Népszava, 1936. február (64. évfolyam, 26–50. sz.)

1936-02-01 / 26. szám

-- ! " -V' . . •• . . ' -p. .^i.­­ Ma: Teljes heti rádióműsor külön mellékleten LXIV. évf. 26. szám Budapest, 1936 február 1. szombat­­,# 1O MAGYARORSZA GI S­ZOC IALDEM O­KRATA P­ÁRT K Ö Z P O N T I ' K Q'Z L Ó N Szerkesztőség és kiadó hivatal: VIII, Conti ucca 4 • Megjelenik hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 30-3-30, 30-3-31 és 30-3-32 g.f - íme, ezekek... Nagy napja volt pénteken a képviselőháznak. Vagy mondjuk ,inkább, h­ogy szokatlan napja Hosszú idő óta gróf Bethlen Ist­ván először szólalt föl és a­ hit­bizományi törvényjavaslat fölött elmondott bírálatával törte meg parlamenti némaságát. Természe­tesen, megfelelő beharangozás is megelőzte az érdekes politikai vendégszereplést s a megfelelő beharangozásnak megfelelő ered­ménye is volt. Zsúfolt ház. Különösen zsúfolt kormánypárti padok. A Nép a beszéd egész fo­lyamán teljes számban a helyén. A szokatlan külsőségeik is mutat­ták, hogy valami extra, valami különleges­­történik a képviselő­házban. Pedig... nem is volt b­enne semmi meglepő. Lehetett külön­leges, lehetett szokatlan, de meg­lepő nem volt­. Kétórás beszédében Bethlen István a földreform ellen fordult Nem tart időszerűnek semmiféle ilyen reformot. Úgy látja, hogy­ a gazdasági viszonyok és­, különösen a pénzügyi helyzet mindeztféle birtokpolitikai változtatásra al­kalmatlanok. Nincs pénz,­­ nincs földreform. Meggyőződése az, hogy a földreform csak pénzkér­dés. Nem titkolta, hogy a hitbizo­mányi javaslat nem véletlenül maradt annak idején miniszterel­nöki íróasztalában. Megcsináltatta, de nem vette elő. Mert pénz már akkor sem volt. Ezekben a kérdé­seikben a Bethlen-féle álláspont most is makacs, maradt, meg­kövesedett. Egy embert mutat, aki ezen a téren semmit sem ta­nult. Nem is akar. A nagybirtok­hoz nem szabad nyúlni. Lehet sok kisbirtok, de legyen sok nagybir­tok is. A hit­bizomány körül lehet valamit tenni, de nem úgy, ahogy a ja­vaslat próbálkozik. Illetőleg: még úgy sem. A hitbizományi nem birto­kpoliti­kai célra, hanem kizárólag a hitbizományos javára szabad felszabadítani. Ha a hit-t­d­omány élvezője akarja, vonul­hasson ki bármikor a kötöttség­ből. És a pénzét vigye az iparba, helyezze el ingó tőkébe,­­ hiszen úgyis azt mondják, úgyis azt pa­naszolják mindig, hogy az ingó ,tőke zsidó kézen van és ezen a tájon is új honfoglalásra van szükség. Mindent lehet csinálni a földdel, csak hozzányúlni nem. Óva inti a kormányt, hogy állami beavatkozással, kényszereszközök­kel csináljon birtokpolitikát. Óva inti... Nam, ebben nincs meglepő. Hi­szen Bethlen hangoztatta... Az sem meglepetés aztán, hogy mind­ezek után elfogadta a kormány hitbizományi javaslatát. Megtehette. Nem kockáztat vele semmit. A javaslat, ha egyszer törvény­erőre emelkedik és végrehajtásra kerül, a legnagyobb odaadással szolgálja a bethleni álláspontot. Nem nyúl semmihez. Nem veszé­lyeztet semmit A birtokpolitikai maradiság, a birtokpolitikai reak­ció nyugodt lélekkel rászavazhat. De akadt valami, ami meglepő volt. Pontosabban: nem is annyira meglepő, mint erősen figyelemre­méltó. A Nep magatartása volt ez, a beszéd folyamán. A Nep áhítatos hallgatása, templomi borongása, tiszteletteljes csöndje, majd fölcsattanó, lelkes, tüntető tapsa már a beszéd közben, de kü­lönösen befejezése után. Ezt az­tán igazán meg lehetett bámulni. Ezt az érzelmi összeolvadást a re­formkorszak hősei és a reformot tagadó, a reformot elutasító, a re­formtól óva intő Bethlen István között. Nemigen hihető, hogy akadtak naiv lelkek, akik azt hit­ték, hogy e beszéd alkalmából, e beszéd tartalmi kisülései követ­keztében a Nép ízekre szedi a re­formellenes támadót. De olyanok is alighanem kevesen voltak, akik ezt az érzelmi összeborulást, a lel­kes reformereknek és a szenvedé­lyes antireform­ernek ezt a teljes és maradéktalan egyetértését előrelátták. Hiszen tegnap még hangosak voltak a reformkorszak emberei. A földkérdésben is han­gosak. Nem csupán szelíd föld­reformisták, hanem egyenesen forradalmárok — a hordók tete­jén és a felelőtlen frázisokban. És ma...? Ma mégis éljeneznek, ma tapsolnak, ma lelkesednek — annak, ami ellenkezője a tegnap hirdetett elveknek, a tegnap har­sogott ígéreteknek.C íme —: ezek ők! Most­ már rájuk lehet ismerni. Már nincs rajtuk semmi, egészen levetkőztek. Nekik sem kell föld­reform. Nekik sem kell hitbizo­mányi reform, ami komolyan hozzányúlna a hitbizományokhoz. A reformfrázisok elszeleltek. A re­form ígéretek, a reformfogadko­zások sorra rákerülnek a politi­kai jelszavaik szemétdombjára, mert minden csak altatás volt, minden csak felelőtlen ígéret és túl