Népszava, 1934. január (62. évfolyam, 1–24. sz.)

1934-01-03 / 1. szám

4 oldal MŰVÉSZET IRODALOM „ Lecouvreur A drienne " — Bemutató az Operaházban — Minden műnek megvan a maja külön sorsa. E végtelen lehetőségek között alig akad szomorúbb, mint a későn­jövés. Mert lehet, hogy valamely mű­vészi alkotás híven és eléggé .Jó eszkö­zökkel fejezi ki saját korszellemét s létrejötténél őszinte lelkesedés és igazi képzeleterő működött közre, ha szeren­csétlen gátoló körülmények folytán már csak azon bizonyos „következő nemze­dékhez" jut el, amely a közvetlenül előtte valót mindig a legidegenebbnek és legtávolibbnak érzi. Akkor bizony jobban jár, h­a az unokákig vár, akik nagyapáikkal szemben tudvalevően ke­vésbé elfogultak és tárgyilagosabbak, mint apáik irányában. Francesco Cilea (ejtsd: Franceszko Csilea) négy fel­vonásos romant­ikus ope­rája, az „Adrienne Lecouvreur" (ejtsd: Adrienn Lekuvier), 1902-ben került be­mutatásra a milánói Scala színpadán, k­ét évvel P­ uccini „Pillangókisasszony"-a előtt, hét évvel a „Tosea" római­­világ­sikere után. Puccini operái l'riss lehel­lettel, vadonatúj köntösben, úgyszólván ,,még melegen" érkeztek ide hozzánk. Cilca operája csak harminc évvel ké­sőbb találta meg ezt az utat. N nagy különbség ez. Ebben az esetben: döntő különbség. Döntő különbség, még ha el is tekin­tünk attól, hogy Puccini eredetibb és érdekesebb tehetségű zeneszerző volt, mint a nála nyolc évvel fiatalabb (1856-ban Calabriában született) Ciléa, aki 1916 óta a nápolyi Szent Péter­konzervatórium igazgatója és alighanem számottevő szervezőképességek fölött rendelkezik, mert előzőleg már a paler­mói zeneiskola élén töltötte be ugyan­ezt a vezetői állást... De Puccini nem csupán az eredetibb, hanem a drámaibb tehetség is közöttük, ami közvetve már kettőjük szövegválasztásából is kitűnik. Régóta bevált iskolaszabály szerint az operaszöveg akkor jó, ha menete a pár­beszédektől függetlenül is megérthető. Vagyis, ha a cselekmény olyan világo­san tagozódik, hogy jeleneteivel még akkor sem támaszt kétséget, ha a mon­dottak ének közben elsikkadnak. Wag­ner csodálatos színpadi ösztönét bizo­nyítja, hogy e szabály alól ő sem vonta el magát, holott elvont gondolatokkal átszőtt szövegeinek bonyolultsága efféle látszatot kelt. Ha színpadát nézzük, sze­replőinek egymáshoz való viszonya mindig kétségtelen marad. Rögtön meg­látjuk, ki a fontos, de meglátjuk azt is, kik tartoznak össze és milyen szándék­kal forgatják bele a történés kormány­kerekét. Ha a „Tristan és Isolde" schopenhaueri fejtegetéseiből egy árva szót sem hámozunk ki, elég, ha a szín­padra tekintünk és a szereplők puszta csoportosulásából, hanglejtéséből máris tájékoztatást meríthetünk. Puccini is követte ezt a házi szabályt... Cileánál viszont még a IV. fölvonásban sem tisztázzuk szíves útbaigazítások nélkül, hogy egyes minduntalan vissza­térő alakok mit keresnek ott a színpa­don. A helyzet minden novemberi reg­gelnél is ködösebb marad. Férfiak, nők jönnek-mennek, izgatottan fontoskod­nak, öklöt ráznak, mialatt a néző csak a fejét rázza, mert még a barátot és el­lenséget sem