Népszava, 1935. augusztus (63. évfolyam, 173–197. sz.)
1935-08-01 / 173. szám
LXIII. évf. 173. szám Budapest, 1935 augusztus 1. csütörtök Arad 6 fillér A MAGYAR ORSZÁGI SZOCIÁLD E M OKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZ L Ő Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4 • Megjelenik hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 30-3-30, 30-3-31 és 30-3-32 KÉT RENDELET A KERESKEDELMI MINISZTER RENDELETE A LEGKISEBB MUNKABÉREKRŐL ÉS A 48 ÓRÁS MUNKAIDŐRŐL ÍRTA: PEYER KÁROLY A hivatalos lap szerdai száma két rendeletet közöl. Az egyik „a legkisebb munkabéreknek egyes iparágakban való megállapítására hivatott munkabér megállapító bizottság felállítása és működése tárgyában", a másik pedig „a munkaidőnek az asztalosiparban való szabályozása tárgyában". Az érdekelt munkásság már hónapok óta várja ezeknek a rendeleteknek a megjelenését és most, amikor a rendeletek szövege ismeretes előttünk, meg kell mondanunk őszintén, hogy figyelembe véve az összes körülményeket, többet vártunk. A rendelet haladást jelent azzal a konok állásponttal szemben, amelyet a múltban láttunk, amidőn a kérdés fölött kényelmesen elsiklottak azzal, hogy a munkás és a munkáltató viszonya szabad egyezkedés tárgya. Vannak helyzetek — és ilyen a mai gazdasági helyzet —, amikor az államhatalomnak a gazdasági élet bizonyos területein törvényhozásiig kell beavatkoznia és ezzel a joggal a kormányok az utóbbi években bőven éltek is és védelmet nyújtottak a társadalom különböző osztályainak. Ezek a beavatkozások természetesen mindig magukon viselik az illető kormány politikai felfogását. A legújabb két rendeletből is ez tűnik ki. A szervezett munkásság képviselőit meg sem hallgatták a rendeletek kiadása előtt, ugyanakkor azonban a GYOSZ vezetőinek módjuk volt arra, hogy közvetlenül a rendelet megjelenése előtt a maguk felfogását keresztülvigyék. A munkaidő rendezése ügyében kiadott rendeletnél a legsúlyosabb kifogásunk az, hogy az még csak nem is az egész faiparra, hanem csak az épület-, bútorasztalos és mintakészítőiparra vonatkozik. Ennek a kérdésnek a szálai visszanyúlnak az újpesti famunkások sztrájkjáig, amikor munkáltatók és munkások egyértelműen kérték a munkaidő törvényes szabályozását és a miniszter a Házban erre ígéretet is tett. A miniszter ígéretének ezt a részét megtartotta, de előzetesen úgy értesültünk, hogy a rendelet nemcsak az asztalosiparra, hanem a textiliparra és a szabóiparra is vonatkozik majd. Ez kimaradt a rendeletből és valószínűleg nem a minisztérium referenseinek akaratából, hanem a textilkartell befolyása következtében. A rendelet ellen azonkívül, hogy csak az asztalosokra vonatkozik, súlyos kifogás, hogy a munkáltatóknak lehetőséget ad arra, hogy a munkaidőt egy évben négy hónapon át napi tíz órára fölemelhessék, ha: „az illető vállalatban rendkívüli munkatorlódás áll be és a fölhalmozott munka elvégzése céljából a napi munkaidőnek a meghosszabbítása múlhatatlanul szükségesAzonkívül kiveszi a rendelet hatálya alól a gépészeket és fűtőket, akiknek a munkaidejét napi tíz órában, illetve 12 órában állapítja meg. A rendelet a túlórákra 25% pótlékot állapít meg. Ezt a rendelkezést helyeselhetjük, de annál inkább kifogásolnunk kell azt, hogy a rendelet a bérekre nem rendelkezik és nem mondja ki, hogy jelenleg az üzemben alkalmazott munkások napibére a munkaidő leszállításával egyidejűleg nem szállítható le. A munkaidő rendezése tárgyában kiadott rendeletet kezdő intézkedésnek tekinthetjük. A múltban ezen a téren súlyos mulasztások voltak. Olyan kevés történt szociálpolitikai téren az utóbbi években, hogy ma még ezt a rendeletet is helyesléssel kell fogadnunk, ami nem jelenti azt, hogy a munkásság kívánságai ezzel el volnának intézve. Ellenkezőleg, a legnyomatékosabban kell követelnünk a 48 órás munkaidőnek valamennyi iparágra való kiterjesztését és azt, hogy ennnak érvényességét a magánalkalmazottak tömegeire is kiterjesszék. És a 48 órás munkaidő sem jelent végleges állapotot, hanem csak átmenetet a 40 órás munkaidőhöz, ami alkalmas volna arra, hogy a munkanélküliek nagy tömegeit munkához juttassa. Amíg a munkaidő kérdésében kiadott rendelet legalább egy szakmára jelent megnyugvást és rendezést, a minimális munkabérek ügyében kiadott rendelet semmiféle irányban nem jelenti a kérdés elintézését és ez ellen a rendelet ellen a legsúlyosabb kifogásaink vannak. Közel két éve, hogy az első ankétot ebben az ügyben megtartották és azon a gyáripari munkáltatók a legélesebben ellenezték a rendelet kiadását és csak a háziiparra lettek volna hajlandók ilyen rendelet kiadásához hozzájárulni. A most megjelent rendelet nem vonatkozik az összes iparágakra, hanem a kereskedelemügyi miniszter határozza meg, hogy a legkisebb munkabéreket „egyes iparágak minő részeire és esetleg minő területi hatállyal kell megállapítani" az érdekeltségek meghallgatása után. A magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak