDEN NAP Egyes szám ára 18, ünnepnap 24, vasárnap 52 fülét Ausztriában 30, vasárnap 40 grosebeit Franciaorsz. 130 tr., Csehszlovákiában hétk. 150 ok. vas. 2 ck. Romániában hétköznap 6 lel, vasárnap 12 lel KIADÓHIVATAL: VIH, CONTI-UTCA 1. SZ. Telefonszám . . . J. 303-30, J. 303-31, J. 303-SÍ Huszonöt év... Negyven év, — írta Garami Ernő. — Készült a napilap első száma. Láztól égett az emelet, a földszint, a pince. Fönt a szerkesztőség szive vérét és minden tudását szerette volna ráköltöztetni a papiros fehérségére, a földszinten lázasan szorgalmas kerek betűt betű mellé raktak, hogy sorok, hasábok, oldalak formálódjanak belőlük s lent a szűk pincében ott állott a gép, éhesen várva a kiöntött ólmot, a végtelenül szaladó papirost, hogy szerelmesen egymásra bujtassa őket és az ölelésből megszülessék az első Népszava-napilap ... Sercegett a toll, sorakozódott a betű, sistergett a kiöntött ólom, egyik oldal a másik mellé került, mindenki izgult, mindenki aggódott, mindenki reszketett, sikerül-e, jó lesz-e, nem sújt-e le reánk valami baj, amit írunk, méltó lesz-e az eseményhez, a szedés megfelel-e, a gép engedelmes lesz-e? Holnap reggel mit szól majd a világ s ami a legfontosabb: mit szólnak majd az elvtársak? Szeretni fo£r,ák-e lapunkat, miként mt másis szeretjük, még mielőtt megszületett s mi lesz vájjon gyermekünk sorsa: nagyra nő-e, férfias, dacos, büszke, erős lesz-e, miként reméljük, homlokát szembeesegzi-a majd az egész ellenséges világgal és méltó harcostársa lesz-e a külföldi szocialista napilapok hosszú sorának? Csupa gondterhes, sorsdöntő, izzó kérdés, amely , a malga forróságával elöntötte mindazokat, akik a munka részesei voltak. Mindenki érezte, hogy ott vagyunk az alapkőletételnél, részesei vagyunk egy nagy, talán történelmi pillanatnak, s miközben aggódva néztük a lap készülését és leszük az óra percmutatójának rohanását, éreztük, hogy szívünk e pillanatban együtt dobog sok tízezernyi derék elvtársunkéval, akik reggelre kelve izgatottan várják az új, hősi pályára hivatott harcosnak fényes fegyverzetben, harci sisakban, vörös lobogóval való beköszöntét. Az izgalom mámorában futott be a hír: az utcán, a nyomda pincéjének kivilágított ablaka előtt tömeg gyülekezik és lassan, de folytonosan szaporodik. Ez a tömeg áll és vár. Kívülről lesi, a világló, de semmit sem mutató ablakon keresztül lesi, mikor kezd zúgni, zakatolni a gép, hogy megtudja belőle — most, most indul útjára, most lép acélsarkával Magyarország történelmébe a mi lapunk, a munkások lapja, a Népszava-napilap! Odabent pedig még nőtt az izgalom, mert ime, ott volt a nagyszerű szimbólum: odakint a munkásság áll és vár... S azután... azután lassan nekilendült a gép. Csakhamar zizegve hullottak ki belőle a kész példányok. Még föl sem ébredtünk kábulatunkból s máris zúgva morajlott a masina, búgott a sok kerék, öntötte a Népszavát, mindenki kapkodta, mindenki nézte, ölelte, simogatta — ime, megszületett! És ekkor — részeg örömünk ámulva hallgatta — zúgni, morajlani és búgni kezdett odakünn az utca is, a zúgás, a morajlás hanggá tömörült, a tömérdek hang dallammá sűrűsödött s a zúgva dörgő gép s a zúgva dörgő utca ime, egyszerre csak közösen dalolták emberi és gépi hangon a mi dalunkat: a Marseillaise-t!... A nap izzó vörösen emelkedett, így emelkedett útjára a Népszava. Ez volt a kezdet. Aki ott volt, sohasem felejti el. Régi nemzedékünk még emlékszik reá, a kezdetre, az elindulásra. A mai nemzedék talán már el sem tudja képzelni ezt a forró kezdetet, amelybe mindegyikünk ott künn az utcán és bent a műhelyben belevitt egy darab szivet. Hát még másnap reggel a város, az ország! Örömmámorban úszott az egész párt és sohasem várt agitációba kezdett mindenki. És