képes egymástól megkü­lönböztetni. Pedig a tárgy történetileg szenzációs. Adrienne Lecouvreur (1692—1730) a 18. század legnagyobb francia tragikája volt. A krónika följegyzi róla, hogy kora túlhangos szavalóstílusával szemben ter­mészetesebb és emberibben patetikus játékmodort honosított meg a párizsi Comedio Francaise deszkáin. Szerelmi vetélytársnője, Bouillon hercegné tette el láb alól mérgezett virágcsokorral, amelynek szaga megölte. Tehát: gáztá­madás 200 év előtt!... Báthy Anna pa­naszainak hallatára szinte azt hinnék, könnygáz áradt széjjel a csalfa rózsa­kelyhekből... Seribe és Lepouvé, az egykor sokat játszott dráma szerzői egyik válfaját sem ismerhették még a jól gyilkolva illanó kultúr­vívmányaink­nak, valószínűleg Colautti, a librettó földolgozója sem. Tény viszont, hogy a mindenkor leleményes gyűlölet már ré­gebben is megfejtette és gaztettekben értékesítette az illanó mérgek titkát. Operaházunk kedden bemutatott késői vendégét, a Puccini - kortárs hervadt újdonságát Márkus László rendezte és Hölscher Antal karmester vezényelte A KANASZOK VÁROSÁVÁ LENNI — különösen gazdasági és kultúrszem­pontból értve — bizonyára nem volna szin­vonalemelkedés Budapest számára s a főpolgármester újévi beszédének igaza van abban, hogy egy ilyen süllye­dést ebben a városban senki sem akar­hat. .Jobban mondva: senki sem akar­hat még egy ilyen süllyedést is Mert­hogy az utóbbi években nem nagyon emelkedtünk, az egyszer bizonyos. A fizetéseket állandóan lefaragni, a bére­ket állandóan lenyomni s a munka­alkalmakat állandóan csökkenteni, ez valóban, mint ahogy a főpolgármester mondta, nem a föltámadásnak, hanem a züllésnek az útja és ... tesszük hozzá mi, ahogy nem akarunk kanászok vá­rosává süllyedni, ugyanúgy nem akar­hatjuk, de nem­ akarhatja egyetlen jó­zan és tisztességes elme sem, hogy a fizetéseket és béreket állandóan csök­kentő uzsorások metropolisává legyünk. S ha a főváros, mint nem jelentéktelen hatalmú közület, ilyen irányban is megpróbálkozik egy kis beavatkozásért közbenjárni a kormánynál, sőt némely vonatkozásban önmagánál is, akkor ... akkor talán van némi jogosultsága a főpolgármester amaz intelmének, hogy: nem szabad csüggedni! De csakis ak­kor ... , MERTHOGY KEDVDERÍTŐ JELEN­SÉGEK NEM NAGYON ADÓDNAK ke­sernyés napjaink megvidámítására, az is bizonyos. Így például egy nappal a „vidám" Szilveszter előtt 428 automobil leállítását jelentették be a rendőr­ségnél. Ez nemcsak 428 „tartalékba tett" kocsit, hanem ugyanannyi munkanélküli sofőrt is jelent és... jelent meg legalább két-három­szor annyi érdekelt családtagot az új munkanélküliségben, mondjuk ki: a fokozódó ínségeskedésben. Vagy pél­dául: a­ posta vezérigazgatósága három­­ezerötszáz telefonelőfizetővel kevesebbet jelent az ezt megelőző előfizetőállo­m­ánnyal szemben. Nem többet, hanem kevesebbet. S ebben a számban 130 olyan ügyvéd és 83 olyan orvos van — hogy csak ezeket említsük —, aki nem spóro­lásból szereltette le a telefonját, hanem azért, mert itt végleges üzembeszünte­tés történt , mert itt a kenyér szem­pontjából csődöt mondott a diploma ... Aminthogy