Népszava, 1932. január (60. évfolyam, 1–25. sz.)

1932-01-01 / 1. szám

mm ­ Al Strong víziója. — Irta Sebes,Árpád. — Al Strong pék volt. Volt, mondom. Mert régen történt, amikor Ő még kenyeret dagasz­tott, tésztát gyúrt, süteményeket formált és omlós kalácsot produkált. Az régen volt. Idestova pzer éve lehetett. Számmal csak 1922-ben. De most már 1932-őt írtak. Ámbár azért ő most, is pék volt. Pékgyár­ban dolgozott. Csak valahogy leegyszerűsödött a munkája. Mint, a többié. Az egyik­­a dagasztógépnél állt. Amely ötszáz kenyérre­valót dagasztott egyszerre. A másik a kovász­gépnél. A harmadik a f­ormálógépet igaz­gatta. A negyedik, a negyedikek a formáló­gépből kisikló kenyeret a futószalagra tették. Svét mozdulattal. Érte nyúlni, ráhelyezni! I is újra. Derékbajutás balra, derékhajlítás jobbra. Nincs az a tornászcsapat, amiely jobban, pon­tosabban,­­ ütemesebben csinálná. Szinte szép volt. Messziről. De ezek a tornászok napi nyolc órán át csinálták. Al Strong tehát pék volt. Állítólag! Ámbár nem értette egészen az ügyet. Ő a futószalag végén állt. Ő ragasztotta, rá, a kenyérre a­ gyár címkéjét. Így, egyik oldalán egy ragasztóval telt tál, ebben ecset. Másik oldalán egy doboz, abban a címkék. Jobbkezével vette­ a címkét­, baljával az ecsetet. Egy mázolás ezzel a ke­nyéren, egy mozdulat. Egy másik, amellyel a­­címkét rányomta , a kenyér már túl volt keze távolán. Minden mozdulat stopperórával kipróbálva, beállítva. Egy leheletnyi késés és megbomlik a­ rend. Meg egyre kellett ügyelnie. Minden kilencedik kenyér után be kellett mártani az ecsetet a ragacsos tálba. Sem több­ször, sem kevesebbszer. Ennyi ragasztékot tu­dott az ecset fölvenni. Ez is ki volt, szármítva. Al Strong azért pék­ volt. De kenyeret, már sosem sütött. Rég volt, az, valamikor az ős­időkben. És tudta, hogy sohasem is fog már. Talán már nem is tudott volna. Mert Al ki­lenc éve dolgozott itt Dolgozott.­ Fiát igeni, munka volt ez is. Annak kellett, Innce, mert Al, nos Al Grogy lett tőle. Grogy, ahogy a szabadság hazájában mondják. Nem, kívülről nem látszott rajta semmi. Vagy alig valami. Éppen, ha valaki jól megnézte­ a szemén. De ki nézte meg Al Strong szemét! Nem volt az dollár, hogy nézzék. . Nos, ő állt­ a futószalag mellett. Mondtam már, hogy kilenc éve. Hogy mennyi az, ki­lenc év? Nem tudom. De megpróbálhatom ki­számítani. Mert mindenkinek más. Hogy neki mennyi volt? Bögöm­. Egy mozdulat és egy mozdulat, egy ragasz­tás, egy címke, az két másodperc. Minden ki­lencedik kenyérnél bemártás a ragacsos tálba, két másodperc külön. Ez 27 kenyér. Al. Strongnak egy perc 27 kenyér volt. Már­­ régen kenyerekben mérte az időt. 1620 kenyér egy órát ütött. Az egésznapi munkaidő 12.960­­ kenyér volt. Egy év, a vasárnapokat és a sza­badság ünnepet leszámítva, Al Strongnak 4,043.520 kenyérig tartott Ez az időszámítás 3932-ben kezdődött Ami azelőtt volt, az tör­­ténelemelőtti idő volt. Azóta 36 millió kenyér telt el. És még valami. Az, ami Al Strong va­laha volt. Ember. Mert ő, bár mondom, kívülről senki sem mondaná másnak, nem volt az. Már nem­. Gép, az, volt. Sekrumi más. Gép! De valahogy Berlini jelentése szerint