Népszava, 1934. november (62. évfolyam, 246–269. sz.)

1934-11-03 / 246. szám

A M AGY A R O RS ZÁG 1 Ára 10 fillér * S Z O C I ÁLD E M O K R A T A. . PÁ R T K­ÖZ P ONTI KÖZLÖNYE Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4­ • Megjelenik hétfő kivételével minden nap* Telefonszám: 30-3-30, 30-3-31 és 30-3-32 „Krisztus a gyárban" Csütörtökön, a reformáció ünne­pére rendezett munkakonferencián, előadást tartott Ravasz László püspök, ezzel a címmel: Krisztus a gyárban. Az előadás akörül for­gott, hogy mit látna meg Krisz­tus a kapitalizmus gyáraiban. Ravasz püspök szerint nem érez­né magát idegennek Krisztus a gyárban sem, mert „szerelmese volt a munkának, mert a munka isteni kiváltság, út az élet csúcs­pontja felé". De Krisztus meglátná a kapita­lizmus gyáraiban „a munka meg­átkozott arcát" is, mondotta a püs­pök úr —, meglátná a bilincset, amely leköti a munkást a földhöz, a sárhoz, „meglátná azt az elkér­gesedett lázadó lelkületet, amely­iket a fáradt ember tiltakozik az örökké nap-nap után megújuló teherhordozás ellen. Meglátná, hogyan lett a munka az emberre nézve az átok forrásává, ha van és ha­­ nincs. Látná a léleknek megüresedését, amelybe a munka­nélküliség kergeti bele az embert és a szomorú tapasztalások egyre fokozódnának: hamar meglátná Krisztus a munkás rabságát, hogy van a mai modern világnak egy elrejtett, titokzatos rabsága, amelyből nem lehet kiszabadulni. És meglátná azt is, hogyan válik a modern gyárban géppé az em­ber, hogyan vész el a munkásból a lélek és meglátná, miképpen vált két részre a munka: tőkére és munkára. Látná, hogy a tőke milyen szívtelen, milyen személy­telen, kegyetlenül csak önmaga hasznát kereső, mennyire menekül az érzésektől, a szánalomtól, a szretettől. Kitárulna előtte a ret­tentő hasadás, amely a munka és a tőke között fönnáll: a tőke, amely kiuzsorázza a munkát s a munka, amely halálos ellenségé­nek tekinti a tőkét s a maga szá­mára birtokba akarja venni..." Ravasz püspök képzeletében mindezt meglátná Krisztus. És hogyan felelne a látottakra? A püspök úr szerint imígyen: ,,az aratnivaló gabona sok, de az arató kevés..." „Kérjétek az ara­tás urát, hogy küldjön munkáso­kat az ő aratásába." Ezeket az evangéliumi szavakat azután a püspök úr lefordítja közönséges emberi nyelvre így: a tőkés lássa, hogy amit Isten adott, sáfárságba adta neki azért, hogy mindenek közjavára használja föl. A mun­kás lássa, hogy az a tőke, amely­ből neki kenyere van, világépítő erő, olyan hatalom, amelytől mű­veltség, egészség, élet, emberi méltóság, szabadság, erkölcs, szép­ség virul ki a világban, ellene lázadni, széttörni, éppen olyan balgatagság volna, mintha a fű­szálak a tavaszon akarnának meg­osztozkodni." Aztán így kiált föl a püspök i­t: állítsák helyre a munka megrom­lott mivoltát: a megátkozott mun­kát tegyék megáldott munkává, robotból legyen hivatás, rabszol­gaságból legyen pályatér... és így tovább. A hogyan?-ra a püs­pök úr azzal felel, hogy Krisztust legjobban a munkás érti meg, „kérjük tehát Krisztust, ne vára­koztasson soká, kezdje meg a nagy világgyógyítást, mert olyan időket élünk, amikor semmi más, de Krisztus evangéliuma meg tudja gyógyítani a mai világ ret­tentő nyomorúságát". Íme: ezeket mondotta Ravasz László püspök itr a munkakonfe­rencián Krisztusról és a kapita­lizmusról. A fölidézett Krisztus helyesen és keményen bírálta meg a tőkés termelési mód embertelen, szívtelen, anarchikus rendjét. De a püspök úr beszédjének második felében ott, ahol arról kellett szó­lania, hogy ettől „a szívtelen, em­bertelen, önmaga hasznát kereső, rideg és kegyetlen kapitalizmus­tól" hogyan lehetne az emberisé­­­get megszabadítani. — Krisztus már nem volt jelen. A püspök úr teljesen kikerült a krisztusi hatás alól és egész püspöki méltó­ságával és kegyességével a kapi­talista gazdasági rend és az ebből származó ideológia hatása alá ke­rült. Ezért nem tudott igazi utat mutatni, csak kenetteljes szólamo­kat hullatott a megalázott és vér­ző rabszolgákra. A tőkéről, mint világépítő erő­ről, mint a szépség, szabadság, erkölcs, egészség és élet forrásá­ról beszélt és­­ megfelejtkezett az éhező százmilliókról és a pusz­tuló gyermekekről, a fegyverke­zésről és a háborúkról, a tüdővész pusztításairól és