Népszava, 1934. május (62. évfolyam, 97–120. sz.)
1934-05-01 / 97. szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4 • Megjelenik hétfő kivételével minden nap . Telefonszám: 30-3-30, 30-3-31 és 30-3-32 * \ » Az érző és gondolkodó ember úgy van azzal ma, hogy akarvanem akarva, megmozdítja maga előtt a történelem függönyeit. Az idő és a tér messzeségein a példák és párhuzamok mély völgyei sötétlenek ilyenkor s a példák és párhuzamok magasságai tündöklenek. Az igazság és a fölemelkedések havas hegyormai itt s a megtorpanások és a lehanyatlások nyirkos és homályos szakadékai amott... Erősen tagolt, erősen megszaggatott itt a történelem útja. Hány keresztfa, hány mártírhalál szegélyezi az utat, amíg az Eszme eljut a győzelemig? És hány erőszak hány uralmi korszaka ékelődik abba az útvonalba, amelyről csak a gyönge kortárs hiszi olykor, hogy a temető felé vezet, holott a történelem távlatában mindig kiderül: a Szabadság és az Igazság fölemelkedésének megszaggatott, de törvényszerűen győzelmi útja volt?! Ha a fejünk fölött beborul az ég, még nem jelenti, hogy meghalt a Nap. S ha az Igazság nagy háborúijában elvész egy ütközet, ugyan ki akarná hinni, hogy elveszett maga a háború is?! Talán megállt az idő Krisztus keresztfájánál? Avagy meghalt az igazság Szókratész méregpoharában? Gallileit megkínozhatták: az Igazság élt tovább. Giordano Brúnót föláldozhatták és milliókat megfeszíthettek: az Igazság csak megtermékenyült és a Szabadság vágya még izzóbban égett. A mártíromság hitnek és tudománynak mindig hatalmas megtermékenyítő ereje volt ... s ha egy évtized, egy évszázad vagy egy évezred múltán márványba faragták a győzelmet, vagy színekben, hangokban és szavakban ünnepelték: a kezdet mindig a keresztfa volt; a kiindulás mindig a méregpohár, a börtön, a szenvedés ... A történelem jó tanítómester; a történelem nagy vigasztaló — és a leghatalmasabb serkentő erő iöbbenne van. De ahány korszak, annyi a formája is az ember, az értelem és a civilizáció szakadatlan küzdelmeinek. Volt korszaka: a fegyvernek. Volt korszaka: az elszigetelten vívott véres és kétségbeesett kísérleteknek. Volt korszaka és formája még száz: a fölszabadulás kiirthatatlan, hatalmas ösztönének. Május tanítása új. Nem szenvedve, hanem szervezkedve megvívni harcainkat! És nem, egymástól elszakadva, hanem egymással együtt és egymásért — az Eszme széttörhetetlen kapcsolataiban. A munkásosztály májusának ez a legbensőbb lényege. Május a mi számunkra nem afféle tavaszi ünnepély, hanem fölvonulás a mindig újrakezdődő úti harcokhoz: seregszemle itthon és seregszemle azon az óriási csatavonalon, amely északtól délig és kelettől nyugatig mint fénylő acélkar fogja körül az egész világot. A jövőért küzdeni, de küzdeni a máért is! Május lelke megtanította a világ munkásságát, hogy ne csak szenvedni, ne csak elhullani, de élni is tudjon — önmagáért, az utána következő nemzedékért, a szocializmusért! Egy fénysugarat a jövendő tiszta és ragyogó világából — ide, a mába is! Ha a fölvilágosodottság és az öntudat határozottsága mondja ki, avagy csak a félig még szendergő lélek dadogja valahol a munkásvédelem, a szociálpolitikai törvényhozás követeléseit, vagy a munka és a munka megbecsülésének jogát és kötelességét, ez mind egy-egy ütközete annak a harcnak, amely az elviselhető és tisztességes életű jelen talajáról a jövőt készíti elő. A nagy cél — a jövő, de cél és program az is —: hogyan éljünk ma?! A szociálpolitika a szocializmus hadiútja. A követelés, amely az élet, a kenyér és az egészség védelmét sürgeti a legjogosabb türelmetlenséggel: nemcsak a ma nehéz sorsát akarja enyhíteni és nemcsak a munkás kiszolgáltatottságát megszüntetni — de ép és egészséges harcosokat