Népszava, 1935. augusztus (63. évfolyam, 173–197. sz.)

1935-08-01 / 173. szám

LXIII. évf. 173. szám Budapest, 1935 augusztus 1. csütörtök Ara­d 6 fillér A MAGYA­R ORSZÁGI SZOCI­ÁLD E M O­K­RAT­A PÁ­RT K­ÖZPONTI KÖZ L Ő Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4 • Megjelenik hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 30-3-30, 30-3-31 és 30-3-32 KÉT RENDELET A KERESKEDELMI MINISZTER RENDELETE A LEGKISEBB MUNKABÉREKRŐL ÉS A 48 ÓRÁS MUNKAIDŐRŐL ÍRTA: PEYER KÁROLY A hivatalos lap szerdai száma két rendeletet közöl. Az egyik „a legkisebb munkabéreknek egyes iparágakban való megálla­pítására hivatott munkabér meg­állapító bizottság felállítása és működése tárgyában", a másik pedig „a munkaidőnek az asztalos­iparban való szabályozása tárgyá­ban". Az érdekelt munkásság már hó­napok óta várja ezeknek a rende­leteknek a megjelenését és most, amikor a rendeletek szövege isme­retes előttünk, meg kell monda­nunk őszintén, hogy figyelembe véve az összes körülményeket, többet vártunk. A rendelet hala­dást jelent azzal a konok állás­ponttal szemben, amelyet a múlt­ban láttunk, amidőn a kérdés fölött kényelmesen elsiklottak az­zal, hogy a munkás és a munkál­tató viszonya szabad egyezkedés tárgya. Vannak helyzetek — és ilyen a mai gazdasági helyzet —, amikor az államhatalomnak a gazdasági élet bizonyos területein törvény­hozásiig kell beavatkoznia és ez­zel a joggal a kormányok az utóbbi években bőven éltek is és védelmet nyújtottak a társadalom különböző osztályainak. Ezek a beavatkozások természetesen min­dig magukon viselik az illető kor­mány politikai felfogását. A leg­újabb két rendeletből is ez tűnik ki. A szervezett munkásság kép­viselőit meg sem hallgatták a rendeletek kiadása előtt, ugyan­akkor azonban a GYOSZ vezetői­nek módjuk volt arra, hogy köz­vetlenül a rendelet megjelenése előtt a maguk felfogását keresztül­vigyék. A munkaidő rendezése ügyében kiadott rendeletnél a legsúlyo­sabb kifogásunk az, hogy az még csak nem is az egész faiparra, ha­nem csak az épület-, bútoraszta­los és mintakészítőiparra vonat­kozik. Ennek a kérdésnek a szá­lai visszanyúlnak az újpesti fa­munkások sztrájkjáig, amikor munkáltatók és munkások egyér­telműen kérték a munkaidő tör­vényes szabályozását és a minisz­ter a Házban erre ígéretet is tett. A miniszter ígéretének ezt a ré­szét megtartotta, de előzetesen úgy értesültünk, hogy a rendelet nemcsak az asztalosiparra, hanem a textiliparra és a szabóiparra is vonatkozik majd. Ez kimaradt a rendeletből és valószínűleg nem a minisztérium referenseinek aka­ratából, hanem a textilkartell befolyása következtében. A rendelet ellen azonkívül, hogy csak az asztalosokra vonatko­zik, súlyos kifogás, hogy a mun­káltatóknak lehetőséget ad arra, hogy a munkaidőt egy évben négy hónapon át napi tíz órára fölemel­hessék, ha: „az illető vállalatban rendkívüli munkatorlódás áll be és a fölhalmozott munka elvégzése céljából a napi munkaidőnek a meghosszabbítása múlhatatlanul szükségesAzonkívül kiveszi a rendelet hatálya alól a gépészeket és fűtőket, akiknek a munkaidejét napi tíz órában, illetve 12 órában állapítja meg. A rendelet a túl­órákra 25% pótlékot állapít meg. Ezt a rendelkezést helyeselhetjük, de annál inkább kifogásolnunk kell azt, hogy a rendelet a bérekre nem rendelkezik és nem mondja ki, hogy