Népszava, 1936. október (64. évfolyam, 223–249. sz.)

1936-10-01 / 223. szám

LXTV. ént. 223. szám Budapest, 1936 október 1. csütörtök ÁratD A MA G­Y A R O R SZAG I S Z O C I A L D EM OK RAT A PART K O Z P O N TI K O ZLO NY E Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4 • Megjelenik hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 1-303-30, 1-303-31 és 1-303-32 A piacon reszkető kézzel számlálgatja gara­sait a szegényember asszonya a standok előtt A gondja ezernyi: ez is kéne, az is kéme, de semmire sem telik. És napról napra még kevesebbre jut a vékonyka kere­setből. A szegényassz­ony nem matema­tikus, de azért a végére tud járni annak a kérdésnek, hogy ugyan­abból a pengőből miért nem tud most is legalább annyit vásárolni, mint néhány héttel ezelőtt. A sze­gényember asszonya nagyon is tisztában van a munkabérek és a drágaság viszonyával. Bárcsak leg­alább annyira tisztában volnának ezzel a viszonylagossággal ott is, ahonnan a drágaságot enyhítő in­tézkedéseknek el kellene indulniok! A szegényasszony vágyai két part között hullámzanak: maga­sabb bér — olcsóbb kenyér. Ez a két part egyre távolodik egymás­tól és egyre elérhetetlenebbnek látszik az olcsó kenyér az egyik partról, a magasabb bér a másik­ról. Annyi bizonyos, hogy nincs szá­nandóbb áldozata a gazdasági zűr­zavarnak, a válságnak és a drága­ságnak a piacra siető és ott két­ségbeesetten számolgató munkás­asszonynál. Semmiféle statisztika sem tudja kimutatni azt a sok gyötrelmet, amelyet a szegény­asszony végigszenved egész héten át a piac és a takaréktűzhely kö­zött. A drágaság most a dolgozó em­berek legnagyobb veszedelme, kö­vetkezményeiben mes­szeható, ki­hatásai érezhetők minden terüle­ten, és véleményünk szerint nincs ma fontosabb és jelentékenyebb kormányzati feladat, mint a drága­ság megfékezése. A munkabérek GS­ZSZ élelmiszer­árak amúgy is nagyon ingatag egyensúlya az utóbbi hónapok folyamán tökéletesen fölborult és ezt az egyensúlyt helyre kell állí­tani mindenáron, minden eszközzel. Ez a kormányzat kötelessége. De a dolgozó tömegeknek is van kötelességük önmagukkal szemben — ezen a területen is. Meg kell ragadniuk az önsegítésnek rendel­kezésükre álló eszközeit. Egészen bizonyos, hogy a drágasággal szemben is sikeresen veheti föl a harcot a közös elhatározás, a kö­zös akarat, a közös cselekvés. A munkásság a drágaság pusz­tító hullámcsapásai elől bevonul­hat a szövetkezet bástyái mögé és ha a munkások és alkalmazottak tízezrei követik az Általános Fo­gyasztási Szövetkezet soktízezernyi tagjának példáját, ezzel a szövet­kezeti gondolat, az önsegítés gon­dolata olyan erőre tesz szert, amely hatásosan verheti vissza azokat a támadásokat, amelyek a dolgozó ember kenyere ellen irányulnak. j A francia szenátus is megszavazta a frank értékének csökkentését A kamara azonnal összeült, hogy megvitassa a szenátus egyes módosításait A svájci és holland törvényhozás is elfogadta az értékcsökkentő javaslatokat. Németország nem szállítja le a márka értékét Ellentét a kormány és a szenátus között az esetleges drágasággal kapcsolatos felhatalmazás kérdésében A szerdai nap meghozta a fran­cia törvényhozás tanácskozásainak elvi lezáródását. A szenátus is el­fogadta a frank újjáértékelésének szükségességét. Szerdán reggeltől estig folyt a szenátus vitája. Több részletmódosítással egészítették ki az eredeti törvényjavaslatot. A francia parlament gépezete biztosan és nyugodtan működik: alighogy a szenátus utolsó szavazása után az ülést bezártá­k, máris megkezdte munkáját a kamara, hogy a módo­sításo­kat megvitassa. Vincent Auriol pénzügyminiszter a szenátus előtt teljes részletesség­gel indokolta a Blum-­kormány nagy elhatározásának szükségessé­gét Megállapította, hogy az előző k­ormányok pénzügyi politikája ve­zetett a mostani válsághoz. A túl­zottan magasra értékelt frank egyre merevebb válaszfalat vont Franciaország és a világgazdaság többi része közé. És a válaszfal mö­gött nőtt a munkanélküliség, ter­jedt a szegénység, üszkösödött az agrárválság. Franciaország csak az elzárkózást, az önellátás politikáját választhatta volna — mondotta Vin­cent Auriol —, de ettől minden jó­zan francia gazdaságpolitikus visz­szariadt. Ez volt az egyetlen út: — a nemzetközi valutabéke lehetősé­gének megteremtése a frank érté­kének fölszabadítása útján, de a állam megismerkedett nemcsak mi. — Azok az államok — folytatta beszédét Vincent Auriol­­, amelyek letértek az aranyalapról, a gazda­sági föllendülés korszakába léptek. A pénz paritása a nemzeti és a nemzetközi szükségletek függvénye kell, hogy legyen, viszont az eddigi frank áthatolhatatlan falat emelt Franciaország