a hajléktalanná tett emberekről. A tudatlanságról és a nincstelenségről, a zsúfolt la­kásokról és mindarról a szégyen­ről, veszedelemről, em­bertelen­ségről, amely a­­kapitalizmus pro­duktuma. A püspök úr az evangéliumra utalta a munkásokat. Az evangé­liummal semmi baja nincs a mun­kásságnak, de­­ az egyházak (az egyik 2000 esztendő óta, a másik 500 esztendő óta hirdeti az evangéliumot) semmit sem ja­vítottak az elnyomottak és ki­zsákmányoltak sorsán, mert az egyházak mindig az alázatossá­got, az engedelmességet, a tűrést és a szenvedést hangsúlyozták ki az evangéliumból, de soha a har­cot, soha azt az ostort, amellyel Krisztus kikergette, a kufárokat a templomból és soha azt a kar­dot, amelyet meg kell villogtatni­ azok előtt, akik kardot rántanak. Szó sincs róla! Nagy szó az is,­­hogy az egyházak eljutnak immár­o­n a bírálatig. Ez is a gondolato­kat megtermékenyítő szocialista munkásmozgalom nagy műve! • Amíg azonban nem állanak har­cosan a szenvedő népmilliók mellé és nem számolnak le a tőkés ter­melési renddel, addig a prédikáció csak prédikáció marad és még a jóhiszemű emberek sem hihetnek abban, hogy mögöttük fölszaba­­dító cselekedet érik. Az angol munkáspárt elhatározó győzelmet aratott a községi választásokon A konzervatívok veresége megingatta a kormány helyzetét „Ne engedjétek be a szocialistá­kat!" „Ne engedjétek be a vörösö­ket!" — süvítették, üvöltötték, böm­bölték a reakciósok lapjai, plakát­jai, röpiratainak milliói Angliában. November 1-én választották a köz­ségi tanácsokat. A jámbor válasz­tókat azzal igyekeztek megrémí­teni, hogy ahol munkáspárti több­ség van, ott emelik az adókat, meg­drágítják a közszolgáltatásokat. Ezzel szemben a munkáspárt ki­mutatta, hogy ahol a választók rá­bízták a község ügyeinek a vezeté­sét, az adókat csökkentette, a vil­lany-, gáz-, víz-, stb. szolgáltatások árát leszállította, megjavította a lakásviszonyokat, a közegészség­ügyi állapotokat, szegényellátást és hasonlókat. Olyan eredmények, amilyeneket a konzervatívok soha­sem tudtak kimutatni. Így azután a választók nem ré­mültek meg, hanem a legnagyobb bizalommal fordultak a munkás­párt felé, ahol eddig többségben volt, megerősítették a többségét, egész sereg városban és községben pedig többségre juttatták a mun­káspártot. A választások eredményéről még csak részleges kimutatást kaphat­tunk. De már az ideérkezett szám­adatok is a munkáspárt olyan ha­talmas győzelméről tanúskodnak, amelyek jogossá teszik Lansbury elvtárs kijelentését: — Világos, hogy erős munkás­párti hullám söpri végig Angliát! A munkáspárt ugyanis nemcsak azokat a mandátumokat szerezte vissza, amelyeket 1931-ben elveszí­tett, hanem még sok új mandátu­mot is és ezzel a párt pozíciója je­lentősen megerősödött. A kormány minden propagandája hiábavalónak bizonyult és a gazdasági helyzet némi javulása sem változtatott azon, hogy kifejezésre jusson az ország politikai hangulatának a megváltozása. Nyilvánvaló, hogy politikai hangulatváltozás történt, amely a jövő évben megtartandó képviselőválasztásokon kormányvál­tozást is hoz létre. A konzervatívok súlyos veszteséget szenvedtek (London, november 2.) Londonban a pártok állása az 1931. községi vá­lasztások után a következő volt: Mandátum Munkáspárt 257 Községi reformpárt (konzer­vatív) 1055 Haladópárt 58 Pártonkívüliek 15 A mostani választásokon az eddig megállapított eredmények szerint a munkáspárt számos kerületben nagy győzelmet aratott. Az ered­mények a következők: Meginog MacDonald „nemzeti" kormánya (London, november 2.) A csütör­tökön tartott községtanácsi válasz­tások a munkáspárt jelentős győ­zelmével végződtek. Különösen az ország nyugati részében jutott a munkáspárt számos új mandátum­hoz. Több városban pedig megszerez­te a mandátumok abszolút több­ségét Londonban a munkáspárt több kerületben megerősítette a pozíció­ját, több kerületben pedig meg­nyerte az abszolút többséget. A választások vesztesei elsősor­ban a konzervatívok. A liberálisok és a független szocialisták szintén sok mandátumot veszítettek. Csak ott tartották meg mandátumaikat, ahol a konzervatívokkal közös lis­tán jelöltették magukat. A munkáspárt csütörtöki győzel­me a községtanácsosi választásokon vészjel a „nemzeti" kormány számára.

Next