Népszava, 1935. február (63. évfolyam, 27–49. sz.)

1935-02-01 / 27. szám

Ma: Teljes heti rádióműsor Külön mellékleten LXIIL évf. 27. szám Budapest, 1935 február 1. pétitek AjBTM Ára IO A M­I KE A GYARORSZAGI S­ZO­ C I A L D EMOKRATA PÁ R T K O ZPO N T I K O Z L O N Y E Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4 • Megjelenik hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 30-3-30, 30-3-31 és 30-3-32 A pécsi hajcsárok megint erősen dolgoznak, a Duna­gőzhajózási bányatelepén megint fölháborító dolgok történnek. Az egyik akna nyirkos éjszakájába megint bezárta magát közel hét­száz bányamunkás — és megint azért, mert a hajcsárszellem nem enyhül a pécsvidéki rabszolga­telepen. Mi történt? A kérdés megint végigfut az or­szágon, végigborzong az idege­ken s megint megadhatja rá a választ mindenki, anélkül, hogy minden részletében tudná, mi történt megint. Hétszáz bánya­munkás nem csinál ilyesmit ok nélkül. Hétszáz ember, akiknek nagyobb lészáz asszony és gyerek Várja odafönn, nem zárkózik be a tárna gyilkos éjszakájába... csak azért, mert most éppen erre fordult kedve. Egész bizonyos, hogy nem. A pécsi bányavidék munkásságát, de különösen azt a hétszázat megint provokálta a rideg és könyörtelen bányakapi­talista Dunagőz. A hajcsárszel­lem, a tőkés gonosz gőgje és em­bertelen zsugorisága megint­ bele­rúgott munkásaiba — az ember­be s megint sebeket ütött önérze­tén, hogy aztán belekaparásszon a friss sebekbe és belekaparász­szon munkásainak — koldus zse­bébe is. Beletartozott biztosan a pécsi hajcsárok üzleti számításába s a munkások ellen viselt harcuk taktikájába, hogy január elején, mondvacsinált ürügyek alapján, elbocsátottak száztizennégy bá­nyamunkást. Máról-holnapra ki­rúgtak száztizennégyet! Gondosan kiválogatott száztizennégyet. Mert nemcsak régi és bevált munkás volt valamennyi, hanem szervezett munkás is, sőt, szervezeti tisztsé­get betöltő egytől-egyig. Tagad­hatatlan provokáció. Tudatos ki­hívása s ismeretlen, de nem tisz­tességes célú ugrasztása a bánya munkásságának. Siker nélkül. Egy álló hónapig mindenesetre siker nélkül. A munkásság termé­szetesen elbocsátott társai mellé áll, testvéri szolidaritással támo­gatja,­­ de nem sztrájkkal, ha­nem úgy, hogy visszavételüket kéri a bányatársaság igazgatósá­gától. Sok a huzavona, az igaz­gató urak kéretik magukat, a gőg és a hajcsárszellem az emberies gondolkodás fölé kerekedik és csak egy hónap múlva adnak választ, — de milyet? Pécsi tudósításunk­ban részletesen közöljük. Itt csak annyit: értjük és természetesnek tartjuk azt­ a viszonválaszt, ame­lyet az érdekelt akna hétszáz munkása erre a válaszra adott. A hajcsár urak ugyanis büntet­nek. Megbüntetik az elbocsátott száz­tizennégyet, — tán csak nem azért, mert elbocsátották őket? ... Azt mondják, vissza kell állí­tani a „munkafegyelmet". És úgy állítják vissza, hogy — február elsejével visszaveszik ugyan őket, de egy fokkal alacsonyabb mun­kakategóriába osztják be vala­mennyit, így elérik, hogy meg­alázzák az ártatlan munkásokat, elérik, hogy a „munkafegyelem" nem nyer semmit... csak a bá­nyatársaság nyer: azt a 10—12 százalékot, amivel a provokáló büntetés megkurtítja a vissza­fogadottak munkabérért... Erre az embertelenségre tört aztán össze a türelem. Hétszáz ember üzeni a föld alól, hogy ad­dig föl nem jön, addig nem dol­gozik, amíg ezeket a büntetéseket vissza nem vonják. És mit tesz­nek erre a bánya urai? Azt teszik, hogy most már nem vesznek vissza a száztizennégy­­közül egyet sem és azt teszik, hogy va­lamennyi más aknából kizárják a munkásokat, mindaddig, amíg az a hétszáz lenmarad... Erőszak és zsarolás! Pécs vidékén tehát ismét folyik a harc. A hírhedt rabszolgatelepen a hírhedt hajcsárok ismét küzde­lembe kényszerítették a már any­nyiszor meggyötört, megrugdalt és megsarcolt munkásokat. Azt mondtuk föntebb, hogy érthető, mert természetes ez a harc. S miután nagyjából itt elmondtunk mindent, csak megismételhetjük, hogy: természetes. Olyan termé­szetes, mint az az emberi szolida­ritás és testvéri együttérzés, ami a szervezett munkás lelkében a tisztaság erejével és a nemes tűz lobogásával