ugyanígy csődöt mondott 58 mérnöknél és 16 építésznél is... Kis a kereskedők, és az iparosok, és a többiek, akik szintén leszereltették a telefonju­kat?... Szó sincs róla, ha ezeken múlna, a fővárosból sohsem­ lenne, kalá­szok városa. Dehát ezeken múlik? ... ja kongresszusát, amely csütörtökön kezdődik és amelynek napirendje: „Európa a hagyomány és a forradalom között". Abból, hogy ennek a napirend­nek a jegyében ü­l össze a kongresszus és nem kevésbé abból, hogy ez a szö­vetség „Európa szellemi vezetőinek sza­bad szellemi eszmecseréjét" vallja cél­jának, a be nem avatottak, a tájékozat­lanok azt következtethetnék, hogy a Szellemi Egyesületek Szövetsége való­ban a kulturális haladás, a szellemi for­radalom szolgálatában áll. De erről szó sincsen! Az európai szabadszellemű kul­túra nagy előharcosait, Einsteint, Tho­mas Mannt, I­. G. Wellset, Romain Hol­landot és a szellemi progresszió hason­lóan világmárkájú neveit hiába keres­sü­k-kutatjuk az előadók, vagy akár a kongresszusi tagok listáján. Helyettük ott találjuk a hitleri Németország és a nemzetközi fasizmus képviselőit. Ez egymagában is elegendő annak doku­mentálására, hogy a Szellemi Egyesüle­tek Szövetsége — a megtévesztően hang­zatos napirend ellenére — milyen mér­hetetlenül távol áll mindattól, amit mi a szellem szabadsága, a kulturális hala­dás és a szabad szellem forradalmasító missziója alatt értünk. * ECKHARDT TIBOR újévi beszédében megállapította, hogy amíg más álla­mokban a gazdasági föllendülés jelei látszanak, addig „mi csúszunk tovább a lejtőn. Ezt a pusztulást az eddigi kor­mányzati politikával megállítani nem lehet." De megállapította azt is, hogy ,,az ország nincs revízióképes állapot­ban." A titkos választójog beveze­tésével végre ki kell húzni azt a tüs­két, amely a mi ügyünket jóindulat­tal szemlélő szemébe is beleszúrt." Eckhardtnak még az egységespárti politikusok is köszönetet mondottak a revízió érdekében folytatott munkás­ságáért. Talán jó volna megszívlelni a tanácsait is és a kormánytól éppen az ügy érdekében megkövetelni annak a bizonyos tüskének a kihúzását. NÉPSZAVA A SZELLEMI EGYESÜLETEK SZÖ­VETSÉGE az idén itt, Budapesten tart­ i azzal a kötelességérzésből táplálkozó gonddal, amely a szívügyek örömteljes szolgálatától nagyon távol esik és éppen ezért kétszeresen számít. Ugyan­ilyen gondosság jellemezte a főszerep­lők —­ Báthy Anna, Némethy Ulla és Hosser Erndre — művészi alakításait. Kár volt Maleczky Oszkárnu­l­, ennek az egyébként szinte pótolhatatlanul hasznos tagnak olyan szereppel ártani, amely kizáróan csak az énekes hiá­nyaira mutatott rá... Kinek­­ minek köszönhettük egyébként ,,Adrienne Le­couvreur" színrehozatalát? Ezt a telje­sen szükségtelen operát? Amikor ehhez mérten még Franz Schroker is joggal hivatkozhatnék nagyobb és komolyabb aktualitásra! JJ. S.) (*) Nemzeti Színház. (Két fölújitás.) Szilveszterkor újította fel a Nemzeti Színház Szigligeti régen nem játszott vígjátékát, amelynek a címe kifejezi a tartalmat: „Fenn az ernyő, nincsen kas". Az akadémiai jutalommal díjazott vígjátékban több a tanító szándék, mint a