Népszava, 1937. március (65. évfolyam, 50–72. sz.)
1937-03-02 / 50. szám
65. évfolyam 150. szám A MAGYARORSZÁGl 4 Budapest, 1937 március 2, kedd Általános pécsi bány A DGT politikai bosszúra akarja felhasználni a munkáselbocsátásokat (Pécs, március 1. — A Népszava tudósítójának telefonjelentése.) A pécsi bányavidék munkássága hétfőn reggel egyhangú elhatározással sztrájkba lépett. A sztrájkot a DGT kihívó magatartása idézte elő azzal, hogy a szociális szempontokra való tekintet nélkül elbocsátott 135 bányamunkást, akiknek túlnyomó többségét a munkásság vezetői közül válogatta ki. A DGT az elbocsátásokat politikai bosszúra használta föl, amellyel szemben a munkásság kénytelen volt a sztrájk fegyveréhez nyúlni. A sztrájkhoz hétfőn csatlakoztak a keresztényszociális és a Népszervezetekhez tartozó bányamunkások is. Küldöttségileg jelentették be a pécsi titkárságnál, hogy ezzel a harccal teljesen azonosítják magukat. Az aknákon teljesen szünetel a munka és a néhány munkára jelentkezővel, akik a felvigyázók és az aknászok hozzátartozói közül kerültek ki, még az üzem fenntartását sem lehet elvégezni. Pécs város és Baranya vármegye egész közönsége együttérez a sztrájkoló bányamunkásokkal és a legnagyobb rokonszenvvel viseltetik irántuk. A sztrájkoló bányamunkások igaz ügyük tudatában maguk mellett érzik az egész ország rokonszenvét. A DGT politikai bosszúra használta fel az elbocsátást (Pécs, március 1. —A Népszava tudósítójának telefonjelentése.) Hiábavaló volt hát a bányamunkásság vezetőinek minden Hiábavaló veit hát az erőfeszítése! előzetes kérés és figyelmeztetés, amellyel a munkásság vezetői még szombaton és vasárnap az iparügyi miniszterhez, a főispánhoz és a DGT igazgatóságához fordultak és amellyel már jó eleve rámutattak arra, hogy a DGT az iparügyi minisztériumban lefolyt tárgyalások és megegyezés után a munkáselbocsátásokat nem a szociális szempontok figyelembevételével akarja végrehajtani, hanem politikai bosszúhadjáratra akarja fölhasználni, ami újra csak végzetesen elmérgesíti a helyzetet Süket fülekre találtak. Az iparügyi minisztériumban a DGT vezetőivel lefolyt tárgyalások során az iparügyi miniszter erélyes fellépésére a DGT kénytelen-kelletlen visszaadta a munkásságtól még 1933-ban jogtalanul levont 8%-os bérlevonást, ugyanakkor azonban nagyszámú munkáselbocsátással akarta ezt a 8%-ot ellensúlyozni. A minisztériumi tárgyaláson végül minimális számú munkáselbocsátásban állapodtak meg, de szó sem volt arról, hogy ezeket az elbocsátásokat a bányavállalat politikai botaszúra használhatja fel, hiszen előrelátható volt, hogy ez nemhogy az olyannyira szükséges békéhez és nyugalomhoz vezetne, hanem kább elmérgesíti a helyzetet. még m-Annál nagyobb volt a megdöbbenés, amikor a DGT mégis erre a lépésre ragadtatta magát és kitudódott, hogy a vállalat igazgatója a tizenegy vasasi munkáson kívül olyan százharmincöt bányamunkásnak mond föl, akiknek nagy része évtizedes vájári múltra tekint vissza, a köztük lévő segédvájárok és csillések is hosszú esztendők óta alkalmazottai a vállalatnak és vezetőségi tag, valamint bizalmi férfi minőségükben mindenkor a törvényes keretek között végezték nehéz és népszerűtlen feladatukat, csak azért, hogy a pécsvidéki magyar bányamunkásság szociális helyzetén és szörnyűségesen silány bérein javíthassanak. Még nagyobb volt a megdöbbenés, amikor a munkásság tudomására jutott, hogy úgy az iparügyi minisztérium, mint a főispán teljesen elzárkózott az elől, hogy a bányavállalatnak ezt a felháborítóan igazságtalan és kihívó eljárását figyelmeztetésükkel megelőzzék és megakadályozzák. A bányamunkásság és vezetői is bíztak abban, hogy az iparügyi miniszter végre emberséges bánásmódra kényszeríti bányavállalatát és abban a jogosan a megalapozott hitben voltak, hogy az elbocsátásoknak politikai térre való áttolása nem fedi és nem fedheti a miniszter intencióit, akinek végül is nemcsak a bányavállalat, hanem a munkásság érdekeinek és nyugalmának biztosítása is kötelessége. Alátámasztotta a munkásságnak ezt a vélekedését még a kormány félhivatalosa, az „Új Magyarság" vasárnapi száma, amelyben szórólszóra a következő jelent meg: „A tulajdonképpeni bányamunkások közül több elbocsátás nem lesz. A 135 elbocsátást a külszíni sok közt viszik végbe s azok munkáközül is csak azokat küldik el, akiknek nem a bányászat az egyedüli megélhetésük, hanem más eszközök is állanak rendelkezésükre, hogy maguk és családjuk számára a kenyeret megkeressék." Ezzel szemben minden józan ész