ez az agitáció elsősorban napilapunknak és ezzel együtt az akkor közelgő Május Elsejének szólt. Két nagy erőpróbánknak.. A napilap megvolt, most jött a feladat nehezebb része: a napilap megtartása. Május Elsejét is gyakran ünnepeltük már, most jött a komolyabb feladat: az ünnep hatalmassá tevése. Az elvtársak csodákat műveltek. A napilap megmaradt, megerősödött és megnőtt. Május Elseje pedig kibontotta szárnyait és óriási tömegeivel megmutatta, hogy Magyarország legerősebben megszervezett tábora és pártja, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt. Ettől a pillanattól fogva megszűnt az, hogy a munkások pártja rendőrségi híranyagot alkosson csupán és dübörgő léptekkel rálépett a politika harcmezejének első frontjára: a szociáldemokrácia, a jövendő pártja. Azóta sok diadal és sok csapás érte pártunkat. Sasszárnyakon vittük fölfelé a Szocializmus eszméit, egészen a diadalmas forradalomig, amelynek ormáról országunk középkori elmaradottsága sötét esztendők feneketlen poklába taszított le ismét. Fájdalmas, de tanulságos esztendők voltak ezek, amelyeknek legfőbb tanulsága az volt, hogy pedig a Szocializmust nem lehet megölni se „szellemi" fegyverekkel, se gyilkoló hadjáratokkal! Mert hiszen ime áll, rendületlenül áll még mindig a Népszava és a lelkek mélyén ott él, ha bujtatva is. Május Elsejének csodálatos gondolata. Vagyunk! * De ez nem elég. A mostani nemzedék csöndes hőstettet követett el eddig azzal, hogy megtartotta, amit korábbi nemzedékek alkottak. De most már elég volt a védekezésből — most már támadásba kell átmennünk! Nem elég, hogy a Népszava megállta helyét — a Népszavának újból nőnie, erősödnie kell, hogy föl legyen készülve az eljövendő harcokra! Nem elég, hogy május elsején csöndes munkaszünettel áldozunk a szocializmus oltárán — gondolnunk kell arra is, hogy cselekednünk kell érette! Gondolnunk kell a huszonöt esztendő előtt volt időkre, amikor kisebb volt a táborunk, de nagyobb volt alkotóvágya, amikor tökéletlenebbek voltak fegyvereink, és izmosabb kezek forgatták azokat. Amikor célt tűztünk ki magunk elé és a célt elértük! Huszonöt éve áll a Népszava-napilap, több mint négy évtizede ünnepeljük Május Elsejét, de azért nem vagyunk öreg párt: mindig nekünk kell lennünk a legfiatalabbnak! Úgy kell viselkednünk, dolgoznunk, agitálnunk, lelkesednünk, áldozatokat hoznunk, mintha ma kezdtük volna meg pályafutásunkat, mintha ma indulnánk első Május Elsejére, mintha ma lesnék a pince ablakán át napilapunk első számát, mintha ma kezdődnék számunkra a világ. Az egykori fiatalok csodákat művelő lelkesedésére van szükségünk. Ebben a lelkesedésben egyesüljenek a mai öregek a mai fiatalokkal és egyesítsék e lelkesedést a közben lezajlott esztendők súlyos tapasztalataival. Tudásnak és lelkesedésnek kell párosulnia a mi küzdelmeinkben. Tudásnak, amely mindent megfontol és lelkesedésnek, amely minden gátat letör! Emlékeznünk kel arra a nagy igazságra, hogy a mi mozgalmunknak soha egy pillanatra sem szabad megállania, hogy sohasem szabad azt hinnünk, hogy már mindent elértünk, hogy nekünk, akik elégedetlenek vagyunk az egész mai társadalmi renddel, elégedetleneknek kell lennünk elsősorban önmagunkkal is, hogy mindig egyetlen célnak kell szemünk előtt lebegnie: igyekeznünk kell mindig még tovább, még előbbre, még magasabbra, szüntelenül újabb célok felé! Csak abban a szocialista mozgalomban van legyőzhetetlen erő, amelynek tagjait — minden egyes tagját! — az ilyen gondolatok, ilyen érzések hatják át az önfeláldozásig. És csak az a mozgalom lehet igazi szó Május elsején minden munkás délelőtt 10 órától 1 óráig az Andrássy-uton sétál! EsiMeifi sa «asaie^és HaeS« csfösaiIesEaeS* és méltóságtfeBiesrael& kell lennie?