és a többi nemzet közé. Az aranykészletünk ellen intézett támadások ellen sem tudtun­k kellő­képpen védekezni. Ezek a támadás­­ok különben még a népfronti kor­mány hatalomrajutása előtt kez­dődtek. Nem cselekedtünk végszükségben,­­­e a nemzetközi nehézségek, elle-­ nünst dolgoztak. A német újrafegy­v­erkezés következtében növelnünk kellett fegyverkező kiadásainkat, ami újabb támadásokra adott al­l­kalmat a frank ellen. . • Az aranykészlet amely 1935 ele­jén még közel 90 milliárd volt, 54 milliárdra esett. A küzdelmet csak az önellátó rendszer bevezetése mellett lehetett volna folytatni, amire Franciaor­szág nehezen lett volna kapható. A gazdasági boldogulás lehetőségét nem az elzárkózásban, hanem a nemzetközi kiegyenlítődésben és elsősorban az árak kiegyenlítésében látjuk. — Szemünkre vetik továbbá —­ mondotta Auriol miniszter —, hogy Anglia és az Egyesült Államok nem vállaltak elég messzemenő kö­telezettséget. Aki ezt mondja, az kétségbevonja az angolszász népek közismert kötelességteljesítését. Desjardin szenátor: Vájjon az amerikai szenátus jóváhagyta-e már a hármas, megegyezést, mert enélkül nem alhatunk nyugodtan. — Uraim — válaszolta Vincent Auriol —, Morgenthau kincstári államtit­kár és Neville Chamberlain an­gol kincstári kancellár kifeje­zetten kijelentette, hogy ezzel a megegyezéssel olyan nem­zetközi épület alapjait vetettük meg, amely a becsületen és a köl­csönös bizalmon nyugszik. De ez még csak a kezdet kezdete. Folytatnunk kell a munkát. Min­denesetre az is nagy eredmény már, hogy valutáris téren megszűnt az áldatlan nemzetközi harc. A kormány el akarja kerülni a pénzértékcsökkentés esetleges káros következményeit. A belső kereskede­lemnek semmit sem szabad változ­nia és a pénzértékcsökkentés csak az aranyértékben a külfölddel tör­ténő üzletkötésekben jelenthet változást. Bízunk abban, hogy a megnövelt A franktörvény a szenátus előtt (Párizs, szeptember 30.) A szenátus szerdán egész nap ülésezett és rövid ebédszünettől eltekintve megszakítás nélkül tárgyalta a devalvációs törvényjavaslatot. A pénzügyi bizottság előadója, Gardey emlékeztetett arra, hogy a szenátus hányszor figyelmeztette már a különböző kormányokat az állam pénzügyeinek rendbentartá­sára. Gardey ezu­tán kifejtette, hogy a bizottság elfogadásra ajánlja nevezetesebb módosítások nélkül a javaslat első címének cikkelyeit, amelyek a valutaügyi rendelkezéseket tar­talmazzák. Kéri azonban azoknak a cikkelyek­nek a kikapcsolását, amelyek az úgynevezett ,,társadalmi rendelkezé­seket" foglalják magukban. Nem tételezi föl ugyanis sem a bizottság, sem a kormány, hogy az értékcsökkenés már ma kikerülhe­tetlenül drágulásra vezet a kiskeres­kedelemben. Bárhogy álljon is dolog, ha drágulás következik be valóban, a szükséges rendszabályok­ról csupán akkor lehet tárgyalni, amikor ez a drágaság már némileg állandósult és szélesebb körben éreztette hatását. A vita első szónoka a szenátus jobboldali blokkjának, a köztársa­sági egyesülésnek a megbízottja, Farjon szenátor volt, aki kijelen­tette, hogy a köztársasági egyesülés pártjai nem szavazzák meg a deval­vációs javaslatot! Chaumier szená­tor élesen tiltakozott az ellen, hogy a kormány „a szakszervezeti szövet­ségtől kapja utasításait". De Blois, Anvray, Lesache, Lemery és Four­cade szenátor szintén hevesen tá­madta a javaslatot. Vincent Auriol nagy beszéde „Az eddigi frank áthatolhatatlan falat emelt Franciaország és a többi nemzet közé" Ezután Vincent Auriol pénzügy­miniszter ment fel a szónoki emel­vényre, hogy válaszoljon az ellen­vetésekre. — A kormányt sem bűntudat sem gyengeségérzet nem tölti el. Teljes mértékben tudatában va­gyok óriási felelősségemnek, de felül akarok emelkedni a politi­kai szenvedélyeken. A pénzérték­csökkentés okai hosszú évekre nyílt­nak vissza. 1928-ban már szó volt arról, hogy a frankot a fonthoz iga­zítják és sok kitűnő szakember akadt aki a frank akkor megálla­pított árfolyamát túlságosan ma­gasnak találta. Az események ne­kik adtak igazat. Többen közülök ma itt ülnek a szenátusban. A font a dollár helyzete szükségkép ki­hatással volt Franciaország helyze­tre is. Hosszú időn keresztül igye­keztek megvédeni a frankot az úgy­nevezett klasszikus módszerekkel. A magas kamatláb azonban még csak súlyosbította azt a válsá­got amely a francia termelésre nehezedett Megpróbálkoztak a pénzszűkítő po­litikával is, amely mindenütt ku­darcot vallott. Szemünkre szokták vetni, hogy tönkretettük a külke­reskedelmet. Az igazság ezzel szem­ben az, hogy a külkereskedelem már 1932 óta csökkenőben van, tehát a csök­kenést nem a m­i politikánk okozta. A gazdasági vérszegénységgel min­

Next