cselekmény; nagyon meglátszik rajta az a háromnegyedszázad év, ami a be­mutatója óta eltelt. Az eredeti szavai­val, a korabeli kosztümökkel, tarkítá­sul, a korabeli táncokkal és nótákkal fűszerezett vígjáték felújítása nem járt a kívánt hatással, csak a színészek oda­adó játéka mentett valamit. Vizváry Mariska, Olty Magda, Eőry Kató, Gál, Uray, Lchotai adták a darab nagyobb szerepeit. A színház — Szilveszter estéje volt — tele volt. — Kedden nem telt meg. Ibsen régen nem játszott „Nórá"­ját adták, nem hivatalos reprízként, bizonyára csak a játékrend élénkítésére és azért, hogy alkalmat­­adjanak a szín­ház, olyan ritkán foglalkoztatott mű­vésznőjének, Várady Arankának a já­tékra. A nézőtér korántsem telt meg, de a megjelenteknek szép­­művészi játék­ban volt részük. Várady Aranka Nórája kiforrott, teljes értékű alakítás, az utol­só felvonásbeli dikciója házasságról, tár­sadalomról, törvényekről, megrázó ere­jű. A nagyon jó előadást Horváth Ár­pád­ rendezte és a főbb szerepeket Hely­tyey Aranka, Nagy Adorján, Sugár Ká­roly­­ és Petheö Attila játszották. Petheö flauk doktora komoly művészi munka. IRmJ (4) Baesányi János hamvait haza­hozzák. A linzi, temetőben porladnak Baesányi Jánosnak, a hányatott életű­ fáradalmár költőnek csontjai. Baesányi volt az első, ak­i a jobbágyságnak költe­ményében (1793-ban) jogokat követelt és az első, akit irodalmunkban politikai költőnek lehet nevezni. Részt vett a Martinovics-féle összeesküvésben, ült az osztrákok börtöneiben, végül is Linzben száműzetésben halt meg ISir-ben. A Pe­tőfi Társaság elhatározta, hogy hamvait hazahozatja és szülővárosában, Tapolcán május 9-én, születésének 171. évforduló­ján helyezik örök nyugalomra. RIZBOMBÁKKAL, MERÉNYLETEK­KEL és uteai támadásokkal bontottak zászlót Zalaegerszegen a nyilaskereszte­sek. Amióta gróf a vezérük és 30.000 hold áll a hátuk mögött, azóta „jobban" tevékenykednek. A várost telemázolták nyilaskeresztekkel és káromkodásokkal s a késő éjszakáig véres verekedéseket rendeztek. A verekedők nagyobb része rovott multú alak, de egyikről sem téte­lezhető föl, hogy bizonyos eszmékért hadakozik. Ebben a pillanatban m­ég nem lehet eldönteni, hogy készpénzért buzogtak-e az ügy érdekében, avagy a sok ital ártott meg szegényeknek. A gróf úr mindenesetre büszke lehet a harcosaira... 1934 január Akinek a gyomra fáj, bélműkö­dése megrekedt, mája megnagyob­bodott, étvágya nincs, emésztése el­gyengül, nyelve fehéressárga, an­nak naponta egy pohár természe­tes „Ferenc József" keserűvíz rend­behozza az emésztését és jó köz­érzetet teremt. (X) (*) „Helyet az ifjúságnak" ötvened­szer. A Belvárosi Színház gyorsiram­ban érte el ezzel a darabbal a félszázas jubileumot. A Paul Vulpius néven jel­zett vígjátékot tudvalevően, Fodor László és Lakatos László írták, akik ez évad egyik legnagyobb sikerű víg­játékát juttatták színpadra. A keddi ötvenedik előadás is zsúfolt ház előtt folyt le és Páger Antal, Muráti Lili és t­óth Sándor — akiknek, mint vezető szereplőknek jelentős részük van a darab nagy sikerében — a jubileumi estén is őszinte elismerést kaptak. De kijutott a