Népszava, 1931. november (59. évfolyam, 254–277. sz.)
1931-11-03 / 254. szám
10 maga, mint az ország életérdekében segítsen ezt a rendszert kiseperni innen, hogy semmi nyoma ne maradjon. Teljes seprés kell ide, tiszta ország kell ide és egy olyan egészen új politikai és gazdasági irányzat, amely valóban megnyithatja számukra az új élet kapuját. A kormány most úgy védekezik a teljes fölszámolás egyre növekvő hangulathulláma ellen, hogy a koncentráció ellen hat cikkeket a rendelkezésére álló sajtóbérletekben. Koncentráció? Nyitott ajtó döngetése az ellene hadakozás. Hát mit gondolnak ezek az urak, akad ebben az országban egyetlen párt, amely valóban párt és valóban pártol és tömegeket képvisel, hogy majd ezek bemennek a kormány politikai üzemébe és majd odaadják tisztaságukat, hitelüket és erkölcsi tőkéjüket egy olyan lejárt, megunt és megutált rendszernek, amely régen csődbe került és semmiféle politikai erőszakkal sem támasztható föl többé? Szó sem lehet ilyesmiről. Akik csődbe jutottak, pusztuljanak. Az a kötelességük még — de ez az egyetlen és az utolsó —, hogy megteremtsék a demokratikus választójog rendszerét és egész életüket, múltjukat és jelenüket bocsássák a választótömegek ítélkezése alá. Az ország majd megmondja, mit akar és kiket akar vezetőkül. De koncentrációs ús és tiszta erőket belefogni a düledező és korhadt kocsiba! Komoly pártok ilyesmit nem akarnak, az ilyesmi ellen való hadakozás ravasz erőlködés, mert azt akarja elhitetni a hiszékenyekkel, hogy komoly pártok is akadnak az országban, amelyek velük, pont velük hajlandók a kormányzásra... ők már elvégezték a maguk dolgát, rettenetes alapossággal végezték el. Az országban már csak romok vannak, rendszerük nemcsak az egzisztenciákat, hanem az életkedvet is legyakolta és ma már a szó szoros értelmében az a helyzet, hogy valóban az utolsó erőfeszítések cskáznak egy döntő küzdelemre, amelynek célja az egyesek és az ország életét egy enyhültebb jövő számára átmenteni. Bethlen nyilatkozata csak megerősíti, amit mindenki amúgy is tud. Mindenki tudja, hogy velük, a politikájukkal, a rendszerükkel többé semmihez sem kezdhetünk. Mindenki tudja, hogy miattuk nem indulhat meg itt a gazdasági élet erőteljes üteme, belőlük sarjad a bizalmatlanság pusztító ereje és megvetett rendszerük az egyetlen oka, hogy az ország épp úgy, mint az egyesek nem juthatnak a levegőt, az életet jelentő munkához, a kenyérhez, az emberi életszínvonalhoz. Ezt mindenki tudja — és ennek mindenki le is fogja vonni a konzekvenciáit. Folytatás az 1. oldalról foglalóan megemlékezik a két jelentésről is, amelyek azonban teljes egészükben, a masnit vádoló adataikkal és konzekvenciáikkal nem kerülnek a parlament elé. Ekkor azonban fölmerültek az ujabb aggodalmak: vájjon mit mondjon gróf Károlyi miniszterelnök a parlament új ülésszakát megnyitó expozéjában, hogy abból, amit mond, a válságfölidéző rendszer védelme csendüljön ki a két jelentésbe foglalt vádolók rendszerváltozást sürgető adatok és megállapítások helyett. Az egységes pártban e kérdés fölmerülése körül két csoport alakult ki. Az egyik csoport, amelynek Rubinek István és Orffy Imre áll az élen és amelyet — hír szerint — a háttérből maga gróf Bethlen István lát, azzal a kívánsággal állt elő, hogy ha itt minden és mindenki a gyökeres rendszerváltozást sürgeti is, gróf Károlyi miniszterelnöknek, aki a Bethlentől ráhagyott többségre támaszkodik, mindenáron végsőkig védenie kell a rendszert. Az egységes párt egy másik csoportja, amelynek élén Korniss államtitkár és Lakatos Gyula kb, maga is lehetetlennek tartja és érzi annak a rendszernek mindenáron, tűzönvízen keresztül való védelmét, amelynek felelősségét a bekövetkezett eseményekért még a politikai analfabéták előtt sem lehet elhomályosítani. Ennek az egységespárti csoportnak az a fölfogása, hogy a Károlyi-kormány, illetve Károlyi miniszterelnök a maga expozéjában tegyen őszinte beismerő vallomást mindarról, amit az ország közvéleménye előtt ma már elhallgatni úgysem lehet és ismerje be, hogy csődöt mondott az a gazdasági politika, amelynek