jelenleg az üzemben al­kalmazott munkások napibére a munkaidő leszállításával egyide­jűleg nem szállítható le. A munkaidő rendezése tárgyá­ban kiadott rendeletet kezdő in­tézkedésnek tekinthetjük. A múlt­ban ezen a téren súlyos mulasz­tások voltak. Olyan kevés történt szociálpolitikai téren az utóbbi években, hogy ma még ezt a ren­deletet is helyesléssel kell fogad­nunk, ami nem jelenti azt, hogy a munkásság kívánságai ezzel el volnának intézve. Ellenkezőleg, a legnyomatékosabban kell követel­nünk a 48 órás munkaidőnek vala­mennyi iparágra való kiterjeszté­sét és azt,­ hogy ennnak érvényes­ségét a magánalkalmazottak tö­megeire is kiterjesszék. És a 48 órás munkaidő sem jelent végle­ges állapotot, hanem csak átmene­tet a 40 órás munkaidőhöz, ami alkalmas volna arra, hogy a mun­kanélküliek nagy tömegeit mun­kához juttassa. Amíg a munkaidő kérdésében kiadott rendelet legalább egy szak­mára jelent megnyugvást és ren­dezést, a minimális munkabérek ügyében kiadott rendelet semmi­féle irányban nem jelenti a kér­dés elintézését és ez ellen a ren­delet ellen a legsúlyosabb kifogá­saink vannak. Közel két éve, hogy az első ankétot ebben az ügyben megtartották és azon a gyáripari munkáltatók a legélesebben elle­nezték a rendelet kiadását és csak a háziiparra lettek volna hajlan­dók ilyen rendelet kiadásához hozzájárulni. A most megjelent rendelet nem vonatkozik az összes iparágakra, hanem a kereskedelemügyi mi­niszter határozza meg, hogy a legkisebb munkabéreket „egyes iparágak minő részeire és esetleg minő területi hatállyal kell meg­állapítani" az érdekeltségek meg­hallgatása után. A magántiszt­viselők és kereskedelmi alkalma­zottak nagy tömegei már eleve ki vannak zárva még abból a lehető­ségből is, hogy a minimális bérek megállapítását kérjék és így a kormány állandósítja azt a rend­szert, amely tisztviselőknek napi 10—12 órai munkaidőért havi 20—30 pengő fizetést ad. A rendelet óvatosan­ ügyel arra, hogy a bizottság ne végezzen olyan munkát, amellyel a mun­kásság jogos bérigényét elégíti ki és hangsúlyozza, hogy csak azt eheti vizsgálat tárgyává, hogy a helyi életviszonyokhoz képest nem aránytalanul alacsonyak-e a bérek és ez esetben megállapítja azokat a béreket, amelyeknél ala­csonyabbat fizetni nem szabad. Kifogásolnunk kell, hogy a bi­zottság nem paritásos, hanem egy­harmadát a munkáltatók képvise­őiből, egyharmadát a munkavál­alók és egyharmadát azok közül nevezi ki a kereskedelmi minisz­ter, akik se nem munkavállalók, se nem munkáltatók. Nem az illető érdekeltségek jelölik ki a maguk bizottsági tagjait, hanem a keres­kedelmi miniszter esetről esetre, vagy meghatározott időre nevezi ki a bizottság tagjait, akiket az elnök hív meg ülésre. A határoza­tokat is újból föl kell terjeszteni jóváhagyás végett a miniszterhez, aki a határozatot megerősítheti, azt megtagadhatja, vagy a bizott­sághoz újra visszakü­ldheti. A kartellek ellen való fölzúdu­lást az akkori kormány azzal akarta levezetni, hogy, megalakít A Népszövetség csak formai kérdésekről vitatkozott Csütörtök délután nyilvános ülésen folytatják a tárgyalást. Lavas indítványa alapján keresik a kibontakozást A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség és a Szocialista Munkásinternacionálé a békéért Mint ah­ogy előre látható volt, a Népszövetség szerdai ülésén