Népszava, 1931. május (59. évfolyam, 98–123. sz.)

1931-05-01 / 98. szám

LIX. évfolyam 98. szám.­­ Budapest, 1931 május l, péntek WlimilllllllH Will III­­I II II lllllli MIII1MMWIPIMWMM1 imimi« AZ ELŐFIZETÉS ARA: A, Egyes szám ára 18, ünnepnap 24, vasárnap S2 önet M | I A il7 Ä MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT JÄÄS Ä Ausztriában egy hóram 6 pen|« KÖZPONTI KÖZL­ÖNYYE Romániában hétköznap 6 lei, vasárnap 12 lei SZERKESZTŐSÉG: Vm, CONTI-UTCA L 82. MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP KIADÓHIVATAL Vm, CONTI-UTCA 4. SZ. Telefonszám József 305-50 és J. 303-31 Telefonszám J. 505-30, J. 303-51, J. 303-31 Ára 32 fillér A kapitalista termelés minden eresztéké­ben recseg-ropog. Gigantikus, nagy eszközök állnak a rendelkezésére. Leleményesen meg­konstruált nagyszerű gépek, ravaszul ki­eszelt munkamódszerek a termelés lehető­ségeit megszázszorozták. Még h­a tagadnák is, akkor is könnyen bizonyítható volna, hogy a jólétnek és a hőségnek olyan csúcsaira vihetnék az egész emberiséget, amelyeket a múlt századokban elképzelni sem tudtak. Minden lehetőség megvan arra, hogy senkinek se kelljen nyomorognia, hogy az élet napsugaras oldalát mindenki megismerhesse. És mégis a fölháborító és bőszítő gazdag­ság mellett az emberek százmilliói élnek emberhez nem méltó tudatlanságban és nyomorúságban. A kapitalizmus esztelen tékozló módjára bánik azokkal a javakkal, amelyeket az erőszak jogán szerzett meg és nem tudja fölhasználni azokat a lehetősége­ket, amelyeket az emberi találékonyság és tudás rendelkezésére bocsátott. Esztendők óta egyre szaporodnak az üres gyártelepek, esztendők óta 1 milliókkal növekedik azoknak a száma, akik hiába kérnek munkát, hasz­talanul várnak elhelyezkedésre. A túltermelés réme nehezedik az egész világra. Ez azt jelenti, hogy mindenből sok van, hogy óriási fölöslegekkel rendelkezünk élelmiszerekben és minden más szükségleti cikkben. Nyugodtan beszélnek arról, hogy a válságot a túltermelés okozza és nem is gondolnak arra, hogy milyen borzalmas vádat emelnek önmaguk ellen. Szabad-e túl­termelésről beszélni, amikor a tele mag­tárakkal szemben ott állnak az éhező száz­milliók, a dolgozni akaró férfiak, az anyák és a gyermekek? Lehet-e túltermelésről be­szélni, amikor az emberiség nagyobbik része rongyokban jár, egészségtelen lakásokban lakik és a legelemibb , kulturális szükség­leteit sem tudja kielégíteni? Ki hiszi el, hogy ez az állapot olyan adottság, amelyen nem lehet változtatni, amelyben a birka­­kö­zönyével meg kell nyugodni! Ki meri állí­tani, hogy a termelésnek ez a módja és en­nek a termelésnek rend­jén fölépülő poli­tikai rendszer megváltoztathatatlan szilárd­ságú alkotás, amelynél szebbet és jobbat akarni bűn isten és a társadalom ellen. Pedig a kapitalista kizsákmányolás ha­szonélvezői és mindazok, akiket a fölhalmo­zott tőkéiknek morzsáiból eltartanak, azt hirdetik, hogy szent és sérthetetlen az a nagyszerű rend, amely egyeseknek annyit juttat, hogy még őrületes pazarlással sem tudják elkölteni, a milliókat pedig arra ítéli, hogy nyomorban és szennyben pusztul­janak el. Ezt hirdetik és ezt tanítják hazug közgazdászaikkal, áltudósaikkal és ennek a rendszernek a föntartását követelik meg po­litikai hatalmuk segítségével azoktól, akiket az ország kormányzásához segítenek. A szocializmus nagy gondolkodói ott tá­madták meg az emberiséget megnyomorító kapitalista rendszert, ahol a legfájóbb sebe­ket ejthették rajta. Kimutatták, hogy a ka­pitalista társadalmi rend az emberek kizsák­mányolásán alapszik, hogy a fölhalmozott tőke a dolgozó százmillióktól elvont érték­többlet, hogy a termelési eszközök magán­tulajdona adja meg azt a lehetőséget, hogy a dolgozó munkás alig keresi meg az élet­fentartására szolgáló eszközöket. A szocia­lista gazdaságtan nagy tudósai eloszlatták azt a misztikus ködöt, amelybe a termelés menetét mesterségesen beburkolták és a maga nyers, rikító egyszerűségében tárták oda a munkások elé az igaz