szörnyű következményeit ma már úgyis mindenki megsínyli a maga életsorsán. Ennek a Lakatos—Korniss-csoportnak az a fölfogása, hogy egy félig beismerő, az őszinteségnek legalább némi látszatára igényt tartó miniszterelnöki expozé nagyobb szolgálatot tenne magának az egységes pártnak, mint a nyílt szembehelyezkedés a mindenkitől meglátott tényekkel, mint a konok tagadás. Az egységes párti mérkar a Beitstearentszer mindenáron való vénetroe mellett tielftst. Az egységes pártban ez a két fölfogás hétfőre azután nyílt ellentétben került egymással szembe, úgy, hogy azok áthidalása lehetetlennek látszott. Ez volt a helyzet, amikor Károlyi miniszterelnök sürgősen összehivatta az egységes párt legfőbb fórumát, az elnöki tanácsot. Este 7 órakor zárt ajtók mögött, szigorúan bizalmas tanácskozásra ült össze a kormánytábor vezérkara a megjelent miniszterekkel és erről a bizalmas tanácskozásról utóbb azt a szűkszavú hivatalos kommünikét adták ki, hogy ott „a parlament megnyitásával kapcsolatos kérdéseket vitatták meg"... De az órák hosszat tartó tanakodásról ennél több is kiszivárgott. Híre terjedt, hogy a kormánypárti vezérkar a Bethlen-rendszer mindenáron való védelme mellett döntött, tekintet nélkül arra, hogy milyen lehetetlen feladatnak látszik is ez. Elhatározták, hogy a leghatározottabban visszautasítanak minden rendszerváltozást sürgető követelést és ilyen értelemben nyilatkozik majd Károlyi miniszterelnök is szerdai expozéjában. Károlyi az elnöki tanácsban meg is nyugtatta az egységespárti vezérkar tagjait, hogy expozéjával meg lesznek elégedve, mert nem hagy majd fönn kétséget aziránt, hogy ti és kormánya Bethlen bel-'« külpolitikáját kívánja folytatni, legföljebb — tette hozzá — a pénzügyi politikában lesz szükség holmi változásokra, amelyeket a változott gazdasági helyzet megkíván. S egyben megnyugtatta a Bethlen-gárdistákat, hogy esze ágában sincs koncentrációs kormányalakításra gondolni, ő továbbra is arra a többségi pártra kíván támaszkodni, amely a válságot fölidéző Bethlen-politikának mindvégig hű támogatója és helyeslője volt. Az egységes párt vezérkarának ez a határozata tehát nyílt szembehelyezkedést jelent az ország elemi érdekeivel, nyilt szembehelyezkedést a közvéleménnyel és a külföldi pénzügyi szakértők helyzetjelentésének politikai konzekvenciáival is. Ezt tudomásul kell vennie az ellenzéknek is és ehhez kell szabnia a maga parlamenti akcióját NÉPSZAVA 1931 november 4. Ami pedig a rendszerre nézve lesújtó két jelentést illeti, az ország közvéleménye joggal elvárja és megköveteli, hogy ezt a két jelentést — a Népszövetség pénzügyi bizottságának és a takarékossági albizottságnak a jelentését — a kormány leteszi a Ház asztalára és módot nyújt arra, hogy arról minden párt elmondja a maga véleményét, levonja belőle a szükséges konzekvenciákat. A tagadás, a vádoló bizonyítékok, adatok elhallgatása itt már úgysem használ és nem változtathat a rendszer sorsán sem. Mindenki joggal kíváncsi, mit rejtegetnek a népszövetségi jelentés mellékletei, amelyeket eddig a kormány elhallgatott a közvélemény előtt,és amelyeket a jelentéssel együtt nem juttattak el a sajtóhoz sem. A bukott rendszer bűnlajstromát nem lehet elhallgatni a közvélemény előtt, mert tűrhetetlen, hogy az ország elemi létérdekeit továbbra is föláldozzák egy pártnak vagy rendszernek és ezzel lehetetlenné tegyék az ország megmentését, amikor ennek az országmentésnek a parlament megnyitásával elérkezett immár a huszonnegyedik órája. Ha kmlíts kettőre szöl is? Sül a glossalistaBíaí-p Eisái Siófi szasna. A kormány tudvalevően szerdára hivatta össze a négy és fél hónap óta szünetelő parlamentet, azért éppen a szerdai napra, mert ilyenformán lehetetlenné tette, hogy szerdán a képviselők interpellációs jogukkal élhessenek. A szerdai napon ugyanis — amely az egyetlen interpellációs nap — csak azok az interpellációk terjeszthetők elő, amelyeket az előző ülésnapon már fölolvastak, így tehát még a nyári szünet előtt bejegyzett, de föl nem olvasott interpellációk — pártunk képviselőinek két ilyen interpellációja