érleli az ember tisz­tességes jövendőjét. Az a hétszáz bányamunkás megint bevonult az akna éjszakájába, a lesbenálló halálveszedelmek poklába: nem magáért,­­— másokért! Testvé­reiért! Áldozatos, gyönyörű har­cot harcol azért a száztizen­négyért. Annak a száztizennégy­nek az erkölcsi elégtételéért és el­orzott munkabérfilléreiért, a tíz százalék visszaadásáért. Tisztes­ség az ilyen munkásoknak­­és dicsőség önzetlenségüknek, test­véri önfeláldozásuknak! Az or­szág valamennyi munkása velü­k érez! Új sztrájk tört ki a pécsi bányatelepen Az András- és Széchenyi-aknákban 698 bányamunkás sztrájkol a föld mélyében. A Dunagőzhajózási Társaság kizárta összes bányamunkásait (Pécs, január 31. — A Népszava tudósító­ját­ól.) A pécsi szénmedence látszatbékéje ismét fölborult. Csü­törtökön reggel 698 bányamunkás szállt le a Dunagőzhajózási Társa­ság bányatelepén levő András- és Széchenyi-aknákba, de nem fogtak munkához,­ hanem fölüzenték, hogy mindaddig lent maradnak, amíg az igazgatóság a függőben levő kérdé­seket méltányosan el nem intézi. A sztrájk kirobbanásának előzmé­nyei a következők: A Dimagőzhajózási Társaság igaz­gatósága a nagy éhségsztrájk óta állandóan keresi az alkalmat, h­ogy a szervezett bányamunkásokkal le­számolhasson. A nagy harc után nem állt helyre,a kölcsönös megér­tés és a béke csak látszatbéke volt. Ezt bizonyítja a január elején leját­szódott esemény is. Január elején ugyanis az igazgatóság 114 szak­szervezeti vezetőt rendelt ki fenn­tartási munkák végzésére, holott addig mindig p­rotekciós, leginkább keresztény-szociális munkásokat osz­tott be erre a munkára. Az igazga­tóság nagyon jól tudta, hogy a szakszervezeti vezetők nem fogad­hatják el ezt a beosztást. De éppen azt akarta, hogy fölléphessen elle­nük. Amikor a 114 szakszervezeti, vezető megtagadta a fönntartási munkák elvégzését, az igazgatóság elbocsátotta őket. A később m­egi­­ndult tárgyalások során a bányaigazgatóság megígérte, hogy január végéig ezt az ügyet közm­egnyu­gvásra elintézik és ha a hónap folyamán a termelés rendjét a munkások biztosítják, ak­kor a 114 munkást visszaveszik. Az elbocsátott munkások egy hónapig tehát teljes­ bizonytalanságban él­tek". Egyszer reménykedtek, más­szor meg a kenyértelenség réme tűnt föl lelki szemük előtt. Az igaz­gatóság pedig taktikából hallgatott, míg végre január 29-én alkalmasnak látta az időt a nyílt színvallásra, illetőleg a támadásra. Visszavétel büntetéssel Ezen a napon ugyanis az igazga­tóság parancsára hirdetményeket függesztettek ki, amelyekben érte­sítették a munkásokat, hogy a ja­nuár 5-én elbocsátott munkások feb­ruár 1-én munkába állhatnak, de hat hónapon keresztül az eddigi­nél egy fokkal alacsonyabb ka­tegóriába kerülnek. Tehát minden vájár mint segéd­vájár, minden segédvájár mint csil­lés dolgozik tovább, a csillés pedig 10%-kal alacsonyabb bérkateg­óriába kerü­l. Mindenkit a régi helyére osztanak be és a hat hónap o­ldalt ezek közül senkit bizalmi férfiként nem ismernek el- Akik terrorizál­nak — így szól tovább a hirdet­mény —, vagy a munkát megtagad­ják, azokat azonnal elbocsátják és a lakásukból is kilakoltatják őket. Hanem a hajcsár urak!? A szennyes gőg és a vakmerő­ség fölényes ormain meddig ga­rázdálkodhatik még az efféle haj­csártempó? Mély felháborodással és türel­metlenül kérdezzük a „reform­korszak" kormányától, vájjon még mindig nem látja elérkezett­nek az időt arra, hogy megrend­szabályozza azt a kapitalizmust, amely az embertelenségnek ilyen fokáig jutott? Úgy van, azt kér­dezzük, meddig vár? A minisz­terelnök úr nemrég volt kegyes elszónokolni, hogy nem engedi meg a munkás megalázását, se ki­zsákmányolását —: hát tessék, itt az alkalom, ne engedje meg! Mert meg kell már egyszer mondani, hogy az emberiesség szörnyű ki­vetkőzése az, ami különösen a pécsi bányavidéken történik. Bizonyíték kell? Ott a bizonyíték az elzárt akná­ban, a hétszáz bányamunkás har­ca, nagyszerű önfeláldozása, ha­lálos elszántsága. Ehhez ok­ kel­lett. És az ok: a bányatársaság. Követeljük a rendcsináló, a ha­ladéktalan közbelépést. Mi&VilláWk! id­Mcs&lt! Készüljetek a vígadói képviselet beszámolra

Next