a német birodalmi kormány közölte az angol nagykövettel, hogy,­ elfogadja, Lausannét a jóvátételi konferencia színhelyéül. A birodalmi kormányt, nemcsak az vezérelte, hogy január 25-én a közeli Genf­ben a népszövetségi tanács tart ülést, hanem az az értesülése is, hogy a leszerelési világ­­konferenciát nem halasztják el, hanem a hóna­pokkal ezelőtt megállapított időpontban, 1932 február 2-án Genfben föltétlenül megkezdik, már ez sem az igazi. Valahogy kikoptak a fogyantyúi, meglazultak belső eresztékei. Akadozott.. Mások még nem vették észre. A gép titkolta, baját. Tudta, ha rájönnek erre, kiselejtezik. Itt nincs javítgatás. Minek? Egy, ócska lomot javítani? Ugyan. Mikor annyi a nyersanyag... Al Strong a futószalag mellett állt. Egy ra­­gasztás, egy cimke. Egy ragasztás, egy cimke. A kenyér közben ment tovább. Mi van Al Strong szemével? A kenyér to­vább megy. De cimke nélküli Al Strong, öreg pék, mi van veled? No, mi az, mit nézelj? Hal­lod-e. Al Strong, ne bolondozz, kiáltotta valaki a fülébe. Ne­m látod, hogy fut a kenyér? Valóban, a kenyér már kifordult, a gyár ka­puján. Al Strong egyet lépett utána. De mire egyet lépett, a futószalag a kenyér alatt futni kezdett. Már az utcán rohantak a kenyerek. Megálljatok, hé! Az ördögöt, álltak meg. Már végigkígyóztak a városon, az eleje már az or­szágúton loholt, a vége még itt egyre csak­ nyúlt és nyúlt, ördög és pokol! Most elhagyta az államot és nem sok idő telt bele, hogy ke­reszt­­ülszáguldott Amerikán. A Kenyér-Pacifics Rekord! És előtte a szalag egyre csak ontotta a ke­­nyeret. Hé, csak nem őrültetek meg? De biz megőrültek azok. Tengerre szálltak. Vitte őket a futószalag a Csendes-óceánon, pillérük­ volt a Fü­löp-szigetek, aztán át Ázsiába, Euró­pába és... vissza! Körülfutották a Földet. — Elég, álljatok meg, kiáltotta Al Strong. De biz azok most sem álltak meg. Újra és újra átfonták a földet, keresztbe és halályt s végül az egész föld­ egy gombolyag kenyér volt. A gombolyag szálai közt Al Strong Ver­­gődött — Megfulladok, levegőt — kiáltozta —, meg­­fojtanak a kenyerek! Valaki a vállára ütött. Ránézett. Magához tért. A munkafölügyelt víilt. — Al Strong — szólt —, maga cimke nélkül hagyta, elfutni a kenyereket. — Mielőtt vá­laszolhatott volna, ez folytatta: -- Az iroda­­ban fölveheti a bérét. A könyvével együtt..« S NÉ­P­SZAVA Naponta hetven kilakoltatás a véres cáfolata annak a pesti legendának, hogy „télen nincsenek kilakoltatások". Ennek a legendának alapja a kurzus népjóléti mi­nisztereinek az az ígérete, hogy télvíz idején a lakásból senkit sem engednek kidobálni. Ezt az ígéretet, nem tartották kötelezőnek. A munkanélküliségnek egyik legborzalma­sabb következménye az, amikor az utolsó da­rab holmi is elkótyavetyélődik és a nóta siral­mas vége az, hogy elakad a lakbérfizetés... A „keresztény és nemzeti" szociálpolitika nem ismeri a munkanélküli segélyt és mint a kö­nyörtelen végzet következik be a család teljes összeomlását jelentő hajléktalanság. Igen, na­ponként most már hetvenre emelkedőt a ki­lakoltatáisok száma, több, mint amennyi a nyá­ron volt. Az utcára rakják a fizetni nem tudó utcát, gyerekestől és a