helyzetet, azt a tényt, hogy a munkájuk eredményének na­gyobbik része azoké lesz, akik a munkaerejét megvásárolják és fölhasználják. De elméleti megállapításokkal nem lehet meggyőzni azokat, akik az adott helyzetből előnyöket szereznek. Az érvényesülés esz­köze a harc, a fölszabadulás lehetőségét csak a munkás tömegek SZÍVÓS, kitartó küzdelme hozhatja meg. Szembe kell állítani, egy­ségbe kell kovácsolni a kapitalistákkal szem­ben az elnyomott proletárokat, hogy kierő­szakolják a jobb élet lehetőségeit. Ezért a szocializmus úttörői nem marad­tak meg az elméleti megállapítások terüle­tén, hanem megjelölték azokat a módszere­ket is, amelyeknek a segítségével a munkás­osztály a fölszabaduláshoz juthat. A ki­zsákmányolás nemzetközi, tehát a harcnak szü­kségeszerűen nemzetközinek kell lenni. Az elnyomó osztályokkal szemben minden országban sorakozniok kell az elnyomottak­nak és a kérlelhetetlen osztályharccal lévő pésről lépésre arra kell őket kényszeríteni, hogy a javakból és a jogokból nagyobb részesedést juttassanak. A küzdelemnek azonban nem ez a végső célja. A gazdasági és politikai harc erejével meg kell szerezni minden államban a munkások döntő be­folyását, hogy idővel a kapitalista termelést kicserélhessük a szocialista termelés rend­jével. Amíg a termelőeszközök magántulaj­donban vannak, addig a kizsákmányolás nem szüntethető meg. A gigászi gépek és a termelés minden nagy eszközei csak akkor szolgálják az egész emberiség jólétét, ha nem egyesek gazdagodását segítik 115, ha­­ nem az egész társadalom szükségleteit. A párisi kongresszus 1889-ben mondta ki azt a döntő határozatot, hogy a világ miun­­kásainak minden esztendőben május elsején munkaszünettel kell tüntetniök a kapita­lista kizsákmányolás ellen, hogy minden esztendőben meg kell számolniuk a soraikat, fogadalmat kell tenniök, hogy a szociál­demokrata mozgalom gazdasági, szociálpolit­­ikai és politikai törekvéseiért sohasem lan­kadó erővel dolgoznak. Nincs állam, amelyben a munkásság any­nyit szenvedett volna, mint a magyar dol­­gozó osztályok. Alig van ország, ahol az üldözésnek azzal a mértékével kellett volna megküzdeni, mint a tizezerholdas nagy­­birtokosoknak, a feudális maradványokhoz ragaszkodó vármegyéknek, arisztokratáknak és szolgabíráknak ebben az országában. És mégis csodálatos szívóssággal mentünk előre a haladás útján, mert a háborút meg­előző időkben százezrek fölvonulása tette emlékezetessé a munkások vérével kiküz­­­dött májusi tüntetéseket. És a forradalmak után, amikor vásuaiba-­ dúltak az országra az ellenforradalom vér­szomjas különítményei, csak nagyon rövid ideig tudták elnémítani a munkások töm­e­­geit. Azt hitték, hogy gyökereiben tudják megtámadni a szocialista mozgalmat, hogy hírmondó sem marad a szervezett munkád sokból. És ime, annyi nyomorúságon és szenvedésen, annyi megpróbáltatáson át­jutva, megint itt vagyunk, harcra készen, sohasem lankadó meggyőződéssel, hogy hir­dessük az igazságot, hogy odaforduljunk az elnyomottakhoz biztató szavakkal, hogy segítsük a szenvedőt, hogy hirdessük: a szo­cializmus az igazság, a szocializmus az élet, amelyért érdemes harcolni, mert győznünk kell. De nem vagyunk egyedül! Amikor együtt leszünk a Millenáris-pályán, hogy megtart­­suk ünnepélyünket és fogadalmat­ tegyünk eszméink mellett, ak­kor mindenütt az egész világon milliók és tízmilliók hasonl­ó tüntete­tése nyugtalanítja a kapitalista rend hatal­masait Minden világrészben tüntető és ün-­­neplő tízmilliók. A szabadság és a béke har­cosainak nagyszerű menetei sorakoznak mindenütt szemben azokkal, akik eltorla­szolják a fejlődés útját. És hiába állítanak ezekkel a tömegekkel szembe szuronyos had­seregeket, az öntudatosság és a meggyőződés ereje győzelemhez segíti a szocializmust, hogy a nyomor és jogtalanság helyett az igazság és az élet jogaihoz jusson. A Világ munkásai, egyesüljetek! e Budapest és környéke minden szervezett munkája­jus elsején délelőtt a Millenáris pályán legyen!

Next