van bejegyezve —, valamint az azóta bejegyzett interpellációk szerdán nem terjeszthetők elő. A szociáldemokrata parlamenti frakció tagjai legutóbb 25 új interpellációt jegyeztek be, a nyári szünet előtt bejegyzett interpellációkkal együtt így 27-re szökött föl a szocialista interpellációk száma. Kedden még öt újabb interpellációt jegyeznek be képviselő elvtársaink a Házban, úgy, hogy az Interpellációs könyvben ilyenformán összesen 32 szocialista interpelláció szerepel majd. Az öt újabb interpelláció, amelyet képviselő elvtársaink bejegyeznek, a következők: Peyer Károly elvtárs a miniszterelnökhöz a munkanélküliség leküzdése és a munkanélküliek segélyezése tárgyában, Kéthly Anna elvtárs a népjóléti miniszterhez a munkanélküliek kilakoltatásáról, a pénzügyminiszterhez a jövedelemadó alól mentes létminimum és a szükségadóelőlegek tárgyában és Kertész Miklós elvtárs a miniszterelnökhöz a Budapesten befolyó szükségadó felhasználásáról intéz majd egy-egy interpellációt. WMM Laval hazaérkezett Amerikából. Berlinben döntő jelentőségű tanácskozásokra számítanak. Párisin félnek Is derék érvényesülésétől. Laval francia miniszterelnök kedden visszaérkezett Amerikából. A miniszterelnök még a hajó fedélzetén fogadta az újságírókat, akik előtt kijelentette, hogy a washingtoni találkozó legszerencsésebb eredménye, hogy megszüntetett vagy eloszlatott számos félreértést, amely a két ország között fennállott, úgy, hogy a két kormány együttműködésének ma már semmi akadálya nincsen. A miniszterelnök kijelentette továbbá, hogy vagy hétfőn este, vagy kedden délelőtt fogadja Hoesch német nagykövetet és a keddi minisztertanácsban jelentést tesz a kabinetnek a washingtoni út eredményéről és a kormány feladata lesz azután, hogy a washingtoni megállapodásokból levonja a gyakorlati következtetést. A miniszterelnök közölte a sajtóval még azt is, hogy nyomban a parlament összeülése után a parlamentnek is beszámol a washingtoni tanácskozásokról, hogy így módot adjon a törvényhozásnak s hogy állást foglaljon a legfontosabb kérdésekben. E pillanatban —gy fejezte be szavait a miniszterelnök — nem mondhatok egyebet, csak azt, hogy a washingtoni út kitűnő benyomásokat hagyott hátra bennem és hogy meggyőződésem szerint Franciaországnak azt a hasonlíthatatlan presztízst, amelynek a pillanatban az egész világon örvend, arra kell fölhasználnia, hogy legfőbb fdekeit megvédje és a békét megerősítse. Brüning kancelár vasárnap érintkezésbe lépett az angol és amerikai nagykövettel, hogy megtudakolja kormányuk álláspontját a jóvátételi kérdés és a háborús adósságok rendezésének ügyében. A kancellár az olasz kormány álláspontjáról ezekben a kérdésekben közvetlenül értesült a múlt héten Berlinben tartózkodott Grandi olasz külügyminisztertől. A francia álláspontot Laval megérkezése előtt nem lehet megállapítani és a francia nagykövettel tanácskozást ebben a kérdésben a hét közepére várják. A német főváros diplomáciai köreiben úgy tudják, hogy ezen a héten döntő jelentőségű diplomáciai tanácskozások kezdődnek. A félhivatalos párisi „Temps" a küszöbönálló német-francia tárgyalásokról a következőket írja: Igen örvendetes, hogy Brüning kancellár a washingtoni megbeszélésekből azt a következtetést vonja le, hogy Németországnak nyíltan és haladéktalanul tárgyalásokba kell bocsátkoznia Franciaországgal. Ha a németek meggyőződtek róla, hogy a legjobb megoldás számukra, ha közvetlenül tárgyalnak velünk, akkor kedvezőbb kilátással biztat a közeledés politikája. De ha a jelek csakugyan igazak és ha Berlinben bekövetkezik Hitlerék befogadása a kormányba, akkor attól lehet tartani, hogy a fordulat megsemmisíti a németek békekészségébe vetett hitet és véglegesen tönkreteszi hitelüket. Újabb csatlakozások a fegyverkezési szüneti évben. Genfből jelentik, hogy hétfőn reggel négy újabb csatlakozás érkezett a népszövetségi főtitkárságra a fegyverkezési szünetével kapcsolatban, éspedig Angliától, Észtországtól, Litvániától és Lengyelországtól. Portugália bejelentette, hogy hamarosan megküldi a csatlakozásról szóló hivatalos okiratot.