nagy tömegei már eleve ki vannak zárva még abból a lehetőségből is, hogy a minimális bérek megállapítását kérjék és így a kormány állandósítja azt a rendszert, amely tisztviselőknek napi 10—12 órai munkaidőért havi 20—30 pengő fizetést ad. A rendelet óvatosan ügyel arra, hogy a bizottság ne végezzen olyan munkát, amellyel a munkásság jogos bérigényét elégíti ki és hangsúlyozza, hogy csak azt eheti vizsgálat tárgyává, hogy a helyi életviszonyokhoz képest nem aránytalanul alacsonyak-e a bérek és ez esetben megállapítja azokat a béreket, amelyeknél alacsonyabbat fizetni nem szabad. Kifogásolnunk kell, hogy a bizottság nem paritásos, hanem egyharmadát a munkáltatók képviseőiből, egyharmadát a munkaválalók és egyharmadát azok közül nevezi ki a kereskedelmi miniszter, akik se nem munkavállalók, se nem munkáltatók. Nem az illető érdekeltségek jelölik ki a maguk bizottsági tagjait, hanem a kereskedelmi miniszter esetről esetre, vagy meghatározott időre nevezi ki a bizottság tagjait, akiket az elnök hív meg ülésre. A határozatokat is újból föl kell terjeszteni jóváhagyás végett a miniszterhez, aki a határozatot megerősítheti, azt megtagadhatja, vagy a bizottsághoz újra visszaküldheti. A kartellek ellen való fölzúdulást az akkori kormány azzal akarta levezetni, hogy, megalakít A Népszövetség csak formai kérdésekről vitatkozott Csütörtök délután nyilvános ülésen folytatják a tárgyalást. Lavas indítványa alapján keresik a kibontakozást A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség és a Szocialista Munkásinternacionálé a békéért Mint ahogy előre látható volt, a Népszövetség szerdai ülésén csupán formai kérdéseket vitattak meg. Azt is zárt tárgyaláson. Az eredmény nem sokat jelent a békesség biztosításának szempontjából, csütörtökön folytatják majd a tanácskozást. Addig a népszövetségi palota folyosóin, kis tanácskozó szobáiban folynak majd az alkudozások, a diplomáciai ravaszkodások. Keresik a semmitmondó formulát, amivel az egész olasz-abessztin ügyet egy időre ismét félretolhatják. A világ diplomatái formulát keresnek, amikor a világ népei békét kívánnak... (Genf, július 31.) A Népszövetség Tanácsának 87. ülésszakát szerdán délután 8 órakor nyitotta meg Litvinov elnök. A terem zsúfolt, a karzatokon mozogni sem lehet a belépő tanácstagokat tapssal és éljenzéssel fogadták. Különösen Laval francia miniszterelnököt éljenezték hosszasan. Az ülés megnyitása után a Tanács tagjai zárt ülésre vonultak vissza. A zárt ülés pontosan egy óra hosszat tartott. A kiadott hivatalos közlemény szerint a zárt ülésen először báró Aloisi közölte, hogy az olasz kormánynak az az álláspontja, hogy a mostani tanácsülés legfőbb célja az italuali incidens ügyében megindult békéltető bizottsági eljárás folytatásának biztosítása. Jeze francia egyetemi tanár, az abesszin kormány megbízottja, kifejtette: nem Abesszínián múlt, hogy a békéltető bizottság tárgyalásai eredménytelenül végződtek. Hangsúlyozta, hogy Abesszínia január óta több izben fordult a Népszövetséghez, hogy elérje a háború kitörésének megakadályozását. Eden angol küldött feltette a kérdést, hogy a Tanács és a vitában álló felek kizárólag a békéltetőbizottság ügyét kívánják-e napirendre tűzni, vagy hogy a Tanács szükség esetén hajlandó-e kibővíteni a tárgyalás anyagát. Mindenekelőtt Laval, Francia,ország képviselője szólt Eden javaslatához, megállapította, hogy az egymással vitában álló felek mindegyike a másikra akarja áthárítani a békéltetőbizottság munkálatainak megakadásáért a felelősséget. Minthogy Olaszország azt kívánja, hogy a vizsgálat az italuali kérdésre szorítkozzék, Abesszínia képviselője pedig szintén nem kívánja a tárgyalások kiszélesítését, azt javasolja, hogy csupán a békéltetőbizottság kérdésével foglalkozzanak, és a Tanács csütörtök délután 5 órakor üljön újra össze, addig lesz idő — mondotta Laval —, hogy a nagyhatalmak tárgyalásokat folytathassanak és megtalálják azt a formulát, amellyel a békéltetőbizottság újból való összeülését és eredményes munkáját biztosítsák. Az olasz és az abesszin küldöttek egyaránt elfogadták Laval indítványát, ezzel az ülést berekesztették és csütörtök délután 5 órakor folytatják az érdemleges tanácskozást. Az ülés berekesztése után nagy feltűnést keltett, hogy báró Aloisi olasz delegátus Jeze professzor abesszin megbízottal hosszabb tanácskozásra ült össze. A három nagyhatalom, Anszria, Franciaország és Olaszország képviselőiből álló úgynevezett hármasbizottság is tanácskozásra ült össze később, ahol hír szerint Laval emlékiratot mutatott be, amelynek alapján véleménye szerint a kérdést meg lehetne oldani. Lovai javaslatáról eddig még nem határoztak. Anglia és Franciaország megegyeztek egymással ! (Genf, július 31.) A késő éjszakai órákban döntő forduolat következett be azon a megbeszélésen, amelyen a nagyhatalmak keresték az abesszinolasz vita megoldásának módota(Folyt aids a 2. oldalon).