és meggondolás ellenére az történt, hogy a DGT igazgatósága vasárnap expresszlevélben 135 régi bányamunkásnak mondott föl, olyanoknak, akiknek semmi más megélhetésük nincs, közöttük száztizenhárom olyan bányamunkásnak, aki a munkásság vezetőségi és bizalmiférfia volt. Az elbocsátottak között csak két külszíni munkás van. Mi az igazság? • A DGT nyíltan hangoztatja, hogy ezek olyanok, akik állandóan izgatnak a munkásság között, szélsőséges elemek, akik évek óta veszélyeztetik a termelést. Ezzel szemben az igazság az, hogy ezek szakszervezeti vezetők, akik között vannak vármegyei, törvényhatósági és községi képviselőtestületi tagok és mint ilyenek, soha nem ütköztek össze a fönnálló törvényekkel, mindig megfontoltan és önfeláldozóan vállalták sokszor népszerűtlen feladatukat és munkájukat mindenkor a törvényes keretek között végezték. Ezek között nincsenek olyanok, akik munkástársaikat az éhségsztrájkba belevitték. A közvéleménynek, igenis, tudnia kell az igazságot, hogy itt mi történt. Szó sincs arról, hogy a munkásság csinált ebből az ügyből hatalmi kérdést. Hatalmi kérdést a vállalat csinált, amely az elbocsátásokat politikai bosszúhadjáratra akarja fölhasználni. Szó sincs arról, hogy az elbocsátott munkások fölbujtók, békebontók vagy kommunista elemek lennének. Az igazság az, hogy a százharmincöt elbocsátott munkás közül száztizenhárom a szakszervezet régi, kipróbált tagja és közöttük sok köztisztséget viselő férfiú is van. Szó sincs arról, hogy ez sztrájk azok büntetlenségét akaraná elősegíteni, akik munkástársaikat az éhségsztrájkba belevitték. Az igazság az, hogy ezt a sztrájkot a DGT prrovokálta azzal, hogy a munkásságot meg akarja fosztani vezetőitől. Bányászgyülés Pécsbányatelepen Amikor a DGT-nek ez az eljárása nyilvánosságra jutott, Pécsbánya- ÉralO szocsi ... •...".. - •* * / " • * i-L DEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4 • Megjelenik hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 1-303-30, 1-303-31 és 1-303-32 i KÖZLÖNYE Becsület és kenyér Pécsett befejeződött a földalatti éhségsztrájk, de a nyugalom nem állott helyre, a termelés nem indult meg: a pécsi bányavidéken hétfőn reggel általános bányászsztrájk kezdődött. Rideg, kemény és makacs némaság borul a pécsi völgyek fölé. A nincs más vágya, bányamunkásnak célja és életeleme, csak a munka, a teremtő, az életet lehellő, az építő és termelő munka— és a munkás mégsem dolgozhatik. A csákány nem dobog a tárnák mélyében, a csillék üresen gubbasztanak a sötétben, a szivattyúgépek dohogása is elcsendesedik lassan, mint a kihagyó szívverés. Iszonyatos kiáltás ez a halálos némaság, kell, hogy az egész ország meghallja és odafigyeljen. Pécsvidék bányamunkásságának ezt az újabb, általános és egyetemes harcát a bécsi bányatársaság, e vakmerően és irgalmatlanul spekuláns idegen bányakapitalizmus fölháborító provokációja robbantotta ki. A földalatti éhségsztrájk befejeződése után a DGT bosszúhadjáratba kezdett s amíg előzőjéig csak kevés keserű kenyerében, most már makulátlan becsületében is megtámadta a pécsi bányammunkásságot. Ha van számító s ugyanakkor fenhéjázó és kevély kihívás munkástömegek felé, akkor a DGT eljárása mintapéldája az ilyen veszedelmes és oktalan provokációnak. Azzal az ürüggyel kezdte meg bosszúálló hadjáratát, hogy termelés nyugalma és zavartalan a folyamatossága érdekében meg akar szabadulni a „lolbujtóktól" és a mindig nyugtalan „izgága elemektől". Eltekintve attól, hogy, most már az egész közvélemény tisztában van azzal, mi idézte elő a vasasi éhségsztrájkot s tudja, hogy az igazi felbujtókat nem az aknák munkásai között kell keresni, a DGT mindenkit felbujtónak bélyegez, aki kényelmetlen a számára és akitől meg akar szabadulni. Száznegyvenhat „fölbujtót" válogatott ki, nem csupán az éhségsztrájkoló vasasi akna, hanem az egész bányatelep munkásai közül. Száznegyvenhat komoly, becsületes, ártatlan, a fölbujtással csak megrágalmazott munkást és csak természetes: nem véletlen az, hogy az elbocsátásra, a kenyörtelenségre ítélt munkások 90%-a a munkásság választott vezetői közül került ki. A DGT bosszúhadjárata nagyon jól tudja, hová céloz és hová üt. Azokat a szakszervezeti vezető embereket válogatta össze, akik az üzemi bizalmi férfiak tisztségét és más bizalmi tisztségeket töltöttek be, a szervezett munkásság egyetemének megbízásából. Akik nemcsak a munkásság érdekeit képviselték s nemcsak az összekötő szerv voltak a bányamunkásság és a bányatársaság vezetői között, hanem a termelés me-