Népszava, 1937. március (65. évfolyam, 50–72. sz.)

1937-03-02 / 50. szám

65. év­folyam 150. szám A M­AGY­A­R­O­R­S­Z­Á­Gl 4 Budapest, 1937 március 2, kedd Általános pécsi bány A DG­T politikai bosszúra akarja felhasználni a munkáselbocsátásokat (Pécs, március 1. — A Népszava tudósítójának telefonjelentése.) A pécsi bányavidék munkássága hétfőn reggel egyhangú elhatározással sztrájkba lépett. A sztrájkot a DGT kihívó magatartása idézte elő azzal, hogy a szociális szempontokra való tekintet nélkül elbocsátott 135 bánya­munkást, akiknek túlnyomó többségét a munkásság vezetői közül válo­gatta ki. A DGT az elbocsátásokat politikai bosszúra használta föl, amellyel szemben a munkásság kénytelen volt a sztrájk fegyveréhez nyúlni. A sztrájkhoz hétfőn csatlakoztak a keresztényszociális és a Nép­szervezetekhez tartozó bányamunkások is. Küldöttségileg jelentették be a pécsi titkárságnál, hogy ezzel a harccal teljesen azonosítják magukat. Az aknákon teljesen szünetel a munka és a néhány munkára jelent­kezővel, akik a felvigyázók és az aknászok hozzátartozói közül kerültek ki, még az üzem fenntartását sem lehet elvégezni. Pécs város és Baranya vármegye egész közönsége együttérez a sztrájkoló bányamunkásokkal és a legnagyobb rokonszenvvel viseltetik irántuk. A sztrájkoló bányamunkások igaz ügyük tudatában maguk mellett érzik az egész ország rokonszenvét. A DGT politikai bosszúra használta fel az elbocsátást (Pécs, március 1. —­A Népszava tu­dósítójának telefonjelentése.) Hiába­való volt hát a bányamunkásság vezetőinek minden Hiábavaló veit hát az erőfeszítése! előzetes ké­rés és figyelmeztetés, amellyel a munkásság vezetői még szombaton és vasárnap az iparügyi miniszter­hez, a főispánhoz és a DGT igazga­tóságához fordultak és amellyel már jó eleve rámutattak arra, hogy a DGT az iparügyi minisz­tériumban lefolyt tárgyalások és megegyezés után a munkás­elbocsátásokat nem a szociális szempontok figyelembevételével akarja végrehajtani, hanem po­litikai bosszúhadjáratra akarja fölhasználni, ami újra csak vég­zetesen elmérgesíti a helyzetet Süket fülekre találtak. Az iparügyi minisztériumban a DGT vezetőivel lefolyt tárgyalások során az iparügyi miniszter erélyes fellépésére a DGT kénytelen-kellet­len visszaadta a munkásságtól még 1933-ban jogtalanul levont 8%-os bérlevonást, ugyanakkor azonban nagyszámú munkáse­lbocsátással akarta ezt a 8%-ot ellensúlyozni. A minisztériumi tárgyaláson végül minimális számú munkáselbocsátás­ban állapodtak meg, de szó sem volt arról, hogy ezeket az elbocsátásokat a bányavállalat politikai botaszúra használhatja fel, hiszen előrelátható volt, hogy ez nemhogy az oly­annyira szükséges békéhez és nyu­galomhoz vezetne, hanem kább elmérgesíti a helyzetet. még m­-Annál nagyobb volt a megdöbbe­nés, amikor a DGT mégis erre a lé­pésre ragadtatta magát és ki­tudódott, hogy a vállalat igazgatója a tizenegy vasasi munkáson kívül olyan százharmincöt bányamunkásnak mond föl, akiknek nagy része évtizedes vájári múltra tekint vissza, a köztük lévő segédvájárok és csillések is hosszú esztendők óta alkalmazottai a vállalatnak és vezetőségi tag, valamint bizalmi férfi minőségükben mindenkor a törvényes keretek között végezték nehéz és népszerűtlen felada­tukat, csak azért, hogy a pécsvidéki magyar bányamunkásság szociális helyzetén és szörnyűségesen silány bérein javíthassanak. Még nagyobb volt a megdöbbenés, amikor a munkásság tudomására jutott, hogy úgy az iparügyi mi­nisztérium, mint a főispán teljesen elzárkózott az elől, hogy a bánya­vállalatnak ezt a felháborítóan igazságtalan és kihívó eljárását figyelmeztetésükkel megelőzzék és megakadályozzák. A bányamunkás­ság és vezetői is bíztak abban, hogy az iparügyi miniszter végre ember­séges bánásmódra kényszeríti bányavállalatát és abban a jogosan a megalapozott hitben voltak, hogy az elbocsátásoknak politikai térre való áttolása nem fedi és nem fedheti a miniszter inten­cióit, akinek végül is nemcsak a bányavállalat, hanem a mun­kásság érdekeinek és nyugal­mának biztosítása is köteles­sége. Alátámasztotta a munkásságnak ezt a vélekedését még a kormány félhivatalosa, az „Új Magyarság" vasárnapi száma, amelyben szóról­szóra a következő jelent meg: „A tulajdonképpen­i bányam­u­nkások közül több elbocsátás nem lesz. A 135 elbocsátást a külszíni sok közt viszik végbe s azok munká­közül is csak azokat küldik el, akiknek nem a bányászat az egyedüli meg­élhetésük, hanem más eszközök is állanak rendelkezésükre, hogy ma­guk és családjuk számára a kenye­ret megkeressék." Ezzel szemben minden józan ész és meggondolás ellenére az