világ legtermészetesebb dolga, hogy emberéletek olyan sorsra kallód­janak, amilyet jóravaló ember a gazdátlan ku­tyának sem szán. Elsősorban a téli kilakoltatások azok, ame­lyek ellen újra és újra a legélesebben til­takoznunk kell. tíz ellen a kannibalizmus ellen még olyan kormányzatnak is­ kell,­ hogy valamely­ megol­dása legyen­, amely körarányzat. • programsze­rűen nem törődik a munkanélküliek kétségbe­ejtő helyzetével. A legminimálisabb követel­mény az, hogy tisztességes szükséghibások álljanak rendelkezésre azok számaira, akiket lakbérhátralékaik következtében kidobnak a lakásukból. A főváros költségvetésének az összeállítá­sánál az úgynevezett takarékoskodás ürügyén elsőnek siettek kitörölni a szükséglakásokra, fölvett aránylag csekély összeget olyan idők­ben, amikor a magános hajléktalanok részére az utóbbi hetekben egyes kaszárnyákban meg­nyitott éjjeli menedékhelyekre a második na­pon, már ki­ kellett tenni a ,,megtelt"­táblát és tucatjával utasítják el onnan is a­­hajlék­talanokat. A főpolgármester a sajtó képvi­selői előtt tett újévi nyilatkozatában közölte, hogy most fekszik a pénzügyminiszter előtt a tervezet, amely, szerint a­ kormány 400.000 pengőt engedélyezne szükséglakások létesíté­sére a­ fővárosban. — a pénzügyminiszter e­­csekély összeg fedezetén gondolkozik... Meg­állapítjuk, hogy ha ez a fejtörés eredményes lesz, úgy ez mindössze 200 szükséglakást jelent, amikor ennek a sokszorosára lenne szükség.­­Az általános leromlásnak végtelenül fájdal­mas tünete az, hogy mi vagyunk kénytelenek­ követelni a lakáskultúrának a létminimuma alá eső szükséglakások sürgős szaporítását, de erre kényszerít minket a nyomornak az a rettenetes hullámverése, amely hozzánk jut és amely, nyilván ostromolja a fővárost, de a népjóléti minisztériumot is. Az a föltételes készülődés, amire a kormány rászánta magát, még akkor is elégtelen, ha a terv valóra válik. Azt ki kell egészítenie, úgy a kormány­zat, mint a főváros részéről további sürgős gyakorlati intézkedéseknek, amelyek a szük­séglakások számát kellően fölszaporítják. Ilyen intézkedés az, amely lehetővé teszi, hogy a főváros szükséglakásait, amelyekben 2 pengő a lakbér, ne ál­lan­dó fizetéses vagy nyugdíjas, lakb­ér illet­ményes személyek foglal­ják, le, hanem ezeket a szükséglakásokat, tart­sák fönn azoknak a családoknak, amelyek a munkanélküliség következtében lakbért fizetni nem tudnak. A készülő új fővárosi lakbér­szabályrendeletnek van egy intézkedése, amely az utóbbit lehetővé tenné, ezért sürgős az em­lített szabályrendeletnek tető alá juttatása. Meg kell említenünk azt is, hogy a fővárosi, kislakásos lakbérek a munkabérek és fizetések csökkenése következtében immár olyan maga­sak, hogy ezen a címen is szaporodnak a lak­bérhátralékok és ezek következtében a töme­ges fölmondások. Többszáz fővárosi kislakás áll máris üresen és a főváros még mindig kitart a magas lakbérek mellett, holott a ház­tulajdonosok már ráfanyalodtak a bér­csökkentésre. Mindezekben a kérdésekben dr. Bárd Im­re elvtárs interpellációt jegyzett be a főváros törvényhatóságának legközelebbi közgyűlésére. Hát legyen uj évi Hát, legyen uj év s