Népszava, 1930. november (58. évfolyam, 249–273. sz.)
1930-11-01 / 249. szám
10 nagyobb társadalmi egyesületek, akciók, jótékony hölgyek, hogyan volnának képesek erre ma, a kapitalista termelési rend borzalmas vonaglásaiban, az emberi élettel való rablógazdálkodásnak ebben a kétségbeesett korszakában. Mit jelent ma a társadalom gyűjtése, amiből karácsony táján talán néhány ezer gyermek kap egy pár cipőt, meleg ruhát, talán néhány ezer városi ínséges kap egy tányér meleg levest, de tízezrek, százezrek rongyosan maradnak. Aki nem jut a levesesfazék mellé, a falu néma szenvedője éhen pusztul, bár a néhány kanál leves is csak meghosszabbítja az éhhalált megelőző kínlódást. És mi lesz karácsonyig? A lelkekben két kívánság viaskodik: az egyik enyhe időt kíván, hogy az éhség és meztelenség kanjait ne tetézze a maró hideg, a másik hóesésért reszket, hogy néhány fillérhez juthasson az eltakarításnál. A parlament, amikor egy elhárító gesztussal a felelőtlen magán jótékonyságra ruházta át a maga kötelességeit, bizonyára tudta már, hogy a nagyvagyon sem a kötelező adófizetésben, sem a nem kötelező adományozásban nem volt kötelességeire szorítható. A pénzügyminiszter bevallása szerint azért kell a könnyebben és maradék nélkül behajtható alkalmazotti kereseti adó pótlékolásához — az inságkenyeret fogyasztó rétegek filléreihez — fordulni, mert a többi közvetlen adónem behajtása nem sikerült, sőt a behajtás sokszor fölemészti a hozadékot. Az adományozás csődje pedig már abban is jelentkezett, hogy félhivatalosan, restelkedőn bizalmas fölhívásokkal, lefújtak minden egyéb gyűjtési akciót és erőszakolják az egyetlenegyet, mert a többféle oldalról való gyűjtés nem a többfelé való adományozást jelenti, hanem azt a lehetőséget, hogy a sok közül egynek se adjanak. A nagy vagyon kis pénzekből ered: ki nem fizetett munkabérekből, megtakarított szociális teherből, túlóráztatással földuzzasztott munkanélküli seregből, a rászorultság kammtuzsorájából, az elvont orvosságból, a fogyasztóra rásózott silány áruból, önmagát tagadná meg tehát a bőség, ha az egyik oldalon kisajtolt pénzt a másik oldalon visszaadná az ínségnek. Nem, ha ad valamit, azt csak az erőszaknak engedve adja. Mi úgy véljük, hogy jobb, ha az erőszak a törvény alakjában jelentkezik. A társadalmi akciók , gyöngéd szemrehányása nem indítja meg őket: ha a törvényhozás nem akar az igazságosztó szerepére vállalkozni, akkor nincs joga megtorlást alkalmazni azok felé, akik az életösztön utolsó föllobbanásával másfajta erőszakhoz nyúlnak! A nyomorenyhítő akcióra pedig közben vígan folydogálnak a 10—20 pengők. Sőt újabban már a 2 pengők is, amint ezt a katolikus klerikalizmus egyik harcos lapja olyan méltatlankodón megállapítja, mert a szerény adakozó egy református püspök. Mi úgy véljük, hogy a katolikus és református klerikalizmus egyformán bőkezű akkor, amikor a birtokai és egyéb vagyona után húszszorta nagyobb jövedelemmel rendelkező katolikus püspök húszszoros összeggel, 40 pengővel szerepel a sorban, erről az oldalról tehát jogosulatlannak tartjuk a szemrehányást. Hiába kerestük az adományozók sorában az N. N.-eket, a névteleneket, pedig amikor a társadalmi akciók elégtelenségét föltártuk, azt a választ kaptuk, hogy nagyszívű gazdagjaink a „nem tudja a balkéz, hogy mit csinál a jobb" elve alapján elrejtőznek a társadalom hálája elől. A vége megint az lesz, hogy az apró zsebek fognak megnyitnni, amelyekben eddig is aránytalanul nagyobb volt az áldozatkészség, mint, a nagyvagyonban, a szükség fog adakozni a szükségesből, nem a jólét a fölöslegből! És az új népjóléti miniszter, akitől a munkanélküliek segélyezését kértük számon, büszkén válaszolta: „Szociális állam vagyunk!" Igazolásul rámutatott a népjóléti tárca számaira, arra a költségvetésre, amely, a munkából kiesettek mellé továbbra is odaállítja a hadirokkantak, özvegyek, árvák tiznezreit, hogy az inségi akció ki ne fogyjon az ellátandókból. Az apró zálogtárgyakra kiadott kölcsön összege az utolsó két esztendőben 12 millióról 60 millióra emelkedett! A proletárasszony háztartásába az elzálogosított jegygyűrű, parányi fülbevaló, fehérnemű, ágynemű soha többé