történt, hogy a DGT igazgatósága vasárnap expresszlevélben 135 régi bánya­munkásnak mondott föl, olyanok­nak, akiknek semmi más megélhe­tésük nincs, közöttük száztizenhárom olyan bányamunkásnak, aki a mun­kásság vezetőségi és bizalmi­férfia volt. Az elbocsátottak között csak két külszíni munkás van. Mi az igazság? • A DGT nyíltan hangoztatja, hogy ezek olyanok, akik­ állandóan iz­gatnak a munkásság között, szélső­séges elemek, akik évek óta veszé­lyeztetik a termelést. Ezzel szem­ben az igazság az, hogy ezek szakszervezeti vezetők, akik között vannak vármegyei, törvényhatósági és községi kép­viselőtestületi tagok és m­int ilyenek, soha nem ütköztek ös­­sze a fönnálló törvényekkel, mindig megfontoltan és önfel­áldozóan vállalták sokszor nép­szerűtlen feladatukat és mun­kájukat mindenkor a törvényes keretek között végezték. Ezek kö­zött nincsenek olyanok, akik munkástársaikat az éhség­sztrájkba belevitték. A közvéleménynek, igenis, tudnia kell az igazságot, hogy itt mi tör­tént. Szó sincs arról, hogy a mun­kásság csinált ebből az ügyből hatalmi kérdést. Hatalmi k­érdést a vállalat csinált, amely az elbocsátásokat politikai bosszúhadjáratra akarja fölhasz­nálni. Szó sincs arról, hogy az elbocsá­tott munkások fölbujtók, béke­bontók vagy kommunista ele­mek lennének. Az igazság az, hogy a­ százharminc­öt elbocsátott munkás közül száz­tizenhárom a szakszervezet régi, ki­próbált tagja és közöttük sok köz­tisztséget­ viselő férfiú is van. Szó sincs arról, hogy ez sztrájk azok büntetlenségét akar­a­ná elősegíteni, akik munkástár­saikat az éhségsztrájkba bele­vitték. Az igazság az, hogy ezt a sztrájkot a DGT prrovokálta azzal, hogy a munkásságot meg akarja fosztani vezetőitől. Bányászgyülés Pécsbányatelepen Amikor a DGT-nek ez az eljárása nyilvánosságra jutott, Pécs­bánya- ÉralO s­zo­csi ... •..­.".. - •* * / " • * i-L D­E­M­O­K­R­A­T­A PÁR­T K­Ö­Z­P­ON­TI Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4 • M­egjelen­ik hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 1-303-30, 1-303-31 és 1-303-32 i KÖZL­Ö­NYE Becsület és kenyér Pécsett befejeződött a földalatti éhségsztrájk, de a nyugalom nem állott helyre, a termelés nem in­dult meg: a pécsi bányavidéken hétfőn reggel általános bányász­sztrájk kezdődött. Rideg, kemény és makacs némaság borul a pécsi völgyek fölé. A nincs más vágya, bányamunkásnak célja és élet­eleme, csak a munka, a teremtő, az életet lehellő, az építő és ter­melő munka­­— és a munkás még­sem dolgozhatik. A csákány nem dobog a tárnák mélyében, a csillék üresen gubbasztanak a sötétben, a szivattyúgépek dohogása is el­csendesedik lassan, mint a ki­hagyó szívverés. Iszonyatos kiáltás ez a halálos némaság, kell, hogy az egész or­szág meghallja és odafigyeljen. Pécsvidék bányamunkásságának­ ezt az újabb, általános és egye­temes harcát a bécsi bányatársa­ság, e vakmerően és irgalmatlanul spekuláns idegen bányakapitaliz­mus fölháborító provokációja rob­bantotta ki. A földalatti éhség­sztrájk befejeződése után a DGT bosszúhadjáratba kezdett s amíg előzőjéig­ csak kevés keserű kenye­rében, most már makulátlan be­csületében is megtámadta a pécsi bányammunkásságot. Ha van szá­mító s ugyanakkor fenhéjázó és kevély kihívás munkástömegek felé, akkor a DGT eljárása minta­példája az ilyen veszedelmes és oktalan provokációnak. Azzal az ürüggyel kezdte meg bosszúálló hadjáratát, hogy termelés nyugalma és zavartalan a folyamatossága érdekében meg akar szabadulni a „lolbuj­tóktól" és a mindig nyugtalan „izgága elemektől". Eltekintve attól, hogy, most már az egész közvélemény tisztában van azzal, mi idézte elő a vasasi éhségsztrájkot s tudja, hogy az igazi felbujtókat nem az aknák munkásai között kell ke­resni, a DGT mindenkit felbujtó­nak bélyegez, aki kényelmetlen a számára és akitől meg akar szabadulni. Száznegyvenhat „föl­bujtót" válogatott ki, nem csupán az éhségsztrájkoló vasasi akna, hanem az egész bányatelep mun­kásai közül. Száznegyvenhat ko­moly, becsületes, ártatlan, a föl­bujtással csak megrágalmazott munkást és csak természetes: nem véletlen az, hogy az elbocsá­tásra, a kenyörtelenségre ítélt munkások 90%-a a munkásság választott vezetői közül került ki. A DGT bosszúhadjárata nagyon jól tudja, hová céloz és hová üt. Azokat a szakszervezeti vezető embereket válogatta össze, akik az üzemi bizalmi férfiak tisztségét és más bizalmi tisztségeket töltöt­tek be, a szervezett munkásság egyetemének megbízásából. Akik nemcsak a munkásság érdekeit képviselték s nemcsak az össze­kötő szerv voltak a bányamun­kásság és a bányatársaság veze­tői között, hanem a termelés me-

Next