tapsból a többi szereplőknek is. A darab sikere egyébként jellemző bizonyítéka annak, hogy nem annyira színházválság, mint inkább — darab­válság van. .. Meghalt Jakob Wassermann Hatvanéves korában szívszélhűdés kö­vetkeztében meghalt Jakob W­asser­mann, a németnyelvű irodalom egyik legnagyobb alakja, a legkiválóbb re­gényírók egyike. Igazi mestere volt a regényírásnak. Azok közül a nagy írók közül való, akiknek pályája mindig följebb és föl­jebb m­ível és akik tehetségükkel, mon­danivalójuk mélységével, őszinteségével és gazdagságával elismerésre késztetik az olvasókat, még azokat is, akik az irodalom más irányba vezető útjain ke­resik az élet igazi arcát. • Wassermann nem volt, úgynevezett modern regényíró. A regényírás klasz­szikus hagyományaihoz ragaszkodott, de annak keretében korszerűt, és újat adott. A magyar olvasóközönség sok re­gényét ismeri. Még pályájának elején írott művei közül az egyikori „Modern Könyvtár"-ban Franyó Zoltán fordítá­sában jelent meg „Nagy Sándor Babil­lonban" című színes, pazar nyelven megírt elbeszélése, majd jóval később, 1919-ben Szederkényi Anna fordításá­ban „Fuchs Renáta" című regénye, amely szintén fiatalkori műve. Regényei közül „Caspar Hauser", majd „Christian Wahnschaffe" hozott legkomolyabb sikert. Az utóbbiban a vagyon, jólét és álkultúra ürességének megmutatásán át a tiszta emberi meg­találására törekszik. A legutóbbi idő­ben jelent meg és világsikert aratott a magyarra is lefordított „Mauritius­ügy", majd ennek folytatása, az „Etzel Andergast" című regénye és­­Kolumbusz életrajza. Noha politikával nem foglalkozott, a nácik őt is a­ proskribált írók listájára tették. A különben is beteg íróra a náci­uralom és a német kultúra eltiprása nem maradt hatás nélkül. Siettette ko­rai halálát, amely altausseei villájában újév hajnalán következett be. (•) Békeffy László helyett Vadnai László. A Terézkörúti Színpadon a „Saldo 1933" című revüben Békeffy László helyett Vadnai László konferál. A műsor egyébként teljes egészében változatlanul fut tovább, azt a nagy sikerre való tekintettel prolongálták. (*) „Újévi malac" a Komédia Ka­baréban. A Komédia Kabaré az új évet új műsorral kezdte, amelynek összefogó címül az „Újévi malac"-ot adták. A mű­sor egyes darabjaiban sok a kacagtató szellemesség, de legsikerültebb a „Hon­mentő Tercedon", amelynek főszerepét Salamon Béla és Kerékgyártó Olga játsszák és amelyet a közönség végig­kacag. Nagy sikere volt még a „Gróf Csálinger" című bohózatnak és Faludi Kálmán „Tusjáték" című parasztkomé­diájának. A közönség sokat tapsolt Sa­lamon Bélának, Steinh­ardtnak, Faludi Kálmánnak, Solti Herminnek, Kerék­gyártó Olgának és a műsor többi sze­replőjének. (ld) (*) Újból megrendezik a nemzeti képző­művészeti kiállítást. A közokt­atásügyi mi­niszter elhatározta, hogy a fővárossal és az Országos Magyar Képzőművészeti Tár­sulattal egyetértőleg április 29-től június 17-ik­ ú­jból megrendezi a nemzeti képző­művészeti kiállítást. Az­ előmunkálatokat már megkezdték. A kiállításon való rész­vétel módozatait később közlik. OLVASD A NÉPSZAVÁT ÉS SZEREZZ ÚJ ELŐFIZETŐKET

Next