vissza nem kerül. Egy darabig még hosszabbitgatja a cédulát, fizeti a súlyos kamatot — az állam legerkölcstelenebb jövedelmét —, azután végleg elvész számára a kedves tanlók is, a szükség-leti tárgy is. Csönd van ma falun és városom Ez a csönd vihart rejteget magában. A nyomorenyhítő társadalmi akciók a vihart elébei harangozással akarják föltartóztatni: ki hiszi, hogy sikerülni fog nekik az elemekkel szembeszállani? Üzlet. — írte Kodolányi János. — Napok óta az volt a probléma, hogy melyik asztalosnál rendeljék meg a koporsót. Másiknál-e, avagy írásunk hősénél, az özvegyasszonynál. Minden remény megvolt arra, hogy mégis csak az özvegynél, Hellerényi Dónál rendelik meg. Már nehezen várta az özvegy is, két lánya is azt a bizonyos harangszót. Ron amikor egy délután csakugyan elkezdte hirdetni a harang a halált kettős verssel és jó hosszú kelempeléssel, valamennyiüknek megdobbant a szíve, eibben a nehéz világban, a pangás, szegénység, adó világában üzlet kínálkozik! Heterényiné bemnent a koporsóraktárba s ott várta a kuncsaftot. Mert valaimi öszitön azt súgta neki, hogy a gazdag paraszt hozzá fog betérni koporsót venni. Ott a szűk raktárban kötötte föl sima fekete klottktöltényét is, végigtörölgette sovány, száraz, szikár képet a kezével , megállít a koporsók között. Köröskörül feketéitek s fehérlettek a rosszszagu ládák, enyv- és szmokillalt kevergeti és a deszkák, forgácsok szaga, meg a festett szemfedőké, kellemetlen s gyomoremelgető illat, ráül az ember agyára s megbénítja a szivét Heterényiné azonban nem sokat törődött az illatokkal, nem volt szentimentális természet, még az ura életében megszokta a koporsók szagát. Szeme köribejárt a koporsók között s kereste, hogy melyiket ajánlhatná majd a vevőnek. Amint igy nézelődik, csakugyan nagy mogorván be is bukkant az ajtón a ködömönöskucsmás parasztember, a dúsgazdag Samu, s kerek hasát tologatta befelé a szűk ajtón. Heterényiné legszebb mosolyával, de bizonyos komor tartózkodással is ment elébe. — Istenem, istenem — szólt rezgő hangon —, részvétemet... részvétemet... Jó, hogy idejött. Máshol ilyen helyzetben bizony kifosztanák az erebert. Nálaim bizalommal lehet, mi régi ismerősök vagyunk. Mégegyszer: részvétemet ... A paraszt nem szólt, hiansem egykedvűen elkezdte nézegetni a koporsókat. — Nem tult drágát — mondta aztám —csak olyan egy dzsötrirt. Jólan az má'. — Egyszerűt nem is adnék, magának nem. Nem vóna méltó a kedves feleségéhez. Szegény Juli néni egész életile nagyon szerette a diszes koporsókat. Mondta is nekem gyakran: „Eszttikém, Esztikém, ha meghalok, csak szép koporsót rendeltessél magadnak. Mer' én szépbe akarok nyugodni..." A megilletődött csend után, amely arra szolgált, hogy Heterényiné visszaszivogassa száraz orrát a meghatottságtól, megint mutogatni kezdte a koporsókat. — Nézze ezt itt, természetesen keményfa. Milyen kongása van ennek! — ujja bütykével megkopogtatta a koporsót s az tompán dübörgött, mint gyászindulóban a posztóval bevont nagydob. — Diófa ám ez, nézze csak, milyen anyaga van ennek! Creak jobb vevőim számára, másnak nem is multatnálni. Nézze csak, ez be nem ereszti ám a vizet. Ez olyan száraz, olyan kemény, olyan vízálló, akár a csont. De ez sem rossz, nézze, ez a tölgydeszka; szegény Juli néni igen nagyon szerette a tölgydeszkát, a tölgyfát is, isten nyugtassa. Hát mért ne feküdne ebben a tölgykoporsóiban? Még az álom is máskép esik neki. Az ember nem sokat hederített a vén asszonyra, ott állt, a raktár közepén, egykedvűen szétvetette a lábát s kucsmás fejével fölfelé bámult a pókhálós plafonra. — Az a kérdés, mibe kerül? Heterényiné minden ékesszólását elővette: — Szabad is azt kérdezni egy ilyen koporsónál, hogy mibe kerül! Amikor már ezzel tiszteli meg az ember az élettársát, akit egész életében... — itt elérzékenyült, eszébe jutott a Courts-Mahler-regény, amiit lányaival együtt olvastak hangosan s úgy érezte, hogy amit mondott, az még annál is szebb. — Egy ilyen asszony, amilyen a Juli néni volt, aki egész életében csak gyűjtött, spórolt, az már megérdemli, hogy a halála után ne takarékoskodjanak rajta. — Rosseb eszi — legyintett mogorván az ember. — Aki