csupán formai kérdéseket vitattak meg. Azt is zárt tárgyaláson. Az eredmény nem sokat jelent a békesség biztosí­tásának szempontjából, csütörtökön folytatják majd a tanácskozást. Ad­dig a népszövetségi palota folyosóin, kis tanácskozó szobáiban folynak majd az alkudozások, a diplomáciai ravaszkodások. Keresik a semmit­mondó formulát, amivel az egész olasz-abessztin ügyet egy időre ismét félretolhatják. A világ diplomatái formulát keresnek, amikor a világ népei békét kívánnak... (Genf, július 31.) A Népszövetség Tanácsának 87. ülésszakát szerdán délután 8 órakor nyitotta meg Lit­vinov elnök. A terem zsúfolt, a kar­zatokon mozogni sem lehet a belépő tanácstagokat tapssal és éljenzéssel fogadták. Különösen Laval francia miniszterelnököt éljenezték hossza­san. Az ülés megnyitása után a Tanács tagjai zárt ülésre vonultak vissza. A zárt ülés pontosan egy óra hosszat tartott. A kiadott hivatalos közlemény sze­rint a zárt ülésen először báró Aloisi közölte, hogy az olasz kormánynak az az álláspontja, hogy a mostani tanácsülés legfőbb célja az italuali incidens ügyében megindult békél­tető bizottsági eljárás folytatásának biztosítása. Jeze francia egyetemi tanár, az abesszin kormány meg­bízottja, kifejtette: nem Abesszínián múlt, hogy a békéltető bizottság tár­gyalásai eredménytelenül végződtek. Hangsúlyozta, hogy Abesszínia január óta több izben fordult a Népszövetséghez, hogy elérje a háború kitörésének meg­akadályozását. Eden angol küldött feltette a kér­dést, hogy a Tanács és a vitában álló felek kizárólag a békéltető­bizottság ügyét kívánják-e napi­rendre tűzni, vagy hogy a Tanács szükség esetén hajlandó-e kibőví­teni a tárgyalás anyagát. Mindenekelőtt Laval, Francia­,­ország képviselője szólt Eden javas­latához, megállapította, hogy az egymással vitában álló felek mindegyike a másikra akarja áthárítani a békéltetőbizottság munkálatainak megakadásáért a felelősséget. Minthogy Olaszország azt kívánja, hogy a vizsgálat az italuali kér­désre szorítkozzék, Abesszínia kép­viselője pedig szintén nem kívánja a tárgyalások kiszélesítését, azt ja­vasolja, hogy csupán a békéltető­bizottság kérdésével foglalkozzanak, és a Tanács csütörtök délután 5 órakor üljön újra össze, addig lesz­ idő — mondotta Laval —, hogy a nagyhatalmak tárgyalásokat foly­tathassanak és megtalálják azt a formulát, amellyel a békéltető­bizottság újból való összeü­lését és eredményes munkáját biztosítsák. Az olasz és az abesszin küldöttek egyaránt elfogadták Laval indítvá­nyát, ezzel az ülést berekesztették és csütörtök délután 5 órakor foly­tatják az érdemleges tanácskozást. Az ülés berekesztése után nagy feltűnést keltett, hogy báró Aloisi olasz delegátus Jeze professzor abesszin megbízottal hosszabb tanácskozásra ült össze. A három nagyhatalom, Anszria, Franciaország és Olaszország kép­viselőiből álló úgynevezett hármas­bizottság is tanácskozásra ült össze később, ahol hír szerint Laval em­lékiratot mutatott be, amelynek alapján véleménye szerint a kér­dést meg lehetne oldani. Lovai ja­vaslatáról eddig még nem határoz­tak. Anglia és Franciaország megegyeztek egymással ! (Genf, július 31.) A késő éjszakai órákban döntő forduolat következett be azon a megbeszélésen, amelyen a nagyhatalmak keresték az­ abesszin­olasz vita megoldásának módota­(Folyt aids a 2. oldalon).

Next