is nevelni a jövendő számára. Május... ő emelte ki a nagy, a tespedt és öntudatlan masszát, a munkásosztályt: az öntudat, a szellem, az emberies élet világosságára. Május ... ő formálta ki a kapitalizmus leltári tárgyát, a munkásságot, fénylő gondolatokkal és érzékeny lélekkel telítetten, az új világ új harcosává s amikor már megindította benne a szocialista gondolkodás áradó vérkeringését. Május avatta a föladatra, hogy élesztő matériája legyen a jelennek és reménye a jövendőnek. Május... éles határvonal. Előtte van: a kihasználtság. A szégyen. A szolgaság. Utána kezdődik el a munkás sorsában: az ember élete! Az emberé, aki harcossá magasodott. Negyvenöt esztendeje, hogy Májust pajzsra emelték és a célt és a lelket, ami benne van, szertevitték a világ minden zugába. Nem is egy félszázad. Nem is egy emberöltő. És máris benne van a munkásosztály vérében. Kiirthatatlanul máris benne él a munkásosztály minden idegszálában és fogékony, nagy lelkének minden rezdülésében. Május ... A szocializmus ... Három emberöltővel azután, hogy az Igaz meghalt a keresztfán, a kereszténység csak a Középtenger északi partvonulatán eresztette talajba gyönge gyökereit. Negyvenöt év... s íme, Május meghódította a világot, valamenynyi társadalom valamennyi elnyomott osztályát! Mint minden hódító gondolatot... ki csudálkoznék rajta? ... kezdik Májust is kisajátítani és kezdik lopkodni gondolatainak gazdag tárházát. Az Erőszak, amely rövid és átmeneti uralmat érzott magának Közép-Európában, eredendő és szégyenletes gondolatszegénységében Májust rabolja meg a szemfényvesztésnek és álarcnak. Lesz ünnepély, lesz májusi cécó ott is... hogyne lenne ... ahol terrorral, börtönnel és elkülönítő táborokkal feküdtek rá a szocialista munkásságra. Hiszen amikor a magukéból adnak, csak a szolgaságot és a nyomort tudják adni. Meg a fölcicomázott, a csinadrattás és nagyszájú szélmosságot. És a gondolat legalját és megdöbbentő, sötét ürességét. Hát kölcsönvesznek, hogy mindezt elleplezzék. Hát meglopják az ellenfelet, hogy — orvul megközelíthessék és a maguk soraiba szédíthessék. De ami Májusban cél, lélek és gondolat, az Erőszak arcán az csak torz lárva. Nem lehet komédiázni vele. A" hamisítást el lehet követni, de a becsapást — azt nem. Aki Májusnak nem fölkent apostola, nem harcosa és nem örök elkötelezettje, hanem alkalmi tolvaja csupán, az leleplezi magát, leleplezi erőszakos és kicsorbult lelkét abban a pillanatban, amint az első szó mérgét fordítja ki magából ... • v * És hirjiitok, kik temetik a szocializmust? Tudjátok, kik gyalul* ják a marxizmus koporsóját? • Ezek! Ezek ... akik akár mint szemtélyek, akár mint mozgalom és akár mint avilágra ravaszkodott torz „világszemlélet", vagy uralmi és kormányzati életforma ragadtak a népek nyakába — egytőlegyig annál a tűznél melegednek, amelyet a marxizmus gyújtotta a marxizmus éltet és csak úgy és csak addig élhetnek, amíg a szocializmustól érzott, de durván meghamisított gondolatokat zabálják: táplálékul és csalétekül. Sivár panoráma ez, tudjuk. Visszataszító és eldöbbentő politikai és társadalmi táj. De Május hajnalhasadásán rá kell mutatni erre is. Hogy tudjátok: az Erőszak sziklakövei, börtönei és szuronyai mögött lehet halálos acsönd, vagy lehet fülsértő, hamis és bántó a májusi zenebena —ele él az ember, testvéreink élnek ott, és él bennük, kiirthatatlanul él a szocializmus. 1 . A hitet nem lehet börtönbe süllyeszteni. A meggyőződést nem lehet száműzni. A világ rengeteg tévéin ebben dobban ma össze millió és millió szív. És ebben ölelkezik milliók és milliók ereje. Május az igazságot, a reményt sugározza és Május a harcot hirdeti. A harcot,a hűséget, a meg nem alkuvást. Május, jövőnk vörös lobogója!