merész politikai játék: a va­lódi, az igazi ez a mostani vallo­más, ez a lelkes tapsorkánnal kí­sért állásfoglalás — a reform­ellenes álláspont mellett. Meg­mondjuk őszintén, sziám unitra ez sem meglepő. Ez a levetkőzés sem új. Rég ilyennek ismerjük a re­formkorszakot és rég ilyennek hirdetjük hőseit, szaporabeszédű félisteneit és csattogó közvitézeit. Nem, egyáltalában nem meglepő ezek ők. Eze­k csakugyan ők! a francia kamara 196 szótöbbséggel bizalmat szavazatt a Sarraut kormánynak A miniszterelnök Léon Blum elvtárs fölszólaására ígéretet tett a jobboldali alakulatok megfékezésére, a választások tisztaságá­nak megóvására és a rádió minden párt számára való föl­használásának lehetővé tételére A szocialista párt a Sarraut-kormány mellett foglalt állást. — 361 szava­zattal 165 ellen szavazta meg a kamara a bizalmat Sarraut-éknak (Párizs, január 31.) Az interpel­lációs vita a péntek délelőtti ülé­sen már nem hozott érdekesebb megnyilatkozásokat és "inkább csak az úgynevezett második garnitúrá­hoz tartozó szónokok beszéltek. Kisebb vihar csak a radikális párt jobboldali szárnyához tartozó Co­lombo képviselői beszéde közben támadt. Co­lombo a radikális párt hivatalos állásfoglalásával szem­ben támadta a Szirrurt-kormány­ és tiltakozott az ellen, hogy az új kormány a szélsőbaloldali­ nép­frontra támaszkodjék és együtt­működjék a­­ kommunistákkal. A baloldalról állandóan azt kiáltot­ták a szónok felé: Áruló! Renegát! Az interpellációs vita befejezése után Sarraut miniszterelnök- h­osz­szabb beszédben válaszolt a vit­a folyamán elhangzott felszólalá­sokra. Erélyesen visszautasította azokat az állításokat, hogy az i­j kormány álcázott kartellkormány lenne és hogy megalakulásának körülményei nem­ voltak egészen tiszták. A leghatározottabban ta­gadta Sarraut, hogy kormánya szovjet befolyás alatt állana, vagy pedig a szabadkőműves páholyok uszályhordozója lenne. Kormányát minden kü­lső be­folyástól mentesen alakította meg. Nem engedi, hogy bárki is kételked­jék hazaszeretetében, hiszen hosszú politikai pályafutása megcáfol min­den ilyen állítást. Politikai vonal­vezetésének legfőbb eleme a mér­séklet. Franciaországnak nyuga­lomra van szüksége, mert csak így tud belsőleg megerősödni és így tudja elérni a szükséges külső biz­tonságot is. Semmitől­­­em irtózik annyira, mint a belső viszálytól Aki francia ember, az értse meg a másik franciát. Szigorúan elítélem mindazok­nak a magatartását, akik az utcán vagy pedig különböző közlemények útján a közrendet akarják zavarni. Mindannyian a békét akarjuk eb­ben az országban, hogy az ország népe néhány hónap múlva szaba­don foglalhasson állást és ezt a bé­két meg is védem a rendzavarókkal szemben és fenn is tartom az országban a rendet. Biztosítom Önöket, hogy megvédem a köztár­saság megtámadott intézményeit és az az érzésem, hogy ezekkel együtt­­magát a köztársaságot és a hazát is megoltalmazom, milyen a köztársasági Francia­ország igazi arculata. Franciaország föltétlenül hű marad a Népszövetséggel való együttmű­ködés politikájához s ez az együtt­működés nemcsak szavakban nyil­vánul meg majd, hanem igazi, szív­ből jövő együttműködés lesz min­den taktikázás és húzódozás nélkül. (Viharos taps a baloldalon.) — Hiszünk abban — fejezte be Sarraut miniszterel­nek beszédét —, hogy a Népszövetség föltétlenül szükséges intézmény és hiszünk az együttes biztonság föltétlen szüksé­gességében is. Kormányom készség­gel­ hozzájárul minden becsületes és igazságos megoldáshoz, amely véget vet a véres keletafrikai háborúnak. A kormány mögött álló pár­tok részéről Perfetti radiikálispárti, Bréant baloldali radikális és Lafaye újszocialista képviselő aláírásával a következő bizalmi indítványt ter­jesztették elő: — A kamara helyesli a kor­mánynyilatkozatot, bizalmát nyilvánítja, a kormány iránt. Minden pótindítványt elutasít és áttér a napirendre. A miniszterelnök beszéde után Bouisson elnök félbeszakította az ülést, hogy a szavazás elrendelése előtt alkalmat adjon az egyes pár­frakcióknak végleges állásfogla­lásra. A szünetben izgalmas tanácskozás folyt az egyes pártklubokban. Az érdeklődés középpontjában a szo­cialista frakció értekezlete állott, mert a Sarraut-kormány sorsa el­sősorban a szocialisták állásfogla­lásától függött. Hosszas vita után Franciaország föltétlenül hű marad a Népszövetséghez Sarraut végül még egyszer meg­ismételte a kormány külpolitikai célkitűzését s meleg szavakkal em­lékezett meg Herriot volt állam­miniszter csütörtöki kamarai beszé­déről, amelyben Herriot az orosz­francia barátságot és a Népszövet­ség szankciós politikáját védelmezte. Herriot — mondta Sarraut — megmutatta a külföldnek, hogy

Next