a, régi vesszen el! mint rossz emlék, mit erővel felejtünk: a sok-sok év, mit sötét kútba ejtünk — de a kut csillog a nap lementivel s a színén úsznak égő csillagok, fehérek, sárgák , pirosak — pirosak­, élő sejtek, mik ide-odaúsznak ,s­ terelik őket hús, erős karok. Legyen a­z­év s a régi vesszen el! ahogy elvesznek oktalan szerelmek, miket tesz, lélek nem egyszint terelnek a világ egyenes, biztos menüivel. Tamás Sári 1932 január 1. Schober helyettes kancellár és az osztrák-magyar vámunió. FÜSTFN­SNCI BBszilaiskozai c&st román IsmbKibsmb. Schober helyettes kancellár az „Adeverul” bécsi szerkesztőségének kérdésére csütörtökön hosszasabban nyilatkozott, az osztrák-magyar vámunió lehetőségéről. E nyilatkozatának leg­fontosabb kijelentései a következők: Az osztrák ipart 51 millió lakos részére építették ki és ez az ipar ma súlyosan meg­szenvedi az új vámhatárokat. A szomszédok viszont ugyanezek miatt a vámhatárok miatt nem tudják Ausztriában értékesíteni, mező­gazdasági termékeiket. Az utódállamok alaku­lásának időpontjában mindegyik állam az ön­ellátásra rendezkedet be és nem számolt e poli­tika­ következményeivel. Mi szívesen hajlandók volnánk a­ legliberálisabb kereskedelmi szerző­dések kötésére, de, az új határok miatt mi is kénytelenek voltunk csökkenteni a behozatalt. Mi mesterséges módon fejlesztettük mező­gazdaságunkat, a magyarok ugyanezt tet­ték iparukkal. Ilyenformán ma nehezebb a kereskedelmi meg-­­ egyezés a dunai államok között, mint tíz évvel ezelőtt, pedig a krízis bizonyítja, hogy hibát követtünk el: az összes európai államoknak közeledniük kell egymáshoz. Ami az osztrák-magyar vámuniót illeti, azt ma­ nagyon nehéz megvalósítani, mert­ úgy Ausztria, mint Magyarország ezen a fejlődésen ment­ keresztül. A háború után mindkét állam­ azokat a hiányokat, pótolta a belföldön, ame­lyekből behozatalra szorul. A vámhatár meg­szüntetése tehát mindkét oldalon nagyon nehé­­. Az osztrák paraszt hallani sem akar a ma­gyar haza behozataláról és ezért nem remélhetjük a Magyarországgal kötendő vámuniót, de megfelelő kereskedelmi szerződést igen. Ugyanilyen kereskedelmi szer­ződés kell azonban a többi utódállammal is. Ausztria nem tud önállóan megélni, csak ak­kor, ha iparának megfelelő piaca van. A Duna kelet, felé folyik és így Ausztria a maga­ jövő­jét is csak Kelet felől remélhet­i. A Népszövetség Vandes Genfből jelentik, hogy a Népszövetség ve­zér­titkársága csütörtökön délután tette közzé­ a Népszövetségi Tanács január eé jén kezdődő ülésszakának napirendjét. A napirend összesen 31 pontból áll, amelyek magukban foglalják mindazokat a­ területeket és kérdéseket,­­ame­lyekkel a­ Népszövetség jelenleg foglalkozik. Általános érdeklődésre tarthat, számot különö­sen a polgári légi közlekedés kérdése, amely "részben a­ küszöbön álló leszerelési értekezle­ten is szóba kerül, valamint a­ kisebbségi kér­dések. A naptárreform kérdése is szerepel a tanács napirendjén. A mandátummbizottság­oü­ lön jelentést terjeszt a Népszövetségi Tanács elé Irak önállósága kérdésében, amelyet jövő­ évben föl akarnak venni a Népszövetségbe. Nem halasztják el a leszerelési értekezletet.

Next