él, annak kell a piéz. Hát. Nem rajta takarékdtok én. De lá, a sok kiadás... Hát mennyiért add? — No, hát megmondom. De egy szava sincs. Ilyen koporsó. Ilyen kongása nincs máshol a koporsónak. Ilyen száraz deszka, mint ez! Megmondta a® árát, de nagyon halkan, suttogva, hogy a profán szavakkal ne sértse meg Változások Magyarország külügyi képviseletében. Dr. Hevessy Pál követségi tanácsost, aki a Magyarországot a Népszövetség mellett működő genfi képviselet élén működött, fölmentették és helyébe Pelényi János követségi tanácsost bízták meg a képviselet vezetésével. Hevessy Pált a Portugáliában való képviseletet is ellátó madridi követnek, Matusica Pétert pedig varsói követnek nevezték ki, a halott emlékét. A férj azonban megrázta a fejét s nagyon nyugodtam igy szólt: — Annyit neon. — Hát jól van, nem akarom most, magát ilyen huzavonával szomoritani, én a kegyelet érzését szentnek tartom, magamnak is három uram halt meg... Hát csak vigye el, aztán majd később megegyezünk. — Nem ugy van az — bökte ki nyugodtan Samus már kezdett belemelegedni az alkuba. — Nem ugy van ám az. Adja, oszkán fizetem. Ett a péz. Elővette vastag tárcáját s ráütött. — Ha meg nem adi, elmék a másik botba. A Málikhon. — Az istenért, csak nem tesz olyat! — kiáltotta föl rémülten az asszony. —_ Ahhoz a rablóhoz? A legrosszabb deszkát adja, nem tart az két nap se, mihelyt a földbe teszik, szétmegy, akár a rongy! Meg aztán szegény Juli néni halálos ellensége volt, amíg élt. Inkább megszámítom olcsóbban! Azt szeretem, ha a jó embereim az én kuncsaftjaim maradnak. De ilyen koporsót aztán nem is kaphatna máshol... Szegény Juli néni... _ Fölszedte a pénzt, amit az ember egyenként, jól megnyálazgatva olvasott le elé s ő is megnyálazva újra megolvasott. Aztán, hogy a vevő kiballagott a raktárból, hirtelen csiklandozó örömmel benyitott a kis szobába, ahol kisebbik lánya éppen a tükör előtt ült, magasra fölrakott karcsú lábakkal, selyemharisnyásam s igen pikáns ruhácskában s ajkát festegette a rozzsal. — Itt volt — jelentette az asszony boldogan. — Másikot megeheti a fene dühében. Ilyen vevő! Ezután a rokonai is idegyülnek biztosan. Csak még a szemfedő, azt nem tudom. De azért majd asszonyt küldenek... Azt vette meg, a nagy barna tölgyet, de alkudott rá, a zsugori disznó ... Köténye zsebéből kivette a pénzcsomóit s elzárta a kommód fiókjába. Sovány, száraz, eleven képén ragyogott az öröm s kéjesen simogatta csontos kezével a klottkötényét A lány visszafordította lobogó borzas fejét anyjára, fekete szeme csillogott s piros ajka égett a szoba homályában. — Akkor megvehetnéd nekem az őszi kabátot — mondta hízelgőn. NÉPSZAVA 1930 november 1. kMi birodalomDalf Mi MéMU Mm a flümleit is tünteteti egységes szövetségére. (London, október 31.) A birodalmi értekezlet képviselőinek tiszteletére az angol népszövetségi liga a Guildhallban tegnap este bankettet rendezett, amelyen a walesi herceg többek között a következőket mondotta: — A béke megerősítésére és a világ jólétének újabb előmozdítására nincs más eszköz, csak a Népszövetség. Rámutatott a herceg Kanada példájára, amelynek hosszú határait az Egyesült Államok felé semmiféle katonai hatalom nem védelmezi és kijelentette: — A civilizáció kétségtelenül is eljutott arra a pontra, ahol az ilyen tények nagy jelentőségűek. Ha az emberiség egynegyedrésze, a brit birodalomban egyesült népek, megmutatják, hogy lehetséges az egymástól független nemzetek egységes szövetsége, akkor nem lehet puszta álom az a reménység, hogy a többi háromnegyedrész is rá fog tudni lépni ugyanerre az útra. ^*immmmr,. • msmemmwmatvmm Maesgo) a 20siservativ párt bomlása. (London, október 31.) Pénteken este tették közzé a paddingtoni választókerületben megtartott csütörtöki időszaki választás eredményét. A kerület mandátumát Taylor, a Beaverbrokk-féle birodalmi párt jelöltje kapta meg. Taylorra 11.209 szavazat esett. A konzervatív párt hivatalos jelöltje, Sir Herbert Lillard 10.268, Evans asszony, a munkáspárt jelöltje 7791 és Richardson asszony, a Rothermere-párt jelöltje 494 szavazatot kapott. A kerület eddig mindig egyhangúlag választott konzervatív jelöltet. •/USA/JA/VWU